Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-10 / 291. szám
1983. december 10. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET dr. Végvölgyi János főigazgatóval Kedves fiatal barátom! Hallom, távolmaradásoddal tüntetsz egy továbbképzés ellen. Nem feltűnően teszed, de finoman érzékelteted, hogy neked nem mondhat újat az előadó, neked ne papoljon szakmai kérdésekről az, akinek a véleményét nem fogadod el. Valószínűleg messzire vezetne, ha indítékaid rejtett rugóit teljesen feltárnánk, [ s meglehet, hogy mindez nem a közügy, hanem a magánszféra érdekeihez tartozna. Ám a dolgok nem teljes ismeretében is, éppen ennek a „borotvatáncnak” mibenlétéről szeretnék társalogni veled — nyilvánosan. Ugyanis úgy vélem, némi aránytévesztésről beszélhetünk nálad, s ez sajnos nem egyedi jelenség. Maradjunk az alapképletnél: adott egy továbbképzés, amelynek, programja mindenképpen hasznos. Különösen azoknál a fiataloknál, akiknél ugyan az iskola jó alapot adott, de az élet ismeretének hézagai feltétlenül azt sugallják, hogy nem árt idősebb kollégák tapasztalatait meghallgatni. S itt jön a konfliktus: a sorozatban akad olyan előadó is, akinek a magatartása, a szakmáról vallott egyes nézetei nem egyeznek azokkal az elképzelésekkel, amelyeket Te, fiatal barátom dédelgettél magadban a kezdetekben. Mindezt tetézi egy korábbi személyes összeütközés, amelyből nem kerültél ki győztesen. Az eredmény: a távol- maradásod, a diszkrét tüntetés, a vitában való részvétel hiánya. A kisebbik baj lenne, ha mindezt a gyengék „sündisznó módszerének” könyvelnénk el, hiszen számtalan munkahelyen megesik, hogy a nyílt vita helyett többen a hallgatást választják. Sokkal rosszabbnak tartom viszont az említett aránytévesztést. Azt a szűklátókörűséget, amikor valaki összetéveszt egy ügyet, egy követendő célt egy személy- lyel, aki éppen azt propagálja jól-rosz- szul a maga módján. Korántsem akarok bonyolult fejtegetésekbe bonyolódni, amikor bárki előtt nyilvánvaló, hogy az egyes dolgok az emberek tettein keresztül valósulnak meg. Már a Biblia a gyarló emberről szólt (hozzátéve ugyan, hogy önmagában a gyarlóság nem ad feloldozást a bűnre, a hibára), s' azóta is tudjuk, hogy a tevékeny embernek munkája során a legnagyobb jóindulat mellett is adódnak hibái. Csakhogy a hibázó ember még nem azonos a hibás szakmai gyakorlattal. A hibát lehet és kell korrigálni, ezért az előadó is akkor tartja meg szakmai tekintélyét, ha elismeri tévedéseit, s túl tud azokon lépni. Szükséges ez azért is, mert valahol a személyeken túl a szakma törvény§gerűségei gin- bértől függetlenül érvényesülnek. Fiatal barátom! Szakmai kérdésekben a személyes ellenszenv vagy rokonszenv nem lehet jó tanácsadó. Ismert ugyan, hogy a gyerek is akkor tanul jobban az iskolában, ha a tanár személyisége megragadja, akkor képes nagyobb teljesítményekre, ha annak a kedvéért is teszi, aki a magasabb tudást csepegteti. Nyilván a felnőtteknél is befolyásoló tényező, hogy milyen ember az, aki egy jó nézetet kifejt. A döntő mégis a szakma egésze, a nagyobb tudás nyújtotta előny lehet. Amikor Te — s azok, akik netán hozzád hasonlóan gondolkodnak — szemellenzősen elutasítják a továbbképzésből származó jót az egyéni érzések alapján, végül is önmaguk ellen vétenek. Mert később, amikor bizonyítaniuk kell a megszerzett ismeretek alapján, tétován dadoghatnak, ha a kínálkozó alkalomkor nem tömték be az ismeretek várán tátongó réseket. Nem történik semmi különleges, ha ezeken elgondolkodva legközelebb azt hallom, hogy ismét résztvevője vagy annak a bizonyos továbbképzésnek. Talán eljutunk odáig is, hogy előre felkészülsz, vitába szállsz az előadóval, mert éppen ezzel akarod bizonyítani; téged a szakma érdekel, abban szeretnél jobban eligazodni. Ha így lesz, akkor garantálhatom, hogy én is az örvendezők táborában leszek, azokéban, akik szurkolnak neked, eljövendő sikereidnek. A Aki meggyógyul: dicséri. Aki nem: w szidja. A beteg a kórházból, az egészségügyből mindig annyit lát, mint amivel kapcsolatba kerül. Ismereteink így felszínesek a Jósa András megyei Kórház-Rendelőintézetről is. — A betegnek a saját szempontjából igaza is van. Lényegében ő csak azon méri — s ez természetes —, hogy az egészségügy miként működik, hogy ő mit él meg. Éppen ez á meggondolás volt az egyik mozgatója an- hák a megközelítően 10 éve kezdődött folyamatnak, amit úgy hívunk: integráció. Kiderült ugyanis, hogy akkor, amikor államunkban mindenki egyformán jogosult az egészségügy szolgáltatásainak igénybevételére, nem tartható fenn olyan szervezés és rendszer, mely rontja a beteg közhangulatát, komfortérzetét, ami nem szolgálja maradéktalanul a gyógyulást. A beteg számára olyan körülményeket kellett tehát teremteni, amely számára az egészségüggyel való találkozás valamennyi pontján azt sugallja: itt minden az ő javát szolgálja. Erről érdemes beszélni, mi több, kell is, hiszen mind máig elég sokan nem értik még, hogy az új szisztéma miért is jó. A Ügy gondolja, ezt érteni kell? A beteg ^ vagy érzi, hogy jobb, vagy nem. A felvilágosítás aligha pótolja a meggyőzést. — A világért sem szeretném, ha erre gondolna. Szerencsére mór abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy a kórházba kerülők maguk is érzik a minőségi változást, ezt igazolják a vélemények. De kórházunk presztízsét növelik a velünk együttműködő klinikák, országos intézetek pozitív megállapításai is. Amikor a helyzet nem ismeretéről beszélek, akkor teszem ezt azért, mert ebből a nem mindig egyértelmű tudásból a betegnek származik hátránya. Nem tagadom, még az egészségügyben dolgozók között is akad — igaz, mind ritkábban —, aki nem tudja áttekinteni a progresszív betegellátást, képtelen felfogni az új szervezés rendjét. Pedig ma már, amikor jó pár éves rálátásunk van az integrációra, elmondható: megtaláltuk az egyetlen olyan módszert, szervezési keretet, ami képes kielégíteni a jogos igényeket. Lényegesen csökkent a korábbi párhuzamosságok száma, a beteg útja egyenesebb, köny- nyebb, s mindenki részére biztosított, hogy a számára szükséges legmagasabb szintű ellátást megkapja. O Szeretném, ha ezt bővebben kifejtené. — Kezdeném azzal: Nyíregyházán, s januártól a nyíregyházi járás területén is, a körzeti orvosok a megyei kórház-rendelőintézet hatáskörébe tartoznak szakmai szempontból. Biztosított tehát az alapellátás első frontvonalának magas szintű szervezése, ellenőrzése, mozgatása. A megyei intézményen kívül a két nagy területi kórház, valamint a két kisebb, a naményi és a gyarmati is betölti a szakmai koordinálást, ellenőrzést. A rászoruló ember — igaz, ez még nem hibátlanul működő gyakorlat — így már az első lépcsőben megkaphatja a megfelelő ellátást. Csak ha a körzet nem tud segíteni, akkor küldik tovább. A rendelőintézetből a megfelelő vizsgálat után folytatja útját a kórházba. Ha a területen levő intézet nem felkészült a maximális ellátásra, csak akkor jön — de akkor jön! — a megyei kórházba. Ha itt mi sem rendelkezünk megfelelő eszközökkel a gyógyításhoz, akkor következik Debrecen, vagy az az országos intézet, mely speciális feladatok megoldására hivatott. Mint látható: egységes elvek, egységes orvosi magatartások érvényesülnek, és soha más nem dönt, csak a beteg érdeke. És mi van akkor, ha valamelyik közbeeső ponton győz a presztízs. Másképpen mondva: mi van, ha egy körzeti vagy kiskórházi orvos bizonyítani akarja, hogy ő is képes meggyógyítani a betegséget? — Induljunk ki abból, hogy nagyon keményen megfogalmaztuk az alapvető etikai követelményt. Ez nem más, mint annak tökéletes tudatosítása, hogy az orvos köteles minden esetben a beteg érdekében tudása legjavát adni, de abban a pillanatban, amikor vagy tárgyi feltételei, vagy szakmai ismeretei meghaladják az eset biztonságos gyógyítását, köteles biztosítani a rászorulónak a biztonságos ellátást. Nem a lehetőséget! Az ellátást. Ez, ha összegezni akarunk: oda továbbítja, ahol ez a betegnek adott. Ehhez a folyamathoz aztán kapcsolódik a kórházi szervezés, amely a legkisebb járkálta- tással garantálja, hogy ki-ki a megfelelő osztályra kerüljön, hogy elkerülje a már elvégzett vizsgálatok ismételgetését, s megkapja a legjobb gyógyítást, ellátást. A Szabolcs-Szatmárban tehát a megyei w kórház a csúcs. Az elmondottakból viszont az következik, hogy nem mindenki, lényegében a betegek kis százaléka kerül ide más területekről. — Ha folytatni akarnám gondolatmenetét, ajkkor azt .mondhatnám: miért akkor a zsúfoltság, miért nő, növekszik a kórház-rendelőintézet. Nos, eg megint valami, amit kevesen ismernek pontosan. A megyei kórház, amellett, hogy valóban összegyűjti azokat az eseteket, melyek kiisfcóriházakbain nem gyógyíthatók, hatalmas részt vállal az alapellátásból. Nyíregyházához tartozik a fél megye, több mint 360 ezer ember kórházi alapellátását is végezzük. Hatalmas terület, hiszen Ti- szavasváritól Baktáig, Üjfehértótól Gávaven- csellőig megyényi vidéket ölelünk fel. Ezért is vált szükségessé, hogy az integráció keretében a régi kórház mellé integráljuk a Sóstói úti egykori tüdőgyógyintézetet és a bak- talórántházi kórházat is. Minden orvosi szakmával rendelkező intézményt alakítottunk ki, az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltétellel. Hogy a betegek gyakorta mégis elégedetlenek? Nos, ez egyenesen következik abból, hogy nagy a zsúfoltság. Amíg a fejlesztésünk be nem fejeződik, addig még sajnos lesz gond, lesz panasz is. Nyilván mondhatjuk azt: nagyüzemről van szó. A derűlátásra, hogy a kényelem nő, az ad okot, hogy lassan elkészül az új épület, befejeződik a rekonstrukció. A beteget az érdekli, mi jó származik neki ebből még. — A megyei kórház-rendelőintézet évi 400 millióból gazdálkodik. Ma, a körzeti orvosokkal együtt 450 orvos áll rendelkezésünkre, 1910 kórházi ágy fölött diszponálunk. Műszerezettségünk több mint megfelelő. Kialakult a korszerű hátország is, a modern konyha, mosoda, műszerjavító hálózat, más szóval egy olyan infrastruktúra, amely a fejlesztések végén is kiszolgálja majd a megyei kórházat. A jövő évre átadják az európai mércével is kimagaslónak ítélhető sebészetet, az új hotelszárnyat. Minőségi változást hoz, hogy végre megfelelően kialakítható a betegfelvétel és -irányítás rendje, hogy lesznek modern új diagnosztikai eszközök, s nő az ágyak száma is. Jó helyet kap a szemészet, az urológia, lesz rehabilitációs osztály, jó elhelyezést tudunk teremteni az idegosztálynak is. A korszerűsödés minden fázisa a beteg érdekében történik. Itt nem egyszerűen csak új épületről, rekonstrukcióról van szó. A gyógyítás magasabb fokra, emelése a cél. Ehhez persze az is kell, hogy az orvostól a műtősig mindenki képes legyen átállni az új szervezési rendre. Űj lesz az orvosnak is a központi diagnosztikai-részleg, más együttműködést, más bizalmat kíván az egészségügyitől is az a szervezettség, amire még nem volt példa. A És kíván-e valami újat a betegtől is? A gyógyulás ugyanis — ezt gyakorta hangoztatják — feltételez egyféle együttműködést beteg és orvos között. — A betegnek lényegében egy dolga van: működjék együtt az orvossal a gyógyulás érdekében. Ez feltételez bizonyos fegyelmet, rendet. A higiénés előírások megtartása; a személyi rendezettség, a beteg viselkedése közös érdeke minden idekerülőnek. De ami ehhez járul, talán még fontosabb. Arra a kultúrára gondolok, amit a látogatótól várhatunk el. Látogatási rendünk alapvetően liberális. Lényeges lenne viszont, hogy a beteget felkeresők tudnák: tömeges érkezésük csak ront a hozzátartozó állapotán. Számos fertőzést hoznak az osztályokra. A szeretet- ből fakadó csomagok többet ártanak, mint használnak. Az együttműködést tehát szélesíteném. Tudomásul kell venni, a kórháznak is volt, van és lesz szabálya. A beteg érdekében született rendje. Legyen bármilyen korszerű akár a szervezés, akár a kórház, akár a kezelés, ha nincs összhang, fegyelem, mit sem érnek erőfeszítéseink. Kevesen tudják, a beteg ember gyógyítására mi nem sajnáljuk se az erőt, se a, pénzt. Aligha gondolja valaki, hogy egy ápolási nap költsége a sebészeten 400 forint fölött van, ugyanez az ösz- szeg 1850 forint az intenzív osztályon. Egy- egy beteg kórházi átlag ápolási költsége a minimális 3000-től a 24 ezer forintig terjed. A Ahhoz, hogy az egészségügy gépezete zavartalanul működjék, hiánytalan személyi háttér kell, körzettől kórházig. Ugyanakkor halljuk gyakran, hogy Szabolcs-Szatmárban hiányoznak orvosok. Nem homokszem ez a műszerben? — Ha azt mondom, hogy ma a megyében csak 31 orvos hiányzik, igazat szólok. Ennyi a hiány a ma betölthető helyeket tekintve. Világos, az igény több. Ha összeveszek mindent, kórházat, körzetet, akkor azt mondhatom, az évek távlatában a mai 1030 orvos mellé kell legalább 100—150. A megyei vezetés eddigi roppant erőfeszítései eredményezik azt, hogy a jelenlegi létszám is meg tudja oldani a feladatokat, hiszen minden korábbi időhöz képest sokkal több a szakorvos, a kiválóan képzett egészségügyi. Az integráció ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy hiányzó körzeti orvos helyére vezényeljünk kórházból orvost, a konzultációs lehetőség biztonságos szakmai ellátást hoz a legkisebb helységekben is. Az egységes irányítás, a megyei kórház-rendelőintézet újfajta szerepe képes kivédeni a hiány okozta gondokat. Ez természetesen nem konzerválható. Ma már kórházainknak vonzereje van, a megyei tanács ösztöndíj-rendszere is sokat segít. Tudomásul kell venni: a jelenlegi helyzetben még egy körzeti orvosra 2500 beteg jut, ami sok. Egy biztos: nem lehet pénzhiányra fogni a gondokat. Egészségügyi kormányzatunk a gazdasági nehézségek ellenére sem dolgozik alacsony költségvetéssel. Ezt talán a korábban mondott számaim is igazolják. Az ugyanakkor tény, hogy orvosnak, egészség- ügyinek sokkal többet kell produkálnia, ki kell alakítania korszerű szemléletét. Nekünk feladatunk, hogy megtartassuk a legmagasabb etikai követelményt, a szakmai tudás beteg érdekében történő maradéktalan fel- használását. Ezért is támogatunk minden tudományos munkát, továbbképzést, egyéni törekvést, szakorvosi képesítés megszerzést, mert tudjuk, az emberi képességekben hatalmas tőke rejlik. Ä ön gyakorló orvosból lett főigazgató. A w sebészetet cserélte fel íróasztalra. Szereti mostani munkáját vagy csak elviseli? — Azt hiszem, hogy szerencsém: minden orvosi grádicsot végigjártam. így aztán semmi nem idegen számomra. Igaz, nehezen átlátható terület egy ilyen hatalmas szervezet, de megfelelő jó munkatársakkal könnyebb a döntésekig eljutni. Szeretem mostani munkámat, azért is, mert hiszem: tudok használni az egészségügynek és ezen keresztül a gyógyulásra váróknak, összességében több mint 3000 ember tartozik a kezem alá. Az ő jó munkájuk, hangulatuk, komfortérzetük a beteg jó közérzetének biztosítéka. Reggelente hét órakor kezdek. Szeretem magam is látni, mi történik, s bár bízom az emberekben, jobbnak tartom az elsődleges információkat. Igyekszem okosan gazdálkodni az idővel. Társadalmi megbízást keveset, s csak olyat vállalok, ami munkámmal kapcsolatos. Tagja vagyok a városi pártbizottságnak, alelnöke a megyei Vöröskeresztnek, s dolgozom a kórházszövetség két bizottságában. Nem hiszem, hogy egészséges, ha valaki mindent vállal. Kell idő arra, hogy az ember megtérjen a családi körbe, hogy kondicionálja magát. Üg£ vélem, alkatomból adódó nyugodtságom is hozzájárul ahhoz, hogy jól tolerálom a nehézségeket, és türelemmel viselem a napi megpróbáltatásokat. Szívemből mondom: mindenért kárpótol, ha intézményünkről jót hallok, ha a gyógyulásra várók elégedettek munkánkkal. ® Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos
