Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

KM ÜNNEP! MELLÉKLET 1983. december 31. MEGYÉNKBŐL INDULTAK A MOSZFILM JELENTI: Legendává szelídítette az idő egy-egy tet­tét. Pedig nem is a régmúltról, mindössze néhány év távlatából emlékeznek szerte a megyében Tóth Kálmánra, a 22. sz. Állami ÉpítőiparfVállalat vezérigazgatójára. Hogy is volt? A záhonyi vasúti beruházá­sok egyikénél megakadták az építők, úgy tűnt, hónapokba telik, amig a hibásnak bi­zonyult tervek helyett újat kapnak. Éppen a munkát ellenőrizte Tóth Kálmán, aki be­lenyugvás helyett papírt, ceruzát vett elő. Ott, a sínek mellett, félig guggolva a kiásott árok tövében, vázolta fel a teljes megoldást. Amit később, szépen megrajzoltan, aláírá­sokkal ellátva hitelesítettek. Egy másik: a IV. ötéves terv végén „aján­dékként” kapott a megye 30 millió forintot, amit az egészségügy fejlesztésére fordítha­tott. Az ötlet is megszületett, kétszáz ágyas kórházi pavilont kell, hogy építsenek a Sós­tói úti kórház mellé. Tóth Kálmán volt az, aki vállalkozott. Jóformán tervek nélkül in­dult az építkezés. Előbb az anyagokat ku­tatták fel, amit kapni lehetett, ahhoz igazí­tották az elképzelést. Szorított az idő, 's alig egy év elteltével sikerről adhattak számot. A Szamosközben sokan csak arra a min­dig kialvatlan, karikás szemű, mozgékony, mindenre emlékező, mindenre figyelő, az ár­víz után fedél nélkül maradt emberekbe reményt csepegtető mérnökre emlékeznek, aki egy vonással új utcát nyitott, aki a hi­hetetlen munkának, ötezernél több családi otthon újjáépítésének miniszteri biztosa _volt. ö volt az, akit a tornyosuló akadályok új erőre ösztönöztek, aki/a másoknál kész­séges magyarázat helyett a tettet helyezte előbbre. — Velem az ég egy világon semmi külö­nös nem történt — hárít el az első pilla­natban minden dicséretet. — Az ember tette a dolgát és nagy örömmel látta, ha valami épül. Hallatlan szerencsés vagyok, hogy az élet úgy pörögte ki, mindig a sűrűjébe si­került kerülnöm. Hiszen a kisközségi mély­fúrású kúttól Nyírpilisen vagy Milotán a nyíregyházi vízmű építéséig jutottam el. A tanyai egy tantermes iskolától valamennyi fokozaton át a főiskolák tömbjéig húzódott az építkezés, aminek részese voltam, amíg Nyíregyházán éltem. Jó harminc év távlatából nem tűnik több­nek óriási kunkornál a Mátészalkán érettsé­gizett fiatalember életkezdése. Vitte magá­val a szülőföld, a csalód üzenetét, s ez adta egy mai fiatalnál már hihetetlennek tetsző, sorsot meghatározó káderlapját is. Születé- spkor Olrs^ár n három fiúval megáldott^ Tóth családnak 23 hold földje volt. A bizto­sabb boldogulást, netán a felemelkedést ke­reste az apa, ezért a fele föld árából Bereg­szászon vendéglőt nyitott. Az üzlet balul ütött ki, csődbe jutott a vendéglő. Vissza Olcsvára, majd Mátészalka következett, ahol a hajdani vendéglős állami alkalmazott lett. A fiú, Kálmán pedig népi kollégistaként ér­kezik a főváros forgatagába. Az Építőipari Műszaki Egyetemen tanul, a Szabadsághar­cos Szövetségben tevékenykedik, 1948-ban már a Magyar Dolgozók Pártja tagja. Fel­figyelnek rá, átirányítják a Kossuth Katonai Akadémiára, majd a Szovjetunióban egy­éves tiszti továbbképzésen vesz részt, hogy főhadnagyként már. idehaza oktassa a leen­dő tiszteket. Aztán — ugyanazzal a káder­lappal, amellyel egyengették az útját — 1952-ben leszerelik, kizárják a pártból, örül­hetett, hogy á Földalatti Vasút Tervező Vál­lalatnál harmadára csökkent, alig 650 forin­tos havi fizetésért műszaki rajzoló lehetett. Járt a föld alatt, a túlnyomásos keszon- ban, ahol a metró építésének minőségét vizs­gálta, s jár most több tíz méteres magas­ságban úgy, hogy tudja, alatta a méteres beton védelmében a megszelídített atom ter­meli az áramot. Itt is, ott is emberek, érté­kek biztonsága függ jó ítéletétől. Közben a haja megfehéredett, az apró lányka helyett már a kisunoka gőgicsélése fogadja családi körben. Az építők mindenütt hálával gon­dolnak megfontoltságára, nyugalmára. Tölt egy pohár gyümölcslevet, megkoccan kezében a pohár. — A gyomrom — mentegetődzik. — Csak összeszedtem egy kis nyombélfekélyt. Az italt azélőtt se szerettem, a kávéról is le­mondtam, egyedül a cigaretta maradt — s máris gyújt egy másikra. Szinte szakadatlan tanulás, újabb és újabb megbízatások. Ezek jellemzik életét az ötve­nes évek közepétől. Folytatja az egyetemet esti szakon. Hetente négy estén iskolapadba ül, éjszakákon át rajzol. Hármas társbérlet, apró gyerek nyűge a vállán. így 1958-ban hajlik a hívó szóra, hazajön a szűkebb pát­riába. A megyei tanácson kezd, egyszobás lakás várja Nyíregyházán. Végigjárja a rang­létrát a megyei építőipari vállalatnál, miköz­ben mérnök-közgazdász diplomát szerez, ve­zetőképzőt végez. Egy kis kitérő Debrecen­be, majd az ötezres nagyvállalat műszaki irányítója Nyíregyházán, hogy az egész em­bert kívánó árvízi újjáépítés után ismét em­bert próbáló feladatot kapjon. Vállalatot szervez, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat sikeres indulása az 5 ne­véhez fűződik. v — Üj feladatok sorakoztak, új embereket ismertem meg. A nyugodt munkához kellett a háttér, a feleségem, aki (még ha zsörtölő­dött is kissé) mindig mögöttem volt. Nehezen állt kötélnek, amikor a miniszté­riumba hívták főosztályvezető-helyettesnek. — Ügy könyvelem el magamnak azt a két és fél évet, mintha tanulmányúton lettem volna. Hiába, a kivitelező építőipar tetszik nekem — állapítja meg. Azt a vállalatot bízták rá közel négy éve, amelynek legnagyobb feladata a paksi atom­erőmű építése. Kétmilliárdon felüli éves ter­meléssel kiemelkedő ipari létesítményeket valósítanak meg, mint az új Athenaeum Nyomda, ahol több napilap készül. Sikeres ember, amennyiben a kitüntetése­ken, jutalmakon keresztül méri valaki a si­kert. Az atomerőmű, avatásakor kapta meg harmadszor a Munka Érdemrend arany foko­zatát, elismerték tevékenységét az Alpár Ig- nác-emlékéremmel és számtalan más kitün­tetéssel. ö azonban — s ez jelleméből, egész életfelfogásából ered — mindennél többre tartja az emberek megbecsülését. — Hitvallás — meditál — a fenét (szalad ki a száján), de az emberekben lehet bízni. Mindig azt mondom: egy vezetőnek pszicho­lógusnak is kell lennie. Emberi kapcsolatok nélkül nincs vezetés. Ha az ember kifelé na­gyobb követelményt támaszt, mint önmagá­val szemben, akkor az a bolt nem megy. Meglehet, erre kevés a nyolcórás munkaidő, de kell a szakma szeretete, a másik megnye­rése. Ha együtt sütjük ki az új megoldási, s nem utasításban adom, akkor azt a másik is teljes szívvel csinálja. A kórházi pavilon építésénél a kubikosok együtt ebédeltek az orvosokkal, ápolónők­kel. „Ti sem vagytok alábbvaló emberek, mutassátok meg, hogy tisztességesen visel­kedtek” — kapták az igazgatói tanácsot. Máskor a kőműves jött hálálkodva, mert si­került a gyerekén segíteni, a legnagyobb gondja oldódott meg ezzel. A vezérigazgató most sem megy el köszönés. nélkül a mun­kások mellett, nem a szokásos „Hogy va­gyunk, hogy vagyunk?” — választ sem váró kérdéssel tudja le a kapcsolatokat. Brigá­dok bíznak benne, így a közvetlen munka­helyi vezető érzi, a termeléshez az ember becsülete is kell, kevés a parancsszó. Az Örs vezér terénél két és fél szobás ta­nácsi lakásban él. Reggelente metróval jár be munkahelyére. Az irodájában legfeljebb a virágokat cserélték ki, mióta beköltözött. Nincs villája a Balaton mellett (nem is lesz), s tudván tudja, egyesek megmosolyogják érte, hinni sem akarják, 1 gy pozícióját, kapcsolatait nem a maga gyarapodására hasz­nálja fel. Korántsem aka: nagy szavakat használni, amikor így vall: — Soha nem abból indultain ki, hogy vi­gyem valamire az életben. Mégis hiszem, tisztességes munkával hosszú távon eléri az ember azt az erkölcsi, anyagi megbecsü­lést, amiből meg lehet élni, megfelelő szolid­sággal. Járjuk az országot, talán felhúzunk egy faházat a Börzsönyben nyugdíjas éve­inkre, s gondolunk Szabolc.r; is. Ne vegye senki beképzeltségnek, de ha alaki, én tu­dom, mit fejlődött az országnak ez a része Egyszer majd nem vendégségbe megyünk, hanem stikában végigkocsikázzuk ismét a megyét, hogy újra lássam a változott tanyá­kat, városokat. >. Lányi Botond Miss Marple a gyilkost keresi A Moszfilm Stúdióban ké­szült a nemrég elhunyt Alek- szandr Alov és társa, Vlagyi­mir Naumov világhírű ren­dezőpáros műve, A part. Az adaptáció alapja Jurij Bon­darev magyarul is olvasható regénye. A főszerepeket Na- talja Belohvosztyikova és Borisz Scserbakov játssza. Agatha Christie közkedvelt regényalakja, Miss Marple a hőse Vagyim Gyerbenyev produkciójának, amelynek cí­me: Miss Marple a gyilkost keresi. Az elemek ismertek: ősi fészek, nagy család és személyzet, gyilkosságok — és természetesen izgalmas nyomozás. A krimi főszere­pét a népszerű fiatal színész, Andrej Haritonov játssza. A képek után ítélve szó­rakoztató vígjáték A szere­lem elóérzete. Rendezője To- vik Sahvargyijev, főszereplői: Irina Alfjorova, Alekszandr Abdulov, Ligyija Szmirnova és Mihail Gluzszkij. Alekszej Arbuzov színdarabja nyomán forgatta Szavva Kulis A régi Arbat meséi címmel új film­jét. A történet nálunk is is­mert, a főszereplők: Igor Vlagyimirov. Zinovij Gerdt és Larisza Szucskova. A Magyarországon is ked­venc Ludmilla Gurcsenko legújabb filmje. A fiatalság receptje. Karel Capek A Makropolusz-ügy című köny­ve alapján forgatta Jevge- nyíj Ginsburg az utópisztikus történetet egy 300 éves asz- szonyról. Elina Makropoluszt Gurcsenko játssza, partnerei Oleg Boriszov, Szergej Saku- rov, Armen Dzsígarhanjan. Jurij Nagibin A Berendej- erdő című elbeszélése nyo­mán készült A' művész fele­sége című film, Alekszandr Pankratov rendezésében. Mai történet szerelemről, hivatás­ról, hűségről és tehetségről. A főszereplők: Valentyina Tyelieskina, ismét Szergej Sakurov és a rendező-színész, akinek sorozata most megy tévénkben: Nyikita Mihal- kov. A köztársasági stúdiókban is több újdonság látott nap­világot. A Beloruszfilmnél forgatták a Személyes leszá­molást Alekszandr Karpov rendezésében. Központi hőse egy „kényelmetlen ember'. Főszereplői: Vagyim Szpiri- donov, Tatjana Taskova és Valentyina Tyitova. Ugyan­ennek a stúdiónak a produk­ciója a Viharszünet. amelyet Viktor Turov írt és rende­zett. A cselekmény 1929-ben játszódik egy kis faluban. Fő­szereplők: Jelena Boriszova és Jurij Kaszjucsin. A fiatal és még fiatalabb nézők számára is több új film készült. Látványos, szí­nes, zenés film A csod,adok- tor tanítványa. Rendezője Borisz Rizarev, főszereplői: Mihail Gluzszkij, Ariadna Sengelaja és Szvetlána Orlo­va. Karantén az óvodában, az ötévesek között. Erről szól Ilja Frez Karantén című ko­médiája, amelyben a többi között Tatjana Pelcer, Ligyi­ja Fedoszejeva-Suksina és Pavel Kadocsnyikov látható a felnőtt szerepekben. Fiatalokhoz szól, a címe és a képek szerint vidáman, A nős agglegény. Vlagyimir Ra- govoj rendezte, sok ifjú szí­nész közreműködésével. Natasa Belohvosztyikova, A part női fő­szereplője. Kirill Lavron Budapesten, Kállai Ferenccel. „Sárt sárra halmoznak" Ma már itt Szabolcsban, az ország egykoron legelmara­dottabb vidékén is megen­gedhetjük magunknak, hogy különösebb áhitat nélkül lép­jünk ki az utcára és termé­szetes módon használjuk út­jainkat. Bár az úthoz kap­csolódó legrégibb törvény, hogy haladni rajta mindig csak előre célszerű, most mégis egy kis visszatekintés­re csábítanám azokat, akik szívesen végigkísérnek egy- egy fejlődési folyamatot. A Nyíregyházi Közúti Igazga­Várossá válásának tízéves év­fordulója előtt tiszteleg az » fű­zött könyvecske, amely Ny írbá­tor múltjából és jelenéből ad szemelvényeket. Kétszáz év történetének rövid summázatát adja Balogh István, aki röviden összefoglalja a haj­dani mezőváros bin okosainak változását, az ismert levéltári adatok birtokában- Majd az 1512 és 1715 közötti levéltári kivona­tok következnek, amelyek Sza­bolcs megye egykori levéltárá­ból a helytörténettel foglalko­zóknak adnak támpontot. Az ira­tokból kiviláglik, hogy ebben az időben a korábban kivívott me­zővárosi kiváltságok megőrzését tartják a legfontosabbnak. tóság gondozásában jelent meg Kerekes Imre: A Sza- bolcs-Szatmár megyei köz­utak története című kiad­vány. Ez a könyv a XIV. szá­zad első harmadától napjain­kig kíséri végig megyénk közútjainak és a hozzá szo­rosan kapcsolódó más közle­kedési ágak történetét. A laikusok számára is ér­dekes lehet annak leírása, hogy a juhászok egykor napi 1—2 deci pálinkáért hajnal­ban és alkonyaikor végighaj­tották a juhokat a készülő földmunkán és ez akkor ha­tásos tömörítésnek bizonyult. Erre a megoldásra utal a címben idézett mondat is,, amivel egy utazó jellemezte az akkori „építési eljáráso­kat”. Végezetül egy idé­zet a szerzőtől végső aján­A nyírbátori parasztházak épí­tésinek néprajzi vonatkozásairól köz >! írást Szalontai Barnabás, amit ;>ól kiegészít néhány jelleg­zetes lakóház fotója. (Egyikét, másikát már csak a fénykép mentette át az utókor számára.) Kitűnik, hogy különleges jelleg­zetességei nincsenek az elöl kon- tyolt, nyeregtetős házaknak, amelyek a helyi építőanyagok, a vályog, a nád felhasználásával készültek elsősorban. Ami tanul­ság: a városias jelleg az egyes építési típusok időben gyorsabb megjelenésében mutatkoztak meg. Ha valaki pontos képet akar kapni egy tíz évvel ezelőtt vá­rosi rangot kapott település kö­zelmúltjáról, az forrásmunkaként használhatja Reszler Gábor ta­lásként a kiadvány lapozgatá­sához: „A feladatom az volt. hogy a Szabolcs-Szatmár megyei közutak történetét írjam meg, ez azonban szerteágazó, éve­kig tartó kutatómunkát igé­nyel. Az. amit most adni tu­dok, csak az egész történeti vázlata, amiben még sok a pótolni és kiegészíteni való. Ügy gondolom, érdemes len­ne fokozatosan egy-egy kor­szak történetét részletesen feldolgozni, annál is inkább, mert a közutak története a hazai történetírásban több­nyire, mint mellékfeladat je­lentkezik. Addig is, míg a részletes feldolgozásra sor kerül, tekintsék ezt a köny­vet, minden hiányossága és gyengesége ellenére a me­gyénk közútjaival foglalkozó történetírás terén úttörő munkának.” Sárosi Erika nulmányát. A bevezető rész az utóbbi száz év legfontosabb ada­tait, eseményeit ismerteti, hogy ennek tükrében legyen meg az olvasóban az összehasonlítási alap az 1973-as várossá válás óta eltelt évtizedről. Mindezt jól ki­egészítik Elek Emil fotói, idézve a múltat és a jelent. Egy életkörülményeiben, élet­stílusában változó város képe bontakozik ki, amely emberi léptékkel kíván a következő években is lakóinak otthonává válni. Kiderül, hogy meghatáro­zó lett az ipar. a centrumjelleget erősíti a kereskedelem, a közle­kedés, jól sáfárkodnak a kultu­rális örökséggel. Mindez a meg­tartó, a gyarapító erő jegyében történik. (Adatok Nyírbátor törté­netéhez. A Báthori István Múzeum kiadványai, 25. szám. Szerkesz­tette: Németh Péter) L. B. Emberi léptékkel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom