Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-19 / 273. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. november 19.

Bartha Gábor írása

A Tokajban rendezett írótábor vendégei ezúttal sem csak írók, hanem tudományos kutatók, szociológusok, demográfusok, statisztikusok, és társadalmunk különböző területein dolgozó közéleti vezetők voltak. A tábor programjában ezúttal a szocialista család társadalmunkban elfoglalt szerepének, jelenének és elképzelt jövőjének megvitatása volt.

A tanácskozáson elhangzott előadások, korreferátumok teljes anyagát, a vita összefoglalását a Napjaink című folyóirat közli. Nem tudósítás hát ez az írás és nem is vállalkozik többre, mint arra, hogy néhány gondolatot mondjon el napjaink egyik fontos társadalmi gondjáról. Gondokat, amelyek tovább gondolhatok, amelyeken könnyíthe- tünk, amelyekkel mindennapi dolgainkban számolnunk kötelesség.

Mit jósol a demográfus? Képes-e a magyar társadalom önmaga bővített újratermelésére, vagy az egyszeri újratermelésre sem képes? Magyar betegség-e a kevés gyerek, vagy nálunk sem történik más, mint ami Európa és a világ számos államában történik, vagy már korábban történt?

A demográfiáról a legtöbb ember annyit tud, amennyit naponta az újságokban olvas. Tudjuk, hogy most sok a gyerek, kevés az iskola, hogy a hetvenes évek közepén valamiféle demográfiai robbanás volt Magyar- országon. Arról olvasunk és hallunk, hogy iskolákat, óvodákat építünk, hogy erre áldozunk, hogy ezt a programot társadalmi összefogással is segítjük. Mindez igaz, de tény az is, hogy a magyar társadalom öregszik, hogy a születő gyermekek száma évről évre csökken, következésképp húsz év múlva kevesebb anyától, kevesebb gyerek születhet majd.

Mondhatnánk, hogy nekünk itt Szabolcs- Szatmárban nem szabadna aggódnunk. Itt mindig több gyerek született, mint az ország más tájain. Nálunk sohasem volt olyan divat az „egyke”, mint a Tiszazúgban, vagy az őrségben, vagy akár a városokban. Érvelhetünk a nyugalmunkért tovább: 1975- ben 75, 1980-ban 81 bölcsőde volt megyénkben. Több mint félezerrel nőtt a bölcsődei helyek száma. Tizenháromezerrel több család kap most családi pótlékot, mint 1975-ben, a pótlékra kifizetett összeg 313 ezer forintról 724 ezer forintra emelkedett. Nagy erőfeszítéseket teszünk azért, hogy javuljanak a gyermeknevelés feltételei. így van ez az ország más megyéiben is, s ha néhány területen a növekedés nálunk gyorsabb, az azért is van, mert történelmi örökségként nálunk volt a legnagyobb az elmaradás. Nyilvánvaló, hogy a társadalom olykor erejét meghaladóan is próbálja segíteni a családokat, Mégis: megyénk népessége 1970 és 1979 között évenként még 2—3 ezerrel növekedett, de 1980-ban már 2000, 1981-ben újabb 2000 lélekkel csökkent. 1970-ben 1000 lakosra 10,1 házasság, 1981-ben már csak 7,7 házasságkötés jutott. Nőtt a válások és csökkent az élveszületések száma. Nyilvánvaló, hogy az országos tendenciák, a javuló körülmények ellenére, ránk is érvényesek. •

A kevesebb születő gyerek 20—30 év múlva kevesebb szülőt, tehát újra csak kevesebb gyereket jelent. És ebben nem vigasztaló tény, hogy ez nem a mi társadalmunk egyfajta betegsége, hanem az úgynevezett fehér civilizációra jellemző tünet, amely egyformán igaz Amerikában és Svájcban, Kanadában és az NSZK-ban, s más országokban.

Cseh-Szombathy László egyetemi tanár vitaindító előadásában arról szólt: miért lett napjainkban „problematikus intézmény” a család? Miért nem tölti be azt a funkciót, amelyet a tradicionális szokások és a szocialista társadalom elvár ettől az alapvetően fontos közösségtől? Arra keresett választ, hogyan felel, hogyan nem felel meg a mai családmodell a kor színvonalán álló követelményeknek, s hogy miért nem felel meg (gyakorta) a család tagjainak sem?

A statisztikák adatai figyelmeztetőek. Hazánk lakosságának 87 százaléka családi háztartásokban él, de egymillió családban nincsen gyerek. A családok 30 százalékában egy gyerek van! Egy század eleji statisztika szerint a válások száma akkor néhány száz volt, most megközelíti a 30 ezret. A válásokat követő második házasságokból ritkán születik egynél több gyerek.

Az adatokból nyilvánvaló, hogy hazánk lakossága egyrészt öregszik, másrészt, jóllehet az átlagos életkor kitolódik, fogy. Demográfiai számítások szerint — amennyire a mai állapot nem változik — 2020—2030-ban a lakosság száma már alig hat és fél millió lesz Magyarországon. Ügy tűnik, egyféle civilizációs ártalom ez, és nyilvánvaló, hogy a családot, amelynek legfőbb funkciója önmaga újratermelése, válságok rázkódtatták meg. Az életmód változása a család funkcióiban is változásokat okozott, a korábban szoros kötelékek fellazultak. Ezzel párhuzamosan jelentkeztek a különböző gazdasági gondok is. A több gyermekes családban az egy főre eső jövedelem természetszerűleg alacsonyabb. Ugyanakkor egyre igényesebbek vagyunk, egyre többet akarunk adni a gyerekeinknek. A több gyerekes család nem tud versenyezni az egygyermekessel. Vagy belenyugszik, hogy később lesz lakása, autója, hétvégi háza, vagy a családtagok a kiegészítő jövedelmekért erejükön felül vállalnak mellékmunkákat. Akkor viszont feszültebbé válik az otthoni légkör, kevesebb idő marad a gyerekekre, kevesebb egymásra is. Ez nemegyszer váláshoz is vezet. A csonka családokban nőtt gyerek olyan életmodellt lát maga előtt, ami nem készíti fel őt arra, hogy később jó szülő legyen.

A fentebb soroltak jól érzékeltetik gondjainkat, ám nemcsak arról van szó, hogy kevés a születő gyerek. Arról is szó volt a vitában, ahogyan a családok ma élnek, arról, ami a mai családban változik.

Kása Erzsébet szociológus, a Demográfiai Intézet kutatója Borsod és Szabolcs-Szat- már megyében készített egy felmérést. Házasság előtt álló fiatalokat keresett meg, és az ő válaszaikból próbált következtetni arra, hogy a fiatalok hogyan látják, képzelik el közös holnapjaikat. Valójában arra: milyen lesz a holnapi család? Néhány izgalmas adat az előadásából: az iskoláztatási idő egyre hosszabb, de ezzel ellentmondásban a házasságot kötők átlagéletkora csökken. A fiatalok egy-két évet dolgoznak a házasságuk előtt, a felnőtt társadalomba való beilleszkedésre sincs idejük a családalapításig. Mi az oka a fiatalon kötött házasságoknak? Százból 14 fiatal felelt úgy, hogy a házassággal hazulról kívánt menekülni. E menekülések oka az, hogy a szülők nem törődnek a gyerekükkel, mert arra nincs idejük.

Megyénkből származó adat, hogy a házasuló fiúk 30 százaléka a katonaidő letöltése előtt köt házasságot. Nem véletlen: igen sok ilyen házasság bomlik fel a kényszerű távoliét ideje alatt. Néhány meglepő adattal is szolgált a felmérés. Kiderült például, hogy a fiatalok párválasztása többségében azonos életmódú családokból történik. Vonatkozik ez a szülők foglalkozására, a testvérek számára, ez utóbbi annyira igaz, hogy a kétgyermekes családok gyermeke kétgyermekes, a három három-, a több több gyermekes családból keres társat. Megegyezőnek látszanak az egymásra találó fiatalok korábbi lakáskörülményei is.

Nyilvánvaló, hogy a fiatalok életkezdése nagyon különböző. A nagyobb családból induló fiatal azonban rosszabb anyagi körülmények között kezd életet, s ez is gátló tényezőként jelentkezik a fiatalok családtervezésében.

Természetesen mások az adatok egy lakótelepen, mások a városokban, és megint mások falun. A gegriportokat írók szívesen választják témául a „falusi lakodalmast”, mondván, hogy a tányérba hulló, menyasz- szonytáncos ötszázasok (újabban már-már ezresek is!) valamiféle tobzódás jelei. Az lenne? A falu már nem hagy földet a fiatalra, de falun általában nagyobb a család, és mert család, jó ösztönnel elindítani akar. Ehhez vagy elég, vagy nem elég, de mindenképpen segítség a menyasszonytánc jövedelme, és ha a tányérban sok van, az csak a nagyobb családok erejét, és némiképp szükségességét igazolják.

Mi volt a család valamikor? Egyik meghatározó funkciója az volt, hogy gazdasági egységnek kellett lennie. És ebbe beletartozott a három nemzedék, nagyszülő, szülő, gyerek, mind a három nemzedékben a testvérekkel, oldalági rokonokkal, az azonos nevet hordókkal együtt. A megnövékedett társadalmi mobilitás felbontotta a gazdasági egységet, tájilag is szétszórta a családokat. A tradicionális család meggyengült, de a nemzedékek, a szűkebb családon belül, ma már nemegyszer puszta kényszerűségből együtt élnek. Együtt, vagy egymás mellett.

A fentebb említett felmérés egyik adata: a fiatal házasok 51—53 százaléka a házasságkötés után a szülőknél él. A szülőknél élő fiatalok 68 százaléka a keresetéből — a koszt, kvártély és egyebek fejében — egy fillért sem ad haza a fizetéséből. Jóllehet, ezek a semmit hazaadó fiatalok azt felelik, (sokszor azt felelik a kérdőíveken, hogy ők csak magukra számíthatnak, és hogy nekik senki nem segít), a szüleik kötelességének érzik, hogy őket támogassák. Szerencsés (?) az „egyke”, aki lakást kap. Szerencsésebb a két egymásra találó „egyke”, mert az egyik szülő a lakást adja, a másik a berendezést és a kocsit. Nagy családban is szerencsésebb az a falusi, aki a menyasszonytánc százezrével kezd életet. Szerencsétlenebb az a városi, aki albérletben kezdi a „boldogulást”.

Kétségtelen, hogy a családok egyfajta válságának gazdasági okai is vannak. Bármenynyit is tettünk, mert hiszen tettünk, intézményrendszerünk még további fejlesztésre szorul. Az úgynevezett borítékon kívüli juttatás gazdasági nehézségeink miatt hozzászűkült a lehetőségekhez, és mindez egy

olyan családideálnak kedvez, amely a két gyermeket még elbírja, de a hármat már gyanakodva fogadja.

A nemzedékek pedig egymás mellett élnek. A fiú többet szeretne kapni az apjától, attól az apától, aki — nagyon sok családban — nemcsak a gyermeke rászoruló gondjaival kénytelen bajlódni, hanem törődnie kell idős szüleivel is, akiknek sorsát sem borítékon innen, sem borítékon túl megfelelő módon nem intézheti el a társadalom. Erre nálunknál sokkal gazdagabb társadalmak sem voltak képesek. Él tehát egy nemzedék, aki hátra és előrefele is szolgál, de mert ezt kell tennie, odafigyelő jó gyerekké és jó szülővé egyre nehezebben lehet.

Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára felszólalásában elmondta: a tanácskozás dolga hasznos tippekkel szolgálni az ország vezetésének, mert az ország dolga a családi viszonyok, e legkisebb társadalmi közösségek erőteljes segítése, önmagától nem újul meg a családeszmény, a családszerkezet. Hangsúlyozta, hogy a családi intézményt külső erők kezdték ki, és bontották fel, és éppen ezért az orvoslás fegyverei is a nagy politika arzenáljából vételezhetők csak. A fokozódó gazdasági nehézségek közepette az állam fokozatosan a családra kényszerült áttestálni a gyermeknevelést, az otthonteremtés feltételeit. A gazdasági, szellemi élet in- tenzifikálásának korában új alapokra kell helyezni a családdal, mint közösséggel való foglalkozás társadalmi normáit is. Bejelentette, hogy az itteni tapasztalatokat is felhasználva, a népfront országos tanácsa a közeljövőben családvédelmi tanácsot hoz létre.

Országos figyelmet érdemlő volt tehát a tokaji tábor vitája. Nem azért, mert valamit felfedezett, hanem azért, mert a kutatók, szakemberek, politikusok és írók számára teremtett hasznos beszélgetési alkalmat. Segített rendszerezni a gondjainkat. Nem előzmények nélkül, hiszen az országos politika már korábban felfigyelt ezekre, és jórészt ennek sürgetésére kezdődtek el bizonyos kutatások is. Nem véletlen az sem, hogy a vita nem korlátozódott pusztán demográfiai, családtervezési kérdésekre. Megfogalmazódott a vitában, hogy e század utolsó néhány évtizede a szerelem rangvesztésének a kora.

Fekete Gyula író végzett egy számadást arról, hogy két ifjúságpolitikai lapunk, a Pajtás és az Ifjúsági Magazin egy évfolyamában hányszor volt szó hazáról, és hányszor felvilágosítást nem érő szexuális felvilágosításról. Alig tizenéves gyereklányok kérdezik, mit csináljanak elvesztett, vagy éppen megtartani nem érdemes, nem egy diákközösségben szégyenteljes szüzességükkel. Ezek a most tizennégy éves gyereklányok családanyák lesznek, és a szülő tulajdonképpen a korszellem kiszolgáltatottjának érezheti magát. A haza szó kivész, vagy kiveszni látszik több lapból, az pedig hogy nemzet, fogalomként is alig él sok gyerekünkben.

Rangvesztett a szerelem a televízió műsoraiban, és rangját veszteni látszik hovatovább az irodalomban is. Mindez valamiféle szegényedés, jóllehet a nagyobb szabadság (ez esetben csak szabadosság) lobogója leng felette.

Vendége volt a tanácskozásnak dr. Czeizel Endre főorvos is. Ö beszélt, mintegy a vita külön ösvényét nyírva ezzel, szexuáletikáról, és az etika vagy etikálatlanság népességcsökkentő vonatkozásairól.

Ugyanilyen új ösvény volt a vitában, amikor többen is a kis közösségek felbomlásairól, tanyák, faluk sorvadásáról szóltak. Bármilyen közösség széthullását törvényszerűen megérezte, meg kellett hogy érezze a tradicionális család is. Gondoljunk csak az apró- falvak sorsára, vagy a növekedés miatt arcukat vesztett településeink közéletére. Arra az elszemélytelenedésre, aminek lehetnek értékei, de nagyon nagyok a kockázatai. Aki elszemélytelenedik a falujában, aki gyökér- telenül érkezik életformából életformába, az elszemélytelenedik a családon belül is. És ugyanezt teszi a szexuális életben is. Mindez nem azt jelenti, hogy körülöttünk csak jóvátehetetlenül rossz dolgok történtek, hiszen ez tagadása lenne a valós történelemnek. Viszont a történteket elemezni jövőnket szolgáló kötelesség.

Kilométerekre rúg az előadásokról és a beszélgetésekről felvett magnetofonszalagok hossza. Kilókra rúghat a vitáról feljegyzett írásos anyag. Mindent elmondani a vitáról természetesen nem lehet, de ez írás elején számokkal próbáltam érzékeltetni, hogy ami országos gond, az bizony érzékelhető már a „bő gyermekáldásos” Szabolcs-Szatmárban is. Igaz, megyénkben 9272 gyerek született 1981-ben, de 1979-ben még 10 ezer 583, tíz évvel korábban, 1969-ben 11065. Írhatnám úgy is, hogy minket is elért az idő. Ebből adódóan ha csak egy gondolat is van, amit tovább gondolunk a tokaji írótábor vitájából, már azzal is tettünk valamit. Nem egy tanácskozás dolga, hogy a kétségtelenül meglévő sebeinkre flastromot tapasszon. Nem is lehet ez a dolga, de ha figyelmeztet e sebekre, vagy lehetséges sebekre, akkor már tett valamit. Alkalmat, módot ad ahhoz, hogy magunkba nézzünk. Otthon ha haza- megyünk, munkahelyeinken ha fiatalabbak- kal beszélgetünk, ha sorsukhoz bármiként is közel kerülünk.

tu' vfc tK ;"Jí :.y^ *&»' SaP • " ' v