Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-19 / 273. szám

í 983. november 19.'

Jellegzetes képregényjelenet külföldi lapokból. (Fotó — KS)

életű valaki, aki egyrészt jámbor polgár, másrészt viszont egyszemélyes „világ - csendőr”, s mint ilyen, millió és millió tájékozatlan ifjú kétes hírű példaképe.

Supermant ugyan mifelénk is látni, de azért — szerencsére — nálunk nem ő a sztár. A magyar lapokban, tisztesebb alakok vonják magukra a figyelmet: hol Verne ©yula, Rejtő Jenő, hol Jókai hőseinek kalandjait kísérhetjük figyelemmel. Mindez annak köszönhető, hogy amikor az 1950-es évek végén — a Füles jóvoltából — az első képregények határainkon belül is megjelentek, akkor a jóízlésű szerkesztők olyan történetek feldolgozására adtak megbízást, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de szellemi épülésünkre is vannak. Ez a tiszteletre méltó hagyomány azóta is él, s remélhetőleg élni is fog. A tanulság: a comicsokkal is lehet tisztesebb eszméket szolgálni.

RATKÓ JÓZSEF:

Majd hazajönnek

Majd hazajönnek a halottak.

Apám kezet nyújt, nem haragszik.

Kínálom könnyel, fiamat borért szalasztóm; érthetetlen, anyám hol marad, hol marad — kölcsönkért székre ültetem, tündér-hajából földet fésül, inge tündöklik, arca is, szemében virágnak virága, az ajtót lesi szüntelen — beállít néhai kutyám, nyúlszőrtől tüszköl és nyűszít, rengeteg lábunkat szagolja; megjön öcsém is, első István; két szólamban fölzeng a csönd; este nem tudunk lefeküdni.

az író, a költő megyénkben?

dón jó hatással volt alkotókedvükre, önbizalmukra. Hárman a megyei kiadású „Tiszta szívvel” című füze-' tek sorozatban önálló verseskötettel is bemutatkoztak Utóbb lapunkban és a megye folyóiratában, a Sza- bolcs-szatmári Szemlében is többé-kevésbé rendszeresen megjelennek írásaik, természetesen olyanok, amelyeket a szerkesztőségek alkalmasnak találnak a napilapban, folyóiratban közlésre.

Ezek a lehetőségek továbbra is nyitottak a megyében szárnypróbálgató irodalmároknak, de azzal a kívánsággal nem érthetünk egyet, hogy a gyenge munkákat, az eszmeileg, művészileg zavaros, ki nem ér-: lelt műveket is közöljük. Meggyőződésünk, hogy nincs külön szabolcsi irodalmi mérce, csak országos, ami- ; hez ha nem alkalmazkod- f nánk, akaratunk ellenére,, álhumanizmusból, vagy rosszul értelmezett patriotizmusból, utat nyitnánk a dilettáns munkáknak, töb-; bet ártva, mint használva; az irodalmi-életnek és az! egyéneknek.

Azzal a véleménnyel sémi értünk egyet, amit néhá-, nyan hangoztatnak, hogy ■ önálló megyei irodalmi fo- j* lyóiratra lenne szükség,* mert ennek hiánya akadá-- lyozza a pezsgőbb alkotói tevékenységet. Ha belátható időn belül gomba módra' megszaporodnának me- í gyénkben a kirobbanó te-’ hetségű költők, írók, úgy az: irodalmi termés indokolná [ a folyóirat létrehozását, dei addig a gomb és a kabát- hasonlat jut eszünkbe, i

Érdemes azonban eltöp- - rengeni azon, mi lehet azt oka annak, hogy az írócso-! portnak tulajdonképpen; egyetlen hivatalosan elis-! mert író tagja van — á műfordító Antal Miklós —, míg az ugyancsak szövetségi tag Ratkó József József Attila- díjas költő nem tagja a megyei írócsoportnak, sőt tartósan távol tartja magát e csoporttól. Talán azért is, mert a hangzatos „írócsoport” elnevezés tulajdonképpen irodalmi művek alkotásával próbálkozókat, nem pedig „valóságos” írókat, költőket takar. S talán még sem sikerült maradék nélkül az írócsoport vezetője által megfogalmazott igényt megvalósítani, mondván: „már a megalakuláskor a leghatározottabban el-| határoltuk magunkat a di-j lettánsoktól.”

Nem arról van szó, hogy j mindenkit az irodalom nagyjaihoz, az óriásokhoz kell mérni, a közepes, vagy kisebb tehetségű kísérlete-j zőknek is megakadhat egyí értékes művük, ami azért! figyelmet érdemel. De nagyj hiba lenne belőlük óriáso-j kát csinálni, mert ez tartó-; san még senkinek sem si-| került.

Páll Géza

____________:_________/

Táblakép

volna, mintegy azt a hamis feltevést bizonyítva, hogy egy művész igazi értékét csak néhány, magát kiváltságosnak érző esztétának van joga elbírálni és minősíteni. Amerikai tárlatáról ő maga így nyilatkozott: „Sokat szerepelek, szeretek nyilatkozni, mert így a szemléletem is tisztul. Nekem a tömegvisszhang mindig új lendületet ad. Szeretek sok emberhez szólni, a tömegek felé fordulni, mert a művészet társadalomalakító erő... A kép nem a vásznon fejeződik be, hanem az emberek szívében. Olyan nyelven kell megszólalni, amit sokan értenek.” Ezek a kijelentések humánumát is bizonyítják.

Egyébként a művek nagy része az öt éve alapított hollóházi Szász-stúdióban készült. Ezeknek egy részével már tavaly is találkozhattunk a miskolci Hermann Ottó Múzeumban, de a Vigadó Galériában már felvonultatta ékszerfinomságú étkészleteit, változatos formavilágú vázáit,

(Fotó: Gyarmathy László

piros és arany szélű tányérjait, amelyek centrumában egy-egy rajzos, vagy árnyala tokban gazdag portrét láthatunk. De sűrűn felhasználja; stilizált növényi, sőt szecesz- sziós ornamentikát is.

A Csíkszeredán 1926-ban született Szász Endréről nemrégiben megjelent Koltay— Riskó gyűjteménye Szász szi- porkázóan szellemes interjúiból, nemrégiben pedig az erdélyi Igaz Szó közölt gazdagon illusztrált részleteket marosvásárhelyi diákéveiről, Bordi András mesteréről, hajdani tanárairól, többek között Molter Károlyról, az építész grafikusról: Kós Károlyról, akik felismerve bontakozó tehetségét segítették és ma is őrzik gyermekkori rajzait, festményeit. Szász Endre további útja a könyvillusztrációk tömegéből (600 könyvet látott el képkísérettel, tollraj- zokkal és hidegtű karcokkal) a kiállítások sorozatán át vezetett el Hollóházáig.

Tóth Márta

Ha találomra belelapozunk képújságjainkba, szinte mindegyikben ott sorakoznak egy-egy folytatásos képregény ábrái. Egyforma kockák követik tehát egymást, és ezekben a négyszögekben úgy láthatjuk egy kalandos — vagy legalábbis annak szánt — — történet jeleneteit, mintha egy film celluloid szalagját vizsgálgatnánk.

A mesemondásnak ez a válfaja persze nemcsak nálunk, hanem világszerte rendkívül népszerű. Egy fölmérés szerint az 1970-es években mintegy 300 millió ember nézte és olvasta a képregényeket. A Német Szövetségi Köztársaságban havonta 12 millió co- mics-füzet hagyja el a nyomdát.

Ennek a — mondjuk így stílusosan — „sztorizásnak” ugyanis comics (kamiksz) a neve. Ez a többes számban használt angol szó eredetileg vígjátéki megjelenítést, illetőleg komikus színészt jelölt, de aztán a tréfás, kalandos rajzsorozatokat is így kezdték emlegetni.

A képregény szinte egyidős az emberiséggel. Már barlanglaké őseink — azok, akik a francia földi Pech-Merle barlangjában időszámításunk előtt jó harmincezer évvel vertek tanyát — fölvázoltak néhány olyan jelenetet rideg otthonuk falára, amely képes kockákból áll. A szintén még időszámításunk előttről való egyiptomi Halottak könyve ugyancsak képregény, nem is beszélve azokról az indián eredetlegendákról, amelyekben szintén időrendben követik egymást a szövegekkel kiegészített jelenetek.

A legszebb és a művészet- történet által a legértékesebbnek nyilvánított ős-comics a bayeux-i kárpit. Ezt 1080-ban Odo bayeux-i érsek rendelésére Angliában szőtték, s nem kevesebb mint ötvennyolc életképben mondja el, hogyan foglalja el Hódító Vilmos Angliát.

Aztán évre év, évszázadra évszázad, s mind több ábrasor készült. Különösen akkor szaporodott meg ezeknek a száma, amikor feltalálták a könyvnyomtatást, és sorozatban hagyták el a sajtót a küSzándékosan tettük így fel a kérdést, mert egyes vélemények szerint sok, mások szerint viszont kevés az író, a költő megyénkben. Meghívókat forgatva gyakran kerül egy-egy név mellé az irodalmi rangot jelentő szó: költő. Lassan a húszat közelíti azok száma, akik a megyei írócsoport tagjaiként többé-kevésbé kitartóan ostromolják az irodalom megyei és országos : várormait, ki harsányan, követelőzőn, ki csöndben, békésen.

Szám szerint tehát akár elégedettek is lehetnénk az „egy főre jutó írók, költők” I arányával, ám jelenlétük, i részvételük az országos irodalmi vérkeringésben, mi tagadás, még kevésbé jelen- : tős. Az egyetlen Ratkó Jó- . zsef József Attila-díjas köl- * tőnket kivéve, nincs markáns, országosan jegyzett i költő,. író e tájékon.

Tehetünk-e szemrehá- r nyást emiatt önmagunknak,

5 vagy a tehetséget nem ép- | pen a megyehatárok, tájegy- ; ségek szerint osztó Múzsá- ? nak? Aligha volna értelme , irodalmi-szellemi elszegé- : nyedésről beszélni, hozzáté- f ve, ez a táj olyan nagy al- i kotokat adott a nemzetnek, mint Bessenyei, Krúdy, Mó- í ricz, Váci. Hol van hát a í folytatás? Időszerűbb talán í arról szólni, e táj továbbra 1 is jó talaja a költőknek, íróknak az induláshoz —

: említsünk csupán néhányat 5 közülük, élőket és holtakat:

Ü Galambos Lajos, Sipkái : Barna, Rákos Sándor, Baji lázs József, Végh Antal, jj Kurucz Gyula, Ószabó Ist- ; ván. De a kiteljesedéshez megyén .belül — éppen fővárosközpontú országunk és a távolság miatt — kevés a termőrefordulást segítő lehetőség. De a felsorolt nevek azt is jelzik, az igazában tehetséges költők, írók nem kallódnak el, célba érnek. Élő példa erre Ratkó József, aki a mai magyar líra egyik meghatározó egyénisége. Mögötte említhetjük még á tisza vas vári Alkaloidában dolgozó Szigeti Györgyöt, akinek három verseskötete jelent meg országos kiadónál, vagy a műfordító Antal Miklóst, aki Vásárosnaményban él, s a szovjet-orosz Abramov regénytrilógiájának művészi fordításával szerzett országos hírnevet. Nem tartható hát az a mítosz, önvigasztalás, önigazolás, hogy a fővárostól távol élő alkotók kívülrekednek az irodalom körein. Az értékes művek mindig utat törnek maguknak, még ha vidékről valóban tovább tart is a célba

! jutás.

Mi legyen hát a megyében élő, írással foglalkozó, a i megyei írócsoportba tömö- í rült alkotók kibontakozásá- t nak útja? Jó néhányuknak !) országos és vidéki napila- pókban, folyóiratokban is megjelent már versük, pró- i zai írásuk, ami érthető móFestmény arany szélezésű porcelán tányéron

Regény — képekben elbeszélve

lönféle szent könyvek. Olyan kiadványok például, mint a szegények bibliái a Biblia pauperumok, amelyekben az olvasni nem, vagy csak alig tudó népességnek képsorok idézték fel Jézus életét

Amikor Hogarth, az angol nemzeti festészet megalapítója a XVIII. század első felében dolgozni kezdett, már igen erős hagyományai voltak a jelenetes megörökítésnek. E tradíciók folytatásaként került ki ecsetje alól előbb A kurtizán története, majd A ficsur történetének nyolc lapja. Körülbelül még egy évszázad kellett ahhoz, hogy a francia Dóré tollán már klasszikussá érjen és albumba rendeződjön a művészi comics.

Üzletté nem egészen száz éve, 1896-ban vált. Richard Outcault ugyanis ekkor ötlöt- te ki Yellow Kid (Sárga Kid) alakját, amely a World (Világ) című lap mellékletében jelent meg újra és újra, mindenféle kalandok hőseként.

Yellow Kidnek aztán sok rokona született. Hogy csak az egyik leghíresebb leszármazottját említsük, 1929-ben meglátta a napvilágot Tarzan, a leopárdbőrbe öltöztetett őserdei félember, aki megszámlálhatatlanul sok kaland főhőseként foglalta el az amerikai újságok hasábjainak tekintélyes részét. Tarzan — mint mostanában a Magyar Televízió jóvoltából ismét tapasztalhatjuk — később a filmvászonra is átkerült. Walt Disney Mickey egere viszont amonnan, a filmes világból származott át a nyomtatott sajtóba. Előbb mozisztár volt, majd ezt követően lett a co- mics-ok kedvelt figurája.

Ám Tarzant is, Mickey egeret is lepipálta minden idők leghíresebb képregényhőse, a Superman! Jerry Siegel szövegíró és Joe Shuster rajzoló fejéből pattant ki ez a kettős

Hollóháza és Los Angeles között

Kevés olyan művész állított ki a hajdani és a megúj- hodott fővárosi Vigadó termeiben, akinek a kiállítását olyan hatalmas érdeklődés kísérte volna, mint az erdélyi származású, s életének utóbbi 12 évét Amerikában eltöltött Szász Endre. Csodálkozó és álmélkodó emberek tömege jelezte azt a megkülönböztetett figyelmet és elismerést, ami ezt a „pazarló tehetségű”, világszerte ismert és elismert művészt körülvette. Szimbolikus és szürrealista porcelán faliképek, vázák, dísztárgyak, ékszerfinomságú étkészletek sorakoztak a termekben. A fővárosi tárlat, amely a hollóházi gyár megújhodott profiljából adott ízelítőt, főleg a porcelán exportcélzatú lehetőségeivel számolt.

Alig érkezett meg Szász Amerikába, már jöttek a tvés újsághírek a Los Angeles-i tárlatról, egy olyan galériából, ahol rendszeresen szerepelnek nemcsak Picasso, Chagall, Miro és Dali alkotásai, hanem Rembrandt, Van Gogh, Cézanne, sőt gyakorta reneszánsz mesterek művei is. Ha a fanyalgó és árakon szörnyülködő kritikának igaza lett volna, akkor a mindent elsöprő hazai és külföldi ellenvélemények a kritikának és tömegek ízlésének teljes kudarcát jelentették

Á barlang rajztól Rejtőig

KM HÉTVÉG! MELLÉKLET

Hollóháza ás Los Ang

Kevés-e. vaav sok