Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-15 / 269. szám
2 Kelet-Magyarország 1983. november 15. Debrecenben, Nyíregyházán Zeneiskolák 1 ■■ ii közös hangversenye Nyíregyháza város zenekultúrájának alapjai a zeneiskolában gyökereznek. De nemcsak a városé, hanem még a megyéé is, hiszen a nyíregyházi zeneiskola szervezte meg annak idején a kisvárdai és mátészalkai zeneiskolát, a tiszavasvári, az ibrányi fiókiskolákat, melyek most már zenei általános iskolák. A zenei munkacsoport elindításához is nagy segítséget adott. A nyíregyházi zeneiskola tanárai besegítenek a tanárképző főiskola, a zenei általános iskola, a Vasvári Pál Gimnáziumi zenetanításába, részt vesznek a szimfonikus zenekar munkájában. November 12-én, szombaton a debreceni Simonffy Emil zeneiskolával együtt rendeztek közös növendékhangversenyt a 4. sz. zenei általános iskola dísztermében, melyet másnap, vasárnap megismételtek Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola nagytermében. 26 zongorista növendék mutatta be komoly felkészülést igénylő műsorát. Debrecenből és Nyíregyházáról 8—8 tanár készítette fel a növendékeket. Érdemes azoknak a tanároknak a nevét megemlíteni, akiknek növendékei méltók voltak arra, hogy összehasonlítsák tudásukat egy másik zeneiskola növendékeivel. A debreceni tanárok: Balázsi Péterné, dr., Demeter Lajosné, Kaszás Sándorné, Kovács Bóláné, dr. Irinyi Tamásné, dr. Szarukán Istvánná, Szálkay And- rásné, Szilágyi Istvánná. Ez utóbbi négy tanár Nyíregyházáról került vissza Debrecenbe. Itt kezdték tanári pályafutásukat a nyíregyházi zeneiskolában. Ma már jórészt saját volt növendékeink, mint tanárok tanítanak a nyíregyházi zeneiskolában. A nyíregyházi növendékeket felkészítették: Feszt óry Ágnes, Gozmann Edit, Kíokovay Gizella, Nad- zon Gusztáv, Rábai Júlia, Sára Jenő, Szántó Sándorné, Szénássy Mária. A hangverseny sikere bizonyította, hogy gyermekeink zenei nevelése jó kezekben van. Ügy a debreceni, mint a nyíregyházi zeneiskolában tanuló növendékek között sok tehetséges növendéket hallhatott a nagyszámú érdeklődő közönség. Vikár Sándor Orvostól a pénznyelőhöz A Szabolcs-szálló játékterme délelőtt tíz előtt tíz perccel még üres. Nem világítanak a játékautamaták,, nincs bip-bip és bap-bap, nincs csattogás, pénzcsörgés. Tíz előtt öt perccel két fiatalember jelenik meg az üvegajtó előtt. Belülről nézvést, 15—16 évesek lehetnek. — Mikor nyit? — szól át egyikük az üvegen. — Tízkor! — felel kollégám. — Gyertek körbe. Egy perc és már bent is vannak. — Hová jártok? — Az ipari szakközépbe. — Nincs tanítás? — De. Tízig bent voltunk, 11-re a postára megyünk gyakorlatra. Van egy kis időnk. — Mennyi pénzed van? — Csak egy százas — felel a bátrabb. — Nem sok, otthonról kaptam. A fater is ad ... mindig van pénz. Van, hogy kapok egy ötszázast, aztán egy hétig, másfélig semmit ... Míg az első fecskék gyülekeznek, Gulácsi Barnával, a terem vezetőjével váltunk szót. Pár mondat a gépek értékéről, karbantartásáról, aztán megkérdi: — Híre ment, hogy diákok is járnak ide? A kérdésben a felelet. Még ennyit mond: — Szerintem ide 14 éven aluliaknak jönni nem lenne szabad ... A mondat végére a pont: kedves arcú, szőke kisfiú érkezik. Bámészkodik, az egyik géphez odaáll. Látszik: érti már a dolgokat. — Hát te? Nincs tanítás? — De! — feleli magától értetődően. — Csak orvosnál voltam, aztán mielőtt visszamennék, beugrottam egy kicsit játszani. — Mikor voltál itt legutóbb ? — Tegnap — Mennyi pénzed van? —* Öt forint. De szokott lenni ötven is. Apukám ad. Van olyan osztálytársam, aki ötszázat is eljátszott itt. — Hová jársz? — A hármasba... — És az automata mellé áll. Másik apró gyerek érkezik: kezében egy csomag cigaretta, gyufa. Tizennégy .éves. Iskolába nem jár, de nem is dolgozik. Negyedóra alatt vagy nyolcán fordultak meg a teremben. Többnyire diákok. Pénzt váltanak, csörögnek az ér miék, kezdődik a játék. Az A tárgyalóteremből Gyalogosokat gázolt A négyes útnak Nyírtura és Nyírbogdány közötti szakaszán lassanként több kereszt van az árokban, mint egy nemrég kezdett falusi temetőben. Valamennyi egy-egy halálos baleset színhelye, a hozzátartozók így jelölik meg a helyet, ahol szeretteik életüket veszítették. Pedig ez a néhány kilométeres szakasz egyenes, az úttest minősége is jó, s eléggé széles is... Május 22. után újabb ke; resztet tettek ki, akkor is halálos baleset történt. Bagoly Géza 24 éves nyír- ibronyi hivatásos gépkocsivezető az eset előtt három héttel vette a Zsigulit, még alig vezette. Ezen az estén társsaival Sényőre indult, majd — mivel az étterem ott tömve volt — visszafordultak Nyíribronyba. Háromnegyed tíz körül mintegy hatvan kilométeres óránkénti sebességgel haladtak tompított világítás mellett. Csakhogy a gépkocsi jobb oldali lámpája kiégett, a bal oldalit pedig rosszúl állították be, így mindössze 25 méternyire világított előre. Jó távol — talán 500, talán 800 méternyire, a sötétben nem lehet pontosan fölmérni —, egy gépkocsi jött szemben. Bagoly Géza a rossz világítás — és az ehhez képest tartott nagy sebesség miatt — mintegy 20—25 méternyire vette észre, hogy előtte gyalogosok haladnak. A gyalogosok szabálytalanul, az út jobb oldalán mentek, pedig össze se lehetne számolni a figyelmeztető újságcikkeket: lakott területen kívül a gyalogos haladjon a neki menetirány szerint lévő bal oldalon! A nagy sebesség miatt Bagoly Géza sem fékezni- sem kikerülni nem tudta őket, és a belül haladó Balogh László nyírbogdányi fiatalembert elütötte. Balogh az árokba került, s olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy mire a mentő megérkezett, már meghalt. A Nyíregyházi Megyei Bíróság Bagoly Gézát halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt egy év fogházra büntette és két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet jogerős. (k) „Money, money. pénzre megy . — azaz Kedvelt lett a pénznyelő — de iskolaidőben? automaták feliratát böngészem: „Money, money”. Pénz, pénz. Aztán a táblát olvasom: ,.A nyerőautomatán csak 18 éven felüliek jászsthatnak”. És egy másik: „A teremfelügyelő kérésére a személyi iga íoLvány felmutatása kötelet ó!” Mielőtt eljönnénk, az egyik szakközépiskolás aggodalmasan kérdezi: — Csak nem akarják bezárni? / — Nem, dehogyis ... És valóban: nem az a baj, hogy ez a játékterem létezik. Sőt. De ha jói tudom, valaha tanárokból, szülőkből álló őrjáratok ellenőrizték a szór akozóhel yeket, nézvén: ki jár a diákok közül tilosban. Mert a kis szőke, a maga tizenhárom és tél esztendejével feltétlenül ott jár. És a két szakközépiskolás is költhetné másra a pénzét. Itt gyerekek kezében röppennek — apróra váltva csörren- nek — az ötven. száz, ötszáz forintok. Ki figyel erre? Speidl Zoltán Információ mindenkinek „Halló Sóstó, halló Prága!“ A Kemecse felé vezető úton, Sóstó szélén, egy éles kanyarban található az Országos Meteorológiai Szolgálat sóstói főállomása. Üdezöld parkban áll a műszerkert a hőmérő- házakkal. Ebben a kertben csillog egy -'üveggömb, amely a napfény sugarait méri. A csapadékmérő és a párolgásmérő szintén a kerthez tartozik, csakúgy, mint az a hőmérő, amely állandóan regisztrálja a hőmérsékletet. Az itt mért adatok „rövid úton” jutnak el a budapesti központba, onnan egy összesítés után Prágába. Most, hogy változatosabbra, zordabbra fordult az idő, különösen kíváncsian várjuk a meteorológusok előrejelzését. Autósok, mezőgazdászok, betegségben szenvedők kora reggel részben azért nyitják ki a rádiót, hogy tájékoztatást kapjanak az időjárásról. w Gyüre László, a főállomás vezetője azzal a közismert ténnyel kezdi a beszélgetést, hogy mostanában gyakori beszédtéma az időjárás, azért is, mert sok embernek az egészsége, a közérzete függ tőle. Aztán azért is, mert Sóstón harmincegy napja nem mértek esőt. De mértek sok egyebet. A tájékoztatás szerint rendszeresen mérik a légnyomást, a szélirányt, a párolgást. Az adatokat a nemzetközi kódrendszernek megfelelően továbbítják Budapestre. Azt is megtudjuk, hogy az ország 22 főállomása közül ez az egyik legnagyobb. Specialitása, hogy a környező éghajlatot kutatja és a mezőgazdászoknak, a repülőknek is információval szolgál. Az éghajlatkutatók megállapíthatták — nem éppen öröMit jelez a csapadék távmérő? műnkre —, hogy megyénkre gyakran a szélsőséges időjárás a jellemző. Látogatásunk idején Rácz István az ügyeletes technikus. Hallózás után óránként rádiótelefonon továbbítja az adatokat a központba. Ki kell mennie, hogy a felhők állásáról tájékozódjon. De korszerű technika segíti munkáját. A háta mögött faira akasztott hosszú barométer is megbízható jelzéseket ad, s gyakran a saját szervezetének változása egybeesik a barométer változásával. Hozzáteszi: pedig egészséges, nem is „frontérzékeny”. Az egy épületben és egy udvaron székelő agrometeorológiai állomás vezetője dr. Kiss Attiláné. Egy látványos berendezésekkel ellátott szobában magyarázza, hogy a Nyíregyházi Konzervgyárral, valamint a kisvárdai és a csengeri körzettel rádiótelefonon állandóan kapcsolatban van. A gyár és számos tsz információkat küld ide és kap innen. Érdekességként említi, hogy a ramocsaházi tsz vezetői a legérdeklődőbbek közé tartoznak. Az állomás kísérleti kertjében mért adatok például hasznos tanácsot adhatnak az öntözéshez, az optimális öntözés pedig jobb termést eredményezhet. N. L. Dokumentumfilmhez úgy választani meg a riportalanyt, a beszélgető partnert, hogy az a statisztikai átlagot képviselje — lehetetlen. Nyilván Kopeczky Lajosnak is választania kellett valakit a harminc és negyven év közötti műszakiak közül a „Harmincéveseké a világ" című témájához. S mi tagadás ez az illető ugyancsak messze esik az átlagtól. Igaz, nem negatív értelemben. Sőt. Annyira jó helyzetben van, hogy nem is egy negyven év körüli műszaki értelmiségi szívesen elfogadná azt az anyagi hátteret a havi ötezer forintos fizetése mellé (vállalati GMK-ból származó mellékjövedelem, háromszobás ház, gépkocsi). Ráadásul ez a fiatal, harmincegy éves művezető nem is felsőfokú végzettségű. Igaz viszont az is, hogy nem a fővárosban, hanem vidéken él, s itt valamivel könnyebb lakást építeni, és talán mellékesre is szert tenni. Azt sem lehet elhallgatni, hogy ez a fiatalember is csak a saját és a felesége szülei segítségével tudott családi házat építeni. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a dokumentumfilmbeli fiatal műszaki vezető szorgalmas, törekvő ember, szakmunkásként érettségizett, majd utána még' elvégzett egy szakközépiskolát is. Tehát átlagon felüli az igyekezete a tudás gyarapításában. Ezenkívül határozott, céltudatos vezető is. Tehát valójában az a helyzet, hogy nemigen,lehet Kopeczky Lajos szerkesztőriporternek elhinni: neki teljesen mindegy volt, kit fog majd a sors (illetve a nyilván előzőleg megkérdezett vállalati vezetőség) a kamerája és mikrofonja elé irányítani a harmincévesek közül, sikeres vagy sikertelen embert. Nyilvánvaló, hogy a sikerest választotta. Jól tette, mert ilyenek is vannak, bizonyára nem is kevesen. De mindannak, amit a dokumentumfilmben láttunk, megtalálható az ellenkezője is az életben. Ugyancsak nem kevés számban. S erről nem szabad megfeledkezni. S még valamiről ne feledkezzen meg a jövőben a jónevű riporter. Ártalmatlan semmiségnek tűnik, de érdemes ügyelni rá. Gyermektől (nemcsak azért, mert pedagógiailag helytelen, hanem azért is, mert etikailag káros) nem szabad megkérdezni, hogy két szülője közül melyiket szereti jobban. Különösen az ilyen harmonikus család gyermeke áll értetlenül az ilyen oktondi kérdés előtt, mint Láttuk a filmben is. Ez a kislány mindkét szülőjét egyformán szereti, s ezt megerősítette a megismételt kérdésre is. S ha mégsem szereti valamelyik gyermek a szüleit egyforma erősséggel, akkor sem szabad őt (egy gyermeket!) olyan kínos helyzetbe hozni, hogy egy ilyen helytelen kérdésre kikényszerített válaszával a szüleit megbántsa, s ez őbenne is kínos érzést keltsen. Egyébként az egész jelenetből kitűnt, hogy a riporter nem is gondolja: okosan, értelmesen is lehet egy ilyen korú gyerekkel beszélgetni. És még valami: a fiatal művezetővel folytatott beszélgetést indokolatlanul és rossz helyen szakították meg a róla elmondott véleményekről készített snittek. Seregi István A fél ezredéves Luther- évforduló alkalmából hangzott el szerdán, a Rádiószínház bemutatójaként Ernst Frieder-Krqtockwill NDK-beli szerző hangjátéka, Az írás tiszta igéje. A drámai történet Luther Márton és a reformáció plebejus szárnyát képviselő Münzer Tamás képzeletbeli „párharcáról” szólt. Münzer — a lutheri tanokból kiindulva — a reformáció minden addigi alapvető hitbéli és főleg egyházszervezési hagyományainak elvetését társadalmi forradalommá kívánta növeszteni. Mindketten hit^ tek a nem a szerzett vagy vásárolt érdemek szerinti, hanem csupán a hit által való üdvözülésben, az eredeti bibliai igékhez való visszatérésben, s mindketten elítélték az egyház önérdekű manipulációit. Viszont Luther az „írás tiszta igéjéből” a világi hatalmasságoknak való engedelmességet is kiolvasta, s ezzel szembekerült Münzerrel, sőt megpróbálta vele letagadtatni azt, hogy tanai hatottak volna a forradalmárokra. Egyikük sem hátrált meg, — ám a történelmi igazságszolgáltatás kétségkívül Lutheré. Ugyanis nem voltak meg a társadalmi feltételek arra, hogy az egyházi reformáció világivá, méghozzá forradalmian világivá szélesedhessék. Nem beszélve arról, hogy — mint Sol- ténszky Tibor daramaturg megjegyzi a műsorlapban — „... a küzdő felek fajsúlya nem (volt) azonos: Luther műveltségi fölénye ellenfele fölött szinte mérhetetlen.” Persze, nem az döntötte el a hangjátékban a történelmi kérdést... Luther hosszabb távra, századokra előre harcolta meg a maga forradalmát, ami az Írás tiszta igéjével is megrengette az akkori és a jövendő világot. A hangjáték mikrofon elé vitelében nagy szerep jutott Szabó Ede nemesen egyszerű, igen mérsékelten archaizáló fordításának és Orbán György szinte teljesen háttérben maradó, finoman átkötő-aláfestő zenéjének, a KISZ Központi Művészegyüttes egyetemi kamarakórusának a közreműködésével. A stílusos zenei szerkesztés Török Etel munkáját dicséri. A két főszereplő (Rajhona Ádám, mint Luther, Szacsvay László — Münzer Tamás) közül egyiket sem lehet kiemelni a másik rovására: mindketten híven „hozták” a karaktert és szolgálták a mondanivalót. Vasárnap délelőtt a Szerpentin ismeretterjesztő magazin A babonáról sugárzott jobbára tanulságos, élvezetes egyórást műsort. A „jobbára” megszorítás onnan, hogy az adás a bevezető és a közben elhangzott — bármilyen szakszerű — kommentárjai majdhogynem közhelyesen ismertek voltak az ismeretterjesztő irodalomból és magából a rádióból is. Tudom, hogy igen csak nehéz dolog a szórakoztató ismeretterjesztés. De a műsoron belüli arányok talán jobban, célszerűbben is kialakíthatók : kevesebb magyarázattal, több életképpel a hasonló témákban, s bővebb merítéssel a szépirodalomból, Merkovszky Pál
