Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-01 / 258. szám

2 Kelet-Magyarország 1983. november 1. A betűk régi helyűkre kerül­nek a nyíregyházi Nyírfa Áruház homlokzatán. (Jávor László felvétele) Évtizedek a pátriáért — Elég volt az esztelen semmittevésből! — állított be 1956. november első napjai­ban Leviczki Imre gépkocsi- vezető a forgalmistákhoz. — Adjatok fuvart! Megörültek. Azonnal a nyíregyházi Vö­röshadsereg útján üzemelő „kenyérgyárhoz” küldték. Zűrzavar uralkodott még a fejekben. Csupán néhány napja alakult meg a Kádár­kormány. Megkezdődött a rend helyreállítása, a párt újjászervezése. Itt-ott még ropogtak a fegyverek. — Indultam a fővárosba. Kenyeret szállítottam — em­lékezik a ma 52 éves, de ak­kor igencsak fiatal pilóta. Tudta, hogy az éhező pesti gyerekek várják a kenyeret. Hatszor fordult. Az első gyu­faszállítmányt ő hozta Nyír­egyházára Szegedről. Szállí­tott húst, s amire szüksége volt az embereknek Nyíregy­házán és másutt. 1983. október 31. Nyíregy­háza történelmében jeles nap: a felszabadulás évfordulója. Szép és nemes hagyomány már, hogy a városi tanács ezen a napon ítéli oda „A vá­rosért” kitüntetést, az arra legérdemesebb három állam­polgárának. Az egyik kitüntetett most a Bujtoson cseperedett egykori proletárfiú, Leviczki Imre gépkocsivezető. — összeszorult a torkom a boldogságtól, amikor átvet­tem a kitüntetést — emléke­zik az örömteli pillanatokra Leviczki Imre. Ifjú emberként a Bujtoson, a téglagyári munkásnegyed­ben ette a sovány kenyeret. Kubikgödrök, a nádas, a víz volt a „játszótere”. Ez a szü­lőhely volt megtartó vonzó ereje. Ebből a bűvkörből so­ha nem szakadt ki. — Nem is volt soha szán­dékomban. Csak annyi időre hagytam el Nyíregyházát, amíg Budapesten kitanultam az esztergályosságot és ké­sőbb kitöltöttem a katonaidő- jnet. Leviczki Imre ismeri a vá­ros minden zegét-zúgát. Meg­esett vele, hogy egy utas, aki leszállt a pesti gyorsról, csak egy nevet tudott. Egy óra múlva már a helyszínre vit­te. Harminc esztendeje ül a volán mellett. Másfél millió kilométer van a kezében, lá­bában, zsigereiben. Biztos, pontos, kötelességtudó em­bernek, párttagnak, munkás- őrnek, párttitkárnak, család­apának ismerik. — A háborút kiszolgált Opel-Blitzeken kezdtem, de vezettem Csepelt, a százlábú Ziszt és műhelykocsit. Ez már nagy rang volt a szak­mában. Nyolcvan gépkocsi üzembiztonságáról kellett gondoskodni. Ültem régi Moszkvicsokon, elnyúztam Warszavákat, Zsigulikat, La­dákat. S közben, amikor a város, a társadalom érdeke úgy kí­vánta, autóbuszok sorozatát vezette a régi és a megújuló Nyíregyháza forgalmában. — A mostani Volánnál ne­veltek emberré. Lehetőséget, segítséget és támogatást kap­tam a tanuláshoz. Elvégez­tem a dolgozók általános is­koláját. A híres Kossuth gim­náziumban érettségiztem. Technikusi minősítő vizsgát tettem. Ma már minden gép­kocsira érvényes jogosítvány­nyal rendelkezem. Huszonnyolc éve vették fel a pártba. Ebből tíz éve párt­titkár. Elvégezte a marxista —leninista esti középiskolát, majd az egyetem 3 éves álta­lános tagozatát. Az ország­ban elsőként ők kezdemé­nyezték és valósították meg a gépkocsik számítógépes irá­nyítását. Részt vállalt a ki­dolgozásában, s volán mellé Fejtik a sört. A Borsodi Sörgyárból a hét minden napján érkezik friss sör a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetke­zet palackozóüzemébe. Képünkön: Kerényi János tartály- kocsiból fejti le a sört. (Császár Csaba felvétele) ült, hogy bizonyítsa előnyeit. Fiatal gépkocsivezetők soka­ságát, ifjú párttagok tucatját nevelte Leviczki Imre. Nincs olyan kommunista műszak, amelybe ne elsőként fogna lapátot, ásót, ne ő ülne volán mellé. 1960 óta munkásőr. Büszke mérnök fiára, mér­nökjelölt lányára, akikért so­kat áldozott e három évtized­ben. Ha álmából felkeltik, azért, hogy Nyíregyháza vá­ros érdeke azt kívánja, azonnal volán mellé ülni, Le­viczki Imre készen áll a fel­adatra. — Vágyam, hogy végre megalakuljon a balesetmen­tes gépkocsivezetők baráti köre — mondja. Ilyen még nincs. Ennek tagjai elsősor­ban azok a gépkocsivezetők lennének, akik 1 millió kilo­métert vezettek balesetmen­tesen. Farkas Kálmán j Őszi tervek ) ( Záhonyból l Szabás-varrás, nyelvtanulás Újjávarázsolták a pálya- l I fenntartás dolgozói a vas- ] utas művelődési házat Zá- ) honyban. Új burkolatot ka- [ pott a büfé előtere, levá- l lasztással új klubihelyiség 1 épült és az öltöző környéke I is új arcot kapott. Sikere- I sen, indult az ősszel a tan- 1 folyamok nagy része. \ A szabó-varró tanfolyam- 1 ra már csak 1984 szeptem­berében lehet jelentkezni, mert a februárban induló csoport is betelt. Ugyancsak sok a jelentkező az angol nyelvtanfolyamra. Október elején elkezdték a munkát a művészeti csoportok és az édreklődőknek az előtér­ben elhelyezett tábla ad fel- [ világosítást a foglalkozások l idejéről és helyéről. \ A művelődési ház őszi 1 rendezvényei közül kiemel- I kedik a debreceni Csokonai l Színház november 11-d elő- \ adása. November 18-án és I 19-én diákcentrum lesz a / művelődési házban. A prog- I raimban KRESZ-vetélkedő, V kismotorvezetö vizsga, báb- ) készítés, filmvetítés, játszó- J ház és disco szerepel. De- I oemberben a művészeti cső- l portok gálaműsorát láthat- 1 \ jájk az érdeklődőik és ismét I I megrendezik a hagyom á- | / nyos szilveszteri bált. 1 A szeretet, a megértés, az együttérzés vezette Palotai Borist a Reumavalcer meg­írására. A magánytól szen­vedők, a társra vágyók-vá- rók iránti együttérzés. Ezt a szeretetet mutatja a cím is: Reumavalcer, a maga kedves groteszkségével. Két teljesen ellentétes tartalmú, hangulatú szóból hozta lét­re ezt a kesernyés, de az életkedvét is jelző összeté­telt, amely így, együtt bölcs humort is sugároz, sőt; op­timizmust. Mindezt azért részleteztem, mert ritka jó címnek tartom, olyannak, amely valóban kifejezi a mű tartalmának lényegét. Az ilyennek örülni kell, mert igazán nem sok a jó cím a különféle alkotások élén. Azt gondolom, nem bán­tom meg a közelmúltban el­hunyt írónő emlékét, ha le­írom, hogy ebben a művé­ben is, mint oly sok más­ban, untig ismert és sokak által már meg is írt élet­helyzetet hozott elénk, olyat, amelyet környezetünkben tucatszám látunk. S mégis: ezek az ő tolla nyomán más­ként, új oldalukról mutat­koztak meg, s ezáltal töb­bet tudtunk meg ezekről, okaikról, miértjeikről, és egy kicsit többet ismertünk meg önmagunkból is. Nem akarok nekrológot írni róla, azt már megírták halálakor. Csupán annyit, hogy a tévé­nézők sokasága fogja hiá­nyolni már soha el nem ké­szülhető új műveit a kép­ernyőről. Erre a legutolsóra vissza­térve: mint a műsorújság­ból megtudható, Palotai Bo­ris e tévéjáték főszerepét a kiváló művésznő, Tolnay Klári számára írta. S ez meg is látszik a darabon. Aki megnézte ezt a „kissé szo­morkás vígjátékot”, az tud­ja, hogy az előbbi megálla­pításnak kettős értelme van. Ugyanis egyrészről ott van a nagy gonddal megmun­kált központi figura, a már nem fiatal, de még nem is nagyon idős nagymama, másrészről pedig ott talál­hatók az eléggé lazán felvá­zolt családtagok és az újon­nan szerzett vagy a régebbi ismerősök, mindannyian epizódszereplőként. Az természetes, hogy az újságbeli gyászjelentések nyomán a nagymama által felkeresett megözvegyült férjek rövid, szinte csak villanásnyi időre jelennek meg, illetve csak kurta per­cekre lép be életükbe, pon­tosabban: közelükbe lép a társat kereső nagymama. Az azonban már hiányolható, hogy a családtagok is csu­pán mellékszereplőként je­lennek meg. Pedig a mama magányosságának ők is oko­zói, érdemes lett volna te­hát őket, magatartásuk mi­értjeit, jellemüket kicsit gondosabban, alaposabban megírni, indokolni. Ezt a hiányt az őket játszó színé­szek (Agárdi Gábor, Csáká­nyi László, Mensáros László, Moór Marianna, öze Lajos, Tordy Géza), alkotóerejük­kel, jórészt enyhítették, de nem tudták teljesen kitöl­teni. Nem az ő hibájuk. Tolnay Klári viszont az idő­södő, családja körében is magányban élő özvegyasz- szony érdekesen megírt szerepét még nagyon sok színnel gazdagította. Kiváló­an érzékeltette, hogy a ma­gányból való kitöréshez nemcsak önmaga tartózko­dását kellett legyőznie en­nek az asszonynak, hanem nagy lelkierőre volt szüksé­ge családja hosszan tartó ellenállásának leküzdéséhez is. Seregi István Az OIRT hangjátékfeszti- vál keretében bemutatóval jelentkezett pénteken este a Rádiószínház. Horia Lovi- nescu román szerző önélet­rajz című drámájának rá­dióváltozatát hallhattuk, a bukaresti rádió rendezője, Titel Constantinescu mikro­fon elé állításában. A meg­lehetősen sematikus törté­net — voltaképpen egy mo­nológ szálára fölfűzött, visz- szatekintő hangképsor — legfőbb erénye az ízig-vé- rig maisága volt. A feldol­gozás művészi értéke már igencsak vitatható. Egy karrierpálya és egy tudósi, meghasonlott tudósi drámája állt a darab kö­zéppontjában, s szolgáltatta volna a dráma magvát. A két főszerep, Caleriu Pop kutatóintézeti igazgató (az önéletrajz elmondója), _ a minisztériumi tisztviselővé „degradált”, korábban ér­demeket szerző, ma már eredménytelen tudós és fe­lesége, Dina közül az utób­bié volt az életesebb. Ugyanis a férjét mindunta­lan sikerre ösztökélő, a tár­sadalmi érvényesülés és a rang hajhászása érdekében mindent bevető feleség „te­vékenysége” bizonnyal hoz­zájárult a tudós kiégéséhez. Dina írói megformálása két­ségkívül az erőteljesebb. S maga a főhős, Caleriu Pop figurája? Együttérzést keltett a tudósi és magán­életi vergődésében, de nem érezhettük igazán drámai­nak a kudarcba fulladt sor­sát. Sokkal inkább emberi gyengeségeinek — bizonyos fokú gyávaságának — az áldozata lett ő, a kvalitá­sait ez természetesen nem érinthette. Mindenképpen javára írhattuk, hogy ki­buktatott központi kutató­intézeti igazgató létére el­vállalta egy vidéki cement­gyár vezetői posztját, hogy bizonyíthasson, — ami fé- lig-meddig, a nevelt fia ré­vén sikerült is neki egy ré­gi tanulmánya alapgondo­latának a felhasználásával. Azonban ez már nem vált­hatta meg őt a saját lelki­ismeretétől. Ám valódi drá­mának mindez kevés. Az önéletrajz emellett sok izgalmas ráismerésre is késztetett. Elsősorban a munkahelyi fúrás-faragás, a kíméletlen társadalmi tör- tetés ábrázolásának fel­hangjaiban, s a kádercserék háttérrajzában. A köznapi darabot a magyar szereplők megemelték, élvezetesebbé tették. Sinkovits Imre ki­hozta amit lehetett a této­ván, hevenyészetten megírt figurából, a monologizáló főhősből. Dina, a feleség szerepében Kállai Ilona ala­kítása színészi remeklés­ként maradt emlékezetes. A kisebb szerepekben sem le­het panasz a közreműkö­dőkre, csakúgy, mint a társ­rendező Varga Géza mun­kájára. Végül is egyet lehet érteni a műsorújság ama megállapításával, hogy „...a vendégrendező munkája ré­vén megismerhetjük egy másik ország rádiószínházá­nak stílusát, eszközeit”. Er­re mód nyílt. Merkovszky Pál Végrehajtó helyett „békepohár“ A Megyei Bírósági Végrehajtói Irodának évente mint­egy 8—9 ezer üggyel kell foglalkoznia, mert olykor hiába van jogerős bírósági ítélet, vagy adósságot bizonyító ok­mány, az alperesek, adósok ennek ellenére sem hajlandók el­ismerni, hogy tartoznak. De azt sem, hogy például a szom­széd földjéből elszántottak egy darabot, vagy a kerítést rossz helyre építették, egyszóval, hogy vétkesek. Ilyenkor van szerepe a végrehajtói iroda munkatársainak. mányi aruhazba, a fuvarkölt­ség is az adóst terheli. Szinte sehol sem fogadják barátságosan a végrehajtót. Vannak akik úgy gondolják kitérhetnek a végrehajtó in­tézkedései elől, ha a lefoglalt tárgyak elszállítására meg­jelölt időpontban otthonuk­ból eltávoznak. Lakatost hívnak — Ilyenkor pl. a megyeszékhe­lyen lakatossal — tanúk je­lenlétében — felnyittatjuk a lakást és a lefoglalt dolgo­kat ■ elszállíttatjuk. Ez is növeli az adóságot, mert a lakatosnak kifizetett munka­díj is őt terheli, ami nem ke­vés, mert nemcsak kinyittat­juk, de vissza is záratjuk a lakást — említi a végrehajtó. Sok más egyéb ügyiben is intézkedniük kell a bírósági végrehajtói iroda dolgozói­nak. A végrehajtást kérők sürgetik őket, ugyanakkor az alperesek, az adósok olykor mindent elkövetnek, hogy kötelezettségük teljesítését elodázzák. Ideig-óráig talán sikerül is nekik, de legtöbb esetben nincs kibúvó: az íté­let kötelez, s a törvényt be kell tartani. Soltész Ágnes — ötezer forintig postán küld j ük meg az adósnak a végrehajtási záradékot, e fe­letti összeg esetében a végre­hajtó személyesen adja át a felszólítást. Pénztartozások esetében könnyehb, mert a munkabérből is letilthatjuk. Ha ezek a próbálkozásaink nem vezetnek eredményre, akkor esetenként bírságo­lunk, vagy következik a fog­lalás — említi Demeter Mik- lósné a Megyei Bírósági Végrehajtói Iroda vezetője. A visszaszerzett ókszer Sokan úgy gondolják, csak a tartozások behajtásánál tud segíteni a végrehajtói iroda. Az iroda végrehajtói ott vannak, ha a kerítést kell fél méterrel odébb tenni, mert a bírósági ítélet így szól. Vagy ha ékszert, vagy más egyéb tárgyakat kell visszaszerezni jogos tulajdonosának. — Sokszor hajba kapnak a peres felek amikor a végre­hajtó előtt eleget kell tenniük a bírósági ítéletben foglaltak­nak. Van, amikor a haragot megenyhífi a „békepohár” úgyannyira, hogy a hónapo­kig tartó szomszédháború vé­get is ér, és érvényre jut í bírói ítélet — mondja Deme- terné. — A múltkor egy kerítés elhelyezésénél voltam jelen — Kétszer is nekilátott s munkának az alperes, dí mindig ráesteledett, s a kerí­tés még mindig nem volt ké­szen. Harmadik nap aztár meg azért keresett meg, hogj nem tudja tovább csinálni a kerítést, mert a szomszédja — aki beperelte és az ítélel végrehajtását sürgette — nem engedi, meggondolta ma­gát, miután ügye a bíróságot megjárta. Fór Jenő bírósági végre­hajtó sok furcsa jelenetnek, afférnak volt már szem-, és fül tanúja. Jobb belátás bírság után — Nem ritka eset — mond­ja —, hogy valaki a másik földterületéből elszánt egy darabot és nem hajlandó visszaadni. Ha végrehajtást kérnek, előbb bírósággal pró­báljuk belátásra bírni. De előfordul, hogy 5—6 ezer fo­rintot is kifizet, míg végre belátja: mégiscsak jobban teszi, ha tiszteli a törvényt. — Természetesen — foly­tatja a végrehajtói iroda ve­zetője — a végrehajtás is növe­li az adósságot Ugyanis a végrehajtó kiszállási költsé­ge 300 forint. Továbbá fog­lalás esetén, ha az ingóságo­kat beszállíttatjuk a bizo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom