Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-11 / 240. szám
1983. október 11. Kelet-Magyarország 3 Házigazdák Ónálló kezdeményezések BESZÉLGETÉS TIMMER JÓZSEFFEL, A SZOT TITKÁRÁVAL Az utóbhi időkben isimét nőtt az érdeklődés a szocialista országok szakszervezeti élete iránt. Ma már többnyire nem az olyan alapkérdésekre keresnek választ, hogy milyen szerepet töltenek be ott a szakszervezetek, ahol a hatalom a munkásosztály, a nép kezében van; mit jelent ott az érdek- védelem, miképp érvényesül ez a gyakorlatban stb. Ezeket az alapkérdéseket ugyanis lényegében megválaszolta az idő. A mai, fokozottabb érdeklődés abból a felismerésből fakad, hogy jelentős változások mennek végbe a szocialista országok gazdasági és társadalmi életében. Vajon miképp vélekednek erről a szakszervezetek? — teszik fel a kérdést. Képesek-e arra, hogy megújuljanak, a megváltozott feladatokhoz igazodjanak? Szükségük van-e pályamódosításra, vagy csupán körültekimtőbb, árnyaltabb munkára? Vannak, akik azt is megkérdezik még: ezután is elkötelezettek maradnak nálunk a szakszervezetek? Ilyen előzmények után kerestük fel Timmer Józsefet, a SZOT titkárát. Mit mozgat a mozgóbér? Készülnek a mezőgazdasági abroncsok az automatikus vulkanizálósoron. (GB) — A magyar szakszervezetek továbbra is elkötelezettek a szocialisita társadalom törekvéseivel, céljaival — mondotta Timmer József. — Ebben nincs változás. Mint ahogy abban sem, hogy — egyik legfontosabb feladatukhoz híven — a jövőben is védelmezik, s képviselik a dolgozók érdekeit. Hogy erre miért van szükség, az meglehetősen ismert. Bár az alapvető társadalmi, gazdasági céljaink közösek, a megvalósításért felelős fórumok, szervezetek érthető módon mindig arra keresnek választ, hogy ők miért felelősek, nekik mit kell íenniök. Ilyen körülmények között óhatatlanul előfordulhat, hogy figyelmen kívül hagynak bizonyos érdekvédelmi tényezőket. Ilyenkor jeleznek, lépnek fel a szakszervezetek. — De ha még nincs ilyen gond, akkor is szükség van a szakszervezetek helyzetelemzésére, saját álláspontjuk kialakítására, hiszen — ez is meglehetősen ismert — bár társadalmunk minden lényeges kérdésben egyetért, a részkérdések megítélésében már gyakori az egymást keresztező csoport, vagy egyéni érdek. Ezért a szakszervezeteknek alaposan ismerniök kell ezeket az érdekeket A dolgozók egv része főként a szakszervezet igenjeit ismeri, s kevesebbet tud a nemekről. Mi lehet ennek az oka? Az talán, hogy ritkábbak a nemek? Vagy pedig inkább az, hogy kevésbé kerülnek nyilvánosságra az ilyen vélemények? — Már az elején leszögezhetem: egyértelműen az utóbbi. Sajnos, nem kapnak kellő nyilvánosságot a vitáink. Pedig vannak ilyen vitáink a tárcák vezetőivel, a kormánnyal, hiszen — amint mondottam — a szerepkörünknél fogva gyakran másképp közelítjük meg, nézzük ugyanazt a témát Ezek közé tartoznak például az áremelések is. Mi is tudjuk, hogy vannak esetek, amikor ez elkerülhetetlen, bármennyire kellemetlen is, mégis az a véleményünk: csak a legvégső esetekben nyúljunk ehhez az eszközhöz. Mert nem ez az egyedüli módszer, lehetnek, vannak más megoldási módok is. Vitapartnereink ilyenkor persze mindig felteszik a kérdést: ha nem ez a kiút, akkor mi legyen az? Mondjátok meg!... — Minthogy a szakszervezetek is a hatalom részesei, letéteményesei, el kell ismerni: jogos ez a kérdés. Egyben persze azt is jelzi: milyen felelősségteljes, nehéz a szakszervezetek munkája. S mégis ezt a nehéz, rögös utat kell járnunk, ami alatt azt is értem: nemcsak egyszerűen véleményt kell mondanunk a dolgokról, hanem önállóan kell kezdeményeznünk a dolgozó emberek millióit érintő ügyekben. Ahogy ezt jó néhányszor megtettük, s a jövőben még inkább tenni kívánjuk. Nem kívánja meg ez a szakszervezeti munka korszerűsítését? Vagy — ha ez már elkezdődött — miben nyilvánul meg e törekvés? Miért beszélnek az egyes nyugati országokban magyar példáról? — A szocialista országok szakszervezetei, köztük a magyar szakszervezeti mozgalom útkereső szerepe valóban nemzetközi elismerést váltott ki. Érdeklődéssel figyelik a munkánkat, még nyugaton sem vonják kétségbe, hogy szakszervezeteink széles körű jogokkal rendelkeznek. Erről sokan egészen közelről meggyőződhetnek, hiszen gyakran látogatnak hazánkba külföldi szakszervezeti küldöttségek, így lehetőségük, alkalmuk van arra, hogy tanulmányozzák az életünket. (S korántsem mellékesen persze nekünk is lehetőségünk van arra, hogy mi is tanuljunk tőlük.) — Mindez nem keltett bennünk olyan gondolatot, hogy nálunk minden rendben van, továbbra is mindent úgy kell csinálnunk, ahogy eddig tettük. Nagyon vigyáznunk kell például arra, nehogy elhatalmasodjék a papírmunka. Óvakodnunk kell a hivatali módszerek átvételétől, túltengésétől, mindig szem előtt tartva munkánk mozgalmi jellegét. — Ami pedig a legfontosabbat, vagyis változó életünket illeti: a szakszervezetek csak akkor tudnak a jövőben is helytállni, csak akkor tudják hatékonyan befolyásolni az eseményeket, ha erőteljesebben, hozzáértőbben figyelik, elemzik a társadalmi, gazdasági életünkben végbemenő mozgásokat: ha az új helyzeteknek, igényeknek megfelelő cselekvési programokat dolgoznak ki. Ez persze állandó önképzést tesz szükségessé, s a megújulási készségünk fejlesztését igényli. Nincs más választásunk. — Mindez „nemcsak” azért kötelességünk, mert a dolgozó tömegek hatékonyabb érdekképviselete és érdekvédelme ezt igényli tőlünk, hanem azért is, mert — amint erről már szót ejtettünk — a külföld állandóan figyel bennünket. Ha jól dolgozunk, az a nemzetközi szolidaritást is erősíti, s újabb milliók győződhetnek meg arról nyugaton is: a szocialista társadalom a dolgozók társadalma, at nyújt a legtöbbet a néptömegeknek — mondotta befejezésül Timmer József. H. I. Hatalmas, szuszogó gépek sora: préselik a nyíregyházi gumigyárban a mezőgazdasági abroncsokat. A csarnok egyik sarkában abroncssereg, oldalukon fehér krétajelzés, milyen minősítést kaptak a meósoktól. — Az utóbbi időkben egyre jobbat — mondja a minőségi ellenőrök egyike, Biró Árpád, aki társával, Danes Ferenccel árgus szemekkel kutatja az abroncs hibáit. Hiába igyekeznek azonban, nemigen találnak kivetnivalókat a késztermékekben. így aztán már-már unalomig ismétlik a két szót: első osztályú, első osztályú ... — Nem tartják egyhangúnak ezt a munkát? — Már miért tartanánk? — kapják fel fejüket. — Vagy az vígabb lenne, ha azt hajtogatnánk: harmadosztályú, harmadosztályú... Új feltételek — Mióta áll ilyen jól az abroncsgyártók szénája? — Másfél éve, mióta bevezették az új, minőség szerinti premizálást. Azóta töri magát mindenki. A gyárrészleg vezetője, Kreutz Attila csendesen mosolyog az iménti beszélgetés hallatán, s megjegyzi: — Az túlzás azért, hogy mindenki töri magát, az viszont igaz, a többség valóban megpróbál alkalmazkodni az új feltételekhez. A gyárrészlegben bevezetett premizálás kimondottan a minőségi munkára ösztönzi a dolgozót, közülük a legjobbak havonta akár 3400 forint mozgóbért is kaphatnak. E szokatlanul nagy összeg hallatán természetes az idegen első reakciója, a csodálkozás, aztán a gyárrészleg vezetőjének szavai után világosodni kezd a kép. Ám mielőtt szavait idéznénk, nem árt ha tudjuk, hogy a gyár legkorszerűbb üzemében mindössze néhány éve kezdődött a nagy értékű abroncsok előállítása, melynek nagy része külföldön, tőkés piacokon talál gazdára. — Az indulásnál természetesen nem állíthattuk túl magasra a mércét — folytatja Kreutz Attila. — Mindösz- sze két célt tűztünk magunk elé: teljesíteni a mennyiségi mutatókat és lehetőleg minél kisebb selejtszázalékkal dolgozni. Az akkori premizálási rendszerünk is erre próbálta szorítani az embereket. A selejt ugyan csökkent — s ezzel tulajdonképpen el is értük a célunkat — ám ez korántsem jelentette azt, hogy növekedett volna az első osztályú, vagy az exportképes termékek aránya. Pedig közben olyan igényes piacokat vettünk célba, mint az Egyesült Államok, vagy Svédország. Módosítani kellett tehát a premizálási módszereinken. Magas követelmények A munkás ugyan ebben a formában is érdekelt volt, hogy minél jobb minőséget produkáljon, ám a fejlődés során előállt az a furcsa helyzet, hogy az üzem eredménye már nemigen érdekelte, hiszen ettől függetlenül is megkapta a prémiumát, ha teljesítette a feltételeket. Ezen pedig változtatni kellett. Ez azonban nem ment máról holnapra. Az új javaslatot alaposan kivesézte az üzemi négyszög, de sokat vitatkozott rajta munkás és ve-, zető egyaránt. Végül aztán csak zöld utat kapott az átdolgozott ösztönzőrendszer, a premierre jó másfél esztendővel ezelőtt került sor. Lényege: a gyárrészlegnél továbbra is meghagyták az egyéni, minőség utáni prémiumot, de ehhez jön még egy szorzó, attól függően, hogyan alakul az üzem első osztályú kihozatala. A szorzószám 0,5-től 1,5-ig terjed. A munkás tehát, ha kifogástalanul dolgozik, de a gyárrészleg termelése a terv mögött marad, akkor a 0,5-es szorzót alkalmazzák, mely a gyakorlatban 800 forint prémiumot jelent. Viszont, ha teljesül a gyárrészleg terve, s a munkás is megállta a helyét, a mozgóbér havonta eléri a 2400 forintot. — A mezőgazdasági abroncsokat gyártó részlegünkben tökéletesen bevált a fenti módszer — mondja a gyár főmérnöke, Váradi József, és sorolni kezdi „bizonyítékait”: — Az említett módszer alkalmazása előtt egyes termékeknél az első osztályú áruk aránya nem érte el a nyolcvan százalékot, ma viszont már a nyolcvannyolc—nyolcvankilenc százaléknál tartanak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy ez az egyedül üdvözítő módszer, s most már minden részlegünkben élhetünk vele, de azt sem, hogy nem fejleszthető tovább. A nyáron például már egy újabb variánsát próbáltuk ki, az a munkás, aki eléri a kilencven százalékot, a 2400 forintra további ezer forint jutalmat kap! Ez viszont már igen magas követelményeket támaszt az emberekkel szemben, de nem teljesíthetetlene- ket. Az első hónapban ketten érték el a csúcsot, augusztusban viszont már hatan mentek haza plusz 3400 forinttal. Ezért pedig már azt hiszem, érdemes hajtani. „A gép egyforma!" A „plusz 3400 forintosok” kategóriájába tartozik Németh Gyula is, aki a pesti központban leste el a vulka- nizálás mesterfogásait, úgy tűnik, nem kevés sikerrel. — Nem irigykednek néhá- ' nyan a rekordprémium miatt? — Kérem, a gép egyforma! Mindenki előtt ott a lehetőség, én arról már végképp nem tehetek, hogy néhányan semmit sem kaptak. Azok persze szidják az új módszert, pedig csak rajtuk múlik, hogy milyen pénztárcát visznek haza. Csak kutyafuttában beszélgethetünk, hiszen Németh Gyula állandóan úton van: egyszerre nyolc hatalmas gépet kezel, nemigen van ideje az alapos, átgondolt válaszokra. De hát végeredményben őt nem ezért fizetik. Hanem a minőségi munkáért. Nem is akárhogy! Balogh Géza HOGYAN LEHET MEGTARTANI a vendéget manapság? Ez a kérdés foglalkoztatta a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és vendéglátó Vállalat osztályvezetőit a napokban Mátészalkán tartott értekezleten. Jó okuk volt a válasz keresésére, hiszen — mint az Póti Andrásnak, az üzletcsoport-igazgatóság vezetőjének beszámolójából kiderült — a négy járás területén működő igazgatóság az első félévi árbevételi tervét csak 92 százalékra teljesítette, s ennek oka van. Igaz, hogy ország- és talán világszerte gondban vannak a házigazdák, hogy manapság kevesebb, kis pénzűbb, megfontoltabb a vendég, de a terv nem teljesítését helyi okok is magyarázzák. Mátészalkán például 800 ezer forint forgalomkiesést okozott, hogy később készült el a „Mini” presszó. Félmillió forinttal maradt el a tervteljesi- téstől a Hotel Szatmár. Negyedmillió forinttal ért el a vártnál rosszabb eredményt a Szamos menti Állami Tangazdaság fehérgyarmati és mátészalkai üzlete. 176 ezer forinttal volt kisebb a szálloda tervteljesítése. Itt 14 százalékkal csökkent a férőhely kihasználtsága. Mi okozza mindezt? Objektív nehézség, egy elhúzódó építkezés, de szubjektív okai is lehetnek annak, ha egy étterem forgalma csökken. A szálloda forgalom- csökkenése csak részben adódik a mátészalkai iparfejlesztés stagnálásából. Az eredményekre kihat a szálloda alacsony komfortfokozata, az, hogy napjainkban igényesebb a vendég, a pénzéért komfortot, megfelelő ellátást kíván. Természetesen vannak a vállalatnak nyereséges és jó üzletei is. De ösz- szességében elmondható, hogy szükség volt erre a valóságot alaposan feltérképező tanácskozásra.-- & » k A VITÁBAN EGYRE TÖBBEN FOGALMAZTAK meg, hogy a vendéglátáshoz a tárgyi nehézségektől függetlenül ma már nélkülözhetetlen a háziasszonyi, házigazdái szemlélet. Nem elég adni, kínálni kell, és meg kell találni e kínálat legközvetlenebb módszereit. Elhangzott az értekezleten, hogy a vendéglátásnak jelentős tartalékai vannak. Év végéig elérhető, hogy a Hotel Szatmári leszámítva valamennyi többi egység nyereséges legyen. Rövidesen elkezdik Mátészalkán a volt körzeti orvosi rendelő helyén egy hidegkonyha és egv rendezvényterem építését. Már készítik az alapját a budapesti Moszkva térihez hasonló falatozópavilonnak. A vállalati üzletpolitikának megfelelően tovább szervezik, bővítik a gyermekélelmezésben vállalt szerepüket. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy olykor érthetetlen a községi vezetők magatartása. Számok igazolják, hogy ezer gyerek nagyüzemi étkeztetése 550—600 ezer forint évi megtakarítást jelenthet egy- egy tanácsnak. A MÁTÉSZALKAI KIHELYEZETT értekezlet valójában útkereső kísérlet volt a vállalaton belüli demokratikus fórumok ébresztéséhez — mondta Török István igazgató. E fórumok megteremtése, a jó munkahelyi közérzet az eredményesség kulcsa. Tudomásul kell venni, hogy változik a vendég, hogy a megyeszékhelytől ötven kilométerre is ugyanolyan igényekkel kell számolni a házigazdáknak, mint a megyeszékhelyen. Ez a vállalat közös gondja. A tárgyi feltételek csak mérsékelten és lassan javíthatók. Éppen ezért ahhoz, hogy a vendégekkel kedvesebbek legyünk, a házigazdáknak önmagukhoz kell szigorúbbnak lenni. A Mátészalkán tartott értekezlet nem véletlenül választotta ezt a helyszínt. Egyre többen fedezik fel a tájat. Egyre többet kell tenni tehát a vendégekért. Bartha Gábor | y[ I ó napot, barátaim! II — mondta egy köp- CJ cos, komoly, vörös hajú fiatalember. — Ha nem tévedek, akkor Önök a mi vendégeink a szomszéd iskolából? Türelmetlenül vártuk Önöket. Fáradjanak beljebb. Én kaptam azt a feladatot, hogy fogadjam Önöket. A fiatalember bejegyzett valamit a füzetébe, és folytatta: — Bemutatom Önöknek az iskolánk nevezetességeit. A fiatalember ismét bejegyzett valamit a jegyzetfüzetébe. — Terveinkben első helyen szerepel a helyi múzeumunk meglátogatása. Ide a mellékajtón keresztül juthatunk be. A kiállítási tárgyakat iskolánk tanulói gyűjtötték. És természetesen a kedves szülők. Gyakran itt tartják a biológiai órákat. Barátaim, a kiállított tárgyakat érinteni, hogy kozik. Mindjárt itt van mellette az egér is. Kitömve. Az egerek meg a baglyoknak szolgálnak táplálékul. úgy mondjam, szigorúan tilos. Másképpen: mindent a szemnek, semmit a kéznek! Hogy miért? Mint mondtam, gyakran itt tartjuk a biológiai órákat ... Nézzék ezt a csodálatos kiállítási tárgyat — ezt a kitömött vörös rókát. Ez az állat a mi szibériai erdeinkben honos. Főként egerekkel táplál— Nézzenek a szekrénybe. Milyen csodálatos helyet találtunk a kitömött baglyok számára. De térjünk vissza az egerekhez. Az egér az szívesen táplálkozik búzával. íme, itt állnak a növény szárai. Vigyázzanak, ne érintsék, mert hamar törik. Mi dicsekedhetünk kitömött vakonddal és nyúllal is. Ezenkívül vannak még hal-, béka-, rák- meg madárcsontvázaink is. Ezenkívül vannak még kiszárított lepkéink, egészen ritka fajokból. íme, a növénygyűjtemény-kollekciónk, no meg a spirituszban tárolt férgék egész hada. Amott a falat ékesítik a szarvasok különféle nemének agancsai, őz-, muflon-, meg kosfejek egymás mellett. A fiatalember jó vastagon aláhúzott valamit a jegyzetfüzetében. Meggyőződött róla, hogy valamennyien elhagyták a termet. Majd akkurátusán bezárta az ajtót, amelyen a következő felirat ékeskedett. „Elő sarok.” Sigér Imre fordítása
