Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-28 / 255. szám
1983. október 28. Kelet-Magyarország 3 Tanácsi ipar A többlet becsülete A TANÄCSI iparvállalatok munkaverseny- helyzetéről a megyei tanács vb ipari osztálya a HVDSZ megyei bizottságával közösen a közelmúltban vizsgálatot végzett, amelynek időszerűségét a szocialista brigádvezetők május • végén megtartott országos tanácskozásán felvetett problémák, javaslatok adták. A mozgalom szervezésének gyakorlata alapján a nyolc tanácsi iparvállalatnál a brigádverseny a jellemző versenyforma; nyolcvanhat brigádban közel 1200-an vesznek részt — az összes dolgozóknak több mint a fele. A vállalatok munkaverseny-szabályzatai tartalmazzák azokat a sajátos versenyformákat is, melyek az eltérő tevékenységből adódnak. Ilyen például a Nyírségi Nyomdánál az országos tankönyvkészítési versenyben történő részvétel, a Nyírségi Patyolat Vállalatnál „Minőségi Jel” országos pályázata. Szocialista együttműködési szerződés keretében a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat és a Nyírségi Patyolat Vállalat brigádjai patronálnak óvodát, iskolát. Kedvezőtlen viszdnt, hogy komplex brigádok nem alakultak, melyek pedig az egész vállalati tevékenységre hatással lennének. Ebben a vállalati vezetőknek is több kezdeményező szerepet kellene vállalniuk. A munkaversenyben való részvétel kollektiven történik, ezzel párhuzamosan a brigádokon belül a dolgozók egyéni vállalásokat is tesznek, melyek a brigádnaplóban írásban is megjelennek. Jó példa erre a Patyolat és a VAGÉP Vállalat. A VERSENYFELHÍVÁSOKAT általában az éves vállalati tervekre alapozzák, tartalmazzák azokat a főbb gazdálkodási célokat, melyek a hatékonyság növelését-, a termelékenység javítását, a munkaidő jobb kihasználását segítik elő. Azonban több vállalatnál gondot jelent, hogy a felhívások nagy része általánosságban fogalmaz, a konkrét növekedési ütemet, a követelmények számszerű előírását nem tartalmazza. A felhívásokra tett vállalások rögzítése nem rendszeres, á sok „papírmunkát” indokolatlannak taríjálc a brigádok. A gazdasági és társadal- ami célok jól elkülöníthetők. Ilyen gazdasági cél az előzőekben említett termelékenység, a hatékonyság javítása, társadalmi cél a kommunista műszakok szervezése, a közösségi élet élénkítése. Pótvállalásokra tervmódosítás, termékváltás esetén kerül sor, illetve azokban az esetekben, amikor Vs ________________________ az éves vállalati terv teljesítésénél gondok jelentkeznek. Ilyen tapasztalatokra tettünk szert a Divat Ruházati Vállalatnál és a Patyolat Vállalatnál. A vizsgálat általános tapasztalata, hogy a vállalatoknál nem határozzák meg, vagy nem kellően részletezik az értékelések módszerét. Ez helytelenül befolyásolja a brigádok aktivitását, az „igazi verseny alakulását”. AZ ÉRTÉKELÉSEK MÓDSZERÉT a munkaver- seny-szabályzatok tartalmazzák, ezáltal elkerülhetők az esetleges viták az erkölcsi és anyagi elismerések odaítélésénél. A munkaverseny-mozga- lam gazdasági eredményét bizonyítja, hogy a tanácsi iparvállalatok 2,3 százalékkal haladták meg az 1982. évi tervezett termelésüket, anyag-, energiamegtakarításban 7,6 millió forintot értek el. Az elmúlt évben a társadalmi munka értéke 400 ezer forint volt, a térítés nélküli — szocialista együttműködés keretén belül végzett — munka értékén kívül. A társadalmi munkában kiemelkedő a VAGÉP Vállalat teljesítése, mely 1982. évben az összes társadalmi munka értékének több mint felét aGta. Jelentős eredményként vehető figyelembe az a tanulási kedv, mely alapján 263 dolgozó vesz részt a továbbképzésben. A vállalatok egész évi munkáját mutató „Kiváló Vállalat” pályázat eredményeként 1980. év után a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat, 1982. év után a Divat Ruházati Vállalat kapott kitüntető címet. összességében a vállalatok munkaverseny-mozgal- ma a vizsgált időszakban fejlődő tendenciát mutatott, ennek ellenére a szervezettség, irányítás területén további tennivalók szükségesek. ÁLTALÁNOS FELADAT valamennyi vállalatnál az értékelések reális feltétel- rendszerének kidolgozása, melynek ismeretében fokozható a brigádok aktivitása, versenyszelleme. Fontos, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak a megtett vállalások, valamint értékelések annak érdekében, hogy a brigádok ismerjék egymás tevékenységét, értékelni tudják munkájukat. Jobban és differenciáltabban kell élni az anyagi és erkölcsi elismerések odaítélésénél, s lényeges, hogy a gazdasági többletteljesítményeket a teljesítésekkel egy időben értékeljék és azt az anyagi ösztönzésre rendelkezésre álló forrásokból ismerjék el. Marosné Földi Júlia megyei tanács vb ipari osztály ___________ ____________/ Korszerű anyagmozgatás ♦ A Vásárosnamériyi Fa- forgácslap Gyárban a kész lapokat a Volvo targoncával könnyen és gyorsan szállítják. Képünkön Pásztor György szállít a vagonokhoz. (Elek Emil felvétele) Hangverseny a Koronában Péntek, az autóbusz kormányánál Az újjáalakított Korona díszterrfiében, — melyről már korábban kiderült, hogy komolyzenei hangversenyek céljára kiválóan alkalmas, — ismét hangverseny lesz, és most már nemcsak akusztikailag értékelhető, de a felújítás után méltó és ünnepi környezetben. A Megyei és Városi Művelődési Központ három nagy zenei együttese ad .31-én, hétfőn este. itt közös koncertet, s ezzel megnyitja az őszi-téli hangversenyévadot. Az országosan is ismert, — és elismert — Szabolcsi szimfonikus zenekar élén az idén új karmester áll. Török Géza vezetésével hetek óta folynak a próbák a művelődési központban. Haydn: fisz-moll, Búcsúszimfóniáját és Rossini: A sevillai borbély című operájának nyitányát játsszák majd az évadnyitó hangversenyen. Fellép a Nyíregyházi vegyes kar és az Ifjú zenebarátok kórusa is, Fehér Ottó, illetve Gebri József vezényletével. Lassus-, Gastoldi-, Bartók-, Sugár-, Farkas- és Bárdos-művek szerepelnek műsorukon. Az Információtechnikai Vállalat 7-es számú területi üzem nyíregyházi szervizében Tóth Sán- domé és Gerbár Andrásné számlázó automatákhoz és adatrögzítő gépekhez gyárt festékkendöt. (Császár Csaba felvétele) (Elmondta Palicskó Ferenc) (Az út ismerős. Minden kanyar többezerszeres emlék. Az út mindig más: télben, tavaszban, nyárban, őszien. Más hétköznapon, ünnepen, ünnepek előtt és után. Más a szolgálat első óráiban, és más a szolgálat végén. Az út élmény, ahogyan minden út élmény, és csupa megszokás, amivé minden gyakori elkophat egyszer ...) A nevem Palicskó Ferenc. Buszos vagyok több mint harminc éve. Ugyanitt. Néha elgondolom, hogy valamikor csak Feri voltam a legtöbb utasnak, most már a legtöbbnek Feri bácsi vagyok. Itt ezeken a Nyírbátor körüli utakon telt el az életem jobbik fele. Persze hogy ismerős minden kanyar, minden fa, ház, és ismerősek a házakból kirajzó emberek is. Volt nekem olyan rendszeres utasom, nem is egy, akit diákként hordtam valamikor és most a diákfiát viszem naponta. Buszos vagyok, és már az is maradok, hiszen alig egy iramodásnyira a nyugdíjtól már nem nagyon igazgat sorsán az ember. (Két forduló között annyi idő sincs, hogy a szomszédban lévő házához hazaugor- jon. Az ember fárad, de felfrissül a busz. Péntek van, fordulónként takarítani kell. A péntek itt mindig nehezebb, mert ilyenkor más az utas, mint a többi. Aki békén elviselte a több száz kilométeres utazást, türelmet- len az utolsó tíz kilométeren ...) — Hogy mit jelent nekem az utas? Embert, aki olyan, mint én is vagyok. Emlékszem, hogy milyen kocsikkal iárhink valamikor Eev órával az út előtt már ott bütyköltünk valamennyien, mert másképp nem indult el a motor. És akkor még jobban vártak minket az erpberek a falukban, mint most. Egy járat ment akkor a legtöbb helyre. Olyanok voltunk, mint testnek az ér. Mások a buszok, mások az utak, és más az utas is. Tizenöt-húsz éve vonathoz, vagy vonattól vittük az embereket. Most Bátorba visszük a napi ingázókat. Az is fontos volt, ez is fontos, de hát a mai ember igényesebb, és hát ez így a jó. Azt mondják, hogy a kereskedő belelát a családok zsebébe, mi buszosok, ha sokáig vagyunk egy helyen, belelátunk az emberek életébe. A rosszba is, mert viszek én italos embert is haza, a jóba is, mert mindig a jó a több. Ha valaki megkérdezi, hogy miért maradtam ennyi ideig a busznál, akkor csak ezzel magyarázom. Olyan szolgádat a miénk, amit az egyforma utakon sem lehet megunni soha. (Port ver, maghéjat terel a .seprő. Sörösüveg gurul elő egy ülés alól Egy bicskával sebzett üléshuzatot igazgatni kell. Az ablaküvegre valaki rágógumit nyomott. Takarít tót is próbára tévő feladat a két forduló közötti rendteremtés ...) — Nézem a fiatalokat. Felsorolni sem tudnám, hogy hányat ismerek, aki a buszhoz jött és tovább is állt innen. Gk már semmit sem tudnak a régi utakról, és mesének hiszik a mi történeteinket. Vittem én autóbuszon beteg gyereket, és szülő kismamát ... Emlékszem, a kalauz állt mellette és mi a szülőotthonnál álltunk meg... Az. akkor született gyerek diák azóta. Brigádvezetőként sokszor beszélgettem is a fiatalokkal. Próbáltam magyarázni, hogy mi tart meg engem a közlekedésnél. — Hívtak, mehettem volna máshova is, nagyobb bérért, kényelmesebb helyre is. Olyan helyre, ahol karácsony a karácsony, és húsvét a húsvét. Olyanra is, ahol néma kell vak hajnalba kelni, és ha úgy hozza a szolgálat, buszon ülni még éjszaka is. Maradtam, pedig hát a jobb úton, a jobb kocsikkal, a kevesebb utassal is egyre nehezebb lett a dolgunk. Valamikor csak a kocsit vezettem. Ma takarítom. Valamikor a kocsi volt a gondom, ma az utasra is nekem kell figyelni, hiszen levették tőlünk a kalauzokat. — Egy-egy megállóban, ha jólesne kinyújtózni, pénztáros vagyok és jegyet árulok. Mindezt nem kétszeres fizetésért. Más megyékben járnak még kalauzok a kocsikon. Ez van. Lázadozhatnánk, de mi értelme lenne? Akit megfertőzött az autóbusz, az már a rabja marad. Ismertem egy jegykezelőt, akit az átszervezéskor elküldték tőlünk. Legutóbb egy május elsejei felvonuláskor láttam. Most fodrász, de velünk vonult, a volánosokjkal. — Ha aztán most, közel a nyugdíjhoz azt kérdezni valaki tőlem, hogy mit mondanék el ' a mesterségemről, akkor lehet hogy ezt a történetet mondanám legelébb. Miért? Tudja, elgondoltam én már, hogy mi történne, ha ugyanúgy, ahogyan tőlünk elvették a kalauzokat, megtanítván nekünk a takarítást, meg a jegykezelést, egy csomó hivataliból elvennék a takarítólkak mondván, hogy takarítson ki-ki magának. És az előszobákból elküldenéka gépírónőket, mondván, hogy akit már főnökké tett a szerencse meg a tudás, írja le a levelet magának, mert az á gépelés se olyan nehéz dolog . .•. És ezt nem lázadozva mondom, mert hiszen mi is elvégezzük a ránkjutó két embernyi dolgot. (A megállótáblánál már gyülekeznek az utasok. Menni kell, a menetrend diktál. Mondom^ Palicskó Ferencnek, hogy a beszélgetésnek ezt a végét hagyjuk így inkább, mert valakit még megbántunk vele. A csendes, nyugodt szavú ember először emeli fel a hangját...) — írja csak nyugodtan azt, amit mondtam. Nem magamnak akartam szolgálni én ezzel. Van itt nekünk Bátorban olyan két kis irodánk, amit 1000 forint külön pénzért takarít ki az irodista. És azt hiszem nem egy vállalatnál lehetne takarékoskodni úgy, ahogyan velünk takarékoskodtak. Mert igaz, én látom, hogy mit változott — csak itt is — a világ. A tegnapi utasom ma autóval előz, az egykori kopott kisdiákok ma akár divatbemutatót is rendezhetnének. A hetenként 600 kilométert utazó munkás Bátorba jár és kétszer húsz percet ül a buszon ... Vagyis hát azt szeretném, hogy ami jobb lett, az úgy is maradjon. A magunk példáját ezért is mondtam el... Bartha Gábor Csempék A Szabolcs-Szatm&r megyei 1 Kommunális Szolgáltató Vállalat j kerámiaüzemében ez évben 700 ezer cserépkályhacsempét készítenek. Képünkön: Hankószki Pál rakja be a csempéket az égetőkemencébe. (Gaál B. felv.) f izetést osztanak a pénztárnál. Sokan állnak, nekem pedig határidős munkám van. Megkérem az előttem álló atlétikus termetű fiatalembert: — Ha nem sietne nagyon, megkérem, engedjen előre. — Ah, Kuzma, sportos üdvözlettel! — Nézem, hát ez meg Fedotov, a sportoló, a mi futballcsapatunkban játszik. Válogatott, most is o keret edzésére megy. Igen fontos játékos, amolyan kulcsember. Rögvest megkért egy szívességre. Azonnal elintéztem neki. Fedotov pedig előre engedett. Nézelődök tovább. Látom előttem újra csak egy ismerős áll. Megszólítottam: — Valahol mi már találkoztunk. — A férfi egykedvűen válaszolta: — Szerintem mi egy osztályon dolgozunk. Én most továbbképzésen vagyok. Azaz — csodálkozott rám. — Hripojédov, nem ismertelek meg. Mikor jössz már hozzánk vissza? Megelégeltük már a sok vonalzást, rajzok kihúzását. — Én már szeretnék, de nem engednek — felelte. — Egyébként te sietsz? Nem cserélnénk helyet? Álltam egy darabig. Egyszer csak megfordult egy hölgy: — Hogy van Szása? Előbb csak néztem, de azután felismertem benne Mát- kinát! Azután még egy isme- fős arc — a Muskiné. Ők az öntevékeny művészeti csoportból ismerősök. A különféle előadásokra járunk együtt. Megörültünk a találkozásnak. Majdnem összecsókolóz- tunk. Én a közösen végzett munkára emlékeztem. Valamennyien jó barátok vagyunk. Soron kívül előre engedtek. Megkaptam a pénzt. Kezdtem búcsúzkodni, bár szerettem volna még beszélgetni velük. Olyan ritkán fut velük össze az ember... Sigér Imre fordítása
