Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-29 / 230. szám
2 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 29. Megnyílt az átalakított nyíregyház! „Béke“ Mozi, délelőtt is Űj köntösben, megszépült kiilsővel-belsővel, s minde- nekfölött friss műsorpolitikával tárta ki kapuit a közönség előtt a hét elején a több mint kétmillió forintos korszerűsítés után a nyíregyházi Béke mozi. A változásokról és a tervekről Kasza Jánostól, a moziüzemi vállalat járási és városi kirendeltségvezetőjétől kaptunk tájékoztatást. A Béke moziban a terv szerinti felújításra került sor, ezt megelőzően a Móricz mozit korszerűsítették, jelenleg pedig a Krúdy moziban dolgoznak az építők, s mintegy másfél milliós költséggel előzik meg az esetleges hibákat. A Béke moziban a teljes nézőtéri berendezést kicserélték, eltűntek a páholyok, kényelmes és modern székek kerültek a műanyag padlóra. A 2X0 személyes nézőtér korszerű világítást kapott, a gépház pedig teljesen új gépeket és felszereléseket, így a vásznon technikailag lényegesen jobb minőségű filmeket láthat majd a közönség. Az átalakítás szerencsésen hatott a műsortervre is, ami azt jelenti, hogy a mozi klasz- szikus szerepén túl, számos, a hagyományos mozi rendeltetésétől eltérő funkciót is szánnak a Béke mozinak. Ennek egyik első lépcsője, hogy egész nap játszó filmszínházzá nyilvánították, amit 110 ezres lélekszámú városunk közönségigénye indokolt. Hétfőn lesz a szünnap. Keddtől szombatig délelőtt 9 és 11, délután 4, 6 és 8 órakor tartanak előadásokat, vasárnap délután is háromszor vetítenek, délelőtt pedig a hagyományos matiné 10-kor kezdődik. Lesznek olyan napok, amikor 4 különböző filmet mutatnak be. A bővebb választási lehetőség érdekében rendszeresen vetítenek kisfilmeket. Lehetőséget adnak a nyíregyházi amatőrfilmklub tagjainak az esetenkénti bemutatkozásra, alkalomszerűen pedig más, neves amatőrcsoport meghívására. Közönségünk viszonylag ritkán találkozik a megyéről készült dokumentumfilmekkel. Ezentúl a Szabolcs-Szatmárról készült kisfilmeket is műsorra tűzik. Tervezik, hogy ifjúsági bábfilmek vetítése előtt élő bábelőadásra hívják a Mesekert bábszínházát és más együtteseket. Még egy újdonság, jó lenne, ha az üzemek, intézmények élnének vele: szombaton délután kettőtől a mozi felajánlja a helyiséget olyan munkahelyeknek, melyeknek érdekük a nagyközönségnek ismeretterjesztő kisfilmeket bemutatni. Ezekben a napokban már keresik a kapcsolatot az oktatási intézményekkel és üzemekkel, hiszen a délelőtti vetítések közönsége főként a napközisek és a több műszakos dolgozók közül kerül majd ki. Figyelembe veszik, mit szeretnének látni az iskolások, s mit a délután, vagy éjszaka dolgozó munkások. Közben pedig adatokat gyűjtenek a látogatottságról, figyelik a közönségszokások kialakulását, s egyúttal felkészülnek az átállásra — megalapozott igények esetén ugyanis a Béke mozi lesz a híradómozikhoz hasonló nonstop filmszínház. A névadó emlékezete Lázas izgalommal gyűjtögetik a még fellelhető adatokat, évszámok, események, rajzok bukkannak elő a könyvekből, s lassan összeáll a portré: ki volt Bánki Donát? A motor- technika úttörőjének nevét veszi föl szombaton a nyíregyházi Korányi utcai ipari szakközépiskola. — Sokan megkérdezték: miért éppen ő? — magyarázza Budai Géza, az iskola igazgatója. — Igyekeztünk képzési profilunkhoz illő hírességet találni, aki a műszaki tudományokat vitte előre. Megyénkben, ipari háttér nélkül ilyen személyiséget hiába keresünk. Bánki Donát példa lehet egy sereg találmányával, akadémiai tagságával, egyetemi tanári működésével, sokoldalú tudós tevékenységével. A gyűjtőmunka szíve a könyvtár, ahol mostanában gyakrabban jelentkeznek az érdeklődő diákok. Itt áll majd a kis tárló, benne a tudós professzor precízen szerkesztett óravázlataival, találmányainak műszaki rajzával, néhány dokumentum másolatával. Seregi Istvánná könyvtáros, aki az utóbbi napokban talán a legtöbbet foglalkozott a névadó életművével, a korszak és a tehetség szerencsés találkozásának tartja Bánki Donát rendkívüli pályáját, a kiegyezés után megindult ipari fellendülés szakaszában. És a diákok? Vajon ők miként vélekednek? „Na, megint be kell jönni szombaton” — halljuk itt-ott a nagyszünetben a nem éppen lelkes megjegyzéseket. Ilyenek is vannak, s másmilyenek is. Erről két fiatalember szólt, a III. b. autószerelő osztályból. — Ideje volt már, hogy nevet kapjunk — mondja Oláh György — mert gyakran összetévesztették az iskolánkat a két szakmunkásképzővel. Bánki Donát nevét kevesen ismerik, bár tananyag a motorja, mint a Diesel elődje. Az osztályban mi ketten készültünk föl, hogy bemutassuk. Azt fogom hangsúlyozni, hogy mire ad példát a munkássága. Arra, hogy itt, a kis Magyarországon is születhettek és születhetnek nagy dolgok. — Manapság nem divat a példakép — folytatja Li- sovszki György — legfeljebb csak néhány kiváló tanuló vallja be, hogy például valamelyik híres emberhez hasonló szeretne lenne. Bánki Donát lehet példakép, vagy ha az nem, akkor olyan személy, akit bámulni, irigyelni lehet. Felfedezéseiért: a Bánkimotorért, a karburátorért, a turbináért. Sokoldalúságát mutatja, hogy tervet készített a Vaskapu vízi erejének hasznosítására, foglalkozott energiaforrások kutatásával is. Pedig az elismerés elmaradt. Sőt, hazánkból nem, vagy csak késve jutott ki a hír és egyik találmányát, a turbinát az ő bejelentése után fél évvel Maybach nevére jegyezték be több országban. Folytatta a munkát. Nemcsak tudósnak, embernek is nagy volt. BE. ÉVADNYITÓ BEMUTATÓ A SZÍNHÁZBAN A két Bolyai A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház idei évadnyitó bemutatójáról, melyen Németh László A két Bolyai című színművét láthattuk, elöljáróban azt írhatom, hogy igen okos, tiszta és világos értelmezésű előadás. Gellért Péter, utolsó éves rendező hallgató diploma- munkája volt ez a darab, bár nem tudjuk hogyan minősíti majd az állami vizsgáztató bizottság, de ha „kitűnőt” ad rá, egyetértünk. A továbbiakban viszont több dolog van, mely gondolkodásra készteti a színházat három év óta „hivatalból” figyelő kritikust. Németh László darabjai a lélek mélyén játszódnak, (annak zugaiba „nyílnak az oldalszínpadok”) szövegük mély és egyszersmind emelkedett, tartalmuk filozófiai. Németh László darabjai nem szoktak „zajos sikert” aratni, görög tragédiákhoz illő zártságuk, formai tökélyük csöndesebb élményt nyújt a végsőkig tisztult gondolatok, s a szép szavak „megszállottainak”. Nem biztos tehát, hogy ezzel az előadással kellett kezdeni a nyíregyházi színház harmadik évadját. A színházak szerte a vilá-í gon — és a „szomszédvár” Debrecenben is — a legszélesebb érdeklődésre számot tartó előadásokkal igyekeznek megnyitni évadjukat. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Mindenkit meg kell nyerni, aki a színháznak közönsége lehet, s ha egy okosan előkészített „zajos siker” híre mindjárt az évad elején szétterjed mint a futótűz, olyan szervezőerő birtokába jut a színház, amit kár munkára nem fogni. S most a darabról. Színházunk a lehetőségekhez mért legjobb szereposztással segítette jól vizsgázni a rendezőt. A gondosan felépített alakítások közül is kiemelkedett a szombat esti bemutatón Szigeti András, Bolyai Antal szerepében. Játéka elemi erejű, figurája pontosan fedi a darabbeli testvért, aki nem tudós, mint bátyja és annak fia, de böl- csebb azoknál egy földköze- libb élet tapasztalatával. A nagy Bolyaiak közül Bárány Frigyes igyekszik sok színnel, eszközzel hitelessé tenni az idős profesz- szort. Szép gesztusai is vannak ehhez. Mégis, alkatának idegen ez a szerep. Mint ahogy Vitai Andrásnak is, a fiatalabb Bolyai. Idegszálak, marokra fogva, folyton kutató szem, állandó belső remegés. Ez lenne a szerep. „Olyan, mint a hirtelen lehűtött üveggyöngy, kívül hideg üveg, belül összeszorított robbanás” — írja róla Németh László, a Bolyaiak első filmtervében. Mindebből Vitainál csak az „üveggyöngy” látható. Megszokott gesztusai (járása, leülései) sem illenek ide Hartmann Teréz Orbán Jelenet A két Bolyaiból. Róza szerepében jelenség inkább, semmint egy picit ravasz nő, aki „próbálkozik” a két tudóssal, s ehhez valamennyi női fegyverét beveti. Hiányzott a túljátszott élénk figyelem. (Tudóst mivel lehet leginkább levenni a lábáról?) Egy kicsit több ma- gakelletés. „Cicázni jó volt neked is vele” — mondja Bolyai Antal a darabban, s cicázásnak nyoma sem volt a színpadon. Ez a színe a figurának teljesen háttérbe szorult. A többi szerep kevéssé fontos, a darab szerint is. Akár el is lehetne hagyni őket. Villanások. Talán Lőrinc inas, aki még szervesen illeszkedik. Stettner Ottó szokottan jó és kidolgozott. Korompai Valit először láttuk Nyíregyházán, súlyt adott kis szerepének. Horváth István színesebb is lehetne, Vennes Emmy, Réz Judit és Katona Zoltán néhány mondata rutinfeladat. Jók Melis László jelenetek közti súlyos zongoraakkordjai. A bátortalan hegedűszólók valószínű hangtechnikai tévedésből lettek ilyen eldöntetlenek. (Már mint hogy most szóljon, vagy ne szóljon?) A díszleteket a szintén vendég Csik György tervezte. Igen jól játszható teret adtak, sajnos kevésbé látványosak. Valószínű, a székely boronaházakat idézik a karámhoz hasonló széldeszka ácsolatok. Mindenesetre komorra, „tisztátalanra” sikerültek. Igen szép viszont a fényvezérlés. Kevés lámpával is gondolatgazdag. Mester Attila Áz illetékes válaszol HÄZSZÄMTÄBLA A „Jeltelen ház” címmel megjelent írásban szóvá tették, hogy a Zrínyi Ilona utca 8—10. számú épületben nincsen házszámtábla. A táblákat szeptember 13-án megrendeltük, és elkészültük után kihelyezésre kerülnek. Nyíregyháza Városi Tanács V. B. Műszaki és Fenntartási Iroda MAS MEGOLDÁS NINCS A szeptember 7-i Fórum rovatban „Ot a benzinkúthoz” címmel közölt észrevételre elmondjuk, hogy a 4. sz. főút nyíregyházi kivezető szakasza melletti üzemanyag- töltő állomás megközelítése valóban csak közvetett módon lehetséges. Az állomás telepítése idején két megoldást térveztünk, ez azonban gazdasági okok miatt elmaradt. Ebben a helyzetben — amikor is a 4. sz. főút nyomvonalán már változtatni nem lehetett — a töltőállomás megközelítésére a jelenlegitől jobb megoldásra nem volt lehetőség. KPM Közúti Igazgatóság, Nyíregyháza GONDOSKODNAK A RENDRŐL K. B. nyírbogdányi lakos a közelmúltban szóvá tette, hogy a Borzsova-tanyán két éve húzódó — a vegyesboltot kiszolgáló — raktárépítkezésünk területén gyom van. Pénzeszközeink 1984. I. félévében teszik lehetővé az építkezés befejezését. Az építési terület rendjéről gondos' kódunk. Demecser és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet A tárgyalóteremből A háromgyerekes hajadon iizelmei Két nő állt a napokban a Nyíregyházi Járásbíróság előtt, mert hosszú idő óta egyikük sem volt hajlandó dolgozni még annyit sem, hogy a létfenntartáshoz szükséges pénzt előteremtse. Egyikük, a 25 éves tisza- vasvári Kuhár Mária három- gyermekes hajadon októberben eltöltött már húsz napot a rendőrség fogdájában rnun- kakerülés miatt, de szabadulása óta' is csak alkalmi férfiismerősökkel csavarog, s mivel nem keres, nem fizeti három állami gondozásba vett gyermeke után sem a gondozási díjat. Most a bíróság hathónapi szabadságvesztésre ítélte, de a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság elrendelte Kuhár Mária pártfogói felügyeletét és előírta, hogy köteles állami, vagy szövetkezeti munkahelyen állandó munkát vállalni és nem látogathatja az italmérő helyeket. Drigán Mária 22 éves nagy- cserkeszi lakos is ismeri már a rendőrségi fogdát: őt két alkalommal is lezárták egyegy hónapra, s amikor másodszor szabadult, úgy látszott: jobb útra tér. Munkát keresett, de három nap alatt kitelt neki az esztendő, előbb igazolatlanul hiányzott, aztán még a munkakönyvéért sem ment el, s azóta csavarog, iszik, rokonai és alkalmi ismerősei tartják el. A bíróság öthónapi szabadságvesztésre ítélte, egy évre eltiltotta a közügyektől, és elrendelte a korábban lopásért kiszabott, de végrehajtásában felfüggesztett 7 hónap szabadság- vesztés végrehajtását is. Mindkét ítélet jogerős. UBH Belelapozva az üzemi újságok szeptemberi számaiba, sok érdekes hírrel, tudósítással találkozhat az olvasó. SÄGVÄRI napló Űj kiadványt köszönthetünk a Szabolcs-Szatmár megyei sajtótermékek sorában: szeptembertől a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet vezetősége is újságot jelentetett meg kéthavonta. Az első számukból többek között megtudjuk, hogy a szövetkezet közgyűlése módosította alkotmányát, vagyis az alapszabályt. Az új alapszabály szerint a negyedszázada körükben tevékenykedőket nyugdíjazásuk idején hat hónapra felmentik a munkavégzés alól és számukra ez időre átlagmunkadíjat fizetnek. Fölemelték a földjáradék mértékét. KEMÉV ÉPÍTŐK A Kelet-magyarországi Állami Építőipari Vállalat lapja összegzi, milyen eredményeket értek el a szocialista brigádok az idei első fél évben. A vállalat munkaver- seny-mozgalmának értékelése összességében kedvező képet mutat — ezt bizonyítják a határidőre és jó minőségben történt átadások, az anyaggal és energiával való takarékosság. A brigádok egyebek között megtakarítottak 62 köbméter faanyagot, 81 köbméter betont plusz adalékanyagot, 15 tonna vas- kohászati terméket, illetve betonacélt, 350 négyzetméter Taurus W fóliát, jelentős mennyiségű Erfix festéket, Palmament ragasztót. Benzinből 67, gázolajból 91, tüzelőolajból 63, fűtőolajból 113, szénből 134 tonnát, villamos energiából pedig 72 megawattórát. NYÍREGYHÁZI dohányfermentáló Az üzemek termésbecslései még nem készek, de már most leszögezhetjük, hogy az 1983-as évben nem várható kiugró terméseredmény — olvastuk a lap legújabb számában. Sok ültetvényben a kényszerérés miatt augusztus lO.-ére már csak a hegylevelek maradtak a tőkén. Ebből eredően 13 500 tonna termésre számítanak, melyből a mesterséges szárítású dohányok mennyisége az összes mennyiségnek valamivel több, mint egyharmada. A begyűjtést júliusban kezdték és augusztusban teljes kapacitással végezték. balkänyi Állami gazdaság A határjárás című cikkből megtudjuk, hogy a nyár eleji első növedék jól fizetett, így a takarmányszükséglet jó részét már akkor sikerült betakarítani. Most, hogy a lucerna harmadik kaszálása befejeződött, elmondható: a szénaigény kielégített. Az állatállománynak 807 tonna széna a tervezett szükséglete, ez ma már kazlakban van, de a még hátralévő kaszálásból szintén szénát készít a gazdaság. Idén a silócirok termőterülete 70 hektár volt, ennek betakarításával végeztek, de még tart a kukorica silózása. SZ ABOLCS-SZ ATMÁRI szövetkezetek I Megkezdődött a termelés a I Nagykállói Áfész bőrdíszműI üzemének exportra dolgozó részlegében — adja hírül az | újság. Augusztus 15-ig 2400 I divatos bőröndöt szállítottak I Angliába, A bőröndök egy I része süllyesztett kerékkel készül, ami újdonságnak számít. Űjdonság az is, hogy műanyag és papír helyett a sokkal tartósabb, alumíniumból készül a bőröndök záró- tokja. Év végéig további 20 ezer darabot gyártanak exportra a bőröndökből.