Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-29 / 230. szám
1983. szeptember 29. Kelet-Magyarország s Lelemény H a olykor nem lenne a munkásokban lelemény, melyet sokszor a kényszer szül, akkor gépek vesztegelnének, megbénulna a szállítás, a rakodás. Leállásra kényszerült volna hosszú hónapokig még az olyan jelentős munkahely is, mint a záhonyi hatalmas fedett csarnok — ahogyan itt nevezik az 500-as rakodó, — a darabáru tonnák birodalma. Szabó Zoltántól, a MÁV záhonyi gépesített rakodási főnöksége ezermester pártbizalmijától tudom, hogy a temérdek gondon elsősorban a kommunista szakemberek sok-sok leleményessége, ésszerűsítéseik, tucatnyi újításuk, apró ötleteik segítették át e fontos munkahelyet. Arról talán szükségtelen említést tenni, hogy ebben az átrakókörzetben naponta hány ezer tonna különböző áru továbbítását kell biztosítani. Égen-földön nem lehetett kapni például halogénlámpákat a gépekhez. „Bütykölt” a trió: Szabó Zoltán, Tóth József és Kállai István. Az általuk újított lámpával világítanak ma is a targoncák. Aztán módosítottak a papírhengerrakó szerkezeten is. Ehhez a korábban importból vásárolt, drága alkatrészt hazaival helyettesítették, olcsóbban. Egy másik újításuk révén kiiktatták a targoncák egyik meghajtó tengely- kapcsolóját. Ezáltal nem csak alkatrészt spóroltak meg, de gépenként 90 ezer forintot is megtakarítottak. Egy 25 munkásból álló lelkes brigád állt helyt a nehéz időszakban. Olyan kollektíva, amelyben hivalkodás nélkül, szerényen, de valóban példamutatóan dolgoznak ma is a kommunisták, Szabó Zoltán pártbizalmi, a csoport vezetője, Tóth József művezető, Kulcsár László motorszerelő, a pártvezetőség tagja, valamint Dobos Imre lakatos, s velük együtt a pártonkívüliek. A Szabó Zoltán vezette pártcsoport kezdeményezte a gépparkgond megoldását, ők vállalták és mégis 25 ember, az egész kollektíva magáévá tette a pártcsoport elhatározását, a kommunisták kezdeményezését. A párttagok és pártonkívüliek valameny- nyien becsületbeli kötelességüknek érezték, hogy segítsenek. Nem elsősorban az anyagiakért, a pénzért, az újításokért kapott forintok reményében, hanem azért, mert így diktálta munkásbecsületük, felelősségérzetük. Farkas Kálmán Itt készülnek az új szálkái termékek. (Gaál Béla felv.) Á gömbcsap „karrierje11 Néhány hónappal ezelőtt kétségbeesett hangú telexüzenet érkezett Mátészalkára, az Ipari Szerelvény és Gépgyár helyi gyáregységébe. A Budapest Sportcsarnok vezetői kértek sürgős segítséget: napokon belül kezdődnek a jégkorong-világbajnokság C csoportjának mérkőzései, ám a csarnok vezetékeihez még feltétlenül szükséges lenne visszacsapó szelepekre. S a szalkaiak azonnal szállították a kért mennyiséget. Az már talán örökké titok marad, honnan tudták meg a sportcsarnok vezetői, hova kell fordulniuk, hiszen az új típusú szelepeket a telexüzenet előtt alig két hónappal kezdték el gyártani a szatmári üzemben. Megrendelés helyett igénybejelentés — A visszacsapó szelepeink azóta eljutottak már Ausztriába és Franciaországba is, de ugyanez a helyzet másik vadonatúj termékünkkel, a szerelhető gömbcsappal is, a napokban indítottunk el belőlük egy másfél millió forint értékű szállítmányt Franciaországba és az NSZK-ba — mondja Kristin György, a gyáregység igazgatója. — Másfél millió forintos exporttétel mindennek mondható, csak jelentősnek nem. — Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli — idézi az ismert mondást Valu Tibor főkönyvelő, majd így folytatja: — Ez a tétel különben is csak mintakollekció, a további megrendelések attól függnek, hogyan vizsgáznak majd partnereinknél. Mi nagyon bízunk a sikerben, hiszen korábban a visszacsapó szelepekkel is ez volt a helyzet, tőkés üzletfeleink először ezekből is csak mintát kértek, s ezt követte nem sokkal később az újabb szerződés. — Minden külföldi vevő ilyen óvatos? — Egyre inkább az — folytatja az igazgató. — S ma már egyre inkább a múlté az G ó ó ó 1 ! Jenő apuka kicsit méltatlankodva hallgatta, hogy a lépcsöházban zsivajognak a srácok. Kis idő múltán ingerülten robogott ki, hogy leteremtse a gazfickókat. Az emeleti fordulóban haragja némileg enyhült, hisz’ azt tapasztalta: gombfociznak. Kint hűvös volt,'az idő terelte be a csapatokat és mozgatóikat. Hogy mégse múljon jötte hegyibeszéd nélkül, csendre intette a pulyát. Aztán állt fölöttük. — Nem azzal, a bal oldalival — szólt közbe. — Nem úgy! — ripakodott rá a srácra, majd leguggolt, eltolta a fiút, s maga lőtte be a gólt. — Klassz volt! Kafa! Penge! — rikoltott a gólt lövő csapat kapitánya. Jenő apuka nekihasalt, átvette a játékot. Néha fel- felordított. Hangja ingerelhette Józsi apukát, aki szintén kirobogott. Ö már nem szólt, csak eltolta a másik fiút. Jenő és Józsi — illetve az NSZK és Hollandia vívta a csatát. A srácok nézték és szurkoltak. Ki ide, ki gda. Aztán mikor kisütött a nap, odébbálltak. Csak a két apuka vívta elkeseredett ütközetét a lépcsőforduló padlóján. Este elpakolták a csapatokat. — Holnap folytatjuk! , Tegnap találkoztam velük. Üj csapatokat vettek a trafikban. (bürget) a világ, amikor hónapokig nyugodtan készülhettünk egy- egy külhoni megbízatás teljesítésére. Ma már napok, legfeljebb hetek alatt kell döntenünk: vállaljuk, vagy nem a kérés teljesítését. A vevő nem vár, hiszen jobbnál jobb ajánlatok között válogathat. Ezzel magyarázható az is, hogy ma a külföldi megrendelés helyett egyre inkább igénybejelentés érkezik. S azt hiszem, nem kell magyarázni, a kettő között mekkora a különbség! De azt sem kell bizonygatnom, hogy a termelés, az átállás nemcsak elhatározás kérdése. Ennek igen sok feltétele van. Szelepek raktáron Egyik az alapanyag. S az ISG is, akárcsak a legtöbb gépipari üzem nálunk, hazai alapanyagot használ. Az öntödék azonban nem mindig állnak a helyzet magaslatán, munkájukban igen sok a kifogásolnivaló, még akkor is, ha a legutóbbi időkben legalább megpróbálnak eleget tenni a felhasználóik minőségi követelményeinek. De ha csak egyetlen szállító vállalattal lennének kapcsolatban a felhasználók ... ! Az ISG-ben például ma is mintegy 4 millió forint értékű szelep van raktáron hónapok óta, mert hiányzik az egyik tartozéka. S nem a gyártók hibájából. Annál is inkább nyomasztó ez a gond, mert a fölöttes szervek egyre szigorúbban figyelik a készletgazdálkodást. Teljes joggal azt szorgalmazzák, hogy minél kisebb legyen az adott üzemekben a felhalmozott alapanyag, alkatrész, vagy félkész termék, de ha befut váratlanul egy külföldi megrendelés, ráadásul szűk határidőt szabva...?! — Eddig azért jórészt sikerült eleget tennünk a rugalmasabb exportpolitikát sürgető kívánalmaknak — vélekedik Guthy Lajos fődiszpécser, aki egyben az üzem párttitkára is. — Ez persze az exporttevékenységet ösztönző premizálási rendszerünknek is köszönhető, mely nemrég látott napvilágot. Az idén gyártani kezdett két új termék azonban még korántsem meghatározó a kollektíva életében, a gyáregység idei, 290 millió forintos termeléséből a tervek szerint mintegy 35 millióval részesedik majd. Mi tehát az oka, hogy az üzemben mégis ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak nekik? A válasz egyszerű: itthon és külföldön egyaránt keresett termékekről van szó. A visszacsapó szelepek iránt elsősorban a tőkés piac érdeklődik, míg a gömbcsapokra itthon van nagy szükség. Eddig ugyanis ezt főleg Olaszországból importáltuk, kemény valutáért. Ezen a gondon akar segíteni a maga eszközeivel, lehetőségeivel a szálkái gyár, a mostani húszmillióval szemben jövőre már hatvanmillió forint értékű gömbcsap előállítása a céljuk. Nemrég készült el a nagyméretű csapok nullszériája, a sorozatgyártás — a szükséges műszaki háttér kialakításé követően — heteken belü kezdődhet. „Ideje volt váltani..." — Sokat várnak a gömbcsapoktól a gyár dolgozói is. Az alkatrészgyártó üzem munkásainak zöme már ezeket készíti, köztük van Garda János esztergályos is. — Már éppen ideje-volt váltani, hiszen csökkent az érdeklődés a hagyományosnak számító termékeink iránt — mondja. — Nem azt állítom, hogy nem szívesen dolgozott az ember mondjuk az öntött vas vagy az acélszelepeken, azért az új gömbcsap más. Sokkal magasabb minőségi követelményeket támaszt az esztergályossal szemben, de azt hiszem, az első számú vezetőkkel szemben is. De ha keresik — márpedig keresik —, élni kell a lehetőséggel. S ez nemcsak az ISG zsebellek az érdeke. Balogh Géza Kivágott fasorok S záznegyven kilométer úton is sok — hát még, ha ilyen hosszú fasorra gondolunk. S különösen meghökkentő elképzelés: 140 kilométernyi kivágott fasor ... Márpedig egy év alatt körülbelül ennyi tűnik el a szabolcs-szatmári tájból, ha összeadjuk a meliorációs munkák során kidöntött kisebb-nagyobb fasorok hosszát. — Sajnos, ez szükség- szerű velejárója a meliorációnak — mondja Mo- sonyi Gyula, a megyei tanács mézőgazdasági osztályának természetvédelmi főelőadója. — 1981-ben indult megyénkben a nagy munka, amely egészen 1988-ig tart a tervek szerint. A több száz milliós költséggel végzett földrendezés célja egyrészt a talaj termőképességének javítása, másrészt pedig a nagyüzemi gazdálkodás jobb feltételeinek megteremtése. Már sokszor elhangzott az indoklás, de itt is el kell mondani: a mai, nagy teljesítményű gépeket csak nagy táblákon lehet megfelelően kihasználni. A kis tábláknak tehát el kell tűnniük — az azokat szegélyező fasorokkal együtt... — A fák tehát útban vannak. Az a zöldfelület azonban, amely így elvész, tekintélyes. A Hazafias Népfront egyik aggódó hangvételű előterjesztésében olvastam a minap: eddig körülbelül két és fél ezer hektárnyi fa tűnt el ilyen módon. így is kevés a megyében az erdő... — így igaz: 68 ezer hektárnyi erdőnk van, s ez a megye területéhez képest kevés. Az országos „erdősültségi” átlag 17 százalék körüli, Szabolcs- Szatmárban ez az arány alig 12 százalék. Az erdőterületeknek a fele a termelőszövetkezetek gondozásában van, nagy tehát a felelősségük. A kivágott fasorok pótlása az erdőtörvény értelmében tulajdonképpen kötelező. Azt a pénzt, amit a kitermelt fáért kapnak, erre kellene fordítaniuk, külön alapot képezve. — Feltételes módban beszél... — Kénytelen vagyok, mivel igen sok a gond ezen a téren. Nem olcsó dolog a fatelepítés, a téeszek önerőből sok helyütt nem tudják megoldani. Állami támogatásra lenne szükség — ez viszont elég vékonyan csordogál manapság. Papíron a megyében évente 800—1000 hektárnyi fát kellene ültetni, de bizony ennek alig a felére van lehetőség. A másik gond: a szövetkézetek közül sok helyen nem is nagyon törődnek ezzel, újra meg újra fel kell hívni a figyelmüket kötelezettségeikre. Vannak persze, jó példák is. A nagyhalászi Petőfi, a tiszaber- celi Bessenyei, vagy a kölesei Kossuth Termelőszövetkezet igen sok gondot fordít a fasorok, ligetek, erdőrészek pótlására. — Évekkel ezelőtt készült a megye erdőállományának távlati fejlesztési terve. Ebben az áll, hogy 2000-re az erdők területét több, mint 82 ezer hektárra kell növelni Szabolcs- Szatmárban. Ilyen tempó mellett ebből nemigen lesz valóság. — 1974-ben, amikor a terv készült, más volt a helyzet. Ezer hektárokban gondolkodtunk évente — sajnos, ez lecsökkent pár százra. De ez semmiképp sem azt jelenti, hogy kevesebb gondot kell fordítani az erdősítésre, fásításra. A kivágott fasorokat ahol csak lehet, pótolni kell, keresni kell a módot az anyagiak előteremtésére. S ez vonatkozik erdőtelepítésre, -felújításra is. A megye talaja sok helyütt olyan, hogy jóformámcsak erdőkkel lehetne gazdaságosan hasznosítani. S a gazdasági haszon mellett semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni a környezet- védelmi fontosságát! Minden kivágott és nem pótolt fa lecsippent egy mindannyiunk számára létfontosságú darabkát a Természet „tüdejéből”... Tarnavölgyi György Tornyospálca, fent a Nyírség északi peremén. Az iskola melletti oszlopon gólyafészek, üresen. A madarak már elröpültek, de mi volt még itt néhány héttel ezelőtt! Messze, magasan csapatostól keringtek az égen, búcsúztak a falutól, hogy fél esztendő múltán, tavasz kezdetén újból visszatérjenek, mert ez az ő hazájuk, Tornyospálca. Itt született, s rövid kitérő múltán ide tért vissza Agárdy Sándor is, ez a fiatal, megszállott tanító. Nézzük a fészket és a tanító emlékezik: — Hetvenkilencben végeztem a nyíregyházi tanárképzőn, akkor már bolondja voltam a madaraknak. Hogy kezdődött...? Mint a legtöbb falusi gyermek, én is meresztettem a szemem a magasan szálló madarak után, de néhány kivételével egyiknek sem ismertem a nevét. Madarak, csak ennyit tudtam róluk. Aztán Kisvárdán, gimnazista koromban megláttam a könyvesboltban egy csodálatos könyvet, Európa madaraival. Hetekig fogamhoz vertem a garast, de megvettem! Madarat lehetett volna fogatni velem. A madárfogással azonban kicsit még várni kellett. A főiskola előtt, a katonaságnál akadt véletlenül össze egy madarász legénnyel, megbarátkoztak. Attól kezdve minden szabad idejüket kint a mezőkön, erdőkön töltötték. Nem volt ez másképp a főiskolán sem, s hazatérve Pálcára, abbahagyhatta volna...? Kezdetben egyedül, ma már tanítványaival járja a nyírségi dombokat, a százados erdőket: gyűrűznek, figyelik a madarak életét, felmérhetetlen hasznot hajtva ezzel a tudománynak. Közben persze gazdagszik a gyermeksereg is, mely rajongásig szereti ezt a mokány, fekete madarászt. A szép, emeletes iskola biológia tantermében ülünk, talán százan is szorongunk a szűk padokban. Már rég vége a tanításnak, a tanári asztalon vetítőgép zümmög, sorra jelennek meg a vásznon a táj jellegzetes madarai: gyurgyalagok, hollók, ölyvek, gémek, s ki tudná mindet felsorolni. Pontosabban mi, vendégek nem, de a gyerekek kórusban harsogják mindnek a nevét: szélkiáltó, kárókatona, gulipán... Aztán feláll az egyik kislegény, s azt mondja: kint a határban kisvöcsköt találtak, mit tegyenek? És a tanár bácsi intézkedik: este majd kocsiba ülnek, s kiviszik a mezőre, az egyik rétre. A víz ennek a madárnak a hazája. Háznál csak elpusztulna. — Sajnos, néha elkerülhetetlen, hogy ne mi neveljünk fel egy-egy elesett, megsérült fiókát, — magyarázza a szakköri foglalkozás befejeztével. — A múltkor például egy kis fülesbaglyot gyógyítottam heteken át a gyerekek segítségével. Mikor egészséges lett, együtt indítottuk útnak. Biztosan sikerült otthonra találnia. Nagy zsivallyal halad előttünk a „madarászhad”. Pöttömnyi legénykék idézik a nyarat, a ricsikai természet- védelmi tábort. Negyedik alkalommal rendezték meg immár kint, a ricsikai erdő közepén, száz iskolás gyermek ismerkedett napokon át szülőföldje madárvilágával. Agárdy Sándor vezette persze a tábort, de mint mondja, kenyéradó gazdája, az általános iskola segítsége nélkül egyedül aligha boldogult volna. De összefogott a falu, hogy a messze került gyermek eszébe Tornyospálca, az otthon jusson majd, ha netán felnéz az égre és fecskét lát. B. G. Azt kell gyártani, amit keresnek
