Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
1983. május 7. © Egészségesek, jól tápláltak a borjak, amelyeknek gondozása az asszonyok feladata. Asszonyok a telepen Kint dús már a legelő. Az ősgyep, a telepített fűkeverék kövéren terít asztalt a jószág elé. Május 2-án kihajtottak. A növendékállatok őszig nem látnak jászolt, istállót. De az asszonynak ezzel több lett a dolga, nagyobb a felelőssége. Most már éjszaka is rá kell nézni a jószágra. Ellenőrizni kell, helyén van-e a csordás, nem bitangol-e állat kényére, kedvére. Az asszony természetesen fél. Fél egyedül a távoli legelőre járni, erdők, ligetek árnyékában csillagok fényénél számadást végezni. Viszi a férjét. Az a jó — nem monda tipikus, társadalmilag is legfőbbként elvárt dolog. Nehéz Erzsébet 21 évvel ezelőtt ment férjhez, addig tanult és dolgozott. Kijárta az alsóbb osztályokat, majd nagylányként eljárt a Hodászi Állami Gazdaságba dolgozni. Azért oda, mert ott volt a föld, az apai juss. Ebben csak az az érdekes, hogy miután félárva lett, a család nem bírt a földdel, leadták az állami gazdaságnak. Ez határozott — mármint, hogy hol a föld — abban, hogy hol mit is dolgozzon a nagylány. Egy sorban a férfiakkal ja, nem gondolja, de tudja —, készséges ember a férje. Idő előtt lett nyugdíjas, addig féltucat községnek volt a kéményseprője, dehát az állandó motorozás, a csontig hatoló szél, eső és hideg reumássá tette. Így aztán együtt mennek ellenőrzésre. Sőt. Az asszony, Kosztel József- né született Nehéz Erzsébet kicsivel túl a negyedik X-en, most tanul. Hetente jár át Debrecenbe, Pallagpusztára szakközépiskolába. Ebben is társa a férje. Az ember vezeti a kocsit, az asszony út közben is tanul. Marokpapitól Debrecenig hosszú az út, változatos és szép a táj. De mit lát ebből Kosztelné? Szinte semmit. Mert könnyű volt elhatározni, hogy tanul. Véghezvinni nehéz. Ehhez már akarat kell és kitartás és soksok lemondás ... Heglepő fordulat Az asszonyi élet olyan, hogy egyetlen dologban bízva bízhat. Ha már férjnél van, gyermeket szül, családja lesz és rengeteg dolga, gondja. Ez A munka megbeszélése, a feladatok teljesítésének ellenőrzése az egyik fontos teendője a marokpapi telepvezető asszonynak. A férjhezmenetellel sok minden változott. Márokpapi lett a családalapítás helye. Akkor ott az Üj Barázda Termelőszövetkezetben baromfigondozóként alkalmazták a fiatalasszonyt. Évekkel később a helyi tsz a beregdaró- cival egyesült és a falu határában tehenészeti telepet hoztak létre. Sokrétű volt Kosztel József né munkája. Volt mérlegkezelő a mázsaházban, tejkezelő, borjúgondozó, egyszóval csinált mindent, amire szükség volt. Ezek után lepte meg a termelőszövetkezet vezetősége azzal, hogy kinevezték telepvezetőnek. Ekkorra már felnőtt a két gyerek, megépült az új ház és elmúltak a fiatalság évei. Az asszony először arra gondolt, miért pont ő. Aztán tud-e annyit, van-e annyi energiája, hogy elbírja, ellássa ezt a tisztet. Bíztatták és rábeszélték. És megjött, erősödött az önbizalom. Miért ne, még ha százszor férfimunka is, amit tenni kell. Hát nem úgy dolgozott eddig is, mint egy férfi? Vagy egyedi lenne a példa? Dehogy az. Természetesen tanulni kell. Most, hogy a tanulás kezdeti szakaszán túl van az asszony — az első évben sikeresen jó jeggyel vizsgázott — úgy érzi, nem is olyan nehéz a tanulás. Bár lett volna lehető- sége előbb, kezdhette volna korábban . .. A frízek jó tejelők A telep látványnak nem szép. Általában nincs olyan tehenészeti telep, amelyre azt lehetne mondani, felemelő látvány, olyan munkahely, ami szemnek, szívnek kedves. Itt ráadásul még az eső is esett és a sár vendégmarasztaló. Viszont a tehenek fekete-tarkák, F—1-esek, értékes valamennyi. A telepvezetőnő tud néhány becsülendő számot. Van a telepen 171 fejőstehén, 14 vemhes jószág, 71 egy-két éves üsző és 65 kis- borjú. Egy-egy tehéntől tavaly 6595 liter tejet fejtek. Nos hát ez a szép, ez a majdnem 6600 liter tej, amihez néhány asszonynak sok-sok köze van. Nemcsak a telepvezetőnó, de dolgoznak ott tej kezelők, borjúgondozók, meg más beosztású nők. Bacsó Györgyné, Veres Antalné arról egy szót sem szól, hogy életük álma a telepi munka. Hogyan is mondhatnának ilyesmit, hiszen nem igaz. Beregdarócon és a tsz-hez tartozó községekben egyetlen igazság az, hogy dolgozni mindenki akar, minden asszony — ha már engedi a család — állandó munkát szeretne. Az meg nincs. Egyelőre. Szerencsés tehát az, akinek az állattenyésztő telepek valamelyikén áilandó feladata van. Mit mondhat erről a szerencséről Bacsóné, Veresné? Hajnalban kelnek. Fél 5-kor már kint vannak a telepen, begyűjtik a tejet. Segítenek a tehenészeknek a tele-nehéz tejtankok gurításában, von- szolásában. A tejkezelés, felöntés viszonylag könnyű teendő, de következik a borjak etetése, ellátása. Reggel 8-kor, kilenckor már mehetnek haza. Otthon főzni, mosni, takarítani kell, jószág és kert van a ház körül. Délután ismét a telep és este 8-ig. 9-ig kitart a munka. Televízió, könyv újság? Ugyan már. És ez így megy vasárnap és ünnepnap. Mindennap. Akkor van egy parányi nyugalom, amikor szabadságra mennek az asszonyok. Akkor történhet olyan csoda is, hogy Veres Antalné látogatóba megy, mint két éve. Három nap Pesten, mozi és liget, emberek és kirakatok, élet és minden. A fizetés nem rossz. A tejkezelés és a borjak után tavaly megvolt az 53 ezer forint. Szűk 4500 forint havonta. Ellenben mire való lenne egy picurka zokszót is ejteni. Sors és á munka egyként adatott. Mi hát az élet öröme? Talán a gyerekek? Főként, ha révbe érnek. Két asszony összesen öt gyereket nevelt, kiházasítottak, házakat építettek és boldog az ember, ha a gyermeke boldog. Százszor nehéz Nehéz vidéken, faluhelyen az asszonyok sorsa, élete — tudja és mondja Kosztel Jó- zsefné. Elnöke a nőbizottságnak, tagja a vezetőségnek, így hát van lehetősége, hogy az átlagnál többet tudjon, halljon és lásson. Legutóbb a zárszámadáson beszélt szenvedélyesen a nőkért, a nők érdekében. Mert jó, hogy van a gyümölcsös, de a fák metszése csikorgó fagyban nem a legideálisabb munkaalkalom. Az alma szedése, csomagolása az már elfogadhatóbb, vijgont ez a munka sem tart örökké. Olyan segédüzemágra lenne szükség, amely jövedelmez a tsz-nek, biztos munka és megélhetés az asszonyoknak. Beszélgettek már erről az elnökkel és lesz is valami. Lesz, mert lenni kell, hiszen 1983-at írunk. Egyéni probléma, mármint családi, nem sok akad. Sok a munka, az emberek általában nem érnek rá civakodni, önmaguk körül bajt keverni. Jellemző inkább az a bölcsesség, ha a házasságban az egyik fél a kelleténél nagyobb hangú, a másik csendesebb. Az egyik asszonyka például azért berzenkedett, hogy nem tud egy jóízű perpatvart keverni, mert a férje nem szól vissza. A férj viszont azt mondta: minek szóljak. Ha én egyet mondok, az asszony harmincat válaszol. Márokpa- pin tehát csendesek, eseménytelenek a nappalok. A munka az, ami kemény és fontos. Van-e eredménye? Pár napja csak, hogy értékelték a megyei tejtermelési versenyt. A beregdaróci Barátság Termelőszövetkezetet különdíjban részesítették. Mennyi ebből az asszonyok része és mennyi a telepvezetőnőé? Sok! Nem ők mondják. Erről ők nem beszéltek és nem beszélnek. Ök élnek ahogyan rendeltetett, és dolgoznak ahogyan illik és jó. Az oldalt készítettek: Seres Ernő 4. Esik Sándor Amikor Édesnek másnál kellett dolgozni, én már hétéves koromban megfejtem a tehenet — emlékezett vissza Badak Jánosné, a márokpapi tehenészet állatgondozója. Most 48 nem fejős, ahogy szaknyelven mondja „szárazon álló” tehenet lát el nap mint nap, de volt idő, amikor három férfi társával egy istállóban a fejőstehenek között ugyanannyi tehénre volt gondja, mint a többieknek. Morgolódtak is az emberek: micsoda dolog az, hogy komoly, férfinak való munkát asszonyra bíznak? Sehogy sem bírták megemészteni egy jó darabig. De Badakné megmutatta, hogy tud annyit mint ők. Pedig nem akármiről van szó. Reggel négykor kél, negyed nyolcra ellátja a rábízott munkát, vagyis kihordja a trágyát, friss almot terít, vesszőkosárban szilázst, szénát visz a jászolba, alig Badak Jánosné tehenész. van megállás. Aztán délután három óráig otthon tartja rendben az udvart, a háztartást, majd újra kezdődik a reggeli menet. Negyed hét — fél hét, amire ismét megtérhet a családjához. — Mikor pihen? — Most! — mosolyodík el hangosan, aztán komolyra fordítja a szót. — Nem fáradok én el egész nap. Észre sem veszem, ahogy telik az idő. Egyedül a reggel nehéz. Az Jlkat kivesz belőlem. Mikor hazamegyek, leülök, vagy akár le is dőlök, úgy maradok egy órát, vagy egy kicsit többet. Nem alszok el, csendesen várom, hogy kiszálljon tagjaimból a zsibbadás. — Tényleg igaza lehetett az embereknek! Nem nőnek való munka ez! — Ne mondjon már ilyet! — vág vissza meggyőződéssel a hangjában. — Én olyan szívesen csinálom ... Nem tudok el se képzelni jobbat. Nézze meg milyen szépek ezek a fekete-tarkák. Tényleg fénylik a szőrük, mintha kendermagot ettek volna, vagy zabot. Takaros rendet tart az istállóban a fekete szemű izmos asszonyka. A szerszámai a sarokban sorakoznak. Frissen kötött vesszőseprűk, jó fogású villák, könnyű kosarak, kézhez álló valamennyi. Fehér csizma, fehér köpeny, fehérre meszelt fal, tényleg otthonosnak tűnik. Valami meg nem fogható hangulat teszi vonzóvá a helyet. Vagy az, amilyen lelkesen sorolja Badakné: hogy és mint telik el itt a napja? Mindenesetre meggyőzött, egészen biztos, hogy nagyon szereti csinálni ami a munkája. Negyvenhat éves, tehát csaknem négy évtizedet töltött az állatok között. Elmesélte, miként fejt meg valamikor kétszeresét, mint amennyit kellett volna, mert a másik gondozó mélyebben nézett a pohár fenekére, mint azt bírta volna. „Muszáj volt, mert tőggyulladást kaptak volna a tehenek” — mondja egyszerűen. Nem csoda, ahogy a három gondozó, aki alig akarta befogadni, később alig engedte, hogy a másik istállóba menjen. Badak Jánosné munkáját soha nem hagyták figyelmen kívül a téesz vezetői, amikor a kitüntetésre javasolt dolgozók listáját készítették. Egy alkalmas kis táskából sorra kerültek elő az elismerő oklevelek. Egyre díszesebbek, a későbbi dátumuakhoz járó jelvények mellé már igazolvány is kell a viseléshez. A büszkesége a Munka Érdemrend Arany Fokozata. Tavaly Budapesten maga a miniszter rázta meg azt az izmos kezet, amely méretével, keménységével akár egy kovácsé is lehetne. — Kik gratuláltak először? — Kaptam egy dísztáviratot —, húz elő egy szép rézkarc díszítette üdvözletei. Megyei vezető írta alá. Itthon behivattak Beregdarócra, az irodára, és ott az elnök, meg a többiek is gratuláltak. ílü HÉTVÉGI MELLÉKLET
