Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-07 / 107. szám
1983. május 7. Kelet-Magyarország 3 MIT TEHET EGY KIS ORSZÁG ? Köeqs célunk: a béke Beszélgetés Sarkadi Nagy Barnával, az Országos Béketanács főtitkárával A SAROKBAN HALKAN DURUZSOL A VENTILLÁTOR. AZ ASZTALON GŐZÖLÖG AZ IMÉNT FELSZOLGÁLT, KISSÉ KESERNYÉS TEA. A SZOBÁBA BESZŰRŐDIK A TUNISZI UTCA KELETI ZAJA. A KÉNYELMES FOTELEKBEN: KÉT MAGYAR ÉS EGY ARAB. Piacszerzés Afrikában Aranyozzák a képkeretet. (Gaál Béla felvétele) — Viszonylag hosszú, politikailag, gazdaságilag kiegyensúlyozott időszak után a 80-as évtized mind nagyobb feszültséggel, fegyverkezési rekordokkal köszöntött a világra. Egyesek már-már a „hidegháború” visszatéréséről beszélnek. Egyáltalán felkészülten érte ez a változás a békemozgalmat? — Valóban jelentékenyen megromlott a két világrend- szer közötti viszony. Egy sokkal kiélezettebb helyzet alakult ki, miután az Egyesült Államok és NATO-beli szövetségesei katonai fölényre törnek és ennek érdekében a gazdasági háborútól, a gazdasági blokádtól és egyéb eszközöktől sem riadnak vissza. Kétségtelen, hogy felkészületlenül érte a békemozgalmat mindez, ami nem jelenti azt, hogy nem tudott rá reagálni. Hiszen fontos jelenség — nemcsak békemozgalmi szempontból —, hogy a feszültség növekedésével, a kapcsolatok rosszabbodásával párhuzamosan megerősödtek a különféle tömeg- mozgalmak Nyugat-Európá- ban, az Egyesült Államokban, Japánban, s persze a szocialista országokban is. Arról az erőről, azokról a tömegmegmozdulásokról van szó, melyek felemelik szavukat a rakétatelepítések ellen, melyek az Egyesült Államokban a nukleáris fegyverrendszerek befagyasztásáért lépnek föl. Méghozzá a társadalom legszélesebb rétegeit átfogó mozgalmak ezek — kezdve az amerikai püspöki kartól a holland háziasszonyokig, az olasz diákoktól a nyugatnémet „zöldekig”. E mozgalmak kialakulása a fenyegetettség érzéséből is táplálkozik, és nyilván arról is szó van, hogy a kibontakozó tőkés társadalmi válság talaján a régi értékek elavulása után újat,, mást akaróan lépnek fel a fiatalok óriási tömegei. Hisz nem lehet véletlen, hogy a nagy béketüntetések résztvevői túlnyomórészt fiatalok. De bármi is légyen e békemozgalmak jelszava, úgy hiszem egyre jelentősebbé váló politikai erőt jelentenek. Nemrég az Országos Békeui- nács egyik ülésén Bartha Ti bor református püspök fogalmazott úgy, hogy „most négy- milliárd ember békét akar, s a békemozgalom nagy kérdése, hogy ezt az akaratot miként lehetne politikai hatóerővé transzformálni”. — A viszonylag nyugalmas esztendők után most nyilván „korszakváltást” vár el a közvélemény a békemozgalomtól is... — Ami a hetvenes éveket illeti, kétségkívül könnyebb volt a dolgunk. Ma a békemozgalomnak mindenképpen a tárgyalások, megegyezések légkörét kell segítenie. Ebben az országban megszoktuk azt, hogy népünk, pártunk, kormányunk — politikája természetéből fakadóan — békét akar, saját eszközeivel mindent megtesz annak érdekében, hogy leszerelés legyen fegyverkezés helyett, hogy előmozdítsa a normális nemzetközi viszonyok kialakítását. Ebből következik az is, hogy a békemozgalom fő feladatának e politika támogatását tekintette, s tekinti ma is. Mi legyen ez a támogatás? És hogyan lehet ezt a konkrét akciók nyelvére lefordítani? Bár furcsán hangzik, de tiltakozni, követelni, változtatni mindig érdekesebb, s könnyebb, mint valaminek a támogatását magunkénak mondani. Nincs persze szükség fejbólintó, ugyanazokat a gondolatokat megismétlő támogatásra. Olyanra azonban igen, amely gondolkodva, alaposan megértve fogadja el ezt a politikát. Természetesen olyan fontos kérdéseket is meg kell vitatni, mint például, hogy ki a felelős a fegyverkezési hajsza fokozásáért. Néhol Nyu- gat-Európában azt hangoztatják, hogy azonos mértékű felelősség terheli a nemzetközi helyzet megromlásáért a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, a Varsói Szerződést és a NATO-t, holott ez alapvető tévedés. Elég emlékeztetnem a NATO 1979-es rakétadöntésére, mely egyértelműen a katonai fölény megszerzését célozza kontinensünkön. Vagy az amerikai kormányzat mind agresszívabb magatartására szerte a világon. Mindebből következik feladataink jó része is. Elsősorban az, hogy minden társadalmi csoportnak, rétegnek a saját nyelvén megfogalmazott akciókat tudjuk megvalósítani. Az egyetemista, fiatalok békemozgalommal foglalkozó vitakörei és klubjai ehhez a széles skálához éppúgy hozzátartoznak, mint a középiskolás fiatalok békemenetei, vagy a különböző egyházak papjainak tavaszi békegyűlései, a magyar értelmiség jeles képviselőinek találkozója az Akadémián, vagy az Orvosok a békéért és a háború elhárításáért elnevezésű mozgalom elindítása, kibontakozása. Egy dolgot itt nagyon fontosnak érzek: olyan módszereket igyekszünk kialakítani, olyan formákat igyekszünk keresni, ahol s amiben mindenki megtalálja az egyéni politikai cselekvés élményét is. — Ügy vélem, a nemzetközi békemozgalom egy igen fontos esemény előtt áll: Prágában júniusban békevilágtalálkozó lesz. — A találkozó elnevezés nagyon tömören kifejezi tartalmát és szándékát: a békéért, az életért, a nukleáris háború elhárításáért. A nemzetközi békemozgalom ezt látja most a legfontosabb feladatának. A világ minden részéből óriási érdeklődés nyilvánul meg, szinte minden országból érkeznek delegációk. Nagyon fontosnak tartom az előkészítés momentumaiban azt, hogy Prágában hívják és várják különböző nézetek képviselőit, akiket egy nagyon fontos dolog, a béke megóvásának szándéka köt össze. Itt szó esik majd a béke megóvásának különböző — hogy úgy mondjam — részkérdéseiről is: az európai együttműködésről, a fejlődés és a béke összefüggéséről, a különböző világszervezetek, mint például az ENSZ keretében kifejtett békemunkáról. Különböző társadalmi lé- tegek és szervezetek képviselői találkoznak majd egymással, s talán egy nemzetközi, vagy éppenséggel világméretű közös gondolkodás bontakozhatnak! a világbéke ügyében. A közeljövőben az Országos Béketanács kezdeményezésére megalakul a magyar nemzeti előkészítő bizottság. Tervezzük azt, hogy a most kezdődő béke- és barátsági hónap egy üzenettervezetet bocsát közre és ajánl széles körű — talán túlzás nélkül mondhatom — össznépi megvitatásra és elfogadásra. Ezt azután a magyar nép üzeneteként magyar küldöttség viszi el Prágába. — A beszélgetés során végig kísértett egy gondolat: ez a tízmilliós kis ország valójában mit tehet a világbékéért? Mennyit ér a szava? — Minden embernek, kisebb és nagyobb népnek egyaránt fontos a szava. Súlya, szerepe van ennek a szónak: „béke”. Országos hozzájárulást kérdez . .. Ha a mi országunkban működik — és jól működik — a szocialista társadalmi rend, ha belső béke,' egyetértés, gazdasági, politikai fejlődés van, akkor ez rendkívül lényeges hozzájárulás az európai béke ügyéhez. Ebbe beleértem valamennyi nemzetközi lépésünket, viszonyunkat a szomszédos és távolabbi országok népeihez, viszonyunkat az itt tartózkodó több millió turistához. Magata^ésunkat és országunk bemutatását akkor, amikor mi tartózkodunk külföldön. Hogy miként tekint ránk, magyarokra a világ? Több évtizedes szocialista fejlődésünk őszinte békeszándékunkat bizonyította Európában és az egész világon. — íme a kollekció! — teszi ki az asztalra a gondosan csomagolt mintadarabokat Tóth Sándor, a kisvárdaí BEAG igazgatója. Csillogó, aranyozott, ezüst, fehér és barna képkeretszelvények kerülnek elő. — Igen, igen, nem mondom, de hát talán mégse azj igaziak — hümmög udvariam san, régi keleti szokás szerint a terméket bírálgatva Boit- rouba Hamadi, az egyik legfontosabb tuniszi üvegáru és képkeret nagykereskedő. — Áruink kedveltek a világpiacon — kezdi a legjobb ellentámadást Sülé Jenőné, az ÁRTEX képviselője, aki azonnal sorolja: kár lenne, ha Hamadi úr lemaradna, hiszen már Cipruson, Libanonban ott vannak a kisvár- dai képkeretek... — Ó, kérem — vág közbe Hamadi úr —, képkeret az van a világon, ide szállítanak például a csehszlovákok is, a franciák is jelentkeztek . . . Ütközet az asztal mellett — ... szóval minden az ártól függ . .. — Áraink kedvezőek, mi több, olcsóbbak is vagyunk talán, mint amit ez a nagyszerű keret ér ... — Kérem, én elhiszem, de például ez az antikolás, nos, egy kicsit gyengének tűnik. . . — Ez? — mondja kissé ingerülten Tóth, s részben haragját kompenzálandó, részben a bizonyítástól hajtva földhöz vég ja a mintát! A pillanat meleggé válik. Sok múlik ezen a földhöz vágáson. Cipruson bejött. Hamadi lehajol. Nézegeti a keretdarabot. — Igen. Ez nem rossz. Árak röpködnek. Tóth Sándor kis zsebszámológépén új árat képez, mert a tuniszi változtatást kívánt a modellen. Közben jár az agya: megtudjuk ezt otthon csinálni? Még rentábilis? — Nézzék, ha engednek 10 százalékot, vevő vagyok — nyilatkozik Hamadi. — Tizet? — emeli a hangját Süléné — nem, csak nem kívánja, hogy mindenünket ráfizessük? Feltételek — szigorúan Tóth is számol. Tíz az sok. Ha az exportárból enged, otthon is engedni kell a hazaiból. Ennyi az ÁRTEX haszna, ennyi marad a gyárnak ... Nos, hatig lemehetnek. — Négy — mondja. — Nyolc — így Hamadi. — Hat — ezt Tóth mondja. — Megegyeztünk. — Kemények a csaták — mondja már itthon Tóth Sándor. Centekért megy a küzdelem, s nekünk nagyon észnél kell lennünk. Az üzletfelek mindenütt igényesek. Milyen lesz a csomagolás? Vállalják-e a határidőket, de napra és órára. Biztosított-e az egyenletes minőség? Csodálatos is egyben a kereskedés. Ez ugyanis sokak tévhitével szemben nem a másik becsapása, hanem meggyőzése. Itt nem a pillanatnyi sikerről van szó, egy tartós kapcsolatot kell megalapozni. Be kell törni egy piacra, s azt meg is kell tartani ... A kisvárdai BEAG-ban a képkeret nem a fő termák. De nélkülözhetetlen, hiszen exportot jelent, ugyanakkor sok embernek a biztos megélhetést. Régi gépeken termelnek, de a feltételek a legújabb kor maximális igényeit jelzik. — Nem tagadhatom — így Tóth Sándor —, hogy kockázatot is kell vállalni. Mert van olyan, hogy konkrét megállapodás. Ez egyértelmű. Van határozott ígéret, ez esetben gyártani kell itthon, mert ha jön az ÁRTEX telexe, azonnal szállítani kell, egyébként ugrott az üzlet. Aztán van tapogatózás, amiből jó bolt lehet, bár még hátra van egy kis baj vívás árról, minőségről. De azt is megtanultam: kockázatvállalás nélkül nincsen üzlet... Dönteni — percek alatt A kisvárdai gyár pár éve került bele a képkerettel foglalkozó világkereskedelembe. Kötöttek üzletet Szíriában, Libanonban, Cipruson, érdeklődnek Kanadából, az Egyesült Államokból. A látható jobb piaci érdeklődés most föltétlenül fejlesztést kívánna, a két gyártó gép öreg, de kevés is. — Nézze — mutat körbe a kisvárdai gyárban, a képkeretüzemben Tóth Sándor —. itt exportot csomagolnak, ott már folyik a tuniszi rendelés előkészítése. Mert legalább olyan komoly a dolog, mint az üzletkötés az, hogy megértessem a munkásokkal, mire megy ki a játszma. Rajtuk áll vagy bukik, hogy amit elértünk egy tárgyaláson, az üzlet lesz vagy bukás ... Amikor tárgyalok, mindig a szemem előtt van ez a kis üzem, s azt latolgatom: meg tudjuk csinálni? Ennyiért? És osztok, szorzók. Frankot dollárra, dollárt forintra, aztán vissza . . . Az üzletfél, legyen az Bou- rouba Hamadi vagy Siaba Mehrez, nem ér rá arra, hogy hetekig várjon a válaszra. Neki folyamatosan kell az áru, üzlethálózatuk kiterjedt, neki gondolnia kell saját hasznára, a képkeretre kirótt 130 százalékos vámra, a francia hitellevél átváltási módjára, a konkurrencia ajánlatára. így aztán a magyar fél sem gondolkodhat sokat. Itt percek alatt kell dönteni! — Tudja, az arab okos, régi, ravasz kereskedő. Néha el is gondolkodok: én, a kisvárdai kis gyár igazgatója, ha úgy tetszik mindenese, ott ülök a Földközi-tenger partján, nyomkodom a kis masinát a kezemben, s döntök. Hol van az, hogy elég a gyárat vagy éppen a hazai piacot ismerni? A változó pénzárfolyamtól a nyers- anyagárakig, a konkurrencia egész spektrumának áttekintésétől kezdve a hazai csomagolóipar lehetőségéig mindennel sakkoznom kell. Hogy nehéz-e? Roppant mód, de csodás is . . . Hamadi megállapodik — Megegyeztünk. Ez volt Hamadi végszava a vita végén. Tóth megköny- nyebbülten dőlt hátra a székében. Megtörölte kissé kopaszodó homlokát. Beleivott a teába. Jólesett. Most Süléné az ÁRTEX-től vált a főszereplővé. Megkezdődött az írásbeli megállapodás rögzítése. Az utcáról felhallatszott a kovásztalan kenyeret áruló kiabálása, néha hangverseny- szerűen kürtőitek az autók. A kisvárdai igazgató kissé kilazított, s nézte az asztalon heverő képkeretmintákat, az ügy igazi szereplőit. Jó lett volna a győzteseket megsimogatni. Mert hiába racionális műszaki és kereskedő valaki, a siker azért jólesik. — Tudja, sokan azt hiszik, hogy egy üzleti út kéjutazás. Pedig nem az. Még esténként, amikor sétálni mentem, akár Nicosiában, akár Tuniszban, a kirakatokban azt kerestem, min van keret, mennyi a keret ára, mire használják, mik a menő típusok. Mert azt megtanultam: minden apró kis információ lényeges lehet. Csak egy példa. Tárgyalunk Hamadival. Egyszer azt kérdezi: — Uram, mondja, hány kiló egy köteg képkeret a maguk csomagolásában? — Tizenkettő — vágtam rá. De közben izzadni kezdtem, mert valójában nem tudtam. Csak saccoltam. De ha azt mondom: nem tudom, uram, akkor mit gondol? Itt válaszolni kellett. Hazajöt- temkor azt mondtam: emberek, minden köteget lemérni, kérem a súlyt. Engem még egyszer nem hoz zavarba senki! A kereskedés nagy játék. A kereskedés a kölcsönös előnyök keresése. A kereskedés az erők párharca. A kereskedés a legnagyobb békés kapcsolat a világon.. A kereskedés a legősibb mesterségek egyike. A kereskedéshez érteni kell. Bürget Lajos Cziráki Péter f^iccoló úr kinyítot- mß ta az ablakot és lekiáltott egy arra haladó férfinak: — Hé maga! — Nekem szólt? — Igen! Megmondom, hol találja a Rossini utcát. Forduljon jobbra, aztán balra, aztán menjen egy kicsit egyenesen, és már ott is van. — Köszönöm, de engem egyáltalán nem érdekel, hogy hol van ez az utca, én ugyanis nem oda megyek. — Attól függetlenül, hogy érdekli magát vagy nem, ebben az utcában pontosan úgy jut el, ahogy mondtam. Szóval megértette? — Kérem, ne haragudjon, nekem igazán nem fontos, hogy tudjam, hol van a Rossini utca, mert én tényleg nem oda megyek. A Rossini utca írta: Carlo Manzoni — Jól van, már halottam, hogy magának ott semmi dolga nincs. — Akkor viszont nem értem, tulajdonképpen miért állított meg? — Mert nem tudhattam, véletlenül nem a Rossini utcát keresi-e, hiszen nincs az arcára írva, nem? — Na és, ha valóban a Rossini utcába mennék, ahhoz magának mi köze van? — Semmi közöm nincs, én egyszerűen csak kedves akartam magához lenni. Talán kellemetlenül érinti, hogy akartam egy apró szívességet tenni valakinek, aki éppen erre jár? — De hiszen én tudom, hol van ez az utca. — De uram! — háborodott fel Piccolo úr. — Miért nem mondta azonnal, hogy tudja? Csak rabolja itt a drága időmet és ráadásul már majdnem megfagyok — micsoda neveletlen ember! — és dühösen becsapta az ablakot. Fordította: Lipcsey Júlia
