Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-28 / 125. szám

GYŐRI JÓZSEFNÉ KÓNYA ZOLTÁN Nyírbélteken fehér köpeny­ben dolgoznak a műszergyá­riak, patikai;sziaságú helyen. Iibt nem is lehat másként, ezt megköveteli a szerelési tech­nológia. Elsőrendű követel­mény a pontosság. A nyír­ségi községben már volt ipar, de az igazi munkásság most van kialakulóban. így vall erről Kónya Zoltán: — A szó szoros értelmében munkásnak érzem magam. Tanultam, kereskedelmi szak- érettségim van. Szerettem volna a szakmámban elhe­lyezkedni, ám nagyon szűkö­sek voltak a lehetőségek, ke­veset kerestem volna, így nap mint nap inkább Nyírbátor­ból kijárok a béltekd gyárba. Ugyanakkor kézzel foghajtó terméket, ipari terméket ál- j Htok elő. Zoli kolleganője, Kádár Sándorné is hasonlóan nyi­latkozik. Ö még annyival megtoldja, hogy a szakmájá­ban dolgozik, műszerész. Ez a tanult mestersége. — Csak a fizetésből nehéz megélni — mondják a nagy- kállói fiatalok. Az egyre nö­és hasonló kérdésekre vár­tam választ a két nyirbáltak! műszerésztől. — Egyelőre azt mondha­tom, szükség van a második keresetre — válaszol tö­mören Kádár Sásdorné. — A bátyámmal közösen para­dicsomot termesztünk, már három éve csináljuk. Eddig megérte. Nemrég cseréltük ki a Trabantunkat Ladáira, már a lakás sem gond. — Szerintem csak állatokat érdemes tartani — tromfol a növénytermesztés ellen Kó­nya Zoli. — A dohány ronda növény, sokkal jobban fizet a sertés. Apósom Bélieken la­kik, így nem lenne gond a hely sem. Csak éppen még előttem a katonaság, addig meg nem akarok semmilyen nagyobb dologba kezdeni. A meddigre mind a ketten azt mondják, nem lehet egyik DONRA JÄNOS napról a másikra abbahagy­ni. Sőt véglegesen nem is le­het elszakadni a második gazdaságtól. A ház körül mindig van egy kis zöldség­nek való hely, tyúkól ugyan­csak található. Aztán később újabb és újabb igények je­lentkeznek, amit előre nem lehelt látni. Az embernek a vérében van a munka. © öt fiatal véleménye a munkáról, a szabadidőben végzett tevékenységről. Szük­ség van minden mezőgazda- sági termékre, és még na­gyon sokáig szükség lesz rá. így a fiatalok munkájára is, akik a saját boldogulásuk útját egyengetik ezzel. Sipos Béla kádár sándorné Van szép családom, tisztes otthonom Ipar­kodunk... A téesz-telepen a félig szétszerelt tárcsák mellett hárman né­gyen is sürgölődnek, jobbára fiatalok. Annak volt szeren­cséje, aki reggel gumicsiz­mát húzott, hiszen az éjjel hatalmas zápor volt, s most lábszárközépig ér a jó, erdő­háti sár. Kisszekeres, 1983. májusa. Virágban pompáznak az al­mafák, verőfény, s delet húz­nak a toronyban. Ebédidő. A gépszerelők biciklire ülnek, várja otthon őket a gőzölgő tál, a szíves szó. Tehetik, hi­szen oly cseppek erre a fal­vak, hogy ötperces séta után már a faluszélen találja ma­gát az ember, s onnan már akadálytalanul röpülhet a te­kintet a síkon, egészen fel a hegyekig. Ez a táj tartotta itthon a szekeresi termelőszövetkezet fiatal hegesztőjét, Fülesdi Lászlót is, aki huszonkilenc éves még ugyan, de már ko­moly családfő, hiszen három gyermek atyja. Állunk a szép, új lakása udvarán, nézünk le a kert­be, az almafák felé. FÜLESDI LÁSZLÓ — Hatévesek, tavaly már termést, hoztak — mondja a házigazda, s bemutatja a portát: — Az igazság az, hogy fiatalabb koromban nem nagyon akartam én itt Szekeresen letelepedni, de most már hálát adhatok a sorsnak, hogy nem vettem nyakamba annak idején a nagyvilágot. Most már van szép családom, tisztes ottho­nom, s iparkodunk. Vendéglátónk az általá­nos iskola után* Fehérgyar­maton, a MEZŐGÉP ottani gyáregységében szerezte meg a hegesztő szakmát. Aztán maradt még a vizsga után is egy kis időre, de megunta a bejárást, a két műszakot, s az itteni barátok is egyre csak nógatták: miért nem jó neked a szülőfalud? Ha mi boldogulunk, te sem halsz majd éhen. — Hetvenkettő májusában aztán csak hazajöttem — ve­szi kézbe a villát az istálló­ban, s megigazítja az almot a jószágok alatt. — Akkor már erősen udvaroltam, de a menyasszonyom innen járt be a gyarmati HÖDIKÖT-be, s megint töprengeni kezd­tem: hol telepedjünk le, ha összeházasodunk? Szerencsé­re akkortájt örököltük itt ezt a telket, s Szekeresre billent a mérleg nyelve. Végzünk az ólban, a két tehén nyugodtan kérődzhet tovább, s nézzük a néhány napos kismalacokat, ahogy tejért tülekednek az anyjuk alatt. Tizenketten vannak, majd agyon döfködik azt a szegény, lesoványodott kocát. — Az itteni munka bizony jobbára a feleségemre ma­rad ... gondolhatja, a három gyerek, a háztartás... De azt hiszi, ha nem fognánk meg a munka végét, itt tar­tanánk? Mi például 35 ezer forinttal, a menyasszony­tánccal kezdtünk hozzá en­nek a lakásnak az építésé­hez, meg persze az OTP-köl­csönnel. Igaz, csak az anyag került pénzbe, hiszen a fél rokonságunk kőművesekből áll... azért csak fel kellett építeni ezt a házat, s be is kellett rendezni. Ez pedig pénzbe kerül, sok pénzbe. Fülesdi László pe­dig — anélkül, hogy sajnál­taim akarnánk — nem keres valami sokat, 16,50-et órán­ként, a felesége pedig gyes­en. Szükség van hát a ház­tájiból származó jövedelem­re, s szerencsére azért az ál­lattartásban sokat segít a szövetkezet is. S talán éppen ez az egyik legnagyobb vonz­erő a fiatalok között. Mert most az a furcsa helyzet állt elő e kis faluban, hogy egy­re többen jönnének haza a távoli városlakók közül is, ám egyelőre nem nagyon akad munka helyben. — Egy éven belül talán tudunk segíteni — mondja a KISZ egykori szervezőtitká­ra, aki most, mint a szövet­kezet vezetőségének tagja, de úgy is, mint tanácstag, tisz­tában van a vidék lehetősé­geivel. — A tervek szerint az Ikladi Műszergyár segítségé­vel hamarosan beindítunk itt egy kis üzemet, negyven emt bernek tudunk majd mun*- kát adni. S ez pedig nem ifc végleges szám! i Lefőtt a kávé, a háziasz* szony a szobába invitál ben­nünket. Az ablak alatt gyer­mekek játszanak, talán nej kdsLsem kell majd az ország tüfsé' felében keresni a bolí dogulásukat. Itthon tartja majd őket a szülőföld, aí Erdőhát Balogh Géza BIZTOS ÜZEM — MELLÉKES FÖLD Munkásnak érzem magam. MUNKÁSOKAT KERESTEM, VIDÉKI ÜZEMBEN, GYÁKilAN DOLGOZÓ FIATALOKAT, AKIK ÉLETÜK­RŐL, ÉLETKÖRÜLMÉNYEIKRŐL, SZABADIDEJÜKRŐL VALLANAK. HOGYAN LÁTJÁK HELYZETÜKET, MI­I-YEN JÖVŐT KÉPZELNEK EL MAGUKNAK. HOSSZAS TÖPRENGÉS UTÁN NAGYKÁLLÓI ÉS NYÍRBÉLTEKI FIATALOKRA ESETT A VÄLASZTÄS. MIÉRT ÉPPEN RA­JUK? MERT NAGYKÄLLÖ VÁROSKÖZELBEN VAN, NYlRBÉLTEK PEDIG TÁVOLABB FEKSZIK NAGYOBB LAKÓHELYTŐL. AZT HITTEM KÉT KÜLÖN VILÁGOT J.ALÁLOK, NEM ÍGY TÖRTÉNT. Ipari üzemben dolgozni gyi. jta kiváltságot jelentett í néhány évtizeddel ezelőtt parasztin-bereknek. Akkor í&í ab csak szeszfőzdéit, tég­lagyárat vagy más kisebb özemet. Ma más a helyzet, okár válogathatnak is a ounkahelyek között a falun lók. Ha az ember nem talál- a meg a számítását a mező- azclas ágban, elmegy az ipar­ba dolgozni, esetleg fordítva, így volt ezzel Kiss Ferencné is, áki a nagykállói Kallux Cipőipari Szövetkezet botaní­x>tt munkása. )3ÍOb V — Balkányhan, áz állami' íiazdiaságban dolgoztam. Al­mát szedtem, ládát szí .lem, : végül idejöttem. Eh Ibin la­kom, s Kálló felé jobb a köz­iek *r. Persze az sem mind­egy, 1 zy iitt könnyebb mun­kát végzek, nyolc óra a mun­kai'4 is nem vágyunk kitéve az í rás szeszélyeinek sem. O~1 úgy félhangosan jegy­zi me» Győri József né, a hú­sz- éves tűzőnő: — Minden elismerésem a téeszben dolgozó asszonyoké. Hozzáteszi még, hogy reg­geltől estig a földön dolgoz­ni, kapálni, dohányt törni, bi­zony nem kis feladat. Otthon várja a család a meleg ételt, a frissen mosott, vasalt ru­hát, a szépen kitakarított la­kást. * Persze ők sem szakadtak el teljesen a földtől. Győri né apja sokáig egyéni gazda volt, lánya már gyermekko­rában segített az ősi földön. Nem is tagadja, hozzánőtt a mezőgazdasági munka. Bur­gonyát, kukoricát, dohányt termesztettek, állatokat tar­tottak. Minden kézre szükség volt a háznál, a legkisebb gyerek is tudott már valami hasznosat végezni. Különben is, mondják, a falusi gyere­kek korán hozzászoknak a munkához. Ez legtöbbjüket végigkíséri élete folyamán. A harmadik nagykállói riport­alany, a harmadik ikszébe most belépett Donka János sem kivétel ez alól. — Világéletemben dolgoz­tam a földeken, azt hiszem ez elkerülhetetlen lett volna. Szüleim téesztagok, mindig volt háztáji földiünk, abban meg krumpli, mák, kukorica. A cipőipari szövetkezet ne­kem első munkahelyem, itt tanultam meg a szakmát. Jó itt. „ . :*» .tiüT’ií K’isyl -auv lunsii^rl*» vekvő igények megkövetelik a második gazdaságot. Nem véletlen hát az, hogy mind­annyian a munkájukon túl nagy terhet vetitek a nyakuk­ba, földet művelnek. — Természetesen vannak igényeink, ezt nem tagadjuk, s addig jó, amíg azokat ki is elégíthetjük — szól Győri Jó- zsefnjé. — Most építettük a lakásunkat, bútort kell vásá­rolni. Donka János néhány éve már saját lakásálban lakik, most a központi fűtéshez szükséges összeg előteremté­sén fáradozik. Nem könnyű dolog több tízezer forintot ösz- szedni, de a majdani kénye­lem megéri a mostani fárad­ságot. Hogy gyorsabban össze­gyűljön az összeg, ezért egy holdon dohányt ültetett. Min­den szál palántáit kézzel ra­kott a földbe. Május végén már kapálni kell, utána még néhányszor, majd jöhet a szüret, a dohánytörés. Addig csinálom, amíg fiatal vagyok — mondja. — Most kell megteremteni az alapo­kat, amire később építeni le­het, nem mindegy hogyan In­dul anyagilag egy fiatal. Más­ra támaszkodni pedig nem akarok, a magam erejéből teremtem elő a jólétet. Kiss Ferencné sem szakadt el teljesen a földtől. Család­jával szintén dohányt ter­mesztenek, s reménykednek a jó haszonban. Elméletileg kiszámolták mennyit keres­hetnek, de azért számolni kell az időjárás kiszámíthatat­lanságával is. — Férjem a balkányi téesz­ben dolgozik. — Ezek mór Győri Józsefiné szavai. — Dohányt mi is ültettünk, a kertben meg burgonya és kukorica van. Adott így a hót végi program, egy percig sem unatkozunk. A jó jöve­delem mellett munka is bő­ven van a dohánnyal. Ülte­tés, kapálás, törés, fűzés, csomózás, bálázás. Még fel­sorolni is sok. ® Meddig végez kettős mun­kát egy fiaital? Hol lehet meghúzni a megszerzett jö­vedelem felső határát? Ilyen KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. május 28. ^ KISS FERENCNÉ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom