Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-14 / 113. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. május 14. Tisztelt Igazgató Elvtárs! Egy elmaradt kézfogásra szeretném figyelmét felhívni. Dr. Szilvássy Zoltán, az Országos Találmányi Hivatal elnökhelyettese azon az emlékezetes megyei újítási kiállításon a legkiválóbbaknak a következő szavak kíséretében nyújtotta át az arany fokozatot bizonyító medáliát: „Kérem úgy tekintsenek minden arany fokozatot nyert újítóra, mint aki legalább egymilliós értékkel járult hozzá a népgazdasághoz.” Valamennyivel kezet szorított, gratulált és sok sikert kívánt további munkájukhoz. Nagy taps kísérte az újítók elismerését. Nem voltak sokan, egyik kezemen megszámolhattam őket. Kezet ráztam magam is a „milliomosokkal”, közülük többen keresték az ismerős arcokat, elsősorban az igazgatókét. Mert nem ön volt az egyedüli, aíki erről a külsőségeiben szerény, de eredményeiben mégis nagy eseményről hiányzott. Aligha van olyan kitüntetésünk, mint az újítóké, amelyet valóban annyira kézzel fogható, forinttal és forintban mérhető tettért, szellemi termékért, munkáért ad államunk. Ha valaki egymilliós értéket tesz le a közösség asztalára, akkor a Kiváló újító arany fokozata kitüntetést kapja érte. Ez dukál neki. Csak ennyi? — kérdezem mégis, hiszen van olyan elismerés, amelyet sem pénzzel, sem kitüntetéssel nem lehet pótolni, jutalmazni. Ez pedig nem más, mint az emberi figyelmesség. Ezek után elképzelheti, milyen jó érzés töltötte volna el az újítót, ha ön, az igazgatója is kezet szorít vele ott az ünnepségen! Vajon kik, ha nem az ósdi, a maradi ellen hadakozók, az új, korszerűbb megoldásokon töpreng ők, a közügyet szellemi energiájukkal is szolgálók érdemlik ezt meg?! Igaz, az újítók többnyire nehéz, sőt makacs emberek. De éppen azért ilyenek, mert nem szokványosak, az átlag fölé nőttek gondolkodásban, tetteikben. Tudom, Önöknél is alkalmazzák azt a gépet, amelyet újítónk bemutatott a kiállításon. De azt is tudom, hogy ezt titokban, olykor bizonyos gán- csoskodás ellenére sikerült csak megvalósítania. Fátylat rá! Lehetséges viszont, hogy ezért a makacs kitartásáért nem fizettek annyit, mint amennyit érdemelt volna... Lehet, hogy ezért maradt volna el a kézfogás is?! Örülök, hogy a korábbi gáncsoskodás megszűnt, s ma már sikeresen alkalmazzák a gépet a termelésben, általa az export jelentősen növekedett, a termelési költségek csökkentek, és sikerült tőkés importból származó anyagot iá megtakarítaniok. Ha ezeket is számolom, akkor az Önök újítója jócskán rászolgált az elismerésre, hiszen máris több millióval járult hozzá a vállalati nyereséghez. Arról viszont csak hallottam, hogy más vállalatnál ugyanezért az újításért több pénzt kapott. Vagyis szellemi befektetését magasabbra értékelték. Ez viszont elgondolkoztatott, s nem csupán engem, hanem az újítót is. Tudom, nem egyedi jelenség az sem, amikor egy újító más vállalatnál kopogtat és talál partnerekre. Elsősorban nem az anyagi, hanem a szellemi érvényesülés, a presztízs hajtja, amelyet nem mindig értenek meg a saját vállalatnál. Igazgató elvtárs! Az ilyen típusú embereknél szorongást, rossz közérzetet is akozhat a szellemi teljesítmény visszatartása. Sőt sokszor szenvednek miatta! Szükségük van önbizalomra, meleg szóra, bíztatásra, figyelmességre. Olykor még kézfogásra is. Szükségük van örömökre, szeretetre. S amikor az érdek fc g,'mában gondolkozunk, akkor az ily* a szocialista milliomosok, az újítók egy picivel több figyelmet érdemelnek. Elsősorban mint alkotók, akik milliós értékekkel szolgálják a közérdeket Ezért pedig érdé.'es is, szükséges is kezet szorítani. Még utólag isi Lippai Gergely megyei úttörőelnökkel az íltörífliozgalom felelősségéről A köztudat inkább női elfoglaltságnak tartja az úttörővezetést. Hogyan lett mégis férfi a megyei úttörőszövetség elnöke? — Nagyon egyszerűen. Virányosra kerültem tanítani a nyíregyházi tanárképző főiskola után. Részben osztatlan iskolában a szaktárgyaimon kívül szinte valamennyi természettudományi tárgyat tanítottam, s az is kézenfekvő volt, hogy a csapatvezetést elvállaltam. Már itt, a kicsiny Szabolcs megyei iskolában kerestem a lehetőséget, hogyan lehetne valami izgalmasat, a megszokottól eltérőt kezdeményezni az úttörőcsapatban. Hamarosan a KISZ nyíregyházi járási bizottságában az úttörőtitkári feladatokért feleltem, majd közel egy éve megyei úttörőelnökként próbálom a mozgalmi munkát irányítani. Hazánk egyetlen gyermekszervezete az úttörőmozgalom. Mit vár el a társadalom az úttörőktől? — A társadalmi folyamatok felgyorsultak, az emberek közéleti, politikai érdeklődése szemmel láthatóan növekedett. Az úttörő- mozgalom életében is jelentős szemléleti változásoknak lehetünk tanúi. No és cselekvő részesei, hiszen ez az egyetlen szervezet, ahol a felnőtt vezető irányítása döntő súly- lyal esik latba. Hogy a kérdésre pontosan válaszoljak, a mai társadalom magasra állítja a mércét az úttörőmozgalom iránt. Joggal várják tőlünk, hogy közéleti érdeklődésű, a társadalmi problémák iránt fogékony, az önzetlen munkát saját elhatározásukból végző gyerekeket neveljünk. Ugyanakkor mint pedagógus, azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a hat-tizennégyéves fiú és lány szeret játszani, kedveli a romantikát, elragadja a fantázia, minél több élményre vágyik és ezek befogadására, feldolgozására is alkalmas. Említette, hogy az úttörőszervezetben igen jelentős a felnőttek befolyása. Az iskolákban jelenleg egyértelmű, hogy az osztályfőnök egyben a rajvezető, az osztályközösség tagjai alkotják a rajt, a csapat és az iskola közé pedig a legtöbben egyenlőségi jelet tesznek. Milyen vezetőket látna szívesen soraiban az úttörőszervezetnek? — Semmiképpen sem olyanokat, akik fekete pontot adnak, ha valaki rosszul viselkedik őrsi „órán”. Nem véletlen az óra elnevezés sem — annyira egybemosódik a tanulók többségénél az iskola és az úttörőszervezet tevékenysége. A pedagógusnak az lenne a szerepe, hogy „nyisson” és a lehetőségeken belül minél távolabb kerüljön egymástól a két fogalom. Félreértés ne essék, nem arra gondolok, hogy az iskolából űzzük ki az úttörőszervezetet, hiszen a pedagógusok jó része szívvel, lélekkel foglalkozik a gyerekekkel, szabad ideje egy részében kirándulni, túrázni viszi őket, táborokba kíséri nyaranta a gyerekeket. Mégis vigyázni kellene, hogy az úttörővezető ténykedése ne ennyire direkt legyen, hiszen a jó pedagógus ismérve az is, hogy a háttérből, szinte észrevétlenül irányít. Nehéz megfogalmazni, ki az igazán jó úttörővezető. Közel kell kerülnie a gyermeki gondolat- és érzésvilághoz, legyen kezdeményező, jó értelemben vagány is egy kicsit, hiszen a mozgalomnak romantikára, különös élményekre van szüksége. Mennyiben ad vonzó programot ma a gyerekeknek az úttörőszervezet? — A hőskorban, amikor az első programokat kidolgozták, indítottak ilyen akciókat, tűztek ki máig érvényes vonzó célokat. 1946. június 2-án alakították meg az úttörőszövetséget, s az akkori vezetők igyekeztek színes, izgalmas műsorokkal magukhoz kötni a gyerekeket. Akkor még a szülők tartózkodását is le kellett győzni. Szívesen mentek túrázni, kirándulni az első úttörők. Népi táncot, színjátszást szerveztek nekik. A nagy elhatározások korában, a sokat emlegetett fényes szelek idején természetesen az úttörők is látványos célokat űztek maguk elé. Kalászt gyűjtöttek, a kártékony bogarakat irtották, az idősek segítését vállalták. A hulladékgyűjtés pedig klasz- szikus úttörőfeladattá érlelődött. S mint ahogy három évtizeddel ezelőtt is a gyermek fantáziáját megmozgató, lelkiismeretát felébresztő tennivalókat sugalltak nekik, manapság hasonló a felnőtt vezetők elképzelése. Természetesen a társadalmi haladás, nemzetköziség eszméjének terjedése nem marad hatástalan az úttörőszervezetre sem. Elég, ha a vietnami háború idején az őrsök által készített takarókat említjük, vagy az úttörők összegyűjtötték a már felesleges já, ,Vannak céljaink, amelyek 1946 óta érvényesek és még hosszú ideig azok is maradnak. I napi szükséglet, a politika, a társadalom átré- tegzödése azonban nem marad ha- tástalan az úttörőmozgalomra sem. Mem szigetet képezünk, amely kivonhatja magát a felninek világát érinti hatások alól. Éppen ezt keli megéreznüik az úttörőknek is, tetteikkel aktivan hozzájárulnak szocialista társadalmunk építéséhez.” tékáikat, jó állapotban lévő ruhaneműiket és elküldték az angolai gyerekeknek. Észreveszik a világon a nyomort, az éhezést, nem hiányzik belőlük a jó szándék, a tenniaka- rás. Jó szem és érzék kell hozzá, hogy az úttörővezető felkarolja az ilyen kezdeményezéseket. A Talán nem kell Afrikába menni példá- w ért. Mennyi mindent tehetnek még a gyerekek saját környezetükben is? — Én csak arra utaltam, hogy a gyerekek érzékenyek a rászorulók gondjai iránt. Tudunk több községről, ahol a tanácstitkártól listát kérnek, kinek vigyék ki az ebédet az idős emberek közül. De beszámolnak olyasmiről is, hogy őrsük programjában szerepel egy idős néni megsegítése, akinek rendszeresen bevásárolnak, kitakarítanak. Cserében megajándékozza az idős ember a gyerekeket egy történettel, amely rendszerint társadalomépítésünk valamelyik időszakáról mond el olyasmit, amit a történelem- könyvek nem tartalmaznak. A Már szólt róla, hogy a technika vív- w mányai mellett is elevenen él az igény a gyerekekben a romantikus kalandok, a nagy felfedezések iránt. Hogyan lehet szervezett keretet adni ezeknek? — Mindig nagy érdeklődés kíséri, ha a régmúlt korok szokásai, hagyományai testet öltenek az úttörőprogramokban. Néhány éve Szülőföld expedíció címmel indítottunk játékot, amelyben az őrsök, a rajok feltérképezték a lakóhelyük, a községük, az utcájuk nevezetességeit, felkutatták a veteránokat, a megye irodalmi, történelmi emlékeit járták sorba. Ekkor indítottuk a Szatmár—Be- reg'kerékpártúrát. A következő mozgalmi évben azt várjuk az úttörőcsapatoktól, hogy dolgozzák fel a környék hagyományait, jelöljenek ki saját túraútvonalat a lakóhelyük közelében. Egyébként a közösség által támasztott igényekkel is találkozik az úttörőszervezet hagyományápoló tevékenysége, hiszen így gondozzák például megyénkben a Köl- csey-emlékeket, az úttörők által gyűjtött anyag alapozta meg Tunyogmatolcson a Zalka Máté-emlékszobát. Nem mennek veszendőbe történelmi emlékeink sem, mert például Tarpán ma is kutatják a kuruc hagyományokat, Esze Tamás szobránál tisztelegnek, amikor az úttörőpróbát teljesítik. A A megye úttörőmozgalmának elisme- ^ rését jelzi, hogy 1977-ben Vaján megnyitották az Országos Hagyományőrző (Jttörőmúzeumot. Milyen hatást gyakorol a mai úttörőkre a múzeum léte? —■ Ha csupán egy állandó kiállítás lenne, bizonyára csak annyit, hogy jgyszer-kétszer megnézik és ezzel minden rendben. A múzeum azonban igyekszik megfelelni a modern kor követelményeinek. A megye úttörőtörténetét bemutató kiállítás anyagát változtatják, napra készen kiegészítik, újabb dokumentumok gazdagítják a meglévő anyagot. Szinte nincs olyan úttörőcsapat, amelynek tagjai ne látogatnának el Vajára, ötle- teket találnak itt, hiszen mind az országos, mind a megyei kiállítási anyagokban tippek egész sorát veheti észre, aki saját környezetében is szeretne valami újdonságot megvalósítani. A Az úttörőmozgalom betölti-e azt a szerepet a tagjai szemében, amit az említett korosztály igényel? — A pszichológiából, a pedagógiából közismert, hogy a fiúk is, a lányok is ebben a korban kezdik felismerni önmaguk helyét, szerepét a világban. Életre szóló élmény ilyenkor egy jó érzékű pedagógus vagy úttörővezető hatása, aki a fontos kérdésekre irányítja a gyerek figyelmét. A gyermek számára a társadalmat jelentő iskolában még nincs lehetősége az őt érintő ügyekben közvetlenül részt venni. Az úttörőélet viszont olyan terület, ahol saját maga dönthet, kit látna szívesen őrsvezetőnek, nótafának, zászlóvivőnek. A demokratikus választás jogát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az iskola és az úttörőélet egybemosódását jelzi, ha a kiemelkedő közösségi munkát végzők a jó tanulók köréből kerülnek ki, s valamifajta párhuzamot von a felnőtt társadalom a jó tanuló és a jó úttörő közé. Pedig a továbbképzéseken is napirenden szerepel, hogy nincsenek Nemecsekek az úttörőmozgalomban, ott mindenki valaki. Csak meg kell találni a testre szabott szerepet, hogy a tantárgyak útvesztőiben bukdácsoló tanuló is felszabadult érzéssel menjen az őrsi foglalkozásra. Érezze, hogy van olyan kérdés, amiben az ő véleményére kíváncsiak a többiek. A Szólt arról, hogy mennyire nem tesznek különbséget az iskolán belül és azon kívül a pedagógus és az úttörővezető között. Milyen formában lehetne kilépni a megszokott keretek közül? — Két rajról tudunk, ahol ifivezetők töltik be a raj vezető szerepét. Működnek olyan szakkörök — nagy sikerrel — amelyeket nem pedagógus irányít. Csak egy példa az úttörőgárdák életéből: igen nagy tekintélynek örvendenek az úttörő munkásőrök, rendőrök, tűzoltók, egészségőrök, határőrök, honvédek. Bizonyára nem csak az egye’nruha teszi, de ezek révén a gyerekek kiléphetnek az iskola falai közül és szinte egy másik világba csöppennek. Bizonyára nem lenne eretnek dolog, ha egy szocialista brigádvezető, vagy egy patronáló felnőtt vállalná a rajvezetői tisztet. Oldani lehetne az iskolai hangulatot. Biztosan új színt vinnének a rajok életébe a nem pedagógus, de a gyermekek ügye iránt elkötelezett emberek. Alig pár évvel ezelőtt azon mérték le egy rendezvény sikerét, minél nagyobb számban mentek el arra az úttörők. Az utóbbi időben mintha csökkent volna a nagy tömegeket megmozgató események száma. Mi ezzel az úttörővezetés célja? — Nagyon egyszerű. Nem zászlós-dobszós kivonulásokra van szükség. A társadalomban is az igazán értékes cselekedetek keltenek visszhangot. Elvünk, hogy minél többen kapcsolódjanak be aktívan a helyi rendezvények előkészítésébe, munkálkodjanak annak sikerén. Ez az elképzelés szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy minden úttörőnek egyéniségéhez közelálló feladatot kell kapnia. Hiszen nincs köztünk olyan, aki valamiben ne tűnne ki társai közül. S a helyi rendezvények kiváló lehetőséget teremtenek az egyéni képességek kibontakoztatására. ősszel országos úttörővezetői konferenciát tartanak. Milyen kérdéseket tűz napirendre a legmagasabb fórum? — Ha két szóban kifejezhetem, ami az ötévenként sorra kerülő konferencián most igazán aktuális, akkor a felelősséget és a továbblépést kell hangsúlyozni. Felelősség az úttörőszervezet minden szintjén dolgozó vezetőktől, hogy a társadalmi igényekhez, a valósághoz igazítsuk az úttörőmozgalom céljait, ismerjük fel ehhez a lehetőséget. Ez egyben a továbblépést is feltételezi, mert vannak olyan céljaink, amelyek 1946 óta érvényesek és még hosszú ideig azok is maradnak. A napi szükséglet, a politikai igény, a társadalmi átrétegződés nem marad hatástalan az úttörőmozgalomra sem. Tovább kell lépnünk, hogy szervezetünk cselekvő részese legyen a társadalomnak. Nem szigetet képezünk, amely kivonhatja magát a felnőttek világát érintő hatások alól. Éppen ezt kell megérezniük az úttörőknek is, tetteikkel aktívan hozzájárulnak szocialista társadalmunk építéséhez. Megítélése szerint milyen az úttörőszervezet rangja ma hazánkban? — Egyetlen olyan társadalmi szervezet sincs az úttörőszövetségen kívül, amelynek hatévestől a hatvanévesig mindenki tagja lehet. Azt szeretnénk, ha társadalmi mércével is hasznos tevékenységgel hívnák fel magukra a figyelmet a rajok, az őrsök, a csapatok. Legyen az bármilyen apróság, amiben a köz ügyét szolgálják, nagyobb rangot, megbecsülést, tiszteletet vált ki a közösség, mintha egy újabb ünnepséget tartana. Ha a felnőttek azt látják, hogy az iskola környékét vagy a falu főterét rendszeresen parkosítják, takarítják az úttörők, többet mond ez nekik a legékesszólóbb akcióprogramnál. A rangot a tettek adják. G Köszönöm a beszélgetést. Tóth Kornélia rlETVEG^ , INTERJüj
