Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-05 / 54. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. március 5. Tudni kell a fűszerekről Hová lettek a Legalábbis azok a régiek, az igaziak. Mert mindnyájunkban él egy kép a valódi nagymamákról. ök azok, akiknek hófehér a aajuk, a kötényük friss, ropogós. Ök mesélik a legszebb me- éket; senki nem tud náluk jobb almás pitét sütni; ismerik a jyógyteákat és valahonnan tudták, miképp lehet lapulevéllel izemölcsöt „operálni”. Szóvai olyanok, mint a mai kisgyermekes anyák nagymamái voltak ál- alában. Csakhogy a mostani nagyma- ■ mák már nem ilyenek. Pedig mi, húsz- harmincévesek, bizony gyakran elvárjuk tőlük mindezt. Sőt többet is. Mert mi jmancipáltak vagyunk. Ráadásul egyszer fiatal az ember. Mert mikor menjünk táncolni, bulizni, tengerhez nyaralni, ha nem most, amikor még élvezzük az rgészet? És ebből jönnek aztán i bajok. Mert a nagyraam esetleg meg- j .na'kacsoljá magát: És juszt is okkor megy színházba, amikor nihket meghívtak egy remek )ssae jövetelre/ Esetleg akkorra ;ér beutalót Hajdúszoboszlóra, imikor mi a Balatonra készü- iink nagyobb társasággal. Ott •edig gyereknek helye nincs. És nem fogyunk ki a sirámokéi: mert bezzeg a mi időnkben ... A mi nagymamánk még akros tojást kevert uzsonnára, ia úgy kívántuk, akár többször s. És amíg a lábát áztatta a la- /órban, addig volt ideje babaruhát varrni, Vagy megragasztani a 'él gombfoci csapatot. Pedig akkor már elmúlt hatvanéves. Nem volt olyan fiatal, mint a maiak. De gondoljuk csak végig ezt a dolgot alaposabban! A mai nagymamák nem biztos, bogy mamuszba bújnak örökre, mert megszületett az első unoka. Általában még csak álmodoznak i nyugdíjról. Dolgoznak napi íyolc órát, mint mi, aztán ro- nannak mosni, vásárolni, mert nem állt meg a világ attól, hogy felnőttünk. S ha már nyugdíjas a mama vagy a papa? Rendszerint „ráhúz” még néhány évet. Dolgozik, mert a gyerekeknek lakás kell, amit egyedül összespórolni nem lehet. Vagy mert segíteni kell őket, hogy rendesen berendezkedhessenek. S ha mar nekünk megvan, ami nagymamák? feltétlenül szükséges az önálló élethez, akkor jönnek — jogosan — a saját igények. Oj tévé, nyaralás, néhány szép ruha. Hisz a mai nagyszülők rendszerint ötven-, hatvanévesek. Nem biztos, hogy volt mindig módjuk arra, hogy álmaik szerint költekezhessenek. Mert nőttek a gyerekek. Mert nem lehetett annyi mindent kapni, mint ma. Mert szűkösebbek voltak a lehetőségek. Mi voltunk az első „kulcsos gyerekek”! A mai nagymamák dolgoztak húsz-harminc évet három műszakban, vagy tanultak éjszaka, mert „kiemelték” őket. Talán nem dolgoztak sokat a régi öregek? Dehogynem. Csakhogy az életüket határozott keretek közt élték jobbára. Mindenki által ismert szabályok szerint. S a mai nagymamák voltak azok, akik e szabályokat felrúghatták. Kénytelenek voltak vele, hogy élni tudjanak. S ha jól emlékszem, kamasz korunkban büszkék voltunk, ha mondhattuk: az én anyám modern. Roppant felvilágosodottak- ká cseperedtünk. Tudtuk, hogy van egyenjogúság, családi munkamegosztás és szuverén egyéniség. De ha már egyszer túljutottunk — általában szülői segítséggel — a kezdeti nehézségeken, miért nem gondolunk vissza kamaszmagunkra ? Mondjak — csak az lehet jé szülő, aki nem felejti el saját gyerekkorát. De ml lenne, ha néha arra is gondolnánk, milyenek leszünk mi nagymamának? Méghozzá olyan nagymamának, akinek folyton készen kell állnia arra, hogy az unokákat átvegye „megőrzésre”. Aki nem is él, ha nem tehet el ötven üveg befőttet. Aki mindig köt. horgol, főz, mosogat, üdén és frissen, talpig nyugalommal. Azt hiszem, ezt még elképzelni is rettenetes lenne. Mi erre a szerepre nem lennénk alkalmasak. Egyszerűen azért, mert más életmódot szoktunk meg. Mások lettek az igényeink. Miért várjuk el saját anyáinktól, hogy hasonlítsanak egy régi álomképre? Jó — volt ez az álom. Gazdagabbak lettünk tőle. És ki kellene találnunk valamit, hogy ezt pótolni tudjuk a saját gyerekünknek. N. I. A fűszerek pótolhatatlan élettani hatásáról gyakran olvashatunk a különféle táplálkozástudományi munkákban. Megerősítik mindennapi tapasztalataink, miszerint ha kitűnően ízesített ételt vagy italt pillantunk meg, fokozódik az étvágyunk, különösen, ha ismerjük a felhasznált anyagok kellemes hatását. Az ízesítő anyagok, fűszerek, közvetlenül is ingerük a nyálkahártyában levő idegvégződéseket, és serkentik az emésztőnedvek kiválasztását. Ezzel megkönnyitiik az emésztés sokoldalú és bonyolult folyamatát. Fűszernek nevezünk minden olyan növényi részt, amely aromatikus hatású alkatrésze folytán az ételnek kellemes ízt, illatot kölcsönöz. Egyes tájak és népek ízlése más és más, a sajátos ízek, ízárnyalatok jellemzik konyhatechnikájukat. A magyar konyhára — sajnos — olyannyira jellemző túlfűsze- rezés erősen izgatja az emésztőrendszert, és számos helyén gyulladás kifejlődését segíti elő. Főleg sót, fűszer- paprikát és borsot használunk, olykor mértéktelenül is, s ez az egyéb, finomabb ízű fűszerék, nyersanyagok hatását tompítja, elfedi. A túlzott konyhasó fogyasztás — olykor a szükségesnek a tízszeresét is ételeinkre, ételeinkbe hintjük — a szervezetet megterheli, az ízérzéket rontja. A vöröshagyma, mind a fokhagyma izgató hatása kevésbé érvényesül, ha kevés vízben megfőzzük, és az ételek ízesítésére ebből a léből használjuk fel azt, ami feltétlenül szükséges. S ha már a túlzott felhasználásnál tartunk, a fűszerek mellett említsük meg kedvelt ízesítő anyagunkat, a cukrot, amelynek fogyasztása az elmúlt harminc év alatt több mint háromszorosára nőtt. Az édes ízű ételekből, italokiból, az édességekből sokkal többet fogyasztunk, mint kellene. Holott biológiailag értéktelen szénhidrát, amely nagyobb mennyiségben fogyasztva hizlaló hatása mellett számos egészségi ártalmat okoz. A cukornál sokkal értékesebb természetes édesítőszer a méz, amely többek között in- vertcukrot, szerves savakat, B- és C-vitamint is tartalmaz. A XV. század végéig szinte egyedüli édesítője volt a régi magyar ételéknek, a cuikor szorította ki. Jó lenne, ha többet fogyasztanánk mézből — cukor helyett. A só, paprika és a bors túlzott használatának visszaszorítása és helyettük a régi magyar fűszerek — például kömény, ánizs, kapor, gyömbér, tárkony és társaik — „reneszánsza” mellett emeltek szót újabban a modern táplálkozástudomány hazai művelői. A meggyökerezett Csakazértsem Nagyon sok szülőnek jelent komoly gondot, hogy gyermeke nem eszi meg az eléje tett ételt, válogat. A szülő túlzott aggodalommal, szinte kétségbeesve erőlteti, hogy többet egyen. A gyermek gyorsan felismeri a helyzetet, hogy az ö étkezése körül forog a világ, körültáncolják, kínálják, tömik belé az ételt, s ezután az evés ellenében különböző kedvezményeket csikar ki szüleitől. ’fia á szülő’fűt-fát ígér gyermekének, hogy még egy falatot egyen, akkor szinte arra készteti, hogy valósággal zsarolja majd szüleit az evéssel. Ezáltal jellemhibák is kialakulhatnak, önzővé, követelődzővé, akarnokká válhat a gyermek. A személyiségtorzulás a gyermeknél abban nyilvánul meg, hogy szinte követeli minden igénye teljesítését. Még akkor is, ha túlnő a család anyagi lehetőségeinek határán. Ellenkező esetben elégedetlen, mogorva, .megbünteti" a szüleit azzal, hogy nem közlékeny, elzárkózik i családi beszélgetések elől. Egyszóval kellemetlen magatartásával kierőszakolja, hogy túlzott igényeit teljesítsék. szépen papírszalvétával. A kulturált étkezési szokásokat már kisgyermek korban kall fokozatosan elsajátítani. Érdekes, hogy a szerényebb körülmények között élő családban általában nincs probléma a gyermekek étvágyával, etetésével, mert az édesanya nem ér rá gyermekeit elkényeztetni. Így azok örülnek az ételnek, és jóízűen elfogyasztják minden bíztatás nélkül. Ne engedjék tehát a gyermeket válogatni az ételekben, egye azt, amit a család többi tagja (természetesen, ha undorodik például a spenóttól, ne erőltessük, hogy megegye). Étvágyrontó viszont a sok édesség, az üdítő ital. Nem árt, ha a gyermek Idejében megtanulja, hogy szomjúságoltásra kitűnő a csapból folyó víz! paprika kedvelt ősi fűszerünket és ételszínezőnket, a sáfrányt szorította ki, holott az illatos, kesernyés, szép sárga színű fűszer húsleves és más levesek ízesítésére nagyszerűen alkalmas volt. Ma már alig használják. A borsból viszont csípőssége miatt kevesebb is elég lenne. A külföldiek arra is esküsznek, hogy a vöröshagyma zsírban párolva, fűszerpaprikával, tejföllel párosítva a magyar konyha legjellemzőbb ismertetője. Tegyük hozzá: mind a szokásokon azonban nehéz változtatni. A régi fűszerek egy részét elfeledtük, nem is kaphatók. A még meglévőket azonban fokozottabban kellene hasznosítani. Velük ismertet meg Romváry Vilmos munkája: a „Fűszerek könyve”. Hasznos segítség háziasszonyainknak, hiszen a fűszerek ismerete, a minél sokoldalúbb és helyes felhasználásuk nemcsak szokás, hanem olyan tudomány is egyben, aminek egészségünk naponta hasznát látja. F. K. Á kancsalság nem szépséghiba Született rossz evő gyermek nincs. Mindössze annyi különbség van a gyermekek között, hogy az egyik nagyobb, a másik ,vedig mérsékeltebb étvággyal születik. Az egyik gyermek alkatánál fogva kövérebb, a másik soványabb. Az egyik gyermek szervezetének több táplálékra van szüksége a zavartalan testi fejlődéshez, a másiknak kevesebbre. Ezeknek a tényeknek a figyelmen kívül hagyásával követi el a szülő a hibát. A gyermeket természetes ösztöne arra készteti, hogy dacoljon az erőszakkal szemben, és csakazértsem eszi meg az ételt. Ha erőszakkal etetik, akkor elkezd öklendezni, fuldokolni, hányni, vagy összegyűjti szájában az ételt, és alkalmas pillanatban kiköpi. Mi hát a helyes magatartás? A gyermek tányérjára egyszeri adagnak szánt ételt (vagy ennél kevesebbet) tegyünk, és bízzuk rá, hogy mennyit fogyaszt el belőle. Ha még enne, kérjen utána. Ha azonban ezt a mennyiséget nem eszi meg, ne csináljunk belőle nagy ügyet, nyugodtan vegyük el előle a tányért, ne dorgáljuk meg, ne próbáljuk erőszakkal megetetni. Ha elfogyasztja az ételt, ne dicsérjük meg, ne örvendezzünk, mintha valami óriási dolog történt volna. Természetes dologként kezeljük, hogy az ételt a gyermek elfogyasztotta, ezért nem jár semmi külön elismerés. így érhetjük el, hogy az étkezés nem válik teljesítménnyé, amelyért dicséret vagy elmarasztalás jár. Inkább az étkezés örömére vezessük rá a gyermeket, igyekezzünk elérni, hogy szívesen, jó étvággyal egye meg az eléje tett ételt. Kisebb gyermeknek vegyünk ízlésesen díszített tányérokat, poharakat, terítsünk meg A statisztikai adatok szeriint a lakosság négy százaléka kancsal. A kancsalság nem szépséghiba, de káros egészségi és lelki hatásai vannak. Napjainkban is sok kismamának jelent gondot, ha észreveszi, hogy gyermekének nem egészen szabályos a szemállása! Nagyon helyes, ha a kismama felfigyel erre a rendellenességre, azonban csak orvosi vizsgálat derítheti ki, hogy tényleg fennáll-e a kancsalság. Csecsemőknél hathónapos korig gyakran előfordul, hogy a tárgyakat rögzítve a szem kancsalít. A csecsemők ugyanis ebben a korban még nem képesek a szemmozgató izmok teljes működtetésére. Az orvosi vizsgálat során, műszerek segítségével, pontosan meg lehet állapítani, hogy a szemeknél az eltérés (kancsalí- tás) befelé, kifelé (ritka esetben fel- vagy lefelé) irányuló. Előfordul „rejtett kancsalság” is, amely nem szembetűnő, csak orvosi vizsgálat derítheti ki a betegséget. Van váltakozó kancsalság, amikor a beteg gyermek hol az egyik, hol a másik szemével kan- csalit. A kancsalság a szemek eltérő, nem párhuzamos állása. A szemek bonyolult reflexmechanizmusában egyensúlyzavar lép fel, ennek következtében az egyik szem szabálytalanul be- vagy kifelé kancsalít. Először csak időnként lép fel ez a jelenség, ha a gyermek fáradt, vagy erősen figyel valamit. Később azonban állandósul a szabálytalan szemállás. Ha a kismama a gyermeknél ilyen zavarokat fedez fel, haladéktalanul vigye szakorvoshoz. Ennek a rendellenességnek a gyógyítását óvodás korban, ideális esetben második életév körül kell elkezdeni. 4—8 éves korban soksok türelemmel és fáradsággal még eredménnyel javítható az állapot, de 8—10 év után kevés az esély a javulásra. Az arc kellemes összhangját zavarja a rendellenes szemállás. Ez természetesen kihat a lelkiállapotra is, kisebbségi érzést okoz. Ez a rendellenesség nem kendőzhető el, javítani felnőtt korban csák műtéttel lehet. Ha a gyermeknél állandósul a kancsalítás, akkor az •eltérő szemállás miatt kétféle kép keletkezik a szemekben (kettőslátás), melyet az agy nem tud egybeolvasztani. Mivel ez a kettőslátás zavaró, az agy csak az éles képet veszi figyelembe, a torz képet reflexszerűen kikapcsolja. így alakul ki az a gyakorlat, hogy a kancsal gyermek csak az egyik szemével néz, a másik szemét nem használja. A természet törvénye szerint az a szervünk, melyet nem használunk rendszeresen, lassú sorvadásnak indul. Így a kancsalító szem is „tompalátóvá” válik. A másik szemre tehát kettős megterhelés jut. A gyógyító eljárás egyik módja: a nem kancsalító» egészséges szemet szemüveg- keretbe illesztett átlátszatlan lappal eltakarja az orvos. így a beteg, kanosai szemet használatra, látásra kényszeríti. Ezzel az egyszerű eljárással sikerül a tompalátást megelőzni. A szemüvegkeretbe foglalt átlátszatlan lap használatát körülbelül kétéves korban kell elkezdeni. Nagyon fontos, hogy a gyermek a szemüveget az orvosi előírásnak megfelelően viselje, mert csak így érhető el a kívánt eredmény. F. K. Győzzük le a káros szenvedélyeket! Az idei esztendőt, 1983-at, a káros szenvedélyek elleni küzdelem évének nyilvánították. A Magyar Vöröskereszt fő feladatának tűzte ki, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegét, korosztályát fenyegető veszélyek ellen mozgósítson. Az alkohol, a dohány, a gyógyszer, aszi- pózás sajnos egyre több gondot okoz, családokat tesz tönkre, emberek egészségét támadja meg. Vegyük ehhez, hogy a környezeti ártalmak, az életmód változásából eredő stressz-helyzetek is nehezítik az életet, s akkor máris világos: az eddiginél nagyobb figyelemre, társadalmi méretű gondoskodásra van szükség. Megyénkben, Szabolcs- Szatmárban is láthatjuk, hogy a felnőttek mellett egyre több fiatal lesz egy-egy káros szenvedély rabjává. Dohányzó kisiskolások, szabad idejükben italozó tizenévesék tartoznak a mindennapok megszokott képéhez. Márpedig az igazi küzdelmet értük kell most folytatni, hiszen köztudott: a fiatal szervezet fokozottan érzékeny, s nem kell pár évnél több ahhoz, hogy a ma serdülő emberke a káros szenvedélyek okozta fizikai, lelki gondok sokaságával küzdjön. A fiatal a példákat a felnőtt emberektől látja. A család, az utca, a rossz társasági szokások, egészségtelen beidegződések mind-mind hatnak rá. Ha megelőzésről beszélünk, teljesen érthető, hogy először a felnőtt nemzedék háza táján kell rendet teremteni. Mert vajmi keveset ér az üres szó, ha a gyermek nem látja nap mint nap a jó példákat. Igen — vetheti közbe valaki —, de hogyan változzon meg egyik napról a másikra az a meglett ember, aki egy sor rossz szokást hurcol magával? Amikor azt tűztük jelszóul ez év káros szenvedélyek elleni harcának zászlajára, hogy „Győzzük le!”, akkor nem hihettük, hogy mindenki egy csapásra megváltozik. De hittünk és hiszünk abban, hogy az emberek józan esze erősebb, mint a szenvedély. Hogy lesznek, akik ké- . pesek mérsékelni a dohányt, a szeszt, a gyógyszerevést. Bízunk, s nem ok nélkül abban is, hogy éppen a felnövekvők iránti felelősség ébreszt rá szülőt, nevelőt, hogy jó példájával igyekezzék hatni. A mai és a holnapi egészséges társadalomért indult az idei mozgalom. A Kelet-Magyarország nyújtotta segítő kéz lehetővé teszi, hogy hetente, szombatonként a megye egészségügyének legjobb képviselői írják meg tudományosan megalapozott véleményüket a káros szenvedélyekről, az ellenük folytatható harcról. Forgassa haszonnal ezeket fiatal és felnőtt, szülő és nevelő. Magunkért cselekszünk. Szarka Endréné A Magyar Vöröskereszt megyei vezetőségének egészségnevelési főelőadója Tavaszi ruhák Cselekedjünk egészségünkért!
