Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-04 / 53. szám
1983. március 4. Kelet-Magyétforezág 3 A vevő szava dönt Diliárt ér az akác RÉGI IGAZSÁG: azt kell gyártani, amit a vevő kíván. Ez az elv vezérli a Tisza- löki Faipari Vállalatot is. Most például egy nyugatnémet céggel tárgyalnak négyszázezer hólapátnyél gyártásáról. Ha „nyélbe” ütik, tizenhatmilliót hoz a vállalatnak, a gyártást pedig a harmadik negyedévben kezdenék. Ám van megrendelésük az idei évre más termékek gyártására. Örömmel sorolja Balogh Gábor igazgató: fűrészelőbakot készítenek nyugatnémet megrendelésre, francia vevő tapétázóállványt kért, az Industria Export Külkereskedelmi Vállalaton keresztül Nigériába pedig különböző faipari szerszámokat szállítanak, összesen huszonötmillió forint értékű tőkésexport-megrendelé- sük van eddig 1983-ra. Mennyiségében minden piac több terméket igényelne, viszont a vállalatnál kettős akadálya van ennek. Irreálisan magas a nyersanyag beszerzési ára, a másik pedig az, hogy nincsenek felkészülve a megfelelő szárításra. Az utóbbin természetesen maguk változtathatnak. Már készen is állnak erre a tervek. Eddig Hajdúhadházon, Nyírbogáton bérszárftást végeztettek. Évente általában kétezer köbméter fát szállítottak a szárítókhoz. Kiszámították, saját szárítóban köbméterenként ki- lencszáz forinttal kerül kevesebbe a vízelvonás. Tavaly a Tiszavasváriban levő telepükön már megépítettek egy szárítót, kétmillió forintba került. Tiszalö- kön ugyancsak tervezik, s még az idén elkészül. Ha sikerül régi dohányszárítókat átalakíttatniuk a szolnoki Mezőgéppel, akkor a tervezettől olcsóbb és nagyobb befogadóképességű szárítót építhetnek. Az új létesítmények üzembe helyezése azt jelenti, hogy 10—15 millió forinttal bővíthetik exportjukat évente. Ez pedig jelentős összeg egy olyan üzem életében, amelynek a termelési értéke 136 millió forint. FIGYELEMRE MÉLTÓ EREDMÉNYEKET ért el mostanáig a TISZAFA. Jó munkájukat jelzi, hogy kifogást két év alatt egyszer tett a nyugatnémet megrendelő. Akkor sem a termékkel volt probléma, hanem a nedvességtartalma nem volt kielégítóa fának. Ugyanis a fűrészbakokat szétszedve, műanyag zsákokba rakva szállítják. A nagyobb víztartalom miatt bepenésze- dett harmincezer forintnyi termék. A MINŐSÉG ELSŐ SZÁMÚ KÖVETELMÉNY. Csak osztályon felüli terméket vesz át a megrendelő, aki megteheti, ő fizet érte. Nemegyszer személyesen keresi fel a gyártóhelyeket, úgymond terepszemlét tart, ellenőrzi a minőséget. Goller László fiatal faipari szakmunkás, aki ötfejes gyalugépen dolgozik, sokszor találkozott már ilyen helyszíni vizsgálatokkal. A megrendelő megméri a fa nedvességtartalmát és minősít. Szerencsére selejtet nehez itt készíteni, mert a fát addig gyalulják, amíg valamire fel nem használják. Közvetett formában a szocialista országokba is exportálnak Tiszalökről. A HAFE-nak évente tizenöt- millió forint értékű csomagolóeszközt szállítanak. Az idén harminchétmillió forintos tételben Szabolcs ládaelemeket készítenek az almaexportáló gazdaságoknak. Kis vállalat a tiszalöki? Termelési értékét tekintve tény és való, nem tartozik a nagyok közé. De nem is ez a döntő. Termelési szerkezetét olyan jól és ügyesen alakították, hogy a termékek nagy része exportra kerül, s ezen belül majd húsz százaléka a tőkés piacokon talál gazdára. Az sem mellékes, hogy az oly sokszor értéktelennek tartott szabolcsi akácból állítanak elő exportterméket és a nyugati országokban csak hazai fafajtákból készült produktum kerül. MOST A LEGFONTO- SABE megvalósításra váró feladat a szárító felépítése. Akkor nem lesz gond az említett hólapátnyelek elkészítése és sok külföldi polgár vehet majd kézbe a következő télen Tiszalökön gyártott munkaeszközt. Sipos Béla Gépek Tavaly november óta működik a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat Gépkölcsönző és Szolgáltató Leányvállalata. Fő feladata építőipari gépek — így például kotrók, földtolók, úthengerek, autódaruk, gőzfejlesztők — kölcsönzése. A leányvállalat legnagyobb megrendelője maga a KEMÉV, de dolgoznak masináik többek közt az encsi bútorgyárnál, a Hajdú, a Békés megyei, vagy a Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat építkezésein Debrecentől Kecskemétig. Ezt a szolgáltatást a lakosság is igénybe veheti. A leányvállalat gépei havonta átlagosan 20—25 magánerős lakásépítkezésen segítenek. IFAprogram Tavaly kezdték meg a nagy fogyasztású, benzinmeghajtású ZIL tehergépkocsik átszerelését IFA-moto- rosra a Volán 5-ös számú Vállalatnál. A múlt év végéig 20 ZIL kapott IFA-mo- tort, az idén terv szerint további 70-et alakítanak át hasonló módon. Egy jármű motorjának cseréje, átszerelése 120 ezer forintba kerül. Ám mivel az IFA-k a benzinnél jóval olcsóbb gázolajjal működnek, s ráadásul száz kilométerenként 15 literrel kevesebbet fogyasztanak mint a ZIL-ek, így az átszerelés ára nem egészen fél év alatt megtérül. A jövő év végére valamennyi ZIL motorját átcserélik a vállalatnál. A tarpai Esze Tamás Tsz kerékgyártó műhelyében végzik el a tsz tíz szekerének, illetve fogatjának karbantartását és felújítását. Képünkön: Jenei Zsigmond kerékgyártó. (Császár Csaba felvétele) S zomszédom, gyerekkorom emlékezetes alakja, az öreg esztergályos ha az utcán, vagy bárhol talált egy facér csavart, szögvasat, drótot vagy szeget, felemelte, szemrevételezte, latolgatta, jó-e valamire, s ha alkalmatosnak látta to- vábi felhasználásra, vedlett aktatáskájába süllyesztette. Dédapámat, aki úgy a századforduló után valamivel halt meg, természetesen nem ismerhettem, így csak azt mondhatom el, amit nagyapám, a falusi legényből lett fővárosi postatiszt mesélt róla hajdanán. Szóval, az én dédapám, aki Pesttől nem túl távol egy faluban lakott, nem volt éppen jómódú, de földhözragadt szegénynek sem számított. Vagyis: volt annyija, hogy számos gyermekét szolid tisztességben nevelgesse, de annyija már semmiképp sem, hogy házát, amit egy a fél falut elemésztő tűzvész semmisített meg, csak úgy, újra fel. építhesse. Mit volt mit tenni, ez az én dédapám előkerítette zöld katonaládáját, bepakolt égy váltás fehérneműt, némi élelmet, s elindult az akkor igencsak ismert úton: először HamburgA mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskolában a negyedéves tanulók az oktatóteremben — laborgyakorlat keretében —tejet vizsgálnak. (Elek Emil felvétele) // Falun el sem tudtam képzelni.. Diploma után — tíz // Tíz éve diplomát szerzett fiatalokat kérdeztünk: mi változott életükben a kezdeti évek után, milyen elképzelésekkel vágnak neki az újabb évtizednek? A szinkrontolmács főmérnök Folyamatos főművezető a nyíregyházi papírgyárban Endreffy Attila. Dunaújvárosban a Nehézipari Műszaki Egyetem kohó- és fémipari szakán szerzett üzemmérnöki oklevelet. A Taurus nyíregyházi gyárában konstruktőri megbízást kapott. — Kezdetnek csodálatos volt — emlékezik vissza. — A gumiiparban használatos gépeket, berendezéseket tervezhettem. Teljesült régi vágyam, alkotó munkát végezhettem. Egyik tanfolyam a másikat érte, emelőgép-ügyintéző, tmk-előkészítő lettem, ahol a számítógépes nyilvántartást készítettük elő. Ám a termeléshez, ami iránt a leginkább elhivatottságot érzett és érez ma is Endreffy Attila, a papírgyárban találta meg a nagy lehetőséget. Munkavédelmi üzemmérnöki diplomát is átvehetett, s most a négy műszak egyaránt hozzátartozik, mint folyamatos főművezetőhöz. A cementzsákgyártó üzembe kerestek szakembert, úgy került ide. — Lehet, hogy a nosztalgia miatt, dé ma is szívesen gondolok vissza az egykori főmérnökre, Galli Miklósra, aki felgyűlte az ingujját, s maga állított be egy fontos gépet, amikor a gépbeállító nem boldogult vele. Aztán három órán keresztül szinkrontolmácsolta a TIT keretében elhangzó angol nyelvű előadást a papírgyártó gépekről. Ugyanezt megcsinálta németből is... Most én is beiratkoztam egy intenzív német nyelvtanfolyamra és középfokú nyelvvizsgát teszek. Az élet dilemmája — Huszonhét éves koromig azt hittem, hogy csak az immunológia van a viliágon — mosolyog régi önmagán dr. Hangyái Zsuzsa, a vásá- rosnaményi kórház belgyógyász szakorvosa. — A debreceni egyetemi évek után bent maradtam a tüdőklinikán dr. Szegedi Gyula professzor mellett és már úgy gondoltam, hogy egész életemet a tudományos kutátás 4 már magas házat Budapesten és Bécsben, ahol katonáskodott, látott Dunát és hidakat, és elment már gyárak mellett is. Hogy ott minden nagyobb volt? Hát istenem ... Csak egy valamivel nem békült meg. ba, aztán New Yorkba. Egy óceán járó fedélközén jutott neki is hely, gondosan elkerítve az első, és a második osztály utasaitól. Dédapám szerencsés ember volt. Egy, de legfeljebb két év telt el, s már meg is érkezett az Újvilágból, mert összegyűlt a házra való. Talán mondani sem igen kell, hogy dédapám a nagy út után, nem fogyott ki a meséből, ha akarta, ha nem, mondania kellett, mit is látott „Ámérikában”. Ügy tűnt, sok mindent megemésztett, mert látott ő — És képzeljétek — mesélte újra és újra —, nap mint nap láttam az óceánon, hogy a hajóról, azt a sok drága moslékot, ami a rengeteg utas után maradt, mind a vízbe öntötték ... Erre aztán a komák is mindig felkapták a fejüket. — Hányán ..voltatok azon a hajón? — kérdezte valamelyik. — Voltunk vagy háromezren. — És sok moslék maradt? — A fedélköziektől nem. De a többiektől, az első osztályról. .. — Aztán mi lett vele? — Megették a halak ... Mesélte nagyapám, hogy mindig akadt valaki, aki számolgatni kezdett. Az eredmény — már a mennyiség nagyságát illetően —, mindig más és más lett. De a végkövetkeztetés ugyanaz: — Ezt a pazarlást — sóhajtott fel egyikük —, ennyi moslékból ötszáz disznót is felhizlalhattak volna . . . E ddig a történet. Gyerekkoromban annyiszor mosolyogtam meg, ahányszor hallottam, csakúgy, mint a mindent gyűjtő öreg szomszédot. De ma, újra idézgetve alakjukat, nem csupán mosolygok. Néha arra gondolok: mintha égy racionálisan — mondhatni közgazda- sági szemlélettel — gondolkozó embertípust látnék bennük. Az öreg esztergályosban, és a még öregebb paraszt- emberben egyaránt. Speidl Zoltán / foglalja le. Olvastam angol szakirodalmat, míg egyszer csak felbukkant az életemben egy férfi, a majdani férjem. Agrármérnök volt Ro- hodon. Óriási dilemma elé állított az élet: vagy folytatom a ritka kórképek tanulmányozását és a szervezet ellenállóképességlét, vagy beállók én is a taposómalomba és választom a családanyák évezredek óta megszokott életét. Hallatlanul szerettem a szakmámat, budapesti- vagyok és eleinte el sem tudtam képzelni falun az életemet. Hét éve vagyok itt a naményi kórházban. Két gyerekünk született, s ma már csak az éjszakai órákban, a szakirodalom mellett tolulnak elém az emiék- -képek, mit is jelentett nekünk, fiatal orvosnőknek akkor az immunológia. Megmagyaráztam magamnak, végül is ez az igazi orvostudomány, mert itt ritkán adódnak határesetek, az általános gyógyításra is letettük a hippok- ratészii esküt. Megtaláltam a helyemet. Kacsázó lábak Van, akinek tiz évet is elvesz az életéből a családalapítás, a lakásszerzés, a gyermeknevelés, a pályaválasztás, a beilleszkedés. Vannak szerencsések, akik úgy érezhetik, mindez csak úgy „magától” jön... — Én valószínűleg ebbe a típusba tartozom — gondolkozik el Siklós Ádámné, a nyíregyházi 5-ös iskola csapatvezetője, matematika-kémia szakos tanár. — Még negyedéves voltam, amikor terhes lettem. Ha két héten belül nem helyezkedtem volna el, nem kaphattam volna gyermekgondozásit. Rozsréten kínáltak állást. Bölcsődei sikertelenségek után bő három év gyes, közben megszületett a második kislányom. Az útörőháziban beszélgetünk, immár tizedik éve vezeti itt Siklósaié a gyermek- tánccsoportot. Bartók Leánytáncára kacsáznak a még botladozó lábak. — Mi adjuk az utánpótlást a Szabolcs-Volánnak, itt szűrjük ki a legtehetségesebbeket. Ide jár Zsuzsi lányunk is. Még a cumisüveg- ből ivott, amikor már — nem volt hova tenni — elhoztam A pedagógus párt-vb tag ja, pártirányítást tanul egy évig. — Tíz év alatt elérten mindent, amit csak egy fia tál célul tűz. Házat nen akarunk építeni, úgy rendezzük be négyünk életét, hogy utazásra, a folyamatos lépéstartásra is maradjon erőnk. Tóth Kornélia
