Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-31 / 76. szám

1983. március 31.

Kelet-Magyarogszág

3

FORRÁS

NEMZEDÉKEKBEN ÉLs újul meg a párt. Ahol erre ügyelnek, ott gondolnak a holnapra is. Ahol viszont elhanyagolják a pártépítő munkát, ott a leglényegesebbről, a jövő építéséről mondanak le. Az újfehértói Lenin Tsz pártszervezete az elmúlt három évben 21, többségében fiatallal erősítette a sorait. Közülük tavaly négyet vettek fel a pártba. Hogyan volt ez lehetséges? Dankó János, a fiatal párttitkár erre így válaszolt: „Úgy, hogy nálunk idősebb párttagokat bízunk meg a fiatalok kiválasztásával, nevelésével. S ha arra alkalmasakat találnak, akkor azokkal foglalkozunk.”

Sajnos, nem minden párt- szervezet vezetősége cselekszik így. Két évvel ezelőtt a nyíregyházi járásban 27 olyan pártszervezet volt, ahol egyetlen fiatallal sem gyarapodtak a párt sorai. Tavaly 23-ban hanyagolták el a pártépítést. Ezek között említendő a Kemecsei Állami Gazdaság, a RAFA- FÉM, a demecseri, a nyír- bogdányi és a tiszadadai Kossuth Tsz-ek.

VAJON MIÉRT? Ezt vizsgálta meg a nyíregyházi járási pártbizottság. Megállapította: hanyagság, közömbösség, igénytelenség, a pártvezetőségek gyengesége okozta a stagnálást a pártépítő munkában. Igen, hiszen a Kemecsei Állami Gazdaságban és az említett termelőszövetkezetekben is

dolgoznak kiváló párton kívüli fiatalok, nők. Sikereket elért szocialista brigádok, tömegszervezetek. Ezek kiapadhatatlan forrásai a fiatal kommunisták nevelésének. Csak fel kell őket „fedezni”. Úgy, mint ahogy ezt a Tiszalöki Állami Gazdaságban csinálják. Itt megkülönböztetett gonddal foglalkoznak az arra alkalmas, képzett, munkáját példásan végző fiatalok párttaggá nevelésével, hosszú távon is. Erről nem lehet lemondani, különben elöregszik a pártszervezet. S így panaszként hangzik el olykor: nem elég ütőképes

a pártszervezet, kevés az olyan párttag, akire a határozatok végrehajtásában számítani lehet.

NEM CSUPÁN A TÉNYEK feltárásáig jutott a nyíregyházi járási pártbizottság, hanem levonta belőle a szükséges tanulságokat is. Ahol erre szükség volt, beszélgettek a pártvezetőségek tagjaival, a párttitkárokkal a pártépítő munka fontosságáról.

Ahol volt foganatja, ott hozzáláttak „új csemeték” neveléséhez, a jövő építéséhez. Ahol erre nem mutattak hajlandóságot, ott részben új vezetőségi tagokat, részben új párttitkárokat választott a párttagság. Olyanokat, akik igényesek, felkészültek, igyekeznek lépést tartani a megnövekedett követelményekkel a pártépítő munkában is. Farkas Kálmán

KILÁBALNI A BAJBÓL

Az újításokért

Felmérhetetlen érték az újítások és ésszerűsítések haszna a termelőszövetkezetekben. Az emberek százai naponta találnak ki valami újat. Erre bizonyíték a megyei tanács és a termelőszövetkezetek területi szövetsége által évente meghirdetett újítási, feltalálói pályázat. A pályaművek száma minden évben gyarapodik.

Az újítások alkotása, kivitelezése és alkalmazása ma égetően szükségszerű a gazdaságokban. Kényszerítő erő erre a megváltozott gazdasági körülmény, az energia-, a gép- és gépalkatrész-árnövekedés, és általában a termelés költségeinek növelése. Egy-egy újítással, ésszerűsítéssel egy-egy üzemen belül is százezer forintok takaríthatok meg.

Több fórumon elhangzott már, hogy az újításoknak,

ésszerűsítéseknek, találmányoknak megyén belül nincs megfelelő fóruma, olyan értelemben, hogy a valahol kitalált hasznos dolgok terjedjenek, gyorsan beépüljenek gazdálkodás szervezetébe. A' termelőszövetkezetek területi szövetségének szövetségpolitikai osztálya most hasznos kezdeményezés megvalósítását szorgalmazza. Újítási híradó megjelentetését1 tervezik negyedévenként, összegyűjtik az üzemenként elfogadott megvalósított újításokat, ésszerűsítéseket, és azokat — a feltalálói, újítói jogokat nem sértve — propagálják. Ehhez a termelőszövetkezetek támogatását kérték. Az újítási híradó minden bizonnyal hasznos lesz. sajátos eszközeivel hozzájárulhat ahhoz, hogy a mozgalom erőteljesebb, hatékonyabb legyen.

Alia hozta, alia vitte...

Váltanak Szamosújlakon, Gyügyén és Cégénydányádon

Az egyesülés óta nem volt mérleghiányos a Szamosújlak, Gyügye és Cégénydányád lakóit tömörítő „Almáskert” Tsz. Bőven tudtak tartalékolni, azonban még két ilyen esztendő; s vége a tartaléknak.

Vége a tartaléknak? — kérdeztem Goes János tsz- elnököt.

— Szeretnénk remélni, s annak érdekében tenni, hogy nincs. Biztos, hogy kényelmesebb helyzetben voltunk, amikor a járás legjobbjai között beszéltek rólunk. A négy és fél milliós hiányt a tartalékból fedeztük. Az almából gyűltek ezek a milliók — döntően — s az alma vitte el, hiszen 300 vagon almát termelünk s ugyanennyit értékesítünk a háztájiból. Tavaly 1 kg alma önköltsége 3,28 volt; s ezt az értékesítési átlagárat nem tudtuk elérni. Ha „élni akarunk” — lépni kell. Nincs almamindenhatóság!

Kert helyett gabona

A pénzügyi szakember — Pályi Ferenc főkönyvelő — is a jövővel törődik:

— A közösben (az almaterület rovására) új gabonatermő területet alakítottunk ki. Most ezt a lehetőséget

Új átmeneti védőanyaggyártó csarnok és a hozzá kapcsolódó tartály park építésén dolgozik a KEMÉV a Tiszai Kőolajipari Vállalat nyírbogdányi gyáregységében. A jövő évben átadásra kerülő új létesítményben évente 3 ezer tonna OLVIKOR típusú védőanyagot állítanak majd elő. (Gaál B.)

Kiss Béla (Cs. Cs. felv.)

Bolond ez a mostani március. Még néhány perce ragyogva sütött a tavaszi nap, majd hirtelen szél támadt, homokot szórt az emberek (szemébe és megjelentek a nagy, havas felhők. Kövér ^ esőcseppek verték a földet, s a zápor amilyen hirtelen iött, el is vonult gyorsan. S most megint sütött a nap, gőzölögnek Ófehértó lapályai.

„Már megint itt van a front” — morognak az ut- I cán az időjárás miatt, Kiss Béla azonban csak legyint, .éltek volna Líbiában, vagy fent az Alpok derekán ... És Kiss Béla mesélni ) kezd. Egy vállalkozó kedvű szövetkezet vállalkozó ked- , vű fiatal szakemberének ^szavait hallgatjuk.

— Hét éve, 1976-ban kez- ) dődött az én nagy utazá- ' som. Akkor már itt dolgoz- , tam az Ófehértói Vegyesipari Szövetkezetben, s szóltak, nem volna-e ked- )vem Csehszlovákiába men- 1 nem. Néhány társammal

kell megragadnunk. S természetesen az állattenyésztés felé kell fordítani figyelmünket. Ugyanis a léüzem is ráfizetéses. Mi 1,6 forintért vesszük az almát, s mivel 3 forintot kapunk a léért; így itt „képződött” 3,9 millió hiány. (A világpiacon sem rózsás a helyzet; de az 1 tonna almaiéért kapott 1300 dollárra szükség van.) Az állattenyésztésben viszont van ráció. A szarvasmarhának, a tejnek van piaca. Még tagjainkat is arra ösztönözzük, hogy törődjenek többet az állattartással.

Legyen elég takarmány

Újból az elnök érvel:

— Ha korábban itt járt valaki, nagyon szép, tágas, istállóval, csűrrel, udvarral épült házakat látott. Egy-két évtizede megfordult a világ. A portán csak annyi helyet hagytak szabadon, ahol a gépkocsi be tudott jönni: a

szabad helyre almát ültettek. Most be kell látni, hogy a régebbi típusú falusi porta hasznos, az állattenyésztésé a jövő. Mi valamikor 14 féle növényt termeltünk. Most itt is változtattunk. A gabonafélék mellett, marad a kukorica, a vöröshere, s ez évben még kísérletezünk a napraforgóval.

Fejlesztési pénz nélkül indultunk — kapcsolódik be ismét a főkönyvelő — de a tavalyi 8 millió forint értékű beruházás kell hogy hasznosuljon ez évben. Nálunk .már nincs szabad munkaerő, csak szezonálisan, rövid időre. Ezt ellensúlyozza részbeh a ládagyártás, s ezért teremtünk lehetőséget 20 hektáron zöldbabtermesztésre. Gondolunk szakaszos vetésre, hogy a piacon is érvényesüljünk. Jó lenne, ha a biztos konzervgyári szerződés mellett módunk lenne, közvetlen piaci értékesítésre. Nagyon szívesen kapcsolódnánk be Fehérgyarmat város zöldséggel történő ellátásába is. Nem primőrre gondolnánk, hanem hagyományos termesztésre.

Élni

a lehetőséggel

Melléküzemágra is gondolunk — egészíti ki Goes János az elmondottakat —, de a jövedelmezőség, s nem a foglalkoztatás a gondunk. A városi-járási pártbizottság a múltban is és most is megértette, megérti gondjainkat. Igyekszünk élni minden lehetőséggel. A Fehérgyarmatra települő üzemeknél szívesen vállalnánk olyan munkát, mely számunkra is kedvező. Arra is gondoltunk, hogy szakcsoportok, kisvállalatok, bedolgozói hálózat létesítésével segítsünk magunkon. Nem a sült galambot várjuk. Saját portánkon is körülnéztünk. Megfelelő átszervezést hajtottunk végre. Szigorítottuk az ellenőrzést. CB készülékek segítségével állandó, élő kapcsolatot tartunk a 3 településsel

M. K

Gyógyszer

Sokfelé mondják, baj van a gyógyszerellátással. Elsősorban nem a városlakók a panaszosok, hanem a falvak lakói, akik orvoshoz ugyan jutnak, de a doktor által felírt medicinát kiváltani bizony nehezen tudják; a hetedik határba kell néha elmenniük, hogy patikát találjanak. Ez pedig, mondani sem kell, nem jó, s különösen akkor bosz- szantó, ha holmi egyszerűbb, még csak nem is vényre kötelezett szerről van szó.

Minap egy tanácskozáson vetődött fel ismételten és sokadszor ez a gond, s egy hozzászóló nemcsak panaszkodott, ám ésszerűnek látszó javaslatot is tett. Elmondta, a világ számos országában az a gyakorlat, hogy az ilyen, veszélyt semmiképpen sem okozható, orvosi utasítás nélkül is használható gyógyszereket az élelmiszer- boltokban árusítják.

Az ötlet jó, s alighanem alkalmazni lehetne nálunk is. Mert végül is, semmi baj nem történik akkor, ha a liter tej, és a kiló kenyér mellé netán Kalmopyrint, valami lázcsillapítót, esetleg gyomorfogót is kérünk. Ezzel talán a „speizo- lást” is megelőzhetnénk. Hiszen amihez utazgatás nélkül gyorsan juthatunk hozzá, nem érdemes évekre előre beszerezni és otthon tárolni. (s.)

Fehértótól Afrikáig

Kiss Béla a nagyvilágban

együtt a párkányi papírgyár hűtőtárolóinak karbantartásával bíztak meg bennünket, ott voltam majd egy évig, mikor jött a parancs, be kellett vonulnom. Másfél év katonaság, s mikor leszereltem, újabb ajánlatot kaptam: mehettem az NDK- ba. Ott két évre szólt az obsit, s következett Ausztria. Három hónap múltán még érdekesebb alkalom nyílt a világlátásra: Líbia.

Gondolkodás nélkül vállalkoztam az útra.

Forgatjuk a harmincéves hegesztő-lakatos bejegyzésektől vaskos útlevelét, s próbáljuk megfejteni a kínainál is furcsább arab írásjelek értelmét. Nem sokat tudunk kiokoskodni persze, kérdezünk hát inkább :

— Melyik országban érezte magát a legjobban?

— Magyarországon — mondja nevetve, majd komolyra vált a hangja. — Megválaszolhatatlan ez a kérdés, hiszen mind a négy országban olyan újdonságokkal találkozhattunk, melyek merőben szokatlanok nálunk. No de éppen ezek adják a külföldi munkák varázsát! Szlovákiában a Duna hömpölygése, az NDK-ban Lipcse, az igazi nagyváros hangulata, Ausztriában az Alpok félelmetes csúcsai, Líbiában pedig, hogy mást ne mondjak, a sivatag . .

Maradjunk hát mi is Líbiánál, a legtávolabbi országnál! A Nyírgyulajon élő Kiss Béla 1981 januárjában szállt fel a Tripoliba tartó repülőgépre Ferihegyen, a nyírgyulaji cimborájával, Minya Lászlóval. Akkorra bejárták már Közép-Euró- pát, de repülőgépen nem ült még egyikőjük sem. Igaz, a földből nem sokat láttak, hiszen este tízkor indult a gép, de a tudat, hogy tízezer méter magasan járnak .. .

— Algériában szállt le először a repülő, még éjszaka volt, csillagtalan sötétség. Azonban mire Tripoliba értünk, már kezdett haj- nalodni. S nem hiszik el, mintha a gyulaji faluszélen álltam volna, pontosan olyan volt a hajnal. De hát hol volt onnan Gyulaj, meg Fehértó ...! Álltunk ott messze Arábiában, s nekünk csak az otthoni erdők jártak a fejünkben.

Szerencsére a pesti szellőzőművek képviselői — ők hívták a szövetkezet szakembereit Líbiába — mát»- várták őket, gépkocsiba szálltak, s mire lenyugodni készült a sivatag fölött a nap, már meg is érkeztek a magyarok szálláshelyére, Imaelbe, ahol egy kórház légkondicionáló berendezéseit szerelték hazánk fiai.

— Mi volt a legszokatlanabb?

— A hőség. Délben, a negyven-ötven fokos meleg mindennapos volt, de előfordult, hogy a hőmérő hatvan foknál is többet mutatott. Szerencsére mi árnyékos, így viszonylag hűvös helyen dolgoztunk, de itt meg mindig számolnunk kellett a skorpiókkal. Igaz. a szérum mindig kéznél volt, de hát az a támadást nem akadályozhatta meg. Szerencsére engem elkerültek, de míg ott voltam, két fiút is megcsíptek, persze, rögtön megkapták az oltást, s három nap múlva már dolgozhattak.

A kis sivatagi településen fél évet töltött, s következett Hunn, egy Mátészalka nagyságú város. Majd min den hétvégüket a Földközi - tenger partján töltötték, s egy ilyen kiruccanás során történt, hogy Hunnban megállította őket a rendőrség A parancsnok rápillantott papírjaikra, s felkiáltott — magyarul! Kiderült aztán, hogy jó néhány éve Budapesten tanult, s szépen beszéli a nyelvünket. Azon- nyomban vendégül látta házában a magyarokat.

— Az étkezésről még

nem szóltam. Látják, a hőség mellett ez volt a legszokatlanabb. Ott a vallás tiltja a disznóhús fogyasztását, meg kellett elégednünk a kecskével, a báránnyal meg a csirkével. De a hazai fűszerek segítettek ... Mi főztünk magunknak, de ne sajnáljanak bennünket, szépen kerestünk. Viszont az az igazság, ott nem a pénz volt a fontos. Világot láttunk, Afrikában is jártunk. Mi, az ófehértói lakatosok!

Balogh Géza