Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-31 / 76. szám

4 KelekMagyarország 1983. március 31. JUKÁRPÁTI » Ezt az oldalt hazánk fel- szabadulásának évforduló­ja alkalmából szovjet testvérlapunk, az Ungvá- ron megjelenő Kárpáti Igaz Szó munkatársai ké­szítették. Ugaz szó---------- mmm—mm. Milyen lesz 2000-ben Uzshorod főépítész-helyettese nyilatkozik Ez a szolgáltató központ már felépült, a Mukacsevó ut­ca átépítésére az elkövetkező években kerül sor. Uzshorod nem csupán százezer lakos otthona, ha­nem egyben jelentős ipari és művelődési központ is. Az évszázadok építészeti stílusai is állandóan változ­tak, de más okok következ­tében sem lehetett itt a múltban szó egységes vá­rosfejlesztési koncepcióról. A hozzánk érkező vendégek éppen ama figyelnek fel, hogy területi székvárosunk­nak megvan a maga megis­mételhetetlen hangulata, különösen a városrészek te­kintetében. A város köz­ponti kerületeinek rende­zettsége kétségtelenül jobb, mint az új lakónegyedeké, óm ez nem képezi, s nem is képezheti vita tárgyát, hogy i javítanivaló mindkettő vo­natkozásában bőven van. Milyen lesz Uzshorod 2000-ben? Magától értetődő, hogy súlyos hiba lenne, ha Uzs- horodot azonos típusú há­zakkal építenék tele, ha az új lakónegyedek jellegtelen arculatot öltenének. Énre is van sajnos példa Elég egy­hangúak például az Engels utca kilencszintes házai. Ezt a benyomást legfeljebb festésük színharmóniájával, pázsitok, terecskék létesíté­sével, utcai bútorzatok fel­állításává! (gondolok itt a telefonifülkékre, játszóterek eszközeire sitb.) oldhatjuk fel némileg. Ezt a hibát a jövőben nem szabad megis­mételni. Ügyelünk arra, hogy a város többsíkúan, méretarányosan fejlődjön. Természetesen lesznek öt-, a Duhnovics, a Kreml, el­tüntessük a fatartókat és a mellékhelyiségeket, ame­lyek rontják a városképet. Nem mellékes az sem, hogy a földgázfűtésre való átté­rés után megszűnik a város jelenlegi központjában a le­vegő szennyezése, amit a szénfűtésű kályhák füstje oiknz, Uzshorod szívében, a jö­vőben is a gyalogosok ér­dekében történnek elsősor­ban az átalakítások. Üjabb utcákról és terekről tereljük el a gépkocsiforgalmat. Megszűnik a forgalom a Lenin téren, a Korjatovics téren, a Kadinyin, Szverd- lov és Szuvorov utcákban, hogy csak néhányat említ­sek. Pár szót a város lakossá­gának gyarapodásáról Köz­tudott : egy-egy település népességének szintjét az határozza meg, mennyire tervszerűen folyik a terme­lőerőik elhelyezése. A távla­ti terv szerint Uzshorod la­kossága legfeljebb 160 ezer főt tesz majd ki. A munka­erő beáramlásét tehát úgy kéül szabályoznunk a jövő­ben, hogy 'közben nem fe­ledkezhetünk meg a termé­szetes szaporulat nagyság­rendjéről sem. Nagy figyelmet fordítunk a jövőben a tömegközleke­dés tökéletesítésére. A fel­adat az, hogy biztosítsuk a gyors és kényelmes szállí­tást, illetve a város legkü­lönbözőbb pontjainak meg­felelő összeköttetését. Eb­ben az ötéves tervben foly­tatódik, a következőben pe­dig befejeződik a várost kö­rülölelő terelő út építése. A városépítés jövője azon- ? ban nem csupán a terve­zőktől függ. Fontos, hogy az építészek álmaihoz, elképze­léseihez az eddiginél sokkal , jobban alkalmazodjék az i építőipar is. Hiszen ma mindössze 100 féle házgyári elem készül, s arra van szükség, hogy legalább 200- ra emelkedjen ez a szám. Csak ebben az esetben le­hetséges harmonikusan egy­máshoz illő házakat építeni, a monotonság teljes kiikta­tásával. Mert ma már nem csupán az a cél, hogy mi- < nél több lakást, hanem az list, hogy minél szebb kör- ' nyezetet teremtsünk. Hogy városunk ne csak lakható, hanem hangulatos is legyen. S ne csak 2000-ben, hanem már az elkövetkező évek­ben is. Lézu Vladimír, Uzshorod helyettes főépítésze NYÍREGYHÁZA FELSZABADÍTÁSÁÉRT HARCOLT A hadnagy regényes élete Kucekony Pjotr, a Kár- piátontúli Gépkocsi-karban­tartó Vállalat vezérigazga­tója a szolgáltatásoknak egy gyorsan fejlődő, de a szükségletek mögött min­dig egy lépéssel lemaradó ágazatának az élén áll. Ügy is mondhatnék, hogy ezt az ágazatot lényegében az irá­nyításával hozták létre Kárpátontúl. Az, amivel ma rendelkeznek — az új, több mint száz szakmunkást foglalkoztató, modernül felszerelt szervizállomás Uzshorodon, a berehovói és a mizshirjai fiókvállalat, a négy autószaküzlet — nagy­részt az ő energiájának, állhatatosságának, fárad­hatatlanságának köszönhe­tő. Élete olyan, mint egy színes, fordulatos, izgalmas regény. Akkor látta meg a nap­világot a Kijev területi Pi- lipcse községben, szegény­paraszti családban, amikor még nem csendesedtek el az ország egyes vidékein a polgárháború viharai, de már megindult az új élet építése. Küzdelmes. ínséges évek voltak ezek, amelyek rányomták bélyegüket gyermekkorára. De egyben a nagy nekirugaszkodások évei is voltak, amikor az ország nagy célok megvaló­sítása felé indult. A kis Pjotr a kollektivizálás és a szocialista mezőgazdaság építésének nehéz útkeresé­sei közepette cseperedett fel, vált tudatos ifjúvá, an­nak a korszaknak delejes, lelkes légkörét szívta ma­gába. Szeme láttára válto­zott a falu, lett szebbé, gaz­dagabbá életük. Ö is, akár­csak kortársai, arról álmo­dozott, hogy gépkezelő le­gyen. És vágya nemsokára teljesült. 1937-ben trakto- rostanfolyamot végzett, egy évvel később megsze­rezte a kombájnvezetői ok­levelet is. Mielőtt bevonult volna katonának, már meg­becsült szakemberként tar­tották számon falujában. Nem is volt más kívánsá­ga, mint hogy leszerelése után folytassa ősei foglal­kozását — szántson, ves­sen, csak most már maga­sabb, korszerű szinten. A világesemények bele­szóltak terveibe. Őrmester­ként, az ezred rádióállomá­sának parancsnokaként ér­te meg a háború kitörését. Alakulata a nyugati határ közelében állomásozott, így rögtön a harcok kellős kö­zepébe került. Az Ukrajna területén fo­lyó utóvédharcokban meg­sebesült. Felépülése után nem került vissza alakula­tához. Egy tüzérezredhez vezényelték. Először, de nem utoljára kellett alaku­latot, katonai szakmát vál­toztatni. E tekintetben, mint mondja, a háborús sors nem volt hozzá ke­gyes. Olyan szakaszhoz ke­rült, amely a tüzérségi tü­zet korrigálta. Nem egy esetben megtörtént, hogy magukra kellett irányítani­uk a tüzet. Mint például Voronyezs alatt, 1942 ele­jén, amikor a németek be­ékelődtek a szovjet védel­mi vonalakba. Súlyos, állandó támadó harcok közepette telt a há­ború harmadik éve. ősszel ismét átszervezték alaku­latát és sürgősen Zsitomir körzetébe vezényelték, ahol a németek, a Kijevnél el­szenvedett vereség után el­lentámadást kíséreltek meg. Ennek meghiúsításából ez- rede is kivette részét. De­rekasan helytállt a szaka­sza is. Ezért a harcért, amelyben ismét megsebe­sült, Kucekony hadnagyot a Vörös Csillag rendjellel tüntették ki. Ezt a kitünte­tést aztán még sok más kö­vette. A kórházból ismét új alakulathoz került, egy ideig az egyik tüzérezred Komszomol-szervezője volt, majd ütegparancsokká ne­vezték ki és főhadnaggyá léptették elő. Ez már 1944 nyarán volt, amikor a Vö­rös Hadsereg megkezdte felszabadítási küldetését Európában. Alakulata Er­délyben harcolt, majd részt vett Nyíregyháza és Rima­szombat felszabadításában. A Magyarország felsza­badítása során szerzett po­litikai tapasztalatai két­ségtelenül segítségére van­nak abban, hogy olyan könnyen, magától értetődő természetességgel be tud illeszkedni bármilyen kol­lektívába, szót tud érteni a különböző nemzetiségű dol­gozókkal. A háború során még nemegyszer szüksége volt erre az érzékeny politikai kompaszra. Budapest ostro­mánál például, amikor Bu­dán az SS-katonák polgári lakosokat, asszonyokat és gyerekeket űztek maguk előtt, hogy gyáván mögé­jük bújva, megkíséreljék a kitörést a gyűrűből A háború utolsó nagy üt­közetét a Balatonnál vívta Kucekony főhadnagy. Üte­ge közvetlen irányzókkal lőtte a horogkeresztes tan­kokat, meghiúsítva a hit­leristák kétségbeesett pró­bálkozását, hogy legalább egy kis időre visszaszorít- * sák a szovjet csapatokat, elodázzák az elkerülhetet­len véget. A magyar dolgo­zókkal együtt ünnepelte az ország felszabadítását és a végső győzelmet. Ott volt, amikor az ország az első lépéseket tette a szabad élet építése felé, amikor az egykori nincstelen magyar paraszt először vetette be saját földjét. * * * Kucekony Pjotr 1971-ig szolgálta a szocialista ha­zát a fegyveres erők köte­lékében. Úgy tartja — és ez így is van —, hogy most is folytatja ezt a szolgála­tot, csak más eszközökkel, más munkaterületen. De ugyanazzal a kitartással és hűséggel, gazdag élettapasz­talatát kamatoztatva. Lusztig Károly kilenc-, sőt tizennégy eme­letes épületek is. Ez első­sorban az új lakónegyedek­re vonatkozik. A régi vá­rosrészt is átépítik. Ám itt már nem a típustervek ér­vényesülnek. Csaknem min­den objektum egyéni terve­zés alapján készül el a Szovjet utcában, a Petrov tábornok utcában és a Boh- dam Hmekückdj utcában. Itt elsősorban az úgyneve­zett teraszos építkezés lesz túlsúlyban. A domboldala­kon legfeljebb 1—3 szintes lakóházak kerülnek majd tető alá. A minden kénye­lemmel ellátott lakóházakat tágas zöldövezet veszi majd körül Egyébként arra is ügyelünk, hogy ne akármi­lyen, hanem az Uzshorodon már megszokott egzotikus fák kerüljenek előtérbe a telepítésnél Városunk továbbra is megőrzi mindazt az értéket, ami történelme folyamán felhalmozódott benne. Az épületek belső bemen- deziettségének korszerűsíté­se — a központi fűtés beve­zetése. a földgázhasználat stb. — lehetővé teszi, hogy az olyan utcák házainak udvaraiból, mint a Szuvo­rov. az Október, a Scsorsz, — vonaton a legkülön- • bözőbb nemzetiségű, foglalkozású, korú embereikkel Lehet talalkoz- I ni, rendkívül érdekes sor­sokba lehet bepillantani. Szerettem ezeket a diskur­zusokat már csak azért is, mert Ilyenkor valahogy job­ban kiitárulkoznak az embe­ri lelkek, nyíltabb, őszin­tébb csengése van a sza­vaknak ... Éppen könyv után nyúltam a táskámba, amikor valaki az ajtó előtt útját állta a betörő napsu­garaknak. Megfordultam, s alaposan meg is lepődtem. Színes muszlinba öltözött, turbénszerű fejviseletben egy fekete bőrű fiatal lány ; (legalábbis először annak ! néztem) üdvözölt. Tört orosz nyelven megkérdezte, me­lyik az ő helye, aztán ügye­li sen feltornázta magát a felső ágyra. Nem mertem felnézni, hátha a fiatal' néger nő ész­reveszi tekintetemben a kí- váncsiskodást. Ügy tűnt; megérezte zavaromat, mert egy folyóirattal a kezében ■ hamarosan a velem szem­közti alsó fekhelyre ült. — Messzire utazik? — törte meg a csendet. — Uzshorodra, ott lakom — feleltem készségesen. — Bizonyára szép városi még nem jártam ott — gör­dítette tovább beszélgeté­sünk fonalát. — Igen, és olyan különös hangulata van, amelyhez hasonlót máshol sehol sem érzek — mondtam. — Én is így vagyok Ba- makoval A világ sok váro­sában jártam már, Kijevet is nagyon megkedveltem. Bamako az más ... Ugye ér­ti, mire gondolok? Sejtettem, hogy a szülő­városáról beszél Hiszen hangja megtelt melegség­gel, csillogó barna szemé­ben megsokszorozódott a fény.., Pór percig szótlan volt, gondolatai messzire kalandoztak. Aztán mesélni kezdett Afrikáról, szülőföld­jéről. Az őserdők hazájáról, az életet jelentő Niger folyó partvidékéről. Szüleiről akik szerény lehetőségeik ellenére vállalták a gyer­mekeik taníttatásával járó gondokat. Édesapja haliadó gondolkodású ügyvéd. — Nálunk, a Mali Köz­vés nőnek adatik meg az a szerencse, hogy diplomát szerezzen. Az asszonynak, a lánynak a tűzhely és a gyermekek mellett a helye, mondogatják mifelénk a férfiak — tárulkozott ki új­donsült ismerősöm. — Az én apám más elveket vall ezekben a dolgokban. Ö biztatott arra. hogy tovább tanuljak. Neki köszönhetem azt is, hogy megismertem ezt a csodálatos országot. Választása nem véletlenül esett a Szovjetunióra, Tud­ta, ha a világ első szocialis­ta államában gyarapítja is­meretest. sok minden egyéb­be! is gazdagabbá válik. — A barátság nem a sza­vakban, inkább a tettekben nyilvánul meg — mondta, miközben ügyesen levette csavart színes sálakból ké­szült turbánját. Megszokott mozdulattal túrt koromfe­kete hajába. — Például azokban a tettekben, mely- lyel itt a Szovjetunióban a hozzám hasonló afrikai fia­talok szellemi fejlődését se­gítik. De elmesélek valamit. Családommal együtt érkez­tem ide. Férjem Harkovban tanúi. Építészmérnök lesz. Nem tudtuk eldönteni, ho­gyan oldjuk meg kisfiúnk gondozását. Nekem minden­képpen Kijevben kellett maradnom. Problémáimat feltártam évfolyamtársaim előtt is. Nagy meglepetés ért, mikor egyik társam, egy ukrán nemzetiségű kis­lány, bemutatta nekem édesanyját azzál, hogy ő szívesen vigyáz a kisfiám­ra. Elsírtam magam ... A fiam most is nála van. Már ötéves, vasgyúró és jobban beszél ukránul mint az édesanyja. Megír­tam a szüleimnek, hogy az unokájuknak van még egy bábuskája. Ránk esteledett A kalauz teával kínált bennünket. A jellegzetes aromájú forró ital illata betöltötte fülkén­ket. Még sokáig beszélget­tünk. R eggel, mielőtt Csapra érkeztünk volna, mo­solyogva rám nézett, majd hirtelen kikapcsolta és leemelte nyakáról tűzzo­mánc díszítésű láncát. Fe­lém nyújtotta. Tiltakozá­somra válaszul csak ennyit mondott csendesen : — Valószínűleg soha töb­bé nem találkozunk. Tanul­mányaim befejezése után hazámban diplomáciai mun­ka vár rám. Ha elfogadja ezt az aifrikai ajándékot, aháriyszor kezébe veszi majd, eszébe fog jutni: va­lahol a Mali Köztársaság­ban él egy néger asszony, aki nem akart anyja, nagy­anyja útján haladni, s in­kább az egyenjogúságért indult harc nehézségeit vá­lasztotta. Azt, hogy hogyan kell helytállni ebben a küz­delemben. az ön hazájában tanultam meg. Bornemissza Eszter ______________________/ Afrikai ajándék társaságban még ma is ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom