Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-19 / 66. szám

1983. március 19. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET A somogyi termelőszövet­kezet úgy alakult meg, egy nap alatt, egy gon­dolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt, ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása buggyant ki. Nem tudom más természeti képpel összeha­sonlítani, csak épp a virágfa- kadással. A tél kemény kis rügye vastag és zsarnoki védőleve­lekkel van borítva, gyantás, enyves, kemény burokkal, amelyek megvédik a téli fagy és az időjárás minden vi­szontagsága, sőt a kártevő bogarak ellen is a leendő szirmok, porodák és bibe csí­ráit. A tavaszban duzzadni, fakadni kezdenek a belső életek. A szigorú és vaske­mény fedőlevelek egy dara­big velük nőnek, nőnek, da­gadnak és elszántan védik magukat . és életüket, s azt állítják, hogy órájuk szüksé­ge van a bent rejlő kis életek tömegének, ők védik, tehát jogosan préselik kicsi térbe őket. Egyszer aztán a szirmok a tavaszi napsugártól egy haj­nalban szétrepesztik a bur­kot, kitárulnak a napfényre, gyűrötten, lucskosan, de szé­pen és boldogan, s övék a jö­vő. A fekete kopáncsokkal többet senki sem törődik, el­bomlanak, lehullanak. Így őrizték meg korunkig a grófok, a feudális nagybir­tokosok, a magántulajdon szörnyóriásai egy testben a földeket és rajta a népeket. A vörös forradalom tavaszi lázától a már érett és meg­duzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirto­kosok külső kopáncsát. Az lehullt, leesett, s a belülről kivirító milliónyi néplélek egyforma erővel, ötömmel, szépséggel és boldogsággal tárja ki ir,agát az új élet le­hetőségeinek. Ennek a kifakadásnak a titka izgatott engem. Minden agitátortól, aki részt vett eb­ben a munkában, azt kérdez­tem, hogy mit mondott, ami­vel meggyőzte a népet a szö­vetkezés fontosságáról.,, A köztudatban ugyanis áz van, hogy agitátorok, elcsapott gazdatisztek járták az orszá­got, s önző érdekből lázítot- ták fel a népet és romlásba vitték. Tíz-tizenöt béres kom- munizált egy 15 000 holdas uradalmat, s más efféle rém­hírek járták és járják az or­szágot. Most utólag meg lehet ál­lapítani, mint minden nagy forradalom után, hogy a kö­veknek is nyelve támad, és a dadogó és gyengeelméjű is az angyalok nyelvén beszél, mint mindenkor, ha itt az idő tel­jessége. — A kerítésen belül állí­tottak fel valami ferslógot — mondta az egyik főagitá­tor —, arra állottam és két óráig beszéltem a cselédek­nek. Megmagyaráztam ne­kik, hogy mi a szövetkezeti gazdálkodás előnye: a felda­rabolásnál a nagybirtokok nagy értékű fölszerelései ki­használatlanul maradnak és így ugyanaz a föld alig lesz képes a saját birtokosait el­tartani, de képtelen lesz a termelés fokozására, pedig a szövetkezeti nagyüzem nem­csak a megművelő munkás ságot látja el jobban, hanem a városi lakosságot, az ipari proletártestvéreket is, sőt külföldi kivitelre valót is ké pes termelni, amiért cserébe külföldi cikkeket kaphatunk. Azután megmagyaráztam, hogy ezzel szemben lehetet lenség a kis- és törpebirto kosok százezreit fölszerelni a legelemibb mezőgazdasági eszközökkel is. Még tovább kimutattam, hogy lehetetlen volna azt a sok százezer új kisgazdát kioktatni máról holnapra a földnek olyan új megművelé­sére, hogy csak valamennyire is pótolni tudják a mai ered­ményt. Ki lehet számítani, hogy napokon belül beáll a termelés anarchiája. Roppant egyszerű volt ez az agitá­ció, csak tudni kell az igaz Ságokat és nem kell ahhoz erőszakos szó sem, a magyar nép annyira intelligens és bölcs, hogy egy perc alatt ka­pacitálható. Nem is volt baj sehol a cselédséggel, sem a szegény­zsellérekkel, csak a kisgaz­dákkal. Ezekkel sem volt baj, csak ki kellett kapcsolni őket az eszmeáramlat köréből. Egyelőre nincs szükség ar­ra, hogy a kisgazdák szövet­kezetbe tömörüljenek. Csak hadd maradjanak ők a ma­guk egyszerű, becsületes munkájuk mellett, dolgozza­nak, termeljenek; az ország központjáról nagy felelőssé­get vesznek le azzal, hogy annyi családról nem kell gon­doskodni, amellett a kisgaz­dák is termelnek valamit a közösség számára is. El fog azonban jönni az idő hama­rosan, hogy a kisgazdák ma­guk fogják kérni, hogy a bir­tokukkal bocsátkozhassanak a szövetkezetekbe. Majd ha lát­ni fogják, hogy a szövetkezeti odamentünk, a cselédség fel volt uszítva, fejszével és lár­mával fogadott. Aztán órákig gyúrtuk a grófot, míg meg­engedte, hogy az ő jelenlété­ben beszéljünk a néphez, s aztán órákig beszéltünk a népnek. Persze megszerettek, megértettek, a mieink lettek. G yalog jöttünk oda, de amikor el akartunk menni, előáll a pará déskocsi, a bakon ugyanaz a dugóhúzóbajszú kocsis, aki a legnagyobb fejszével foga­dott bennünket. A gróf elbá- mul s azt mondja neki: Hát János !... Te is cserben hagysz?! Hiszen benned volt a legnagyobb bizalmam! Az ember nem szól. Azt mondja neki heccelve valaki: MÓRICZ ZSIGMOND: Virágnyílás tagok, akik nekik mindig kol­dusok voltak, jobban élnek, mint ők, szebb és egészsége­sebb lesz a lakásuk, lesz für­dőszobájuk és villanyvilágí­tásuk, lesz ruhájuk, ellátásuk, kaszinójuk, újságjuk, köny­vük, iskolájuk... Nem utolsó érv volt, hogy „a szétdarabolt földeken alig tud tengődni a nép, ellenben a nagybirtokokból már az eddigi üzemek mellett is mil­liókat kerestek a régi tulaj­donosok. Nem lesz jó ezeket a milliókat népjóléti intézmé­nyekre fordítani?” Hát a grófok? A grófok három álláspontot foglalnak el. Az első típus emigrál, minél gyorsabban menekül Svájcba, s viszi, amit tud, és ellenforradal­mon töri a fejét. A második típus „megérti az időt”, „be­hódol” és „munkát kér” a szövetkezetnél. A harmadik itthon van, a kastélyba zár­kózik, és ámul-bámul, egy­szerűen nem hisz a szemének. Ezzel a harmadik típussal vqjt egy pár kedves esetünk. Egyiktől semmiképpen sem bírtunk fakitermelést kapni Kaposvár számára, csak mi­kor azt mondtuk neki: „Hát Főméltóságod előtt (még ak­kor külön megtanultuk eze­ket a furcsa címeket) csak két választás van. Vagy oda­ajándékozza az erdőt s akkor a nagylelkű adakozó lelki örömeit élvezheti, vagy el­vesszük. Slussz.” Hát ő in­kább az első formát válasz­totta, s nagy levelet írt, hogy ajándék. Egy másik gróffal még szebb esetünk volt. Mikor Koszta József: Leányfej. — Hát most feleljen, János bácsi! A kocsis szépen szól ne­künk: — Üjjék be, elvtárs úr! Aztán odapislant a hecce­lőre is: — Mindenféle grófokkal... nem állunk szóba! Evvel megrántja a gyeplő­szárat, kiereszti az ostort, s ahelyett, hogy gyű!, azt mondja helykén, foghegyről, hogy: — Köztársasááág !... A lovak kiugranak s a hin­tó repül a ragyogó napon, a szép, színes, gazdag tavasz­ban a boldog jövő felé. Kö­rös-körül virítanak a fák és a lelkek. Ketten Nyíregyházáról Nemzetközi Dante­biennálé Ravennában Március 20-án nyílik Ra­vennában a VI. nemzetközi Dante-biennálé, s a résztve­vők névsorát végigolvasva kiderül, hogy a négyszáz ki­állító között számos olyan név is akad, amelyek Nyír­egyházáról ismerősen csenge­nek. A kiállításon ugyanis, me­lyen« egyebek közt Henry Moore, Salvatore Dali, Gia­como Manzu, Emilio Greco is részt vesznek, pontosan tizenkét olyan művész talál­ható, akik névjegyüket ná­lunk, az éremművész tábor­ban is letették már. -Közöt­tük szerepel Mark Szalmán a Szovjetunióból, Dorothea Rätsch az NDK-ból, Ivanca Minceva Bulgáriából, Ligeti Erika, Czinder Antal, Király Vilmos, Lantos György — és a névsor nem teljes —, Ma­gyarországról. A márkás neveket tartal­mazó művészmustrát bőn gészve, két nagyon ismerős név is szembe tűnik. Az egyik Tóth Sándor Munká csy-díjas művész, a másik pedig nagyon tehetséges ta­nítványa, Sebestyén Sándor, akik mindketten Nyíregyhá­zán végzik alkotó munkáju­kat. A kiállítók között a világ nagyon sok országának — Argentínától a Szovjetunióig — művészei lelhetők fel, de számunkra az említett tizen­két név azt is jelenti, hogy az immár évtizedes sóstói éremművész tábor a jelek szerint jól tölti be hivatását. (s. z.) Nyolcszáz éves Alapításának 800. évfordu lóját ünnepli az idén Szent gotthárd. A nevezetes jubile um ünnepségeinek sorát már­cius 31-én nyitják meg nagyközség felszabadulásáról megemlékezve. Május 22-én avatják fel Szentgotthárd alapítójának, III. Béla király­nak szobrát, Gömbös László szobrászművész alkotását. A jubileumi nagygyűlést au­gusztus 20-án tartják. Az év­forduló alkalmából számos kiállítást is nyitnak. Tóth Árpád: Az új isten Üj isten szól hozzátok emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tűz-szeme, Bámult szentképek arany keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérük Alabástrom közönnyel hallgatag, Hivök csókjától koptatott szobor, Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölö Egek lakója! Nem! Üj isten ez! Üj isten szól hozzátok emberek! Nem ég szülötte Ö! Nem mennyben él, Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy, kékselyem palástot, Nem! Ö, de nem is föld bálványa Ö, Mint ama Mammon, aki ült, hízott Gőggel rajtunk s szájától millióm Élösdi csáp kígyózott szerteszét S a szürcsölö, szívó karok befonták A szüzek testét s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván S felitták mind a könnyet és az átkot S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmes és aranyló hullafoltok ... Most új isten szól néktek, emberek! A véres földnek vére szülte öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy mezítelen alakká, Ki országlépő-tágra tárja lábát S földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „íme eljöttem! Eljött a Vörös Isten!” És megy, a dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna s medréből kicsap, Jerikós visszhangot ver vén Westminster S az Óceán zöld üvegén vörösen Előre rezg ezermérföldes árnya S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tieid vagyunk! A szíved-hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult S világra ömlő harsonád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva, magyar jaj-patak A messzezengő nagy moszkvai árba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre És a magad képére gyúrj át minket! A Kelet-Magyarország tárlata Varga Imre szobrai PROMÉTHEUSZNAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom