Kelet-Magyarország, 1983. március (43. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
1983. március 19. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET A somogyi termelőszövetkezet úgy alakult meg, egy nap alatt, egy gondolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt, ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása buggyant ki. Nem tudom más természeti képpel összehasonlítani, csak épp a virágfa- kadással. A tél kemény kis rügye vastag és zsarnoki védőlevelekkel van borítva, gyantás, enyves, kemény burokkal, amelyek megvédik a téli fagy és az időjárás minden viszontagsága, sőt a kártevő bogarak ellen is a leendő szirmok, porodák és bibe csíráit. A tavaszban duzzadni, fakadni kezdenek a belső életek. A szigorú és vaskemény fedőlevelek egy darabig velük nőnek, nőnek, dagadnak és elszántan védik magukat . és életüket, s azt állítják, hogy órájuk szüksége van a bent rejlő kis életek tömegének, ők védik, tehát jogosan préselik kicsi térbe őket. Egyszer aztán a szirmok a tavaszi napsugártól egy hajnalban szétrepesztik a burkot, kitárulnak a napfényre, gyűrötten, lucskosan, de szépen és boldogan, s övék a jövő. A fekete kopáncsokkal többet senki sem törődik, elbomlanak, lehullanak. Így őrizték meg korunkig a grófok, a feudális nagybirtokosok, a magántulajdon szörnyóriásai egy testben a földeket és rajta a népeket. A vörös forradalom tavaszi lázától a már érett és megduzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirtokosok külső kopáncsát. Az lehullt, leesett, s a belülről kivirító milliónyi néplélek egyforma erővel, ötömmel, szépséggel és boldogsággal tárja ki ir,agát az új élet lehetőségeinek. Ennek a kifakadásnak a titka izgatott engem. Minden agitátortól, aki részt vett ebben a munkában, azt kérdeztem, hogy mit mondott, amivel meggyőzte a népet a szövetkezés fontosságáról.,, A köztudatban ugyanis áz van, hogy agitátorok, elcsapott gazdatisztek járták az országot, s önző érdekből lázítot- ták fel a népet és romlásba vitték. Tíz-tizenöt béres kom- munizált egy 15 000 holdas uradalmat, s más efféle rémhírek járták és járják az országot. Most utólag meg lehet állapítani, mint minden nagy forradalom után, hogy a köveknek is nyelve támad, és a dadogó és gyengeelméjű is az angyalok nyelvén beszél, mint mindenkor, ha itt az idő teljessége. — A kerítésen belül állítottak fel valami ferslógot — mondta az egyik főagitátor —, arra állottam és két óráig beszéltem a cselédeknek. Megmagyaráztam nekik, hogy mi a szövetkezeti gazdálkodás előnye: a feldarabolásnál a nagybirtokok nagy értékű fölszerelései kihasználatlanul maradnak és így ugyanaz a föld alig lesz képes a saját birtokosait eltartani, de képtelen lesz a termelés fokozására, pedig a szövetkezeti nagyüzem nemcsak a megművelő munkás ságot látja el jobban, hanem a városi lakosságot, az ipari proletártestvéreket is, sőt külföldi kivitelre valót is ké pes termelni, amiért cserébe külföldi cikkeket kaphatunk. Azután megmagyaráztam, hogy ezzel szemben lehetet lenség a kis- és törpebirto kosok százezreit fölszerelni a legelemibb mezőgazdasági eszközökkel is. Még tovább kimutattam, hogy lehetetlen volna azt a sok százezer új kisgazdát kioktatni máról holnapra a földnek olyan új megművelésére, hogy csak valamennyire is pótolni tudják a mai eredményt. Ki lehet számítani, hogy napokon belül beáll a termelés anarchiája. Roppant egyszerű volt ez az agitáció, csak tudni kell az igaz Ságokat és nem kell ahhoz erőszakos szó sem, a magyar nép annyira intelligens és bölcs, hogy egy perc alatt kapacitálható. Nem is volt baj sehol a cselédséggel, sem a szegényzsellérekkel, csak a kisgazdákkal. Ezekkel sem volt baj, csak ki kellett kapcsolni őket az eszmeáramlat köréből. Egyelőre nincs szükség arra, hogy a kisgazdák szövetkezetbe tömörüljenek. Csak hadd maradjanak ők a maguk egyszerű, becsületes munkájuk mellett, dolgozzanak, termeljenek; az ország központjáról nagy felelősséget vesznek le azzal, hogy annyi családról nem kell gondoskodni, amellett a kisgazdák is termelnek valamit a közösség számára is. El fog azonban jönni az idő hamarosan, hogy a kisgazdák maguk fogják kérni, hogy a birtokukkal bocsátkozhassanak a szövetkezetekbe. Majd ha látni fogják, hogy a szövetkezeti odamentünk, a cselédség fel volt uszítva, fejszével és lármával fogadott. Aztán órákig gyúrtuk a grófot, míg megengedte, hogy az ő jelenlétében beszéljünk a néphez, s aztán órákig beszéltünk a népnek. Persze megszerettek, megértettek, a mieink lettek. G yalog jöttünk oda, de amikor el akartunk menni, előáll a pará déskocsi, a bakon ugyanaz a dugóhúzóbajszú kocsis, aki a legnagyobb fejszével fogadott bennünket. A gróf elbá- mul s azt mondja neki: Hát János !... Te is cserben hagysz?! Hiszen benned volt a legnagyobb bizalmam! Az ember nem szól. Azt mondja neki heccelve valaki: MÓRICZ ZSIGMOND: Virágnyílás tagok, akik nekik mindig koldusok voltak, jobban élnek, mint ők, szebb és egészségesebb lesz a lakásuk, lesz fürdőszobájuk és villanyvilágításuk, lesz ruhájuk, ellátásuk, kaszinójuk, újságjuk, könyvük, iskolájuk... Nem utolsó érv volt, hogy „a szétdarabolt földeken alig tud tengődni a nép, ellenben a nagybirtokokból már az eddigi üzemek mellett is milliókat kerestek a régi tulajdonosok. Nem lesz jó ezeket a milliókat népjóléti intézményekre fordítani?” Hát a grófok? A grófok három álláspontot foglalnak el. Az első típus emigrál, minél gyorsabban menekül Svájcba, s viszi, amit tud, és ellenforradalmon töri a fejét. A második típus „megérti az időt”, „behódol” és „munkát kér” a szövetkezetnél. A harmadik itthon van, a kastélyba zárkózik, és ámul-bámul, egyszerűen nem hisz a szemének. Ezzel a harmadik típussal vqjt egy pár kedves esetünk. Egyiktől semmiképpen sem bírtunk fakitermelést kapni Kaposvár számára, csak mikor azt mondtuk neki: „Hát Főméltóságod előtt (még akkor külön megtanultuk ezeket a furcsa címeket) csak két választás van. Vagy odaajándékozza az erdőt s akkor a nagylelkű adakozó lelki örömeit élvezheti, vagy elvesszük. Slussz.” Hát ő inkább az első formát választotta, s nagy levelet írt, hogy ajándék. Egy másik gróffal még szebb esetünk volt. Mikor Koszta József: Leányfej. — Hát most feleljen, János bácsi! A kocsis szépen szól nekünk: — Üjjék be, elvtárs úr! Aztán odapislant a heccelőre is: — Mindenféle grófokkal... nem állunk szóba! Evvel megrántja a gyeplőszárat, kiereszti az ostort, s ahelyett, hogy gyű!, azt mondja helykén, foghegyről, hogy: — Köztársasááág !... A lovak kiugranak s a hintó repül a ragyogó napon, a szép, színes, gazdag tavaszban a boldog jövő felé. Körös-körül virítanak a fák és a lelkek. Ketten Nyíregyházáról Nemzetközi Dantebiennálé Ravennában Március 20-án nyílik Ravennában a VI. nemzetközi Dante-biennálé, s a résztvevők névsorát végigolvasva kiderül, hogy a négyszáz kiállító között számos olyan név is akad, amelyek Nyíregyházáról ismerősen csengenek. A kiállításon ugyanis, melyen« egyebek közt Henry Moore, Salvatore Dali, Giacomo Manzu, Emilio Greco is részt vesznek, pontosan tizenkét olyan művész található, akik névjegyüket nálunk, az éremművész táborban is letették már. -Közöttük szerepel Mark Szalmán a Szovjetunióból, Dorothea Rätsch az NDK-ból, Ivanca Minceva Bulgáriából, Ligeti Erika, Czinder Antal, Király Vilmos, Lantos György — és a névsor nem teljes —, Magyarországról. A márkás neveket tartalmazó művészmustrát bőn gészve, két nagyon ismerős név is szembe tűnik. Az egyik Tóth Sándor Munká csy-díjas művész, a másik pedig nagyon tehetséges tanítványa, Sebestyén Sándor, akik mindketten Nyíregyházán végzik alkotó munkájukat. A kiállítók között a világ nagyon sok országának — Argentínától a Szovjetunióig — művészei lelhetők fel, de számunkra az említett tizenkét név azt is jelenti, hogy az immár évtizedes sóstói éremművész tábor a jelek szerint jól tölti be hivatását. (s. z.) Nyolcszáz éves Alapításának 800. évfordu lóját ünnepli az idén Szent gotthárd. A nevezetes jubile um ünnepségeinek sorát március 31-én nyitják meg nagyközség felszabadulásáról megemlékezve. Május 22-én avatják fel Szentgotthárd alapítójának, III. Béla királynak szobrát, Gömbös László szobrászművész alkotását. A jubileumi nagygyűlést augusztus 20-án tartják. Az évforduló alkalmából számos kiállítást is nyitnak. Tóth Árpád: Az új isten Üj isten szól hozzátok emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tűz-szeme, Bámult szentképek arany keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérük Alabástrom közönnyel hallgatag, Hivök csókjától koptatott szobor, Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölö Egek lakója! Nem! Üj isten ez! Üj isten szól hozzátok emberek! Nem ég szülötte Ö! Nem mennyben él, Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy, kékselyem palástot, Nem! Ö, de nem is föld bálványa Ö, Mint ama Mammon, aki ült, hízott Gőggel rajtunk s szájától millióm Élösdi csáp kígyózott szerteszét S a szürcsölö, szívó karok befonták A szüzek testét s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván S felitták mind a könnyet és az átkot S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmes és aranyló hullafoltok ... Most új isten szól néktek, emberek! A véres földnek vére szülte öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy mezítelen alakká, Ki országlépő-tágra tárja lábát S földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „íme eljöttem! Eljött a Vörös Isten!” És megy, a dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna s medréből kicsap, Jerikós visszhangot ver vén Westminster S az Óceán zöld üvegén vörösen Előre rezg ezermérföldes árnya S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tieid vagyunk! A szíved-hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult S világra ömlő harsonád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva, magyar jaj-patak A messzezengő nagy moszkvai árba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre És a magad képére gyúrj át minket! A Kelet-Magyarország tárlata Varga Imre szobrai PROMÉTHEUSZNAK
