Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-23 / 45. szám
1983. február 23. Kelet-Magyarország 3 üzemi szarkák P ortásoknak, üzemren- dészeknek, vállalati jogtanácsosoknak és a Nyíregyházi Munkaügyi Bíróságnak mostanában gyakran adnak munkát a társadalmi tulajdon megkárosítói, köznyelven szólva az üzemi szarkák. Általános tapasztalat, hogy a szóban forgó dolgozók ki- sebb-nagyobb értékeket tulajdonítanak el, de furcsa módon egy kicsit ők is alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Vagyis többnyire olyanokat visznek haza munkahelyükről, amik hiánycikkek a boltokban, s olyan tárgyakat, használati eszközeiket, amelyeknek távlatokban is hasznát veszik, esetleg még pénzt is kereshetnek velük. Az egyik szabolcsi építésvezetőségen több kézifúró eltűnt és a szegbelövők egy része is hiányzik a leltárból. Bizonyítható, hogy néhányan ezekkel a szerszámokkal új lakótelepeken maszekolniak, pontosabban hívatlanul is felajánlják, hogy a betonfalon helyükre teszik a képeket. Ugyanerről az építésvezetőségről kisebb építőipari gépek is eltűnitek. Nem kétséges, hogy az elkövetők többen voltak. Még mindig ennél a vállalatnál maradva: több tehergépkocsiból reggelre eltűnt a benzin. Néhány eset a munkaügyi bíróság példatárából. Egy autószerelő vállalatától értékes szerszámokat akart hazavinni, a rendész lefülelte. Ezek a szerszámok értékesek, gyakran nélkülözhetetlenek. Az egyik szabolcsi vasútállomáson éppen az a dolgozó törte fel a vagont, akinek arra vigyázni kellett volna. S nem is olyat lopott a vagonból, ami feltétlen életszükséglete. Csupán pár üveg értékes italt tett a táskájába. Sajnos, a közvélemény a társadalmi tulajdon megkárosítását bocsánatos bűnnek tartja — nem úgy mint a magántulajdonét. De gondoljunk csak bele: reggel a gépkocsival el akarnak indulni, hogy anyagot vigyenek az építkezésekre. Amíg a kivizsgálás tart és amíg újból fel nem töltik a tankot, nem indulhatnák, akadozik a munka. A feltört vagont a szerelvényből kiveszik, emiatt késnek a vonatok. Nyilvánvaló: a társadalmi tulajdon védelme nemcsak rendészi feladat. A nyíregyházi Sandokan A fiúcskának törülközőből turbánt tekertek a fejére, a turbán ékessége igazgyöngy híján egy bizsu volt. Kardot kerített a kellékes, kész volt minden az alakításhoz. Magnóról megszólalt a sikeres tévésorozat zenéje, és Sandokan, pontosabban az őt alakító kilencéves fiúcska belépett a nyíregyházi úttörőház színpadára. Merev nézéssel, kardjának suhogtatásával elbűvölte a farsangoló sokaságot és persze a zsűri tagjait is. Prima ötlet ilyennel fellépni a farsangi mulatságon — mondogatták a száj- táti gyerekek és ezt mi felnőttek is megerősítettük. Aztán végig néztük a színes műsort. Csodáltuk: honnan van ennyi ötletük ezeknek a tíz év körüli gyerekeknek. Az ötleteknek ugyanis csak kisebb része származik pedagógusoktól, vagy szülőktől. Két úttörőrendőr például feltette egyensapkáját, egy másik fiú mikrofon elé ült, és máris kezdődött a Kék fény adása. Egy mozgalmas jelenetben elefánt is megjelent a színpadon, s mi más is lehetett az ormánya, mint egy porszívó tömlője. Hápogó zenére hullámzott a kacsatánc, s a jelenlévő nagymamáknak, nagypapáknak az arcán kisimultak a ráncok, amikor népviseletbe öltözött apróságok ropták a csárdást. Érdekes, hogy a műsor utáni „táncmulatság” kezdetben akadozott. A fiúk többsége nehezen oldódott, bátortalanul lépett a parkettre. így azután jó ideig kislányok táncoltak kislányokkal. Amikor aztán hangulatosabbra kapcsolták a világítást, úgy benépesült a parkett, hogy egy tűt nem lehetett volna leejteni. A kör beálló szülők érthetően a saját gyereküket keresték tekintetükkel. Nehéz dolguk volt. A nagy soka- dalomban mindenki táncolt mindenkivel, vagyis senki nem táncolt senkivel. Egy jó negyvenes apuka mellettem meg is jegyezte: „A mai tánc nem köt össze, személytelenné válik. De jó lenne, ha a mai kisfiúkkal is azt tanítanák, hogy „Meghajolva kérd fel a lányt, gyengéden fogd meg a kezét, és kellő tisztelettel kellő távolságban táncolj vele”. Ki tudja? Ahogy elnéztem, ezeknek az apró emberkéknek nem volt semmi hiányérzetük. A lányoknak sem. Nagyon is jól érezték magukat. A tombola sorsolása még inkább felsrófolta a hangulatukat. A tombolán e seregnyi gyereknek a fele sem nyert. De mindnyájan örömmel, tomboló jó kedvvel mentek haza. (nábrádi) 10 tonna a határ? Martonvásári kukorica A hét-nyolc tonnás termésátlag kukoricából már Szabolcs-Szatmárban sem különlegesség. Három éve még csak három termelőszövetkezet, tavaly már több tucat termelt hét tonnát, vagy akörül. Hol a határ? — kérdik sokan. Egy friss hír szerint 10 tonnán felül. A Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetben most olyan fajtákkal kísérleteznek, amelyek tíz tonnánál többet teremnek hektáronként. A kísérletre szánt kukoricákat idén 25 ezer kis parcellán vetik el. A nagy termés elérése mellett cél az energiatakarékos, betegségeknek jól ellenálló, a különböző termesztési viszonyokhoz alkalmazkodó fajták szelektálása. REKORDIDŐ ALATT, négy hónap és huszonhat nap alatt építette fel a Nyírlugosi Általános Iskolát a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. A Hajdú vázszerkezet és technológia módosított változatából, jó munkaszervezéssel vált lehetővé, hogy ilyen rövid idő alatt, a tervezettnél 1,5 millió forinttal olcsóbban felépüljön a hat tantermes iskola, mellette a 12X24 méteres tornaterem. (Elek Emil felvétele) Áz új ritmus Az ötnapos előnyei egy iskolában Hogyan bírják a gyorsabb iramot a diákok és a tanárok az ötnapos munkahéten? Sikerült-e a ritmusváltás? Gyakran hangzanak el ilyen és hasonló kérdések az iskolák háza táján. Különösen az ötnapos munkahét „premierjén” tűnt úgy, tanárt és diákot a korábbinál jobban igénybe vesz; kifáraszt az öt napra sűrűsödött hét... A megyeszékhely egyik belvárosi iskolája, a 4. sz. általános iskola a Felszabadulás útján meglehetősen sajátos körülmények között dolgozik. A műemlék jellegű épület 16 tantermében 25 osztály tanul, összesen 750 gyerek, akiknek kétharmada tagozatos képzésben vesz részt. Ének-zene, sporttagozatos tantervű osztályokban tanulnak az ilyen érdeklődésű és tehetségű gyerekek, akiknek azonban a többi tárgyból is tisztességesen helyt kell állniuk. Az iskolára még jellemző, a kóruskultúrában régóta vezető szerepet töltenek be. Hat énekkaruk van, s dalosaik eljutottak a közelmúltban egy dél-amerikai vendégszereplésre. Mi még a jellemző vonás? A zsúfoltság. A tagozatos osztályokban is a kívántnál magasabb a létszám, míg az általános tantervű osztályokban még magasabb. Néhol 38—40 gyermek is van egy-egy osztályban. Ilyen körülmények között végzi felelősségteljes munkáját az iskola 54 pedagógusa és 23 technikai dolgozója. Fáradékonyabbak-e a gyerekek, gyengébb-e az órákra való felkészülésük, mint korábban? — kérdeztük. — A tanév elején éreztünk ilyet, amíg megszokták a gyerekek az új ritmust — magyarázza Balláné Butenkov Ilona biológia szakos tanár, osztályfőnök. — Azóta úgy tapasztaljuk, a szorgalmas, a komolyan tanuló gyerekek éppúgy felkészülnek az ötnapos munkahéten is, mint előzőleg. Az viszont igaz, hogy a kétnapos otthoniét után hétfőn nehezebben zökkennek vissza, egy kicsit szórtabbak, hangosabbak. —Ugyanezt tapasztaljuk pénteken, amikor jó néhány gyerek úgy érzi, most már lehet egy kicsit lazítani — folytatja a tapasztalatokat Gáspár Béláné matematika—műszaki—gyakorlat szakos tanár, csapatvezető. Bessenyei József igazgató, aki az idei iskolai évben vette át a tantestület irányítását — korábban tíz évig a guszevi iskola igazgatójaként dolgozott — úgy fogalmaz: meggyőződése, hogy az ötnapos nem növelte lényegesen sem a gyermekek, sem a nevelők leterheltségét. A heti óraszámok a hét megrövidülésével arányosan csökkentek, bár a tanév tantervi feladatait teljesíteni kell mindenütt. Hosszabbodik egy kicsit a tanév. — Ha a gyerekek a nap- kö'ziben, vagy otthon rendesen készülnek a másnapi órákra, nincs különösebb gond most sem, nem nagyobbak a terhek. A nevelőknek valamivel nagyobb erőfeszítéssel jár az új rend szerinti munka, de a hétvégi két pihenőnap viszont ezt kiegyenlíti, a korábbinál jobb lehetőséget ad a kikapcsolódásra, a következő hétre való felkészülésre. Szóba kerül az órarendek gondos, kollektív kidolgozása', egyeztetése. így kerülhető el, hogy egy-egy nap a gyermek és a tanár számára mértéktelenül nehéz legyen. — A finomítás azonban nem érhet véget — magyarázza az igazgató. Éppen a napokban igazított az egyik osztály egyik napján, mert valahogyan arra a napra sok kis terheléssel járó óra jutott, míg egy másik napon a mg a az idős emberekről ww kell szólni, minden am ember tud legalább egy-két-három bölcs, okos, gyakorta megható mondatot. Persze az idős emberekről —, ha nem betegek, ha nem elesettek — csak akkor szoktunk beszélni, amikor valami miatt éppen ünnepeljük őket. öregek napján, nyugdíjas-találkozókon, szónoki emelvényekről és fehér asztaloknál. Máskor? Sándor bátyám 63 éves. Minden különösebb kommentár nélkül írom a történetét, úgy ahogyan ő mesélte, nem panaszképpen szándékkal, hanem csak mert jólesett a kibeszélt keserűség. — Itt születtem, itt éltem, itt öregedtem meg. Ismerek mindenkit, ismer mindenki. Húsz éven át, majd életem egyhar- madában itt voltam a tanács elnöke. Olyankor is, amikor nehéz volt, olyankor is, amikor több volt az öröm. Belefáradtam? Nem mondom én a nemet, mert nemcsak fárad, kopik is az ember. Legutóbb a választások előtt még örültem is, amikor azt mondták, hogy elég volt öreg, megszolgáltál becsülettel. Én se akartam vinkelleténél több nehéz óra követte egymást. A 4. sz. átlalános iskola a belső munkaszervezés, az iskolai és a tanórán kívüli elfoglaltságok — szakkörök, korrepetálások, zenei és énekkari összejövetelek — gondos összehangolásával, a legszélesebb nyilvánosság javaslatainak felhasználásával „védte ki” az ötnapos hét gyakran emlegetett szorításait. Pedig történtek jócskán változások az iskola munkarendjében, életében: visszaköltözött az iskolába a Kossuth gimnázium „albérlőként” lévő négy osztályuk. Helyet kell számukra teremteni. Igaz, öt osztály viszont átment az új 14. sz. Tompa Mihály utcai iskolába, akik viszont náluk voltak „albérlők” az új iskola megépüléséig. De még így is óriási nehézségekbe került, hogy mindenkinek helye legyen. A nevelők is összébbhúzódtak, az igazgatóhelyettesi szoba lett a nevelői. Minden apró zugot igénybe vettek a tanítás (céljaira Lassan minden a helyére kerül a patinás iskolában, régi és új kollégák jó munkahelyi légköriben dolgozhatnak együtt. A nyugalom persze csak viszonylagos, az örök megújulás nem érhet véget. r. u. Szabolcs Cipőgyár: par A szandáltól a csizmáig, szinte valamennyi férfici- pőfajtát gyártják Nyíregyházán, a Szabolcs Cipőgyárban. Az idén kizárólag marhabőrből készítik a lábbelikét, s az alapanyagot a budapesti bőrgyár debreceni gyáregységéből vásárolják. Egymillió pár cipő gyártását tervezi 1983-ban a Szabolcs Cipőgyár. (Tavaly 992 ezret készítettek.) Ehhez a mennyiséghez összesen kétszázezer négyzetméter bőrre van szükségük A minőség természetesen legalább olyan fontos a készterméknél, mint a> nyers-’; anyagnál. Cipők esetében különösen érzékeny pontja ez a végterméknek, mert nemegyszer éri kritika a gyártókat. A nyíregyházi cipőgyár termékeinek hatvan százalékát a Szovjetunióba exportálják és a szovjet fél' képviselője gyártás közben is ellenőrzi a cipőket. Ez jó az eladónak és jó a vevőnek is, már gyártás közben kiküszöbölhetik az. esetleges hibákat. A cipőgyárnak néhány ezer pá-■ ras tőkés piaci megrendelése is van, s a fennmaradó közel négyszázezer párat belföldön értékesítik. Terített asztal ni már a falu dolgát tovább, csak azt nem tudtam, hogyan lesz azután? Poharat emeltünk a Vincék egészségére, nem volt bár Vince közöttünk, de jólesett a korty bor a szó öröméhez. És Sándor bátyám mondta, hogyan lett azután: — Jöttek akkor még énhozzám sokan. Kis főnök, nagyobb főnök, barát... Veregették a hátam, biztattak, hogy kellek én még, hogy minden úgy lesz, mint azelőtt. Azt, hogy úgy nem lesz tudtam, de én nem is akartam azt. Nem toltam én előre magam soha életemben, csak hát azt se vártam, ami lett. Még örültem is, hogy csendesség van körülöttem. Bírom még magam, a tétlenséget soha nem szerettem, de adott munkát a kert eleget. — Aztán teltek a hónapok. Jött a Sándor-nap. Tudja Sándor-napokon az volt a szokás, hogy nemcsak a faluból jöttek az emberek, hanem a járástól, a megyétől is mindig jött valaki, hogy megkö- szöntsön egy pohár szilvával, vagy azzal, ami éppen akadt. Az asszony éppen úgy készült a névnapra, mint máskor. Megterített, ahogyan az szokás. Én felöltözködtem, ahogy az vendégnek kijár, aztán leültünk az asztal mellé és vártunk. Délben ettünk valamit a konyhában. Délután többször is kimentem, hátha a kaput csuktam be túlságos erősen. Este aztán leszedtük az asztalt, mert rám se lökte senki az ajtót... Nem is az fájt nekem, hogy nem jöttek, hanem akkor már az, hogy miért jöttek azelőtt? Hát akkor az se az embernek szólt, az is csak a címnek? Még, hogy úgy lesz, mint ezelőtt? Na mindegy! A Vincék egészségére! # ^rjam? Ne írjam? Savanyúbb lett a bor a számban. És ez a rossz íz nem múlik azóta sem. Talán majd Sándor napján, ha megnyitom azt a kerítést, vendégek köszönnek ■ rám a nekünk készített asztal mellől. Bariba Gábor
