Kelet-Magyarország, 1983. február (43. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-22 / 44. szám

MÁRCIUS I. Beiratkozás az iskolákba Március 1. és 15. között várják beiratkozásra az ál­talános iskolák a leendő első­söket, akik 1983. augusztus 31-ig betöltik hatodik élet­évüket. Tavaly közel 12 000 elsős kezdte el megyénkben a tanulmányait, ez a szám a következő tanévre várha­tóan 5—600 fővel csökken. Ugyanakkor 35 tanterem­mel bővül az iskolák be­fogadóképessége, tehát lé­nyegesen jobb körülmények közé kerülnek a jövő év al­só tagozatosai. Nyíregyhá­zán, a városi tanácson ka­pott tájékoztatás szerint, március 1-én, 2-án, és 3-án lesz minden iskolában a be- iratás, melyről a szülő­nek, gyámnak (nevelőszülő, gondviselő) kell gondoskod­nia, mégpedig abban az is­kolában, amelyik körzeté­ben a gyermek lakik. A körzethatárokról az általá­nos iskolák igazgatói ad­nak felvilágosítást. Körzetváltozás is lesz az idén, mert a Virág utcai új iskola számára önálló kör­zetet kellett kialakítani, ami elsősorban a Szamuely-lakó- telepen élőket érinti. A körzetváltozást a 6-os, a 12- es, és a 14-es iskolákban függesztik majd ki, s ott le­lehet érdeklődni is. Körzet­határtól függetlenül to­vábbra is be lehet inatni a gyerekeket, az alábbi sza­kosított tantervű iskolákba: orosz nyelvi tagozatos az 1., a 6. és a 19-es számú álta­lános iskolát Ének-zene ta­gozatos a 4. számú, testne­velési tagozatos a 2., a 6. és a 9. sz. általános iskola. A Kert közi, újvárosi szü­lőket érdekelheti, hogy — szintén körzethatáron kívül is — abba az iskolába Írat­hatják be gyermekeiket, ahová a nagyobb testvérük jár. Ha nincs nagyobb test­vérük, akkor a Kert közi 1. sz. Általános Iskola fogadja okét. (ma) Az első kísérleti sokszögeszterga orsóházát szereli Nagy* káliéban Torma Miklós üzemvezető (jobbról) és Morvái Ist­ván esztergályos. (Elek Emil felvétele. Riport lapunk 3. oldalán) A záhonyi átrakókörzet adja a Kemév több mint félmilli­árdos termelésének zömét. A vasúti beruházások közül be­fejeződik a vontatási telep rekonstrukciója, Eperjeskén egy mérlegelő udvar építése. Felújítják az olajátfejtőt, s Záhonyban tengelyátszerelöt építenek. Két vállalat részére fővál­lalkozási formában szerződött a Kemév. Az Alkaloidában Tiszavasváriban 1984-ben fe­jeződik be a 121 milliós mun­ka, amelyben többek között tanlabor építése szerepel. A Taurusnak Komorénál — szintén 1984-es befejezésre — koromlefejtőt építenek. A vállalat a Dunától kelet­re folytatja a tetőszigetelési munkákat. Újabb építési te­rület lesz Fehérgyarmaton, ahol lakásokat készítenek. A SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI ÉPÍTŐ ÉS SZERE­LŐ VÁLLALAT 330 milliós termelésében 220 lakást ad­nak át az idén. Nyíregyházán az őz közben építenek, Kis­várdán 42 alagútzsalus lakást adnak át még az idén, de kezdenek Vásárosnaményban is ezzel a technológiával. Az Épszer Demecserben és Kállósemjéniben 8 tantermes iskolákat épít, Nyíregyházán a 2-es iskolának 6 tantermet bővítenék, Mátészalkán pe­dig egy óvoda építését kez­dik. Az ipari munkák közül kiemelkedik a Magyar Posz­tógyár 3000 négyzetméteres csarnoka Nagykállóban, Nyírszőlősön az üvegipari társulásnak adnak át csarno­kot, a Vagépnek kazánházat készítenek. A vállalat továbbra is je­lentős részt vállal a felújítá­sokból. Ennek jegyében Nagykállóban az ideggyógy­intézetnél dolgoznak, Vásá­rosnaményban a kórház re­konstrukciójában vesznek részt. Jövő nyáron készül a nyíregyházi színház új épü­letszárnya, míg a Vasvári gimnáziumban már az idén kész a bővítés egy része. L. B. Magyar—lengyel külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására hétfőn ha­zánkba érkezett Stefan Ol- szowski, a Lengyel Népköz­társaság külügyminisztere. A lengyel diplomácia veze­tőjét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Púja Frigyes fogadta. Jelen volt Garamvöl- gyi József, hazánk varsói nagykövete, valamint Tade- usz Pietrzak, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagy­követe. A megérkezést követően Stefan Olszowski megkoszo­rúzta a magyar hősök emlék­művét, majd késő délután a Külügyminisztériumban meg­kezdődtek a hivatalos ma­gyar—lengyel külügyminisz­teri tárgyalások. A megbeszélésen jelen volt Garamvölgyi József és Tade- usz Pietrzak. Este Púja Frigyes a Kül­ügyminisztérium vendéghá­Stefan Olszowski lengyel kül­ügyminiszter, a LEMP KB PB tagja. zában díszvacsorát adott a lengyel diplomácia vezetőjé­nek tiszteletére. (Stefan Olszowski életrajzát a 4. oldalon közöljük.) Újabb rész ölt városias formát Záhonyban a házgyári épületékkel. (Gaál Béla felvétele) Takarékosan j víz is pénzbe ke­rül. Ha csőszűkítőt nr szerelünk fel, éven­te több ezer forint értékű vizet megtakarítunk. A hulladékot megdaráljuk és újra felhasználjuk. Ez­zel évente 15 ezer forint bevételhez jutunk. Már­ciustól minden épitkezé- sünlk kollektívája érdekelt lesz a jól szervezett és ta­karékos anyagszállítás­ban.” Ilyen és hasonló be­jelentések hangzottak el azon az értekezleten, amelyet a Nyíregyházán működő ipari szövetkeze­tek brigádvezetői tartot- a közelmúltban. Általános volt a véle­mény, hogy a kollektí­váknak érdemes takaré­koskodni, hiszen a közös haszon kimutatható. Az egyéni haszon azonban nem mindig és nem min­denütt. Magyarán, a dol­gozók nem minden üzem­részben érdekeltek az ész­szerű munkáiban. Ám nem panasznapot rendeztek a brigádveze- tők, hanem saját tapasz­talataikat, főleg eredmé­nyeiket mondták el. Hogy például a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezetben a hulladék bőrből olyan védőkesztyűket készíte­nek, amelyeket elsősor­ban a vasas szakmában használhatnak. A nyíregy­házi Elekterfém Szövet­kezet brigádvezetője arról szólt, hogy jobb szervezés­sel, melegváltásokkal, az értékes anyagok legpre­cízebb szabásával és álta­lában figyelmesebb mun­kával idén kétmillió forint értékű anyagot és energi­át akarnak megtakarita- ni. A Nyíregyházi Fodrász Szövetkezet brigádvezető­je érthető módon nem mondhatott nagyobb ösz- szeget, de így is figyelem­re méltó munkahelyi ta­pasztalatának közreadása. Arról van szó, hogy a fodrászok újabban érde­keltek az anyagfelhaszná­lásban, így az értékes vegyszert nem öntik a csapba és a búrét haszná­lat után azonnal kikap­csolják. y agyon tetszettek a Nyíregyházi Építő­ipari Szövetkezet brigádvezetőjének monda­tai: „A brigádvezető szer­vező is, és ha jól szervez, embereket, munkaerőt ta­karíthat meg.” A cipőipa­ri szövetkezet brigádveze­tője is felhívta a figyel­met arra, hogy nemcsak anyaggal és energiával kell takarékoskodni, a ter­melés minden területét célszerű figyelemmel kí­sérni. .. N. L. Kelet VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! agyarország AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XL. évfolyam? 44. szám ARA: 1,40 FORINT 1983. február 22., Kísérleti sokszögeszterga FELKÉSZÜLT AZ ÉPÍTŐIPAR Lakások, iskolák, közmüvek Bár a beruházásokra fordított összegek marad a lakásépítési ütem, sürget az új is- nem növekednék, azonban a megyében dől- kólák építése és a közművesítés is ad mun- gozó építőipari vállalatok feladatai az idén kát, de egyes ipari megrendelések szintén sem lesznek kisebbek a korábbiaktól. Meg- feladatot adnak. A SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari vál­lalat az 1,2 milliárd éves termelésének 80 százalékát a megyén belül valósítja meg. Legfontosabb a lakásépítés, az idén 896 lakást adnak át, zömmel Nyíregyházán. Ked­vező, hogy a javuló előkészí­tés révén jobb a lakásátadá­sok ütemessége is, novem­ber végére szeretnének min­den otthont átadni. A ház­gyári építés szintere a me­gyeszékhelyen a Keleti lakó­telep marad, a Vasvári Pál és Kossuth utca között alag­útzsalus technológiával építe­nék, s az idén újabb 90 la­kást adnak át. Befejezik a városközponti építkezéseket is, míg a Kert közben hagyo­mányosan építenek. Nyírbá­torban a Fáy-lakótelepen 60 lakás építése indul, Kisvár­dán és Záhonyban a miskolci házgyár termékeiből adnak át házakat. Több új iskola építése kez­dődik, néhánynál az év vé­gére legalább a tanügyi szárnyat is átadják. A Kele­ti lakótelepen 24 tantermes iskola épül, a Kórház utcán 8 tantermet adnak át,' Fe­hérgyarmaton 6 tantermes bővítést végeznek, Nyírbá­torban a Fáy-lakótelepen 16 tantermes iskola építése in­dul. Felkészült a vállalat a Hajdúváz szerkezettel a falu­si iskolák 4—6 tantermes bő­vítésére is. Az idén 300 mil­lió forintos munka fejeződik be a megyed kórháznál, ahol a diagnosztikai szárny ápri­lis végére elkészül, de a tel­jes épületet is átadják sze­relésre, berendezésre az év végére. Az ipari munkák közül Ti­szavasváriban az Alkaloidá­ban épít a Száév, a húsipar­nál rekonstrukcióban vesz részt, Nyírbátorban a cipő­gyárnál új csarnokot emel­nek. A külföldi épitkezésnél Lí­biában nem a vállalat által elképzelt ütemben haladnak, a 300 lakást a jövő év végé­re adják át teljesen. A Szov­jetunióban Ungváron jól ha­lad 106 lakás építése, határ­idő előtt, a nyáron átadják. Csemovciban pedig egy 600 ágyas szálloda építését kez­dik. Újdonság a Szóévnél, hogy korszerű családi házas épí­tésre alkalmazzák az alagút­zsalus berendezést. Nyíregy­házán, a Korányi Frigyes ut­cán és Nyírbátorban épülnek rövidesen ilyen típusú há­zak. A KELET-MAGYAROR- SZÁGI KÖZMŰ- ÉS MÉLY­ÉPÍTŐ VÁLLALAT szintén vállal lakásépítést az idén, de a Ságvári-lakótelepi építés és a Vasvári Pál utcai újabb minigarzonok mellett to­vábbra is a közműépítés, az ipari létesítmények kivitele­zése ad feladatot. Többek kö­zött folytatódik a nyíregyhá­zi II. számú szennyvíztelep kivitelezése, a déli ipartele­pen a gázellátást oldják meg. Vaján vízhálózatot építenek, hasonló munkák folynak Ti- szabezdéden és Ajakon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom