Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-04 / 285. szám

KM hétvégi melléklet Helyünk a világban Beszélgetés Hubay Miklóssal, a Magyar Írók Szövetsége elnökével — ön sok időt töltött kül­földön, jól ismeri más népek irodalmát, irodalmi életét, írószervezeteit. Véleménye szerint mi a sajátossága a mi irodalmunknak, irodalmi éle­tünknek? — A látszat ellenére mesz- sze vagyok attól, hogy is­merjem a határon túli iro­dalmakat. Kevésbé ismerem, mint az irántuk érdeklődő művelt magyar olvasó. Egy­szerűen azért, mert nem ol­vasok sokat, például prózát alig. Ha meg olvasok, akkor a magyar irodalmat olvasom, azon belül a költőket újra és újra! Ezzel el is megy az ol­vasásra jutó időm. Nyolc esztendeje a firenzei egye­tem magyar tanszékén ma­gyar irodalmat tanítok, az órákra is fel kell készülnöm, hogy eleven élményként ad­hassam át élő és klasszikus irodalmunkat hallgatóimnak. Tehát Firenzében is magyar irodalmat olvastam és olva­sok. A hazától távol az ember szervezete is ezt kívánja! Ar­ra viszont csakugyan több módom adódott, hogy az iro­dalmi életet megfigyelhes­sem más országban. Így lesz szembeötlő igazán a magyar irodalom és az irodalmi élet két legfeltűnőbb sajátossága: a líra kiemelkedő szerepe és az írók népi-nemzeti tudata. Külföldről nézve ez nagyon szembeötlő. Mielőtt Francois Mitterrand francia államel­nök amikor hazánkba látoga­tott, kifejezte azt az óhaját, hogy szeretne magyar írók­kal találkozni, s eljuttatott hozzám egy feljegyzést arról, kikkel szeretne eszmét cse­rélni, és mely kérdésekre sze­retne választ kapni. A kérdé­sek legpregnánsabbja, hogy a költészetnek miért nagyobb a jelentősége Magyarországon, mint a prózának. Ez a jó in- dulatú nyugati érdeklődő szá­mára meglepő, s szerintem ma valóban ez a helyzet. (Bár nemrégen az Élet és Iro­dalomban a fiatal írók szer­vezetének képviseletében meginterjúvolt Szilágyi Ákos az új nemzedékek irodalmi életére jellemző tünetek közt azt említi, hogy náluk a pró­za jelentősége nagyobb a lí­ráénál.) — Vannak-e jellegzetes problémáink? — Az egyik nyilvánvalóan a magyar irodalom hagyomá­nyos közéleti töltése, amely megmarad akkor is, ha a közélet irányításában az iro­dalom elfogadja a politika primátusát, és nincs oppozí- cióban vele. Az irodalom e közéleti szerepe észrevehető­en akkor is létezik, ha a magyarországi irodalmi éle­tet mindig befolyásoló nyu­gati divatok az ilyen szerep­nek ellentmondanak. Irodal­munk másik jellegzetes prob­lémája, amelyet sokszor pro­vokatívan emelnek ki, és sok­szor reménytelenül próbál­nak elkendőzni: irodalmunk „városi” és „népi” vonala közti ellentét. Ez az ellentét, mint két pólus, olyan erőte­ret teremt a magyar irodalmi életben, amely szerencsés esetben a művek, tendenciák megerősítését szolgálja, sze­rencsétlen esetben nevetséges és szégyenletes béka-egér harcra hecceL De aki távol­ból, vagy egy majdani „ob­jektív utókorból” figyeli ezt a jelenséget, vagyis száza­dunk magyar irodalmát, az megrendültén fogja látni, hogy milyen nagy volt az a magyar irodalom, az a ma­gyar szellem és az a magyar nyelv, amely egyrészt kávé­házi beszélgetésekben csiszo­lódott, másrészt a képalkotás csodálatos lehetőségeit emel­te folyton fel az indusztriali- zálódás során egyre inkább betemetődő őskultúrából. És bámulhatja a távoli figyelő azokat a legnagyobbakat, akik — mint Ady, Bartók, Illyés, József Attila — e két inspirációnak a szintézisére is képesek voltak! — A lira kivételes helyze­te irodalmunkban milyen visszhangot kelt külföldön? — Nemrég utazott el tő­lünk egy fiatal olasz költő, Saure Albisani, aki a műve­lődési minisztérium vendé­geként járt nálunk. Szabó Lőrincet fordít, és egy Olasz­országban megjelenendő XX. századi magyar antológiát gondoz. (Zárójelben hadd te­gyem hozzá a leglényegeseb­bet, hogy az anyagi alapot Illyés Gyula adta, aki tavaly ősszel az Olaszországban ka­pott Mondello-díjával járó ötmillió lírát ennek az anto­lógiának a támogatására ajánlotta fel. A pénz és még inkább e gesztus erkölcsi ér­téke — Illyés nevének és a Mondello-díjnak a varázsá­val — is segíti felbátorítani a jelentős olasz kiadókat az an­tológia publikálására.) — Itthon időről időre fel­vetődik a mester és tanít­vány viszony hiánya az iro­dalomban. Mi erről a véle­ménye? — Az 1945 után, vagy in­kább az 1950 után kezdődő irodalmi életben az író szere­pe Magyarországon — nálunk talán inkább, mint másutt! — megváltozott. A háború előtti és alatti években szá­momra (és nem voltam e te­kintetben egyedül) lélegzetel­állító pillanat volt, ha irodal­munk valamelyik nagy kép­viselőjét egyáltalán meglát­hattam. Már magunk is könyvekkel, bemutatott szín­darabbal a hátunk mögött némán követtük a túlsó ol­dalon haladó Móricz Zsig- mondot, Karinthyt... Vagy egy másik példa: abba a szerkesztőségbe, ahol egyete­mistaként dolgoztam, rend­szeresen bejárt Illyés Gyula. A szerkesztőség beltagja volt Gyergyai Albert. Illyés jöttére a nála idősebb Gyer­gyai szinte az ajtó mögé rej­tőzött zavarában, megillető- döttségében, hogy a helyiség­be a nagy költő belépett! Ily- lyés akkoriban negyven év körül járt. Nem generációs kérdés volt tehát a mester és tanítvány viszony, hanem az elismert írói, költői értékek­nek rendkívüli tisztelete a fi­atalabbak, illetve írótársak részéről. A Nagyok az érté­keikkel voltak mesterek! Hogy jó kedvű, ám a kérdés mélyére világító esetet említ­sek: Illyés a magyar nyelv igét teremtő erejére hozta egyszer példának, hogy a ká­véházi asztalnál a vezető kri­tikus oda-oda „schöpflin- tett” ... Hadd tegyem hozzá, hogy az írónak a meglé­vő, egyáltalán nem egészség­telen kultuszában a sajtó is szerepet vállalt. Húszéves ko­romban én többet tudtam a velem nagyjából egykorú Ka­rinthy Ciniről, aki állandóan szerepelt a Színházi Életben jó mondásaival és tárcáival, mint ma, amikor Magyaror­szág egyik legjelentősebb prózaírója. Huszonnégy éves koromban, első színházi be­mutatóm előtt többet írtak az újságok a készülő darabról, mint most, ha a nem tudom, há­nyadik színművem bemuta­tójáról írnának. Az író, ha értékes műveket alkotott, népszerű ember, karizma­tikus személyiség lett, mai szóval: sztárnak érezhette magát. De mondjuk inkább úgy: a közérdeklődés hom­lokterébe került... — Féltsük-e irodalmunkat az avantgardizmus hulláma­itól? — Számomra az egyik leg­izgalmasabb magyar nemze­dékregény az, amelyben Vas István a XX. századi magyar költészet irányainak küzdel­mét bemutatja. Ennek egyik nagy témája, hogy miképp fordult az avantgarddivatok idején az avantgárdot megta­pasztalt magyar líra a hagyo­mányos tematika, a hagyo­mányos küldetés és a hagyo­mányos forma felé. A magyar irodalomnak ez a különössé­ge, nem csupán e regényfo­lyamban figyelhető meg, ha­nem ma a neoaivantgard-di- vatok idején is, az irodalmi életben. Hadd tegyem hozzá e sajátosan magyar irodalmi tendenciák magyarázatául: minden nyugat-európai, kö­zép-európai vagy kelet-euró- paá „izmus" lényegében a hi­teltelenné vált konvenciókkal szemben a hiteleset kereste. S ha nem találta, vége volt. S akkor kereste tovább ugyanazt a hiteleset valami­lyen más formában, már egy más hullámtól érintve. A bitelesnek a keresése az, amély miatt a magyar lírá­nak a fejlődése nem is külön­bözik annyira az avantgard- törekvésektől, de mi azt vall­juk, hogy ami a hitelességet illeti, mi birtokon belül va­gyunk. G. I. Gyógyítás a végeken Kálmánházát földrajzi helyzete teszi sajá­tossá. Megyénk határán fekszik, s tanyáival, külterületi magányos házaival közel is van Nyíregyházához, meg nem is. Ezen a szét­szórt, ám rendezett településen kereken tíz éve végez gyógyító munkát dr. Kozma Ist­ván. A kisvárdai munkás szülők gyermeke egy évtized után a szó szoros értelmében kálmánházinak érzi magát. Gyakran megfor­dul az egészséges emberek között is. Alig hogy ide jött az egyetem elvégzése után, többen mondogatták: „Jól járt vele a falu”. És persze ő is jól járt ezzel a faluval. Jól járt azért is, mert tágas, kényelmes szolgálati lakást kapott. A ház előtt üdezöld fenyők sorakoznak. A jókora udvaron baba­házban, füves terepen játszhat két gyerme­ke. Mindez egy csendes utca elején. A szo­bákban könyvek, magnók, lemezek, szellemi termékek sokasága. Keskeny folyosó vezet innen a rendelőbe. Itt széttekintve igazolhat­juk a tanácsi és egészségügyi szakemberek megállapítását: ezt a rendelőt sok város is megirigyelheti. Műszerezettsége, házi patiká­ja, öltözője, jó nagy betegvárója teszi irigy­lésre méltóvá. A doktor derűs arccal mutatja a fogorvosi műszereket, szakszerűen magya­rázza, hogy a közelmúltban egy újabb mo­dern műszer érkezett a fogorvosi munka se­gítéséhez. Egy nyíregyházi fogszakorvos jár ki ide a beteg fogak gyógyítására. A helyi ta­nács sok pénzt áldozott azért, hogy biztosí­tott legyen az itteni gyógyító munka feltéte­le. Hogy ilyen lett a rendelő, ahhoz persze Kozma doktor közbenjárása is kellett. Be­szélgetés közben kiderül: a jó feltételek, a jó légkör, a jó környezet mind-mind elenged­hetetlenek a jó munkához. így van ez persze más szakmákban is. Honnan tudjuk, hogy a kálmánházi orvos jól végzi munkáját? Nem tőle. Az írnok és az asszisztens nő előkerít néhány hivatalos kimutatást. Éves kimutatások ezek, amelye­ket a járási hivatal illetékes osztályának irá­nyításával készítettek. Évente ugyanis egy 12 fős szakbizottság értékeli a nyíregyházi járásban dolgozó körzeti orvosok munkáját. Az átfogó értékelésnél egyebek között figye­lembe veszik az anya- és csecsemővédelmet, a táppénzes napok számát. A kimutatások szerint az értékelők szigorúak. Az utóbbi években Kozma doktor mégis mindig „jó” minősítést kapott. Sőt egyszer kiválóra érté­kelték éves tevékenységét. Nemcsak a technikai feltételek javításá­nak köszönhető ez az értékelés. A fiatal or­vos az önképzésére, a továbbképzésére is nagy gondot fordít. Mint mondja, még ki sem szellőzött igazán a feje és máris egy újabb vizsgára készül. November elején a fővárosban általános orvostanból szakvizsgá­zott. Csaknem egy hétig tartott, amíg neves szaktekintélyek előtt számot adott tudásáról. A szerteágazó orvosi munka legújabb tud­nivalóinak is elsajátította egy részét, s fele­levenítette az egyetemen tanultakat. Szüksé­gét érezte ennek. Azt tartja: „A végeken is lépést kell tartani a fejlődéssel, a jó körzeti orvos is holtig tanul”, önképzését segítik a szobájában látható szakkönyvek, szaklapok. S egyelőre nincs megállás. Újabb könyveket vesz kezébe, készül a munkavédelmi vizsgá­ra. Betegeinek nagy része talán nem is tud­ja, hogy van mit tennie azután is, hogy be­csukja a rendelő ajtaját. Rendelési idő után ült kocsiba nem rég, amikor bement Nyíregyházára és érdeklő­dött egy hatéves kisfiú iránt, aki hosszabb ideje betege és operálásra szorult. Tudja: az információszerzés, a megelőzés segíti későbbi munkáját, közvetve talán a betegek gyógyu­lását is. Megfordul a körzetében akkor is, ha nem hívják. A helyi tanács igazgatási terüle­tén 2280 ember él. Közülük csaknem hatszá- zan tanyán, vagy külterületen élnek. Körze­téhez tartozik Alsósima és Felsősima egy ré­sze is. Dr. Kozma Istvánt a közéleti munkája is ismertté tette. Helyi, járási, megyei és orszá­gos fórumon végez közhasznú közéleti mun­kát. Gondosan ügyel rá, hogy ez a soknak tűnő megterhelés ne menjen a gyógyító munka rovására. Pártmegbízatásként teljesí­ti valamennyi megbízatását. Sok-sok elfog­laltsága mellett még arra is volt ideje, ener­giája, hogy diplomát szerezzen a marxista egyetem szakosító tagozatán. Ez év tavaszán végzett, filozófia szakon. Érthető, hogy miért éppen itt. Az orvosi munkához, a gyógyítás­hoz nemcsak a szaktudás, a bölcselkedés is szükséges. Nincs két egyforma beteg. A jó szó néha gyógyszerként hat. A fiatal orvos egy másik érvének ez a lényege: a modern ember nemcsak szakmai, politikai ismereteit is bővíti. S alig hogy megszerezte második diplomá­ját a szakosítón, a helyi pártvezetők megke­resték: „Segítsd nekünk a politikai oktatást. Most úgy is benne vagy a témában”. Más­kor is számíthatnak tartalmas előadására a politikai vitakör hallgatói. E vitakörnek egyébként nemcsak előadója, hallgatója is. Szívesen kapcsolódik a helyi politikai mun­kába, segítő szándékkal adja tovább tudá­sát azoknak, akik igénylik. A kálmánházi párt- és tanácsi vezetők joggal állíthatják őt példaképül a falusi értelmiség elé. Együtt él, együtt lélegzik a faluval. Volt rá példa, hogy éppen falugyűlésről, vagy párttaggyűlésről hívták ki, s csendben, lábujjhegyen távozott betegéhez. Egyszer felkérték, hogy tanácsülé­sen számoljon be a település egészségügyi helyzetéről. Mi tagadás, addig nem ismerte az ilyen beszámolók formaságait. De a ta­nács vb-titkára segített neki. A tsz párttit­kára pedig személyes jóbarátja. Együtt jár­tak külföldön, gyakran látogatja egymást a két család. Talán ez a személyes kapcsolat is formálja a körzeti orvos közéletiségét. Meghatározó szerepe van a helyi értelmi­ség nevelő, embert formáló munkájában. A községi tanácson évente megrendezik az ér­telmiségi találkozót. Ezeken a találkozókon is cserélődnek az információk. Persze barát- kozásra, személyes gondok és örömök meg­beszélésére is alkalmasak ezek a találkozók. A körzeti orvos néha kíváncsi arra, hogy a tsz gépműhelyében milyen a munkavédelem. Ahogy beszélget a szerelőkkel, a traktorosok­kal, felhasználja a párttaggyűléseken szerzett információit is. Ezek a beszélgetések az egészségügyi nevelést is szolgálják. Néha al­maválogató asszonyok között is megfordul, s ha betegségre terelődik a szó, szívesen ad ta­nácsot. Szívesen, mert élete, munkája szorosan kapcsolódik a Vöröskereszthez. Helyben ő a vöröskeresztes alapszervezet elnöke. A Vö­röskereszt járási vezetőségének hosszabb ide­je tagja. A megyei vezetőség mellett műkö­dő elsősegélynyújtó bizottság tagjai közé is beválasztották. Szeptember végén újabb meg­tiszteltetés érte. A kongresszuson beválasz­tották a Magyar Vöröskereszt országos veze­tőségébe. Megtiszteltetés és megterhelés. Mindkettőt vállalta. Hogy is ne vállalta volna, amikor vöröskereszt« munkáját is többször kísérte siker. És különben is — teszi hozzá — fele­sége vöröskeresztes tanár-elnök a helyi álta­lános iskolában. Ketten készítették fel azo­kat a gyerekeket, akik járási vöröskeresztes vetélkedőn elsők lettek. Személyes sikerének is elkönyvelheti, hogy a modern technika közreműködésével átlagon felüli az egészség- ügyi felvilágosítás Kálmánházán. A rende­lőben levő magnón megnyom egy gombot, még nem hallunk semmit, de kéri, hogy men­jünk ki a betegváróba. Az itt felszerelt hang­szóró halkan, de jól érthetően felvilágosító előadásokat sugároz. Pár napja kérdezték: az országos vezető­ség melyik bizottságában szeretne dolgozni. Az ifjúsági bizottságot választotta. Decem­berben megy először az országos vezetőség ülésére. Itt ha módja lesz, az emberek egész­ségügyi műveltségének növelése érdekében emel szót. A 35 éves orvos hasznosan tölti el szabad idejét Régebben részt vett a focipályán, a buli meccseken. Az MHSZ-klubban most is kikapcsolódást jelent számára a célbalövés. Utazásai során szenvedélyesen fotózik. Meg­érteti magát orosz nyelven, s közeli tervei között szerepel, hogy megtanulja az angol nyelv alapjait is. Utóbbi nagy terve megva­lósításánál hasznára lesz, hogy az egyetemen egy angolul tudó jemeni diák volt a szoba­társa. Dr. Kozma István, a kisvárdai Besse­nyei György Gimnázium nyugdíjas hivatal- segédének fia sikeres embernek mondhatja magát. Jó orvosnak tartják. — S ön kit tart jó betegnek? — Elsősorban azt, aki megtartja előírásai­mat és hozzájárul a saját gyógyulásához. Nábrádi Lajos 1932, december. 4. O Révész Napsugár rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom