Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
1982. december 31. j- .agyon sok embert hiv- iV tunk meg erre a szil- * ® veszteire. Jól éreztük magunkat, énekeltünk, táncoltunk. A televíziót még délután átvittem a kisebbik szobába, hogy ne zavarja a többieket, ha nézné valaki. És most egy idő után mindenki ott ült a televízió előtt, a térdéről evett, a lábához tett üvegből ivott. — Barátaim! — megköszörültem a torkom —, milyen jó, ha valaki olyan emberek közt lehet, akiket ... — Petyka, menj egy kicsit jobbra! — szólt rám Podolin. — Mit mondasz? — hirtelen nem értettem, hogy mit akar. — Menj jobbra, belelóg a könyököd a képbe. — Ja ... Nos, kedves barátaim ... — Petyka, menj balra, és ne hadonássz, nem látok semmit!... Körülnézek, látom, hogy senki sem figyel rám. Leülök, és én is nézem a tévét, valaki népdalokat énekel. — Ki ez? — kérdem Vaszkától. — Nehogy azt mondd, hogy nem ismered! — suttogja fojtott hangon. — Cssst! — sziszeg ránk valaki hátulról. Egyedül iszom, mint a ló, meg mint a többiek, ettől egészen elszomorodok, hát újból megköszörülöm a torkom: — Barátaim! Milyen ritka, hogy ennyien összejövünk, mindenki csak odahaza ül a négy fal közt, de most... — Ülj már le! Maradj már nyugton! — Ez a kedvenc nótám — formed rám Pancsenko. — Mi van vele, ez mindig kitalál valamit! — kontrá- zik neki valaki. A feleségem kitaszigál a konyhába, közben ezt mondja: — Mi bajod? Nem férsz a bőrödbe? Eddig minden rendben ment. Ülj le te is nézd a tévét, mint a rendes emberek! Még hazamennek a végén, és otthon nézik meg a szilveszteri műsort. Visszamegyek a szobába; már a villanyt is lekapcsolták. Hallgatnak, csak néha hangzik el egy megjegyzés: — Megöregedett... — ö is... — Teljesen tönkrement ... — A hangjával is van valami. Biztos iszik ... Egyszer valami vidám dolgot mondhattak, mert mindenki felnevetett. Kaptam az alkalmon, odaültem Marja Ivanovna mellé. — Marja Ivanovna — mondtam neki behízelgő hangon —, még mindig olyan szépen énekli a ... Marja Ivanovna szórakozott, ingerült pillantást vetett rám. — Jó, jó, csak vicceltem — mondtam —, bocsánat. f elkaptam egy üveg pezsgőt, felvettem a kabátom, lementem az utcára. Szemben egy gyár van, a portán egymagában üldögélt Vaszilij Gyenyiszo- vics. Odamentem hozzá; rettenetesen megörült nekem. Nem lehetett valami kellemes egyedül ücsörögni egy ilyen éjszakán. — Igyunk, Vaszilij Gye- nyiszovics! Tudod, mire emelem az első poharat? — Na? — A barátságra. — Hát bizony, sok jó ember kis helyen is elfér. Így töltöttem szilveszter éjszakáját. Ügy akartam nevelni a tacskómat, hogy ugasson, ha enni akar. Sok százszor megmutattam neki. — No és? Ugat, ha enni akar? — Azt nem, de nem eszik, ha én nem ugatok! ★ A vendég kirohan az étteremből, befordul a sarkon, a következő utcasarkon megint, átvág egy udvaron, megáll, körülnéz, és csak azután vizsgálja meg a rajta levő felöltőt. Arca hirtelen dühösen eltorzul: — A fene vigye, hát nem a saját kabátomat adták ide?! ★ — Azt mondta, doktor úr, öltsem ki a nyelvem és aztán bele sem nézett a torkomba ! — Tudja, Kovács néni, szeretem, ha csend van körülöttem, amikor dolgozom. A gyalogosátjárón egy férfi fekszik, mellette autó áll. A rendőr előveszi a noteszát és zordan felszólítja a gépkocsivezetőt: — Mondja el, hogyan ütötte el ezt az illetőt! — Nem ütöttem el rendőr elvtárs. Csupán megálltam és intettem neki, hogy átmehet. Szegény flótás, bizonyára annyira elámult, hogy összeesett. ★ — Képzeld, mi történt velem tegnap! Észreveszek a parkban egy elbűvölő szőke tündért, aki kutyát sétáltat. Odamegyek hozzá és bevezetőül így szólok: „Milyen szép kutyája van! Én már évek óta arról ábrándozom, hogy ugyanilyen kutyám legyen!” — És mi történt? — Hát a lány ideadta nekem a kuvaszt — és faképnél hagyott! Ó, csak a kéményseprő kívánt BU£K-ot, szivacs- Hajnali meglepetés kém (FERTER JÁNOS RAJZAI) Ez az év is jól kezdődik ... Ne makacskodj öregem, gyere kapjunk még be egy üveggel... ! KM ÚJÉVI MELLÉKLET EDUARD UGULAVA: Szilveszter HUMOR
