Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-29 / 304. szám

8 Kelet-Magyarország 1982. december 29. Képes Sport Kupa A zsúfolásig megtelt győri sportcsaknokban kedden este megkezdődött a Képes Sport ha­gyományos, immár XI. teremlab­darúgó-tornája. Ezúttal vidéki együttesek alkotják a mezőnyt, éspedig a bajnoki címet védő Rába ETO, az elmúlt évi győztes Diósgyőr, a korábban már kupát nyert Zalaegerszeg, valamint a Haladás. Haladás—Diósgyőr 4:3 (2:1). V.: Nagy B. Góllövők: Horváth 2, Teodoru 1. (öngól), Kanyar, il­letve Borostyán 2, Tatár. Az első percek bizonytalansága után a bátran és jól játszó Ha­ladás megérdemelten győzött a kupavédő Diósgyőr ellen. Rába ETO—Zalaegerszeg 9:2 (7:0). V.: Bártfai. Góllövők: Sza­bó 5, Burcsa 2, Szentes, Hajszán, illetve Takács, Hajszán (öngól). A Rába ETO a Képes Sport Kupa történetének 62. mérkőzé­sén rekordkülönbségű győzelmet aratott teljesen megérdemelten. Ma, a torna második napján is 17,00 órakor kezdődik a műsor, a keddi két vesztes, a Diósgyőr és a ZTE mérkőzésével, majd az el­ső napi győztesek csapnak össze, a Rába ETO és a Haladás. < ' > „Március végén játszani akarok" ne, hogy nem lesz semmi prob­léma, azaz sikerült a műtét. Persze ez majd a pályán derül ki igazán. — Most pihenek és sokat ját­szom ötéves kislányommal, Annamáriával. Kivettem az ovi­ból, hogy ne unatkozzak egye­dül itthon. És persze fogadom a látogatókat, minden nap be­nyit hozzám valaki. Még szur­kolók is jöttek! — Ami pedig a játékot illeti: március végén játszani akarok! Ügy tervezem, a március 30-i, MTK-VM elleni idegenbeli meccsen — ha a mester is úgy látja — pályára lépek.. A kék­fehérek ellen sérültem meg, ép­pen ezért mindenképpen ját­szani szeretnék a tavaszi visz- szavágón ellenük. Fűt a vágy, hogy csapatunk győzelemmel vágjon vissza az ősszel itthon elszenvedett veresé; . rt, én pe­dig jó játékkal tüiiesszek a Hungária körútiakkal szem­ben. „NEM FOGUNK KIESNI!” Cséke eddig ötven NB I-es mérkőzésen szeresteit. Góljai­nak száma: négy. — Remélem tavasszal folyta­tódik a sorozat — mondta ter­veiről. — Foglalkoztat, persze, hogy foglalkoztat a jövő. Ügy érzem, nem fogunk kiesni! Az őszi gyengébb szerepléstől rosz- szabb már nem jöhet. A hajrá­ra összerázódott a csapat, úgy láttam a lelátóról, hogy nem lesz gond a tavaszi folytatás­ban. A jelenlegi 11 ponthoz ti­zennégyet még össze tudunk szedni, s akkor bennmaradunk. Huszonöt ponttal szerintem el­kerülünk a kiesőhelyekről. — Ami nagyon fontos: az el­ső négy meccs eredményessé­ge! A Honvéd, a Dózsa, a DVTK és a Videoton ellen 4—5 pontot meg kell szerezni, s ak­kor nem lesz baj. Az önbizalom is növekszik, új erőt kapunk valamennyien a sikeresebb ta­vaszhoz. Nagyon bízom benne, ezen a négy meccsen meglesz a 4—5 pont. — Hogy melyik két csapat esik ki? Az egyik biztos: az MTK-VM. S ezt nem azért mondom, mert a kék-fehérek ellen sérültem meg. A Hungá­ria körúti gárdának a leggyen­gébb szerintem a játékosállo­mánya. A sorsolásuk sem a legjobb. Hogy melyik lesz a másik gárda? Erre több együt­tesnek van esélye. Állítom: mi elkerülünk ezek közül. Bagoly Dániel Cséke-műtét étén Hosszú ideje hiányzik az NVVSSC NB I-es labdarúgócsapa­tából Cséke György, a védelem egyik legjobbja. A szélsöháf- véd — a bal és a jobb oldalon egyaránt kiváló teljesítményre képes — még az őszi idény ötödik fordulójában dőlt ki a sor­ból. A népszerű játékost azóta nem látbatták a szurkolók a pályán. KÉT ÓRA A MŰTŐASZTALON — December 17-én megműtöt­ték — mutatott bekötözött bal térdére Cséke György, ahogy a szurkolók hívják: Nyúzó. — A Budapesti Sportkórházban Eiben főorvos operált. Délután 13,00 órakor altattak el és 15 óra után vittek vissza a műtőből a szobámba. A sérült belső por­cot kivették, a belső szalagon keletkezett szövődményt pedig lekaparták. Nem kis vágás van a térdemen, hiszen 14 öltéssel varrták össze végül a sebet... — Szeptember 25-én, az MTKt VM elleni itthoni meccsen sé­rültem meg. Egy összecsapás­nál jókora rúgást kaptam a térdemre. Rettenetesen fájt... Nem Is tudtam tovább játsza­ni, a 63. percben lebicegtem a pályáról. Azóta járom az orvo­sokat, a kórházakat. — A sportkórházban megláto­gatott dr. Magyar György veze­tő edző is. Játékostársam, Ko­vács Béla pedig kétszer is be­Cséke György otthonában 5 éves kislányának, Annamáriá­nak mesét olvas az újságból. (Gaál Béla felvétele) jött megnézni. Itthon — decem­ber 23-án esje jöttem haza — már igen sokan eljöttek hoz­zám. Volt Gáspár, Kléninger, Szikszai és Czeczeli. Jólesett a társak látogatása, mielőbbi gyógyulást kívánása. RAJT AZ MTK-VM ELLEN? Cséke térdéből december 29- én a nyíregyházi sportorvosi Intézet főorvosa, dr. Arkossy Ferenc szedi ki a varratot. Kontrollra — ellenőrzésre — pe­dig január 19-én megy a játé­kos, Budapestre a sportkórház­ba. — Elben főorvos úr azt mondta, ha minden rendben lesz, február végén elkezdhe­tem a mozgást, persze fokoza­tos terheléssel. Jelenleg nem fáj a lábam, nagyon bízom ben­Ellcészült az NB ll-es CSB csoportbeosztása Várad! János továbbra is válo­gatott. A téli szünet ellenére sincs csend a szorító környékén. A Magyar ökölvívó Szövetségben hajrájához érkezett a munka, egymás után látnak napvilá­got a különböző döntések. így: kijelölték az új válogatott ke­retet,, elkészítették az új rend­szerű csapatbajnokság cso­portbeosztásait, az idei ered­mények alapján összeállították az ökölvívók és a szakosztá­lyok rangsorát. A Papp László szövetségi ka­pitány által összeállított válo­gatott keretben ezúttal is he­lyet kapott a moszkvai olimpia bronzérmese, Váradi János, az NYVSSC légsúlyú öklözője. A Juhász József ötödik a súlycso­portjában. legjobbak — köztük Váradi — január 4-én látnak munkához, a szabadság-hegyi központi edzőtáborban készülnek majd a jövő évi feladatokra. A nyír­egyházi ökölvívó nagy tervek­kel várja 1983-mat, szeretné bizonyítani: változatlanul súly­csoportjának a legjobbja. A Magyar ökölvívó Szövet­ség döntése értelmében jövőre új rendszerű csapatbajnokság kezdődik. A küzdelmeket feb­ruártól három osztályban ren­dezik meg. Az NB I-ben, az NB II-ben és az NB Ill-ban 19 csa­pat indul. A MÖSZ az idei mi­nősítések alapján állapította meg az együttesek besorolását. Az NB I-ben a Bp. Honvéd, az Ü. Dózsa, a Kecskeméti SC, a Kun Béla SE, a Tatabányai Bányász, valamint a Bp. Építők és a Vasas osztályozó győzte­se kerül. Az NYVSSC gárdája az NB II-ben kapott helyet. Szántó József edző legénységének a Borsodi Bányász, a Székesfe­hérvári SZIM Vasas, az Orosz­lányi Bányász, a Paksi SE, va­lamint az Építők—Vasas osztá­lyozó vesztese lesz az ellenfe­le. A sorsolást januárban hoz­zák nyilvánosságra. A CSB február 12-én startol. Az idei eredmények alapján összeállított ranglistán az NYVSSC a 14. helyre került a szakosztályok között. A Buda­pesti Honvéd 138 ponttal vég­zett az élen, a 72 pontos Üjpesti Dózsa és a 48 pontos Tatabánya előtt. A nyíregyházi szakosz­tály 16 pontot gyűjtött. NB Il-es elenfelei közül a Borso­di Bányász negyedik, az Orosz­lányi Bányász hatodik, a Pak­si SE kilencedik, a SZIM Va­sas tizedik, valamint az Épí­tők hetedik, a Vasas pedig ti­zenkettedik lett a rangsorban. Nem lesz tehát könnyű dolga az NYVSSC-nek! Az abszolút rangsorban Vára­di János a 13. helyre került, 210 ponttal. Hranek Sándor (Bp. Honvéd) lett az első, 385 pont­tal, Alvics Gyula (Bp. Honvéd) a második 370, Danyi Jenő (Bp. Honvéd) pedig a harmadik 333 ponttal. A súlycsoportok tízes ranglis­tájára három NYVSSC-s fiú került. Légsúlyban Váradi Já­nos Hassza András (Bp. Hon­véd) mögött második lett, klub­társa, Tóth András pedig tize­dik. Könnyűsúlyban Juhász Jó­zsef került a ranglista ötödik helyére. Akik megelőzték: Gönczi (KSC), Sándor (Szege­di Dózsa), Kövér (Bp. Hon­véd), Hidegh (Kun Béla SE). Az NB ll-es CSB-ellenfelek közül a Borsodi Bányásznak kilenc, az Oroszlányi Bányász­nak öt, a Paksi SE-nek négy, a SZIM Vasasnak öt, vala­mint az Építőknek és a Vasas­nak négy-négy ökölvívója ke­rült a súlycsoportok legjobb tíz versenyzője közé. A kis Eszenyi — gólkirály Nemzetközi teremlabdarúgó­tornán vett részt Zalaegerszegen az NYVSSC serdülőcsapata. A Téli Kupán a nyíregyháziak ötö­dikek lettek, 12 gárda között. A dobogón, sorrendben a ZTE, a Haladás VSE és az osztrák FK Austria Memphis végzett. A tor­na gólkirálya ifjú Eszenyi Dénes lett. Dénes folytatja édesapja csatárteljesítményét. Dimó — ahogy a szurkolók hívják — Eszenyi Dénes, a Nyíregyházi Spartacus egykori NB I B-s csa­patának volt a házi gólkirálya. Jelenleg pedig — mint ismeretes — az NYVSSC pályaedzője. TOTÓ 1. HÉT 1. Ascoli—Cesena 1, X 2. Catanzaro—Avellino X 3. Napoli—Verona 1 4. Pisa—Torino x, 2 5. Sampdoria—Fiorentina 1, 2 6. Udinese—Inter. X, 2 7. Atalanta—Lazio 1 8. Bari—Cremonese 1 9. Bologna—Lecce 1 10. Campobasso—Sambened. 1 11. Cavese—Como x, 1 12. Pistoiese—Palermo X, 1 13. Varese—Foggia 1 14. Arezzo—Perugia 1 15. Milan—Reggiana 1 16. Juventus—Cagliari 1 A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az 52. he­ti totónyeremények az illeték le­vonása után a következők: 13 találatos szelvény 12 darab, nyereményük egyenként 191594 forint. Ezek közül 13 plusz 1 ta­lálatos szelvény 2 darab, a nye­remény és a jutalom együtt 574 ezer 782 forint. 12 találatos szelvény 436 darab, nyereményük egyenként 3515 fo­rint 11 találatos szelvény 6217 darab, nyereményük egyenként 247 fo­rint. A 10 találatos szelvények szá­ma 45 830 darab, nyereményük egyenként 50 forint. A közölt adatok nem végle­gesek. Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. J—». 4401 Telefon: 11-277, 11-415, n-525, 11-140 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, PL: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 __ m ___ Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 35 MMM* Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 103,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őriünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 35 050 HU ISSN 0133—3NI 1982. december 29., szerda KOSSUTH RADIO 8,27: Világablak. — 9,08: Hi­res előadóművészek felvételei­ből. — 10,05: Téli mustra. — 10,35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10,50: Nicolas Guillen kubai költő versei. — 11,10: Erich Leinsdorf Mozart gyer­mekkori szimfóniáiból vezé­nyel a Londoni filharmonikus zenekar élén. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Kritikusok fóruma. — 13,40: Dzsesszmelódiák. —*14,29: Miska bácsi levelesládája. — 15,05: Hangképek és vallomá­sok egy országos népzenei záró- tanfolyamról. — 15,36: Fritz Kreisler hegedül. — 16,05: Bor- bíró herceg három pőre. — 16,46: Bárdos Lajos kórusmű­veiből. — 17,05: Nem az igazi, de ... — 17,30: Pátria — népze­nei hanglemezsorozat. — 17,44: Egy kis itóka, ha . .. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Oj lemeze­inkből. — 20,24: Szvjatoszlav Richter felvételei. — 21,30: öt kontinens — egy éve. — 22,30: Lemezgyűjtemények. — 23,30: Zenekari muzsika. — 0,10: Vi­rágénekek. PETŐFI RADIO 8,05: Szovjet dalok. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,05: Nép­dalok. — 12,35: Tánczenei kok­tél. — 13,30: Színes szőttes. — 14,00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. — 16,00: A Diákkönyv­tár hangszalagon melléklete. — 16,40: Operettmúzeum. — 17,00: Nyolc rádió nyolc dala. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,35: Nép­dalkórusok, népi hangszerszó­lók. — 19,05: Szórakoztató zene Moszkvából. — 19,25: Utazás Kautlában. Riport. — 19,45: A Bad Company felvételeiből. — 20,35: Ifjúsági kulturális kör- körkép. — 21,27: A rock and roll csillagai. — 22,17: Részletek Offenbach operettjéből. — 23,20: Szörényi Levente és Bródy Já­nos dalaiból. 3. MŰSOR 9,00: Az Omega együttes ösz- szes felvétele. — 9,37: Finn ope- raicklus. IV. rész. — 12,00: Két trió. — 13,07: Fekete Afrika ze­néjéből. — 13,22: Zenekari mu­zsika. — 15,00: Reneszánsz kó­rusmuzsika. — 15,35: Történel­mi operákból. — 16,34: öt föld­rész zenéje. — 16,50: Űj kama­razenei felvételeinkből. — 17,45: Reflektorfényben egy opera­ária. — 18,15: Magnósok figye­lem! — 19,05: Hangszerszólók. — 19,35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangver­senye. — Kb. 21,30: Minden versek titkai. — Kb. 22,01: Iri­na Arhipova Szviridov-dalokat énekel. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lap­szemle. — 17,10: Mikroobjektiv. A tartalomból: Filmlevél. Veres József jegyzete A lator című olasz—francia filmről. — A járműjavító táncosai. (Kolláth Adrienne) — Vendégváró éte­lek, italok. (Horvát Péter) — Hulladékokból haszon. (Rózsa­völgyi Erzsébet) — Adósok. (Haskó József) — 18,00: Észak­tiszántúli krónika. — 18,15: Len- te Lajos énekel. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter) MAGYAR TV 9,00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism., sz.) — 9,05: Szünidei matiné. A föld titkai. NSZK filmsorozat (sz.) 13 5. rész: Élet az árnyék birodal­mában (ism.) — 9,30: Lolka- Bolka Texasban. Lengyel rajz­film (Ism., sz.) — 9,40: A Los- niawski család. Magyarul be­szélő lengyel kisjátékfilm-soro- zat. 7/2. rész: A néppap (sz.) — 10,10: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.) — 10,35: öt lépés Kairó felé. Magyarul be­szélő amerikai film (Ism.) — 12,10: Képújság. — 14,05: Isko­latévé: nyelvtanárok figyelem! Olvasástanítás, Írástanítás (Ism.) A nyelvtan tanítása (ism.) — 15,10: Hírek. — 15,15: Gólyavári esték. Etnikum és politika. 8/3. rész: Nemzeti fejlődés és el­lentétek a XIX. századi Ma­gyarországon (ism., sz.) — 16,00: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 16,05: Fogócska. Szoko- lay Sándor műsora (ism., sz.) — 16,40: Reklám. — 16,50: Kép­újság. — 16,55: Képes Sport Kupa teremlabdarúgó-toma. — DVTK—ZTE és Rába ETO—Ha­ladás mérkőzés. Közvetítés Győrből (sz.) — 18,35: Reklám. — 18,45: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétoma (sz.) — 18,50: Esti mese (sz.) — 19,00: Hat­vanéves a Szovjetunió. Dísz­előadás a Vígszínházban (sz.) — Közben: Tv-híradó 1. (sz.) — Kb. 21,20: Én vagyok Mária. Magyarul beszélő svéd film (sz.) — 22,50: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: A kisfilmek kedvelői­nek : A szabadság és ifjúság szigete. Csehszlovák rövidfilm (sz.) — Környező világunk: a város és a természet együttélé­se. Angol rövidfilm (sz.) — 21,00: Tv-hlradó 2. (sz.) —21,20: Hogyan találkozhat egy lány s egy fiú? (sz.) — 22,20: Pul­zus. Könnyű, zenei panoráma (sz.) — 23,05: Képújság. szlovák tv 9,00: Hírek. — 9,05: Babszem- jankó kalandjai. VII. rész. — 9,30: A gyermekjégrevü műso­ra. — 10,20: A Novák család. Tv-filmsorozat, befejező rész. — 11,10: Szórakoztató vetélke­dőmüsor. — 11,45: Gazdaság­politikai magazin. — 12,25: Híradó. — 13,40: Hírek. — 13,45: Piroska és a farkas. Szovjet zenés film, II. rész. — 15,10: P. Pochly-portré. — 15,35: A bratislavai líra műsorából. — 16,15: Ismeretterjesztő műsor. — 16,55: A lézersugárról. — 17,40: Séta a világűrben. III. rész. — 18,05: Gustáv Husák válogatott beszédei és cikkei. Stúdióbe­szélgetés. — 18,35: Autósok, motorosok. Magazinműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Fortuna és Ja- cunta. Spanyol tv-filmsorozat. VII. rész. — 21,05: Zenés talál­kozó Moszkvában. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: A világ 1982-ben. Dokumentum- műsor a külpolitikai esemé­nyekről. — 22,35: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: HARMAN A SLAMASZTIKA- BAN (amerikai). Nyíregyháza Béke mozi: EGY KIS INDIAN (amerikai). Elő­adás kezdete: 16 óra! JOBB MA EGY NO, MINT TEGNAP HÁ­ROM (16 év!, francia). Előadás kezdete: 18 és 20 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: ROBOTOKKAL A SATURNUS KÖRÜL (lengyel). Kisvár da mozi: FEKETE GYÉMÁNTOK I—H. (magyar). Mátészalka Béke mozi: A HOSSZÜTAVFUTÖ MAGÁ­NYOSSÁGA (16 év!, angol) Elő­adás kezdete: 17,30 óra! KOMA (16 év!, amerikai) Előadás kez­dete 1° sn órn' m*kllT-»-t=IMg,l.l5UaUkliSlI>±4-J 29., s/.erda, 19,00 óra: PYGMA­LION. József Attila-bérlet. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy Nyíregyháza, Simái u. 9. sz. alatti VEGYESRUHÁZATI SZAKÜZLETÜNK 1982. DECEMBER 30-TÓL 1983. JANUÁR 5-IG LELTÁR MIATT ZÁRVA TART. Nyitás 1983. január 6-én, 9 órakor. KEDVES VÁSÁRLÓINKNAK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! „METEOR” RUHÁZATI KERESKEDELMI VÁLLALAT rryn hallgassunk ct LUJJU NÉZZÜNK MEG M Tizennegyedik az NYVSSC Ökölvívók a ranglistán

Next

/
Oldalképek
Tartalom