Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-17 / 296. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. december 17. Az év sportolója Romániában: Vali lonescu Az AGERPRES román hírügynökség ebben az évben is szavazásra kérte fel a román sport- újságírókat, hogy válasszák meg az év sportolóját. A szavazás eredményeként Vali lonescu, az athéni Európa-bajnok és világ csúcstartó távolugrónő végzett az első helyen, megelőzve az 1 mérföldön világcsúcstartó Maricica Puica középtávfutónőt és Stefan Rusu birkózó világbajnokot. Túrák, új játékosok, edzőtáborok Az NB l-es labdarúgócsapatok tervei A december 5-i idényzárás és a február 26-i tavaszi rajt között több mint 80 nap áll a labdarúgó NB I résztvevőinek rendelkezésére. A csaknem háromhónapos bajnoki szünetet igyekeznek a legjobban kihasználni. Az MTI az alábbi téli terveket gyűjtötte ösz- sze a tizenhat NB I-es csapat háza tájáról: CSEPEL: Keszthelyi Mihály irányításával december 18-ig folynak az edzések, január 3-án kezdik a felkészülést. A bajnoki rajt előtt a CZ Jena vendégeként előreláthatólag több mérkőzést játszanak az NDK-ban. Minden valószínűség szerint visszakerül az együtteshez Varga II. az ETO- ból. BABA ETO: Decemberben két teremtornán vesznek részt, karácsony után először egy nemzetközin Grazban, majd 28-án, 29-én és 30-án Győrött a Képes Sport-kupán. Január 4-től készülnek, a téli túráról folynak a tárgyalások. BP. HONVÉD: A belgiumi vendégjáték után december 20-ig folynak az edzések, januárban hazai környezetben készülnek. A tervek szerint ugyancsak januárban Nyugat-Berlinben nemzetközi teremtornán játszanak. VASAS: Illovszky Rudolf december 23-ig edzésben tartja a gárdát, s az elsők között kezdenek januárban. Előrehaladott tárgyalások folynak egy téli túráról. December 20-ára ígérték Kakas kiadatását. Kiegészül tavaszra a gárda a leszerelő Híressel és folynak a megbeszélések Segesvári átigazolásáról is. U. DÓZSA: A sérüléssel bajlódott játékosok többsége már Hévizén gyógykezelteti magát, a többiek december 20-ig edzenek. Január 3-tól otthonukban kezdik a felkészülést. FERENCVÁROS: A téli felkészülés első három hetét Bükfürdőn végzik, Novák Dezső edző számít az ősszel sérüléssel bajlódott játékosokra Is. DEBRECEN: December 18-ig rendszeresen edzenek, majd a rövid pihenő után január 3-án, a nagyerdei sportkombinátban látnak munkához. A tervek szerint január végén kéthetes túrára utaznak Algériába. Egyévi kihagyás után elkezdi a felkészülést a műtéten átesett Szűcs János és Kiss János is. VIDEOTON: December 20-ig lépcsőzetesen edzésben tartják a keretet, akik sokat játszottak, korábban pihenőre térhetnek. Január 3-án Székesfehérvárott kezdenek, de szeretnének gyógy- vizes üdülőhely környékén is táborozni. Túrát nem terveznek. tJj játékos a Papp J. SE-ből igazolt tehetséges kapus, Koszta. TATABANYA: December 7-től szabadságot kaptak a játékosok, január 3-tól háromhetes alapozás lesz Tatabányán, bentlakásos rendszerben. Februárban Lengyelországban és az NDK-ban 2—2 mérkőzést játszanak. Tavasz- szal már számítanak a keret valamennyi, korábban sérüléssel bajlódott játékosára. DIÓSGYŐR: A bajnokság után nem tértek pihenőre, heti két edzést tartanak, az egyiket teremben, mert a győri Képes Sport-kupára is készülnek. Január 3-án kezdődik a felkészülés, először Diósgyőrött. A tervek szerint január 20-tól dél-amerikai túrára megy a csapat. Ha az út nem jönne létre, akkor január 16—29. között Hajdúszoboszlón edzőtáboroznak. Kiegészülnek a leszerelő Szemerével és Kovácscsal. HALADÁS: Két hét szabadságot kaptak a játékosok, de december 20-tól már készülnek, Szombathelyen és sárvárott. December 29-én az Olajbányász ellen már mérkőzést játszanak. Február 5-től Jugoszláviában négy mérkőzésük lesz, előzőleg indulnak a Képes Sport-kupán. Dohány a Haladás játékosa lett, rendelkezésre áll a leszerelő Nagy József is. BÉKÉSCSABA: December 20— január 2. között szabadságon lesznek a játékosok. Január 3— 17. között Békéscsabán készülnek, majd 10 napra Bükfürdőre utaznak. Február 5—15. között Tas- kentben nemzetközi tornán játszanak. Szeretnék leigazolni Suliját a Dunaújvárosból, s kiegészülnek a leszerelő Plástyikkal. MTK-VM: December 13-án véget értek az edzések, karácsony előtt még egy alkalmi házi teremtornára összejönnek a játékosok. Január 3-tól Dunavarsány- ban edzőtáboroznak, várhatóan februárban Görögországban vendégszerepeinek. Szó lehet arról — amennyiben gyeptéglázzák a Hungária úti pályát —, hogy tavaszi mérkőzéseiket a szomszédos BKV Előre-stadionban rendezik meg. PÉCS: A levezető edzések december 17-ig tartanak. A felkészülés január 3-án kezdődik és 29-ig folyamatosan. napközis rendszerben folyik. Az előző évekhez hasonlóan Jugoszláviába terveznek túrát február első két hetére. Dohány eltávozott a Haladáshoz, viszont Róth és Baumann leszerel, s rendelkezésükre áll. Folynak a tárgyalások Stemler (Komló) átigazolásáról. ZALAEGERSZEG: December 21-ig tart a rövid szabadság, utána a győri Képes Sport-kupára készülnek. Január 3-tól egy hétig napi egy edzést tartanak. A következő két hétben a délelőtti és délutáni foglalkozások között együtt lesznek. Jugoszláviába vagy Olaszországba próbálnak túrát szervezni. A 20-as keretben várhatóan nem lesz változás. NYÍREGYHÁZA: December 20- tól január 3-ig tart a szabadság. Január 13-tól tíz napot edzőtáboroznak Mosonmagyaróváron. A február 2—20. közötti időszakra tervezett túráról jugoszláv, román és csehszlovák klubokkal folynak a tárgyalások. Szó lehet átigazolásokról is. Fecsku leszerel, a sikerrel bemutatkozott kapus, Varga A. viszont bevonul. Kik késxülnek Helsinkire és Los Ángelesre? A Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén mélyrehatóan elemezték az 1982- es esztendő eseményeit, ugyanakkor a sportágat kormányzó testület figyelmet szentelt az 1983-as és az azt követő év feladatainak. Az elnökség tagjai olyan dokumentumokat ismerhettek meg, amelyek átfogó képpel szolgálnak a magyar atlétika jelenlegi helyzetéről, egyben a jövő lehetőségeiről. A sok érdekes és tanulságos összesítés egyike az a rekordmérleg, amely az 1982- ben született, a felnőtt versenyzők által elért országos csúcs- eredményeket tartalmazza. A búcsúzó esztendőben 25 új rekord született, továbbá két csúcsbeállítás. Ami a legfeltűnőbb: — A 27 kiemelkedő eredmény döntő többsége — szám szerint 17 — az idény első felében született, tehát májusban és júniusban, holott a szezon fő versenye az athéni Európa-bajnokság volt, szeptember 6—12. között. A több mint két tucat csúcseredmény közül mindössze egy jutott az esztendő kilencedik hónapjára: egyedül a 200-as Nagy Istvánnak sikerült az EB-n megjavítania a korábbi legjobb eredményt, 20,61 mp-cel. 1982-ben 16 versenyszám képviselői szolgáltak csúcsjavítással, ami örvendetes dolog, hiszen csaknem minden szakág kivette a részét a rekordok gyűjtéséből. A legtöbb jóval a kalapácsvetők (Tamás és Tánczi) szolgáltak, ötször is felülmúlták a korábbi legjobb eredményt, sajnos azonban még igy is messze járnak a klasszisokra jellemző 80 m-es eredményektől. Derakas teljesítményt nyújtott a rúdugró Sal- bert Ferenc, aki először 5,38 m- rel beállította a korábbi csúcsot, aztán kétszer 5,50-et ugrott, végül közvetlenül az EB előtt 5,55- öt. Kár, hogy a dinamikusan fejlődő, példásan készülő versenyző éppen Athénben sérült meg, így nem is derülhetett ki, hogy vajon valóban ott lehetett volna Európa legjobb hat „rúdasa” között. Nemzetközi klasszishoz méltó eredményt ért el a 4x100-as váltó (38,88 mp), a távolugró Szalma (8,20 m), a hármasugró Bakos! Béla (17,20 m), a maratoni futó Szabó Karolina (2:38:03 óra), a női távolugró Vanyek Zsuzsa (6,79 m), valamint a magasugró Sterk Katalin (1,96 m). Közülük azonban érmet csak Bakosi nyert Athénban, pontszerző helyen pedig rajta kívül csupán Szabó és a váltó végzett. Ennyit a csúcsokról, azok hátteréről, illetve egyéb jellemzőiről. Ezek után pedig röviden a jövőről: az elnökség elfogadta az 1983-as világbajnokságra, illetve a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokra készülő válogatott keret öszeállítását. Erőpróbájára, melynek Helsinki ad otthont, a lehető legszűkebb keret — mindössze 8 fős — készülődik, amelynek tagjai a következők: Bakosi Béla (NYVSSC, 1957-es születésű) hármasugró, Szalma László (Vasas, 1957), távolugró, Sterk Katalin (Tatabánya, 1961), magasugró, Nagy István (Heves, 1959), 4x100, 200 m; Kovács Attila (Szekszárd, 1960), 4x100 m, 200 m; Tatár István (Bp. Honvéd, 1958), 4x100 m. 100 m; Babály László (DMVSC, 1957), 4x100 m, 200 m; Szabó Karolina (Csepel, 1961), maraton. A felsoroltak természetesen az olimpiai keret tagjai is, amelyben rajtuk kívül még huszonkilencen szerepelnek, név szerint a következők: Paragi Ferenc (gerely), Vanyek Zsuzsa (női távol), Pálóczi Gyula (hármasugrás), Salbert Ferenc (rúd), Béla Emese (női magas), Újhelyi Sándor (4x400 m), Vasvári Sándor (4x400 m, 800 m), Bankó Pál (4x 400 m), Bakos György (4x400 m, 110 gát), Paróczai András (4x 400 m, 800 m), Takács István (400 m gát, 4x400 m), Forgács Judit (4x400 m, 400 gát), Pál Ilona (4x400 m, 800 m), Szabó Erzsébet (4x400 m, 800 m), Biacsics Elvira (4x400 m, 800 m), Ladányiné Schaffer Antónia (maraton). Szálai István (800 m, 1500 m), Be- reczky József (800 m, 1500 m), Balogh Gyula (3000 m akadály), Markó Gábor (3000 m akadály), Kiss Ferenc (4x100 m, 200 m), Havas Endre (4x100 m, 100 m), Csiszár Ferenc (diszkosz), Janák Mária (női gerely), Tánczi Tibor (kalapács), Szitás Imre (kalapács), Vida József (kalapács), slnka Albert (kalapács), Füzesi Sándor (kalapács). Sikeres őszi szezont zártak Ibrányiak az élen a megyei röplabdabajnokságban A Szabolcs-Szatmár megyei Röplabda Szövetségben elkészült az 1982-es—83-as bajnoki év őszi fordulójának értékelése. A különböző bajnokságokban összesen 27 csapat vesz részt a megyei bajnokságokban. A női felnőtt mezőnyben kiemelkedik az Ibrányi Szövetkezet csapata, amely biztosan vezet a bajnokságban. A leány serdülőcsoportot szintén az ibrányiak vezetik, így az ibrányi felnőtt női csapat biztosítja magának az elkövetkezendő időre is a szereplést. A férfi felnőtt csapatok tornarendszerben bonyolítják a bajnokságot. A tornarendszer jó lehetőséget ad arra, hogy az osztályozó mérkőzéseken jól szerepeljenek a szabolcs-szatmári csapatok. A szatmári csoportban a rutinos Kölese vezet, míg a szabolcsi csoportot a tehetséges fiatalokból tűzdelt Mátészalkai MTK vezeti, úgy látszik a kettőjük versengése között dől el majd a bajnokság sorsa. A fiú serdülőbajnokságban a mátészalkaiak két csapata is az élen helyezkedik el, míg a nyíregyházi csoportban az egyenletes teljesítményt nyújtó mezőgazda- sági FSC serdülő fiataljai vezetnek. Külön meg kell említeni az NYVSSSC röplabda-szakosztályának kiemelkedő munkáját, mivel nagy energiát fektetnek az utánpótlás biztosítása érdekében, 7 csapattal vesznek részt a megyei bajnokságban, ami országosan is egyedülálló. A megyei röplabdaszövetség elnöksége jó felkészülést kíván a tavaszi szezon folytatására és egészséges versenyzést. 1982—83. évi megyei röplabdabajnokság őszi fordulójának végeredményei: NŐI FELNŐTT: LEÁNY SERDÜLŐ: 1. Ibr. Móricz DSK 6 2. Tiszavasvári Váci 6 0 DSK 18: I 12 6 5 1 15: 3 11 3. NYVSSC II.* 6 4 4. Tiszavasvári Lombik 2 12: 9 9 6 2 4 9:12 8 5. NYVSSC I. 6 2 4 6:15 8 6. Tanárképző** 6 2 4 9:12 6 7. NYVSSC III. 6 0 6 1:18 6 FÉRFI FELNŐTT: SZATMÁRI CSOPORT: 1. Kölese 6 5 1 16: 5 11 2. Rozsály-Zajta 6 4 2 14: 7 10 3. Tiszakóród 6 0 6 0:18 6 SZABOLCSI CSOPORT: 1. M.-szalka MTK 6 5 1 17: 6 11 2. NYVSSC ifi 6 4 2 14: 8 10 3. Fehérgyarmat 6 0 6 1:18* 6 • 'egy büntetőpont levonva. •• = két büntetőpont levonva. FIÜ SERDÜLŐ: /SZATMÁRI CSOPORT: 1. M.-szalka Gép. DSK 12 11 1 33:11 23 2. M.-szalka MTK 12 9 3 31:12 21 3. Rozsály-Zajta 12 4 8 18:25 16 4. Fehérgyarmat 12 0 12 2:36 12 1. Ibrányi Szöv. 5 5 0 15: 2 10 2. Tanárképző II. 5 4 1 13: 7 9 3. Mátész. MTK 5 3 2 11: 7 8 4. Nyírvasvári 5 o 3 6: 9 7 5. Fehérgyarmat* 5 1 4 5:12 5 6. Tiszakóród* 5 0 5 2:15 4 NYÍREGYHÁZI CSOPORT: 1. Mezög. FSC 12 12 0 36: 5 24 2. NYVSSC II. (15. sz. ált. isk.) 12 9 3 29:12 21 3. NYVSSC I. (5. SZ. ált. isk.) 12 3 9 14:21 15 4. NYVSSC III. 12 0 12 2:36 12 Kerék Pál a megyei röplabda- szövetség főtitkára 1982. december 17., péntek KOSSUTH RADIO 8,27: Magyar tájak betegségei és az orvostudomány. — 8,37: Régi hires énekesek műsorából. — 9,03: „Vár egy új világ .. — 9,33: Száll az ének. — 10,05: Zenélő Dominó. — 10,35: Az én poézisom természete. Csokonai Vitéz Mihály versei. — 11,00: Fulguráció (Villámcsapás). Epizódok Bohumll Hrabal regényéből. — 11,46: Melibea és Calisto szerelme. — 12,45: Hétvégi panoráma. — 14,02: Bemutatjuk új felvételeinket. — 15,05: Révkalauz. — 15,35: Haydn: B-dúr vonósnégyes. Op. 76. No. 4. — 16,00: Kapcsolataink. Riport. — 17,05: Népdalok. — 17,35: Kisváros. — 18,00: Behár György fúvósműveiből. — 19,35: Találkozásaim. — 20,30: Operettkedvelőknek. — 21,30: Földközelben. Finn fenyveserdők szélén. — 22,20: Utazás „ Atlagamerikában”. — 22,30: Yehudi Menuhin és Kentner Lajos szonátafelvételeiből. — 23,35: Operanégyesek. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8,05: Szatirikus dalok. — 8,35: Slágermúzeum. — 9,21: Intermikrofon. — 9,41:» Kakasfalvi Csuda Zsuzsanna csodái. Riport. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: Tánczenei koktél. — 12,40: Népi muzsika. — 13,15: Külpolitikai arcképcsarnok. — 13,35: Emlékek. Jegyzet. — 14,00: A Petőfi rádió zenedélutánja. — 16,35: Jó utat! — 17,30. Ötödik sebesség. — 18,35: Pophullám. — 19,40: Régi nóta, híres nóta. — 20,35: Sport, ritmus, zene. n. rész. — 21,35: Az év legjobb tánczenei felvételei. VIII., befejező rész. — 22,05: Népdalkörök pódiuma. — 22,30: Engedje meg! — 23,20: A mai dzsessz. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,10: Jó hét végét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 1720: Körkép. Bálint Attila hét végi jegyzete. — 17,25: Vendégségben boltosoknál. Riporter: Horvát Péter. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Syrius együttes játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária) (SZOMBAT) 8,30: Hírek, időjárás, lapszemle. évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt. — 9,00: Hét végi teríték zenével. — 9,15: Mi a véleménye a két ünnep közötti munkanapokról; a háztartásigép-javításról; a tüzelőellátásról? Riporter: Haskó József, Gönczi Mária, Kolláth Anrienne. — 9,30: Észak-tiszántúli krónika. — Ügyeletekről jelentjük. — Miről írnak a holnapi lapok? — Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Bálint Attila) MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé: fizika (ált. isk. 8. oszt.) Fénytan — optikai eszközök. — 8,30: Fizikai kísérletek. 2. Áramlási jelenségek. — 9,00: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) A rakéta működési elve, űrhajózás, súlytalanság. — 9,25: Technika (ált. isk. 1. oszt.) A fonal. A pókhálótól a hajókötélig (sz.) — 10,00: Rajz és műalkotás-elemzés (ált. isk. alsó tagozat.) Mesélj, rajzolj, játssz velünk. Sárkány hátán (sz.) — 10,20: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5—8. oszt.) Most mit tegyünk? De hiszen a szüleim! (sz.) — 10,30: Deltácska. A jövő energiái. — 10,50: Képújság. — 13,40: Iskolatévé: rajz és műalkotás-elemzés (ism., sz.) — 14,00: Technika (ism., sz.) — 14,25: Fizika (ált. isk. 8. oszt., ism.) — 14,50: Deltácska (ism.) — 15,10: Találkozások matematika ürügyén. Matematikai diákolimpia Budapesten. —15,55: Hírek. — 16,00: Szülők iskolája. xm/13. rész: Kismamaklubok (ism., sz.) — 16,30: Reklám. — 16,40: • Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinjának tunéziai tudósítása (sz.) —17,00: Csali. Horgásztízperc (sz.) — 17,10: Képújság. — 17,15: Kljev közelről. Riportfilm (sz.) — 17,50: Ablak. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik — tévétoma (sz.) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-hínadó (sz.) — 20,00: Delta. Tudományos híradó (sz.) — 20,25: „A” Kazal. Portréfílm (sz.) — 21,35: A hét műtárgya. Toulouse-Lautrec: Ezek a hölgyek (sz.) (Szépművészeti Múzeum.) — 21,40: Reklámújság. — 21,50: A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. — 22,20: Tv-híradó 3. (sz.) — 22,30: A hús. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm (sz.) (18 éven felülieknek!) 2. MŰSOR 20,00: Forradalomban született. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. X/10. rész: Az utolsó találkozás 2. rész. — 21,00: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,20: Budapesti tavaszi fesztivál ’82. Hangulatvillanások. Múzsák randevúja. — 22,20: Képújság. SZOVJET TV 16,45: Szovjetunió—Finnország jégkorongmérkőzés. — 19,00: Híradó. — 19,35: Csata a keresztútnál. Tévéfilm, II. rész. — 20,40: A világ eseményei. — 20,55: Orosz múzeum. — 21,25: Kárpátontúli szólisták és együttesek műsora, II. rész. SZLOVÁK TV 9,05: Hírek. — 9,10: Iskolatele- vlzió. — 9,30: Gyermekműsor.— 10,00: A Tv-híradó sajtóértekezlete. — 10,40: A Novák család. Tv-filmsorozat. X. rész. — 11,35: Szűzföld. Leonyid Brezs- nyev könyvének filmváltozata. V. rész. — 12,25: Tv-híradó. — 15,45: Hírek. — 15,50: Idomítók. Szovjet ifjúsági filmsorozat befejező része. — 16,15: Túlélik-e a 2000. évet? XVI. rész. — 16,40: Szovjetunió—Finnország jégkorongmérkőzés. — Az I. szünetben: Bratislavai magazin. — AH. szünetben: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Fortuna és Jacinta. Spanyol tv-filmsorozat. V. rész. — 21,05: Szórakoztató vetélkedő műsor. — 2/2,00: Az utolsó völgy. Angol történelmi film. — 0,15: Hírek. ROMAN TV 15,30: Német nyelvű adás. — 17,35: A volánnál — autóvezetőknek. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv-híradó. — 20,55: Világhíradő. — 21,15: A repülés. Tévéjáték, befejező rész. — 22,00: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE (am.) Előadás kezdete: 16 és 18 óra! EZ AMERIKA (am„ 16 év!) Előadás kezdete: 20 óra! Nyíregyházi Béke: MEGÁLL AZ IDŐ (14 év!, m.) Nyíregyházi Móricz: A FARKASSZIGET REJTÉLYE (román) Előadás kezdete: 15,30 óra! A DOMB (16 év!, ang.) Előadás kezdete: 17,45 és 20 óra! Kisvárdai mozi: JOBB MA EGY NO, MINT TEGNAP HÁROM (16 év!, fr.) Előadás kezdete: 20 óra! Mátészalkai Béke: FEKETE GYÉMÁNTOK I—II. (m.) Fehérgyarmati mozi: SULIBULI (m.) Nyírbátori mozi: VÁMMENTES HAZASSAG (14 év!, m.) Vásárosnaményi mozi: KILENCTŐL ÖTIG (14 év!, am.) Új ügyvezető elnök az NYYSSC-nél Tegnap délelőtt munkaértekezletet tartottak a Nyíregyházi Va- sutas-Spartacus sc-nél, amelyen részt vett Szilágyi József, a Szabolcs-Szatmár megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke. Az értekezleten bejelentették, hogy más fontos beosztásba helyezése miatt ügyvezető elnöki tisztsége alól felmentették Vámos Istvánt, Az új ügyvezető elnök dr. Bihari Albert lett, aki ezt megelőzően a KISZ megyei bizottságának titkára volt. nupi ivu| iw, i i»i u.imi—irmwiT#-. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 1—6. 4461 Telefon: 11-177, 11-415, 11-625, 11-646 Telexszám: megyében 144, megyén kívül 71144. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 1—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-160. Igazgató, főkönyvelő: 10-001, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 14,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0111—2051 I | I L J HALLGASSUNK LiilU NÉZZÜNK MEG U 1982. december 17., péntek Rekord merleg az atlétáknál