Kelet-Magyarország, 1982. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-15 / 294. szám
8 Kelet-Magyarország 1982. december 15. A siker alapja a tudatos munka Nyíregyházi interjú Nádasdi Jánossal, a salak- . motoros bizottság vezetőjével Belépés csak ternacipében □ elépés csak tornacipőben! Ez volt a címe annak a tőmegsportren- dezvénynek, amelynek vasárnap tartották Nyíregyházán, a Vasvári Pál Gimnázium tornatermében a városi döntőjét. A sikeres vetélkedőt .a városi KISZ-bizottság szervezte, s hat csapat mérte össze tudását tíz különböző sportágban. Szerepelt ezen kosárlabda, jéghoki szárazon, célbadobás, különböző váltóversenyek. A rendezvény színvonlát emelte, hogy a zsűriben több élsportoló vállalt szerepet, köztük Bakos! Béla, Vassné Hrács Piroska, Kiss- né Petrika Ibolya, Batal János. Nagy részt vállaltak a szervezésben a gimnázium fiatal pedagógusai is. A győztes az EVISZ'kollektívája lett, mögöttük második helyen a Vasvári Gimnázium, harmadik helyen pedig a Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai végez- tok* A vasárnapi rendezvény ellenére azt kell mondani, baj van a tömegsporttal. Nem is a szervezéssel, inkább a részvétellel. Mert hiába a legjobb kiírás, a legérdekesebb akció, ha mindaz érdektelenségbe fullad. Panaszkodnak is a szervezők, hogy a hét végeken nem lehet otthonukból kimozdítani az embereket, még a fiatalabbakat sem. Mintha egy bizonyos elkényelmesedés lenne úrrá, amit még csak fokoz a hét végi szabadnapok száma. Pedig alkalom, lehetőség, s most már idő is lenne a mozgásra, a testedzésre. Valahogy nem Jő ez így, mindenkinek a saját érdeke, hogy változtasson rajta. Amíg nem késő, addig senki sem gondol a bajra. Pedig a rendszeresség a mozgásban sem árt. Persze a testedzésnek van egy olyan hiányossága is — télen —, hogy az iskolai tornatermeket a tanóráktól zsúfolt nappalok után főleg az egyesületeknek adják ki. Ez igazából nem is baj, csakhogy nem mindenki sportol egyesületben, vagy éppen nem élsport, csak testedzés kedvéért szeretne mozogni. Az egyesületekben viszont első szempont az eredmény elérése. így egy átlagos, vagy annál kisebb képességű embernek „semmi keresnivalója” sincsen. Vagy mégis? Itt lépnek be a különböző szervek tömegsport-rendezvényei. A Nyíregyházi városi KISZ Bizottság például a korábbi évekhez hasonlóan már most elkészítette a jövő évi tömegsport versenynaptárát. Ezt az előző évek tapasztalatai alapján állították össze. Összesen harminc városi szintű versenyt terveznek, s remélik széles tömegeket tudnak megmoz- gatni. Továbbra is szerepel programjukban a már megszokott kispályás labdarúgótornák, az asztalitenisz-versenyek, az Edzett ifjúgáért napok, a győzelem napi sportversenyek, a ' különböző honvédelmi versenyek. Uj a programban a napokban a KISZ KB és az OTSH által meghirdetett, a Los Angeles-i olimpia jegyében szervezendő akció. S mindezek mellett jövőre is a kevésbé feltételigényes sportágakat helyezik előtérbe. □ program már adott. Egy a lényeg: minél többen kapcsolódjanak be ezekbe a versenyekbe, akciókba. A mozgósításnál nem kis szerepe van a személyes példamutatásnak, szervezésnek. Jó példát mutattak nem is oly rég a szervezésre a Vagép Vállalatnál, a HAFE-nél, ahol a tömegsportnap keretében szinte az egész vállalat, gyár kollektívája kivonult a sportpályára családostól, s közösen versenyeztek. Mert bizony ha valahol, hát akkor itt érvényes a coubertini mondás: a részvétel a fontos. Sipos Béla Mint arról már beszámoltunk, a hét végén Nyíregyházán tartotta országos eszmecseréjét a MAMSZ saiaikmotoros bizottsága. A Volán sóstói üdülőjének különtermében számos, a jövőre nézve is jelentős kihatással járó szakmai kérdés került a testület terítékére. A két napirend közötti rövid szünetet használtuk föl arra, hogy rövid summázatot kérjünk Nádasdi Jánostól, a sportág jeles személyiségétől (a bizottság elnökétől) az idei év nyírségi szerepléséről. — A tudatosan és tervszerűen, biztonságos alapokra épített munka minden körülmények között meghozza sikerét. Mi magunk is tapasztaltuk, hogy Nyíregyházán a Volán-Dózsa motorosainál lényeges és kedvező változások következtek be. Rá kellett jönniük, hogy az az út, amelynek követésére adták a fejüket (mármint a fiatalokkal való foglalkozás) nem egyik napról a másikra hozza meg gyümölcsét. Már korábban is türelemre kértük őket, jelezve — egyszer majd élvezhetik a sportág napos oldalának fényeit is. E folyamatot szerencsére meggyorsította a lengyel edző, Malinowski tevékenysége, aki személyes példamutatásával, higgadt, okos szakmai tanácsaival segítette túl a fiatalokat a nehéz helyzeteken. — Jövőre új rendszerű bajnokságban kezdjük az idényt. Ügy hiszem, az itt jelenlévő szakemberek is érzik: 1983-ban igencsak komolyan kell számolniuk a szabolcsi fiúkkal. Ami számunkra, a szakág irányítóinak kellemes; a nyíregyháziak ilyen szereplése még inkább kiegyenlíti a hazai élmezőnyt. Miskolc elsődlegessége ugyanis ma már a múlté. A stafétabotot átvette Debrecen, ám szorosan ott vannak mögöttük a nyíregyháziak is . .. — Mindennek lesznek kedvező hatásai a válogatott szereplésére? — Hogyne. Hiszen a három-három debreceni és miskolci, valamint az egy gyulai motoros ma ié Balogh Janos is bekerült abba a teambe, melynek jövőre a VB-n való szereplés sikere lesz a legfontosabb. Az sem titok, hogy Petrikovics Józseffel pedig a Junior EB-nevezéseknél számolunk, nagyon is komolyan, hisz az olaszországi Lonigóban rendezendő fináléba várjuk őt... — Két fiatalról esett már sző. S a többiek? — Még annyit, hogy a szakág felelőseinek nem kis fejtörést okozott Petrikovics indítása. A szakosztály vezetőivel is megvitattuk, hogy közös érdekünk, ha az idén még életkorát kihasználva a juniorok között Indítjuk a világversenyen. Sikerélményt szerezhet, emellett korosztálya legjobbjaival találkozhat. Kovács András és stekler Gábor a szocialista országok Béke és Barátság futamain képviselheti majd a piros-fehér-zöld színeket. Persze rájuk sem vár köny- nyű feladat. A cél ugyanis, hogy jövőre megnyerjük a hét nemzet tehetségeinek vetélkedőjét. . . — összegezve — mondta befejezésül Nádasdi János — a technikai háttér, a szakosztályvezetés egysége garancia arra, hogy 1983-ban is sok és emlékezetes sikerben legyen része a sportág szabolcs-szatmári barátainak . . . Kalenda Zoltán 1882 igazi sportesztendő volt Száz éve történt után fiatal uracsok lekicsinylőén nyilatkoztak a nők gyalogló tudásáról, két budafoki hölgy elhatározta, hogy a helyszínről gyalog jönnek a fővárosba. Fél nyolckor indultak és háromnegyed 9-kor már a Vigadó-téren voltak. Június: az NTE versenyén a rúdugrásban Kajlinger Mihály és Bély Mihály 2 méter 85 centis ugrással holtversenyben lettek elsők. Július: megalakult a varsói evezősegylet, ahol az evezéseken kívül gyakorolják még az úszást, a karéneket és más kultúrmeg- nyilvánulásokat. Augusztus: Franciaországban most az egyik legnépszerűbb sport: a kerékpározás. Majdnem minden városnak van saját pályája, I angol mérföldnyi, ovális alakú, aszfaltozott, 20 méter széles. Szeptember: a Gyöngyösi Korcsolyázó Egylet alapszabályai a Belügyminisztérium által f. évi 51. 290. sz. alatt a bemutatási záradékkal elláttattak. Október: 29-én születik — de erről csak egysoros hír tájékoztat — Fuchs Jenő, aki később, 1908-ban és 1912-ben is olimpiai bajnoki címet nyert kardvívásban, s tagja volt a Londonban és Stockholmban aranyérmet nyert együttesnek is. Persze, az örömhírt közlő apa még nem tudta, mi lesz a fiából. November: György görög király rendeletet bocsát ki, hogy az Iskolákban a testgyakorlásra fordított heti óraszámot kettőről háromra emeljék. December: Manchesterben megegyezés jött létre az angol, skót, wales-i és az ír futballszabá- lyok egyesítésére. 1882 igazi sportesztendő volt... Röplabda: Országos döntőben az NYVSSC A hét végén Debrecenben rendezték meg a röplabda Országos Ifjúsági Kupa területi döntőjének rájátszását. Szabolcs-Szat- már megyét az NYVSSC fiúcsapata képviselte, sikerrel. A debreceni versenyre a csapatok magukkal vitték az egy héttel korábban megrendezett elődöntő eredményeit. Akkor az NYVSSC 3:2 arányban győzött a Debreceni Kinizsi ellen. A szombati és vasárnapi mérkőzések eredményei: Vasas Izzó—NYVSSC 3:0, Debreceni Kinizsi—Kazincbarcika 3:2, Vasas Izzó—Debreceni Kinizsi 3:0, NYVSSC—Kazincbarcika 3:1. A torna végeredménye: 1. Vasas Izzó, 2. NYVSSC, 3. Kazincbarcika, 4. Debreceni Kinizsi. A területi döntő első két helyezettje szerzett jogot az országos döntőn való részvételre, amelyet december 20—24. között tartanak Tatán. A szép sikert elért nyíregyházi csapat névsora: Drotár György, Tomcsik Attila, Nagy Ferenc, Kropkó János, Somogyi Ferenc, Sallai László, Papp Jenő, Czverár Tibor, Laska Gyula és Szabó Zsolt. Edző: Takács János. A világ sportja BONN: Az NSZK labdarúgó-válogatottja kegyvesztett lett, legalábbis a szurkolók és az újságírók körében. Ezt talán legjobban mutatja, hogy az idei év legjobbjai választáson a csapatok versenyében Jupp Derwall együttese mindössze a 11. helyre került. Az elemzések szerint nem tudják megbocsátani Rummeniggééknek az Algéria elleni vereséget, az Ausztria elleni „gyalázatos” döntetlent, Schumacher „embertelenségét” a francia Battistonnal szemben és így tovább. BARCELONA: Barcelona az elmúlt labdarúgó bajnoki fordulóban idei első hazai vereségét szenvedte el a 0:1- gyel az Atletico Bilbaóval szemben. Nem játszott a mérkőzésen a sérült Maradona, és a szakértők véleménye szerint a katalán együttes ezúttal csak karikatúrája volt igazi énjének. Tehetetlenek voltak a játékosok, semmi összhang nem volt közöttük, ezenkívül minden idea nélkül játszottak. ZÜRICH: A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség december 16—18. között Zürichben nagyszabású évadzáró ülést tart több napirendi ponttal. Ezek közé tartozik többek között az 1982. évi spanyolországi VB végleges pénzügyi elszá- malása, amely szerint a tiszta bevétel 65 százalékát a Mundia- lon részt vett országok kapják, 25 százaléka jut a spanyol szövetségnek és 10 százaléka illeti a FIFA-t. A FIFA Végrehajtó Bizottsága december 18-án Joao Havelange elnökletével tanácskozik és az 1986-os VB színhelyével kapcsolatos kérdések kerülnek teríték re. Egy biztos, a következő Mundialt is 24 csapattal rendezik meg és legkésőbb tavasszal, a május 20-i stockholmi ülésen a VB véglegesen kijelöli a 13. világesemény házigazdáját. A Kolumbiával kapcsolatos bonyodalmak felvetették azt a kérdést, hogy a jövőben legalább 6 évvel a soron következő VB előtt jelöljenek színhelyet, így az 1990- es Mundialra már 1984-ben meglesz a végleges döntés. Erre az eseményre az eddigi jelentkezők: Anglia, B'ranciaország, Hollandia, Olaszország, Jugoszlávia, Szovjetunió, de szó van egy „vegyes” igényről is: Ausztria—Magyarország—Jugoszlávia társulással. A zürichi tanácskozáson a FIFA és az UEFA vezetői között megbeszélések folynak még a Los Angeles-i olimpiai tornáról. Az MSZMP Szabolca-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 1—S. 4401 Telefon: U-277, 11-425, 11-525, n-146 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Eona u. 3—5. 4401 __ __ m_m Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 35 |U IHItl Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 103,— forint, félévre 304,— forint, egy évre 400,— forint Í Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán PTT HALLGASSUNK CT NÉZZÜNK MEG ** 1982. december 15., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 8,27: Világablak. — 9,08: Olasz XVIII. századi olasz zeneszerzők műveiből. — 10,05: Hangos, zenés olvasókönyv. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Népdalok. — 11,12: Goethe és a muzsika. — la,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Kritikusok fóruma. — 13,40: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Kagylózene Jánoshalmán. — 15,05: Benedek a törvény előtt. Szabó Pál novellája. — 15,28: Az MR 10—14 különkiadása. — 16,05: Schumann: Hat románc. Op. 69. ■— 17,05: Az „l”-ről a pont... — 17,30: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. —17,44: Donizetti: Lammermoori Lucia. — 19,30: Bizet: Szimfónia. — 20,00: Belföldre és külföldre. — 20,30: Jónás Mátyás népi zenekara játszik, Kerekes Tóth Erzsébet népdalokat énekel. — 21,05: A magyar művelődés századai. — 22,20: Utazás „Atlag- Amerikában”. — 22,30: Gitármuzsika. — 22,45: Miért éppen ezeket. — 23,00: A koldusdiák. — 0.10: Várkonyi Mátyás táncdalaiból. PETŐFI BADIÓ 8,35: Idősebbek hullámhoszszán. — 9,30: Népszerű operakettösök. — 10,00: Zenedélelött. — 12,05: Népdalok a Dunántúlról. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,30: Színes szőttes. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16,00: Mindenki iskolája. — 16,40: A Válasz melléklete, _ n.io: Koncz Zsuzsa énekel. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,35: Külföldről érkezett. — — 18,55: La Mancha lovagja. — 19,25: Prizma. — 19,45: A Dire Straits együttes felvételeiből. — 20,45: A rádió Kabarészinháza novemberi bemutatójának Ismétlése a Szovjet Tudomány és Kultúra Házából. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,10: Mikroobjektiv. A tartalomból: Filmlevél. Veress József jegyzete a Megáll az idő c. magyar filmről. — Rugalmas tervek. (Bálint Attila) — A város kamrája. (Kol- láth Adrienne) — 17,40: Hangos tárlat. Közvetítés a nyíregyházi művelődési ház kiállítóterméből. Riporter: Ágoston István és Rózsavölgyi Erzsébet. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Supergroup felvételeiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter) MAGYAR TV 8,00: Idősebbek is elkezdhetik — tévétoma (ism., sz.) — 8,05: Iskola tévé: földrajz. Afrika népei. A legforróbb kontinens, Afrika (sz.) — 8,25: Francia nyelv. Soyez les bienvenus! 7. Une soirée en famillel (sz.) — 9,00: Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat.) A három kívánság (sz.) — 9,35: Fizikai kísérletek. 3. Részecske- és hul- lámmodeli (sz.) — 9,50: Stop! Közlekedj okosan! A rendőri forgalomirányítás (sz.) — 10,00: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.) — 10,25: Sam és Sally. Francia tévéfilmsorozat: Bedelia (ism., sz.) — 11,20: Bohócok, artisták és társaik. Francia film (ism., sz.) — 11,45: Képújság. — 14,05: Iskolatévé: magyar irodalom (ism., sz.) — 14,40: Földrajz (ism.) — 15,00: Francia nyelv (ism., sz.) — 15,15: Kamera. Hang és látvány (ism.) — 15,45: Képmagnósok, figyelem. Magazinműsor (ism., sz.) — 16,20: Hírek, — 16,25: Képújság. — 16,30: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 16,35: Szovjet est. Bevezető (sz.) — 16,45: Népdal és oalalajka. Folklórműsor (sz.) — 17,00: így pihenünk. Rövidfilm (sz.) — 17,20: A Kreml ősi falainál. Kisfilm (sz.) — 17,40: Kisfilmek gyerekeknek! 1. Mindent tudni akarok. Ismeret- terjesztő kisfilm (sz.) — 2. Trumm kapitány és Csaramora, a boszorkány. Bábfilm (sz.) — 18,10: Tisztelet Üzbegisztánnak. Dokumentumfilm Szamarkand (sz.) — 18,40: Nahodka — kapu az óceánra. A Talát-öböl (sz.) — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik — tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-hlradó (sz.) — 20,00: Bevezető (sz.) — 20,05: Moszkva nem hisz a könnyeknek. Magyarul beszélő szovjet film 1— 2. rész (sz.) (14 éven felülieknek!) — 22,25: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Periszkóp. A külpolitikai szerkesztőség katonapolitikai műsora (sz.) — 20,30: Autó- motorsport. A Telesport technikai magazinja (sz.) — 20,50: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,10: Reklám. — 21,20: Tudósklub’ 82. Érdekek és értékek. SZOVJET TV 17,00: Rajzfilm. — 17,15: Balettműsor. — 17,50: Dokumentumfilmek. — 19,00: Híradó. — 19,35: Régi módi tangó. Filmvígjáték. — 20,50: A világ eseményei. — 21,05: Asztalitenisz: Szovjetunió—Ausztria. — 21.30: Kárpátontúli hírek. — 21,45: Testvériség. — 23,20: Zenés műsor. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatelevízió. — 9,20: Zenés gyermek- műsor. — 9,40: A Novák család. Tv-filmsorozat, IX. rész. — 10,30: Gazdaságpolitikai magazin. — 11,10: Túlélik-e a 2000. évet. XV. rész. — 11,35: Tvhíradó. — 15,50: Hírek. — 15,55: Iskolatelevizió. — 16,15: Szülök iskolája. V. rész. — 16,40: A család és az egyéni érvényesülés. Stúdióbeszélgetés. — 17,25: Szakmunkástanulók műsora. — 17,55: Autósok, motorosok. Magazinműsor. — 18,30: Dokumentumműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Szűzföld. Leonyid Brezsnyev könyvének filmváltozata, V. rész. — 20,50: Kupka: Archimédeszi pont. Tévéjáték. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Zenés fejtörőjáték. — 22,40: Hírek. ROMAN TV 16,35: Kulturális híradó. — 17,00: Fiatalok stúdiója. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv- híradó. — 20,20: Fórum. — 20,40: Dalok. — 20,50: Bál a mezőn. Tévéfiln|. — 22,00: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: ESKÜVŐ (14 év!, am.) Nyíregyházi Béke: MAJMOK BOLYGÓJA (14 év!, am.) Nyíregyházi Móricz: HELYRE VAGY BEFUTÓRA (NDK) Kisvárdai mozi: Szovjet filmhetek keretében! MOSZKVA NEM HISZ A KÖNNYEKNEK I—H. (sz., 14 év!) Mátészalkai Béke: Szovjet filmhetek keretében! ŐSZI MA- RATON (sz., 14 év!) E. k.: 17,30 óra! BRONCO BILLY (am.) E. k.: 19,30 óra! Nyírbátori mozi: ZÁRTKÖRŰ ARCHIV FILMKLUBI ELŐADÁS 18,00 és 20,00 órától! Teke KB II: Fölényes győzelem a fővárosban Budapesten játszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését a SZÉSE NB II-es tekecsapata. Az ellenfél a tavalyi bajnok, a Chinoin együttese volt. A nyíregyháziak magabiztosan, fölényesen verték a vendéglátókat, s ezzel a győzelnyében végeztek. Eredmény: SZESE—Chinoin 7:1. Faarány: 2516:2421. Pontszerzők: Spisák 460 (I. osztályú szint), Szabó 439, Hetei 422, Juhász 421, Koleszár 415. A bajnokság tavaszi idénye január 17-én kezdődik. Ha valakiben is kételyek élnének azzal kapcsolatban, hogy már száz évvel ezelőtt is figyelmet szenteltek a napilapok a különféle sporteseményeknek, s hogy a századforduló előtti években is voltak kitűnő sportemberek és színvonalas rendezvények, azok alaposan meglepődnek, ha végiglapozzák a korabeli sajtót. íme — csokorba szedve — a legérdekesebb sportemlékek, 1882-ből: Január: a Szarvasi Korcsolyázó Kör óriási részt vevő közönség előtt versenyt rendezett. A síkversenyben Kutlik Dani, a lócaugrásban pedig Monspart Andor lett a győztes. Február: a korcsolyázószezon rövid volt. Február 2-án kezdődött és csak 14 napig tartott. A MAC választmánya Zmertich Ivánt múlt évi Párizs—Budapest között megtett gyaloglásáért az egyleti aranyéremmel tüntette ki. Angliában és Franciaországban most két-, vagy háromkerekű veloeipédek helyett az egykerekűvel, a monocycle-vel kísérleteznek. Mr. Scuri találmányát Franciaországban, Angolországban és Amerikában szabadalmaztatta. Március: kidolgozást nyertek a Budapest Galamb-Lövész Egylet lőszabályai. 23-án: múlt vasárnap az itteni fiatal urak Sport-clubja, amely már a múlt évben keletkezett, az új versenytéren labdázással (Foot-ball) és néha egy-egy versenyfutással mutatta be magát. Április: hatnapos „go as you please”, azaz menj tetszés szerint versenyt rendeztek 12 000 néző előtt a Madison Square Garden ben. Az első helyet az amerikai P. Fitzgerald nyerte. Május: a Pesti Hírlap 124. számában arról tudósit, hogy mi