Kelet-Magyarország, 1982. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-11 / 265. szám
MADRID Taiácskozás Európa biztonságáról Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozón, szerdán a küldöttségek vezetői — zárt ajtók mögött — nem hivatalos ülést tartottak. A kiszivárgott értesülések szerint a felszólalók, tárgyszerű légkörben, a találkozó munkájával összefüggő tartalmi és szervezeti kérdésekkel foglalkoznak. Délután a szerkesztői csoport megtartotta a szünet utáni első ülését. Lázár György Törökországba utazik Lázár György, a Miniszter- tertanács elnöke, Bülent Vlusu-nak, a Török Köztársaság miniszterelnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra Törökországba utazik. (MTI) Magyar szakszervezeti küldöttség Belgrádban Gál Lászlónak, a SZOT főtitkár-helyettesének vezetésével szerdán szakszervezeti küldöttség érkezett Jugoszláviába. A küldöttség részt vesz a jugoszláv szakszervezetek Belgrádban november 11—13. között megrendezésre kerülő IX. kongresszusán. (MTI) Magyarindiai tanácskozás Kerékasztal-tanácskozást tartottak szerdán a Magyar Kereskedelmi Kamarában S. M. Gosh-nak, az indiai iparügyi, bányászati, kohászati minisztérium fejlesztési államtitkárának, illetve a hazai ipari és külkereskedelmi vállalati szakemberek részvételével. Az eszmecserén a két ország közötti gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit vizsgálták meg. A „hét" Szabolcsban A mezőgazdasági területek és termőföldek védelméről készít riportműsort a Magyar Televízió A hét stábja. Képűnkön: a műsor egyik részében Nyíregyházán, a Szaboics-Szatmár megyei Földhivatal vezetőjével, Görömbei Józseffel készít interjút a műsor szerkesztő-riportere, Ilkei Csaba. (Császár Csaba felvétele) XXXIX. évfolyam, 265. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1982. november 11., csütörtök Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága MA „...az úton társak vagyunk" A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését november 11-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekkel foglalkozó tájékoztató és a választási rendszer továbbfejlesztéséről szóló jelentés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. (MTI) Jelentés az ipari vállalatok üzem- és munka- szervezéséről — Beszámoló a melléktermék- és hulladékhasznosítási program végrehajtásáról (2. oldal) Tisztség*: BIZALMI I (3. oldal) Fradivárás Nyíregyházán (8. oldal) A nyírmadai nikecellüzem napi termelése 200— 250 köbméter. A hagyományos nikecell-lapok mellett, a mindkét oldalon szigetelt nikepanel is keresett cikk, melyből naponta 5—6 ezer darabot készítenek. Ez háromezer négyzetméter felület fedésére elegendő. (Jávor László felvétele) A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott Grisa Fili- povnak, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsa elnökének hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta az ipari vállalatok üzem- és munkaszervezési tevékenységéről készített jelentést. Megállapította, hogy az előrehaladás mellett igen jelentősek a magasabb színvonalú szervező munkával feltárható tartalékok. A kormány kötelezte az Ipari Minisztériumot, hogy nyújtson fokozott segítséget a gazdálkodás hatékonyságát javító szervezési módszerek és megoldások széles körű elterjesztéséhez, a vállalatok közötti rendszeres tapasztalatcseréhez, és az új, korszerű eljárások gyorsabb bevezetéséhez. A Minisztertanács szükségesnek tartja, hogy a vezetők minősítésénél az üzem- és munkaszervezésben elért eredményeket is vegyék tekintetbe. A kormány határozatot hozott az Országos Ösztöndíj Tanács feladatainak, szervezetének és működési szabályainak, valamint felügyeletének módosításáról. A Minisztertanács áttekintette a melléktermék- és hulladékhasznosítási program eddigi végrehajtásának tapasztalatait. Elismerve a kezdeti eredményeket, szükségesnek ítélte a gyorsabb előrehaladás feltételeinek megteremtését. E célból, többek között, növelni kell a szerződéses formában üzemelő MÉH-átvevőhelyek számát, fokozni kell a lakóterületi hulladékok begyűjtését, a hulladékok fokozott hasznosításra pedig szorgalmazni kell közös vállalatok és új vállalkozási formák létrehozását. Felhívta a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyenek további hatékony intézkedéseket a program végrehajtását szolgáló szervező munka javítására. (Kommentárunk a lap 4. oldalán) Véget ért az almaszüret Megteltek a hűtőházak — Felkészültek a piaci értékesítésre Befejeződött Szabó lcs-Szat- már,ban az almaszünet. A hazai almatermés több mint felét adó országrészben a most elkészült gyorsjelentések szerint 1,7 millió nyolcórás munkanapra volt szükség a hanminoegyezer hektárnyi aljmáskert idei gazdag termésének betakarítására. Szeptember elejétől több mint kétszázezren segítették a közös gazdaságok kertjeiben és a háztájikban az alma szedését. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozói közül tizenkétezren több mint félmillió munkanapot teljesítettek. Bezártak a melléküzemágaik, és az irodai alkalmazottak zöme is a szüretben segédkemunkanapnak megfelelő időt töltöttek a közös gazdaságok kertjeiben szedéssel, válogatással, csomagolással és szállítással Minden korábbinál több, szám szerint hatvanhatezer diák — általános iskolás, főiskolás és egyetemista — szüretelt az idei őszön Szabolcs-Szatrnárban. Az ország szinte minden tájáról érkezett fiatalok tizennyolc táborhelyen segédkeztek. A szüretelők által leszedett és már bizonságba helyezett gyümölcsnek csaknem a fele az exportpiacokon talál vevőre. Megteltek a megye hűtőházai is: több mint száztízezer tonnát tároltak be a gazdaságok. Ezt a mennyiséget az igényeknek és a piac felvevőképességének arányában a téli hónapokban értékesítik. Száz- ötvenezer itonna alma pedig ipari feldolgozásra vár; hét lé- és sűrítőüzem dolgozik e napokban csúcsteljesítménynyel, harmincezer tonnányi almát a szeszipar dolgoz fel, húszezer tonna pedig a konzervgyárak és -üzemek gépsoraira kerül, kisebb meny- nyiség pedig aszalványként és cukrozott csemegeként kerül majd a piacra Szabolcs -Szatm árb ó 1. A kertek nem sokáig maradnak csendesek; néhány héten belül metszik a fákat, hogy munkáikkal megalapozzák a jövő évi termés alapjait zett ezekben a hetekben. Akárcsak az a hatezer családtag is, aki összességében száznyolcvanezernyi munkanapot dolgozott. Kommunista műszakiban — Igaz ez a szép: rekordlétszámmal önkéntes, társadalmi segítőként — kilencvenezer gyári és üzemi munkás fordult meg a hétvégeken az almásokban ; ők százhanmincötezer Tizenegy brigád a döntőben Minden eddiginél népszerűbb volt a szocialista brigádok Igaz ez a szép elnevezésű kulturális vetélkedősorozatának idei szakasza. Tizenegy éve tart már az évről évre meghirdetett verseny, melyre ezúttal rekordjelentkezés született: 450 brigád kapcsolódott be az elődöntőkbe megyénk üzemeiből. A nagy érdeklődés azt igazolja; a brigádok körében nőtt a közös kulturális programok rangja, s mindinkább megvalósul a rendezvény célja, azaz a folyamatos önművelés igényének kialakítása, illetve közösségi közművelődési szokások megteremtése. Az üzemi válogatók után megyénkben tíz helyen mérték össze tudásukat a brigádokat képviselő csapatok. Öt témakörben adtak számot tudásukról, s ez az öt téma szerepel a november 12-i megyei döntőn is. Kül- és belpolitikai, történelmi, állampolgári és jogi, turisztikai kérdések mellett neves személyiségek életművével is foglalkoznak, így az idén Kodály munkásságát tanulmányozzák. Pénteken délután kettőkor a Megyei és Városi Művelődési Központban mérkőzik a legjobb tizenegy csapat: a MOM V'ak Bottyán, az Alkaloida Komarov, az Állami Biztosító fehérgyarmati Kölcsey, az öntödei Vállalat kisvárdai Sagarin, a konzervgyár Bartók, a SZAVI- CSAV József Attila, a TÜ- ZÉP Radnóti, a vásárosna- ményi forgácslapgyár Irinyi, a Csepel nyírbátori Pattantyús, és a MÁV záhonyi SRF Hámán Kató szocialista brigádja. A legjobbak jutalmazásához a rendező Megyei és Városi Művelődési Központon, illetve az SZMT Móricz Zsi gmond Művelődési Házon kívül az idén először a SZOT is hozzájárult.