Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-20 / 246. szám

1982. október .20. Kelet-Magyarország 3 Nemcsak receptírás... Hatalmas munka lenne ösz- szesíteni megyénkben azok­nak a munkaóráknak, -na­poknak a számát, melyeket azért mulasztanak el a dol­gozók, mert kisebb-nagyobb panaszaikkal a körzeti or­voshoz kell fordulniuk. Je­lenleg Szabolcsban 89 válla­latnál működik szervezett üzemegészségügyi szolgálat. Az itt dolgozóknak betegség esetén nem kell mást .tenni­ük, mint felkeresni az üzem­orvost, akik többsége szépen felszerelt üzemorvosi rende­lőben dolgozik. Az üzemorvosok feladata több, mint recepteket kitöl­teni, vagy például elsőse­gélyben részesíteni a rászo­rulókat. Közegészségügyi, egészségnevelési megbízatá­saik mellett egyik fontos fel­adatuk a foglalkozási ártal­mak vizsgálata, kiszűrése. Az üzemegészségügyi szolgálat­tal rendelkező munkahelye­ken ma már a megbetegedés előtti stádiumban ki tudják szűrni a veszélyeztetett dol­gozókat. Ilyenkor szükség ese­tén más munkakörbe helye­zik, esetleg szakrendelésre küldik a beteget. Súlyosabb esetben pedig a megyei kór­ház 4-es belgyógyászatán fo­gadják a foglalkozási megbe­tegedés gyanújával beutalt embereket. Jó eredményeket persze nem lehet elérni a munka­hely és az üzemorvos együtt­működése nélkül. Sok válla­lat speciális felszerelések vá­sárlásával segíti a gyógyító, megelőző munkát. A Csepel Művek nyírbátori gyáregysé­gében, a papírgyárban, vagy például a gumigyárban szűrő audiométert vásároltak, amely segítségével a zajártalomnak kitett dolgozók szűrése törté­nik. Az említett nyírbátori üzemben éppen e szűrővizs­gálatok hatására hoztak olyan technológiai intézkedéseket, melyek révén csökkent a zaj­szint. Gondot jelent, hogy a me­gyében mindössze 11 főállású üzemorvos dolgozik. Jóval többre lenne szükség, de en­nek a szakterületnek egyelő­re nincs nagy vonzereje. A pályakezdők főleg a klasz- szikus területek, így a bel­gyógyászat, szülészet, sebé­szet iránt érdeklődnek. Sajnos egyelőre csak négy nyíregyházi és egy mátészal­kai munkahelyen rendelke­zik az üzemorvos táppénzvé­teli joggal. A tapasztalatok kedvezőek. Ez év első felé­ben ebben az öt üzemben át­lagosan 1500—2500-zal csök­kent a kiutalt táppénzes na­pok száma a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. Az eredmények mellett az üzemegészségügyi ellátásnak még vannak fehér foltjai is. Például a mezőgazdaság, ahol erre sokáig nem volt igény, pedig különösen a növény­védő szerekkel dolgozókat súlyos foglalkozási ártalmak veszélyeztetik. A hatodik öt­éves tervben kiemelt feladat a mezőgazdaságban dolgozók üzemegészségügyi ellátásá­nak megszervezése. Az idén és jövőre terv szerint 2—2 tsz-ben, illetve állami gazda­ságban hozzák létre a szolgá­latot. (h.) Filmvetítés a tanműhelyben Tavaly, amikor a Nyíregyházi Mezőgép Vállalat pártvezetősége filmvetítést hirdetett a tanműhely oktatótermé­ben, nem is gondolták, hogy azon a pártoktatás hallgatóin kívül mások is részt vesznek. Így történt, hogy a szeminá­riumok résztvevői mel­lett sok dolgozó nézte meg a Kommunisták az NSZK-ban, A napfényes Dánia és a Fegyverkezik a NATO című filmeket, amelyekből sok tanulsá­got vontak le. Ez adta az ötletet az idei, 1982—83-as oktatá­si esztendőre is. Idén a 4 pártszervezetből 41 párttag és a munkahe­lyekről 11 pártonkívüli vesz részt a pártoktatás­ban. A Társadalompoliti­ka kérdései és a Gazda­ságpolitikai kérdések tanfolyamain képzett propagandisták: az egye­temet végzett Nagy Im­re, Marinka Ferenc és Tóth József vezetik a foglalkozásokat. Trencsényi Sándor, a pártvezetőség agitációs és propaganda felelőse elmondta: a pártvezető­ség gondoskodik a pro­pagandisták naprakész informálásáról. Ennek egyik fontos módszere az, hogy az alapszervezetek minden olyan vezetőségi ülésre meghívják őket, amelyeken a pártokta- tással, az ideológiai, a propagandamunkával kapcsolatos kérdéseket tárgyalnak. Az idén még több, a pártoktatást segí­tő, a hallgatók látókörét bővítő filmet vetítenek a foglalkozásokon. Ékre minden feltétel biztosít­va van, mert a MOKÉP- pel jó a kapcsolatunk. A propagandisták pedig szívesen alkalmazzák a filmeket és diát. (f) Nyírbátori szakemberek a cipőiparnak Ülést tartott október 19-én, kedden a Nyírbátori Városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga. A tanácskozáson egyebek között beszámoló hangzott el a Báthori István Gimnázium és Cipőipari Szakközépiskola munkájáról. Itt jelenleg 18 osztályban 510 diák tanul. Gondot jelent, hogy kevés a tanterem, a nevelőtestület tagjai pedig túlterheltek. Ta­valy az érettségizettek közül 33 fiatalt vettek fel felsőfokú iskolákba. Jó eredménynek számít, hogy a múlt tanév végén a szakközépiskolában végzettek 72 százaléka tanult szakmájában helyezkedett el. A tanácskozáson értékelték a tanács pénzügyi, terv, mun­kaügyi osztályának tevékeny­ségét is, s előkészítették a vá­rosi tanács következő ülését. SZÁZÉVES GYÁR J V. Műszakiak Pörögnek az őrsök Korszerű gépeket hoztak a régiek helyére. (Cs. Cs. felv.) — Itt álltak az áztatókádak — mutatta idős Pauliscsák Ferenc nagyhalászi lakos 1982. október 7-én, csütörtök délelőtt és könnybelábadt a szeme. Maga sem tudta tán, hogy mi ez a nagy elérzéke- nyülés, hiszen a kendergyár­tók még a legnagyobb hideg­ben sem siránkoztak, örültek, hogy munkát kaptak a Rét­köz egyetlen gyárában, her­ceg Odescalchi Zoárd nagy­halászi kenderfeldolgozó üze­mében. A Kender-Juta és Politextif Vállalat nagyhalászi gyára egykori nyugdíjasait fogadta ezen a szép, október eleji na- ipon. Százéves a vállalat, s nem­rég ünnepelte 75 éves jubile­umát a halászi kendergyár: 1905-ben alapította a környék legnagyobb földesura, herceg Odescalchi. A központi iroda folyosóin vitrinek, tele régi okmányokkal, szerszámokkal, megsárgult fényképekkel. Adalékok a gyár történetéhez. Tombor Mária Vendéglátónk, Kovács Sándor igazgató maga is tősgyökeres nagyhalászi, majd minden őse a herceg cselédje volt. Apai, anyai nagyszülei azonban va­lamivel már feljebb álltak a ranglétrán, dohányosok vol­tak az uradalomban. Nem csoda hát, hogy a gyár mai vezetője szenvedélyesen gyűj­ti a múlt emlékeit. Az igazgató üzemlátoga­tásra invitál bennünket, s hova is mennénk először — mint tegnap a nyugdíjasok — az úgynevezett fehér gyárba. — Ez volt az eredeti gyár. — Ez? — csodálkozunk, hiszen egy korszerű, minden igényt kielégítő üzemcsarnok­ban állunk, ahol kék, meg zöld kezeslábasba bújt szak­emberek szorgoskodnak, sze­relik a vadonatúj gépeket. — Ez, ez! — nevet az igaz­gató. — Nézzék meg a fala­kat! Majd egy méter széle­sek. Nemrég fejeződött be a felújítása, szálhúzó gépeket telepítünk bele. Néhány berendezés már dolgozik is, nagy zsákokban tárolják az alapanyagot. Be­letúrunk az üvegszerű, apró szemcsékbe, s nézzük, néhány méterrel odébb hogyan lesz belőle fonal. Műanyag fonal. Furcsa, de hát igaz, ebből ké­szülnek már a századvég zsákjai, hálói. — Mikor tértek át a mű­anyagra ? — Napra mondjam? 1979. szeptember 23-án. Akkor dolgoztunk utoljára kender­rel. — Nem fájt a szívük? Elgondolkodik. — Az enyém már nem na­gyon. De a régi dolgozók ... Azok bizony megkönnyezték. Lezárult életükben egy sza­kasz. 1973: ekkor vette át a gyá­rat a Kender-Juta, azóta fo­lyamatos a fejlődés. A száíhúzó gépek mellett állunk, nézzük, hogyan pö­rögnek az orsók. Két asszony figyeli a vékony műanyag szálak útját, egyikük Ragány Sándorné, másodmagával dolgozik a gyárban, a férje is itt gépkocsivezető. Tizedik éve került ide, az emberé hozta. * Az ablak alá húzódva be­szélünk. — Nehéz volt megszokni a gépeket? — Nehéz — bólint a vé­kony, barna fiatalasszony. — De muszáj volt, kellett a pénz. Építkeztünk, jöttek a gyerekek... El sem lehetne most már kergetni. Hallja: ezek a gépek már olyan csen­desek, hogy beszélgetni is le­het mellettük. Persze, ha van rá idő ... Ahogy közeledünk a kör- szövödéhez, úgy erősödik egyre a zaj. Veszettül csattog­nak a körszövő gépek, a ha­talmas épületben elvétve lát­ni embert. Fél tucat berende­zést kezelnek egyenként, ezért tűnik kihaltnak a csarnok. Itt bizony nemigen van mód te- referére. Beszélgetésre is alig. Az egyik gép előtt fiatal lány szorgoskodik, közelha­jol hozzánk, hadd hallja mit akarunk. Beszélgetni, mond­juk. Bólint, hogy érti, s mondja: Tombor Mária a neve, 19 éves, — Ilyen munkáról álmo­dott? Nem érti eleihte a kérdést, majd elneveti magát: Nem! Grófnő akartam lenni. — Cseh meg német szó üti meg a fülünket, szerelik a legújabb gépeket. Kiszórták a régi, dobhártyát szaggató be­rendezéseket, már itt vannak az újak, a csendesek. Csak néhány idős ember emlegeti még a tilókat, az áztatóme­dencéket. Balogh Géza M a zárul a XVIII. megyei műszaki és közgazdasági hó­nap, amelynek keretében szeptember 16-tól több mint ötven előadás, ankét, kerekasztal-beszélgetés és más szakmai rendezvény zajlott Szabolcs-Szatmár- ban. Az MTESZ és tizen­hét tudományos egyesülete a hagyományokhoz híven az idén is egy központi té­ma köré csoportosította rendezvényeinek témáját: mit tesznek az „egyesüle­tek a mezőgazdaság ipari hátterének műszaki, tudo­mányos fejlesztéséért”. Számos jó ötlet, véle­mény, javaslat hangzottéi a rendezvényeken, a mű­szaki, gazdasági értelmiség sok, a munkát könnyítő információhoz is jutott, a rangos előadók meghívá­sának eredményeként. Az idei műszaki hónap jelentős eseménye volt a Tudomány és Technika Háza felavatása, amely nemcsak a műszaki, ha­nem a közgazdasági és hu­mán értelmiségnek is ott­hont ad: az MTESZ, a TIT és a közgazdasági társaság közösen hasznosítja a vá­rosközpont új reprezenta­tív épületét. Az itt tar­tott első rendezvénysoro­zat előadásai és egyéb ese­ményei bizonyították, hogy célszerű volt a korábbi műszaki hónapot közgaz­dasági témákkal bővíteni. Napjainkban ugyanis mind kevésbé lehet külön­választani a két nagy szakterület kérdéseit. Az eseménysorozat több jó al­kalmat teremtett a műsza­kiak és közgazdászok sze­mélyes találkozóira, esz­mecseréire, amelyek a gya­korlati munka során ka­matozhatnak majd. A műszaki és közgazda- sági hónap során tovább erősödtek az MTESZ kül­földi kapcsolatai. Bolgár, csehszlovák, lengyel, NDK-beli szakemberek is részt vettek az egyes ren­dezvényeken, mód nyílt az ismeretek cseréjére, s ezek a látogatások szabolcs- szatmári műszakiak to­vábbi külföldi utazásait, tapasztalatszerzéseit is megalapozták. A rendezvénysorozat mai zárása csupán formai, hiszen az előadások, ta­pasztalatcserék és más rendezvények folytatód­nak. Jeleként annak, hogy műszaki értelmiségünk igényli a továbbképzést, s részt vállal a megye előtt álló feladatok megoldásá­nak társadalmi úton törté­nő segítéséből is. M. S. S ______r Tiszai arany­ősz Halkan csobban az eve­zőlapát a halászladik ol­dalán. Partközeibe tűzött varsakarók jelzik a sza­kadt partok akadóin, alá­mosott fák gyökerei men­tén, vízbe hajló ágak dzsungelében, kőruganyok mögötti lusta lángok szélén: barangoló harcsákra, kövér kárászokra, ezüstös fogas­süllőkre várnak a halász ősi szerszámai. Kékes, lilás remegésben távoli ligetek, parti erdők sejlenek fel az opálos párákkal birkózó őszi verőfényben. A fehér fűz zöld-ezüstje októberi nyárfák sárguló lombjai­nak csillogó aranyával ke­veredik. A dúsan termett szedresek szövevényében fácánok csemegéznek. Egy girbe-gurba, vihartépte vincfa ágain két jól meg­termett barna rétihéja szemlélődik némán. Aztán lusta szárnycsapásokkal továbbállnak. Kövérre hí­zott tőkésréce-csapatok szántogatnak ezüst csíko­kat a víztükör olajzöld árnyképeire. Majd riadt szárnycsapásokkal, hábor­gó hápogással állnak odébb, hogy később süvöl­tő húzással térjenek vissza a kedvenc part alá. A kőru- gany bazaltcsücskén me­reven álldogáló szürkegé­mek sejlenek, szinte be­leolvadva az őszi párák­ba, amiket időnként fel- felvijjogó dankasirályok fehér villáma hasogat fel. A magasban vadlúdak dél­re mutató ékje nyikorog né­ha, mint a kenellen kocsi­kerék. A Tisza, kedves folyónk őrzi ősi szépségeit. Két ol­dalán ártereinek gulya­járása, sűrű berek mese­zöld gyepszőnyegei, száz­éves göcsörtös fűzfa-vén- ségek, villámok-faragta to­polya-óriások, fiatalosok karcsú nyárfa-legénykéi vé­dik, lilászöld sulyomsző- nyeggel borított holtágak bozontosa övezi. És aki kiismeri magát a parti rej- tek-ösvények alig sejlő út­jain, annak igazi csodákat mutogat. Vajon mi, akik­nek valamennyi érintett megye közül a leghosszabb Tisza-szakasz jutott, sok­felé mindkét partjával, be­csüljük-e eléggé ezt a sok szépséget? Sok veszéllyel fenyegetett természeti kör­nyezetünknek ezt a még sokfelé érintetlenül meg­maradt darabját látogat­juk-e szabad óráinkban mostanában, amikor Rivié­rára gyűjt, „olaszba” spórol a kimozduló ember — aki a kőhajításra lévő Tisza szépségeit talán nem is lát­ta még.,,. (Kép és szöveg: Pristyák József.) \ / ■ Bővülő iizemegeszsegDgyj Oininálüt Megválóiul bZUiydldl a tsz-ekben is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom