Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-14 / 241. szám
1982. október 14. Kelet-Magyarország 3 Rang és érték AHOGY A MUNKA KÍVÁNTA, úgy kerestem Bak- talórántházán embereket, intézményeket. Érdeklődtem munkáról, eseményről. Hamarosan arra lettem figyelmes, bárhová is térek be, mindenütt így fogadnak: de régen járt itt nálunk az újság. Igaz, más se — tették hozzá keserűen, s emlegették: bezzeg, amíg járási székhely voltunk! Akkor jöttek, akkor érdekesek voltunk. De most? Akadt, aki arra gondolt, talán túl közel vannak, s aki kocsival jár, annak meg se éri egy baktai út. Mondom, a megjegyzések kesernyések voltak, s kiegészültek azzal, hogy státusuk változásával pedig nem változtak az emberek, nem lettek se jobbak, se rosszabbak, ők is dolgoznak, élnek, éppúgy mint más, csak éppen alig-alig érdekel ez valakit. Gondolkodtam a dolgon, melyben bizonyára több az igazság, mint a túlzás. Jóllehet az is akad benne. Aztán az jutott az eszembe: csak egy-egy volt járási székhely jár így? Mert panaszkodnak a csengenek, van egy adag sértődöttség a nagykállóiak- ban is. De hát nem találkozunk nap mint nap emberekkel, akik valahogyan hasonlóan járnak; tegnap még voltak valakik, s ma már nem is veszik észre őket? Említhetném öreg barátomat, aki nyugdíjasként elr feledve tölti napjait, betegen, s ha megáll elmondani dolgait, kiderül: hirtelen mindenki siet. Vagy gondoljunk csak arra, hogy sok kitüntetett, esetleg díjas emberünk, akit a pillanat mámora magasra emelt, vajon kapott-e kérdést az évek során, mit is csinál, hogyan dolgozik? MERT VAJON MITŐL VALAKI VALAKI? Mitől keresett és látogatott egy település? Firtatom néha értékrendjeink kunkori útjait, a hirtelen felemelkedés és el- feledés útvesztőit. Mintha értékrendünk állandó jegyei helyett pillanatnyi mércék döntenének. Pedig a perc sugallta megítélés helyett lenne sok más, ami döntő lehet. A magatartás, a munka, a vállalt áldozat, egy település esetén az ott élők mindennapi helytállása, küzdelme, néha erőn felüli törekvése. Mindezek sosem rang, státus függvényei. Tudom, múlandó a világ dicsősége, mindig jön valami új, ami érdekesebb, mint a tegnapi szenzáció. Mindig felbukkan valaki, aki tündök- letesebbnek tűnik, mint a tegnap sztárja. De nem csalóka-e szenzációkban, sztárokban, státusokban, rangokban gondolkodni? KORUNK ÉS TÁRSADALMUNK sokmindenben keresi a legjobbat, a korszerűt, az újat. Szinte alig van terület, ahol szembe ne találkoznánk az ebből adódó konfliktussal, ellentmondással. Értékrendünk kialakulása is része ennek a folyamatnak. Már tudjuk: kivételes tiszteletet érdemel, aki kivételest tesz. Több jár annak, aki többet vállal. Mégis, kár lenne ezért egyszerűen elsuhanni községek mellett, mert csak dolgoznak. Kár lenne embereket észre nem venni, csak azért, mert talán csak a tegnap hősei, s ma csak a szürkék hegedőse énekel róluk. Ha énekel. Hasznosságán mérjük az értéket, ne rangon. Bürget Lajos ' mmmm m m m m m Tűkor M ellém ül a jegykezelő. Teheti, kevés az utas. Előbb az időjárást szidjuk, nem azért, mert rossz, inkább csak azért, mert szokatlan még az ősz, no meg azért, mert napjainkban a beszélgetések sokszor kezdődnek panasszal. És, mert beszélgetünk, kérdez is az ember: van neki egy keresztanyja Budapesten. Hetvenéves elmúlt. Sok ideje nincs. — Nem baj az, ha meghal, ilyen az élet, de hát ott van a szép lakás ... — Van magának szép háza Namény mellett... — Nem azért, mert nincs, nem adom én azt semmiért. A keresztanyám a nagynéném is. Rokon/ Nem akarom, hogy az államra jusson a lakása. Maga talán tudja a törvényt? Valamit tenni kellene... — Tett már? — Második éve ott vagyok bejelentve. Állandóra. Amikor a szolgálat engedi, fel is járok, hogy lássanak... — Annyira kell az a lakás, hogy még ravaszkodni is érdemes érte? Kacsint, jelzi, hogy megér ez ennyi ravaszságot. Majd lesz valami azzal az ajándék lakással. Már ember is van, akit érdekelne a dolog. — Sok embert kérdeztem már, olyant, aki érthet az ilyenhez. Ügy mondták ezt a bejelentkezést is. Az ügyvéd viszont azt mondta, hogy okosabb, ha eltartási szer- ' ződést kötünk, mert állami lakást másképpen megszerezni nehéz, ha nem ismer ott senkit az ember.. . Ül mellettem az ember és beszéli a dolgát. Érzik a hangján, hogy még neheztel is egy kicsit az államra, hiszen mennyivel egyszerűbb lenne már most lakottan eladni azt a lakást. Szívem szerint megmondanám néki, hogy még az eltartási szerződés is csalás, hogy az államtól akar elörökölni valamit, amihez nincs joga. Megértené? Aligha, hiszen sok emberrel beszélt eddig, és mindenki adott valamilyen tanácsot, mesélt valami példát. Magyarán: mindenki a világ legtermészetesebb dolgának érezte ezt a fajta ügyeskedést. Ülök és hallgatok. Elképzelem, hogy mennyire felháborodna az én útitársam, ha mondjuk az az államnak jutna az eszébe, hogy elügyeskedjen valamennyit a nyugdíjából, vagy a munkahelye akarná rajta megspórolni a munkaruhát, ha bárhol, bármiként ellene ügyeskedne a társadalom? Akkor még a hallgatásom sem lenne elég, megkövetelné, hogy haragudjak, háborogjak vele együtt. És az az igazság, hogy háborognánk vele együtt. Ül mellettem az ember. Hallgatom és hallgatok. Valójában, ha tükörbe nézek, ez a hallgatás is cinkosság. Nem nagy bűn, de mindenképpen erkölcsi hiba. Tűnődöm a tükrön, és mert őszinte vagyok, bevallom, hogy egyre kevésbé tetszem, mint állampolgár, önmagámnak. Bartha Gábor V J A Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezetben szovjet exportra női táskákat gyártanak. (E. E. felv.) vádaskodás Rossz az ablak, helyeit kevés a pénz Panasz nyomán Nagykállóban „Sajnos, akárhogy dolgozunk (amikor lehet), az órabérünk 90—95 százalékát elérni nem tudjuk. Miért is írom azt, hogy -amikor lehet«. Azért, mert havonta átlagosan 8—10 napot állunk anyaghiány miatt.” — szól a levél, amelyet a Nagykállói Építőipari Szövetkezet egyik asztalosa írt. Felvilágosítást kér munkatársai nevében is, hogy az anyaghiány miatt hogyan számolják el a bért, milyen feltételek mellett jár teljesítménybér, s mikor kell fizetni órabért. Norma szerint Választ természetesen látatlanban nem adhattunk. Ezért a szövetkezetei kerestük fel, majd Halász György építésvezetővel együtt az egyik építkezésen az érintett asztalosokkal beszélgettünk. — Legutóbb olyan trehány módon dolgoztak az ideggyógyintézet felújításánál, hogy újra kellett nekik az ablakokat javítani — mondja az építésvezető. — Megvan az eszköz, amivel dolgozzanak, folyamatnorma szerint kapják a bért — magyarázza Veres Sándor termelésszervező. Tulajdonképpen hinni lehet a szövetkezeti vezetőknek, ugyanis valóban van mit csinálniuk az asztalosoknak, ha az egyik helyen anyaghiány miatt állniuk kell. Csakhogy a munkahelyek nem egymás mellett vannak, Nagykálló mellett Kállósemjénben dolgoznak, Harangodon kapnak feladatot. Az viszont már a munkaszervezésen múlik, hogy egyik helyről a másikra időben át tudjanak menni, hogy minél kevesebb legyen az állásidő. Ügy tűnik, hogy ebben az asztalosoknak van igazuk, akiknek a munkaidejébe a heti ötórás átállás nem fér bele. Hegoldás középúton „Tessék nekem megmondani, hogy lehet 2500—3000 forintból egy öttagú családot eltartani, mikor ez lehetne ötezer forint is” — folytatódik a levél, amelyben a tanácsot kérik. A megoldás valahol középúton van. Ugyanis az asztalosok jobb munkájára is szükség van ahhoz, hogy az építőipari normák által számolt teljesítménybér alapján magasabb keresetet érjenek el, de ugyanilyen fontos, hogy megfelelő legyen az anyagellátás, folyamatosan, s lehetőleg egy helyben lássák el őket munkával. Hég egyszer leülni A helyszíni beszélgetésen több volt a kölcsönös vádaskodás, mint a hasznos javaslat. Pedig levélírónknak csakis úgy lehet válaszolni, hogy érdemes még egyszer vezetőknek és beosztottaknak leülni, s megbeszélni a munkavégzés feltételeit. Ha kölcsönösen tiszteletben tartják egymás véleményét, akkor tudnak közös, s mindenki számára elfogadható álláspontot kialakítani. L. B. H ideg van. Bemehetnél ide a presszóba, állva egy kávéra. Még tíz perc a félfogadásig, s a portás könyörtelenül mondta: „Itt nem lehet várakozni kérem, tessék kimenni”. Ha a szél nem fújna, talán ki lehetne bírni az utcán is ezt a tíz percet. Tíz perc. Milyen rövid volt, mikor B-re vártál a Dimitrov téren, a villamosmegállóban. Csípős szél járt a Duna felől, s nagy, tágas, tavaszi fények áradtak a Gellérthegy körül. A víznek acélos színe volt, szinte fémből kalapált hullámokkal, s a levegőt már átjárta a március lehelete. Tíz perc alatt megmenekülhettél volna a matematikadolgozat pánikhangulatától is. Mert ha egy példa megoldására nem jöttél rá rögtön, folytattad a többinél, de közben olyan idegesség fogott el az időveszteség miatt, hogy minduntalan vissza- visszaugrottál ahhoz, amelynél megfeneklettéi. És M., a barátod is úgy belemerült a magáéba, mintha pokoli módon tornásztatná az agyát, nem volt ideje egy kis segítségre. Tíz percek a Gellérthegy ösvényeinek zugaiban, állva. Amikor nem jutottál lakáshoz. Amikor? Akkor sosem jutottál lakáshoz, következtek hát a sietségek, a lépések zajára figyelve, a távoli kiáltásokra, mert akkor még voltak galerik, akik ha mást nem is, de módszeresen riogatták a párokat, indiánüvöltésekkel lerohanva az aszfalttal leöntött keskeny utakon. Zs. másodpercnyi ön- feledtségei, ami után már csak az eltűrés következett, nem a türelmetlen sürgetés, hanem a félelem diktálta feszültség, mert ő is állandóan a lépésekre figyelt. Ez a Tíz perc feszültség ült az arcán már akkor, amikor elindultak. Nem mondta, hogy ne menjetek, s te is restellted, hogy megint ugyanaz a megalázó helyzet következik, mint a múltkor, holott nem akartad bántani Zs.^t. ö meg azt gondolhatta, milyen kegyetlenség ez az állati űzöttség- gel átvészelt együttlét, s tartva attól, hogy a félelemért őt okolod, azt hihette, ha nem engedelmes, elveszíthet. Tíz perc, a sziklák tövében, a repedésekben megkapaszkodott bokrok horzsolásával arcodon. Tíz perc. Az a légitámadás egy percig tartott Vietnamban, ahol valamennyien majdnem ottmaradtatok, mégis óráknak tűnt, a manőverező gépek égboltnyi körtáncával. Ha akkor ... Akkor tíz perc múlva a test nyilvánvalóan már hülni kezd, a végtagok hőmérséklete csökken, még ha az tapintással talán észrevehetetlen is. F. tíz perce az albérletben, ahol évekig lakott, s javította az öreg és beteg főbérlő mindig rossz rádióját, az el- romló villanykapcsolókat. Bár F. idősebb volt nálad, mindig egy-két évfolyammal lemaradva követett az egyetemen, rejtélyes halasztásai, munkavállalásai folytán. F. rögtön bekapcsolta a magnót, amikor azon a napon váratlanul beállítottál hozzá. A Beatlesek szóltak, akiket vagy két-három évvel előtte Prágában láttatok először filmen, amikor utolsó koronáitokon kenyér helyett mozijegyet vettetek az Egy nehéz nap éjszakájára. Szóltak a Beatlesek, F. kapkodta a jegyzeteit, egyetemi előadásra sietett, s csak ennyit mondott: „Gyere vissza Pestre!”, s már mentetek is lefelé, a szemét, mosogatóié és ételszag pácolta lépcsőházban, kettesével ugrálva a lépcsőkön, nehogy F. elkéssen. Neked indult a vonatod, s tudtad, hogy ha rögtön nem tudsz eleget tenni F. felszólításának, akkor már párhuzamos ösvényen mentek tovább ezentúl mindörökre. F. ma is a barátod, de miért másként, az, mintha akkor megvalósíthattad volna a tanácsát. Be kell menned a hivatalba, a portás talán már hiányol, ki kell jelentkezned, ennyi az egész. Tíz percek emlékművei mögötted, az életed meg elszivárog. Marafkó László Szabváiy 1946. OKTÓBER 14-ÉN alakult meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO). A megalakulás évfordulóját 13 évvel ezelőtt szabványosítási világnappá nyilvánították. E napon a világ csaknem minden országában megemlékeznek a szabványosításnak az egyes országok gazdaságában és a világkereskedelemben, a nemzetközi együttműködésben betöltött segítő szerépéről. Az idei szabványosítási világnap alkalmából mind az ISO elnöke, mind a villamosipari szabványosítással foglalkozó társ- szervezet, a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) elnöke nyilatkozatot adott ki, amelyben felhívták a világ ipari, kereskedelmi szakembereit a fokozott nemzetközi szabványosítási együttműködésre. A hazai ipar számára nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak a szabványok. A méretek és műszaki jellemzők egységesítésével, a választék rendezésével lehetővé teszik, hogy az egyes elemekből nagyobb mennyiséget gyártsanak, s ezzel megteremtsék a gépesítés, automatizálás lehetőségét. A rendeltetésszerű alkalmasság műszaki követelményeinek előírásával megkönnyítik a gyártó és a felhasználó között a szerződés műszaki feltételeinek meghatározását. Ezen túlmenően a biztonság, az élet- és egészségvédelem, a környezet- védelem, és a fogyasztók alapvető érdekeinek védelme érdekében, kötelező előírásaival a hozzá nem értő, vagy a gazdasági hatalommal nem rendelkező fogyasztó helyett az ál- lamhatalorri eszközeivel segít ügyelni arra, hogy a fogyasztó az árral arányos minőségű, megfelelő terméket kapjon. Ehhez természetesen a szabványok méltányos előírásai mellett a követelmények betartását ellenőrző szervezetek működése is szükséges. A SZABVÁNYOK HELYES ALKALMAZÁSA növeli az ipar versenyképességét, elősegíti a termelés gazdaságosságát, megkönnyíti a nemzetközi együttműködést. Elősegíti az anyaggal, energiával, munkaerővel való gazdálkodást, a takarékosságot. A szabványosítási világnap megbecsülése azoknak a szakembereknek, akik e fontos munkát szorgalommal és felelősséggel végzik. Munkában a kotróhajó Speciális kotróhajóval tisztítják a vajai tavat a Felső-Ti- sza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei. (Gaál Béla felvétele)
