Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-14 / 241. szám
4 Kelet-Magyarország 1982. október 14. (Folytatás az 1. oldalról) Kormányprogramjának belpolitikai részében azzal vádolta a Schmidt-kormányt, hogy az NSZK történetének legsúlyosabb gazdasági válságát hagyta maga után. Szemben a régi kormánnyal, amely képtelen volt leküzdeni az államadósság és a munkanélküliség növekedését, az új kormány kivezeti a válságból az NSZK-t — ígérte Kohl. A nyugatnémet kormányfő biztosította a választókat, hogy eredeti kötelezettségvállalásának megfelelően, 1983. március 6-án idő előtti választást tartanak az NSZK- ban. A gazdasági és „szellemierkölcsi” válság leküzdése érdekében Kohl négypontos sürgősségi programot hirdetett meg. Ennek keretében a keresztény—liberális koalíció növelni akarja a munkahelyeket, biztosítani kívánja a szociális juttatások alapvető vonásainak megőrzését, új „emberséges” politikát akar megvalósítani a négy és fél millió külföldi munkással szemben, s megújítja a nyugatnémet külpolitika alapjait. Kohl féléves „szünetet” jelentett be a szociálpolitikában, amelynek keretében elhalasztják a nyugdíjak és az állami alkalmazottak bérének emelését. 1983. július 1-től 13 l ói 14 százalékra emelik tel minden kiskereskedelmi áru és szolgáltatás árát növeli értéknövekedési adót. Ug anakkor a tőkés körök adókedvezményeket kapnak tőkefelhalmozásuk'és beruházásaik fellendítése érdekében. Kitüntették a Budapesti Műszaki Egyetemet A Budapesti Műszaki Egyetem ez évben ünnepli elődjének, az Institutum Geo- metricum Hydrotechnicum alapításának 200. évfordulóját. Ez alkalomból szerdán az egyetem aulájában ünnepi ülést tartottak, amelyen részt vett Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Voksán József, a Pedagógusok Szak- szervezetének főtitkára, Nyit- rai István, a KISZ Központi Bizottságának titkára is. Brahms: akadémiai ünnepi nyitánya után Politnszky Károly rektor mondott beszédet. Részletesen ismertette az egyetem hosszú, küzdelmes előtörténetét, amelynek során egy évszázadon át 1882- ig a puszta létért, fennmaradásáért is küzdenie kellett. Tevékenységének eredményeként hazánk fővárosában olyan műszaki egyetem jött létre, amely szervezete, fölszereltsége, tudományos és közgazdasági hatása alapján elfoglalhatta jeles helyét a külföld hasonló intézményei mellett. Sarlós István az MSZMP Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Minisztertanács nevében üdvözölte a 200. évfordulóját ünneplő felsőfokú' oktatási intézmény vezetőit, oktatóit, dolgozóit és hallgatóit. Méltatta a Budapesti Műszaki Egyetemnek az oktató-nevelő munkában elért sikereit, a műszaki, gazdasági életben betöltött szerepét, szakemberképző és értelmiségnevelő funkcióját. A BME feladatairól szólva hangsúlyozta: fontosnak tartjuk, hogy a 200 évvel ezelőtt megkezdett munka folytatódjék, a múlt tapasztalatai alapján, a jövő formálásának szándékával, azért, hogy a kiművelt emberfők száma növekedjék Magyarországon. Azért, hogy a műszaki tudományok általános tekintélyt szerezzenek, s a műszaki életnek ne legyenek megoldhatatlan feladatai számunkra. Azért, hogy az ember úrrá lehessen azokon a nehézségeken, amelyeket a természet, a környezet, vagy önmaga okoz. — 200 évre tekintünk visz- sza és amikor erről az időszakról beszélünk, azokra is emlékezünk, akik az egyetem padjai közül kikerülve maradandót alkottak a világ számára, és akik öregbítették á magyar nép hírnevét. Ezután a Budapesti Műszaki Egyetemnek átadta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, amelyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a fővárosi mérnökképzés megkezdésének 200. évfordulója alkalmából, kiemelkedő munkásságáért, eddigi eredményeinek elismeréseként adományozott. Lengyel helyzetkép Szerdán délután rendbontásra került sor a Krakkó közelében levő Nowa Hutában. Mint a lengyel rádió este jelentette, a városközpontban és környékén jórészt fiatalokból álló, agresszívan viselkedő csoportok támadásokat köreitek meg több középület ellen. A rendfenntartó erők vízágyúkat és könnygázt használva szétoszlatták a zavargások részvevőit. A PAP hírügynökség esti jelentése szerint magában Krakkóban zavartalanul telt el a nap, és normális munka folyt a Lenin Kohóban is. Mint a varsói rádió tudósítója beszámolt róla, Gdanskban, ahol hétfőn és kedden zavargások voltak, szerdán már nem történt semmilyen rendbontási kísérlet. Normális munka folyt a város minden üzemében, köztük a korábbi sztrájkkísérletek miatt katonai irányítás alá vont Lenin Hajógyár valamennyi részlegében. Nem volt fennakadás a kikötő munkájában sem. A város utcáin nyugalom volt, a tömegközlekedés zavartalanul működött, az üzletekben a szokásos hétköznapi forgalom volt. Munkát követelnek! Tüntetés a focipályán Szokatlan előjátékkal kezdődött a minap a nápolyi stadionban a helyi csapat es Róma közötti labdarúgó-mérkőzés. Az öntőkemencéknél viselt öltözékben húsz munkás vonult a pályára és 60 ezer néző tapsa és üdvrivalgása közepette egy táblát hordozott körbe: felirata a munkáselbocsátások visszavonását követelte. A húsz öntödei munkás Nápoly legnagyobb acélgyárának, a Bagnoli öntödének mintegy hétezer elbocsátott' dolgozóját képviselte. A közönség lelkesedését pedig az magyarázza, hogy a lelátókon is jórészt munkanélküliek ültek: számuk 336 ezer Nápolyban és környékén — legalábbis hivatalosan ennyit ( irtanak nyilván. Mario Gar- gano, az egyik munkaközvetítő ügynökség elnöke szerint: „gyakorlatilag minden négy olasz munkanélküli közül egy Nápolyban él.” Amikor Gianni de Miche- lis, az állami vállalatok mi- r rztere az elmúlt héten bejelentette, hogy átalakítás miatt kilenc hónapra bezárják a Bagnoli-öntödét, az aggodalmat nem csupán az váltotta ki, hogy közel 7000 dolgozó kevesebb bért kap erre az időre, hanem az a félelem is, hogy az üzemet sohasem fogják újra kinyitni. A témával a kormány is foglalkozott és garanciát vállalt, hogy nem fogják végleg bezárni az öntödét — Nápoly azonban így is „beteg város”. A kifejezést az Espresso című hetilap használta a"bban az összefüggésben, hogy a több mint negyedmillió mun- kanélkülin kívül máris 35 ezer az időszakos munkanélküliek száma, 100 ezer a ía- kásnélküli, „továbbá itt a Camorra banditizmusa, a Banco di Napoli válsága. A terrorizmus, a csempészés, a börtön, ahol állandóan napirenden vannak a rivális bandákkal való fegyveres leszámolások. Vagyis a társadalmat az erőszak, a bomlás hatja át.” A lap szerint egyébként sem igaz, hogy kilenc hónap alatt be lehet féjezni a Bag- noli-öntöde rekonstrukcióját, legalább 18 hónapos munkanélküliségre kell számítani. A statisztika szerint pedig a háború utáni Olaszország kormányainak átlagélet- kora nem éri el a másfél évet. Van azonban az ügynek még egy vonatkozása: a Bag- noli-üzem egyik munkása mondta: „akkor is én leszek a családfenntartó, ha a gyárat bezárják. És ha a kormány nem biztosítja, hogy élelmet vegyek az öt gyerekemnek, majd biztosítja Cu- tolo.” (A Camorra-bandave- zér.) Vagyis kénytelen lesz az alvilágot választani. Élni kell — és Nápolyban most ilyén az élet. Illés Sándor* „Űszintén örülünk eredményeiknek“ (Folytatás az 1. oldalról) utóbbi esztendőkben mind több kollektíva — vállalatok, szövetkezetek dolgozói — is megismeri egymás munkáját, a delegációcserék egyre több konkrét eredményt hoznak. — Küldöttségünk most a tanácsok munkáját tanulmányozza. Az eddigi tapasztalatok között számunkra különösen értékesek, amit a helyi tanácsok önállóságáról megtudtunk: miként döntenek fejlesztési, szociálpolitikai és más, hatósági ügyekben. A korábbi látogatásokkal egybevetve a mai helyzetet, szembetűnő, hogy a falvakban is sokat tettek az élet- körülmények javításáért. Elismerésre méltó Nyíregyháza fejlesztése is, amely az utóbbi években igazi nagyvárossá lett. — Küldöttségünk célja az is, hogy tapasztalatokat szerezzünk a magyar élelmiszer- gazdaságról. ugyanis a magunk területén szeretnénk hozzájárulni a Szovjetunióban nemrég meghirdetett élelmiszerprogram sikeres megvalósításához. Egyben élek az alkalommal, hogy megköszönjem a meghívást, a szíves lehetőségeket a tapasztalatszerzésre. Őszintén kívánjuk, hogy kedves magyar barátaink, Szabolcs- Szatmár dolgozó kollektívái érjenek el újabb munkasikereket a szocialista építésben — mondta befejezésül a szovjet delegáció vezetője. M. S. MOSZKVAI LEVELÜNK Orosz lakodalom M int a legtöbb társadalmi, illetve,családi eseménynek, az esküvőnek is évszázadokra visszanyúló hagyományai vannak. Az esküvő a középkori Moszkvában például olyan előkelő eseménynek számított, hogy a vőlegényt — legyen az gazdag földbirtokos, vagy szegény kézműves — arra a napra herceggé nevezték ki, s sokan életükben először és utoljára élvezhették mások tiszteletét. A tehetősebbek és a szegények lakodalma között a különbség annyi volt, hogy az előbbiek díszes, csengős trojkán száguldoztak az utakon a templomig, s asztalukon aranyedényekben gőzölögtek a finomabbnál finomabb ételek, míg a szegények megelégedtek az egyszerű fogattal, s asztalukon a cseréptálakban is legtöbbször a töltött pirog volt az egyetlen fogás. A vőlegény rögtön a házasságkötés után megivott egy pohár bort, s a poharat földhöz kellett vernie. (Állítólag minél több darabba törik, annál nagyobb lesz az ifjú pár boldogsága.) Ebből manapság annyi maradt meg, hogy az esküvőn véletlenül széttört poharak, tányérok nem okoznak kényelmetlenséget, ellenkezőleg! A „vétkes” csodálkozására az ifjú pár szíves köszönetét fejezi ki, hiszen az ilyenkor eltört edény felér egy jókívánsággal. Néha a vendégek a szilánkok és üvegdarabok közé aprópénzt szórnak. A menyasszonynak a pénzt ki kell válogatni, a szilánkokat pedig lapátra seperni, és rendesen feltakarítani. Ennek a' műveletnek a hagyomány szerint kettős rendeltetése van: egyrészt az örömszülők és a vendégsereg meggyőződhetnek róla, hogy az ifjú menyecske takarékos-e, vagy sem — attól függően, hogy milyen gyorsan válogatja ki. Másrészt a fiatalasszonynak mindenki szeme láttára kell bebizonyítani, hogy nem veti meg a házi munkát, s ügyesen eltünteti a széttört edény darabjait. A háziak pedig már a keze állásából, s abból, ahogy a seprűt fogja megállapíthatják: jól választott-e a fiúk. Az ifjú pár szobájának négy sorkába régen egy-egy nyílvesszőt tettek, az ágyra pedig egy edényben búzát. A nyílvesszők sikeres vadászatot, a búza pedig bőséget és gazdagságot jelképezett. A mai moszkvai esküvő már tartalmában és formájában is alig idézi a tradíciókat. A csengős trojkát felváltotta a Volga és a Zsiguli. Az ifjú pár a házasságkötő teremből — autókon — sétára indul. Az út legtöbbször a Lenin-hegyre vezet, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik Moszkvára. Itt a „násznép” pezsgőt bont, majd ismét kocsiba szállnak. A lakodalmas ház előtt — amely legtöbbször 10—15 emeletes épületkolosszus — kenyérrel, sóval fogadják a menetet. Az ajtó küszöbén átlépő fiatalok földre terített szőrmekabátba botlanak. Ez jelképezi a medvebőrt, amit valaha a lócára terítettek, hogy a fiatalok bő- \ ségben éljék le életüket. Az ifjú párt már nem kötik olyan szabályok, mint az a régi törvény, hogy az asztalnál nem ehetnek és ihatnak, míg a vendégsereg el nem vonul. De a vőlegény barátai a fiatalok szobájába becsempésznek némi élelmet és bort, hogy azt — miután elcsöndesedett a ház — jóízűen megegyék. Az egyetlen megkötés manapság, hogy az előttük álló üveg pezsgőt nem bonthatják fel. Ezt el kell tenni, s csak a házasságkötés első évfordulóján lehet felbontani. Addig ez az üveg boldogságuk záloga. M indmáig élő hagyomány tósztot mondani. Ez néhány perces, szerencse- és jókívánságokat tartalmazó „felszólalás”, amelyi komoly felkészülést igényel. A lakodalom eltarthat néhány napig, attól függően, a vendégek hogy érzik magukat. Aztán a fiatalok belecsöppennek a hétköznapok világába, mint annak idején a „hercegek”, akik egyik napról a másikra visszavedlettek céhlegényekké, földművesekké. Moszkva 1982. október cSzanLizíá Cf eretui \ TII— iWT—Ili lim W III III II—Iliül—I HWiBII »UI mi...I|.IM Az ablakhoz lépett, mindkét szárnyát kinyitotta, mert érződött a szobában a doh. Régen nem volt itt szellőztetve. Aztán kimentek az udvarra. A tanár a kutat is megnézte, megpróbálta, nehezen mozgott a gém, hiányzott a végéről a kölönc. Ezen könnyű lesz segíteni. Ráült a cement kútkávára, és az ég felé fordított tekintettel ült egy ideig mozdulatlanul. — A szülei hol laknak? — kérdezte az igazgató, talSit csak azért, hogy kérdezzen valamit. % — Nincsenek szüleim. Árva vagyok. Sem apámat, sem anyámat nem ismertem.,. — Ne haragudj — mondta akadozva, tegezésre fordítva, és már megbánta, hogy ilyet kérdezett. Odalépett hozzá, karon fogta. — Gyere, a feleségem ebéddel vár. Délután majd beszélünk a szövetkezet elnökével. Tíz nap múlva érkezett meg a sárszegi termelőszövetkezet teherautója a tanár bútorával és Emmivel, a feleségével. Addigra a tóvári házat alaposan rendbe hozták. Az elnök valóban mindent megtett, folyton sürgette a munkát. Kijavíttatta a kerítést is, elhordatta a kertkapu elől a szeméthalmot, ki- tisztíttatta a kutat, hogy iható legyen a vize, kime- szeltette a szobákat, mert ez volt az új lakó kívánsága. Lehet, hogy Emmikének, a feleségének nem tetszik majd a meszelt, fehér fal, de ő mindig ilyenre vágyott. A meszelt fal összekapcsolódott benne a tisztaság fogalmával. Árva gyerek volt, kiadták nevelőszülőkhöz, "négy esztendőt töltött faluhelyen. Megismerte és megszerette a paraszti munkát. Gyakran kiment a határba dolgozni, s a kertben is segített. Közép- iskolás korában került a városba, de a szíve mindig falura vágyott vissza. Szerette a csendet, a természetet. Az egyszerűséget. Ellentétben Emmikével, aki mindig a városba vágyódott. Szép asszony volt Emmike, csak egy kicsit rátarti, büszke, aki szerette a .feltűnést, a flancot, imádta a hangoskodást. a társaságot. — Örülök, hogy megjöttél. Szervusz! — segítette le a teherautó kabinjából az asz- szonyt, aki végighordozta tekintetét az udvaron, szemügyre vette a koszból hirtelen kivakart parasztházat, a feldúlt udvart, ahol még szanaszét hevertek a malteros- teknők meg a meszes vödrök, homokkupacok, téglatörmelékek és különböző lécek, deszkák. — Még nagy a felfordulás, de egy hét múlva már olyan lesz, mint egy virágoskert! — mondta vigasztalásul a látványért Tamás. — Ez? — nevetett fel keserűen Emmike, és bevihar- zott a házba, hogy néhány perc múlva sírva jöjjön visz- sza. — Hát földes szobába hoztál engem? Ha tudom, isten bizony, nem jövök el! Legszívesebben visszamennék apámhoz. — A hátsó szobát is lepadlózzák, kedves — csitította a férje. — A jövő héten nekilátnak, két nap alatt elké- •szül. Az első szobában rendezkedünk be addig. — No, pakoljunk? — ugrott oda két markos ember. Őket is az elnök küldte, hogy segítsenek. A gépkocsi vezetője kiszállt, ásított, ő nem rakodik, ő szakmunkás, nem napszámos. Különben is már semmi köze Kiss Tamás tanárhoz. Eddig az ő fiát is tanította Sárszegen, de most, hogy ide helyezték, nem érdekli többé. Igaz, jó tanárnak tartották, a diákjai szerették, csak aztán, az az aggteleki eset nagyon befűtött neki. Az öreg Mihók meg is fenyegette, hogy egy este meglesi és agyonüti. Ahogy a bútor a helyére került, megtelt a szoba melegséggel. Emmikének szép bútort készített az apja, aki asztalos volt, és az egész környéken dicsérték megbízható, jó munkájáért. Ha felrakják a függönyöket, s azt a néhány képet is, ami Tamás diákköri szerzeménye, szebb lesz, mint a sárszegi pedagóguslakás volt rikítóan rózsás falaival. Emmike megnézte a konyhát, miközben ajkát bigy- gyesztette. A tűzhely bizony régimódi volt, fatüzelésű, kiégett sütővel. — Az ebédet majd hazahordjuk — próbálta vigasztalni Tamás. — Nagyon dicsérik az üzemi konyhát, eddig én is ott ettem. A vacsorát meg könnyen megoldjuk. Gyere, nézd meg a kertet is. Olyan nagy, hogy abból külön meg lehetne élni egy családnak. — Nem érdekel a kert! — robbant ki Emmike, és ismét sírni kezdett. Nekinyomta a homlokát a gangra nyíló ajtó mésztől szennyes üvegtáblájának, és homályos szemmel nézte az udvart, a gémeskutat, n szomszéd ház zilált üstökét. Vigasztalan volt. Később bement a szobába, és arccal a heverőre borult. Tamás követte, mellé ült. Úgy illene, hogy vigasztalja, hogy megsimogassa a haját. Nem könnyű megérkezni egy új lakásba, elszakadni a megszokottól, a szülőktől, szám- kivetettként útra kelni az ismeretlenbe, ahol senki se várja. * (Folytatjuk) Nobel-békedíjasok Az 1982. év Nobel-békedí- jat — megosztva — a nukleáris leszerelés két, nemzetközi tekintélyű harcosának, a svéd Alva Myrdal asz- szonynak és Alfonso Garda Robles volt mexikói külügyminiszternek ítélték oda — jelentette be szerdán a norvég Nobel-bizottság. Mindketten kiemelkedő szerepet játszottak az ENSZ leszerelési tárgyalásain.