Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1(11 HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. szeptember 11. O Nem mindenki Fabulon-baba „Rex mellkrém a keblek őre, üde lesz mindig tőle bőre.” — hirdette egykoron a legújabb kozmetikai „csodaszert” a rímelő sorocska. Ki tudná megmondani, hogy azóta mennyi hatásosnál hatásosabbnak vélt szer váltotta egymást. Jöttek, hódítottak — egyes fajtáik leírhatatla- nul finom illataikkal hódítottak is —, míg végül a felülmúlhatatlannak reklámozott tégelyek díszes márkajeleikkel együtt a szemétbe kerültek. A kozmetikusok vegykonyhájában mindig születik valami új, ami megdobogtatja a női szíveket. A drogériák a szépítőszerek egész arzenálját kínálják. A Fabulon-sórozat krémjei, arctejei, tonikjai például a legtöbb nő toalettszekrényében megtalálhatók. Rúzsok, szempillafestékek, hajlakk, körömlakk, lemosó sorakozik e sajátos gyűjteményben többi, körülményesebben megnevezhető társával. Hiszen a nappali és éjszakai arckrémek felsorolása is kitölthetné ezt az oldalt, nem beszélve az egyéb segédeszközökről — szempillaspirálról, a hajviselettől függő fésűkről, csavarókról, sütővasról. ,. De nemcsak a kozmetikumok járulnak hozzá, hogy viselőjük szépnek érezze magát. Fontos a jól öltözöttség, a legfrissebb divat szerint ösz- szeválogatott ruhatár. A gyengébbik nem egyik természetes ékét, a hajat sem hagyhatjuk ki e bevezetésből. A rövid vagy hosszú, gyűrűgöndör vagy sima vonalú frizurák formája is állandóan alakul. Egy kis történelem A divattörténet lapjain sok érdekesség sorakozik. Mióta az ősember az elejtett állatok bőrébe, szőrméjébe burkolta testét, a ruházkodás, szépségápolás óriási változásokon ment át. Az osztálytársadalom kialakulása táján a ruha alapvető feladatán túl — hogy védte tulajdonosát az időjárás viszontagságaitól — más szerepet is kapott: mutatta viselőjének társadalmi helyzetét. Az ókorban már élesen különbözött a rabszolgatartók és a rabszolgák öltözéke. A középkorban szigorú szabályok írták elő, hogy ki mit, milyen drága ruhát hordhat. A tilalmak kiterjedtek a lábbelikre, a hajviseletre is. Akik áthágták a törvényeket, azok legjobb esetben megúszták a vérlází- tó ruhadarabok elkobzásával, súlyosabb esetben életükkel fizettek túlzott öltözködésükért. A divatozást, a versengést természetesen a szigorú előírások sem szüntethették meg. A feudális nagyúri szomszédok egy időben például azon versenyeztek, kinek hosszabb, ékesebb a cipője. Egyes piperkőcök félméter hosszú, hegyes orrú cipőben mutatkoztak a fényes társaságban. Mások „hét falu vagy szőlőskert” értékének megfelelő ruhadarabban pá- váskodtak. Ebből egyrészt az következhet, hogy régen sem volt olcsó a divatozás, másrészt nem mindenki engedhette meg magának a hasonló pompát. Egy gyors, rögtönzött közvéleménykutatás alapján kíváncsiak voltunk arra, hogy napjainkban a nők mennyit költenek átlagosan szépítőszerekre. Vajon mi ezen a téren az átlagon felüli és az átlagon aluli? Aki kéthetenként jár fodrászhoz és minden hónapban egyszer felkeresi a kozmetikusát, az a napi testápoló szerekkel együtt négy-ötszáz forintot áldoz a jó közérzetét biztosító piperecikkekre. Ez az átlag, a valóságban ettől nagy eltérések vannak mind a két irányba. A szerényebb megjelenésűek ennél jóval kevesebbet, a külsejükre láthatóan adók pedig sokkal többet áldoznak fel a szépség oltárán. Messzire vezetne ha korosztályok, foglalkozási csoportok szerint pontos képet kívánnánk festeni a szépségápolás „gazdasági” oldaláról. Nem mondunk azzal újat, hogy az életszínvonal, az egészségesebb életmód tette lehetővé azt is, hogy a külsejére mindig sokat adó gyengébb nem több figyelmet szentelhet megjelenésének. A 76 esztendős Bunna Józsefné Fehérgyarmaton erről így beszélt: — A mi időnkben a megélhetés okozta a legtöbb gondot. Napszámosak voltak a szüleim, alig voltam tizenkét éves, részesbe jártam magam is. Lábujj hegyre álltam, hogy nagyobbnak tűnjek, mert féltem, az intéző hazazavar. Kilencéves koromig cipőt sem láttam a lábamon. Rongyokban jártunk, jó ha volt egy ünneplés viseletűnk. Ma másként van. Csak az unokáim, dédunokáim ne is ismerjék meg soha a nélkülözést. A HÓDIKÖT fehérgyarmati üzemegységében dolgozók túlnyomó többsége nő. Sok a fiatal. A hajadonok között nem ritka az olyan, aki egész keresetét magára költheti. Karmacsi Józsefné igazgató- helyettesnek rövidebbek a reggelei, mióta fia az idei tanévtől iskolás. Azért munkába indulás előtt szakít időt a kozmetikázásra. — Havonta egyszer elmegyek a kozmetikushoz, kéthetenként pedig a fodrászhoz — mondta. —- Az öltözködést tekintve szoknyapárti vagyok, a nadrágot női viseletként nem kedvelem. A blúzokat. könnyű nyári pólókat és a szoknyákat kombinálom. A muszlin a kedvenc anyagom. Inkább varratok, mint készen vásárolok. Olcsóbb és tetszetősebb darabokhoz jutok így. Lényegesnek tartom, hogyan jelenek meg a munkahelyemen. Az üzemben mindig köpenyben járok, — A divatot állandóan figyelemmel kísérem, de az egyediség, hogy máson ne legyen hasonló, nem foglalkoztat. Hogy mi történik a divatja múlt ruháimmal? Egy ideig egyik polcról a másikra rakosgatom őket, majd hazaadom édesanyámnak, lakást díszítő színes rongyszőnyegekhez használja fel a megunt, régi szoknyákat, blúzokat. „Három a kislány” Bányász Lajoséknál. Az 1970-es nagy árvíz után Szatmárcsekéről költöztek Fehérgyarmatra. A férj kazánfűtő a HÓDIKÖT- ben. A minőségellenőr csoportvezető anyuka kedves kötelessége, hogy a saját ruházkodásán túl a lánykák öltözködésével is törődik. — Drágák a divatos ruhák, okosan kell gazdálkodni, hogy a család mind a négy nőtagjára jusson egy-egy szép darab — magyarázta Bányász Lajosné. — A nagyobbik lányunk jövőre érettségizik majd. A Nők Lapjából figyelem, mi állna jól nekem és neki. Jártam már úgy, hogy megtetszett egy szép blúz, megvettem magamnak, de Csilla — a legnagyobb — addig kérlelt, míg neki ajándékoztam. A színekben a drappos árnyalatok a kedvenceim. A vásárlásnál még egy szempont vezet: a vasalásukkal ne legyen gond! Kömörőről jár be nap mint nap Farkas Gyuláné szakmunkás. Műszerész férje ugyancsak a textilüzemben dolgozik. Építkezni szeretnének néhány éven belül, arra gyűjtenek. Emellett azért jut a divatos öltözködésre. Hegállítja a divatot a fiatal asszonyka. Pontosabban szólva nem engedi, hogy egy-egy kedves ruhája fölött gyorsan eljárjon az idő, inkább alakít rajta a legfrissebb divatelőírások szerint. — A nadrágot kényelmes viseletnek tartom. Mivel a hét végeken a férjemmel gyakran megyünk rövidebb, hosszabb túrákra, az ilyen alkalmakra is a legpraktikusabb a nadrág. A ruhatáramban található alkalmi ruha is, de elég ritka — üzemi bál, színház —, amikor felvehe- tem — mondta Farkas Gyuláné. A divat utáni oknyomozást a tiszabecsi Űj Élet Termelő- szövetkezet Bornemissza-al- máskertjében folytattuk. Az életre kelt gyümölcsösben a déli pihenőben váltottunk néhány szót az almaszedő asz- szonyokkaL Szabó Bálintné- val, Fülep Istvánnéval, Sipos Istvánnéval, Horváth Béláné- val. Kardos Ibolyával, Kondor Jánosnéval, Botos Irénnel és Fekete Istvánnéval. íme néhány szerény, szűkszavú mondat a beszélgetésből. — Mennénk mi a fodrászhoz, de sajnos nincs a faluban, legközelebb Milotán dolgozik egy. Fehérgyarmatra ezért minden alkalommal nem szaladhatunk be. — Ki hogy tudja, magának igazítja a frizuráját. — Kevesebb szépítőszert használnak a falun, mint városon. Lefog bennünket a nap munka közben, nincs szükségünk a különféle krémekre, pirosítókra. — A munkánk, a házkörüli teendők után nincs is úgy idő, hogy az ember magával foglalkozzon. — Jobban alkalmakhoz kötődik, ha valaki rendbe teteti kozmetikussal az arcát, ha frizurát csináltat magának. Kell hozzá egy húsvét, karácsony, esküvő... Az üzemben a szalag mellett dolgozók, a termelőszövetkezetben nehéz fizikai munkát végző nők véleményét sokáig lehetne sorolni. Összefoglalás helyett még egy vélemény. Légrádi Zoltánná, a HÓDIKÖT fehér- gyarmati üzemegységének igazgatója a következőket mondta: — Munkába indulás előtt magam is a tükör elé állok. Kíváncsiak voltunk egy kozmetikus véleményére is. Vajon miért vetik alá magukat a nők — és nemcsak a nők — az olykor fájdalommal járó szépségápolásnak. — Nem könnyű felelni, hiszen az oka egyénenként más és más lehet — válaszolta Dalanics Györgyné kozmetikus a Nyírfa Áruház kozmetikai szalonjában. — A pszichológus tudna a titok mélyére látni. A kozmetikusnak csak az a feladata, hogy a vendégre ránézve megállapítsa: milyen kozmetikai szerek lesznek a leghatásosabbak. Véleményem szerint, a nők hetven százaléka felkeresi a kozmetikai szalonokat. Egy részük rendszeresen havonta, mások csak időszakonként, egy-egy alkalomhoz, ünnephez kötődve. A legtöbb vendég titkolja mások előtt, hogy kozmetikusnál járt. Tapasztalatból tudom, hogy vannak, akik igyekeznek elhitetni környezetükkel: minden mesterséges beavatkozás nélkül nekik ilyen a természetes szépségük. Ebben megint lehet szemérmesség, irigység egyaránt. Párizsból jelentik... A divatban is, akárcsak az anyagi világban, egy az örök — a szakadatlan változás. A hosszabb, rövidebb időszakonként megújuló közízlés törvényszerűségeiről a szociológusok sok mindent megállapítottak. A lényegre rávilágít Karinthy Frigyes Együgyű lexikonának Ruha címszavából vett részlet is: „Másik, fontos szerepe a R.- nak az a lehetőség, hogy az emberek megkülönböztessék egymást; amennyiben a férfiak és nők R.-ja bizonyos eltéréseket mutat — a férfiak R.-ja a női R.-tól, a női R.-k pedig a J. É.-től (lásd: józan ész) mutatnak eltérést. Különösen a nőknél nagy jelentősége van ennek, akik egymás közt is megkülönböztetik magukat — azért mindegyik másféle R.-t vesz fel, mint a többiek, miután azonban ez a többieknek is eszébe jut ők is másféle ruhát vesznek fel, mire ismét egyformán néznek ki. Ezt a folytonosan ismétlődő jelenséget nevezzük divatnak — ha járványosán lép fel, nagy közgazdasági károkat akozhat. Szerencsére, mint értesülünk, a divat nevű metódust most végleg abba akarják hagyni; Párizsból jelentik, hogy a most készülő lesz az utolsó, amit az egyes ruhadarabokon ,utolsó divat’ felírással jegyeznek. Ezzel a divat meg is szűnik.” A „lexikoníró” jóslata azóta sem teljesedett be. Az „utolsó divat” szívósan tartja magát. A rohanó világunk üteméhez alkalmazkodó módi csupán az idei nyáron több tiszavirág életű szabásformát vonultatott fel. Elég, ha a tizenévesek nadrágviseleténél a répanadrág súlyos vereségéről és a bermuda- nadrág látványos térnyeréséről szólunk. A „járványosán” fellépő jelenséggel, a divattal tehát mindenki más módon kerül szembe. A lépéstartás kényszere két utat tartogat az egyénnek: a „magukat megjátszó”, „divatmaj-moló” embereket könnyen sodorja magával a legújabb „divathullám”. Míg mások ízlésük szerint válogatnak a kínált modellekből. Mind a két út sajátos viselkedéssel jár együtt. Az előző táborhoz tartozók könnyen arcnélkülivé válhatnak, személyes vonásaikat elrejti, befedi a viselet. Csak a jó, „napra kész” ízlés segítségével kerülhető mindez el. A külsőségek bűvöletében élőket a társas kapcsolatokban gyakran érhetik kudarcok. Különösen az első látásra fellobbanó szerelmeknél gyakori, hogy a férfit vagy a nőt csak a partner eszményinek vélt külseje ejti rabul, és a házasság első heteiben, hónapjaiban derül ki, a vakító szépséghez nem társult a hitves elképzelt belső gazdagsága. E késői felfedezés következménye legtöbbször váláshoz vezet. Hiba lenne a divatkérdést csak az egyik nem ügyének tekinteni. Fodrászok, pedikűrösök a megmondhatói, hogy a hiúság férfiúi tulajdonság is. Az illatszerboltokban az erősebbik nem képviselői is otthonosan mozognak, vásárolnak. Mert lehet-e ellenállni a férfiaknak szánt parfümöknek, krémeknek, sőt sminknek? Egyes becslések szerint legalább annyi időt és pénzt szentelnek külsejüknek, mint a nők. A hiúság vádja tehát nem egyedül az „Évákat” illeti. Az „Ádámoknál” az önmutogatás talán azért nem volt évszázadokon át olyan feltűnő, mert az nemcsak az öltözködés, szépség- ápolás területén bontakozhatott ki, hanem a társadalmi és gazdasági élet szinte teljes egészében. A különböző pályákon valamint a sportban és a művészetekben szabadon kiélhették ambícióikat, míg a nőknek egyenjogúságuk kivívásáig csak a divat maradt. Napjainkban a férfiak és a nők fej fej mellett haladnak a divatban. Talán egy kicsit visszafogottabban, de a divattervezők ma ugyanannyit törődnek a férfiak ruházatával, mint a nőivel. Tekinthető-e „bűnnek”, ha figyelmet szentelünk külsőnknek? Aligha. A baj csak abból eredhet, ha küllemünk kedvéért lemondunk belsőnk, énünk ápolásáról. Az oldalt írta: Reszler Gábor Fényképezte: Jávor László