Kelet-Magyarország, 1982. szeptember (42. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-23 / 223. szám
1982. szeptember 23. Kelet-Magyarország 3 Az utódlás Naponta 80 mázsa kenyeret sütnek a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat nagykállói üzemében. Képünkön: Kiss Sándor és Stefán Ferenc Alföldi kenyeret vetnek az alagutas kemencébe. (Gaál Béla felvétele) PEDAGÓGUSOK VALLOMÁSAI A NYUGDÍJAZÁS ELŐTT ÁLLÓ textilgyári igazgatónő már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy maga neveli fel — a gyári „kádertarta- lékból” kiválasztott — utódját. Az illető jelenleg igazgatóhelyettesként dolgozik, s már az ő utódját is kiszemelték. Vélhetnénk: ez a helyes káderpolitika; ha a jelenlegi vezető gárda mögött ott van az a bizonyos második — sőt: harmadik — vonal; ha egy-egy — nyugdíjazás, áthelyezés, vagy bármi más okból — megüresedett vezetői állás betöltésekor nem kellene országos kutatómunkába kezdeni, hogy ugyan honnan és kit lehetne „megszerezni” ? Ám nagy kérdés: kinek a szemszögéből vizsgálódva minősíthető az efféle gyakorlat úgymond „helyes káderpolitikaként” ? Mert a nyugállományba készülődő igazgatónő percig sem titkolta, hogy jóval könnyebb volt a lehetséges és mindenféleképpen megfelelő utódot kiválasztani, mint magát a gyakorlatot elfogadtatni mindazokkal, akik kívülről — s többnyire a szokásjog alapján — minduntalan beleszólnak egy-egy vállalat, intézmény, vagy szövetkezet kádermunkájába, s mégin- kább a káderpolitikai döntéseibe ... Más példa: két bútorgyár összevonása után nyilván csak egy igazgató Jjell. Bölcsnek tűnő döntés született: foglalja el ezt a pozíciót az egyik gyár — közvetlenül a nyugdíjazás előtt álló — igazgatója, s a másik gyár élén álló jóval fiatalabb kolléga kapja a helyettesi beosztást. Vélhetnénk: ez helyes káderpolitika, mert miközben épít az idősebb szakember tapasztalataira, rutinjára, netán személyi kapcsolataira is, nem mellőzi a humánus megfontolásokat sem: végtére is, nyugdíjazás előtt alacsonyabb beosztásba helyezni valakit... Az ügy egyetlen szépséghibája, hogy a fiatalabb, és szakmailag semmivel sem kisebb rangú igazgatót — nyilván azért, mert nem akarták elveszíteni — hónapokig hitegették: ő lesz az egyesített két gyár vezetője. VÉLHETNÉNK: ez sem rossz káderpolitika, mert nem nélkülözi a személyi ügyekben többnyire kikerülhetetlen taktikai megfontolásokat. Más: úgy adódott, hogy a gépipari vállalatnál majdnem egy időben kellett megoldani egy főosztályvezető és egy főművezető utódlását. A személyzeti főnök véleménye alapján a vezérigazgató úgy döntött, hogy a kiszemelt főosztályvezetőt kinevezik, ám a főművezető-jelölt továbbra is „kádertartalékba” marad, mert az illető politikailag „inaktívnak” minősíttetett. Vélhetnénk: ez is helyes káderpolitika, végtére is következetesen érvényesíti a kádermunkában mellőzhetetlen „hármas elvet”; a politikai megbízhatóság, szakmai felkészültség és vezetői készség. Ám egy politikailag „inaktív” káder még lehet politikailag megbízható és nagy kérdés, hogy ma, 1982-ben, amikor a — ha lassú tempóban is, de azért csak-csak racionalizálódó — gazdaság szakmailag felkészült és vezetőképes embereket követel, megengedhetjük e magunknak az ilyesfajta túlzott szigort. Arról nem is beszélve, hogy aligha van sok olyan „tökéletes” ember, aki ezzel az ideális „kádert” feltételező, már-már etalonjellegű követelményrendszerrel mérhető. Mindezek után pedig — alighanem — a kérdések kérdése, hogy végül is mi tekinthető „helyes káderpolitikának”? Az-e, ami a belső „kádertartalékokra” épül, vagy az-e, ami a külső véleményekre figyel, a különböző megfontolások miatti „beleszólásokat” is akceptálja? Az-e, ami humanitárius és taktikai megfontolásokból végül is hajlik a személyügyi kompromisszumokra, vagy az-e, ami csakis a kíméletlen racionalizmus diktálta célszerűséget tartja szem előtt? Az-e, ami szolgaian igyekszik eleget tenni az érvényes elveknek, szabályoknak és paragrafusoknak, vagy az-e, amely ugyanezen elveket, szabályokat és paragrafusokat az adott helyzethez igazodó differenciáltsággal alkalmazza? MI TAGADÁS: kínos dilemmasorozat, és személyzeti főnök legyen a talpán, aki — ha nem is könnyedén, de végül is csak-csak megbízhatóan — eligazodik a kádermunka lényegét érintő kérdések között. Különösen akkor, amikor a mindenkori személyzeti főnöknek — legyen a rangja akár személyzeti és szociális igazgató — nincs döntési jogköre, ö csak a személyi ügyekkel kapcsolatos döntések előkészítője; egyetlen a — ma még sajnálatosan sok — javaslattevő közül. Közhelyszerű megállapítás: minden vállalatvezetőnek olyan a személyzetise, amilyet megérdemel. Mint minden közhelyben ebben is van némi igazság, ám ne feledjük: ma sem vagyunk abban a helyzetben, hogy a személyzeti részlegek, a gazdálkodás „emberügyi” oldaláról döntően befolyásolhatnák a vállalatvezetést. Ez esetben pedig majd hogy nem mindegy, kinek milyen a személyzetise ... Pedig és visszakanyarodva most már a bevezetőben említett konkrét példákhoz, a valódi — ha úgy tetszik: a „helyes” — káderpolitika és kádermunka lényege és kiindulópontja a káderutánpótlás szempontjából számításiba jöhető személyek felkutatása és szisztematikus felkészítése a rájuk váró feladatok elvégzésére. E KUTATÓMUNKA egyetlen lehetséges alapelve, hogy kerüljön mindenki a — képzettsége és képességei szerinti — legmegfelelőbb munkahelyre. És ebben rejlik a korszerű kádermunka gazdaságossága, ám hogy ez gazdagítson is, ahhoz nem annyira a káderpolitika, mint inkább a személyzeti munka gyakorlata szorul változtatásra. Péknap Hagy káliéban Programmal és játékos vetélkedővel tarkított péknapra invitálták társaikat a nagy- kállóiak. Ez volt az első ilyen találkozó a Szabolcs megyei pékek történetében. Érkeztek a nyíregyháziak, eljöttek az újfehértóiak, a balkányiak: ismerkedni, összemérni tudásukat, egymás és családjaik társaságában eltölteni egy kellemes szabad szombatot Nagykállóban. Nyolcvan pék és családjaik érkeztek. Fiatalok, szocialista brigádok ültek asztal mellé felkészülten, hogy most a forró kemencéken, a teknő- kön kívül elméletben is megmérkőzzenek a szakmában. Mesterségükről vetélkedtek, a lisztről, a foszlós bélű kenyér készítésének rejtelmeiről. Ilyen kérdésekre kellett válaszolniuk: melyik kovász érik gyorsabban? Miért ajánlatos a zsiradékot a tésztakészítés utolsó szakaszában adagolni ? Melyik liszt pirul gyorsabban? De még sok-sok más kérdés. Huszonnégy pék totózott. Legkiválóbbra az újfehértóiak válaszai sikerültek. Valaki megjegyezte: ilyen kiváló kenyeret is sütnek? „Vizsgáztak” a brigádok a kollektív szerződés ismereteiből, végül elkezdődtek a sportvetélkedők. A százméteres síkfutást a hazaiak versenyzője Péter István nyerte. Kispályás labdarúgásban a Nyíregyházi Kenyérgyár Dobó István szocialista brigádjának csapata állt a dobogó legfelsőbb fokára. A súlygolyót Bársony Ferenc nyíregyházi pék dobta a legtávolabb, míg a legkiválóbb lövészeknek a nagykállói pékek bizonyultak. Most látták, milyen ügyesen tudnak zsákban futni és kötelet húzni a nyíregyházi kenyérgyár sütőmesterei. Okos és mókás játékok váltogatták egymást, s közben üzemet látogattak, tapasztalatot is cseréltek: foszlós bélű kenyérről, a jó kovászról, mesterségről és sok egyéb másról. Sok pék itt látott először alagútkemencét, gyorsdagasztó gépet, s megismerkedett alnodem tésztakészítés eszközeivel. Kun János, a _nyíregyházi kenyérgyár egyik pékje megjegyezte : „Azon tűnődtem, kovászmagnak miért nem hagytak morzsókát.” Hogy mi a morzsóka? Egy másik pék magyarázta meg: „A morzsóka az az alap, amivel indul a következő hét sütése, a kovász alapja: az élet.” Kicsinyek és felnőttek, pékcsaládok vettek részt a Nagykállóban rendezett első péknapon, melyet bizonyára több is követ. Hazajöttem Gyerekhad közepette bukkantam Laczkó Ilona óvónőre, a szépséges, de a világtól messze fekvő Lónyán. Pár szó a kollégáknak, egy mosoly a gyerekeknek, s már az óvoda játékokkal zsúfolt termében ülünk. — Lónyai vagyok, hazajöttem — kezdi. — Igaz, a hajdúböszörményi óvónőképzőben, ahol jelesen végeztem felvetették, nincs-e szándékom egyetemre menni? Nem vállaltam. A szüleim idősek. És mire végeznék, már huszonöt éves lennék ... Egy biztos, voltak akik azt mondták, haza csak akkor jöjjek, ha komoly udvarlóm van, mert itthon alig akad fiatal ... A hazajövetelnek azonban más, nyomós okai is vannak. — A kezdő fizetésem 2200 forint. Ki tudna ebből albérletet fizetni? Az értelmiségi munka nem jövedelmező ... Laczkó Ilona pályakezdő óvónő tehát hazaérkezett, annál is inkább, mert a pályát nem kényszerből választotta. — Közhely, de nagyon szeretem a gyerekeket. Ma az a vezető óvónőm, akinek valamikor én is a keze alatt nevelkedtem, s aki ezt a hivatást megszerettette velem. Kell-e jobb dolog annál, mint tudni, hogy hozzájárulok egy gyerek — egy ember — kialakulásához? Azt mondja: a feltételek jók a munkához. Jó, hogy az utcán kicsik és nagyok köszönnek. Csakhogy a munka, az életnek csupán az egyik fele. S a másik oldal néha elkedvetlenítő. Mert nem csak a férjhez menés a tét, hanem az is, hogy sikerül-e a fennmaradt időt okosan eltölteni? Szolgálati lakásban Az iskola igazgatói irodájában Szép Gábor igazgatóval egy kis számvetést készítünk arról, vajh mi készteti maradásra, vagy éppenséggel elmenetelre a pályakezdőt? S ha előre akarnánk összegezni a mondottakat, akkor a következtetés: mintha az elmenetel felé több minden mutatna. — Három kezdőnk van, mert én a harmadik évet itt töltőt még annak számítom. Ezek közül egy hazajött, kettő pedig — afféle társbérlőként — szolgálati lakásban lakik. A lakás komfortos és ketten is alig fizetnek érte többet, mint száz forintot. De ez csak átmeneti megoldás, ha hosszabb távon gondolkozunk. Nagy gond, hogy csak a minimális bért tudjuk adni a fiataloknak. Balázsi Éva, aki most került hozzánk, például 2400 forint alapfizetést kap, ehhez jön a 600 forint területi és a 200 forint osztályfőnöki pótlék. Ez ösz- szesen 3200 forint. Ez így még csak elmenne, de ha az alapellátáson kívül valamihez hozzá akar jutni, akkor már Vásárosnaményba kell mennie... Ez ma már nem két fillér. Természetesen nem ez az elsődleges probléma, annál inkább sem, mert az egyszeri tízezer forint letelepedési segély és az illetményföld fejében a termelőszövetkezettől kapott évi 1500 forint valamit lendít a helyzeten. Sokszor merül fel bennem a kérdés: ki jön az országnak erre a tájára? Még szerencse, hogy mindig akadt eddig valaki, aki hazaérkezett. Igaz, ha férjhez ment, akkor viszont gyakran el is költözött néhány évi itteni élet után ... „...érzem, hogy segítenek...” Soma Mária tanító, immár harmadik tanévét kezdi Lónyán. Olcsvai és pályázat útján került ide. ö a szolgálati lakás egyik lakója. — Volt egy ismerősöm, ő beszélt erről az iskoláról, s amit mondott, az tetszett. Minden hét végén hazamegyek, s az útiköltség bizony felemészti a területi pótlékot. Szeretnék továbbtanulni. Vagy pszichológiát Debrecenben, vagy rajzot Egerben... Itt szól közbe az igazgató: — Ha volna szakosom, nem támogathatnám. A továbbtanulás is a pályakezdők egyik komoly gondja ... — Meg is telepedne? — kérdem. — Én sem építkeznék itt. Távol van az otthonomtól... — Mit csinál, ha nem tanít? — Olvasok, tévét nézek. Átmegyek a szomszédokhoz, egy fiatal házaspárhoz. ÁFÉSZ-nél dolgoznak mindketten ... Balázsi Éva, aki az első napjait tölti az iskolában, a jelek szerint céltudatos teremtés, ám mint kiderült, ő sem tartja életcéljának, hogy Lónyán éljen. Tiszaszalkai, tanulmányi szerződése volt a járással és így került ide. — Mindig pedagógus akartam lenni, ez nem szólam. Az viszont más kérdés: sosem az alsó tagozat volt az álmom. Történelem szakon szeretnék továbbtanulni, aztán majd meglátjuk ... Nem fogok itt megöregedni, annál inkább sem, mert három történelem szakos is van az iskolában. — Ez a távlat. És a közelebbi jövő? — Olyan környezetbe kerültem, ahol mindenki ismer mindenkit, csak én nem, és engem sem ismernek. Eleinte úgy éreztem, mindenki engem figyel. Azonban érzem, hogy segítenek, s volt már egy-két olyan villanás az óráimon, amire azt mondtam: ez az! V. Cs. Farkas Kálmán Á. A. Baptista: 4 A fii csők és a hangya (fordított meso) A hangya szerényen tengette életét — járt egyik városból a másikba kevéske haszonért kereskedni, s amit csak tudott, félrerakott. Nem csoda hát, ha irigyelte régi iskolatársát, a tücsköt, aki igen jól keresett hangszerével az éjszakai mulatóhelyeken. Egy alkalommal, mikor a hangya egy gazdag üzletembert kísérgetett lokálból lokálba, összefutott a tücsökkel. „Várj csak, barátocs- kám!” — gondolta. — „Jöhetsz majd télen kölcsönkérni hozzám, éntőlem ugyan egy fityinget sem kapsz!” Egy szép napon, midőn japán ügyfele társaságában kilépett a környék legelegánsabb étterméből, látja: jön feléje a tücsök, mint mindig, most is mosolyogva. Jól számított, hogy megszólítja, ám — minő csalódás! — nem pénzt kért tőle, hanem érdeklődést színlelve a hangyacsalád hogy- léte felől érdeklődött. A csalódott hangya zavarában így szólt a tücsökhöz: — Láttalak a tévében. — Igen, egész nyáron ott énekeltem — húzta ki magát a tücsök. — De télen nehezebb lesz! — Ugyan, a tél! Nem lesz semmi baj. Hisz a lemezeimet úgy veszik, mint a cukrot. Na meg épp most írtam alá egy szerződést a párizsi Olympiával. Egy fellépésre háromezer frankot kapok, és mindezt két dalért! A hangyának ekkor eszébe jutott a mindennapi kínkeserves robot, amelynek egy gyomorfekélyt és egy készülődő infarktust köszönhet, s így sóhajtott fel: — Megtennél nekem egy szívességet? — Szívest-örömest! — Ha Párizsban jársz, keresd fel a nevemben La Fontaine urat, és mondd meg neki, hogy menjen a pokolba! (Fordította: Grabócz Gábor) Akár kedvezőtlennek is ítélhetnénk a képet. Három kezdő, s egyik sem akar — ma legalábbis nem —, Lónyán maradni. De jobban belegondolva, az előbbrejutás természetes igénye hajtja mindegyiket. Hogy nem pont Lónyán? Ez nem csak a három pályakezdőn, s nem is csak az iskolán múlik. Mert — és nem csupán ennek a távoli községnek az esetében — kiderülhet, hogy ami másntt, esetleg város közelében netán elég, az itt semmiképpen sem az. Gondoljunk csak az otthonteremtésre... Speidl Zoltán Pályakezdők a végeken A lista, amit a megyei tanácson kaptam, s amely a beregi és szatmári részeken újonnan munkába állt pedagógusokat lajstromozta, szinte kizárólag nőket tartalmazott. Ez — ismerve a pálya női voltát — nem meglepetés, s ha egy megjegyzés erejéig mégis itt szerepel a megállapítás, annak oka csupán a jelzés: a pályakezdő pedagógusok problémája, jórészt női gond is.
