Kelet-Magyarország, 1982. augusztus (42. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-18 / 193. szám

2 Kelet-Magyarország 1982. augusztus 18. Zsúfoltság, hiányzó feltételek Megújuló iskolák, óvodák Az utóbbi tíz évben szá­mottevően változott Vásá- rosnaményban és a város- környéki községekben az ok­tatás helyzete. Épültek az új óvodák és iskola, képzett nevelők foglalkoznak a gye­rekekkel, azonban vannak területek, ahol még lehet javítani a tárgyi feltétele­ken, emelni lehet az oktató­nevelő munka színvonalát. Mindez külön elemzést ka­pott akkor, amikor az okta­táspolitikai határozat végre­hajtását tekintették át a vá­rosban. Lényegesen nőtt az óvodák befogadóképessége az utóbbi időben. Ehhez nagyarányú társadalmi összefogásra is volt szükség, hiszen így épült fel 1976-ban a száz gyereket fogadó városköz­ponti óvoda, Gergelyiben öt évvel ezelőtt egy csoport- szoba, bővítették tavaly a vitkai óvodát. Ugyancsak előrelépés, hogy tavaly megszervezték Jándon a ci­gányóvodai csoportot. Ennek ellenére főleg a belső város­részben az óvodák zsúfol­tak, a kihasználtság 130—140 százalékos. Kedvező viszont, hogy valamennyi óvodás ko­rú gyereket fel tudnak ven­ni az intézmények, egyedül az olcsvai óvoda megépíté­se ad feladatot. Az általános iskolai tan­termek száma 35-ről 51-re emelkedett a városközponti új iskola megépítésével. A külső városrészekben vala­melyest enyhítette a zsúfolt­ságot, hogy kevesebb gyerek jár általánosba. 'Azonban Vitkán fontos, hogy a kö­vetkező ötéves terv idősza­kában megépüljön újabb négy tanterem, mert a kör­zetesítés miatt így az olcs­vai felső tagozatosok is a vá­rosközpontba járnak iskolá­ba. Lényegesen fejlődött a napközi otthoni hálózat. Tíz év alatt 13 csoport helyett 22 csoportban, a gyerekek több, mint felének nyújtanak el­látást. Több - kívánnivalót hagy maga után az oktatás tárgyi feltételeinek hiánya. így ke­vés a műhelyterem, a torna­terem, kicsinyek a szertá­rak, a nevelői szobák. A korszerű tantervek be­vezetése is eredményezte, hogy az általános iskolában tanuló gyerekek képzése emelkedő színvonalú. Ehhez hozzájárul, hogy nincs a vá­rosban nevelőhiány. Ennek köszönhető, hogy szinte minden nyolcadikat végző gyerek továbbtanul. Nagyob­bik felük gimnáziumban és szakközépiskolában, s alig 7 százalék az; akik a gyenge tanulmányi eredmény miatt nem tanulnak tovább. Kinőtte a gimnáziumot Vásárosnamény. A 8 tanter­mes épületben ősztől 13 ta­nulócsoportot kell elhelyez­ni. Ugyancsak szűkös a 120 diákot fogadó kollégium, amelynél fokozza a gondot, hogy az épület korszerűtlen. Ezért szorgalmazzák egy új kollégium építését a követ­kező ötéves tervben. A gimnázium elsősorban a továbbtanulásra készít fel. Űj forma, hogy az idén az érettségizettek számára üvegcsiszoló szakmunkás- képzés indul. A gépkocsive­zetésből és gyorsírásból ka­pott gyakorlati oktatás szin­tén az elhelyezkedést segíti. Sem a 'város, sem a járás igényeit nem elégíti ki a ki­helyezett ipari szakmunkás- képző tagozat. Főként a na­gyobb üzemeknek, a ruha­gyárnak, az írógépgyárnak és az üveggyárnak a szak­munkás-utánpótlást helyben kell megoldani a jövőben. Mindez további szervezőmun­kát követel, hiszen most a kis létszám és az oktatott szak­mák megoszlása nem felel meg a helyi igényeknek. Az oktató, nevelő munka tartalmi színvonalának eme­lésére jó példák születtek az utóbbi években. A tanácsi vezetés a pedagógusokkal együtt továbbra is azon fá­radozik, hogy művelt fiata­lok kerüljenek ki az iskoláké­ból, akik az életben megáll­ják a helyüket. Gépjárműjavító bázis Kisiparosok összefogásá­val épül egy gépjárműjavító bázis mintegy hárommillió forintos költséggel. A város­ba bevezető 41-es főút mellett, a gázcseretelep és a közúti igazgatósági kirendeltség mellett több műhelyt építe­nek fel egy blokkban. Gu­mijavító, autószerelő, autó­villamossági műszerész, ka­rosszériafényező, valamint egy alkatrész-árusító bolt és presszó, az Állami Biztosító­nak kárfelvevő iroda kap helyet az épületben. Az üzemeltetést a helyi kisiparos bérlők útján old­ják meg, a KIOSZ helyi cso­portjának egyeztetésével. Az iparosok több száz ezer fo­rint értékű, társadalmi mun­kát is vállalnak, míg a szol­gáltatásfejlesztési’alapból 1,6 millió forinttal támogatják az építkezést. A mintegy 6000 négyzet- méteres területen lehetőség nyílik a további bővítésre is. A gépkocsit javíttatni szán­dékozók mindent egy helyen találnak meg a bázison. Önkéntes kerestetik Joggal tartják számon a jeles népi műemlékek kö­zött a vitkai egészségházat. Jó példája volt rendbehoza­tala a közösségi célú hasz­nosításnak is. Csakhogy, mint minden régi épületnél, itt is „rág az idő vas foga”. Legutóbb a júliusi vihar tépázta meg a kontyos nád­tetőt, a tűzoltószertár felőli kerítés deszkái is hiányoz­nak. Ma még nem tart sokáig, s nem jelent nagy költséget a hibák kijavítása. Később azonban jóval nagyobb kár keletkezhet. Talán elég len­ne, ha egy szocialista bri­gád védnökséget vállalna az épület felett — mondjuk a szomszédos költségvetési üzem dolgozói közül —, s akkor megnyugtató lenne a későbbiekben is a műemlék védelme. Az oldalt összeállította: Lányi Botom! UGYANCSAK MEGDOLGOZTATTA A TISZA a hidászkatonákat. Lassan véget ér a kéthónapos kel­lemetlenség, amíg a Tisza hídjának új alapokat készítettek a parton, kijavították a hibákat. Addig pontonhídon zajlott a közlekedés — szervezetten, kevés várakozással. Bár a sokévi átlag alapján ilyenkor ingadozik a legkevesebbet a Tiszán a vízállás, azonban a sok gyors eső az idén megmutat­ta, hogy érdemes volt egyszerre négy lejárót építeni, mert többször át ■ kellett szerelni a pontonhidat. Szerencsére ez sem okozott néhány órás várakozásnál többet. Képünkön: átkelés a pontonhídon. (Jávor László felvétele) A helyi közlekedés javítá­sát, az autóbuszjáratok sűrí­tését szinte minden fórumon felvetik. Az igények többnyi­re jogosak, azonban határt szab a teljesítésnek a Volán anyagi helyzete. Meglehet," hogy ugyanígy anyagiakon múlik, amit a buszvezetők vetnek fel — az utasok érde­kében. A városban ugyanis a nagy forgalmú megállóknál sincs leállósáv kiépítve. Már­pedig ha jön az esős idő, ak­kor a ragadós beregi sárban kell tapickolnia annak, aki buszra száll, s könnyen sáros lehet a ruházata is. Minden esetre ha nem is mindenütt, de fokozatosan el kellene, kez­deni a leállősávok kiépítését, akár társadalmi munkát kér­ve az érintettektől. Persze egy jó kis esőt — zu­hany formájában — a Volán gépkocsivezetői is elfogadná­nak a nyári melegben, amíg várakoznak az állomásnál. Nagy haladás, hogy megfele­lő buszállomást építettek ki, pihenővel, mellékhelyiségek­kel. Talán nem kerülne sok­ba, ha felszerelnének egy boylert, s az egyik helyen zu­hanyozót alakítanának ki. A felfrissült gépkocsivezető biz­tosan szívesebben ül a volán mellé. Aranyparti jegyzetek Törzsvendégek külföldről is Leírni se jó: kifelé me­gyünk a nyárból. Jószerével még két-három vasárnap, ajándékként talán egy szép szeptember, és elcsendese­dik — így írják — a me­gyénk „Aranypartja”. — Ko­rai még a mérleg, de van már mire emlékezni. Költözik a part Legendákat mesélnek, hogy milyen volt itt a ho­mok. Most mondják a Ti­szát régen ismerők, hogy a Szamos olcsvai átvágása óta költözik a part. Marad a kemping, a tábor, az üdülő, de szökik a homok. Túl gyors a Szamos... Az igazság: évekkel korábban a vízügyi szakemberek megnyugtató nyilatkozatukban dilettán­soknak nevezték azokat, akik a Tiszáért aggódtak. Most úgy tűnik a dilettán­soknak van igazuk. Sok mil­liónyi érték van a parton. Kár lenne ezt csak akkor tudni, amikor már késő. Megalapozottan megnyugta­tó nyilatkozatra lenne szük­ség. Aranybánya — sóhajtja a reménybeli gebines egy ká­nikulai vasárnapon. Csőd mondja a kereskedő, ha esik az eső és két-három ezer forint forgalmat elérni is művészet. Az idei csúcs 110 ezer forint, a negatív csúcs ennek öt százaléka. Az öt százalékért is ott kell len­nie valamennyi dolgozónak. Idén volt, hogy a kenyeret is motorcsónakon szállítot­ták. Volt, hogy a jéggel megrakott teherautó addig várt a pontonhíd megnyitá­sára, amíg elolvadt a jég. A nyaraló csak annyit tudott, hogy nem volt hideg ital. Máskor a vizet szállították gépkocsikkal. Elismerem: a parton nincs első osztályú ellátás. Tény viszont, hogy a Balatonnál is sorban állnak. Házigazdánk Három hét alatt megéltem kint négy nagyobb, és né­hány kisebb vihart. Volt áram- és .vízszünet, dőltek ki fák, zárva volt napokig a pontonhíd. Volt kánikula és volt hideg, voltunk sokan és voltunk olyan kevesen, hogy a kiáltás eltévedt a parton. Mindig voltak fiatalok a táborban, maradtak lakók a kempingben, minden reggel kinyitott a bolt, az étterem, minden hajnalra fehérre si­kálták a vécét, vihar után elhordták a letört ágakat. Egy-egy forgalmas nap után, hajnalban már takarítók szedegették az ott hagyott konzerves dobozokat. Sokan dolgoztak a partért, akiket a kiránduló nem is lát. A tábor, a kemping, a városgondnokság munkásai, a part igazi házigazdái. Vendégek Magunkról végül: a part sok ezer szerelme nevében írom, hogy 1982-ben nem a homok vándorlása miatt féltem Gergelyit, hanem mi­attunk. Tört ág, halott bo­kor, szemétkupac egy-egy család után. Autónyomok a fűben, építési hulladék, za­varos éjszakák részeg fiata­lokkal, üvöltő rádió, égve hagyott tűz ... Nos, ez a part — ha sze­rintem szebb is — nem Ba­laton. Itt nem megfizetünk, itt nem a haszonért fogad­na^ szívesen, hanem gyak­ran a szolid ráfizetésért is. Mégis ott tartunk, hogy a határokon túlról és az ország minden tájáról érkező törzs­vendég kezd elidegenedni a parttól. A nyárról való számadá­sig még van időnk; Az olva­só segítségét kérjük, hogy leveleikkel segítsenek majd ebben a számadásban. Az „Aranypart” érték. Akik szeretjük, most még tehe­tünk érte. Később talán már a kiáltásra sem fog fi­gyelni senki. Bartha Gábor Primula a bejáratnál A város még megőrizte a falu néhány jellemvonását. A kertes családi házas utcaso­rok közt talán egyetlen olyan porta sincs, ahol ne ültetné­nek virágokat. Biztos, hogy a legtöbb családot nem a ver­sengés szelleme hajtja, hogy az övé legyen a legszebb, mégis évről évre a tanács ver­senyt hirdet a legszebben ápolt kiskertek tulajdonosai között. Az idén az Ifjúság ut­ca remekelt, a legtöbben ezen a környéken élnek a tanács által kitüntetettek. Hétköznap délelőtt van. Kopoghatnánk Nádasi Ist- vánéknál, Takács Lászlóék- nál, kereshetnénk özv. Végh Györgynét, s végül Horváth Istvánéknál kötünk ki. Már a kiskapunál ezernyi virág tű­nik a szemünkbe, olyan a ház előtti terület, mintha színes takarót borítottak volna rá. Tarka sás fogja körbe a ne­mesített szarkalábot, a dália sok színben pompázik. Nem véletlenül tüntette ki Horváthékat a naményi ta­nács, évek óta az egyik leg- rendezettebb porta az övék. Éppen Horváth nénit találjuk otthon, uborkát főz be. Már nyugdíjas, liftkezelő, majd konyhai dolgozó volt előtte a városi kórházban. A férje még ma is ott keresi a kenye­rét, nyersanyagbeszerző. A két kisunoka, a nyolc és a négyéves kislány ott lábat- lankodik a befőzésnél. Hor­váth néni kalauzol a kiskert­ben. — Tulajdonképpen nem is értem a kitüntetést — véle­kedik az asszony —, hiszen csak azt csináljuk, amit va­lamennyi családnak köteles­sége megtenni. Azt, hogy ren­dezett, kellemes környezetet teremtünk a ház falain túl is, megítélésem szerint, termé­szetes. Általában hajnali fél ötkor kelek, ilyenkor még több időm jut a kert, a vi­rágok ápolására. A száraz melegben óvni kell valameny- nyit, mert a napsütés hamar tönkreteszi. Van itt egy pár szép keresztezés — mutat a szarkalábra, dáliára — igyek­szik megfigyelni, hogy a nö­vények mikor, milyen arcukat mutatják. Ha vizet kívánnak, kora hajnalban meglocsolom őket, ha nedves az idő, a gyomok szaporodnának el. Ha idegen vetődik erre, elő­fordul, hogy megkérdi, hány órát töltünk naponta itt nö­vényápolással, gondozással. Szinte hihetetlen, alig egyet- kettőt. Kiváló Társadalmi Munká­ért emléklappal jutalmazta a városi tanács nemrégiben a legszebb kiskertek gondozó­it, (t. k.) Hangulatos, kulturált környezetet mutat a ger- gelyiugornyai utcakép, ahol a járdát társadalmi munkában készítették el a helyi lakosok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom