Kelet-Magyarország, 1982. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-16 / 165. szám
1982. július 16. Kelet-Magyarország Szemveszteség BOTLADOZÁS HELYETT- nagyobb felelősség A jó háziasszony már tudja: nem mindegy, hogy melyik konzervgyár termékéből választ a boltban. Az egyiknek az uborkája tetszik, a másiktól a meggyet veszi szívesebben, a harmadiknál az ízesítés egyezik az ízlésével. S persze van, aki csak egy gyárra esküszik, mert annak a termékeiben nem csalódott sohasem. A konzervgyár tyukodi üzemében a termékek minőségét vizsgálja a laboratóriumban Szénás Sándorné és Szénás Teréz. (E.) EGY KIADÓS ESŐ a tarlóhántás után és ismét zöld a búzatábla. Jobb esetben csak a szalmacsíkok helyén, rosszabban mindenütt egyenletesen. Egy hektár vetőmagszükséglete 250— 300 kiló, így logikus a következtetés : nem sokkal maradt kevesebb elhullva a kombájn után. A mai korszerű betakarítógépekben a szem útjában több helyen is érzékelők figyelik a veszteség mértékét és a vezetőfülkében műszer jelzi az embernek, mennyi szem távozik a szalmával. Bár segít az automatika, még mindig nagyon sok múlik a kombájnosokon és a beállító szakembereken. Az érzékelők által jelzett értékeket rendszeresen ellenőrizni kell a tarlón, megszámolva az egy négyzetméterre elhullott magot. A norma fölötti szemveszteség okát feltétlenül meg kell keresni. A csép- lést már a motolla is megkezdheti, ha gyorsabban jár a kelleténél, de ez tiszta veszteség, mert minden szem a tarlóra hull. A mostani megdőlt gabonákban nagyon fontos a kalászemelők helyes használata. Bár első hallásra ellentmondásosnak tűnik, a nagyon lefeküdt száraknál kevesebbet célszerű felszerelni. Ha sűrűn vannak, fésűként kibújnak a fekvő szárszőnyegből és a kaszaujjak a lelógó kalász nyakánál dolgozva, csak a szalmát juttatják a vágóasztalra. A legnagyobb veszteség- forrás, ha gyorsabban halad a gép az előírtnál. A dob lökésszerűen kapja az anyagot és csak felületesen veri ki a kalászokat. A vastag szalmaáram rövidebb ideig tartózkodik a szalma- rázón, így nyilvánvalóan megugrik az elhullás. Az ilyen kombájn után akár egész csépeletlen kalászokat is lehet találni a szalmában. A jól felkészített, szakszerűen járatott kombájnokkal nemcsak a veszteség minimális, hanem a meghibásodás is kevesebb, bős az alkatrész szűke miatt. HIÁBA A GONDOS MUNKA a:táblán, ha szérűtől az elhullott szem nyomán oda lehet találni a kombájnokhoz. Bármenynyit is ostorozzuk a hanyag szemszállítást, minden évben visszatér és a gabonától az ősziekig mindig felbukkannak az útpadkán „legelésző’' vadmadarak, jelezvén: soha nem akar elmúlni ez a gond. A kombájnost a learatott súly után fizetik, érdekelt tehát minden szemet megóvni. A mérlegelés viszont a szérűn történik, így saját kollégája húzza ki zsebéből a pénzt, ha útközben elcsorgatja. Az aratást irányítók nagyon „háklisak” a tömítetlen pótkocsioldalakra, így ez már ritka hanyagságnak számít, de arra érthetetlenül kevesebbet figyelnek, hogy ma már az üzemi méretek miatt nagyobbak a szállítási távolságok és gyorsak a szemszállító járművek. Az országúton hatvan- hetven kilométeres sebességgel robognak és örvénylik róluk a szem. Hogy mennyi vész így kárba, azt érzékelheti a mögöttük haladó személygépkocsi vezetője a szélvédőn sűrűn kopogó terményből. Az ilyen tehergépkocsikat és pótkocsikat jól záró ponyva nélkül még rövid távon sem volna szabad elengedni, mert ha még nem is haladnak gyorsan, sokszor a szél is „besegít”. AZ ARATÁST MINDENÜTT alapos felkészülés előzi meg, erről a kezdés előtt látványos gép szemlén győződnek meg, ahol aprólékosan ellenőriznek mindent. A kampánytervekben a feladatokat kivétel nélkül személyekre bontják le, közvetlen felelősséggel. A kialakuló átlagtermés valamennyiükön múlik, de a legtöbb talán azon a szakemberen, akinek a veszteség leszorítása a posztja. Önállóság Ha mindezt elsoroltuk jó fél évvel ezelőtt valamelyik konzervgyárban, akkor megértő bólogatásnál egyebet nem kaphattunk. A szakmai büszkeségre hivatkoztak, a gyár rangjára, hiszen ezen túl különös érdeke nemigen volt az ott dolgozóknak, hogy a maguk konzervgyárát jobbnak tudják a szomszédostól. Nincs „nagykalap" Tehették mindezt azért, mert a Konzervipari Tröszt „nagykalapjában” eltűntek a különbségek. Megesett, hogy több fejlesztés, megbecsülés jutott a gyengébb eredményt felmutatónak, mint aki saját erejéből akart mindent megoldani. Mára viszont változott a helyzet. Az év elejétől megszűnra tröszt, önálló vállalatok dolgoznak, s ha úgy tetszik, akár versenytársai is egymásnak. — Egy példa az elszámolás fonákságaira — említi Rudi Béla, a Nyíregyházi Konzervgyár igazgatója. — Az iparági elszámoló árak szerint korábban az almasűrítmény gyártása nekünk veszteséges volt. A világpiac viszont elismeri a mi árainkat. Kiderült, hogy jól értékesíthető, tőkés exportra kerülő gyártmányról van szó, amiből érdemes minél többet készíteni. A tröszti szervezetben bizonyos védettséget élveztek a vállalatok. Eddig volt egy nagy apparátus, amelyik az iparág feladatait egyeztette a külvilággal. Ráadásul olyan „szokás” alakult ki, hogy az egyes konzervgyárakat egymás után újították fel, jóformán csak kii kellett várni mindenkinek, hogy mikor kerül rá a sor. Ez a módszer pedig azt eredményezte, hogy a vállalatok közvetlenül csak a termeltetést irányították, befolyásolták, míg a feldolgozott áru további sorsa nem rajtuk múlott, különböző kontingenseket kaptak, hogy milyen mennyiséget igényelnek hazai ellátásra, szocialista és tőkés exportra. — Ügy érzem, a vállalatok felnőttek arra a szintre, hogy önállóan képesek dönteni, kihasználják a tartalékokat, amely hatékonyabb munkára késztet — értékeli az igazgató. — Ezért fogadta kollektívánk is egyetértéssel a döntést, amely megadta a teljes vállalati önállóságot. A következő lépés pedig rajtunk múlott, ugyanis vállalaton belül olyan érdekeltségi rendszert szükséges kialakítani, hogy a legkisebb csoportvezető is érezze az önállóságot, azokban az ügyekben, amelyek rá tartoznak, ő döntsön. Érdekeltség A Nyíregyházi Konzervgyár évente 80 ezer tonnánál több zöldséget és gyümölcsöt . dolgoz fel. A két és fél ezer dolgozó 1,1 milliárd forintos termelési értéket mondhat magáénak. Milliók — pályázaton A vállalat azzal került lépéselőnybe, hogy nem várt addig, amíg a központi keretekből itt is elkezdhetnek egy teljes rekonstrukciót. (A mai népgazdasági lehetőségek mellett ez nem is lenne valószínű.) Helyette decentralizálta a termelést, Tyúkodon és Vaján olyan üzemeket alakított ki, amelyek megfelelnek a mai igényeknek. A gyártó berendezéseké* fokozatosan cserélik ki, ménpedig mindig korszerűbbeket állítva be a régi helyére1. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik pályázatán elért siker eredményezi, hogy ötvenmilliós beruházással az országban elsőként az aszeptikus (fertőző anyagoktól mentes) gyümölcstárolást valósítják meg. Vaján a társulás révén további ötvenmilliós fejlesztést valósitanak meg. Tyúkodon pedig a raktározási körülményeket javítják. Az említett beruházások egyben a minőséget is javítják, a versenyképességet fokozzák. Az első hónapok azt mutatják, hogy a Konzervipari Közös Vállalat — amely nem a tröszt helyébe lépett, hanem a szükséges egyeztetéseket végzi el a gyárak között — az igazgató tanács irányításával valóban megold olyan feladatokat, amelyeket nem lenne érdemes szétaprózni. Ugyanakkor az egyes, immár önálló vállalatok között megindult egy olyan, jó értelemben vett versengés, amely egyszerre hasznos az iparág megújulásának és a népgazdaságnak. Ennek megnyilvánulása a minőség javulása, olyan termékszerkezet kialakítása lesz, amely nyereségesebbé teszi a vállalatokat. — Bizakodunk, hogy a gyár jelenlegi adottságai mellett eredménnyel tudunk részt venni ebben a versenyben — foglalja össze Rudi Béla. — Persze tudjuk, hogy bőven vannak feladataink, hiszen például a csomagoláson javítani szükséges, a gyártmányokkal a megrendelők igényeihez kell jobban alkalmazkodnunk. Lányi Botond Két otthon Az emberi jó szándék ezernyi megnyilvánulását tapasztalhatták az elmúlt hónapokban Vásárosna- mény (a régi értelemben vett Gergelyiugornya) lakói. Katonák és más férfiak jelentek meg egy eldugott kis utcában, s egyre másra gyűlt az építőanyag, falak magasodtak. A társadalmi összefogást szépen példázza az a két új otthon, amely a Viola utca végében magasodik. Nem túlzás társadalmi összefogásról beszélni, hiszen a budapesti lakatos, a győri kiskatona, a nyíregyházi asztalos, a miskolci kőfaragó, a vásáros- naményi hegesztő jócskán feláldozott szabad idejéből, hogy két bajba jutott fiatalembernek könnyebb legyen az élete. Mindkét fiatalember sorkatonai szolgálat közben szenvedett balesetet. Szörnyű a sors, életük legszebb évében munkaképtelenné váltak. A szolgálat letöltése után akartak gyűjtögetni, építkezni, otthont teremteni. Megtették helyettük mások. Egy jól szervező katonatiszt kezdeményezésére megnyíltak az emberi szívek, a pénztárcák is. A rokkantak éve egyébként is a mozgássérültek felé terelte egy kicsit a közfigyelmet. A két mozgássérült fiatalember segítségére százak és százak siettek. Nem parancsszóra, egyszerűen emberségből. Kevesen tudják, hogy a megyei területvédelmi és hadkiegészítő parancsnokságon „érdekvédelmi főtiszt” is dolgozik, sokféle szociálpolitikai munkát végez. Az utóbbi hónapokban sokszor vezetett útja a naményi házépítőkhöz. Az építkezésen dolgozó műszaki sorkatonák pluszmunkákat is vállaltak. A már tető alatt dolgozó vízvezeték szerelők, központi fűtésszerelők éjfélekig is szorgoskodtak. Külön figyelmet érdemel egyikük kijelentése: „Ha én kerültem volna bajba, biztos, hogy Jóska és Gyuszi is sokat dolgozik az én házam építkezésén”. Szabad idejükből is áldoztak a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat asztalosai, hogy az ajtók, ablakok olcsón kikerüljenek. A Vásárosnaményi Vegyesipari Szövetkezet vasasai különösen sokat segítettek, őket különben elismerés illeti azért is, mert évek óta önzetlenül és eredményesen segítik társadalmi munkájukkal a rászorultakat, a bajbajutottakat. Az egyik rokkant beregi fiatalember bevonulás előtt egy pesti vasas üzemben dolgozott. Egykori kollégái kerítést emeltek a két ház elé. Az ÉRDÉRT naményi telepéről hiánycikknek számító faanyag is érkezett... Nem hiányoztak a segítő kezek, így a két új otthon ünnepélyes avatására július 15-én sorkerülhetett. Az ikerház falán márványtábla hirdeti az ösz- szefogók eredményes munkáját, (n. 1.) ★ Az avató ünnepségen a legjobban dolgozók közül a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Koncz Istvánt, a Vásárosnaményi Vegyesipari Szövetkezet elnökét, Márkus László alezredest, és Nagy Mik- lósnét, a Kelet-magyarországi- Faipari Vállalat igazgatóját. A kitüntetés bronz fokozatát kapta Koncz László, az AGRO- BER műszaki ellenőre. Többen ajándékot, jutalmat vettek át. Esik Sándor A haiti lány A bácsika turistaboton csoszog a pádhoz. Hárman ücsörgünk. A fehér zoknis tarmerszokhyás lány he- yet kínál, készséggel húzódik odébb. Az öreg ezen íelbátorodva kiönti szívét. Derekára, hátára panaszkodik, ám tekintetéből bárki kiolvashatja: egyvalami fáj neki. A vénség, hogy a fehér bokazoknis lánynak már nemigen udvarolhat. A lány észreveszi, érdeklődik alkalmi ismerőse után. Annak meg hátát, mintha gyógykovács masszírozná, nyomban meggyógyul. — Maga merre tart, kislány? — Megyek a busszal — így, heherintve a lány. — Én csak a postáig szeretnék eljutni. Vajon melyik busszal lehet? Nem vagyok errefelé ismerős. — Hát honnan tetszett jönni? Eljött az alkalom, gondolja az öreg, hogy törlesszen. Hunyorít, aztán kiböki: — Most jövök Moszkvából. Repülőn. Oda volt meghívásom. A lány tekintete valahol messze jár. MoszkváAlkalmak nál is arrébb, nem kerül közelebb a választ sóhajtva sem. — Elhiszem bácsika. Én tegnap érkeztem Haitiből. Még ki se csomagoltam. A vitorlás yachtom ott van kikötve, megnézheti, az Érfolyón. Megjön a busz. Még felsegíti a botot az első lépcsőre, aztán. visszaroskad a padra. Remegő, görcsös kezű fulladozó öregasz- szony az új szomszéd. — De nehezen jövök még idáig is, — bátortalanko- dik az összezáródó ujjait minduntalan egyenesítget- ve. A lány következne, nem is habozik. — Miért, hát honnan tetszett jönni? — Á, csak innen a főutcáról. •— Ott tetszik lakni? — Igen, az a ház az enyém, — int fejével egy négyablakos épületre. — Hát akkor a néninek nagyon jó. A néni nagyon gazdag. A gazdag a válaszhoz keresgeti a szavakat. Korai özvegységéről, keserűségéről, hálátlan gyerekekről, szörnyű betegségekről szóló sirámhoz. — Ha én egyszer gazdag lennék, sóhajt a lány, vennék egy gyönyörű yachtot. Elmennék vele Haitiba. Aztán új busz kanyarodik. Az öregasszony felkászálódik. A lány megvárja, míg sustorogva bezárul mögötte az ajtó, megigazítja fehér zokniját, amin így a cipő vonalát követő csík jelenik meg, blúza ujját feljebbtűri, s szökdellve elindul a következő megálló felé. Minap egy tömött busz csukló részében az igazságot megtalálni véltem .. A lány szőke volt és hosszú lábú, az ifjú napsütötte, bajuszos. Szemmel láthatóan összetartoztak, ám ennek demonstrálására minden, megálló után egyre látványosabb lehetőséget kaptak. A Széchenyi út után megfogták egymás kezét, a postánál a lány a fiú nyakába kapaszkodott. — Tudod édes az az igazság, hogy ... Fülelni kezdtem, de a mondat vége csókban halkult el. A következő megálló után a lány ismét elkezdte : — Tudod drágám. az az igazság . .. És megint csókolóztak egy sort. A Kossuth utcán is rengetegen szálltak fel, a fiatalok, még összébb szorultak; s a hc sszú haj újra az igazság kinyilatkoztatásánál tartott. Kétségbeesetten figyeltem, de csak csókolózásból kaptam új — sajnos megint csak elméleti — oktatást. A Tölgyes csárda előtt hagytak ott. Még hallottam, amint a lépcsőn lefelé a lány elkezdte: „Tudod, az az igazság ... ”, de a folytatást hiába próbáltam szájáról leolvasni. Hátat fordítva eltűntek az erdőben. És nekem még mindig fogalmam sincs, mi lehet az igazság.Csendes Csaba Mi az igazság ?
