Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
1982. május 12. Kelet-Magyarország 3 Közgondolkodás, vitakör E gyik politikai VITAKÖRI FÖ_ RUMRA honvéd alezredest hívtak meg a nyíregyházi 10-es számú óvoda dolgozói. Ebből talán már sejteni lehet, hogy kicsinyeink gondozóit, nevelőit a béke, a Varsói Szerződés katonapolitikája érdekelte. A Ságvári Tsz- ben nem ritka az olyan vitaköri eszmecsere, amelyet politikai film élénkít, színesít. Köztudott, ezek a fórumok jelentősen segítik a politikai közgondolkodást. Különösen akkor, ha jól, okosan élnek a lehetőségekkel, ha a nyílt, őszinte, tartalmas, gondokat feltárók a beszélgetések. Nyíregyháza életében helyi politikát formáló, közhangulatot befolyásoló tényező is a 140 politikai vitakör, amelyből 61 az ipari üzemekben, 33 az oktatási intézményekben és 10 a lakóterületi, körzeti pártszervezetekben működik. A legutóbbi vitaköri bizottság tanácskozásán kiderült: néhány helyen még mindig pártoktatási formaként kezelik őket. Nem azok! A neve is jelzi: vitakör. Itt legfontosabb az, hogy minél többen megszólaljanak, beszéljenek környezetükről, tekintet nélkül beosztásra, munkakörre. Csak így hangozhatnak el olyan kérdések, amelyekből a helyi politika irányítói és alakítói kell, hogy tanuljanak. Igazán az a politikai vitakör hasznos, amelynek légköre nyílt, őszinte, fesztelen. Sok ilyen működik Nyíregyházán, megyénk más városaiban, üzemekben, intézményekben. Sok színű a vitakörvezetők módszere is. Van, aki a fórumjellegű eszmecserét kedveli, más a ke- rekasztal-szerű beszélgetést. Egy a lényeg: hasznára váljék a közösségnek, épülésére a résztvevőknek. Valljuk, hogy a pfalitikai vitakör a helyi / politika fóruma. Hogyan válhat azzá? Úgy, ha segíti a pártós a gazdaságvezetés, s ha fel is használják az ott elhangzottakat. Ott pezsgő a vita, ahol közel azonos érdeklődésű, felkészültségű emberek alkotják e politizáló kis csoportot. Tapasztaltuk azt is, néhány helyen nem szeretik, ha a vezetők is részt vesznek ezeken az eszmecseréken. Miért? Azért, mert vannak. akik ,»kioktatnak” és nem vitáznak! Másutt a résztvevők bezárkóznak, s meghűl a légkör! őszinte, jól politizáló fórumok működnek a KSH-nál,' a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál, a MEZÖGÉP-nél, a Nyíregyházi Konzervgyárban, a SZÁÉV-nél, a MÁV-nál, a Nyíregyházi Vörös Csillag Tsz-ben, a 2-es és a 9-es általános iskolában és sok intézményünkben. Jellemző több helyen, hogy meghatározott időben tartják a beszélgetést és meghívnak előadókat. Ritka még, de hasznos módszer egy-egy külföldön járt résztvevő élménybeszámolója. S az is, ha megkérdezi a vitakörvezető: ki mit tartott az elmúlt hét legfontosabb politikai eseményének? S akkor ekörül alakul vitabeszélgetés. A hol a helyi gazdasági vezetők felismerik a vitakörök politizáló jelentőségét, hasznosítják is az elhangzott észrevételeket. A politikai vitakörök segíthetnek abban is, hogy gyorsabban és politikánkat helyesen szolgálva jussanak el a szükséges információk a különböző rétegekhez, s tőlük az észrevételek a vezetéshez. Ezt a vélemény-körforgást" szűk- • séges okosan, jól kamatoztatnak a vitaköröknek és a vezetésnek. Farkas Kálmán Kávéhoz cukroszacskó Presszókávéhoz készít kis cukroszacskókat Bakai László, a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárának gépmestere. (Gaál Béla felvétele) A beregdaróci Barátság Termelőszövetkezetben nyolcszáz hektáron vetnek ebben az évben kukoricát. Háromszáz hektáron már elvetették, és 10—15 nap múlva végeznek a silókukorica vetésével is. (Jávor László felvétele) AMI VOLT, SZÉP VOLTÚJRA VETNI KELL Fáztunk, aztán hirtelen megjött a meleg. A természet és az ember erre egyként reagált; megélénkültek. Látni a búza két nap alatt szárba szökkent, a fácánkakasnak már csak a feje látszik, ahogyan menekül a vegyszert szóró gép elől. A fák virágba borultak. Még az óvatos alma is kipattintotta vörös bimbóit, rátárulkozva a napra. Zámbori András főagronó- musnak jó a kedve. Végre minden úgy történik, ahogyan kell, ahogyan az a nagykönyvben írva van. A szokásos déli eligazításon az ágazatvezetők beszámoltak. Elmondták, vetik a kukoricát, válogatják az asszonyok a te- leltetésre prizmázott burgonyát, permetezik a gyümölcsöst. Rendes kerékvágásba billent az élet. Á rangsor Nagy volt már a szorongás, az aggódás az emberekben. Cudar rossz időt, kártékony, hideget hozott ez a »2-es tavasz. Most aztán bízunk a fagyos szentekben, nehogy betegyék a meleg előtt újra az ajtót. Az már komoly veszteség lenne. Valahogy így, vagy ehhez hasonló körítéssel kezdtük a beszélgetést. Aztán pontosítottuk, hogy Kisvárdán, a Rákóczi Termelőszövetkezetben május 21-én lesz az ünnepség. Kiválóak lettek. Ismét és ki tudja már hányadszor. Hogy csinálják ezt? A főagronómus eleinte arra hivatkozott, hogy a termelés szerkezete a legfontosabb dolog. Ez az, ami a sikeres gazdálkodásban meghatározó. Ök már évekkel korábban kialakították a főbb ágazatokat, meghatározták a vptép szerkezetét és ebben maximumra törekedtek. A burgonya — mai divatos szóhasználattal élve — amolyan nosztalgia növény. Zom- bori András a hagyományokra, a Teichmann teleppel létesített 20 évvel korábbi kooperációra hivatkozik. A nagy növénynemesítőnek ott is a, szobra a tsz-irodában. Igaz a bakhátak alatt ma már nem Gül-baba, de holland deziré lapul. Ám burgonyát termeszteni mégiscsak a Teich- mann-f ajtókkal tanultak. Ezt becsülni kell. Tavaly 250 hektár volt a burgonyaföld. Hektáronként 200 mázsa gumót szedtek. De nem ez-a dicsőség. Inkább az, hogy egy kilogramm burgonya önköltsége 2,80 forint és ezt ősszel 3 forint 60 fillérért, most tavasszal 4 forint 80 fillérért adják. Jó bolt ez így. Sőt másként is nyertek. a prizmákba. Forintokat érő tapasztalat ez, és meglehet kialakul belőle egy új, az eddigiektől jobb tárolási mód. De ne térjünk el a lényegtől. A jó gazdálkodás titka, hogy a ráfordítási költség soha se legyen több, mint amennyit az áru ér. így volt ez Kisvárdán az almával, a búzával is. A nagy fehér tenyészser- tésekről viszont egy új fejezetben kell írni. A sertéstenyésztésnek Kisvárdán legalább olyan nagy hagyományai vannak, mint a burgonyatermesztésnek. Most tenyészkocákat, kanokat tartanak. Tavaly 560-at értékesítettek és i ebből 100 darab Romániába exportra ment. A főagronómus ennek okán Pap p László főállattenyésztőt dicsérte. Szelektálással, sokéves kemény munkával kitenyésztették azt az egye- det, amely erős csontozató, jó húsú, szapora, nagyüzemi hizlalásra kiválóan alkalmas. Keresik, veszik mint a cukrot. Pedig megkérik az árát. Egy kocasüldő, ha kisvárdai és nagyfehér, akkor 6500 forintot ér. Mi van a háttérben? A főagronómus leginkább azért érzi jól magát, mert — mint—mondóíta tenyerén | ván a hatátt. Mutatta is. Ahogyan a tányérét látja maga előtt a dombokkal, vonalakkal, úgy látja, ismeri a határ minden szögletét. Azt is tudja, ki mit csinál. Így van ezzel minden vezető. Erre pedig azért van szükség, hogy a munka szervezése, az emberek irányítása tökéletes legyen. Mert ha már a kiváló cím hátterét, alapjait firtatjuk, akkor ne feledjük; sok burgonyát, sok almát csak fegyelmezetten, megfelelő ösztönzéssel lehet termelni. A kisvárdai tsz-tagokat mindenekelőtt a bérezés ösztönzi. Mindent teljesítménybérben végeznek, a minőséget pedig a prémiummal díjazzák. Ki mennyit dolgozik, és ki hogyan dolgozik, annak függvényében kapja a pénzes borítékot. Abban« viszont ném kis pénz van. Tavaly az átlagkereset 56 ezer forint volt. Ennek a pénznek az értékét növeli, hogy a munkában, a mindennapi együttlétben emberi a szóváltás, az érintkezés .. . így történt. Lírai volt a kezdés és szürke a szó az eredmények méltatásában. Az írásnak ez a csapdája. Türelmetlenkedett is a főagronómus, és joggal. Mert hol jó lenni most, hol szép-a világ? Kint a határban. Ott most munka van, ott harsog, virul a természet. Mert volt, ami volt; újra vetni kell. ,,, Környezetvédők örömmel mondhatjuk: nem volt hiábavaló a sok figyelmeztetés, felhívás. Egyre több és több ember akad Nyíregyházán is, aki féltőn figyeli a környezetet, s a maga módján mindent megpróbál, hogy a szépet mentse, a bajt jelezze. Nem olyan régen az egykor KISZ-lakótelepnek nevezett városrészből — Konti utca és környéke — keresték fel a szerkesztőséget. Panaszolták, hogy ők, akik egykor az építéskor minden fát óvtak, ahová lehetett ültettek, most döbbenten veszik észre: több ház előtt engedély nélkül tövig kopaszítot- ták a lombokat. Mások azt tették szóvá: tudomásuk szerint született olyan rendelet, amely tiltja az utcafrontra épített garázsokat, mégis, egyre-másra készülnek ilyenek. Míg sokan a gondokat mondják el, az általuk meg nem vál- biztatható ügyeket panaszolják, addig láthatjuk százak erőfeszítését, ami éppen a rossz ellen hat. A Szamuely-lakótele- pen százak ültetnek, parkosítanak, a Május 1. téren fasorokat tesznek a földbe. Több helyen őrjáratokat szerveznek a meg; lévő zöldfelület, virágoskert védelmére. Mondhatjuk azt: túljutottunk az egyszerű sajnálkozáson, a felelősség, a gondosság és a cselekvés együttesen jelenik meg a legtöbb esetben. Jó látni az -állampolgár törekvését* azt, amit úgy szoktunk nevezni: társadalmi összefogás. De vajon elég-e ez? A jelek szerint nem. Tudjuk, született olyan törvényes lehetőség, mely felruházza olyan joggal a tanácsi ügyintézőt, hogy ha kell, a helyszínen bírságoljon. Biztosan volna lehetőség arra is, hogy a hivatal szervezzen őrjáratot, hogy felderítse a környezet megcsúfolóit, rongálóit, a szabálytalanul eljárókat. Szép mozgalom lenne, ha hajdan volt madarak és fák napjának mai változataként a kisebb és nagyobb iskolások, netalán főiskolások, a természetért felelős tanácsiakkal, környezetvédőkkel, intézkedni tudókkal bejárnák a várost, a környékét, a parkokat, ligeteket, az utcákat. Cselekvő, felmérő, számba vevő, ha kell büntető szándékkal. Mert igazi védője csak az lesz a szépnek, s a környezetnek, aki saját munkáját is becsüli benne. Tegyünk érte, hogy így legyen! B. L. Seres Ernő L Szükségből haszon A főagronómus lendületesen magyarázta, miként vált hasznúkra a szükség. Ugyanis szükségből nem szalmával fedték a burgonyaprizmákat, hanem hullámpapírral. Szerencséjükre. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a papír jobban védte a gumókat a fagytól. A szokásostól kevesebb volt a romlás, ezenkívül se egér, se patkány nem fészkelte magát Ö rült az öregasszony, hát hogyne örült volna, amikor annyi idők után meglátogatta őt a fővárosból két lánya férjestől, és négy unokája. Forró lett körülötte hirtelen minden: jaj, mit tegyen, mit szolgáljon, mit vágjon; kacsákat, csirkéket? Mit tegyek, uramisten! Szólj hozzám, Mária, szűzanyám, hogy minden szép legyen, hisz olyan boldog vagyok, hogyan adhatnám át a boldogságot nékik is? Megfogott hirtelenjében három jércét, levágta, odakint, a kiskonyhában máris főzte a kopasztáshoz szükséges vizeket, és odaszólt: van még ott a kamrában egy kis bor, töltsétek a férfiaknak. Jaj, ha én nem intézkedek, nem lesz itt semmi, jaj, csak gyorsan, gyorsan, nehogy valami baj legyen, nehogy megsértődjenek rám. — Nem kell ez, mama — mondotta a Márta nevezetű lánya —, hiszen megyünk mindjárt. — Csak maradjatok, kincseim, maradjatok. Olyan nagy boldogság ez nekem, hogy végre eljött ide ez az egész nagy család, jaj, van már sóska is, a húsokhoz, szósznak, milyen jó lesz. — Megyünk mindjárt mama. — Á, szó sincs róla. ölelte magához a gyerekeket: — Nézzétek, kincseim! Valamikor, régen, nagyon régen, puszta kenyeret ettünk hagymaszárral. De erre ti rá se gondoljatok. Csak érezzétek jól magatokat. GALAMBOS LAJOS: Piros tavasz Volt a gyerekek között egy Gábor nevű magzat: — Nagymama — kérdezte, — nem fáj az a hagymának, ha letépjük a szárait? — Ha meghagytok egyet, a középsőt, amelyen a harmat, a harmat! leszivároghat, akkor nem lesz semmi baj. Semmi. Repdezkedett, dolgozott, intézkedett. — Minek ez, .mama — mondotta az egyik lánya —, hiszen mondtuk, megyünk mindjárt. — Nem mentek! Legyetek itt nekem egy cseppet, ha már jöttetek, mit gondoltok, meddig bírja az ember az egyedüllétet? — Nincs egyedül. Vannak szomszédok, s tudja, hogy vagyunk. — Nem vagytok, ha nem látlak benneteket. Leveleken át nem lehet látni. — Mennünk kell. Alig tudtuk kiszakítani az időnkből ezt a néhány órát is. Meg kell értenie. — Meg? — Meg kell értenie. Akkor odaszaladt ama kics'i Gábor: — Én nem megyek, nagymama. Itt maradok, amíg az iskolai szünet tart. Tavasz van, tetszik tudni, nagymama, és akkor az iskolától van egy kis szabad időnk. Az anyja azt mondta: — Márpedig beülsz a kocsiba, és megyünk. — Ti mehettek, anya, én maradok a nagymamámmal. — Megverjelek? — Megverhetsz anya, akkor is maradok. A nagy, piperés, dölyfös anyja majd szétrobbant: — Maradj akkor a szünetben, verjen meg nagyanyáddal az isten. — Áldani fogja őt, nem verni — mondotta az öregasszony. S a lányának még egy pirosán bimbózó virágcsokrot is adott. — Áldani fogja, vagy verni, kinek mi köze hozzá?
