Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-17 / 114. szám

1982. május 18. Kelet-Magyarország 3 PARLAMENTEK UTÁN Á fiatal érdeke NEHÉZ FIÚK NYOMÁBAN Egy legenda folytatása Színhely: a Taurus nyíregyházi gyára — A KEVERŐÜZEMRŐL AKAR ÍRNI!? — NÉZ­TÉK RÁM MEGRÖKÖNYÖDVE A PORTAN AZ EMBEREK. — TUDJA KIK DOLGOZNAK OTT? A NEHfiZ FIÜK. NEM ISMERNEK EZEK SE IS­TENT, SE EMBERT. IGAZ, AMILYEN HELYEN DOLGOZNAK... TEHÁT A NYÍREGYHÁZI GUMIGYÁR, KEVE­RŐÜZEM. MEREDEK BETONLEPCSOKÖN KA­PASZKODOM, MINDENT VASTAGON FED A POR, A KOROM. A LEVEGŐBEN APRÓ POR- SZEMCSEK LEBEGNEK, A KORLATHOZ ERVE ELSZABADUL A POKOL, SZALL-SZÁLL A SZÜR­Id.én 195 ezer mezőgazdasági abroncsot készítenek a Tau­rus nyíregyházi gyárában. (GB) Negyedik alkalommal ren­dezték meg az ifjúsági par­lamenteket, amelyek ese­ménysorozata még az ősszel kezdődött, az országos ága­zati parlamentek viszont csak most zárulnak. De a mérleg már megvonható, megyénk­ben a parlamentek minde­nütt befejeződtek. Elkészül­tek és a javaslatokkal kiegé­szítették az intézkedési ter­veket, s legtöbb helyen vala­mennyi felszólaló választ ka­pott azokra a kérdésekre, ja­vaslatokra is, amelyeket hely­ben nem válaszoltak meg. Szabolcs-Szatmárban a mintegy 90 ezer harminc éven aluli fiatalból közel hatvan­ezer vett részt a munkahelyi parlamenteken. Az átlag egyébként nagy különbsége­ket takar: Vásárosnaményban a VOR üzemében a fiatalok­nak még tizede sem volt ott az ifjúsági parlamenten, má­sutt, főként a diákparlamen­teken csaknem százszázalé­kos volt a megjelenés, az üzemekben, szövetkezetekben körülbelül kétharmados volt az arány. A hatvanezer részt­vevő mindenképpen azt je­lenti, hogy a fiatalokat ér­deklik a munkahely, a kör­nyezet kérdései, s mindaz, amit értük tenni kívánnak. A beszámolók általában be­csülettel elszámoltak az 1978. évi munkahelyi intézkedési tervek megvalósításáról, az if­júsági törvény időarányos he­lyi végrehajtásáról, jól tájé­koztattak a fiatalok élet- és munkakörülményeiről, ismer­tették a munkahely eredmé­nyeit, feladatait. Sajnos, még mindig előfordult, hogy né­hány helyen szinte csak a munkahely termelési ered­ményeiről beszéltek, vagy ál­talánosságban, konkrétumok nélkül igyekeztek elszámolni az értékelt időszak ifjúságpo­litikai munkájával. Most új intézkedési tervek készültek az ifjúsági törvény­ből fakadó feladatok megva­lósítására — a következő par­lamentekig terjedő időszakra, s meghatározták az ifjúság- politikai célokat szolgáló pén­zek felhasználásának terveze­tét. Ez — a korábbi jó tapasz­talatok alapján — a munka­helyek többségénél sikerrel történt, de még'nem minde­nütt tisztázott a tervek funk­ciója. Előfordult ugyanis, hogy a KISZ-t vagy a szak­szervezetet jelölték meg fele­lősként, holott a feladatokat valójában a munkahelyi ve­zetőknek kell megoldani — természetesen igényelve a társadalmi szervezetek közre­működését. A megyében tartott ifjúsá­gi parlamenteken mintegy hatezer fiatal kért szót, érté­kelt, javasolt, mondta el vé­leményét. A legtöbb helyen felelősen, a kötelességek és a jogok egyensúlyát szem előtt tartva szóltak a kisebb-na- gyobb közösségeket foglalkoz­tató problémákról, elenyésző- ek voltak az egyéni, szemé­lyes panaszok. A hatezer felszólalót jelző szám önmagában jelentős. Ám a résztvevőknek mégiscsak a tizedét jelenti, s ez felhívja a figyelmet: a szervezőknek a következő parlamenteken még több gondot kell fordítani az aktivitás kibontakoztatására. Természetesen az okokat is keresték: a megyei pb ifjú­sági politikai bizottsága — amikor a közelmúltban érté­kelte az ifjúsági parlamentek eredményeit — megfogalmaz­ta: nagy politikai jelentősége is van az ifjúsági parlamen­teknek, rangos helyet vívtak ki a demokratikus fórumok sorában. Több tíz ezer fiatal­lal lehetett szót váltani napi és távolabbi célokról, felada­tokról. De a fiatalok is igé­nyesek, számonkérik a követ­kezetességet, és számos he­lyen maradt ki a beszámolók­ból olyan gond, amelyet elő­zőleg éppen a fiatalok vetet­tek fel. Közrejátszik az is, hogy a fiatalok többségének lehető­sége van elmondani más fó­rumokon is az őket érintő, foglalkoztató problémákat. Most például a parlamentek közvetlenül a KlSZ-kongresz- szust követték: a küldöttgyű­léseken sok olyan hozzászólás már elhangzott, amelyeknek helye lett volna a parlamen­teken is, de időközben már választ kaptak. A megyében dolgozó fiata­lokat egyébként túlnyomó- részt azonos kérdések foglal­koztatják. A pályaválasztási tevékenység színvonalának emelését, a pályairányításban a nagyobb vállalati beleszólás lehetőségét kérik. A pálya­kezdés életszakaszában egybe­esik a fiatalok szakmai útke­resésé, a munkahelyi beil­leszkedés és a saját, önálló életvitel feltételeinek megte- teremtése. Ez nem mindenki számára könnyű, általában több és sokolalúbb segítségre számítanak. Erre annál is in­kább nagy szükség van, mert megyénk üzemeiben igen nagy a fiatalok aránya: az iparban dolgozók fele har­minc éven aluli, de a máté­szalkai BFK-üzemben, a VOR-ban arányuk eléri a nyolcvan (!) százalékot. Valamennyi parlament leg­többször visszatérő kérdéskö­re a lakáshelyzet, a család- alapítás volt. A fiatalok elis- merősen szóltak az eddigi eredményekről: a lakásépít­kezésekről, a fiatalok nagy­arányú részesedéséről a ta­nácsi építésű, értékesítésű la­kásokból, a munkahelyi' tá­mogatás növekedéséről. En­nek ellenére mégis feszítő gondot jelent a lakáshoz ju­tás, a magas befizetési ösz- szeg, a hosszú várakozási idő. Ezért sok helyen javasolták az olcsóbb lakásépítési for­mák bővítését, az ifjúsági la­kásépítési akciók fokozott se­gítését, a magánerős építke­zés támogatási formáinak bő­vítését. Sok szó esett a parlamen­teken a fiatalok közéleti ak­tivitásáról, a KISZ szervezé­si, érdekképviseleti munkájá­ról. A megyében megtartott parlamentek jó útravalót ad­tok a küldéseknek, a terve­ket készítőknek. A spndezvé- nyeket minden eddiginél na­gyobb figyelem kísérte. Most a javaslatok, tervek jó meg­valósításán a sor. KÉSFEKETE ANYAG. Mintha kísértetgyárban járna az ember, sehol egy te­remtett lélek. Fent már, ki tudja hányadik emeleten egy hatalmas, félig üres csarno­kon megyek át, lépteim ri­asztóan konganak a kormos falak között. Találomra nyi­tok be az egyik vasajtón, fia­tal műszerészek igazítanak útba: egyenest, majd fordul­jak balra, aztán jobbra. A fo­lyosó végén találom valahol az üzemvezetőt, Jókai Lász­lót. Ha nincs lent — teszik hozzá —, valahol a gépeknél. A fiatal, szakállas üzem­vezetőn valaha szebb napo­kat látott a köpeny, az aszta­lon tervdokumentáció. Pati­katisztaságról nemigen lehet beszélni. Mondom mit aka­rok, elkomorul az arca. — Ha a „nehéz fiúkat” ke­resi, néhány évvel korábban kellett volna jönnie. Legenda az már régen ... Viszont, ha dolgos, becsületes emberek­ről akar írni, válogathat köz­tük. Mehetünk? — áll fel a székről, s teszi a fiókokba a papírokat. — Mehetünk — bólintok. Kezdődik újból a lépcső­mászás, csak most nem fel, hanem lefelé. Az egyik for­dulóban felerősödik a gépzú­gás, közeledünk a hatalmas keverőgépekhez. Ütközben faggatom az üzemvezetőt, Meglepően fiatal, alig hu­szonhét éves, nemrég végzett a veszprémi vegyipari egye­tem^. Tősgyökeres nyíregy­házi; örömmel vette hát az itteni gumigyár ajánlatát, . Jjogy legyen az üzem ösztön­; díjasa. Semmi kedve sem volt az ország túlsó végében maradni, s itt nemcsak te­kintélyes ösztöndíjat kapott, hálás munkakörrel is biztat­ták. — Nem csalódott végül is? — Dehogy — legyint. — Azért, mert itt öt perc alatt összekoszolódik az ember? Van víz, meg szappan, levi­szi. — Mi a szép ebben a mun­kában? — Ügy néz rám erre, mint­ha mondjuk azt kérdeztem volna, mit lehet szeretni a gyerekeken. Aztán elneveti magát: „Rajtunk áll...11 — Persze, hát maga nem szakember, nem ismerheti a gumigyártás folyamatát. Hát nézze .. . tulajdonképpen raj­tunk áll, hogy milyen alap­anyagot adunk a késztermé­ket előállító üzemeknek, s ha mi netán elrontunk valamit, lőttek az egész folyamatnak. A pék sem tud rossz lisztből jó kenyeret sütni. De hát ép­pen ez benne a szép, a nagy felelősség. Ez utóbbi szavakat azon­ban már kiabálva mondja, mert megérkeztünk közben a monstrumokhoz. Az egyik gépszörny, mint valami óriás guillotine csap le vágókésé­vel a széles gumicsíkra, lá­bunk alatt érezhetően inog a vastag betonpadló. Itt már beszélgetni nem nagyon lehet, jobbára nézelődünk. Megfor­dultam már jó néhány gyár­ban, hozzászokhattam már, hogy mindenütt látni egy-két csellengő embert. Itt keresve sem találunk ilyet. Gyors, ki­számított mozdulatok, a tech­nológia talán még azt is megszabja, ki, mikor, hova pillanthat. Az egyik berendezés mel­lett fiatal, kormos arcú em­ber, észre sem veszi, hogy fi­gyeljük. Szuromi József a ne­ve, gépkezelő, két éve dolgo­zik a gumigyárban. A falon, a géppel összekötve műsze­rek, órák sokasága, az egyik üvegkalitkában őrült gyorsa­sággal piros számsorok ro­hannak. Szusszanásnyi idő, gyorsan kérdezem: — Nem talált volna köny- nyebb munkahelyet a város­ban? — Nem is kerestem — mondja Szuromi József. — Mielőtt idejöttem, tizenkét évet dolgoztam Leninváros- ban. De messze volt, hiszen itt a szomszédban, Kótajban építettünk, s hazajöttem. Ne­héz a munka, persze hogy nehéz, de legalább megfize­tik. Összejön úgy havonta öt-, öt és fél ezer forint, meg eh­hez még hét-nyolcszáz forint minőségi prémium. Kellett a pénz Ennyit mond csak, mert zsebre megy a beszélgetés, s újra a géphez fordul. Indu­lunk mi is, hosszú folyosókon kanyargunk, mikor váratla­nul egy raktárfélében kötünk ki. Bent egy fiatal legény meg két asszony hajladozik, arcuk előtt maszk, védi a lég- utakat a portól. Bolti mérle­gen különböző anyagokat mérnek, csomagolnak, a leve­gőben furcsa, édeskés szag. Bemutatkozunk, beszélge­tünk. Ki honnan n jött, hol dolgoztak eddig, mennyit ke­resnek, mikor az egyik azt mondja, ő Ibrányból érke­zett, s most majdnem három­szor annyit keres, mint a ré­gi munkahelyén. — Ez meg hogy létezik? — kapom fel a fejem. — Ügy, hogy Ibrányban bérszámfejtő voltam, s kétez­ret kerestem. A férjem is itt dolgozik a keverőben, le­érettségiztünk mind a ketten, de kevés volt az ibrányi fize­tésünk. Építkeztünk, kellett a pénz ... Eljöttünk hát ide a központba, fizikai munkás­nak. Szilágyi Mihályné, az érett­ségizett porbemérő mosolyog csodálkozásomon, s azt mond­ja: — Tudom én, mire gondol, arra, hogy ezt a piszkos, szennyes munkát nem lehet megfizetni. Én meg azt mon­dom, hogy igenis, meg lehet. Csak az fáj az embernek, hogy az, aki az irodista bér- számfejtőnek kezétcsókolo- mot köszönt, most még sok­szor azt sem mondja a mun­kásasszonynak, hogy jó na­pot! Gumikígyók Lent a földszinten egy fe­kete, villogó szemű férfi hosszan tekergő gumikígyó­kat hasogat, fél szemmel ál­landóan a kapcsológombokat lesi. Jóni Gyulának hívják, még fiatal munkás, alig egy éve került ide. Korábban a nyíregyházi lakásépítő szö­vetkezetben dolgozott, mint kőműves, de kevés volt a pénz, itt jóval többet ígér­tek. Most megkeresi az öt­hatezer forintot is. — Itt dolgozik az asszo­nyom is — kiált, mikor zúg­ni, dörömbölni kezd a gép, valahol valami baj van. Jóni Gyula rohan, . intézkedik, nincs ideje velünk foglalkoz­ni... A gyárudvaron az üzemve­zető nem kis irónia nélkül kérdezi: — Nem ezt várta ugye? — Hát... — mondom, s eltűnődöm: már a legendá­ban sem lehet bízni? M. S. Bolyongás közben B olyongok a város pe­remén. Esküszöm, hogy nem a nosztal­gia hullám járatja velem a régi lemezt, hanem a tavasz bolyongtat. Városszél. Mindegy, hogy melyik város, melyik szé­le, hogy tüskés akác, sze­líd nyír, vagy álmodozó fűzek ágai bókolnak a szélnek. Ó természet, óh dicső természet, mely nyelv merne versenyezni vé­led ... A betonról, ahol zavar, hogy koppan a léptem a szürke kövön, földútra té­rek, mert érezni szeret­ném talpam alatt az anya­földet. Fenséges érzés, de csak vagy tíz métert ju­tok előre. Ott felszisszenek, mert egy kiszolgált hor­dóabroncsra lépek. Láb­száramon fáj az ütés helye, de nem futamodok meg. A természet fia akarok lenni. Megéri. Madár ki­ált. Nem látom, de a hang­ját hallom: „Nyitnikék, nyitnikék...” Cinke. Ami­kor felröppen már látom is. Buta madár. Nem lát­ja, hogy nincs miért kia­bálnia immár. Itt nincs, hiszen csupa kinyitott kon- zerveS doboz között járok. A cinke elhallgat, de már hallom a rigót. „Kár” — kiált rám egy varjú. Keresem és meglá­tom. Duvad. Szürke, mint a salakhegyecske, amelyi­ken ül. Húsevő. Dögöt ke­res és talál. Ó drága Boudlaire. „A dög”. A verset mondanám magamban vigasztalásul, míg nézem a szürke var­jút. Ö is néz. Kíváncsin, hogy hoztam-e neki vala­mi friss szemetet, ahogy az emberek szoktak. Szép jó­szág, csak egy kicsit kö­vér. Lehet is. Most sem dögöt eszik, hanem íny- nyencként vasárnapi sült- csirke-roncsot. „Kár” — mondja a var­jú nekem, úgy érzem meg­ró vón. „Tudom” — szól bele egy vadgalamb, de nem fi­gyel ránk tovább, mert egy még használható téli­kabáttal bíbelődik. A fé­szekhez keres vatelint, hi­szen ő is halad a lakásdi­vattal. Flakonok, döglött sprés palackok, üvegek, festékes és vegyszeres dobozok. Ócska karosszék, amiből kihalt a gazda és az új lakásban nem volt hova tenni már. Gyermekjáté­kok, amiket kinőtt a gye­rek, malter, fél téglák, lyu. kas bádoglavor ... Veréb csipog. Ágra száll, de billen a faág. A föld biztosabb. Városi veréb, hiszen a magas házak ár­nyéka majdnem elér idáig. Lent ■ a szemétben jobb neki. Tudom: egyes városban elő madarak természete a kémények melege és a másféle táplálék hatásá­ra megváltozott. Többször ülnek nászt, de csak a nászért. A tojásaikat kido­bálják a fészkeikből. A balkáni gerlék békén vi­selik az ember férgeit , és hordják betegségeit. Al- kalmazkadnak, és az em­ber ehhez, segít nekik. Ki­teríti a mocskát a városai köré. Ú jra betonon járok. Le­het, hogy görnyed- ten kicsit, mintha súlyt vinnék. Viszek is. Magamban hordom a meg­bántott tavaszt. Bartha Gábor B. G,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom