Kelet-Magyarország, 1982. május (42. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-13 / 110. szám

8 Kelet-Magyarország 1982. május 13. ŰJ KOSÁRLABDABÁZIS. A néhány éve megnyílt Nyíregyházi 19-es számú Általános Iskolában új kosárlabdabázis alakul. A gyerekek a területi versenyeken már megmutat­ták tehetségüket. Az eddigi legjobb eredmény pedig: az idén bejutottak az országos mi­ni kosárlabdadöntő legjobb hat együttese közé. Képünkön a kosárlabdázók tanárukkal, Molnár Annamáriával beszélik meg a soron következő feladatokat. (Elek Emil felv.) Szombattól röplabda-osztályozó lét: az HB l-be jutás! Itthon kezd az NYVSSC Idegenben játszik a Tanárképző Szombaton megkezdődik $ röplabda NB I-be jutásért kiírt osztályozótorna. Az NB II bajnokai, második és har­madik helyezettjei — összesen nyolc férfi- és női csapat — küzd majd a legjobbak közé kerülésért. Megyénkből két együttes harcolta ki a részvétel jogát, az NYVSSC férfi- és a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női csapata. A Vasutas-Spartacus SC itthon, míg a TK idegenben kez­di a mérkőzéssorozatot. Nehéz - ellenfelek — Ellenfeleink a Tabi Video­ton, a MAFC és a Külker SC — tájékoztatta sportrovatunkat Do­rogi László, az NYVSSC röplab­da-szakosztályának vezetője. — A tabiak az NB II Nyugati cso­portjában a második, a műegye­temiek a Közép csoportban az el­ső, a külkeresek pedig a Déli csoportban végeztek a második íielyen. A négyes csoportban mindenki, mindenkivel négy-' szer-négyszer mérkőzik és a vég­ső győztes kerül az NB I-be. — Az osztályozótorna első két­napos versenyét mi rendezzük, szombaton és vasárnap. A hely­szín: a nyíregyházi Városi Sta­dion játékcsarnoka. Szombaton 13.00 órától kerül sor az NYVSSC —Tabi Videoton találkozóra. 15,00 órától a MAFC a Külker SC-vel, 17,00-től pedig a Külker SC az NYVSSC-vel mérkőzik. Másnap, vasárnap 9,00 órától játsszák a MAFC—Tab összecsapást, 11,00- tői pedig a Tab—Külker SC ta­lálkozót. A befejező mérkőzés 13.00 órától az NYVSSC—MAFC rangadó lesz. — Az ellenfelek jó játékerőt képviselnek. A tabiak ' ereje a csapategységben van, a Külker SC rutinos, régi röplabdázókból áll, míg a mű-egyetemieket a tu­dás mellett a fiatalos lendület jellemzi. Nem lesz könnyű elle­nük ! — Az osztályozótorna folytatá­sára május 22—23-án és 29—30-án Budapesten kerül sor, a MAFC és a Külker SC rendezésében. Majd a befejezés június 5—6-án Siófokon lesz, ahol a Tabi Video­ton a házigazda. Ott is minden­ki, mindenki ellen játszik, ugyanabban a sorsolási menet­rendben,« mint itt Nyíregyházán. Párharc a dunántúliakkal A Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola női csapata a hét végén Tapolcán kezdi az osztályozót. A nők tornájának lebonyolítási me­netrendje megegyezik a férfia­kéval, nekik is 12 meccset kell vívniuk — négy hétvégén. És tő­lük is csak a csoportgyőztes jut az NB I-be. A tanárképző gárdája szintén nehéz csoportba került. Ellen­fele három igen jó képességű, dunántúli csapat, a Tapolcai Ba­uxitbányász, a Székesfehérvári Volán SC és a Dunaújvárosi Ko­hász. Ráadásul a főiskolások az utolsó pillanatban — a visszalé­pések miatt — valóságos aján­dékként kapták az osztályozós lehetőséget, így „csak” két he­tük maradt a felkészülésre. A tapolcai torna menetrendje, szombat, 13,00 óra: Nyh. Tanár­képző Főiskola—Tapolca. 15,00 óra: Székesfehérvár—Dunaújvá­ros. 17,00 óra: Dunaújváros—Nyh. Tanárképző Főiskola. Vasárnap, 9,00 óra: Székesfehérvár—Tapol­ca. 11,00 óra: Nyh. Tanárképző Főiskola—Székesfehérvár. 13,00 óra: Tapolca—Dunaújváros. Az osztályozó következő fordulójá­ra, május 22—23-án Nyíregyhá­zán kerül sor, ugyanebben^ a sorsolási menetrendben. A talál­kozókat a tanárképző a jósavá- rosi 1-es gyakorló iskola torna­termében Rendezi majd. Május 29—30-án Székesfehérvárott, jú­nius 5—6-án pedig Dunaújváros­ban mérkőznek a csapatok. Edzők az esélyekről — Napi két edzéssel készültünk az osztályozóra — mondta Balázs István, az NYVSSC edzője. A foglalkozások időpontjait is úgy határoztuk meg, hogy az osztá­lyozótornának megfelelően dél­előttönként és délben edzettünk. Tizennégy játékos közül kerül ki a kezdő hatos: Parti József, Ta­kács János, Sipos János, Batai János, Nagy Attila, Dorogi Lász­ló, Prékopa Tamás, Varga László, Szikszai Géza, Nánási László, Ta­kács Imre, Kánya Gábor, Pál László és Drotár György. Biza­kodva tekintünk a sorsdöntő mérkőzéssorozat elé, nagyon sze­retnénk bejutni az NB I-be. — Szerencsére az NB II befe­jezése után nem álltunk le, le­vezetőként edzéseket tartottunk — válaszolta Szekér László, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola edzője. Aztán, amikor megtud­tuk, hogy osztályozóra mehe­tünk, napi két foglalkozásra vál­tottunk és úgy készültünk. Tíz játékos játszik az osztályozón: Gyurján Erzsébet, Pocsai Mária, Palatitz Bernadette, Hidegkúti Hajnalka, Ocsenás Mária, Hor­váth Anikó, Fodor Éva, Hetei Erzsébet, Kovács Borbála és Plés Erika. A lányok szorgalmasak, lelkesek, majd meglátjuk, mire lesz ez elég? Vérmes reménye­ink ugyanis aligha lehetnek. Bagoly Dániel LABDARÚGÓ NB II: Nyert a bajnokjelölt A labdarúgó NB II szerdai for­dulójában a Keleti csoport baj­nokjelöltje, az Eger SE játszott Nyírteleken. Az aranyérem nagy várományosa, ha szerencsés kö­rülmények között is, de nyert, elvitte a két bajnoki pontot. EGER—ASZTALOS SE 2:0 (0:0) Nyírtelek, 400 néző, v.: Divinyi Béla. Eger: Baár — Smutczer, Zsidai, Zágonyi, Patvaros — Koleszár (Berecz), Móricz, Horváth (Győ­ri) — Barta, Kiss T., Pécsi. Edző: Szentmarjay Tibor. ASE: Borsi — Vágó, Orosz, Kiss I., Fodor — Kiss Gy., Bezzegh, Sebők (Tarcsa), Dóka — Kósa, Hirka (Hidegh). Edző: Buus György. Egyperces gyászszünettel kez­dődött a mérkőzés: a hétfőn, 50 éves korában elhunyt nagyszerű kolléga, kitűnő sportriporter Szűcs Ferenc emlékének adóztak a játékosok és a nézők. Három gólt ígérő egri támadást hozott az első húsz perc, majd egyen­rangú ellenfél volt az ASE. Szü­net után a 49. és az 53. percben sáját lestaktikájának áldozata lett a honvédcsapat, amit Kiss* T.. majd Móricz góllal fejezett be. Utána alig történt említésre mél­tó dolog. A teljesen veszélytelen ASE nem késztette nagy erőbe­dobásra az Egert, amely megle­hetősen közepes teljesítményt nyújtott. Jók: Zsidai, Móricz, Kiss T. Az ASE-ből senki sem játszott az átlagosnál jobban. További eredmények: Bem SE —Debreceni Kinizsi 3:2 (0:1), Hódmezővásárhely—MVSC 7:0 (3:0), Papp J. SE—Gyöngyös 5:0 (3:0), Szarvas—S.-tarján 2:3 (1:1), Debreceni Universitas—Kazinc­barcika 0:1 (0:1), Lehel—Szolnok 4:0 (2:0), Szabó L. SE—Gyula 3:0. a bajnokság Állasa: Tollaslabda: riapócs 7:0, Tyúkod—Fehérgyar­mat 1:4, Baktalórántháza—Vásá- rosnamény 3:1, Nagykálló—Ke- mecse 4:0, Nyírmada—Nyh. Vo- lán-Dózsa 0:11, Nyírbátor—Tisza- lök 10:0, Záhony—Nagyecsed 3:0, Ibrány—Mátészalka 3:2, Opályi— Tuzsér 3:3. Az élcsoport állása: 1. Nyh. SZAÉV-MEZÖGÉP SE 53, 2. Fehérgyarmat 51, 3. Záhony 50 ponttal. Nyíregyházi járási 1. osztály: Nyíribrony—Kótaj 1:0, Őrös- Nyírtelek 3:1, Sényő—Tiszanagy- falu 7:1, Levelek—Demecseri Ki­nizsi 0:3, Nyírpazony—Gávaven- csellő 1:2, Ibrány—Kótaj 1:0, Bi- ri—űj fehértó 0:3, a Biri csapatát törölték. Tiszabercel—Tiszatelek 7:1, Napkor—Demecseri Tsz 2:1. Az élcsoport állása: 1. Demecseri Kinizsi 38, 2. Sényő 37, 3. Levelek 36 ponttal. II. osztály, Keleti csoport: Geszteréd—Bököny, eredményt nem kaptunk, Kálmánháza— Nyirjákó 0:3, Érpatak—Apagy 1:3, Székely—Ramocsaháza 5:1. Nyír- kércs—Kék 1:0, Nyírtét—Vasme- gyer 2:0. Az élcsoport állása: l. Apagy 28, 2. Kék 26, 3. Székely 23 ponttal. Nyugati csoport: Nagycserkesz—Nyírtura 4:0, Kis- fástanya—Bashalom 0:3, Tiszadob —Nyh, Mg. Főiskola 1:0, Tisza- dada—Tiszaeszlár 3:0. Az élcso­port állása: 1. Nagycserkesz 27, 2. Tiszadob 20, 3. Nyírtura 19 ponttal. Nyírbátori járási I. osztály: Nyírgyulaj—Penészlek 5:0, Kálló- semjén—Nyírcsászári 10:0, Sza­koly—Nyírmihálydi 3:1, Mária- pócs—Nyírgelse 0:3, Nyírlugos— Nyírbogát 2-J), Nyírbéltek—Nyír­vasvári 1:0. Encsencs—Balkány 3:2, Öfehértó—Terem 2:3. A baj­nokság állása: 1. Nyírbogát 25 20 3 2 91- 22 43 2. Balkány 25 19 4 2 78- 24 42 3. Nyírgyulaj 24 17 3 4 74- 2« 37 4. Szakoly 25 18 1 6 53- 23 37 5. Terem 25 16 4 5 59- 33 36 6. Nyírvasv. 25 15 2 8 69- 43 32 7. Nyírbéltek 25 14 2 9 62- 45 30 8. Nyírlugos 25 12 5 8 63- _43 29 9. Encsencs 25 12 5 8 64- "48 29 10. Nyírgelse 25 6 4 15 40- 87 16 11. Penészlek 25 6 4 15 41- 58 16 12. Máriapócs 24 5 5 14 38- 55 15 13. K.-semjén 25 7 1 17 40- 59 14 14. Nymihálydi 25 4 6 15 25- 55 14 15. Nycsászári 25 2 2 21 25-112 6 16. Öfehértó 25 —■ 3 22 26-117 3 Mátészalkai járási I. osztály: Vaja—Nagydobos 2:2, ököritófül- pös—Jármi 6:1, Tiborszállás— Nyírparasznya 1:4, Hodász—Nyír­meggyes 3:0, Szamosbecs—Ko- csord 3:6, Fábiánháza—Porcsal- ma 4:1, Mérk—ura 4:2. Két arany Két aranyérmet szereztek a vi­dékbajnokságon az NYVSSC tol­las la bdázói. Női egyesben Vargá- né Cserni Éva végzett a dobogó legmagasabb fokán. Párosban pe­dig Dudics Júliával az oldalán lett bajnok a kitűnő versenyző. A legjobb nyolc közé jutott még a nyíregyháziak közül Pálvölgyi Judit, Sipos Tünde és Tóth Zsu­zsa, akik szinten meghívást kap­tak az országos bajnokságra. Nyíregyházi sikerrel fejeződött be az ESC Kupa tollaslabdaver­seny is. Az ifjúságiak viadalán az NYVSSC serdülői szerezték meg a kupát. A kupagyőztesek: Gebri Eleonóra, Bige Bernadett, Buri Ágnes, Sipos Enikő, Vincze Andrea, Miskó Andrea, Papp Edit, Fesztóri Lajos, Fesztóri Sándor, Szabó László, Pintér Csaba és Herlinger Zoltán. 8,27: A rádió lemezalbuma. — 9,44: Zenés képeskönyv. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Bo- renich Péter dokumenturajáté- kaiból. — 10,49: A Living Strings zenekar filmzenét ját­szik., — 10,59: Pergolesi: Livi- etta és Tracollo. — Intermezzo. — 11,39: Szép remények. Rádió­játék. — 12,45: Szabó B. István könyvszemléje. — 12,55: Antal István zongorázik. — 13,36: Ver­bunkos muzsika. — 14,02: Ol­vasókör. — 14,32: Kórusainknak ajánljuk. — 15,05: Hoffmann meséi. Részletek. — 16,00: Rá­diónapló. — 18,00: Orosz Júlia operettfelvételeiből. — 19,15: Jó­nás Mátyás népi zenekara ját­szik. — 19,40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. — Köz­ben: kb. 20,20: Serfőzö Simon költővel Dobog Béla beszélget, kb. 20,40: A hangversenyközve- tités folytatása. — kb. 21,35: A sárga Rolls-Royce. Részletek. — 22,15: Tíz perc külpolitika. — 22,25: Közvetítés az ökölvívó VB-ről. — 23,00: Operarészletek. — 0,10: Virágénekek. PETŐFI RADIO 8,05: Nóták. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Napközben. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,35: Mezők, falvak éneke. — 13,00: „öreg alma mater . . — 13,30: Enekló ifjúság. — 14,00: Kettő- tői négyig. — 14,00: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdon­ságai. — 14,20: Tinó Rossi éne­kel. — 14,35: Nóták. — 15,20: A tegnap slágereiből. — 16,00: Di­ákfélóra. n— 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Tana­kodó. — 18,35: Hétvégi panorá­ma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: A Magyar Rádió automa- ta közönségszolgálata. — 23,15: Szimfonikus könnyűzene. 3. MŰSOR 9,00: Iskolarádió. — 9,30: Wolf: Spanyol daloskönyv. Részletek. — 11,05: Novotny Vil­mos költészete. — 11,19: Zene­kari muzsika. — 12,00: Járdá­nyi Pál népzenei feldolgozásai­ból. — 12,21: Táncjelenetek ope­rákból. — 13,07: Újdonságaink­ból: — 13,47: Stúdiónk vendé­ge: Lengyel Ildikó szegedi ope­raénekesnő. — 14,25: Mozart­művek. — 16,00: Zenei Lexikon. — 16,20: Fiataloknak — kor­társ zenéről. — 16,55: Popzene sztereóban. — 18,00: Külpoliti­kai klub. — 18,30: Rádióhang­versenyekről. — 19,05: Manón Lescaut. Részletek Puccini ope­rájából. — 19,52: A világ leg­különösebb szerelmi története. Hangjáték. — 20,35: A Yes együttes összes felvétele. 5. rész. — 21,40: Magyar előadó- művészek felvételeiből. — 22,20! Napjaink zenéje. nyíregyházi radio 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,10: Hangraforgó. A tartalomból: Egyetemi élet (Várkonyi Zsuzsa). — Iskolaor­vosok (Tarnavölgyi György). — Potyautasok (Haskó József). — Szépségkarbantartás (Rózsavöl­gyi Erzsébet). — Papa gyesen (Pálfi Balázs). — Dolgozó kis­mamák (Kolláth Adrienne). — Másodállások (Bálint Attila). — Séta a pusztán (Antal István). — 18,00: Észak-tiszántúli kró­nika. — 18,15: A Mantovai ze­nekar slágereiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Rózsavöl­gyi Erzsébet > MAGYAR TV 8,30: Tévétorna. — 8,35: Isko­latévé. — 13,20: iskolatévé. — 16,00: Hírek. 16,05; Tévébörze. — 16,14: A szakácsversenyre jöttek. Szovjet filmvígjaték. — 17,25: Perpetuum mobile. — 18,10: ízlések és pofonok. Ri­portműsor. 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Panoráma. — 20,50: Csillaghullás. Amerikai film. — 22,25 Bagóhegy bo­szorkánya. Dokumentumfilm. — 23,10: Tv-hiradó. 3. 2. MŰSOR 17,25: Pedagógusok fóruma. — 18,00: 22. Miskolci Tv-fesztivál. — 19,05: A mi képernyőnk. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Ki fizeti a révészt? Angol filmso­rozat. 4. rész. — 20,50: Tv-hír­adó. 2. — 21,20; TelespoYt. SZOVJET TV 16,45: A világ eseményei. — 17,00: Élet és tudomány. — 17,30: Filmkörkép. — 19,00: Hí­rek. — 19,45: Az acélt meged-, zik. (Tv-film IV. rész.) — 20,50:' A világ eseményei. — 21,05: A Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójára. — 21,30: Hangverseny. ROMAN TV 16,00: Hírek. — 16,30: Sakk. — 16,45: Ifjúsági stúdió. —* 20,00: Tv-híradó. — 20,30: Gazdasági aktualitások. — 21,10: Népzenei műsor. — 21,30: Kulturális élet. — 22,00: A megismerés határai. Tudományos sorozat. — 22,20: Tv-híradó. — 22,30: Zenés mű­sor. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ALMA (14 év!) (amerikai) 18 és 20 órától zárt­körű archív filmklubi előadá­sok! Kert mozi: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT (14 év!) (ameri­kai) Béke mozi: SZÍVZŰR (14 év!) (magyar) Mátészalka Béke mozi: KO­JAK ÉS A MARCUS-NELSON GYILKOSSÁGOK I—II. (14 év!) (amerikai) Fehérgyarmat: SZAMURÁ­JOK ÉS, BANDITÁK I—II. (16 év!) (japán) Nyírbátor: HURRIKAN (14 év!) (amerikai) Vásárosnamény: TEGNAP­ELŐTT (magyar) SZÉP MAGYAR TRAGÉDIA 19,00: Kazinczy—Bihari b. KÉZILABDA: Ezüstérem! Ezüstérmes lett a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola női kézi­labdacsapata. A kék-fehérek az egyetemi és főiskolai bajnokság országos döntőjében harcoltak az érmes helyekért — sikerrel. A nyírségiek 19:17-re verték a Sze­gedi Tanárképzőt, 30:ll-re pedig az Egri Tanárképzőt. A Testne­velési Főiskola gárdája viszont 36:18-ra nyert ellenük. A négyes döntő végeredménye: 1. Budapesti Testnevelési Főisko­la 6, 2. Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola 4, 3. Szegedi Tanárképző Főiskola 1, 4. Egri Tanárképző Főiskola 1 Dobogós helyezések Tíz szabolcs-szatmári atléta határ menti, nemzetközi verse­nyen vett részt Ungváron. A nyír­ségiek tizenegy dobogós helye­zést értek el, az esős, szeles idő­ben megrendezett viadalon. Ered­mények; gerelyhaijítás: 1. Stefán László 65,54. 100 m.: 1. Kovács Gyula 11,1. 200 m.: 1. Kovács Gyula 22,6. Távolugrás: 1. Páló- czi Gyula 724. Diszkoszvetés: 1. Ladányi Lilla (ő a Nyírbátori BSC atlétája, a többiek az NYVSSC versenyzői) 38,54. 100 m.: 2. Mihalkó Anna 12,3. 200 m.: 3. Mihalkó Anna 25,8. Magasug­rás: 2, Mikola Irén 170. 10 km-es gyaloglás: 2. Pokrovenszki Jó­zsef 44:12. Súlylökés: 3. Barcsai Miklós 13,58. 10 000 m.: 3. Molnár Imre 33:00. ponttal. Az újabb ezüstérmet — tavaly is második lett a TK — az alábbi játékosok harcolták ki: Kovács Mária, Takács Ilona, Ber- náth Gyöngyi, Tóth Marianna, Darai Dóra, Zsadányi Éva, Gur- bán Klára, Szalai Mária, Palatics Mária, Pásztor Gabriella, Török Katalin, Zeleni Enikő. Révész Erika a selejtezőkön játszott, de sérülése miatt sajnos nem lehe­tett ott a döntőben. A négyes döntő legjobb kapusa címet Ko­vács Mária érdemelte ki, Szalai Mária pedig a legtechnikásabb mezőnyjátékos lett. A csapat ed­zője: Sallai Ernő. Losonczi győzött Az egészségügyi dolgozók te­rületi férfi teniszversenyét Fe­hérgyarmaton rendezték 48 résztvevővel. A nagy számú me­zőnyben Losonczi István bizto­san szerezte meg az első helyet. Meglepetés viszont a Losonczi, dr. Csokonay duó veresége pá­rosban. Férfi egyes: 1. Losonczi I. (Sza- bolcs-Szatmár),-2. Tóth Cs. (Sz). Döntő: 6:1, 6:1. 3. Dr. Tóth B. (Hajdú) és dr. Kovács V. (Sz). Férfipáros: 1. Dr. Kovács, dr. Rácz (Sz), 2. Losonczi. dr. Cso­konay J. (Sz). Döntő: 7:6, 6:4. 3. Dr. Miczinkó, dr. Jeney (Sz) és dr. Borbély, Fára I. (Sz). FILM 1982. május 13., csütörtök RÁDIÓ 1. Eger 27 14 10 3 39-21 38 2. K.-barcika 27 15 7 5 40-19 37 3. Hóűmezöv. 27 13 7 7 47-26 33 4. Szabó L. SE 27 11 9 7 43-29 31 5. D. Kinizsi 27 10 11 6 40-32 31 6. Gyula 27 11 7 9 40-35 29 7. Salgótarján 27 9 11 7 31-28 29 8. Lehel 27 9 8 10 31-28 26 9. Szarvas 27 10 6 11 37-37 26 10. Szolnok 27 6 12 9 17-24 24 11. Bem SE 27 6 11 10 33-38 23 12. Debr. USE 27 8 7 12 29-35 23 13. Papp J. SE 27 8 7 12 34-41 23 14. Asztalos SE 27 6 9 12 25-43 21 15. MVSC 27 5 10 12 26-50 20 16. Gyöngyös 27 6 6 15 20-46 18 || »telel- . Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja * Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, U-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán A vonal alatti csapatok már ki­estek az NB Il-ből. Megyei ifjúsági bajnokság: Nyh. SZAÉV-MEZÖGÉP SE—Má-

Next

/
Oldalképek
Tartalom