Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1982. április 3. Tóth Sándor: Munkácsy-díjas Á költészet napján nyitottak... Szólni a korhoz jennégy esztendei ismeretség után képtelen va- lyok szokvány kérdéseket feltenni Tóth Sándornak, aki március 31-e óta Munkácsy- díjas. — Most sem mondhatok mást: művészetemben az az eiv vezetett mindig, hogy a művészetet folytatni kell. Mint ahogy az élet is folyamat, annak ábrázolása sem lehet más. Maradandó anyagban kell rögzíteni a múlandó emberi létet, mégpedig úgy, hogy az mindenkire hasson. Ha úgy tetszik, ez az ars poeticám, melynek kialakulásához az időn kívül számosán hozzájárultak. Kezdem a miskolci Kossuth utcai elemi iskolánál, ahol Farkas Ilonka tanító . néni tanított rajzolni, az egyik falon Somos Micu (Somos Miklós Munkácsy- líjasról van szó), a másikon íz én rajzaim függtek az osz- ályiban. A középiskolában Imreh Zsig mo nd festőművész volt a tanárom, majd a főiskolán egy sor nagy személyiség formált. Hintz Gyula érzékenysége, Papp Gyula, a Bauháus ’""'egyik mestere, Barcsay Jenő konstruktivizmusa, Koffán Károly és Tarjáni-Sinkovics Jenő „kuststüklijei”, Feledy Gyula kőrajz-tudása, Zelenák Crescencia betűrajza, Gye- nes Tamás leningrádi akadé- mizmusa, Kmetty János rajzismerete, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond, Szabó Iván és Pát- zay Pál szobrászművészete volt az iskolám. A sok személyes beszélgetés, munkájuk figyelése a műteremben, kor— Hadd provokáljalak: hogyan lett végül is Tóth Sándor belőled? Az, akit ismernek itthon és külföldön; az, akinek szobrai, érmei, domborművei eljutottak Európa szinte valamennyi országába; az, aki pénzt készített; akit Dante városában megkülönböztetett tisztelettel öveznek; az, aki a nyíregyházi érem- művész-telep létrehozója; az, aki közéletiségével, tanító teI vékenységével is ismertté f- vált? — Mindez az előbb mondottakkal függ össze. A sokféle hatásból, ismeretanyagból ki tudtam szűrni azt, ami a saját kifejezési formámhoz a legjobban illett. Én átengedem magamon a világot, s azt vallom, hogy úgy nem lehet alkotni, hogy majd egyszer, talán valaki megérti. Ha elfogadnak, annak az az oka, hogy ezt a világot, ami most van, ezt kell művészi eszközökkel ábrázolni. Igaz-^ Ságomat nemcsak saját sikereim igazolják, ez talán kevés is lenne. De látom, hogy a sok tehetséges fiatal, aki 1961-től tanítványom volt, ezien az úton haladva vált ismertté, művésszé. Hadd soroljak közülük néhányat, hiszen miközben tanítottam, én is tanultam tőlük. Mert úgy van az, miközben az ember megpróbálja szavakban elmondani az érzéseket, amikor korrigál, kényszerül arra, hogy bizonyos igazságokat leszűrjön, s magának is újrafogalmazzon. Nos, Minya Mária, Bükki Béla, Csemán Ilona keramikusok, Kállai Júlia grafikusművész, Fritz Mihály, Kalmár Márton, Szige- •<t*Magda,'Mattié. István Lantos Györgyi, Lapis András, Sebestyén Sándor szobrászok, mind-mind azok, akiket többek között tanítványaimnak mondhatok. Mint látható, itt is megvan a folyamatosság, s ha kinek-kinek más is a formanyelve, az anyag amivel dolgozik, őriz valamit abból a szellemből, ami nem más: úgy szólni a korhoz, hogy az maradandó értéket képviseljen. A mester—tanítvány kapcsolat, a tanítás mint látható, központi helyet foglal el Tóth Sándor életében. Mondhatnám úgy is: szelleme olyan, mint hajdan a reneszánsz mesteré, aki el sem tudta másként képzelni életét, mint tanítványokkal, követőkkel, szellemi gyermekek körében. — Lehet, hogy rögeszmésnek mondanak, de ez valóban igaz. Hadd mondjam hát el álmomat, aminek valóra váltásához nem is annyira pénz, mint inkább elhatározás kell. Itt van Nyíregyházán Közép- Európa egyetlen éremművész telepe. Rangja van, híre, résztvevői a legjobb művészek közül kerülnek ki. Erre építve, ehhez kapcsolva nagy lehetőség kínálkozik. Képzeljük el, ha Nyíregyházán lenne egy művészeti szakközép- iskola. Innen azonnal adódna lehetőség a főiskola felé, melynek képzőművészeti tanszékén plasztikát is taníthatnának. Ez segítené a tanárképzést, az óvónők esztétikai felkészítését. Az öntőműhelyben öntést, ezenkívül cizellá- lást is tanulhatnának a nö- vendékek. S* végül a post- graduális képzést szolgálná az éremművész-telep. Ez a $or -azt is jelentené, hogy ta- •nitani jöhetnének-ide művészek, bővülne, gazdagodna a megye képzőművészeti élete. Tóth Sándor, aki Miskolcról munkáscsaládból indult művészi útjára, alkotóereje teljében dolgozik, s mint látható: jobbra törekvő álmokat melenget. A művészet legszebb hagyományaihoz ragaszkodón, a mának szólón, a holnapban is értéket jelentőn dolgozik. Mint ahogy másként nem tehet az, kinek nemzetsége mindig a munkából merítette erejét. — Ezt vállalom, s hadd tegyem hozzá: nekem a díj azért is jelentett sokszoros örömet, mert az átadás napján ünnepeltük édesanyám 75. születésnapját. Én ezt tudtam neki adni. Bürget Lajos Kiváló könyvterjesztők Aki először jár a nyíregyházi jósavárosi Váci Mihály könyvesboltban, úgy véli: ezt bizony elméretezték, milyen kicsiny ez az üzlet. Aki viszont sokszor jár, rádöbben; nem a bolt szűk, hanem a vásárlók vannak sokan, az érdeklődők, a bámészkodók, vagy az éppen bent játszó gyerekek. Most is, amikor Balogh Gábor boltvezetővel behúzódunk egy sarokba beszélgetni, pénteken délután — szinte csúcsforgalom van. El-elkapunk egy szófoszlányt ... — Galaktika van már? És valami új sci-fi? — Lemezt szeretnék elője- gyeztetni . .. — Húsz könyvet viszek ajándékba, tessék szíves lenni összeszedni, magára bízom, mi legyen benne... Mindez, öt perc alatt. És így tovább. Reggeltől estig. S ők, a pult másik oldalán figyelnek. Varga Ilona, a Váci Mihály brigád "vezetője szerint csak akkor szabad odamenni a kedves vevőhöz, ha a vásárló már láthatóan tanácstalan, s nem veszi tolakodásnak a mégoly kedves segítségadást sem. — A könyvvásárló embernek is megvan a maga lélektana — magyarázza. — Van, aki belép és azonnal kéri; segítsünk, s van, aki megsértődik, ha megszólítjuk. Ezért van szükség itt nagy tapintatra, jó pszichológiai érzékre. No és persze mindezek fölött jó kereskedőnek kell lenni! öt évvel ezelőtt nyílt meg, a költészet napján' a Jósává- ros közepén a könyvesbolt. Dolgozói azóta azt bizonyították; rendelkeznek mindazokkal a képességekkel, melyek ebben a szakmában a kiváló munkához szükségesek. Úgyszólván „zsinórban” kaptak meg eddig szinte minden elnyerhető díjat. Igen értékes a szakmában a vállalat kiváló ifjúsági brigádja cím, melyet ők nyertek el először, s aztán másodszor is. A Kiváló bolt címet háromszor nyerték el. Tavaly ők szerepelitek az országban a legeredményesebben, a KISZ KB kulturális osztálya, illetve a könyvterjesztő és könyvértékesítő vállalatok akciójában, a Könyv és ifjúság című vetélkedő terjesztési versenyében. Legutóbb pedig néhány napja a Parlamentben Varga Ilona vehette át az Állami Ifjúsági Bizottság döntése alapján „Az ifjúságért” elnevezésű ifjúsági nívódijat. Mi a szokatlan és értékes ebben a kitüntetésben? Az, hogy többnyire magánszemélyeknek adják, idén azonban a 12 kitüntetett mellett nyolc kollektíva is részesült ebből a rangos elismerésből. A kitüntetésről szóló indokolás viszonylag szűkszavúan így fogalmaz: „Az olvasáskultúra népszerűsítése érdekében végzett színvonalas tevékenységükért, a munkahelyi KISZ-szervezetek segítéséért”. Hogy mi van még a kitüntetés mögött? A 13 tagú kollektíva lelkesedése, s egy sereg plusz munka, mely látszólag nem tartozna feladataik közé, ám közvetve mégis segíti fő céljukat. Az utóbbi években lapunkban is több alkalommal számolhattunk be sikeres kezde' ményezéseikrőlr Ilyenek voF' tak például a lakótelepi akciók. Iskolás gyerekek segítségével kerültek a jósavárosi lakótelep postaládáiba a bolt működéséről értesítő szórólapok. Jó kapcsolatot alakítottak ki a környék óvodáival és iskoláival. Egyik fő törekvésük ugyanis az, hogy a gyerekeket már a lehető legkisebb korban beszoktassák a boltba: barátkozzanak a könyvekkel. Ezért szerveznek az óvodásoknak lemezbemutatókat, amikor mesét hallgatnak, énekelnek, táncolnak a könyvesboltban. Ezért hirdettek gyermekrajzversenyt, találták ki, hogy meseillusztráció- kat osztanak szét a gyerekek között, amiket otthon, tetszés szerint kiszíneznek, majd visszahozzák s a legszebb munkákat jutalmazzák. Találta gye fékekkel töbődnek1 a legtöbbet. Sikeresen alakult a könyvcsekktulajdonosok aránya. Ahogy növekszik a bolt népszerűsége, ezt a szolgáltatást is mind többen veszik igénybe — akárcsak a lemezelőjegyzést. Jól működik az üzemi könyvterjesztői hálózat. Segítségükkel a legelképzelhetetlenebb helyekre is eljuttatják az olvasnivalót. A szakmában tekintélyre tettek szert a szakkönyvek árusításával kapcsolatban. Különösen jól sikerült a legutóbbi mezőgazdasági könyvhónap, de eredményesek szoktak lenni a műszaki könyvek terjesztését szolgáló rendezvények is. Könyvterjesztőkről lévén szó, talán nem véletlen, hogy a brigádvállalások között nagy figyelmet forditattak -a kulturális vállalásokra, elsősorban az önművelésre. Idei forgalmuk közel 14 millió forint, amivel a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalaton belül az első tíz üzlet között szerepelnek. Ezt igyekeznek hozzáértéssel, nagy- nagy buzgalommal, s többnyire jókedvvel teljesíteni a brigád tagjai: Balogh Gábor, Deák Péter, Beöthy László, Kelemen Angéla, Siófoki László, Fintor Judit, Fekete Sándor, Tóth Ágnes, Beregszászi Ildikó, Újhelyi Istvánná, Pásztorné Nagy Klára, Sitku Erika és Varga Ilona. S mivel ifjúsági-díjas brigádról van szó, a -.rzép^éfed- menyekhez még annyit: át- la^élétkoruk huszonnégy év. Baraksó Erzsébet E lhangzott a díj átadásakor; „Csiszár Árpád 1963. március 1-én vette át a beregi helytörténeti gyűjtemény gondozását, amikor azt a felszámolás veszélye fenyegette. Lelkes, fáradtságot nem ismerő, önzetlen kutató munkájának eredményeként az akkor csupán néhány száz darabos gyűjtemény több tizezer darabra tehető anyaggal gazdagodott. A Beregi Múzeumot a tájmúzeumok között országosan mintaként tartják számon. Kiemelkedő jelentőségű a be- " regi textilgyűjtemény, a vas- öntvényanyag és az iskolatörténeti részleg. Lelkiismeretes munkája nyomán újjászületett a beregi népi iparművészet, lendületet vett a honismereti munka. A beregi helytörténeti gyűjtemény fejlesztésében, kiteljesítésében is múlhatatlan érdemei vannak ... Református lelkészként is sokat tett az állam és az egyház jó kapcsolatának kialakításáért, ápolásáért.. A lényeget, egy gazdag élet munkásságának sokáig viruló gyümölcsét fejezik ki e mondatok. Csiszár Árpád, az idén március 8-án 70. születésnapját ünneplő Beregi Múzeum-igazgató megkapta a megyei tanács alkotói-díját. Valóságos legendák keringenek róla, hogyan gyűjtötte évekig, évtizedekig a beregi múlt, néphagyomány, népművészet kallódó gyöngyszemeit. Gyalog, szekéren, biciklin járta a falvakat a tiszte- letes úr, akinél az igehirdetéssel jól megfért a népélet tárgyi és szellemi értékei iránti olthatatlan vonzódás, gyűjtőszenvedély. Azt mondta, még „pulyakorában” elkezdte a gyűjtögetést, és élete végéig nem is tudja befejezni ... Néhány nappal a magas elismerés átvétele előtt csöngettünk a vásárosnaményi Beregi Múzeumban, ahol még az érkezés is más, mint egyebütt. Csengő adja tudtuk hogy vendég jött... Csiszár Árpád aprócska asztala mellett üldögélt. Ügy mondta, így szokott elüldögélni, gondolkozni mindenféléről, leginkább a még rá váró munkáról. Az utóbbi egy-két évben igen megromlott a látása, a műtétre nem vállalkozik. Így „vaklálgat”, nem merészkedik messzire egyedül, csak a feleségével... — Ő az én szemem, vigyázom — mondja. Nélküle nem csinálhattam volna meg, amit e szolgálatba állva, elgondoltam. Ö néz és ír helyettem. Mostanában sokan rámköszönnek és megkérdezik, nem tetszik megismerni... Mit mondok erre? Ismerlek én, csak mondd meg a neved, talán még az apád, nagyapád is ismerem, csak nem látok jól. De ne gondolja senki, hogy nagyon bánatos vagyok emiatt. Elvégre láttam én már eleget a hetven év alatt, az egész világ bennem van... Még így hetven évesen, erősen csökkent látással is halad az útján, amin évtizedekkel ezelőtt elindult. Sok még a menteni, rögzíteni való, csak bírja az ember. Hűséges segítőtársa, Sarolta lánya, akinek könyve is megjelent a Bereg népművészetéről. De nincs olyan ember a múzeumban, akit ne tartana segítő- és munkatársának. A takarítónőt megtanította fényképezni, sőt még egyszerűbb restaurálásokra is, mert a kis múzeum, távol nagy városoktól, maga kényszerül menteni a leginkább pusztulásnak kitett tárgyakat. A múzeum minden dolgozója egyben idegenvezető is. — Talán azért szeretik a múzeumot, mert mi mindig nyitva vagyunk. Akkor is, ha netán csukva az ajtó. Csak üzenni kell és máris jövünk, vagy én, vagy a feleségem. Semmit se dugunk el, amit összegyűjtöttünk itt van, nézze, ismerje minél több ember. Nincs órába rekesztve a nyit- vatartás. Nem is lehet... Keserűen említi viszont, az is előfordul, hogy az iskoláscsoportok érkezésekor a pedagógus kint marad, ki sem száll a buszból. Szívesen segít diáknak, tanárnak, aki érdeklődik a múlt hagyományai iránt. Ezért is fájlalja, hogy a helyi gimnáziummal nem sikerült igazában termékeny kapcsolatot létesíteni. Pedig sok még a kincs a múzeumban. Két, az 1700-as évek végéről, az 1800-as évek elejéről származó urasági, kommenciós könyvet mutatott ottjártunkkor. Tele érdekességekkel ; a földesúr, ör- dögh Dániel harminc éven át csodálatra méltó szívóssággal feljegyzett minden kommenciós kiadását. Mit és mennyit fizetett a kocsmáros- nak, gulyásnak, juhásznak, cigányzenésznek. .. Említi egy másik témáját is, az erdőtörvényeket, amelyeknek több eredeti dokumentumát sikerült megtalálni egyházi, családi és paraszti fiókokban. A laikusnak talán a legérdekesebb a templomi székekről szóló gyűjtése és írásba is foglalt munkája, amely egy ősi rend bámulatos, egyben megdöbbentő képét rajzolja az utókor embere elé. A templomi székek hatalmat, rangot, ösiséget, törzsökösséget, összetartozást — és megannyi pereskedést, civakodást, sőt tettlegességet is okozó — szokásrendjét dolgozta fel szinte napjainkig. De mennyi még a rá váró munka... — Én a jövőnek dolgoztam. Gyűjtöttem, hogy minél több veszendő értéket mentsek meg. De mindig sajnáltam az időt, hogy ezekről sorra tanulmányokat írjak. így aztán ha meghalok, talán egy ideig szidnak majd, hogy milyen rendetlenséget hagyok magam után. Aztán vagy két-három év múlva majd rájönnek, akik folytatni akarják a munkát, mennyi minden összejött itt a Bereg- ben, ami további feldolgozásra, ismertetésre vár. Én inkább csak a mélyről előhoztam a kincseket, de a port letörölgetni kevés időm jutott ... Páll Géza Szabolcs-Szatmárban dolgozó díjasok J jövőnek dolgoztam...“ Csiszár Árpád a Beregért
