Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-17 / 89. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1982. április 17. Kísérletező irodalom — kísérletező olvasó? □ művészet egykoron a kísérleteket, a vázlatokat nem juttatta a közönség elé, azok legfeljebb a művész halála után kerültek nyilvánosságra. Ma például a Szépművészeti Múzeum számos vázlatot őriz Leonardo da Vincitől — csataképeihez. Olyan is előfordult, hogy egy úgynevezett befutott* író már életében megjelentette azoknak a vázlatoknak egy részét, melyeket műveihez készített. Mások ezen vázlatok kialakulási körülményeit írták meg, és együtt adták ki a vázlatokkal. így született például Thomas Mann: A doktor Faustus keletkezése című műve. Vagyis vázlat kiadására csak már érett művésznek volt joga, illetve az utókornak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a vázlatoknak egyáltalán nem volt nyilvánosságuk. A legkülönbözőbb műhelyek, a baráti körök stb. bizony meg-megvitatták a vázlatokat, és ily módon hatást is gyakoroltak a mű elkészülésére. Egészen új jelenség, hogy a művész sokszor nem regény- kísérlettel próbálkozik, hanem kimondottan kísérleti regényt ír. Tudniillik a regénykísérletek nem minden esetben rosszak — és a kísérleti regények sem. A regénykísérletek közé tartozott például Thomas Mann: Buddenbrook háza, melyet eredetileg azért írt, hogy családi körben felolvashassa, és hasonló módon született meg Selma Lagerlöf Gösta Bérli ng je is. Ugyanakkor a kísérleti regény sokak szerint nem más, mint egy külön műfaj. Másképpen új regénynek is szokták nevezni, és ebben a műfajban is akadtak sikeres és kevésbé sikeres vállalkozások. Persze, az a kérdés vetődik fel, hogy vajon mivel kísérletezik az író. Kísérleti regényt ír, s állítólag a közönséggel kísérletezik, Sokak szerint ez olyan módszer, mint amilyen az orvosbiológusnak vagy a gyógyszervegyésznek a patkányokkal való kísérletezése: vajon hogyan reagálnak a készítményekre. A valóságban, persze, aki így értelmezi a kísérleti regényt, az feltétlenül félreérti ezt a műfajt. Mert írónak, művésznek sok mindennel lehet kísérleteznie, sőt létezik olyan írói beállítódás, attitűd is a valóság tükrözésére, amely rákényszerül a kísérletre, amidőn másként nem is írhat, mint csak teljesen újszerű módon, de éppen az olvasóval, éppen a közönséggel nem szabad játszania. Illetve csak olyan játékot szabad játszania, amelyet a közönség is igényel. Nézzünk egy példát erre a játékra. Mindenki tudja, hogy a klasszikus dramaturgiának s általában a színpadi művészetnek van valami nyílt titka, van bizonyos közmegegyezés a drámai művészet és a közönség között. Nos, ez a közmegegyezés például abban áll, hogy . ha behoznak egy revolvert az első felvonásban, annak a későbbiekben el kell sülnie, vagy hogyha a színpadra állít a drámaíró egy fiút meg egy lányt, akik szépek, kedvesek, akkor minden további motiváció nélkül elhiszi a közönség, hogy szükségképpen egymásba szeretnek. A dramaturgiai hatás legtöbbször úgy jön létre, hogy a közönség mint közönség nagyon jól tudja, hogy a szereplők egyikét-másikát vagy mindet valaki becsapja, de ezt a szereplő nem tudhatja, a közönség pedig a színházi viselkedés szabályai szerint nem is árulhatja el az igazat. Nem szólhatunk fel a színpadra akikor, mikor Elektra kesereg, hogy Oresztész meghalt, valami ilyen szöveggel: — „De hisz Oresztész nem is halt meg, nemsokára bejön a színpadra, és fel fog szabadítani téged is”. Hasonlóképpen nem árulhatjuk el Figarónak azt, hogy Zsuzsi ruhájába bújva Kosina rejtezett el a kerti lugasban Almaviva gróffal. Az abszurd dráma azonban megengedte magának azt, például Ionesco A kopasz énekesnő című darabjában, hogy játsszon a közönséggel, hogy felrúgja e régi dramaturgiai szabályt. Itt a színpadon lévők tudják az igazat, becsapják a közönséget, s a darabnak volt is olyan közönsége, mely ilyen hatást várt, igényelt és esztétikailag be is fógadta. Vajon Ionesco kísérletezett-e a közönséggel? Véleményem szerint még a leghagyományosabb formájú regény vagy dráma is bizonyos értelemben kísérletezik a közönséggel. Sarkadi Imre például minden bemutatója alkalmával szorongott, mert nem tudta, hogy vajon miképpen fog reagálni a közönség. Tudniillik a közönség reakciói csak akkor derülnek ki, mikor a dráma a színpadon van, mikor a könyv az' olvasó kezébe jut, mikor a filmet bemutatják. Ebben az értelemben minden alkotás kicsit kísérlet a közönséggel, csak vannak olyan alkotások is, melyeknek igazi célja a kísérlet. Többek között a közönséggel való kísérlet. Vagyis egy pillanatra sem szabad önmagától, attól a ténytől viszolyogni, hogy léteznek kísérleti regények, mert ez a tény visszavezethető egyrészt az irodalom objektív feltételeire, másrészt a közönség irodaloméhségére, harmadrészt pedig arra a tendenciára is, amely mindenütt valamiféle újszerűt, változatost, még-soha-nem-volt-at vár. A mai időb'en nagyon nehéz volna nagy szériában eladni mondjuk ruhákat azon az alapon, hogy 1932-ben ez volt a legújabb divat, szöveteket azon az alapon reklámozni, hogy egy teljesen régi gyári eljárással készültek, s ez vonatkozik a művészetre is. A művészetnél az origina- litás, az eredetiség az egyik legfontosabb igény. Ebből, persze, nem következik az, hogy minden kísérletezés a közönség elé hozható. Sőt mi több, azt mondhatnánk, hogy a kísérleti regény vagy a kísérleti dráma, vagy kísérleti rendezés stb. új veszélyforrások hordozója. S a képhez nagyon is hozzátartozik, hogy erről beszéljünk. Tudniillik valóban értelmetlen követelmény, hogy minden műalkotás közvetlenül a közönség elé kerülése idején mindenki számára érthető legyen. Viszont az az igény, hogy rövid időn belül érthetővé váljon, hogy beleilleszkedjék néhány év vagy évtized alatt a művészet demokratikus hagyományaiba — már teljesen jogos. S az igazán nagy művészek, akik mindig az újjal kísérleteztek, a József Attilák, a Bartókok nemegyszer a legrégibb, a legpatinásabb anyaghoz nyúltak vissza — népművészeti alkotásokhoz —, hogy azokat teljesen újrafogalmazva. a bennük rejlő lehetőségeket kiaknázva kísérletezzenek. S ezért tartom például szükségszerűnek, hogy — ne csak magyar példákat említsünk — Dzsingisz Ajtmatov új regénye (Az évszázadnál hosszabb ez a nap) már folyóiratban való megjelenésekor komoly sikert aratott. Pedig szintén új módszerekkel kísérletezik, sci-fit ötvöz össze népmeséi elemekkel és új módszerű feldolgozással, de éppen ez teszi alkalmassá arra, hogy oly nagy hatást gyakoroljon. □ visszaélések bánthatják a közönséget, az irodalomhoz értőket, sőt magukat a művészeket is. A visszaélési lehetőségek nagyok ugyan, de emiatt nem szabad elvetnünk a kísérleti drámát, a kísérleti - regényt, sőt a kísérleti lírát sem. Az igazi nagy hatású regények nyilván a jövőben fognak belőlük létrejönni. S az olvasó- közönség ítélete távlatilag elszigeteli majd egymástól az értéket és az értéktelent. Mert ma is érvényes a rómaiak által megfogalmazott elv: A placitu lectoris habent sua fata libelli — vagyis az olvasó tetszésétől függ a könyvek sorsa. Hermann István Alvagyi Sajhiev: Anyám, énekel] Anyám, énekelj bölcsődalt nekem, gyerek vagyok, azért kérlellek téged. Az évek elfutottak hirtelen, én megnőttem — dehát nem ez a lényeg. Látod, megtanultam, hogy jobb legyek, megtanultam, ahogy kívántad, hinni. És most várom altató éneked, szeretném vele múltam visszahívni. Akit a jóság és a hit vezet, tövises meredély annak az útja. Anyám, nyújtsd felém régi éneked, a szavak lelke járjon által újra! Anyám, énekelj .. . Lásd, ébren vagyok, szükségem volna altató szavakra. Anyám, énekelj ... Azért' hallgatok. Sok éjszaka csöndjét őrzöm magamba. Az éj — csillagos kendője az ég, ragyog benne a sok-sok gondos öltés — őrzi anyám törékeny énekét, és rettegi a durva ágyúdörgést. (Oroszból fordította: Oláh János) Egy internacionalista emlékére Hqtolcstól Huescáig NÉHÁNY ÉVE TÖRTÉNT, de most is jól emlékszem, milyen izgalommal készültünk arra a találkozóra, amely a mai napig elevenen él bennem, a találkozóra Natalja Mat- vejevnával, a legendás hírű Lukács tábornok lányával. A Moszkvában élő, egyszerű, mosolygós arcú, középkorú Natalja Matvejevna végtelen szeretettel, gyermeki elragadtatással és büszkeséggel beszélt Zalka Mátéról, az apáról, az íróról és neves internacionalistáról, a kis szatmári magyar falu, Matolcs szülöttjéről. A személyes találkozó a Moszkvában tanuló magyarok egy kis csoportjával, édesapja földijeivel számára is érdekességet és örömet jelentett, bár programja van éppen elég, főleg az évfordulók időszakában. A találkozás első perceiben hamarosan kiderült, hogy nem kell külön készülnie édesapja életrajzából ahhoz, hogy órákig tudjon beszélni róla. Egyszerűsége, közvetlensége pillanatok alatt feloldotta bennünk a várakozás feszültségét; a híres Lukács tábornok lányával väfö ■fáKtffctöás-.ifgWinait. Elbeszélését sok- sok, eddig ismeretlen fényképpel tette érdekesebbé, amelyeket féltő kincsként adott kezünkbe. Őszintén válaszolgatva kérdéseinkre, rajzolódott ki mindjobban előttünk a halhatatlan internacionalista alakja, hősi életútja, amely országokat, népeket és eszméket kötött össze Matolcstól Huescáig. „ ... A Vörös Hadseregben szerzett élményeim, a harcostársakkal való találkozásaim emlékei nagy hatással vannak rám. Ügy kellenek nekem a jövendőbeli könyveim számára, mint földnek az eső ...” így írt Zalka Máté Ogyesszából 1930 őszén. A polgárháború dicső katonája, az író egész alkotómunkáját áthatotta a Vörös Hadsereg iránti vonzalom, amely egész életében végigkísérte. TIZENNYOLC ÉVES VOLT, amikor kitört az első világháború. Egy év múlva besorozták az osztrák:—magyar hadseregbe. 1916- ban orosz hadifogságba esik. A fogság évei mély nyomokat hagytak benne. Egy új világ tárul fel előtte — az egyre erősödő forradalmi mozgalom ismeretlen világa. Ebben az új környezetben kezdi felismerni és megérteni az osztályellentétek igazi lényegét. A forradalmi lendület magával ragadja a fiatal Zalkát. — A fiatal katonából, — mondja Zalka Máté — antiimperialistává váltam ... 1917 végén bolsevik vörös katona és internacionalista vagyok ... Hősiesen harcol a szovjet hatalomért, a szibériai tajgától Ukrajna sztyeppéjéig, a Jenyiszejtől a Don és a Fekete-tenger partjáig. Vorosilov parancsnoksága alatt részt vesz a Kijevért folytatott harcokban, Perekop rohamában Frunze vezeti. Kolcsaktól megszerzi az „aranyvonatot”. A hadseregből való leszerelése után Moszkvába érkezik, ahol különböző beosztásokban dolgozik — diplomata, majd a Forradalmi Színház (ma Majakovszkij Színház) igazgatója. Furmanovval a halhatatlan „Csapajev” megírása idején kötött egy életre szóló barátságot. Az egykori harcokról, az irodalomról folytatott vég nélküli beszélgetések nagy szerepet játszottak Zalka Máté munkásságában. A harmincas években az „Ifjú Gárda” folyóiratnál dolgozik. Munkatársai így emlékeznek róla: Zalka Máté vidám, csodálatos ember volt, közepes termetű, zömök, erős testalkatú, kifejező szemekkel. Minden találkozás számunkra ünnep volt. Szabadon beszélt oroszul, enyhe akcentusa különös színt adott beszédének. Harci élményeiről mesélve szinte ismét katona lett, akit éppen csak, hogy szabadságra engedtek. SOKOLDALÚ TEVÉKENYSÉG jellemezte életét. Közép-Ázsia kolhozparasztjaihoz utazott, találkozott Ivanovo-Voznyeszenszko — Furmanov szülőföldjének — munkásaival, meglátogatta az Ivanovo közelében lévő internacionalista gyermekotthont, felszólalt az írók nemzetközi konferenciáján Harkovban, író-olvasó találkozóra utazott Kujbisevbe ,.. — Nem tudok csak írással foglalkozni — mondotta Zalka Máté. — Csak kitérdeled a nadrágod és nem veszed észre, hogy eltávolodsz az emberektől. Milyen proletár író az olyan, aki tintatartóba dugja az orrát, könyv- szekrényben alszik, takaró helyett kézirattal takarózik, és feje alá írógépet tesz. De mindegy, hogy mivel foglalkozott, a Vörös Hadsereg jelentős helyet foglalt el életében. Gyakran vett részt író-olvasó találkozón a katonák körében, ahol otthonosan érezte magát. Az élménydús, de csodálatosan egyszerű elbeszélései olyan hatással voltak a katonákra, hogy sokáig nem akarták elengedni. Visnyevszkij, Szurkov, Scsipacsev és Asze- jev írókkal együtt létrehozta a Vörös Hadsereg és a Flotta Irodalmi Egyesületét, amelynek első titkára lett. Szoros baráti szálak fűzték Zalka Mátét Nyikolaj Osztrovszkij- hoz, aki „a mi szeretett magyarunknak, kedves Máténak” nevezte őt és azt tartotta róla, hogy a bátorság, a forradalmi elkötele- „zettség tkimagasló példaképe,..or: ;;om , oJ-m;. A — Sók íróval beszélgettem mar '— moódüa'i Osztrovszkij —, közülük sokkal közeli barátságban voltam, de senki nem jelentett annyit számomra, mint Máté, a magyar. . Zalka Máté sok művének témája a népek összefogása, internacionalista barátsága. A bolygók visszatérnek c. regényének alapját a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság eseményei adják. A haza — bizonygatta — mindenki számára az első kell, hogy legyen. Nem lehet nem szeretni azt az országot, ahol születtél, nem lehet nem tisztelni azt a földet, amely nedveivel táplált téged. Soha nem fogom elfelejteni a magyar napot, most is látom a hazai eget, az erdőt, az Alföldet... De Magyarországon még a kegyetlen Horthy-fasiz- mus dühöng, amely távollétemben halálra ítélt. De meggyőződésem, hogy hazám népe kivívja szabadságát és az én dédelgetett álmom valóra válik, hogy részt vehetek ebben a felszabadító harcban. És akkor meg fogom csókolni azt a szeretett földet és beszívom csodálatos illatát. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ESEMÉNYEIT megörökítő alkotásai között legismertebb a Doberdó című regénye. Ezt a művet röviddel Spanyolországba történő utazása előtt fejezte be. — A spanyol háború olyan hatással van rám, hogy aludni sem tudok — mondja Zalka. Zalka Máté nem tudott nem részt venni a spanyolországi polgárháborúban. A legendás Lukács tábornok — így nevezték Spanyolországban — a 12. Nemzetközi Brigád parancsnoka volt, amely mindig a peremvonalban harcolt. Fényes győzelmet aratott Madrid és Guadalajara alatt. Lukács tábornokot a hősök között is hősnek tartották. „ ... Zalka Máté, aki a harcmezőn a legbátrabb, legálhatatosabb és leghősiesebb volt — írja az ismert szovjet publicista, Mihaii Kolcov — a harcok után elérzékenyült. Nemegyszer láttam szemében könnyeket, amikor az ütközetek után a zászlóaljaktól visszatérve magában suttogta az elesett katonák neveit. Ilyenkor nyilvánult meg benne az érzékenység, a végtelen emberi szeretet, amelyet itt Moszkvában ismertünk meg benne.” Zalka Máté — Lukács Pál tábornok 1937. június 11-én esett el a terueli csatában, Hu- esca alatt. Ez a nap Spanyolország egész területén a nemzeti gyász napja volt. Hispánia népe saját nemzeti hősének tekintette őt. A forradalom eszméjéhez hű magyar katona, a neves író, a legendás Lukács tábornok, a kis szatmári falu, Matolcs szülötte küzdelmes és hősies élete napjainkban is nagyszerű példája annak, hogyan lehet és kell elkötelezetten élni, tenni dolgunkat magunk és mások javára. Születésének évfordulóján rá emlékezünk. Vámosi Zoltán Durkó Gábor rajza Nagy Mihály szobrász alkotásai: Bojtár... Merengő... Hajnal...
