Kelet-Magyarország, 1982. április (42. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-17 / 89. szám

1982. április 17.

!<gy árválkodott a kis

M gyári üdülő a nagy fo___lyó mellett, mint egy

régi parasztház, alacsony volt és keskeny.

Friss mészszag, a hosszú verandáról édeskés rózsaillat fogadta az udvarra lépő házaspárt. Még sohasem jártak itt, félénken, nesztelenül haladtak el az utcára néző szobák mellett, hogy aztán az udvar végében megkeressék a gondnokot.

A férj bekopogott a szolgálati lakás ajtaján, a feleség lemaradt, s az udvar teljes hosszában telepített rózsalugast csodálta. Ám ahogyan felfogta az udvar takaros rendjét, a néma üdülő látványa megborzongtatta, pedig egyáltalán nem fázott. Az imént, ahogy leszálltak a buszról, az erős délelőtti napfény még égette a halántékát. Mondta is a férje, hogy a folyónál több a napsütés, meg hogy a víz összegyűjti és kisugározza magából a meleget — valami ilyesmit mondott, morfondírozott a frissen metszett rózsalugas mellett ácsorogva az asszony.

A férje hamarosan feltűnt az udvaron a félmeztelen gondnok társaságában.

A gondnok óriási, nagyfejű kulcsot szorongatott a kezében, észre sem vette, meg sem látta az asszonyt. Amíg végigmentek az udvaron, a férj akadozva, nagy szünetekkel elmondta, hogy mérnök az üdülőt fenntartó gyárban — igaz, pár hónapja dolgozik csak ott, de már sok jót hallott az üdülőről, ezért gondolta, hogy alkalomadtán igénybe veszi a feleségével.

Fontosnak tartotta mindezt elmondani.

A gondnok nem válaszolt semmit, hosszú, sovány árnyéka úgy imbolygott az udvar füvén, mint egy óriási gyertya. Aztán eltűnt a veranda hűvösében.

Kinyitotta az egyik szoba ajtaját.

Kinyitotta és már fordult is vissza. A mérnök várta, majd csak mond valamit, olyasfélét, hogy „hát ez lenne a szoba”, meg hogyiMjó pdher nést' kívánok”, de nem szólt d semmit, szó nélkül kiment. A nagyfejű, tompa-fekete kulcsot otthagyta az asztalon az üres vizeskancsó mellett. Az asztalt kopott vászonnal takarták le, a vizeskancsóban pókháló szüikéllett. A szoba falát bordóra festették valamikor, de kopott, vedlett volt az is.

Sehol sem találtak ablakot. Amint a gondnokot elnyelte az udvar, az asszony végre kimondta, ami mindkettejükből kikívánkozott, hogy „nem erről volt szó”. Hát persze hogy nem erről volt szó, gondolta a férj is, hiszen megbeszélte ezt a kétnapos üdülést a „vezérrel”, a nagyfönökkel. Abban egyeztek meg, hogy az üdülő legjobb szobájában lakhatnak, ö maga — milyen jól emlékszik — kétszer is elismételte, igen szerényen, egyáltalán nem tolakodva: „csupán két éjszaka, két éjszaka vezérigazgató elvtárs . ..”

És erre megkapták a legrosszabb szobát.

Amikor belépett a vezér- igazgatóhoz, a titkárnő éppen szalvétát bontott ki, és a fényes íróasztalra terítette. A szalvétára helyezte a kis tálcát, rajta a mélytányérban a túróstésztahalom olyan formájú volt, mint egy miniatűr piramis.

— Ma ez lesz az ebéd — közölte a titkárnő.

A vezér nem járt az üzemi konyhára ebédelni. „Nincs rá ideje” hallotta a mérnök már az első napokban, amikor a fejlesztési osztályon erről beszélgettek. A titkárság garzonkonyhájában főztek a vezérigazgatónak, de ezen nem csodálkozott senki, hiszen a „nagyfőnöknek” elévülhetetlen érdemei voltak, ő csinált a „semmi kis kóce- rájból” modem gyárat, nélküle szélnek ereszthették volna a munkásokat. A fiatal mérnök már az első napokban tudomást szerzett az elévülhetetlen érdemekről, s mivel ő maga azon kívül még semmit sem produkált, hogy megszerezte a diplomáját, igazán elismerte a „vezér” teljesítményét.

— Most végezte az egyetemet? — kérdezte a vezér, miközben hozzálátott a túróstésztahalom eltüntetéséhez. Villája hegyével a bamálló töpöntyűszemeket nyomogatta.

— Helyes — mondta aztán, meg sem várva, hogy 5 kinyögje a választ. — Fogunk mi még találkozni. Csak dolgozzon minél jobban és pihenjen. Már említette Évike

— itt titkárnője felé bökött a villával —, hogy a hétvégén üdülni akarnak. És egy fürdőszobás szobát kémek... — Kis szünetet tartott, aztán folytatta. — Nyugodtan mondják csak meg a gondnoknak, hogy a fürdőszobás szobát használhatják.

Egy ideig még maga elé nézett, mintha még mondania kellene valamit, aztán mégis úgy döntött, hogy véget vet a beszélgetésnek. A mérnök elégedetten lépett ki az ajtón, s örült, hogy megfogadta a többiek tanácsát: ha az üdülőbe akar menni, és a legjobb szobát kéri, szóljon a vezérnek. Még nem ismerte jól a viszonyokat, ezért nem kérdezte meg, hogy miért éppen a vezérig kell menni, dehát majd csak kiderül előbb- utóbb, gondolta, az a fontos, hogy most úgy élhetnek majd két napig, mint egy szállodában. lesz fürdőszobájuk, állandó meleg víz...

Gyorsan döntött és a gondnok után sietett.

— Nem kapott értesítést, hogy a fürdőszobás saobát legyen szíves kinyitni? A vezérigazgató elvtárs titkárnője megígérte, hogy felhívja önt — hadarta kissé feldúltam

Nem akart a gondnokkal rögtön az első néhány percben összeveszni, ezért még egyszer, udvariasan megkérdezte:

— Biztosan nem telefonáltak? A titkárnő, Évike...

Az eddig hallgatag gondnok közbeszólt, rekedtes, fáradt volt a hangja, levegöhi- ánnyal küszködött, de — és ezt a mérnök azonnal megérezte — fölényesen, igazsága teljes tudatában utasította vissza:

Amiről beszél,, az a vezér szóbája. Az héki van fenntartva, kérem.

— Az a szoba ... — a mérnök nem értett az egészből semmit.

— A fürdőszobás szoba a vezérigazgató elvtársé — magyarázta a gondnok lassan, mintha különösen nehéz felfogású embernek tartaná. — Amióta én itt vagyok, az övé... — ezzel belépett a lakásába, lezárva a vitát.

— Kizárólag az övé? — lépett utána a mérnök, az ajtót nyitva hagyva maga után.

— Kizárólag — bólintott rá a gondnok, aztán hátat fordított a mérnöknek, nem értette, hogy ennyi magyarázat után mit akar még tőle ez az idegen ember. A mérnök, visszasietett a feleségéhez. Most már értette, hogy miért küldték az osztályról a vezérhez. A szoba az övé, tőle kell tehát elkérni, a többiek is nyilván igy csináltak, ha üdülni akartak...

„Ha akartak” — nézett körül a néma udvaron, mert vendégeknek, pihenő embereknek nyomát sem látta sehol.

A felesége azt tanácsolta, hogy vegyenek két üveg bort. Odaadják, s a gondnok ki fogja nyitni azt a szobát... Ezt találta ki, míg a férje a gondnokkal próbált zöldágra vergődni.

De a gondnok nem fogadta el a bort. Hiába akarta otthagyni a konyhaasztalon. A gondnok visszanyomta a kezébe, és halkan csak ennyit mondott:

— Legyen szíves magamra hagyni...

A mérnök úgy döntött, hogy felhívja a vezérigazgató titkárnőjét.

A gondnok megengedte, hogy telefonáljon az ő lakásáról.

A titkárnő közölte a gondnokkal, hogy ő úgy emlékszik, a vezérigazgató elvtárs átadta a szobáját erre a hétvégére.

— Ügy emlékszik — vonta meg a vállát a gondnok. — Erre nem nyithatom ki a szobáját. Én, kérem, innen szeretnék nyugdíjba menni...

— tette még hozzá. — És különben is, a titkárnő még a

maga nevét sem tudja — húzta el a száját. Végképp nem értette, mit akar még tőle ez az alak.

A mérnök most már a vezérigazgatót hívta fel a lakásán. A felesége vette fel a kagylót, és röviden közölte, hogy a férjét nem tudja a telefonhoz hívni. A mérnök zavartan adta elő, hogy miért is telefonál.

— Ehhez én nem tudok hozzászólni — mondta hidegen az asszony. Halkan, ünnepélyes hangon még hozzáeuiezwsi — viaszaiiuzocc Kétség bees ve a mérnök.

A vezérigazgató felesége letette a telefont, s a mérnök eldöntötte, hogy most azonnal itthagyja az üdülőt, feleségestül, s örökre elfelejti azt a percet, amikor eszébe jutott, hogy pihenni akar. Különben is, kirándulhatnak, strandolhatnak — miért kell nekik éppen idejönni, éppen ide, ahol olyan néma, halott minden, mint egy szellemvárosban. Visszament a feleségéhez, és annyit mondott:

Balázs József:

A gondnok

Kiss I. Mária illusztrációja

tette. — A férjem helyett én nem utasíthatom a gondnokot, sem a feleségét, ez kérem, méltatlan lenne hozzánk ...

— Ezt nem értem — szólt közbe a mérnök.

Az asszony ingerülten folytatta:

— Én önnel, uram, még sohasem találkoztam, mintha egy vadidegennel beszélnék ... miért magyarázzam meg, hogy megértse?

— Igaza van, asszonyom.

A Volga-menti Ulja- novszkban, Lenin szülővárosában sok ezer dokumentum, fénykép, személyes tárgy, fimfelvétel, dioráma eleveníti fel Lenin gyermek- és ifjúkorát, forradalmi és állami tevékenységét. Évente több százezer szovjet és külföldi túrista látogat el ide.

Lenin születésének 100. évfordulójára felújították Uljanovszk központját, ahol egy múzeumi és emlékműkomplexum épült. A négyszögletes épület öt- veii oszlopon nyugszik. Magassága mintegy nyolc méter. Az épület formája és elhelyezése hangsúlyozza monumentális jellegét.

Az emlékmúzeum tervezői nagy figyelmet fordítottak a belső kiképzésre. A múzeum épülete tulajdonképpen egyetlen terem, amelyet két méter magas választófalak bontanak részekre, s így lehetővé teszik a helyiség átalakítását és a kiállítási tárgyak cseréjét. A múzeumi tárgyak mellett a falakon a Nagy Októbert

— Csak addig maradjunk, amíg nyugodtan ... — mutatott a rozoga ágyra.

— Itt? Soha! — húzta el a száját a felesége. — Csak nem képzeled? Hogy az a félbolond gondnok ránk nyissa az ajtót? Nem láttad a szemét? Akár az őrülteké!

— Láttam — hagyta rá a férje. — Csak eszembe jutott, hogy otthon anyád még éjszaka is figyel. Itt legalább addig nyugodtan maradhatnánk.

— Hogy töltenél el egy nyugodt percet ezzel az alakkal egy fedél alatt? — méltatlankodott az asszony, közben kétszer is belerúgott lapos kis bőröndjükbe, amibe olyan lelkesen csomagolta be a hétvégi pihenéshez szükséges holmikat.

— És te még ebben a gyárban akartál karriert csinálni? — csattan fel újra, tehetetlen dühében a férje ellen fordulva.

— Ebben — bólintott rá a mérnök gépiesen, aztán felkapta a fejét. — Milyen gyárban ?

— Milyen gyárban? — ismételte a felesége, és durcásan az ujjait vizsgálgatta. — Te mondtad, hogy itt tudsz gyorsan előre jutni. — A nő várt egy kicsit, majd még kíméletlenebből folytatta:

— Azt mondtad, pár év, és máris osztályvezető leszel.

A férfi úgy tett, mintha csak jelentéktelen apróságot vitatnának meg, szelíden magyarázta: — Ügy nézett ki. Eleinte. Minden úgy látszott — majd még mindig halkan megkérdezte: — Éppen most kell ezt megbeszélnünk?

— Én nem tudom, hogy mikor — válaszolt a felesége, és felgyorsította mozdulatait, felkapta a bőröndöt, s nagyokat lépve már repítette is maga mellett.

— Várjál csak — állította meg szelíden a férje. — Te láttad a gondnok feleségét?

Azért kérdezte, mert a telefonban a vezérigazgatóné a gondnok feleségét emlegette, de ő ezen a félmeztelen férfin kívül egy árva lelket sem látott az üdülőben.

— Nem, de mit akarsz a gondnok feleségével? — fordult meg az asszony az ajtóban.

— Semmit — legyintett a férfi, majd még egyszer körbepillantott a szobán, mielőtt végleg kilépne az ajtón.

Az asszony a kiskaput nyitotta, amikor egy alacsony, olajos ruhás ember köszönt rájuk.

— A rokonai? — kérdezte. Nem értették a kérdést.

— A gondnok rokonai? — ismételte a kis ember, az udvar felé intve.

— Nem, dehogyis — mondta gyorsan a mérnök.

— Már azt hittem, hogy rokonok — folytatta az ismeretlen, majd magyarázólag hozzáfűzte —, autószerelő vagyok, itt lakom a szomszédban.

Álltak egy pillanatig. Az asszony alig palástolt türelmetlenséggel tette át a bőröndöt egyik kezéből a másikba. Érezte, hogy a férfi szeretne mondani valamit, ártatlan gyerekszemekkel méregette őket, nem tehette hát meg, hogy ellépjen, hogy szó nélkül faképnél hagyja az alacsony emberkét. Meg kell hallgatnia, legalább egy mondat erejéig, aztán közbevághat valamilyen általánossággal és azzal az indokkal, hogy sietnek, otthagyja.

Lenii szülővárosában

idéző domborművek, mozaikkompozíciók láthatók.

A Lenin-terem falait a padlótól a mennyezetig kobaltkék mozaik borítja, aranyló sugarai szinte belehasítonak a fehérmárvány falakba. A fénykoszorúban kirajzolódik a szovjet állam jelképe, a sarló és kalapács. A terem közepén Lenin fehérmárvány mellszobra áll.

Ezenkívül az emlékmúzeumhoz még hangversenyekre, szimpozionokra alkalmas terem, tantermek, könyvtár és ötszáz férőhelyes előadóterem is tartozik.

A múzeumban négy tudományos munkatárs és 17 tárlatvezető dolgozik, akik évente mintegy kétezer előadást tartanak. Ezenkívül mindennap vannak tárlatvezetések.

Az előadások rendszerint több témakört ölelnek fel, ezeket évente módosítják. Az idén, a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából olyan témákkal foglalkoznak, mint „A szovjet állam Lenin által kidolgozott nemzetiségi politikája”, „A lenini program megvalósítása a nemzetiségi kérdés megoldása terén a Szovjetunióban”, „A Szovjetunió fejlődése — a lenini nemzetiségi politika diadala”.

Az emlékmúzeum kiállításai az év nevezetes dátumait is tükrözik. A „Szovjetunió 60 éve” kiállítás például új dokumentumokat mutat be Lenin és a párt szerepéről az egyenjogú népek első szocialista szövetségének megteremtésében, bemutatják a szövetségi köztársaságok címereit és alkotmányait, kiállítást ren— Meghalt a felesége — bökte ki megilletődötten a mondanivalóját a szomszéd, nyilvánvalóan a gondnokról beszélve.

— A gondnok felesége? — szólalt meg a házaspár szinte egyszerre.

— Tegnap temettük, szépen, tisztességgel, egyházi módra, ahogyan az illik. Nincs ennek egyetlen rokona sem — csóválta meg a fejét a kis ember. — Állítólag van valakije falun, de a temetésre nem jött el, ezért gondoltam, hogy maguk a rokonok ...

— Nem, mi nem vagyunk — rázta a fejét a mérnök.

— Meghalt, kérem, és most az én barátom azt hiszi, hogy kiteszik innen, merthogy a felesége...

í «7. alacsony ember nyelt Wi M egyet, bámulta az üdü- ( I lő udvarát, mintha azt várná, hogy megjelenik a gondnok, és odajön hozzájuk. — Én pedig azt mondom neki — folytatta, mintha már régóta ismerné a házaspárt —, hogy nem nyúlnak őhozzá, kérem, egyetlen ujjal sem... Igaz, ami igaz, főzni nem tud, mert a megboldogult felesége finomakat főzött a vezérigazgatónak is, meg a családjának is, ha itt pihentek ... Valóságos cseléd volt az kérem, de meg kell hagyni, örömmel csinálta. Bár az is lehet, kérem szépen, hogy az állásért csinálta. Ugyebár lakást is kaptak, fizetést is, a munkát is ki lehet bírni.., — ezt már csak úgy mellékesen tette hozzá, közben rosszat sejtve bámulta az udvart.

— Egész nap nem láttam, csak nem lett valami baja?

— Mi teljesen idegenek vagyunk itt, ennyire nem ismerjük a körülményeket — mondta a mérnök, csak hogy végre megszabaduljanak a bőbeszédű szomszédtól.

Az tétovázott még egy kicsit, aztán belépett a kapun, és elnyelte az udvar, a pompázó rózsalugas.

A mérnök és a felesége már a buszmegállóban állt, amikor feltűnt a kis ember az utcán, szinte szaladt feléjük.

— Kérem — kiáltotta már messziről —, jöjjön velem, ez magára csukta az ajtót!

A mérnök visszarohant vele az üdülőbe, de akkorra már tárva-nyitva állt a gondnoki lakás ajtaja.

— Nem értem — motyogta a szomszéd.

A gondnok a villanytűzhely mellett ült, felnézett az őt fürkésző két emberre.

— Telefonált a vezérigazgató elvtárs. Kinyitom a szobát, jöjjenek — mondta halkan a mérnöknek. Hangja rekedt volt, kábán, mintha hetek óta nem aludt volna, tántorogva nyúlt a kulcsért.

— Nem kérjük — rázta meg a fejét a mérnök, és elindult a buszmegállóban várakozó feleségéhez.

deznek Leninnek a Szovjetunió különböző népei nyelvén megjelent műveiből.

Az Októberi Forradalom 65. évfordulójára a fejlett szocialista társadalmat bemutató kiállítást rendeznek, amelynek egy részét az évfordulónak szentelt politikai plakátok képezik.

A pártmunkásoknak, az uljanovszki terület vállalati és intézményi vezetőinek, az emlékmúzeum anyaga alapján rövid időtartamú tanfolyamokat szerveznek; aztán „Lenini előadásokat” tartanak a tanuló fiataloknak. Emellett a múzeum munkatársai évente mintegy 500 előadást tartanak az uljanovszki munkásoknak és alkalmazottaknak, az intézményekben és az oktatási intézetekben.

Az emlékmúzeum állandó kapcsolatban áll a prágai, a krakkói és számos más külföldi Lenin- múzeummal.

Vlagyimir Gurjev

KM HÉTVÉGI melléklet