Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-16 / 63. szám

2 Kelet-Magyarország 1982. március 16. Gondolatok egy kiállításon Egy sóhajtásnyira a szabolcsi megyehatártól, Hajdúdorogon mutatko­zott be közös tárlaton a két, Nyíregyházán élő szobrászművész: Tóth Sán­dor és Sebestyén Sándor. Az előzmény egy művészi megbízás volt a nagyköz­ség részéről, amit követett a két alkotó meghívása. Nem is akármilyen alka­lomból: a tárlat megnyi­tója volt az újjáalakított művelődési ház avatója. Az esemény jelentősé­gét mi sem jelzi jobban, mint azt, hogy a kétszáz- főnyi közönség között ott találtuk a két megye párt- állami szerveinek és művelődési életének ve­zető személyiségeit. A két művész nagysze­rű válogatással lépett a hajdúdorogi közönség elé. Érmek, szobrok, kisplasz­tikák sorakoztak a terem­ben. Átfogó képet adtak Tóth Sándor már nemzet­közileg js.elismert és be- csült-'alkbtásairól, s a ne­velésben is jól hasznosít­ható vert érmeiből. Se­bestyén Sándor már saját formanyelvét követő kis­plasztikáival mutatkozott be, igen nagy sikerrel. Nem szándékozom most méltatni a két művész erényeit. Sokkal inkább szetetnék szólni arról, amit oly sokan próbálnak vitatni: lehet-e vidéken élve maradandó, az egye­temes művészetbe illesz­kedő módon alkotni vagy sem. Nem először bizo­V ___________ nyitják: igen. És hadd fo­kozzam az előbbieket. Le­het, mégpedig olyan mó­don, hogy az utat találjon a közönséghez, mentes le­gyen a divat szülte aber- ráltságoktól, s nem a kü­löncködéssel, hanem éppen az érthetőséggel keltsen méltó érdeklődést. Nem lehet véletlen, hogy Tóth és Sebestyén egyre-másra kapja a meg­hívásokat országos tárla­tokra, s a megbízást olyan alkotásokra, me­lyek szépségükkel, mara­dandó értékükkel aratnak sikert. Szinte törvénysze­rű, hogy kettőjük szemé­lye nagymértékben hozzá­járul ahhoz, hogy a nyír­egyházi éremművésztelep ma már nemzetközileg jegyzett, hiszen munkás­ságuk és szakértelmük ga­rancia arra, hogy az ese­mény rangja állandósul­hat. A hajdúdorogi tárlat egyértelmű közönségsikert hozott. Mondom ezt ak­kor is, ha ma nem szokás a közönségsikert mércé­nek tartani. Pedig az, hi­szen régi elv: — még ak­kor is ha néhányan tagad­ják —, a művész a kö­zönségnek alkot, s nem néhány kritikusnak, s fő­leg nem a divatnak. Jóleső érzés volt a haj­dúsági nagyközségben is tapasztalni: a jó művészet utat talál a nézőhöz, ne­vel. Ez is misszió, még­pedig rangot adó. (bürget) r Uj iskola Nyírteleken Már a vázkitöltő falakat készítik az idén augusztus­ban Nyírteleken átadandó nyölctantermes általános is­kolaépületen a megyei építő- és szerelő vállalat szakembe­rei. A kivitelezés 16 millió forintba kerül. Külön öröm: tornatermet is létesíthetnek. A fűtést széntüzelésű kazán fogja szolgáltatni. A most épülő és a meglévő iskola- épületet úgynevezett nyak­taggal kapcsolják össze. Ké­sőbb ebédlő és konyha is ké­szül. A beruházás nagy meg­könnyebbülést hoz az általá­Párbeszéd az országúton Kocsord végén, a 49-es út betonján előbb a kerékpárt láttuk meg, aztán az embert is, aki a kerékpár mellett fe­küdt. Szombat este volt. — Mi történt bátyám? Mordulás volt csak a vá­lasz. — Baj érte? — Engem? — Elüti valami! — Mi üt el? Az ember részeg volt. Mondtuk, hogy pihenjen ar- rább, az árok partján. — Ott? A sárban? Hát ki vagyok én? Nem mondta meg, hogy ki ő, azt is alig tűrte, hogy egy másik autós segítségével az árokpartra rakjuk a kerék­párt. — Nincs nekem bajom — ellenkezett — csak ittam egy kicsit és megfáradtam ... — Átmehet magán egy autó.. — Nem mer az ... A párbeszéd a betonon re­ménytelennek látszott. Né­hány arra járó távolabb meg­állt, és onnan mosolygott minket. Segíteni senki nem akart. Még szerencse, hogy a sárért nagyon haragudott az ember, inkább megindult nos iskolai tanulók elhelye­zésében, az oktatás tárgyi feltételeiben. Felszámolhat­ják a szükségtantermeket, azonban a régi termekben a jövőben is tanítanak. A hosszú, kemény tél vala­melyest hátráltatta az építést. De mivel az UNIVÁZ teher­hordó szerkezetű épületen viszonylag kevés a hagyomá­nyos — például zsaluzás, be­tonozás, vakolás stb. — munka, ezért várhatóan si­kerül megtartania az átadási határidőt, mely igen szoros. (csgy) tántorogva egy mellékutcán haza. Lehet, hogy útközben még megfáradt valahol, de ott már szerencsére nem jár­tak autók. Igaz, az is szerencsés vé­letlen volt csak, hogy Ko- csordon aznap nem történt baleset! (Bartha—Both Pál) A Tisza menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Válla­lat nyírteleki vízmüvéből naponta 19 ezer köbméter vizet kap Nyíregyháza. (Jávor L. felv.) LEHET NÉGYSZER TÖBB? Takarékban hat és negyedmilliárd Mennyire rúg a kamat? Rekordnak számító évet tudhat maga mögött Sza- bolcs-Szatmár megyében az Országos Takarékpénztár. A megye lakosságának betétál­lománya — egy év alatt kö­zel 12 százalékkal növekedve — 1982. január elsején elérte a 6 milliárd 265,2 millió fo­rintot. A lakossági takarék- betétek növekedése 1981-ben 657,6 millió forint. Ennél na­gyobb ütemű növekedés — 761 millió — a rekord mező- gazdasági termés évében, 1977-ben fordult elő Sza- bolcs-Szatmárban. Természe­tesen jóval kisebb összegű betétállomány mellett. A je­lenlegi mintegy hat és egy- negyedmilliárd forint betét tehát mindenképpen rekord­összegnek számít a megyé­ben: az éves előirányzatnak több mint négyszerese telje­sült. Viszonylag arányosan nőtt a betétgyűjtő szervezetek ez- irányú tevékenysége is. A ta­karékpénztári betétek emel­kedése 247,5 millió forint volt, amelyből a jóváírt ka­mat 64 millió. A betétnöve­kedés itt a korábbi évben mindössze 10 millió forint Vfyolt.-A pes t ab < éih elmésé«1 be - tét '-'235 millióval nőtt, ez 100-zal több mint 1980-ban. A postai betétek után 88,3 mil­lió forintot írtak jóvá ka­matként. A falusi bankok — a takarékszövetkezetek — 60 millió forinttal többet gyűjtöttek mint az előző év­ben. A 175 millió forint nö­vekedésből 49 millió a jóváírt kamat. Szabolcs-Szatmár me­Gázolás — részegen Szeptember 28-án, délutántól több helyen fogyasztott szeszes italt Bodor Sándor 32 éves tisza- vasvári autószerelő kisiparos, utoljára a Vasvári étteremben ru­mot, tokajit és sört. A zárórát követően, háromnegyed tizenegy­kor távozott az étteremből. Ki­lépve az étteremből látta, hogy ismerősét, Budaházi Antalt ütle­gelik. Ekkor Bodor azt mondta a közelében álló Rácz Imrének, hogy jó lenne Budaházit gépko­csival hazavinni. Rácz a felhí­vást tudomásul vette, kinyitotta a gépkocsi ajtaját, de mivel ma­ga szeszes italt fogyasztott, a jobb oldalra ült, ezzel jelezve, hogy a vezetést átengedi Bodor­nak. Bodor minden ellenkezés nél­kül ült a volán mellé, s mikor valamennyien beszálltak,' elin­dult. Az úttest száraz, s egyéb­ként csendes, derült este volt. Bodor a gépkocsit jórészt az úttest közepe táján vezette, tart­va attól, hogy az esetleg ott ha­ladó gyalogosodat nem veszi észre. Ilyen, körülmények között gyében a betétállomány 41 százaléka az OTP-nél, 38 szá­zaléka a postánál és 21 szá­zaléka a takarékszövetkeze­teknél van elhelyezve válto­zatlanul. A lakosság takarékossági készségét legjobban a köny­vesbetétekben elhelyezett pénz összegének alakulása érzékelteti. A növekedés itt 12.4 százalék, s a betét ösz­szege év végén 5 milliárd 388 millió forint volt. Érde­mes megemlíteni, hogy ennél a betétfajtánál a növekedés az 1980-as 200 millióval szemben 588 millió forint volt az elmúlt évben, s to­vábbra is a kamatozó beté­tek vezetnek. A takaréklevél-betétek ál­lománya az előző évinek több mint két és félszeresére nőtt, értéke 255,3 millió fo­rint. Sokat fejlődött az egyre népszerűbbé váló ifjúsági be­tét: a megyében lévő több mint harmincezer számlán 306.4 millió forintot helyeztek el a fiatalok. A betétek szá­ma 2,2-szerese az előző évi­nek. A növekedés 52 millió forint, 12 millióval több, mint 1980-ban. ^ AÍlakossági hitel a megyé­ben az elmúlt év végén 7 milliárd 552,8 millió forint volt, amely 12,5 százalékkal haladja meg az előző évit. Döntő jelentőségű, hogy amíg a hitelek növekedési üteme alatta marad az 1980. évinek, addig a betétek növekedése jóval gyorsabb ütemű volt. haladt a Kábái János utcán kö­rülbelül 35—40 kilométeres órán­kénti sebességgel Az egyik ka­nyarban méginkább átkormányo­zott a bal oldalra, ás itt haladva, a szemben, kerékpárral jövő Szabó Lászlót elütötte annak el­lenére, hogy a baleset jól megvi­lágított helyen volt, s a kerékpá­ros az úttest szélétől csupán 1,1 méternyire haladt. Szabó László a baleset követ­keztében olyan súlyos sérülése­ket szenvedett, hogy a kórház­ban október 7-én meghalt. A vérvizsgálati jegyzőkönyv szerint Bodor Sándor vérének al­koholtartalma 2,76 ezrelék volt, ami súlyos ittasságnak felel meg. A tárgyaláson Bodor Sándor el­ismerte a bűnösségét, azt mond­ta, szégyelli magát az emberek előtt. A Nyíregyházi Megyei Bíróság Bódort halált okozó ittas veze­tés miatt két év és hat hónap börtönre büntette ás három évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet jogerős. W Meglehetősen kevés em­lékezetesebb múlt heti pro­dukcióról adhatok számot, már ami a szórakoztató és drámai műsorokat illeti. Hacsak nem veszem hozzá azt is, hogy végre befejező­dött a képtelenségeket hal­mozó, igénytelen NSZK-té- véfilmsorozat, a Nem kell mindig kaviár. (Ezt a tényt is egyfajta televíziós ese­ményként könyvelhetjük el örömmel.) Pedig — bevall­hatom — minden epizódját becsülettel végignéztem. És nem is a mostani jegyzet­írás kényszeréből (nem gon­doltam rá, hogy Írni fogok róla), ugyancsak nem egye­dül a kamaszodó fiam lan­kadatlan érdeklődését mél­tányoló, élmény megosztási - kicserélési apai indítékból. Hanem azért, mert érde­kelt, hogy a nyugati titkos- szolgálatok második világ­háború alatti, sokszor egy­más közötti presztízsharcá­ról mi mindent lehet még kitalálni és a jámbor nagy- közönséggel elfogadtatni, különösen ilyen szakszerű, elegáns, kellő hőfokú tála­lásban. A mellesleg mester­szakács snájdig bankár (pénzembernek kevéssé zse­niálisnak mutatkozott), a kényszerűségből nemzetkö­zi mesterkémmé lett Tho­mas hieven mintha csak azért csinálta volna végig minden kedélyesen hajme­resztő és minden ellenfelét persze fölényesen lebíró ka­landját, hogy aztán a kaszt­klubjában legyen mit elme­sélnie ... Hogy közben folyt egy véresen komoly világháború, az filmünk esetében csak háttért, vagy alkalmat adott a szuperhős képességeinek és férfiúi el­lenállhatatlanságának meg- csillogtatására. Gondolom több millióan mégis végig­néztük. De mi lehet az ilyen sorozatok közönségsikeré­nek (persze, az ettől sokkal jobbakénak is) a titka? Nem tudom. Ám amellett, Érdemes lenne valahol, valamilyen módon számon tartani, hogy a Többet ész­szel ... című műsor adásai­ban ismertetett okos ötle­tekből melyik valósul meg, s melyik az, amely esetleg további gondozásra, propa­gandára, netán átdolgozásra szorul. Nem mindig, sőt többnyire nem elegendő az egyszeri bemutatása, aján­lása egy-egy hasznos ötlet­nek. Tudom, a műsor „gaz­dái” szerkesztői, riporterei más munkával is bőségesen el vannak látva, mégis arra gondolok: rajtuk kívül nem igen akadna más, aki any- nyira szívén viselné a mű­sorban „elővezetett” ötle­tek, ésszerűsítésre váró dol­gok további sorsát, mint ép­pen ők. A monoki szülőháztól a budai börtönig követte Kossuth életútját annak az életrajzi dokumentumjáték­nak az első része, amelyet Takács Ferenc írt és állított össze. A negyedik, befejező rész szerdán este hangzik el. Kár, hogy e sorok csak kedden jelennek meg, s így nem volt lehetőségem előbb felhívni a figyelmet rá: ér­demes mindegyiket meg­hallgatni, mert az első rész azt mutatta, gondosan válo­gatott a tényanyagból a szerző, amit pedig hozzáírt, megfelelően illeszkedik a dokumentumokhoz, a kor stílusához. Ez az első rész azonban nem egyedül a fő­szereplő, Kossuth alakja, egyénisége és cselekedetei, gondolatai iránti mélyebb érdeklődés felkeltésére volt alkalmas. Legalább ennyire szükségét érezzük, hogy — többet akarván tudni Széc­henyiről, éppen e dokumen­hogy könnyedén szórakoz­tatók, s hellyel-közel izgal­masak, talán még az, hogy a főszereplők folytatásról folytatásra szinte személyes ismerőseinkké válnak, jelle­mükben nincs talány, reak­cióik bizonyossággal kiszá­míthatók. A filmműsorokról (a cseh­szlovák sorozatból nem lát­tam) csak annyit, hogy rit­kán „jön össze” fő műsor­időben ennyi érdektelen, unalmas film (az olasz Sze­relmi bűntény, az amerikai Charlie angyalai sorozat a szokásosnál is bárgyúbb, Tánc a sötétben c. epizódja), beleértve — sajnos — Raj­nai András csupán elektro­nikus trükkökkel, effektu­sokkal elkápráztató Atlan- fisz-meséjét is. Jegyzeteim végére hagy­tam két olyan műsort, ami viszont maradéktalanul tet­szett. Az egyik a Rolf Hochhut világsikerű drámá­jából készített, A helytartó azonos című tévéjáték volt. Részletesebb ismertetésére (könyvben megjelent, a Thália Színházban nagy visszhangot keltve bemu­tatták) nem térek ki, csak annyit ezen a helyen: úgy vélem, hogy az alkotók (Esztergályos Károly ren­dező, Szántó Erika drama­turg, Biró Miklós vezető operatőr és a remeklő ran­gos színészek — köztük a nyíregyházi színidirektor Bozóky István —) a képer­nyőre célszerűen összefogott darab lényegi mondanivaló­ját tudták számunkra tol­mácsolni, magas művészi szinten. Bárcsak több ilyen kiváló tévéjátékot láthat­nánk ... A másik a Ripor­ter kerestetik vasárnapi döntője. Erről a legnagyobb dicséret az lehet, hogy kitű­nő műsornak is bizonyult. (A Skála-zsibvásár bemuta­tása egyenesen tematikai telitalálat volt.) Bravó ifjú, tehetséges riporterjelöltek. Merkovszky Pál tumjátékban a róla és tőle elhangzottak, idézettek ál­tal is késztetve — hogy el­olvassuk, ha még nem tet­tük volna, Széchenyi István naplóját. Már csak azért is, hogy „a legnagyobb ma­gyar” szemével és gondola­taival is láthassuk Kossu­thot. Vagyis, hogy „meg­hallgassuk” az ellenfelet, a vitapartnert is. (Még ha nem is volt mindenben iga­za Kossuthot illetően. S hogy megtanuljuk Széchenyit is jobban becsülni. Sőt, hogy egyáltalán alaposabban megismerhessük. A Szabadság eszméje ak­kor ver a legnagyobb vissz­hangot egy népben, amikor a szabadságból van neki a legkevesebb. Ez volt a hely­zet 1942-ben hazánkban is. A negyven esztendővel ez­előtti március 15-re, a bu­dapesti Petőfi-szobornál le­zajlott tüntetésre, az ezt szervező Magyar Történel­mi Emlékbizottság létreho­zására, tevékenységének egy részére emlékezett Ba­rát Apollónia dokumen­tumműsora, „A tűz márciu­sa”. ' A levéltári iratokból vett idézetek nem csupán a hi­telességet erősítették, ha­nem az elnyomó államha­talmi apparátus attól való félelmét is leleplezik, hogy az 1848—49-es polgári for­radalomra és szabadság- harcra emlékezve az ün­neplő tömegek a rendszer ellen is tüntetni fognak. (Nem ok nélkül féltek az urak, ezt az események is megmutatták.) Az egykori szervezőktől, résztvevőktől hangszalagról közölt vissza­emlékezések „élővé” tették a műsort. Seregi István Tóth Árpád A tárgyalóteremből " KÉPERNYŐ l?FlÍI

Next

/
Oldalképek
Tartalom