Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-04 / 53. szám
1982. március 4. Kelet-Magyarország 3 Á másik arcuk EGY IRODALOMKRI- TIKUSRÓL hangzott el egyszer a kritikai mondat: „Nem az a veszélyes, amit mond, hanem az, hogy mindent egyforma szépen szokott mondani.” És mert az írott mondat pontos volt, szállóigévé is lett bizonyos körökben. Hallgatom és látom hetek óta a Riporter kerestetik műsorát, és szeretem is azt. A fiatalok szép szavát, közéleti indulatát. Néha azonban van olyan érzésem, hogy nem az a veszélyes, amit mondanak... Egymást követik olykor az úgynevezett „leleplező”, ellentmondásokkal teli riportok, amelyeket ha úgy együtt elhinnénk, el lehetne keserednünk. Nem boldog az egyetemista (pedig az volt, amikor felvették!) a fiatal diplomás (pedig az volt, amikor átvette a diplomáját, és az lehetne, ha nem ragaszkodna okvetlenül Budapesthez, vagy a vidéki nagyvárosainkhoz.) Nem boldog a fiatal szakmunkás (pedig az volt, amikor szakmát szerzett), nem boldog a fiatal magányos, a fiatal házas (pedig...) Megkérdőjelezném a vitákban, beszélgetésekben igaznak ható mondatokat? Aligha. De: nagyon sok lakást kapott fiatalt ismerek, sok olyat, aki munkája mellett tanul, olyat, aki épít. Ismerek számtalan autóval közlekedő fiatal pedagógus, mérnök, fiatal diplomás, ifjú szakember házaspárt. Elismerem, hogy velük beszélgetve nehezebb lenne valamilyen szenzációsnak tűnőt mondani, hogy reménytelenséget emlegetni egyszerűbb és hatásosabb, mint aprólékosan elmondani, hogy miért gyűjt valaki színes televízióra. Nem vitatkozom én azzal, hogy dolgozhat jobban is a KISZ, hogy segíteni kell a pálya- és életkezdő fiatalokat, azzal, hogy nincs közömbösség is a fiatalokban, és még az idősebbeket célzó kritikákkal sem vitatkozom, ha nem hallok belőlük túlságosan sokat, ha a tömegszerűségük nem kezdi velem már-már elhitetni (és ezt nemcsak velem hiteti el!) hogy más, mint ficamos sors, emésztő gond, koptató kilátástalanság nincs is a fiatalokban. Nem vitatkozom, amíg a példák egyoldalú emlegetése, citálása nem sugallja azt, hogy más sincs, mint megoldatlan élet. Hiszem, hogy a kevésbé emlegetett megoldott, géletek a gyakoribbak. FIATAL VAROS PÉLDÁIT idézem, és bármenyire nem látványos, ifjúsági parlamentek jegyzőkönyveit olvasgattam. Mátészalka 20 üzemében, iskolájában, intézményében megtartott munkahelyi ifjúsági parlamentek jegyzőkönyveit. Lehet, hogy fehér asztalnál ez a húsz vita is másképpen alakult volna, de a vitatkozás értelméhez hozzátartozik az is, hogy felelősséggel mondjuk, amit mondunk. A húsz parlamenten mindenütt részletes tájékoztatót hallottak a fiatalok a munkahely, iskola, intézmény eredményeiről, gondjairól. Minden üzemben részletesen szó volt a termelésről, a gazdasági nehézségek következtében keletkezett problémákról, de szociális, egészség- ügyi, sport-, közművelődési kérdésekről, a lakástámogatás mértékéről, rendszeréről is. Mondhatják, hogy ezzel unalmassá tették a fórumokat, de akkor visza kell kérdezni, hogy ugyan milyen beilleszkedési készség, érvé- nyesülniakarás az, amely megismerni, ismerni nem akar? A húsz ifjúsági parlamenten a foglalkoztatott fiatalok 61 százaléka jelent meg. A vitákban 391 fiatal szólalt fel, közülük több mint 40 felszólalás tartalmazott hasz- nosíthatóan jó javaslatot, összevetve ezt az 1978-as adatokkal kiderül, hogy párhuzamosan nőtt a közéleti érdeklődés az üzemek növekedésével, az eredmények javulásával. VÉLETLEN LENNE EZ? Alig hinnők. Nyilvánvaló az ifjúság társadalmi szerepének, az építőmunkában való részvételének növekedése. Mátészalkán az ipari üzemek beszámolói — néhány kivétellel — az állóeszköz értékének növekedéséről, az éves termelési érték egy foglalkoztatottra jutó mértékének ugrásszerű emelkedéséről, megduplázódásáról adnak számot. Mindehhez tudni kell, hogy a városban minden negyedik állampolgár 15—30 év közötti fiatal, és a munka- vállalók 48 százaléka 30 évnél fiatalabb. Az eredményeket, a gazdálkodás hatékonyabbá tételét az élet követeli, de eredményeket csak a dolgozók jobb teljesítményével lehet elérni. A nagyobb, közéletiség hátországa — úgy tűnik — a nagyobb, színvonalasabb teljesítmény. Nem arról van szó, hogy ezeken a parlamenteken a fiatalok ne kértek és ne kritizáltak volna. Szóltak az ösztönzőbb bérezés szükségességéről, kérték, hogy a lakás juttatásokba az eddiginél jobban, alapszervezeti szinten is szólhasson bele a KISZ. Kértek klubot az ingázóknak, jobb közlekedést, nagyobb sportolási lehetőséget. Szóltak a munka melletti tanulás nehézségeiről, önképzésről, a nyelvoktatás szükségességéről. Kérték, hogy a gyáregységekben dolgozók ismerkedhessenek meg a vállalatuk többi gyárában dolgozókkal, az ottani munkakörülményekkel. Sorolni lehetne a kéréseket, követeléseket tovább, de nehéz közöttük olyat találni, amely nem közösségi indulatból fakadt. HISZEM, HOGY A VITÁK, beszélgetések nem voltak mindenütt szelídek, és a jegyzőkönyvekből is kiolvasható, hogy nem szürkültek mindenre bólintó értekezletekké, hogy kritikában, ellenvéleményben sem voltak szegényebbek, mint akár a magánbeszélgetések. Egyszerűen csak mások voltak, olyanok, amilyenek a fiatalok közül nagyon sokan. Olyanok, amilyen a keserűn nyilatkozó riportalanyok másik arca is lehet. Mindez nem szenzáció, nem felfedezés, de azért jó tudni ezt az arcot is, hiszen enélkül nem igaz a másik. Bartha Gábor Q ovázsai panaszkodik. Rossz az életérzése. Pontosabban nem rossz, csak nem jó. De Po- vázsai meg is magyarázza, hogy miért fontos a különbség, hogy valami nem rossz ugyan, de nem is jó ... — Miért fontos, és mi a különbség? — Nehéz lesz ezt neked megmagyaráznom. Felettébb nehéz. A te idegrendszered neuronjai politice nincsenek beállítódva a láthatatlan, de kiérezhető sugárhatásokra — magyarázta Povázsai, és igaza volt. Az én neuronjaim egy szót sem értettek abból, amit mondott. — Igen, látom, nem érted. Hát gyerünk a példákkal. Van jó kenyér? Van. Annyit írtatok már róla az újságokba, hogy ma már van jó kenyér. De van rossz is még. És én valahányszor kenyeret veszek, a kenyérbe harapok, mindig ott vibráltatom neu- ronjaimban az életérzést, hátha ez az a rossz kenyér, ami már alig van. Másnak alig, de nekem teljesen van a rossz kenyér. Rossz, de mégsem rossz, hanem nem jó ... Világos? Folytatom ... Folytatta. Ha Povázsai belelendült, akkor ő még úgyis KÉT-HÁROMSZAZ fős ipari szövetkezet ma a rugalmas kisvállalkozás példája lehet. ELÖLJARHAT a HIÁNYCIKKEK FELSZÁMOLÁSÁBAN, DE NÉLKÜLÖZHETETLEN HÁTORSZÁGA A NAGYIPARNAK IS. PÉLDÁINK AZT BIZONYÍTJÁK, LÉTEZHET Kooperáció — gördülékenyen — A PARTNER VÁLASZOL — 2. Hogy a kép minél teljesebb és igazabb legyen, megkerestünk néhány olyan országos — mi több, nemzetközi — rangú vállalatot, melyek a kisvárdai Vas- és Fémipari Szövetkezet kooperációs partnerei. Elsőnek halljuk Tóth Imrét, a MEDICOR Művek röntgengyárának kooperációs osztályvezetőjét. A legnagyobb partner... — Több mint 10 éve létesítettünk kooperációs kapcsolatot a kisvárdaiakkal. Néhány év alatt a legnagyobb kooperációs partnerünkké fejlődött. Jelenleg az igen nagymértékű külső gyártásoknak mintegy 25 százalékát teljesíti. Mint általában, ez az együttműködés sem problémamentes. Előfordultak anyagbeszerzési nehézségek, ebből adódó szállítási késedelmek, de ezek egyike sem volt olyan, hogy termelési tervünk teljesítését zavarta volna. Ez áll az esetenkénti minőségi kifogásokra is. — Kooperációs kapcsolatunk szükségszerű. Hiányzó kapacitásunk jelentős részét pótolja. Hozzá kell tenni: a kisvárdai szövetkezet árai a többi partner áraihoz viszonyítva gazdaságosak. Közismert tény, hogy a MEDICOR Művek termékeinek legnagyobb részét exportra termeli. Az elmúlt évek külpiaci helyzete miatt egy-egy jelentősebb üzletkötést követően gyakori volt a tervmódosítás, ezt a szövetkezet mindig készségesen és rugalmasan követni tudta. Ebből a szempontból a kapcsolatokat kimondottan jónak kell nevezni. A MEDICOR Művekkel is kooperál a kisvárdai szövetkezet, melynek a képen látható röntgen-alkatrészeket gyárt. Segíts mason, magadon segítesz A MEDICOR után egy másik világcég, a Magyar Hajó- és Darugyár kooperációs csoportjának vezetőjét, Hajagos Antalt kérdeztük meg, ők hogyan vélekednek a vasipari szövetkezettel való együttműködésről. íme, Hajagos Antal válasza: — Vállalatunk 1967 óta áll Kocsord és Malcice T örtént 1981-ben, hogy a termelőszövetkezetek területi szövetsége közvetítésével együttműködési megállapodást kötött a csehszlovákiai, nagymihályi járásban lévő malcicei és a kocsordi Uj Élet Termelő- szövetkezet. A csehszlovákiai termelőszövetkezet két kombájnnal és két Skoda teherautóval segített a kocsordiaknak a kenyérgabona betakarításában. Viszonzásképpen két kocsordi MTZ és két bálázó segített Malcicében. Mindezt a megállapodás szabályozta, ám történt, hogy Kocsordon elromlott az őszi munkák idején egy K 700-as és a határon túlról az első szóra megérkezett a segítség, ugyanúgy, mint ahogy az itteniek segítettek a malciceieknek a — náluk még új növény — napraforgó betakarításban. Most, február 26-án malcicében magyar, február 27-én Kocsordon csehszlovák vendégek is voltak a zárszámadásokon. A Malcicében segítő traktorosok, gépkezelők oklevelet és jutalmat kaptak kiváló teljesítményükért, ám ennél is fontosabb, hogy „forró drót” módján szólhatnak át egymáshoz a két termelőszövetkezet vezetői. És jóllehet a zárszámadásokon vendégeskedni egyszerű udvariassági gesztus is lehetett volna, a gabona ve. tésterületüket 50 százalékkal növelő kocsordiak már most számíthatnak a csehszlovákok idén vásárolt két kombájnjára, ugyanúgy, ahogyan Malcicében is tervezik, hogy a kocsordiak segítségével létesítenek virágkertészetet. Francisek Uhor, a malcicei termelőszövetkezet elnöke mondta elutazásakor: mindketten gazdagabbak vagyunk ezzel a kapcsolattal. Márciusban megbeszéljük a kertészetet, de ha valami gond lenne, ott a telefon ...” (b) folytatta, ha senki sem hallgatta. — Hogy miért rossz az életérzésem? Még pontosabban, hogy miért nem jó? Kapok egy idézést a tanácstól. Tanácstól idézést! Hát milyen legyen az ember életérAz életérzés Harisnyák Tiszabecsrül Múlt év augusztus 3. óta dolgozik Tiszabecsen, a régi kultúrházban a Budapesti Harisnyagyár üzeme. S bár tavaly sokat álltak a gépek, s az itt dolgozó közel félszáz lány és asszony ősszel a mezőgazdasági munkákban segített, mégis S3 ezer harisnya készült az üzemben. Január elejétől a gyár gyulai üzemének tmk-sai tartják rendben a tiszabecsiek gépeit. így minimálisra csökkent a gépállás. Az első negyedévben százezer harisnyára kaptak itt megrendelést a Szovjetunióból. Az első szállítmányt: 50 ezer harisnyát a napokban szállították el az üzemből. Képünkön: készülnek a harisnyák. (Molnár K. felv.) kooperációs kapcsolatban a szövetkezettel. A kezdetkor tájékoztattuk a vezetőket: gyárunk hosszú lejáratú feladatai államközi szerződésben rögzítve vannak, és ezek teljesítéséhez állandó és megbízható partnerre van szükségünk. Ezt megértve megállapodtunk abban, hogy kiválasztunk egy olyan terméket, amely az ő technikai és technológiai adottságaiknak megfelel. így került sor a markolók gyártására. Természetesen vállalatunk minden segítséget megadott az elmúlt 15 év alatt a partnernak, hogy a műszaki színvonalat és a kapacitást minden évben növelni tudja, hogy növekvő igényeinket kielégíthesse. — A gyártáshoz — folytatja a gondolatot a csoportvezető — megfelelő gépeket, lemezvágót, horizontgépet, esztergapadokat adtunk, valamint rendelkezésükre bocsátottuk egy lebontott üzemcsarnokunkat, melyet a mi embereink szereltek össze Kisvárdán. Itt állítottunk fel egy 10 tonnás híddarut is. Talán ez is hozzájárul annak bizonyításához, hogy a Mo- gyar Hajó- és Darugyár maximálisan megelégedett partnerével. Tervezzük azt is, hogy a szövetkezet legyen gyárunk markolóinak egyedüli gyártója, ezért úgynevezett markolóbázist építünk ki. Távlati együttműködés Ezt követően a gyár kooperációs csoportjának vezetője elmondta, hogy a markolókat elképzeléseik szerint közvetlenül a kisvárdai telepről fogják kiszállítani, amit indokol a szovjet határhoz való közelség, s így a szállításkor nagy költségeket takaríthatnak meg. — Hogy miért jó nekünk ez a kapcsolat? — teszi fel mintegy önmagának a kérdést Hajagos Antal. — Először is nagy gondot vesz le a vállunkról, mert a gyárnál jelentkező, egyre növekvő munkaerőhiányt pótolja. Kapcsolatunkat azzal is megerősítettük, hogy 1985-ig szocialista szerződést kötöttünk, melyben biztosítottuk partnerünket évi 140 markoló gyártására. Ez a mennyiség éves szinten megközelítően 25 millió forint értékű tervet jelent a kisvárdai szövetkezet számára — fejezte be nyilatkozatát a Magyar Hajó- és Darugyár képviselője. Talán kommentár sem kell a hallottakhoz. Dicséret és bírálat, jelen és jövő egyaránt helyt kapott a véleményekben. Megszívlelendő ez mindenkinek, aki partneri kapcsolatokra vállakozik. Hiszen látható: itt nem egyszerűen egy kis szövetkezet vagy vállalat napi konjunkturális érdekeiről van szó. A partnerség vállalása a legtöbb esetben messze kiható, komoly és megmásíthatatlan kötelezettségeket jelentő vállalkozás. Ehhez a szövetkezeteknél az elhatározáson kívül rugalmasság, jó és megújulni tudó szervezés is szükséges. (Következik: Sokszínű megoldások. Bürget Lajos zése ilyenkor? Nézem a megszólítást az idézés szövegén... Nahát... Mintha a barátom hívna meg ünnepi vacsorára. És ekkor mégis kezd nem jó lenni az életérzésem ... Amíg azt írták, hogy azonnal, mert három napon belül, addig káromkodhattam, bemehet, tem, odaverhettem az asztalra, szidhattam a tanácsot, az ügyintézőt, mindenkit... Most mit mondjak erre? Olyan, mint mikor a hóhér mosolyog. Gyanús ez az udvarias invitálás, felettébb gyanús... S lám máris érzem, hogy milyen kellemetlen az életérzésem ... Világos most már? Megadóan bólintottam, mit tehettem volna mást. — És hogy tudsz élni ilyen nyavalyás életérzéssel? — Hát meglehetősen nehezen, fájdalmasan, kilátástalanul, édes öregem. Mert ugyan most csak két példát mondtam, de mondhatnék az élet minden területéről ezer ilyen gyanús dolgot... Ezret? Tízezerét... százezret... ötszázezret. Apropó ... Nincs elsejéig egy facér ötszázasod? — Nincs — feleltem lakonikusan, mert volt ugyan, de arra nekem volt szükségem, hogy jó legyen az életérzésem ... — Na látod — sóhajtott Povázsai —, hát hogy érez- zem én most magam? Ha tényleg nincs ötszázad, sajnálnom kell téged, hogy így élsz, ily szegényen, hogy képtelen vagy még ötszázat is kölcsönadni egy régi barátodnak ... Ha van, de mégsem adsz, mit tehetek mást, tovább rendítem a hitem az emberbe, a korba, amely még a barátokat is szembeállítja a rút anyagiak miatt... Hát most mondd, milyen legyen ezek után az ember életérzése? — sóhajtott és nekivágott az életnek az érzései után. Gyurkő Géza
