Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
1982. március 13. ® Stettner Mi tagadás, fordulatos életrajz az övé. Élete azzal kezdődött, hogy február 13-án és pénteken született. Ennek persze nincs jelentősége. Amikor foglalkozásait sorjázza, azt mondja: „Akasztott emberen kívül minden voltam.” Kitanulta az asztalosságot. Aztán estin, a Fáy András Gimnáziumban érettségizett. A színművészetire háromszor jelentkezett, sikertelenül. Ám, hogy mégis szorult bele tálentum, bizonyítja, hogy Keres Emil, a vizsgabizottság tagja, az akkori Jókai Színházhoz (a mai Thá- lia) szerződtette. A Jókai Színházban egy évet töltött, aztán 1963—1969 között volt segédmunkás és kultúrház igazgatóhelyettes is. Eztán — 1972-ig —, a Magyar Néphadsereg irodalmi színpadának volt tagja. Ezt követően — esetében mi sem természetesebb —, HÉV-ve- zető lett; közben szabad idejében főiskolai vizsgafilmekben szerepelt. Játszotta például Brutust is, Shakespeare Julius Caesarában. A filmezés hozta össze Ascher Tamással, aki Zsámbéki Gábor ral és Babarczi Lászlóval egyetértésben Kaposvárra szerződtette. Itt 1975—1977 között játszott, majd családi okok miatt szerződést bontott. Egy évig a filmgyárban dolgozott szabadúszóként, ám öt szerepre Kaposvárra is visszahívták. Az átmeneti távoliét után újra Kaposvár következett, és ott játszott 1981- ig, mígnem Nyíregyházára szegődött. Kaposvárott szerepet kapott egyebek közt Sütő András „Egy lócsiszár virágvasárnapja” című drámájában, öt szerepet játszott a „Kaukázusi Krétakörében, színpadra lépett Euripides „Baé- chánsnők”-jében, Gombro- wicz „Esküvő” című művében. Ezek mellett tucatnyi filmben forgatott, most éppen — nem először — Sándor Pál szemelte ki egy szerepre. ál, mint Moliére földhözragadt, kiszolgáltatott hősében. Ügy láttam, szenved a próbákon. Azt mondja: mindig lámpalázas. A századik előadáson is, mert az, annak a közönségnek, az első előadás. Láttam Gogol: Egy őrült naplója próbáin. Nehéz a szöveg, nehéz a játék; és egy óriási előd a szerepben: Darvas Iván. Attól tart: mindenki összevetést csinál majd. Pedig ő, és a rendező — Palotai István — egy másik naplót csinálnak. Erőt ad az a szeretettől árulkodó, bíztató levél, amit Darvas Iván írt nekik. A szakmáról beszélvén Stettner Ottó Szentgyörgyi Albertet idézi, aki egy interjúban a kérdésre: mit érzett, amikor a „C”-vitamint felfedezte, így válaszolt: „Én eljutottam az 1-ről az 5-re. De az a valami, ha a 0-ról jut az 1-re az ember. Az volt a valaki, aki megtalálta a paprikamagot, art it a' Ep,lejbe Kell tenni.” A nagy tudós kötelező szerénysége? Az is. De mérceként szolgálhat bárki számára. visszaadhat szerepet. A színészt azért fizetik, hogy játsszon. A szakma nem az 50—80 oldalas szerepnél kezdődik. Valahol ott, hogy be tud-e jönni az ember a színpadra, s ki is tud-e onnét menni. Nagy színészeknél sosem láttam, hogy szerepet adtak vissza. Azok már tudják, hogy hosszú és keserves az út, míg valaki addig elér, hogy akár vissza is adhatna egy szerepet. Óriási epizódistákat lehetne felsorolni, akik tábornoki rangot értek el a szakmában. Nincs kis szerep. Csak színész van, vagy — nincs... Az Ötödik pecsétben Latinovits egy apró szerepet kapott. És mégis, ott volt Latinoyits. — Még ma sem merem azt mondani, hogy színész vagyok. Túl keveset tudok. Erre persze kérdezni lehetne: miért vagyok színpadon? Mert szeretnék valamit .tudni. Kaposvár kiváló iskola volt. Hogy abból mi maradt meg? Azt nem én vagyok hivatott elbírálni. A negyvenedik életévre tehát hosszúra nyúlt a leltár. — Hogyan lesz egy asztalosból színész? Abból az osztályból hárman is a „világot jelentő” deszkákra léptünk. Ügy látszik, a szakma erre predesztinált. Egy osztályba jártam Paudits Bélával, társam volt Koroknai Géza, aki ma szinkronszínészként ismert. Hogy ez így alakult, egyedül magyartanárnónk- nek, Halasi Andornénak, a kitűnő esztéta és kritikus feleségének köszönhető. Ö vezette az iskolában az irodalmi színpadot, ö oltotta belénk az olvasás igényét, ő ismertette meg velünk a játék örömét. Miként lesz egy színész HÉV-vezető? A történet hosszú lenne. Tény, hogy az lett, s míg Ráckeve és Budapest között a szerelvényt vitte, a „Dunánár’-t mormolta magában. Azonban, hogy ne legyen minden olyan egyszerű, a kérdést úgy is feltehetnénk: lehet-e színész, egy HÉV-vezető? A válasz: lehet, hiszen szabad idejében továbbra is filmezett, s munkatársai is cs>ak akkor tudták meg, hogy kollégájuk mit csinál ha ráér, amikor a mozivásznon látták viszont Stettner Ottót. — Maradhattam volna csak a filmnél, de a színpad más. Hogy miért? Sokan elmondták már. Erről talán annyit: amíg az embernek mondanivalója van, addig maradjon a színpadon. Sok olyan darabban játszottam, amiben legfeljebb néhány mondatom volt. Ennek ellenére sem hiszek abban, hogy egy színész Ezelőtt sosem járt Nyíregyházán. Előítélet nélkül érkezett, izgatta a színházalapítás soha vissza nem térő pillanata. — Ez nem szólam — mondja — ilyen egy színész életében egyszer adódhat. Már érezzük: ez nehéz dolog, de így szép. Itt azt mondhatom: elégedett vagyok. Igaz, fél emberöltőnek kellett ehhez eltelnie, de az is igaz, ha sokallnám ezt az időt, akkor arra is gondolnom kell: én sem éltem mindig úgy, hogy önmagámmal elégedett lehessek ... Főz, rajzol, tévét néz. Rajzolni Xantus Gyulánál tanult. Ritkán jut az utcára, hiszen nem panaszkodhat, munkában nincs hiánya. Ha mégis az utcára vetődik, s lát egy érdekes figurát, raktározza magában; Há ; már álJ mában is tudja a szöveget, akkor is megesik vele, hogy reggel, még az alvás kábulatában azon kapja magát, hogy memorizálja szerepbeli mondatait. Azt mondja, kisebbségi érzése van. Ügy érzi, mindenki okosabb, mint ő. Ha az eszére hallgat, tudja, hogy ez nem jó. Ám úgy gondolja, ez, ha nem hat bénítólag, még mindig jobb... A lényeg azonban: a színpadon ez nem látszik. Speidl Zoltán Stettner Ottót láttam próbálni. És láttam itt játszott szerepeiben. Kacagtatóan gonosz volt a Búbos vitéz-ben, szánalmasan nevetséges volt mint Fancsali szomszéd az Űri muri-ban. Az Amphitryon Sosiasa pedig egyszerre volt elesett és ravasz, a mindenkori kisember, aki mint a macska, mindig talpra esik. És mindezzel együtt ismét csak kacagtat. Pontosabban: kacagtat is. Mert a Móricz által megírt figurában épp úgy képes,.ér£Z.tetnj második vonalban lapuló tragédiFILMJEGYZET Kabala Rózsa Jánost a felkavaró hatású Vasárnapi szülők után változatlanul foglalkoztatja a hátrányos helyzetű fiatalok sorsa, s azt szeretné, ha nyugtalanságában minél többen osztoznának. A Kabala újabb variáció a témára. Hogy mennyire jogos e problémakör alapos vizsgálata — statisztikai adatok tömegével, szociológiai megfigyelések sorával és a körülöttünk levő világ drámai eseménykrónikájával igazolhatjuk. Magyarország kétes hírt szerzett magának az óriási számú válás révén elért „dobogós hely- lyel” (ami — sajnos — éppen annyira közismert, mint ijesztő mennyiségi mutatóink az alkoholizmus terjedéséről és az öngyilkosságok számának szaporodásáról). Elég sok gyerek szenved ettől a sok tragédiától s nem lehet elégszer figyelmeztetni a veszélyre és a felelősségre. Az első szarvunk tehát az elismerésé. Rózsa fontos kérdésekről beszél a Kabald-ban; filmjét olyan művészi (és állampolgári) öntudat hatja át, hogy ezt követendő példának tekinthetjük. Kabala, a lány tizenhat éves. öccse, Facsiga tizenegy esztendős. Kálváriájuk nem akkor kezdődik, amikor a szülőket a bíróság szétválasztja, őket pedig „egy-egy alapon” szintén elszakítja egymástól. A koraérett teremtések kitűnő megfigyelők; mindent szinte felnőttként érzékelnek; nagyon szeretik egymást; s egyáltalán nem nyugszanak bele abba, hogy — a törvény szavának engedelmeskedve — külön éljenek. Az események fő mozgatója a roppant energikus tinédzser, Kabala. Ügyszólván mindent feltesz arra, hogy kiskorú fiútestvéréről gon- doskodjék. Mivel Facsiga sem szent, rendhagyó „nevelésében” különféle gondok adódnak. A gyerek is lázadó, csak a szelidebb fajtából: megzavar egy iskolai szavalóversenyt, egy társával együtt áruházi betörést követ el. Később Kabala és Facsiga albérletbe költözik. Már-már egyenesbe kerülnek, de kiderül: körülöttük szinte törvényszerűen összekuszálód- nak az emberi kapcsolatok és események szálai. A bulgár- kertésznél való lehorgonyzás a következő állomás. Itt sem nagyon mosolyog rájuk a szerencse. Kabala bimbózó nőisége tetszik a férfiaknak. Hamarosan „leszakítják”: egy autószerelő fiú a szerelme, a szállásadó a szeretője, sőt brutális kéj sóvárok vágyát is ki kell elégítenie. Közben Facsigával összeakasztják a bajuszt. A szörnyű élményeket felnőttfejjel viselő Kabala az apjához is keresi az utat. Hasztalanul. Föl-le, fölle, magasba röpíti és mélybe rántja a szerencsétlen kis teremtést a hullámvasút. Nincs semmiféle kapaszkodó. Minden út sárral és szennyel szegélyezett. Miután Kabala — óriási rutinnal cselekedve — megint megszökteti Facsigát az intézetből, önfeledt kocsikázásra indulnak. A lány képtelen megállítani a rohanó kocsit öccsét azért megmenti, s a srác elcsukló hangon mormolja maga elé: Kabala, ne hagyj itt... A cselékménybonyóUtás- ban — pontosabban az akadályok mesterséges halmozásában — érzünk némi keresettséget. Mintha ég és föld valamennyi ereje összeesküdne és szövetkezne Kaba- láék ellen. Jószándékukból is átok származik. Csupa szeny- nyel, bajjal, rosszindulattal, sötétséggel kénytelenek szembenézni. Noha az arányok kissé eltúlzottak, semmiképpen sem értünk egyet azzal a kritikai minősítéssel (elmarasztalással), miszerint az állatorvosi ló klasszikus példázata elevenedik meg előttünk a mesében. Szó sincs ilyesmiről. Kabala folyton olyan közegben mozog és bűniszapban mártózik meg, hogy teljesen természetes ez a talaj- vesztés. Normális emberi gesztusokkal ritkán kényeztetik el a sors üldözöttjeit ■ (bár Rózsa János, néhány epizódban a humánum tiszta fényeit is felragyogtatja). Mindennek ellenére nem hiányoljuk a filmből sem a pozitív ellenerőket, sem a happy end — vagy valami ahhoz hasonló — cukor ízeit. A Kabala keserű film. Attól keserű, mert nyugtalanítani akar s riasztó S. O. S. jeleket mor- zézik mindenki számára, aki valamit is tehet (vagy tehetne) a Kabaláékhoz hasonló, perifériára került gyerekek érdekében. Rózsa János rendezésének a realisztikus pontosság az erénye. Élőek a helyszínek, hiteles az atmoszféra, az érdekek és ellenérdekek (illetve az emberi viszonylatok) rajza is pontos. Kevésbé találjuk meggyőzőnek, hogy Kabalát szinte mágikus erejű megszállottság fűti. Minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megtesz a családi harmónia (azaz a látszat) felépítése érdekében, ám a cselekvések motivációja sokkal gazdagabb lehetne. Évei számát tekintve igazi felnőtt az ifjú nő, csak azt nem értjük: miért csupán mások bú- ja-ibaja foglalkoztatja? Az „én” érdekeit könnyűszerrel kiiktatja a „mi” szféráiból. Minden bizonnyal meggyőzőbb lenne a jellem, ha Kardos István író és Rózsa János rendező gyermeki — illetve serdülő — gesztusokkal is felruházta volna a karaktert. (Nyakó Juli így is pompásan megbirkózik a feladattal. Ahogy néz, ahogy perlekedik a sorssal, ahogy intézi a dolgokat: vérbeli színésznőre vall. A belső reflexiók megjelenítése ugyancsak erőssége. Kár, hogy kimaradt a főiskoláról. Mesterséget ugyanis elsősorban ott tanulhatna.) Egy-két mozzanat átsettenkedett a Kabalába a Vasárnapi szülők-bői. Furcsa módon ezt sem rójuk fel a szerzőknek (legfeljebb bocsánatos bűnként): tematikai monomániájuk óhatatlanul ilyesfajta ismétlésekhez vezet. Felfoghatjuk persze nyomatékos hangsúlynak is az ismételten felbukkanó címszavakat (a szülők ridegségét, a társadalom kényelmességét, a deviáns viselkedés terjedését, a függőségek kényszerét stb.). Az alkotói szándék szolgálatába állították tehetségüket a többiek is. A kifejező képeket Ragályi Elemér fényképezte, Szörényi Levente zenéje érzékletes, Nyakó Julinak kitűnő partnere a kis Jakab Zoltán, illetve a szülőket megszemélyesítő Esztergályos Cecilia és Garas Dezső. Veress József Schéner Mihály rajza: Harsonás szemközt című műsorában elhangzott emlékezetes beszélgetésével indul az összeállítás, s számtalan interjú, nyilatkozat követi. Örkény többek között így vall a groteszkről: „A groteszk leglényege, hogy egyensúlyt találjunk a nevetséges és a tragikus között. Az ember borotvaélen táncol, és elég akármilyen semmiség, egy fölösleges vagy egy rosszul megválasztott szó, és az egyensúly felbillen.” De vall erről más vonatkozásban is: „Ha az ember kis nemzet fia, ez már önmagában is groteszk helyzet. Körülöttünk mindenütt nagy nemzetek, nagy erők, mi pedig önmagunk akarunk maradni, meg akarjuk őrizni karakterünket. A kis nemzetek történelmi hatása és jelentősége sokkal nagyobb, mint hinnők.” Nemcsak az író szólal meg e kitűnő összeállítás lapjain, hanem az ember is. Claude Roy, az egyik legnevesebb francia kritikus kérdése. „ ... milyen a kapcsolata a élettel? — Elviselem, legalábbis addig a pontig, ami ; nem válik elviselhetetlenné. Ott aztán mindent megbocsátok neki, és hozzáfogok, hogy ismét elviseljem': És ez " így megy újra és újra.. Káosz a rendben címmel. A Faber and Faber könyvkiadó igazgatója volt, közben megalapította és szerkesztette a The Criterion című folyóiratot. Eliot nevéhez korszakos jelentőségű tanulmányok fűződnek. Legérdekesebb Shakespeare-röl alkotott, a közfelfogástól eltérő véleménye. A tökéletes és nem tökéletes kritikus, A kritika határai, illetve a Kritikus kritikája című tanulmányai ma már klasszikusnak számítanak. A kötet Egri Péter válogatásában s elemző bevezetőjével jelent meg. Nem esszé-, sokkal inkább vallomáskötet a Magvető Könyvkiadó újdonsága: Párbeszéd a groteszkről. Beszélgetések Örkény Istvánnal alcímmel. A kötet a jó néhány évvel ezelőtt megjelent Fejes Endre Gondolta a fene ... című összeállítására emlékeztet tipográfiai megoldásában s szándékait illetően is — csak ez sokkal jobb, tartalmasabb és izgalmasabb, s meg kell mondani, mélyebb is annál. Örkény önmagáról nehezen megnyilatkozó író volt, de ha nyilatkozott, azt is írásműnek és halálos komolyan vette. Életéről novelláiból, darabjaiból, egyperceseiből vajmi keveset tudunk meg, e kötet viszont éle tőnek nyitott könyve. A tévé ötKUII1UÍ3 : . HÉTVÉGI MELLÉKLET QBfM m mm Esszék, vallomások Nemes Nagy Agnes esszéi nem költőiek sem műfaji, sem gondolati értelemben. Heves lendülete van írásainak, ugyanakkor pontosak, lényegre törők. A Magvető adta ki Metszetek című esszéinek, tanulmányainak legújabb gyűjteményét. A költc ismeri mesterségének minden csínját-bínját a képalkotástól, a versmértanig, a szavak divatjától a magyar jambu- sig. Tanulmányai Kassákkal, Füst Milánnal, József Attilával és Rónay Györggyel foglalkoznak. A legmegkapóbb fejezetei a kötetnek az Életrajzi képek. Számtalan eddig ismeretlen Szerb Antal- és Halász Gábor-levelet közöl melyeknek ő volt a címzettje. Nemes Nagy szellemi csemegéit Irodalmi szénaboglya címszó alá gyűjtötte egybe, melyek gondolatai, nyelvészeti remeklések. Thomas Stearns Eliot, századunk egyik legnagyobb költőjének esszéiből adott'ln*vá= logatást a Gondolat Kiadó
