Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-12 / 36. szám

1982. február 12. Kelet-Magyarorezág 3 Többre jutni kevesebből? LESZERELÉS ELÖn, KATONAÉVEKRÖL rr Apu, hazavárunk...!11 Ma leszerelés van a nyíregyházi helyőrségben. Az egyik alakulatnál öt katona különösen büszkén feszít­het a sorokban: a „Néphadsereg há­romszoros kiváló katonája” cím bir­tokában zárják a sorkatonai szolgá­latot. Ez kiemelkedő nemcsak a lesze- relők, hanem az alakulat életében is. Ök öten mindhárom vizsgaidőszakban kitűnőre vizsgáztak. Révész János, Kiss János, Tóth Zoltán AZ EGYIK KISVÁROS ta­nácselnöke így fogalmazott: volt idő, amikor az esztendő vége felé igencsak főtt a fe­jünk, hogy mire költsük el a megmaradt pénzt, — külön­ben elveszik ... Lényegében most is az a gondunk, hogy mire adjuk ki a forintjain­kat, de mostanában inkább az okoz főfájást, hogy minél okosabban, takarékosabban, gazdaságosabban forgassuk a pénzt a köz javára... Talán ez a néhány mondat is jól érzékelteti azt a szem­léletváltozást, amely ma már a tanácsok többségét jellem­zi: nem az a cél, hogy a ren­delkezésünkre álló — köztu­dott, hogy a korábbiaknál lé­nyegesen soványabb — pénz­ügyi kereteket kimerítsék, hanem az, hogy kevesebb pénzből is többre jussanak. S ez nemcsak gazdasági kérdés, mert az emberek megértik hogy a népgazda­ság jelenlegi helyzetében nem futja többre, viszont jobban odafigyelnek arra, hogy ho­gyan sáfárkodnak az állam — mindannyiunk — pénzé­vel, szembetűnőbbek a meg­gondolatlan kiadások, érzé­kenyebben érinti a közvéle­ményt egy-egy elhibázott lé­pés ... De hogyan lehet többre jut­ni kevesebből? Semmiképpen sem pénzügyi manőverekkel, hanem a korábbinál nagyobb figyelemmel, a fejlesztési el­képzelések nagyon céltuda­tos rangsorolásával, a lakos­ság javaslatainak, ötleteinek megvalósításával, felaján­lott segítésének okos, célsze­rű felhasználásával, — ese­tenként pedig látszólag egé­szen apró dolgokkal. Nehéz lenne mindenhol egyformán jól alkalmazható módszereket ajánlani, hiszen minden településnek megvan a maga sajátos arculata, elté­rőek a gondjai, mások a kö­rülményei, lehetőségei. Né­hány példát azért érdemes megemlíteni, már csak an­nak bizonyítására is, hogy milyen sokféle módot lehet találni a takarékosságra ak­kor, ha ez nemcsak értekezle­tek témája, hanem minden­napos gyakorlattá válik a ta­nácsi gazdálkodásban. Szán­dékosan egy aprósággal, lát­szólag „forintos üggyel” kez­dem. Az egyik dunántúli vá­ros tanácsánál például elha­tározták, hogy a postai költ­ségek emelkedését ellensúlyo­zandó — csak a legszüksé­gesebb esetekben küldik el a leveleket, jó drágán megszá­mított tértivevénnyel. Talán maguk is meglepődtek, ami­kor azt tapasztalták, hogy a sima levélre is bejöttek a ta­nácsra azok, akiket invitál­tak. UGYE NEM NAGY ÜGY? Még a tekintélyes mennyisé­gű tanácsi levelezésben is csak százezer forintra rúghat az az összeg, amelyet ily módon H salogányné az antikbú- tor-üzletben hozzáju­tott a Papazia köztár­saságban gyártott garnitúrá­hoz. E szerencsés vételt an­nak köszönhette, hogy az üz­let igazgatója, Igaz úr, rend­kívül kedves volt, s már több éve nagyon jó viszonyban voltak egymással. A vásárlás utáni napon Igaz úr váratlanul felhívta Pataszonszkit. — Olyan híreket hallottam — mondta kedvtelenül —, hogy Csalogányáé valami­lyen üveg vásárlásán töri a fejét. Mondja meg neki, hogy­ha valóban megjelenik egy üveg itallal, mélyen meg le­szek bántva. — Megbántva? — csodál­kozott Pataszonszki. Milyen értelemben? — Egyszerűen meg leszek bántva és meg leszek sértve. E beszélgetés alatt véletle­nül Pataszonszkiéknál vol­tunk. — Igaz úr nem akar italt — szólalt meg Pataszonszki, megtakarítottak. De jól tük­rözi azt a gondolkodásmódot, amely más esetben talán mil­liókat eredményezhet. Mert nem véletlen, hogy ugyanen­nél a tanácsnál egy másik töprengő szakember-tisztvise­lő olyan ötlettel állt elő, amely több mint tízmillió fo­rintot hozott a tanács kony­hájára ... Valakinek eszébe jutott, hogy minek a középületeket szombaton és vasárnap is fű­teni, amikor ott olyankor az égvilágon senki sincs... A műszaki megoldás úgyszól­ván forintokba került, és a sokszorosát „hozta vissza”. Hosszan lehetne még sorolni azokat az apró ötleteket, egy­szerű megoldásokat, amelyek kímélik, legalábbis az eddi­ginél jobban kímélik a taná­csok pénztárcáját, — hiszen az esetek többségében olyan dolgokról van szó, amelyek hallatán a fejére csap az em­ber: „hogy ez nekem eddig miért nem jutott eszem­be...?” Tapasztalataim szerint ne­hezebb megfogni ott a pénzt, ahol sokról van szó. Furcsá­nak tűnhet ez a megállapítás, pedig igaz, és elég egyszerű a magyarázata. Például egy új lakótelep építését egy em­ber aligha láthatja át, — leg­feljebb az apróbb dolgokat veszi észre, holott esetleg az egész ismeretében milliókat lehetne „spórolni”. A Szolnok megyeiek példá­ul most úgy fogják meg a pénzt, hogy évekkel ezelőtt kiadták. Akkoriban jelentős összeggel támogatták az ugyancsak gyengélkedő építő­ipart, -7- „cserébe” viszont most van néhány jól felsze­relt építőipari vállalatuk, amelyekkel olcsóbban, haté­konyabban tudnak építtetni. EGYEBEK KÖZÖTT A TAKARÉKOSSÁGOT is szol­gálhatja az az intézkedés, amely szerint az úgynevezett kapcsolódó beruházások — is­kolák, egészségügyi intézmé­nyek, üzletek — már nem tartoznak a célcsoportos be­ruházások körébe. Ez ugyan­is annyit jelent, hogy a ta­nács maga döntheti el, hogy a lakosság jobb ellátására hol, mit és mennyit épít fel ezekből a létesítményekből. Egy példával megvilágítva: nyilvánvaló, hogy teljesen fe­lesleges, mondjuk, üzletet építeni egy új lakótelep szé­lén, amikor onnan százmé­ternyire a régi városrészben egymást érik az üzletek ... Bizonyára ebből a néhány példából is kiviláglik, hogy nagyon sokféle, változatos módja lehet a takarékosság­nak. S ezeknek a módszerek­nek a megkeresése,' vagy egy- egy másutt is jól hasznosítha­tó ötlet „adaptálása” nem­csak lehetőség, — hanem kö­telesség is... miután tenyerével befogta a kagylót. — Jól van — vonta meg a vállát az asszony — van egy doboz desszertem. Pataszonszki beleszólt a kagylóba: ANATOL POTEMKOWSKI: ÖNZETLENSÉG — Desszert lehet? — Semmi csokoládé! — há­borodott fel az üzletvezető. Egyáltalán semilyen ajándé­kot nem fogadok el a vevők­től! A házigazda ijedten be­fogta a kagylót, s elismételte az igazgató válaszát. Kezd­tük rosszul érezni magunkat. — Talán megsértődött? — mormogta Csalogányáé. Pataszonszki vállat vont. — Talán valamilyen alko­tással kellene viszonozni szí­vélyességét? — javasolta a Hárman érkeznek a talál­kozóra, s elsőként a két évvel ezelőtti újoncnapokra emlé­kezünk. — Húsz hónapról van síó — igazít ki Révész János szakaszvezető, aki a tuzséri Rákóczi Tsz autószerelődé­ként vonult be — az ország- gyűlés időközben módosította a honvédelmi törvényt, s lett 24 helyett 18 hónap a sorka­tonai szolgálat. Mi — az át­meneti időszakban — húsz hónapot teljesítettünk. — Nekem nagyon kemé­nyek voltak az első hetek — veszi át a szót Kiss János, aki Mátészalkán a Borsodi Sörgyár üzemében elektro­technikus volt bevonulása előtt. — Ha újra kellene kez­deni, többet sportolnék, ed­zettebben jönnék a seregbe. — Szerintem is készülni kell a sorkatonai szolgálatra — mondja a vajai Tóth Zol­tán, aki korábban az ÉPFU nyíregyházi üzemegységének gépkocsivezetőjeként dolgo­zott. — Tudjon minél többet az ember a katonaéletről, s ne hagyjon otthon rendezet­len dolgokat. Húsz hónap után persze könnyebb az értékelés. Nem­csak a komoly kiképzésben, hanem az embert próbáló gyakorlatokon is túl vannak, s most ők az „öreg katonák”, akik ismerik a „sereg” forté­lyait. — Természetesen a lakta­nyában másképp zajlik az élet, mint otthon, de mi nem kerültünk nagyon messze az eredeti szakmától — magya­rázza Kiss János, aki rádió- technikával foglalkozott a húsz hónap alatt. Tóth Zol­tán harcjárművezető kikép­zést kapott, Révész János pe­dig egy javítóbázison dolgo­zott. Mindhárman „meg is fejelték” szakmai ismerete­iket. —' Téved, aki azt gondolja: a laktanyában csak kiképzé­sek és gyakorlatok folynak — mondja Tóth Zoltán. — Igaz, ezek teszik ki az idő nagy részét, s most sűrűsö­dött is a program, mert a rö- videbb szolgálat miatt nyolc hónap helyett hat alatt kell elsajátítani az egyébként még növekvő ismereket is. De van szabad idő is, s az csak a ka­tonán áll, hogyan él vele. Ne­kem szerencsém volt, mert a KISZ-titkárunk (Fábián Ber­talan Fehérgyarmatról) ügyesen szervezte a progra­mokat. társaság költője. Talán fel­ajánlhatnék neki egy verset. Megtetszett az ötlet. Bará­tunk elismételte a javaslatot. — Nem, nem, nem! — kia­bálta a telefonba Igaz úr olyan hangerővel, hogy mi is tisztán hallottuk szavait — semmi viszonzás! Magam is tudok verset írni. Kérem, csak semmi ajándékot, nincs szük­ség házi készítésű likőrökre, tortákra, vagy gyermekraj­zokra. Pataszonszki egy percig za­vartan hallgatott, majd hir­telen felvillant egy újabb öt­let: — Készpénzt talán? — kér­dezte. — Nincs kizárva! — felelte az igazgató. A készpénz az más dolog. Megkönnyebülten felsó­hajtottunk hiszen, már úgy tűnt, hogy az üzletvezető megsértődött... (A Krokogyilból fordította: Budavári Judit) — Én például diszkós is lettem a seregben — mondja Kiss János —, bár voltak en­nek otthoni előzményei is. Sok filmvetítést is szervez­tünk, testvérkapcsolatokat tartottunk más, városi KISZ- szervezetekkel. Voltak műso­ros estek, vetélkedők, sőt táncos rendezvények is — nem beszélve a sokféle poli­tikai képzésről. Üjra szóba kerül a három­szor elnyert kiváló cím, amely tehát nemcsak a gép­pisztolykezelést, hanem az irodalmi színpadot is takarja, s természetesen a kifogásta­lan fegyelmi helyzetet. Ré­vész János mondja: „Itt min­denkinek el kell sajátítani a katonaélet ismereteit. De a kiválónak többet kell tudni és többet kell tenni másokért.” A leszerelés előtti napon azonban a legkiválóbb kato­na gondolatai is többet jár­nak otthon. Tóth Zoltán egy hete már behozta a civil ru­hát. Örömmel újságolja: há­roméves kislánya, Ildikó az­zal fogadta: „apu, várunk ha­za, ha te jössz, én megyek óvodába; már tudom is, hol van”. Mert a leszerelés a fe­leség újbóli munkába állását is közelebb hozza, s talán néhány héten belül költözést is jelent: Vaján hamarosan megkapják az új lakás kul­csait. Lehet, hogy az ÉPFU- nál is visszakerül a leghosz- szabb MÁZ kocsira, amely­nek húszméteres rakománya­it két éve olyannyira megsze­rette már... — Nálunk is hasonló a helyzet — mondja Kiss Já­nos. — Legutóbb amikor ott­hon voltam Szálkán, végig sétáltunk a városon, sokat szépült. Mi is önálló lakáshoz jutunk, már sorra követke­zünk a listán, s ez nagyon jó, mert lassan kétéves lesz a fiúnk... A munkahelyemen mondták: nemcsak visszavár­nak, hanem újabb feladatok is lesznek. Ami ráadásul egy háromhónapos tanfolyammal kezdődik, már most kell ba­rátkozni vele. — Én gyakran voltam ott­hon az utóbbi időben, meg is néztem az új műhelyt, ami addig épült, amíg én távol voltam — mondja Révész Já­nos. — Visszavárnak, s én örömmel megyek. Végül is milyen volt ez a húsz hónap, mit jelent az éle­tükben? Tóth Zoltán: — Tőlem még soha annyi­szor nem kérdezték meg, hogy vagy Zoli, mi újság, mi­kor jösz vissza? — mint amíg katona voltam. Erősítette a barátságokat, kapcsolatokat, itt benn pedig sokat tanul­tam is. Kiss János: — Nekem már családom, önálló életem volt a bevonu­lás előtt, s a huszonöt évhez is közelebb voltam, mint a tizennyolc esztendőhöz. Mégis magabiztosabb, talán meg­fontoltabb és emberileg is más, komolyabb lettem. Ne­héz húsz hónap volt, de, hogy most' már utána vagyok, mégis csak azt mondom: ér­tékes része az életemnek ... Libáskosár I zgatottan toporogtak a gyerekek a községi tanács irodáján. Meg­tudták, ebédet vihetnek né- hányan az egyedülálló, idős embereknek. Volt nagy to­longás a gégényi iskolások közt, egymásnak adták a ki. lincset Borkő Gyuláné vb- titkárnál. Alig várták a „beosztást”, ki hová, kihez mehet. Nemcsak Gégényben is­merős ez a fajta segítség. Tiszavasváriból arról kap­tunk hírt, hogy az úttörők — a mozgalmi munka ré­szeként — vállalják: kita­karítanak, bevásárolnak, vi­zet, tüzelőt készítenek be a magányos idős emberek­nek. A hatodikos kislány nagy örömmel írja, olyan jólesett nekik az öregek há­lája, akik „viszonzásul” be­széltek nekik a régi idők­ről, volt, aki csokival kínál­ta őket. Mándokon öregek nap­ját rendeztek. Igáz, a né­hány órás műsor csak rö­vid időre feledteti az érin­tettekkel hétköznapi gond­jaikat, betegségüket. Is­kolások adtak műsqrt, a téesz köszöntötte a nyugdí­jasokat. A gyerekek — a személyes ismeretség miatt is felkeresik majd azokat a nyugdíjasokat, akikkel a bensőséges kis ünnepségen találkoztak. A gyerekek lelkesedése határtalan, ha jó szóval, s nemes célra buzdítják őket. Ma is emlékszem, hogy ci­peltük egy idős néninek a hízott libát a kosárban és mellette a kanna vizet. Sok­sok éve történt, de olyan, mintha tegnap lett volna; kihúztuk magunkat az osztálytársak előtt, nagyon büszkék voltunk rá, hogy minket bíztak meg ezzel a feladattal. Még lódítottunk is egy kicsit, mi közelebb la­kunk ehhez a nénihez, hát­ha akkor mi mehetünk hoz­zá ... ..... . . p Ezres, talán'tízezres nagy­ságrend re tehető a megyé­ben egyedül élő idős embe­rek száma. Társadalmunk, pontosabban a helyi taná­csok óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy a szociális gondozók eljussanak azok­hoz, akik a leginkább rá­szorulnak. Jelképes összeg­gel, havonta pár száz fo­rinttal honorálják ezeknek az asszonyoknak a gondos­kodását. De így is nagyon kevesen vállalkoznak ar­ra, hogy a munka, család mellett még 4—5 idős ember gondját is a vállukra ve­gyék. Férfi gondozóról pe­dig még nem is hallottunk... A nyiladozó értelmű gyerekek észreveszik a környezetükben egyedül küszködő időseket vagy nem. De okos szóval, jó pedagógiai érzékkel a szülő, a nevelő ráirányíthat­ja a figyelmet, s az úttörő­munkában már hasznos „vállalásként”, mint a moz­galom részese tevékenyked­het a fiatal. T. K. Olvasónk írja KÜLÖNÖS ÁLLÁSPONT, Február 8-án a Volán Vál­lalat 18-455-ös telefonján te- hertaxit szerettem volna ren­delni. Egyik esetben azt a vá­laszt kaptam, hogy sajnos már elkéstem, pénteken kel­lett volna szólni. Egy másik ügyintézőtől viszont azt a fel­világosítást kaptam, hogy te­lefonon nem is lehet teher- taxit rendelni. Melyiknek higgyek? Az utóbbi választ képtelenségnek tartom, ugyanis ha bemondja a meg­rendelő a nevét, pontos cí­mét és a telefonszámát is — úgy mint a személyszállító taxirendelésnél — miért a bizalmatlanság? Nem szolgál­tatás ez is? Szerintem annak kellene lenni, jól szervezett formában. H. I. Nyíregyháza, Petőfi utcai lakos U M. S. Töltelékáru Tiszavasváriból A Tiszavasvári ÁFÉSZ tiszadobi húsüzemében havonta átlagban 400 sertést vágnak. Egy részét tőkehúsként értéke­sítik, a többit töltelékáruként. Képünk a nyári turista fel­vágottat Ináncsi Pálné füstölésre készíti. (Elek Emil felv.) Kónya József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom