Kelet-Magyarország, 1982. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
16 Kelet-Magyarország 1982. február 6 Sikeres bemutatkozás Melbourne-ben Len McKendry, Victoria állam labdarúgó-válogatottjának edzője a magyarok Melbourne-be érkezése óta feltűnően magabiztos nyilatkozatokat tett. Egyértelműen mindenki tudomására hozta, hogy ők jobbak a Vojvodinánál, s ebből adódóan biztos győzelmet vár a VB-döntős vendégek ellen. Túlzott önbizalmát egy cseppet sem Igazolta a kilencven perc pénteken este az Olimpiai parkban. A magyar válogatott kezdettől fogva irányított, ellenfele csak védekezésre kényszerülhetett. A sydneyi teljesítménynél lényegesen jobbat nyújtó magyar csapat semmi esélyt sem adott keményen küzdő ellenfelének. Különösen szünet után volt jó a játék, amikor Mészöly meglepő cserékre határozta el magát. Magyar válogatott—Victoria állam válogatottja 2:0 (1:0). 10 000 néző, vezette: Brambridge. Góllövők: Bodonyi, Pölöskei. A magyar válogatott az alábbi összeállításban szerepelt1: Kakas------ Szántó, Kerekes, Garaba, Tóth J. — Sallai, Törőcsik (Moldván, 60. p.), Csongrádi — Bodonyi, Kiss (Izsó, 60. p.), Várad! (Pölöskei, 60. p.). A mérkőzés után Mészöly Kálmán szövetségi kapitány és Mezey György edző is egyértelműen állapította meg, hogy frissebb, lendületesebb játékot mutatott a csapat, lényegesen javult a sydneyi torna óta. Többen jelentős formajavulásról tettek tanúbizonyságot. Katzirz, Nyilasi és Rab sérülése miatt nem játszott. A nemzetközi torna másik mérkőzésén a Vojvodina (amely szerdán l:0-ra kikapott Adelai- de-ban Dél-Ausztrália válogatottjától), ezúttal sem rúgott gólt, az SM Hellas-szal 0:0-ra végzett. A melboume-i nemzetközi torna szombati játéknapján a fő- mérkőzést ausztráliai idő szerint 21,15 órai kezdettel a magyar válogatott a Vojvodina ellen játssza. Az edzésen készült felvételen a háromszögelést gyakorolják a szálkái labdarúgók. Fehér és Virovecz. (Szilvássy felv.) Elöl Ungváry dr., Szálkái futballremények Mátészalkán a legutóbb a bajnokság befejezésekor nem csak a szurkolók voltak elégedetlenek a labdarúgók eredményeivel, hanem maguk a labdarúgók is. Az őszi idénynek lényegében azonos csapattal vágtak neki. Szombati Attila, a labdarúgószakosztály vezetője: — A célunk az 1—10. hely megszerzése volt. Várakozáson felül sikerült az idény. Jól kezdtünk, változott a szakosztály vezetése, elsősorban morális területen kellett rendet teremtenünk. Két játékosunk elment, kettővel nagyon komolyan elbeszélgettünk. Jóérzéssel mondom, hogy mind a ketten húzó embereivé lettek a csapatnak. Megváltozott szellemű gárda kezdte az őszi idényt. Játaz ég, ha ez nem sikerülne. Itt Mátészalkán nagyon igényes, olykor túl igényes a közönség. A mátészalkaiak január 5-én kezdtek a felkészüléshez. Az edző páros, Piros András és Sillye László vezetésével heti négy edzéssel készülnek. Ebből kettő tornatermi edzés. Sillye László: — Az edzések hangulata jó. Igazolatlan hiányzónk nem is volt. Mindenki hajt, megteszi a magáét. Jó a hangulat, pedig igyekeztünk alaposan megterhelni a fiúkat... — Piros András: — A részfelmérések jó eredményeket mutattak. Ugyanígy elégedett vagyok az edzőmérkőzéseken látottakkal is. Játszotzönség is sokat változott. A kérdés: mit segíthetnek a szurkolók? — Mint minden sportban, rengeteget. A jó közönség átsegítheti a csapatot a szükségszerűen bekövetkező holtpontokon. Mi reméljük, hogy a fiúk az akarásukkal nem okoznak csalódást. Kimondtuk, hogy rosszul játszani lehet, de félszívvel játszani nem szabad. A sportszerű közönség ehhez lehet partner. Végezetül szeretnénk ha tavasszal az idegenbeli mérkőzésekre is sokan elkísérnének bennünket. Mátészalkán a szurkolók szép tavaszt remélnek. A szakosztály vezetői reménykednek a bajnokság megnyerésében. A játékosok nyerni akarnak. Az edzők, lényegesen óvatosabban, dobogós helyezésre számítanak. Ez persze a dobogó legfelső fokát, az osztá- lyozón való részvétel jogát is jelentheti. Bartha Gábor Hét végi műsor SZOMBAT Labdarúgás: Farsang Kupa, a 17. számú általános iskolában, 9 órától. Résztvevők: Nyírségi Nyomda, Ujfehértói Építő- és Faipari Szövetkezet és a Debreceni Vízmű. Kézilabda: serdülő és ifjúsági terembajnokság Nyíregyházán, az Ipari Szakközépiskola Korányi utcai tornacsarnokában. 15,00-tól 17,00 óráig leány- és fiú- mérkőzések. Kosárlabda, NB II: Nyh. Tanárképző Főiskola—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, női mérkőzés a tanárképző Sóstói úrti tornacsarnokában, 15,00 órától. Utána, 16,30 órától Nyh. Tanárképző Főiskola—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, férfimérkőzés. Me- gyei középiskolai bajnokság Nyíregyházán, a Széchenyi szak- középiskola Városmajor utcai tornatermében. 14,00-tói , 19,00 óráig leány- és fiúmérkőzések. Tömegsport: Magyar Hírlap Kupa sakkcsapatverseny Nyíregyházán, a sportszövetségi iroda Mártírok terei tanácstermé- ben, 8,30 órától. Közalkalmazottak kispályás teremlabdarúgó- tornája Nyíregyházán, a Mezőgazdasági Főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 8,00 órától. Úszás: megyei felkészülési vér- a „söstógyógyfürdői uszodában, 9,00 órától. VASARNAP f0^sz,‘flitenisz: 'fógyei minősítő felnőtt egyéni bajnokság Nyíregyházán, a városi stadion já- tékosarnokában, 8,30 órától. Kézilabda: serdülő és ifjúsági terembajnokság Nyíregyházái, az Ipari Szakközépiskola Koráiul utcai tornacsarnokában, óráig, leány- és fiúmérkőzések. • Kosárlabda: megyei középiskolai bajnokság Nyíregyházán, a Széchenyi szakközépiskola Városmajor utcai tornatermében. 8,00-tól 14,00 óráig leány- fiúmérkőzések. és Röplabda, MNK: NYBSC—Közép-tiszai MEDOSZ, férfimérkőzés a nyírbátori gimnázium tornatermében, 10,00 órától. Utána 11,30 órától NYBSC—Tisza- vasvári Lombik, női mérkőzés. Az OSK leány- és fiúdöntöje Nyíregyházán, 9,00 órától. Fiúmérkőzések a 17-es iskola, le- ánymérkőíSsek az l-es gyakorlóiskola tornatermében. Tömegsport: ifjúgárdlsták és KISZ-esek nyíregyházi járási szánkóversenye a kabalásl Szelesdombon, 9,00 órától. Nevezés a helyszínen. Labdarúgás, előkészületi mérkőzések: Asztalos János SE— Mátészalka, Nyírtelek, 11,00 óra. Nyh. Volán-Dózsa—Rakamaz. Zalka Máté utcai stadion, 10,00 óra. Teke NB II: szabolcsi Építők SE—Nyíregyházi Taurus SC férfi bajnoki mérkőzés a városi stadion tekecsamokátaan, 9 órától. Birkózás: Nyíregyházán, a kereskedelmi szakközépiskola tornacsarnokában 10 órától Béke Kupa úttörő területi verseny kilenc egyesület részvételével. Győzött az Újpest Az Ü. Dózsa labdarúgócsapata legutóbb a kolumbiai Medellln- ben lépett pályára és 2:1 (1:1) arányban nyert a Deportivo Pereira profi együttes ellen. A kolumbiaiak szerezték meg a vezetést a 18. percben ll-esből, ezt két perc múlva Kiss egyenlítette, majd az 51. percben Bodnár lőtte a győztes gólt. Két játékost durvaság miatt kiállítottak, az egyik az újpesti Kiss volt, a másik a kolumbiai Vilarete. Az AFP jelentése szerint a magyar együttes fizikai erőnléttel és gyorsaságával múlta felül első- ,sorban ellenfelét. szőttünk jól, játszottunk rosszul is, de akarat nélkül, lelkesedés nélkül soha. így adódott, hogy most a tabella éléről, kétpontos vezetéssel kezdhetjük a tavaszi sorozatot. — Az első tíz közé várták a csapatot. Most az első hely sem látszik elérhetetlennek. Változott-e a szakosztály elvárása? — Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy nem. Jellemző most ránk, hogy ezt maguk a játékosok kérték. — Bajnokság? — A magam véleményét mondom. Dobogóra várom a csapatot. Ennyire mindenképpen képesek vagyunk. Természetesen szeretnénk megnyerni a bajnokságot, de akkor sem szakad ránk ’ Hétfőn és kedden délután 14 000 néző váltott jegyet A BIRODALOM VISSZAVÁG című filmre. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel naponta újabb különelőadá sokat tart a Krúdy mozi a színes, látványos, tudományos-fantasztikus filmből. Jegyek a mozi újonnan nyitott, harmadik pénztárában válthatók a különelőadáso kra, a játékrendi előadásokra pedig az eddigi két pénztárban. Február 6-tól az alábbi időpontokban kerül bemutatásra A BIRODALOM VISSZAVÁS című film a KRÜDY moziban : február 6-án (szombaton) 10,00; 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 7-én (vasárnap) 10,00; 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 8-án (hétfőn) 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 9-én (kedden) 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 10-én (szerdán) 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 11-én (csütörtökön) 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 12-én (pénteken) 13,00 és 15,30 órakor (18 és 20 órától zártkörű archív filmklub) „ 13-án (szombaton) 10,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 14-én (vasárnap) 10,00; 13,00; 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 15-én (hétfőn) 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 16-án (kedden) 15,30; 17,45 és 20 órakor „ 17-én (szerdán) 15,30; 17,45 és 20 órakor tunk vagy ezután játszunk még az Asztalos SE-vel, a Volán-Dó- zsával, Csengerrel, Nagyhalász- szal, Vajával, Nyírmadával... — A keret? — Négy játékos neve merült fel, akiket szerettünk volna igazolni. Ebben az ügyben sajnos, semmi sem történt, pedig mind a négyen mátészalkaiak. Nálunk edz Karcagi Gyula, aki korábban Tyúkodon edzősködött. Kapusaink Kiss István és Kovács Imre. A hátvédek: Nagy György, Orosz Antal, Kovács Árpád, Schmidt István, Tóth László, Molnár Ferenc és Szabó Gyula. Középpályásaink: dr. Ungvári Zsigmond, Fehér Zsolt, Lukács Bertalan és Árvái János. A csatárok: Kormos Ferenc, Virovecz Pál, Veres Károly, Görény Mihály, Smid Albert és Tarcali Gyula. Nálunk van Farkas László is. — Mit várnak a tavasztól? — Nagyon nehéz csoport a miénk, várhatóan sok lesz a keresztbe verés. Tizenöt forduló van hátra, ebből nyolcszor játszunk itthon. Két hazai mérkőzéssel kezdünk, ebből 4 pontot kell szerezni. Elméletben itthon nem lenne szabad pontot vesztenünk. A bajnokság megnyeréséhez 48—50 pont kell. Eredményesnek kell lennünk idegenben is, mert a 2 pont amivel vezetünk, nagyon kevés. Elég egy kisiklás... — A legnagyobb ellenfelek? — Baktalórántháza, stílusosan játszó nagyon jó csapat, de ott van közvetlen mögöttünk Ibrány, Záhony és Tuzsér is. Valameny- nyien esélyesek a bajnokságra. — A nagy ellenfelek közül megyünk Baktára és Ibrányba. Lehet, hogy ott sok minden eldől. Persze mi is azt mondjuk, hogy nem dől össze a világ, ha idén még nem nyernénk meg a bajnokságot. A csapat egyik nagy erőssége jelenleg hogy a keretben 9 saját nevelésű játékosunk van. Valamennyien szalkaiak. Sokat tehetnek a csapat szelleméért. — A szakosztály elnöke dicsérte, de „panaszolta” is a közönséget. Tény, hogy most ősszel, amikor ment a csapatnak, a köAkitől még Grosics is tartott... 35 év a sporttal — a sportért Hát itt van szemtől szemben velem. De jó is lenne most elmondani neki, hányszor, de hányszor nógattam, noszogattam jó apámat azért, hogy láthassam öt. A „fekete párducot * a szép és újnak ható Népstadion zöld gyepén, amint magabiztosan őrzi a piros-fehér-zöldek hálóját. Aztán azt is elmesélni neki, hogy tulajdonképpen miatta lettem Honvéd-szurkoló ... De most egész más téma miatt hozott össze vele jó sorsom. S tulajdonképpen ma már inkább a nyíregyházi színekért ver hevesebben szívem. Diplomatikusan, megfontoltan, rutinosan nyilatkozik. Egy másfél évtizede lett fővárosi egyesület sportjának irányitója. Végeztünk az interjúval, az anyaggal. Am magánemberként sem kerülünk túl messzife a beszélgetés fonalával a sporttól. — Túdja, hogy volt nekem egy kedves társaim, amikor még én magam is kezdő voltam a fővárosban. Onnan származott, ahol most ön is él. Szomorú, hogy nagyon kevés hírt hallottam róla. Persze, világéletében szerény, csendes ember volt, sohasem szerette maga körül a hűhót. Ha jól emlékszem, sportvezetőként dolgozik 6 Is. Centerünk volt a MATEOSZ-nál.. . Az ötletet tehát a nagy kapuvédő adta. S én eljutattam Grosics Gyulától Nyíregyházára — Borbély Istvánig . .. * A megyei testnevelési és sporthivatal csoportvezetőjeként sokan Ismerik és tisztelik. De miként . is volt a közös szereplés Grosics Gyulával? S vajon hányán tudnak az egykoron ígéretesnek induló és sajnálatosan korán félbeszakadt labdarúgó pályájáról? — Örülök neki, hogy Gyuszi- nak vannak még rólam emlékei. Életem egyik legszebb korszakának volt ő Is tanúja . . . Szülőfalujában, Rakámazon fedezték fel átlagon felüli képességeit. Tudását, tehetségét Tiszalökön kamatoztatta és itt fedezték fel a fővárosból érkezett megfigyelők. — Mire észrevettem magam, máris Pesten voltam, az akkori NB I egyik leggazdagabb klubjában, a MATEOSZ-ban. A teherfuvarozók csapata volt, ha jól emlékszem, a tarifák egy- egy százaléka mindenkitől a sportalapra ment. Jó és lelkes kis gárdát gyűjtöttek egybe . .. Majd Borbély István tovább Debreceni emlék, bély István. Zászlóval a kezében a csapatkapitány: Boremlékezik: — Edzéseken alaposan próbára tettük Grosics Gyu- szi barátunkat. Azaz nekem még külön feladatom is volt. A 16- oson belülről mindenki lőhetett neki, kivéve engem. Úgy mondták, túl erős a lövésem és bizony Gyuszit is megcsípte egy- egy közelről leadott bomba. Ezek után jöttek a szankciók: csak a 16-oson kívülről gyakorolhattam a kapuralövést. Jól szerepeltünk az első osztályban ... Az én karrieremet egy sérülés törte ketté. Sohasem javuit meg a rúgást kapott lábam. Debrecenben a Honvéd volt következő állomásom, majd hazajöttem Tiszalökre és itt ért véget „labdarúgóéletem” .. . Ám ő már korábban tudatosan készült a futball utáni esztendőkre Is. Tiszalökön a duzzasztóműnél helyezkedett el szakmájában, vezető gépeként dolgozott. S hogy sport beli érdemeit sem felejtették el, bizonyltja ; 1963 szeptemberétől a tiszailöki járás sportvezetőjévé nevezték ki. A közigazgatási reformot követően pedig — a jlirás megszűnte után — a megyei sporthivatalba került. Nem dolgozik látványosan. Feltűnés nélkül, csendben végzi dolgát. Azt sem verte nagydobra, hogy elvégezte a labdarúgó-edzői tan- folyamot. Persze jelenlegi beosztásával nem fér össze, hogy vállaljon is valahol trénerséget. Ma Is Tiszalökről jár be naponta munkahelyére. Elhárítja a válaszadást, amikor kedvelt dolgairól kérdezem. Látszik, hogy nincs rutinja a megnyilatkozásokban. Különben is, minek ekkora felhajtás, amikor mindene a sport. Ez tölti ki életét, még szabad idejében is ezzel foglalkozik legszívesebben. Persze, fáj neki, hogy tehetségnek induló fiából nem sikerült bajnokot nevelnie, pedig1 néhány esztendeje az ifjabb István, Bakos! Béla legnagyobb ellenfele volt a hármasúgrók táborában. Hamar beletörődött abba, hogy egyetlen fia különböző okok miatt hátat fordított a sportnak. Becsületes embert nevelt belőle — ez a fontos . .. Manapság sokat vitatkoznak a sportolók aktív pályafutás utáni életéről. M! lesz velük? — kérdik sokan. Borbély István három és fél évtizedes munkássága a példa: a gondos és tudatos tervezéj, a tanulás mindenre a legjobb recept... Kalenda Zoltán || KaletRSafflfanrszág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA * Felelős vezető: Jáger Zoltin INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 MÉRTÉKTARTÓN, MEGFONTOLTAN A táblázat első helyén várják a tavaszt. Álló sor, balról: Piros András edző, Nagy György, Schmidt István, Veres Károly, Kiss István, Virovecz Pál, Kovács Imre, Kovács Árpád, Fehér Zsolt, Lukács Bertalan, Sillye László edző. Elöl: Orosz Antal, Molnár Ferenc, Schmidt Albert, Kormos Ferenc, Görény Mihály, Farkas László, Tóth László, dr. Ungváry Zsigmond.