Kelet-Magyarország, 1982. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-22 / 18. szám
1982. január 22. Kelet-Magyarország 3 Kampánysokk A növényvédő és agrokémiai állomáson készítik a megye új talajértékeléséhez szükséges tápanyagvizsgálatokat. Lakatos Ilona műszerek segítségével a táptartalmat határozza meg. (Jávor László felvétele) HELYTÁLLÁS NEHÉZ IDŐBEN Honfoglalók a Lujza utcán Vannak esetek az életben, amikor szükségszerűen bizonyít az ember. Így jártak egy-két hónappal ezelőtt a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat dolgozói, de elsősorban a párttagok. Van abban igazság, hogy minden költözködés egy kis leégés is. Ha netán így jár a vállalat, talán ezzel megmagyarázzák. De nem ez történt. Eltörlik az osztályzást? Iskolai kísérletek AZ IDŐSEBBEK még bizonyára emlékeznek rá, hogyan vettük fel a harcot a kolorá- dóbogár ellen. Nálunk, a nyugati határszélen fekvő szülővárosomban először is arról értesültünk mi kisiskolások, hogy az Amerikából származó kártevőt ellenségeink csempészik át hozzánk. De hiába mesterkednek, mi ösz- szeszedjük a csíkos bogarakat, megvédj ük a burgonyákat. Buzgalmunkat fokozta, hogy úgy hírlett, jutalmat is kapunk a begyűjtött bogarak után. Sűrűn hajladoztunk és keveset találtunk. Ha úgy tetszik, ösz- szeszedtük mindet. A dolognak két apró szépséghibája volt — az átcsem- pészésről szóló mesét nem számítva. Először is elmaradt a jutalom, másodszor: a bogarak továbbterjedtek. Ha gyerekként lett volna érzékünk az általánosításra, kimondjuk, hogy némely dolgainkat nem oldhatjuk meg a még oly jól szervezett kampánnyal sem. A példa több évtizedes, már-már anekdota számba vehetjük, ám az alapkérdés, nevezetesen, hogy mi oldható meg kampánnyal és mi nem, korántsem a múlté. Szeretjük a kampányt, a kampányfeladatot. Magyarázata egyszerű: a kampány meghatározott ideig tart, amikor is egyesíteni lehet erőinket és aztán befejeződik. Helyénvaló is — hogy a mezőgazdaságnál maradjunk — példának okáért a betakarítás idején. Mondjuk is, írjuk is eleget, hogy elkezdődött vagy éppen befejeződött a cukorrépakampány. (Legfeljebb azon akadhat fenn a kényesebb ízlésű stiliszta, hogy miért éppen kampánynak tituláljuk azt, ami így is, úgy is azt jelenti, hogy a répát ki kell szedni a földből, elszállítani, feldolgozni és ez már akkor is így volt, mikor nem kampánynak nevezték. Minden ironizálás nélkül: vannak időszaki tennivalóink, évenként ismétlődőek, avagy ritkábban adódóak, mint például a népszámlálás. Ilyenkor valóban valamiféle kampány cselekvő vagy passzív részesei vagyunk. De csak ezeket szervezzük kampány- nyá? HADD SOROLJAK NÉHÁNY PÉLDÁT. Az energia- hordozók, nyersanyagárak drasztikus emelkedése után kezdődött a „takarékossági kampány”. Emlékezetem szerint szerencsére senki nem nevezte így, de sorfa értesülhettünk róla, hogy X vállalatnál a tehergépkocsik máról holnapra öt-tíz százalékkal kevesebbet kezdtek fogyasztani. Józan ésszel arra következtethet az ember, hogy ezeknél a vállalatoknál a takarékossági intézkedés kiadása előtt pazaroltak, és ennek sikerült gátat vetni. A takarékosság anyaggal, energiával, szellemiekkel ennél azért bonyolultabb ügy, ma sem jutottunk a végére és vélhetőleg nincs is vége. Ebben is van és lesz fejlődés, következésképpen, ami ma még ésszerű felhasználás, az holnap pazarlás lehet. Avagy: volt már gyermekév, nők éve, s tavaly a mozgássérültek éve. Mindegyik közös célja, hogy felhívja a világ figyelmét egy-egy réteg megoldatlan gondjaira. Sikerült nálunk is közüggyé tenni a róluk való gondoskodást. Közüggyé abban az értelemben, hogy nagyobb nyilvánosságot kaptak a problémák és az eredmények, hogy szerveződött néhány igen hasznos akció. De ezekből is az derült ki, hogy e rétegek helyzetét nem az az egyetlen esztendő határozta meg. Hanem az évtizedes, évszázados előzmények. Gyökeres változásra vagy csupán a folyamatos fejlődésre úgyszintén nem az az egy év az elégséges idő. Ennek ellenére azért, mondjuk a gyermekév után, érezhetően csökkent az érdeklődés, lanyhultak az akciók, ami ugyan nem változtat ugyan a lényegen — a társadalmi gondoskodáson, a szülői felelősségen —, de a közfigyelemben mégis csak volt valami kampányszerű. Ereszkedjünk „alsóbb szintre”. Mondjuk pártalap- szervezeti szintre. Időről időre taggyűlési téma a KISZ- szervezetek munkája, az oktatás, a nőpolitikái határozat végrehajtása stb. Nagyon helyesen, hiszen így nyílik lehetőség egy-egy időszak értékelésére, az újabb teendők megfogalmazására. Csakhogy a gyakorlatban — tisztelet a számos kivételnek — a taggyűlés előkészítéseként erőteljes gyűjtőmunkába fognak. Nem elemzésbe. ELŐ KELL KERESNI annak a korábbi taggyűlésnek a jegyzőkönyvét, mert nemigen emlékeznek rá, hogy mit is határoztak: kinek javasoltak és milyen oktatást; mi volt a dolgozó nők sérelme, megoldódott-e már; mit is csinálnak azóta jobban-rosz- szabbul a KISZ-tagok. Mindez azt bizonyítja, hogy a taggyűlés környékén volt valami felbúzdulás — kampány —, majd a következő témára koncentráltak, aztán megint a következőre és így tovább. Holott mindenki egyetértett vele, azon a taggyűlésen is kimondták, hogy ez nem lehet kampányfeladat. Mint ahogy nem is lehet. De valahogy mégis a „letudott” dolgok közé került az, amit soha nem lehet „letudni”. Ettől persze még nem állt meg az élet. Tanultak is, legfeljebb kevesebbet, vagy mások, mint akiknek feltétlenül kellett volna; a nőpolitika sem maradt abba, legfeljebb né- hányan érzik úgy, hogy velük nem törődnek ... EZZEL A LOGIKÁVAL VISZONT — eltúlozva persze — odáig juthatunk, hogy a célokat úgyis kitűzi az élet, és amit meg kell oldanunk, úgyis megoldjuk, mert arra meg rákényszerít az élet. Túlzás nélkül viszont úgy igaz, hogy a kampányok mindig látványosabbak, a folyamatosan megoldandó feladatokból viszont több van. És bármennyire szeretnénk is olykor, nem cserélhetjük fel őket. M. D. Zólyomi László, a pártszervezet titkára elmondta: példamutatásból, helytállásból kitűnőre vizsgáztak a párttagok és sok párton kívüli munkás. így sikerült kiválóan megoldani a Vöröshadsereg úfi régi üzemből a kitelepítést az új, modern nagycsarnokba, a Lujza utcára. Felszólalásában örömmel mondta Kresztyankó Imre gépmunkás: „Nagy öröm számunkra, hogy a VI. ötéves terv első évét december 4-re teljesítettük.” Közben új helyre költöztették az üzemet. Valójában az 1981-es esztendő 91,5 milliós termelési tervét 11 hónap alatt teljesítették. Telepítés program szerint A Lujza utcai munkacsarnokban az előre kidolgozott program szerint történt meg a gépek, berendezések telepítése. Szinte egy napig sem szünetelt a termelés. Hogyan sikerülhetett? Megsokszorozódott a 28 párttag ereje. Sikerült megértetniük 200 dolgozóval, hogy holnapi kenyerükről van szó. Zólyomi László elmondta, hogy a kollektiven kidolgozott programot sikeresen valósították meg. Különösen példásan helytálltak a kommunista szakemberek: Agócs Károly tmk-esztergályos nemcsak a saját munkáját végezte el, segített a gépek szerelésében, végzett lakatosmunkát, s ha szükség volt rá, szállított is. Puskás Mihály a pártonkívüli villanyszerelő oroszlánrészt vállalt az új üzem vilanyszerelésében. Elismerően végezte a munkáját Szokol Sándor művezető, Fehér József asztalos, ők a gépház kitelepítése alatt is folyamatosan termeltek. Elsőnek kezdték meg az új csarnokban a termelést. A munkában való példa- mutatásról, a beszámoló taggyűlésen elhangzott javaslatok megvalósításáról esett szó az új esztendő első pártvezetőségi ülésén. Reklamáció nélkül Tízen szólaltak fel a vitában. Ennél több volt a javaslat. Nos, milyen gondok foglalkoztatták a párttagokat? Ismeretes: jelentős szerepet vállal az üzem, a kislakás-építkezésekhez szükséges nyílászárók gyártásából. Szabolcs, Hajdú és Szolnok megye TÜZÉP-telepeire szállítják az ajtókat. Korábban sok kifogás volt a vésett ajtók minősége ellen. Okos kezdeményezésre ezt felváltotta egy korszerűbb, minőségileg jobb termék: az esztétikusabb farostlemez borítású ajtó. Ezt gyártják. Reklamáció nélkül. Az idén 20 ezer darabot szállítanak belőlük. Hatékonyságot javítandó, javasolták a párttagok, hogy meghatározott termékekből csak meghatározott mennyiséget gyártsanak, ez a kifizetődő. Gregori Ferenc szegezőlakatos érdeme: javaslatára az újévi induláshoz decemberben előtermelést végeztek, így zökkenők nélkül kezdődhetett az 1982-es termelési év. Alig 200 főt számlál ez a vállalat. Mindenképpen figyelmet érdemel, hogy ebből 107 a harminc éven aluli fiatal. Joggal érte bírálat a pártvezetést, mert tavaly egyetlen kiválóan dolgozó fiatal pártba való felvételét sem készítették elő. Ezt kifogásolta Máté András a meós, ezt tette szóvá Moravecz Ferenc. Kérték a pártvezetőséget, hogy érdemben foglalkozzanak a KISZ irányításával. Mire ösztönöznek? A pártvezetőség minden javaslatot megvitatott. Intézkedési tervet készítettek. Részletesen előírták a teendőket. Meghatározták a KISZ- szervezet feladatát a pártépítő munkában. Nagyobb öntevékenységre serkentették a pártcsoportokat. A nevelési tervben szereplő fiatalokkal gondosabban foglalkoznak. De néhány, a termelés hatékonyságát javító módszer bevezetését is szorgalmazzák. Javasolták a gazdasági vezetésnek a szériatermelésre tör- ' ténő áttérést, és a program szerint végzett munka tökéletesítését. Kérték, vizsgálják meg az öntöző rendszert, mert az inkább a mennyiségre és nem a minőségre ösztönzött. Felül kell vizsgálni a technológiai utasításokat is. Részben elavultak, nem követik megfelelően a technológia fejlődését. Olyan munkaprogramot adott a pártszervezet a fejlődő vállalatnak, amelynek sikeres megvalósításáért nemcsak a kommunisták dolgozhatnak lelkiismeretesen, hanem a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat minden dolgozója is. Farkas Kálmán Hat általános iskola vesz részt az országból abban a központi kísérletben, melynek célja a készségtárgyak osztályzás nélküli tanítása, öt Vas megyei iskola mellett a hatodik a nyíregyházi 9-es számú, ahol ebben a tanévben az első és a harmadik osztályosoknak tanítanak új módszerrel ének-zenét, rajzot és testnevelést. Azt vizsgálják, vajon az osztályzás eltörlése milyen hatással van a tanulókra, hogyan sikerül teljesíteniük a tantervi követelményeket, ha fejük felett nem lebeg ott a szekunda réme. A kísérletek végeztével a Vas, illetve a Sza- bolcs-Szatmár megyei tapasztalatok alapján döntenek majd a készségtárgyak oktatásának további sorsáról. Megyénk nem most először vesz részt ilyen különösen érdekes oktatási, vagy nevelési kísérletben. Emlékezetes például az Országos Pedagógiai Intézet legutóbbi úgynevezett „gyorsolvasási” kísérlete, melynek révén az első osztályos kisdiákok már karácsony előtt folyékonyan olvastak, miközben a többi elsős még a szóképes, vagy szótagoló olvasásnál tartott. Ez a módszer hatott természetesen a többi tárgyra is, hiszen köny- nyebben elsajátíthatták más tantárgyak ismeret- anyagát. A kísérlet tapasztalatait összegezték és beépítették az új tantervekbe, illetve a nevelés és oktatás új dokumentumaiba. Még egy érdekes kísérlethez ad megfigyelési szempontokat megyénk. Az első osztályosok anyanyelvi nevelésével kapcsolatban szabolcsi munkaközösség dolgozta ki a mag- netofonos felzárkóztató programot. Ennek lényege, hogy a tananyaggal nehezebben boldoguló gyermekek segítséget kapjanak a lépéstartáshoz. (De) KERTBARÁTOKNAK Bemutató Vásárosnaményban A vásárosnaményi művelődési központban működő kertbarátok köre gyakorlati bemutatóra várja a klub tagjait és az érdeklődőket, január 24-én. A klubban Kiss István főkertész ad tanácsokat a különböző fajta gyümölcsfák metszésének szükségességéről és idejéről, majd gyakorlati bemutató következik. Tóth-Máthé Miklós: Kalap A tanár kora ifjúságától kezdve kalapot viselt. Széles karimájút. Télen fekete velúrt, tavasztól őszig világosszürke, puha nemezkalapot. Már nem emlékezett rá, milyen volt az élet fedetlen fővel. Egyáltalán elképzelhetetlennek tartotta, hogy fedetlen fővel járjon. Mindig elegáns volt. A karján meghatározott helyen lógott az összecsukható esernyő és a zakóját a legnagyobb melegben sem gombolta ki. A kalap karimája alól összevont szemmel vizsgálta az embereket, mint a rendetlen diákokat, akiknek már régen igazgatói rovó járna. Senki sem látta mosolyogni. A szája keskeny vonal, mértani alapossággal odahúzva. A kalap karimája alól zártnak és biztonságosnak látszott minden. Pontosnak és kö- rülhatároltnak, akár az élete. Soha semmi slamposság, szabálytalanság. A földtől a kalapkarimáig 170 cm volt a távolság, ami azon felül létezett, körvonalazottnak, elmosódott- nak tűnt, mint sűrű ködben a házak. A földtől a karimáig és vissza, egy zárt egység! Mintha állandóan egy szobában járna, és ami a plafon fölött van, teljesen elhanyagolható. Egy szeles tavaszi nap az iskolából tartott hazafelé. És bár a kalap jól a fejére volt igazítva, egy erős szélroham lesodorta és sebesen gurította egyre messzebb tőle. A tanár meghökkent. Nem emlékezett, mikor történt vele ilyesmi, és hirtelen az is képtelenségnek tűnt, hogy szaladjon utána, akár egy diák a labdáért. Előbb csak hosszabbakat lépkedett, mint akinek nem is olyan sürgős a dolog, de aztán mégis kénytelen volt szaladni, mert a kalap egyre messzebb került. És ráadásul egy hirtelen perdüléssel felugrott egy gesztenyefára. Nem nagyon magasra, de a tanár így sem tudta elérni. Most mit csináljon? Másszon fel a fára, akár egy gyerek? Vagy várja meg, amíg a kalap magától visszaesik a földre? Mindenképpen dilemma. Állni és nézni a kalapot legalább olyan nevetséges, mint felmászni érte. Óvatosan körülnézett. Az utcában nem sokan jártak. Megvárta, amíg egy fiatal pár lassan elandalog mellette, aztán az esernyőjét a fatörzshöz támasztva, felkapaszkodottá kalapért. Megragadta és akkor látta meg mellette a gesztenyevirágot. Felnézett és egyre több gesztenyevirágot látott, fel egészen a csúcsig, majd két.gesztenyevirág között megpillantotta az eget. A gyorsan úszó pamacsfelhőkkel. Sokáig hunyorgott a vastag faágon, és nézett felfelé. Úgy érezte, minden kitágult, megnőtt, és valami nagyon szép, végtelenül egyszerű titkot fejtett meg. Akár egy gyerek, aki most ismerkedik a világgal. És hosszú percekig nem látott mást, csak virágot és eget. Aztán lemászott a földre. A kalapját a kezében tartva sétált tovább, hagyva, hogy a haját rendetlenre zilálja a szél. Nézegette a házak felső homlokzatát, a cirádás erkélyeket, a falak vájataiban megbújó szobrokat, amiket azelőtt sohasem vett észre. És aztán újra és újra az eget, a gyorsan rohanó felhőkkel. És akkor megszédült. Védtelennek és tehetetlennek érezte magát, mint akit egy kötélen kilógattak a világűrbe. És bármerre kap, sehol sincs fogódzó. A fák koronája, a házak homlokzata, az ég kékje egyszerre félelmetesnek tetszett, mint a mindenség titkát verdeső gondolat. Sietve tette fel a kalapot. Erősen a homlokára húzva, hogy a szél újabb tréfáját elkerülje. Megnyugodott. A kalap karimája alól újra zártnak és biztonságosnak látszott minden.
