Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-12 / 291. szám
2 Kelet-Magyarország 1981. december 12. Először Nyíregyházán Fotósok három megyéből Váci-nap Tiszaszalkán Immár hetedszer emlékeznek Váci Mihályra Tiszaszalkán december 12-én, szombaton. A költőhöz méltó színvonalú rendezvényen Csorba Sándor főiskolai docens mond emlékbeszédet, Váci Mihály verseit pedig Timár Zoltán színművész idézi. A költő emléktáblájának megkoszorúzása után a községi pártházban nyílik meg Gink Károly érdemes fotóművész Bartók című kiállítása. A rendezvényen sor kerül a a Kölcsey nyelvezetéről szóló előadásra, melyet Csorba Sándor tart; Margócsy József pedig, Váci Mihály köz- életiségéről beszél. Megrendezik a Váci Mihály vers- és prózamondó verseny döntőjét, délután fél hatkor pedig, Hartmann Teréz és Vitai András, a Móricz Zsigmond Színház művészei tartják előadóestjüket. Három megye fotósainak közös bemutatóját nyitották meg a héten Nyíregyházán a. megyei és városi művelődési központ Lenin téri kiállító- termében. Az első észak-alföldi fotókiállításon tizenkét Hajdú-Bihar, kilenc-kilenc Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyei résztvevő több mint hetven fekete-fehér papírképe látható. Az alkotások változatos témaválasztásról tanúskodnak. A felvételi területek közül számbelileg a legerősebb a Színháznaptár Jegyelővétel, tájolás Szinte nincs olyan hét, hogy lapunkban hírt ne adnánk a Móricz Zsigmond Színház alkotó és szervező munkájáról. Szerkesztőségünk és a színházi' szervező iroda tapasztalatai szerint a közönség érdeklődése bemutatóról bemutatóra nő. Egyre többen személyfényképezés. Gyermekportrétól parasztportrén át közismert egyéniség arcképfelvételéig terjed a skála. De láthatók mozgalmas és kevésbé lüktetéssel teli tájrészletek, a hétköznapok elkapott pillanatai. Kiemelkednek azok a látványélményt adó darabok, melyeken legélesebb a fény és árnyék já- -téka. Például a kiállítás elején elhelyezett Csend világa sorozat vagy esztergomi részletek. A különböző nagyítási fogásokra, a papírkép „megdolgozására” is találunk néhány példát, mint ahogy felfedezhetők mélyebb mondanivalóra tett kísérletek is (Történelem mindennap, Memento). Az érdekes, sok színű bemutatót ajánljuk a fotóm#veszettel, a fényképezéssel rokonszenvező érdeklődőknek. A több mint hetven képet jövő januárban a szolnoki megyei művelődési és ifjúsági központban, februárban a debreceni művelődési központban is kiállítják majd. Irodalmi matiné A megyei írócsoport és a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda és Vendéglátó Vállalat újabb programmal színesíti a Szabolcs-szálló presszójában korábban már megszokott vasárnapi matinésorozatot. December 13-án délelőtt 10-kor Horváth István színművésszel találkozhat a közönség a nemrég elhunyt költőre, Pilinszky Jánosra emlékező műsorban. A versösszeállítás előtt a 60 éve született szerző munkásságát Katona Béla irodalom- történész ismerteti. / Bábszínház a kórházban jelentkeznek azzal, hogy félreértették a bérletezés módját és szeretnék látni a Csongor és Tündét. Mások az újabb bemutatók iránt érdeklődnek. A kérdéseket Fekete Alajos szervező titkárhoz továbbítottuk. — Valóban egyre többén kíváncsiak a soron következő előadásokra. Az Űri muriból decemberben, januárban, s még februárban is lesznek bérletes előadások, közben teljes bérletszünettel műsoron marad a Csongor és Tünde, illetve a gyermekeknek szóló Búbos vitéz. Akik még nem látták, de szeretnék megnézni a Csongor és Tündét, legközelebb január 16- án és 22-én láthatják délután 3-kor. A karácsonyt váró gyerekeknek pedig a Búbos vitézből december 21-én 3-kor, 22-én délelőtt 10-kor, majd az új évben január 6- án háromkor, illetve 14-én 10-kor és 3-kor tartunk előadást. — Megkezdődnek a megyében a Csongor és Tünde tájelőadásai. December 15-én Vásárosnamény közönségét keressük fel először egy ifjúsági és egy felnőtt előadással, utána Kisvárda és Nagy- kálló következik. — Mivel több visszajelzésünk van arról, hogy a bérletezés nem eléggé tisztázott a közönség körében, ezúton is tájékoztatjuk az érdeklődőket: a bérletes előadásokra csak a helyek ötven százalékát adtuk ki előre. Ugyanolyan mennyiségben és minőségben szabadjegyek is kaphatók a bérletes előadásokra, általában 250 helyre. A színház pénztárában naponta 14—19 óra között 6 napos elővétellel árusítjuk a szabadjegyeket. Jubiláló csoport Gyarmaton Tíz éve alakult meg a fehérgyarmati bábcsoport, melynek tagjai a kórház asz- szisztensei, adminisztrátorai, raktárosai. Az egészségügyi intézmény vezetősége és a szakszervezeti bizottság sokoldalú támogatása révén, valamint a város óvónőinek javaslata alapján megtartott műsoraikkal ismertek lettek a környéken. A nemzetközi gyermekév alkalmából elnyerték a megyei tanács emlékplakettjét. A jubileumra kellemes meglepetést kapott a csoport, ugyanis az OKT támogatásából, az országos közművelődési alapból 15 ezer forintos támogatásban részesültek. Ezt az összeget a jelmezek, díszletek és a bábfigurák megszépítésére fordítják. Felvételünkön Mester Gézáne, a csoport egyetlen alapító tagja játszik a gyermekeknek. Szülők figyelmébe Kirakós festmények Már a legifjabb korosztály is jól ismeri a mozaikos, vagy elemes kirakójátékot, melynek eredménye egy-egy ismert képzőművészeti alkotás. Az elmúlt időben a boltokba került több olyan alkotás — például Ferenczy Noémi, vagy Breughel darabokra szedett műve, — melynek összerakásával a gyermekek ízlése, műveltsége, esztétikai ljütáa- | módja fejleszthető. Ezt a sort folytatja a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata a karácsonyi ünnepek előtt megjelenő mozaik művekkel. Ezek közül kettőt emelünk ki: a Szépművészeti Múzeum kincsei című kvartettet, mely világhírű művészek 4— 4 alkotásával ismerteti meg a legkisebbeket. A XIX. század magyar festészete című kvartett pedig a kor legkiemelkedőbb művészeinek : munkáit'mutatja be. MEGKEDVELTÉK AZ EXPÓT Friss áru naponta Karácsonyi csúcsforgalom az Expóban (J. L.) Olcsóbban az Expóban! — hirdeti a reklámszöveg, s ennek ékes bizonyítéka a Kelet- Expó október és november havi forgalma. Ugyanis az október elsején nyílt raktár- áruház húszmillió forintos árukészlettel várja a vásárlókat, és a két hónap alatt „elfogyott” a készlet. Az Expóban minden áru — kivéve a cigaretta és az égetett szeszes ital — három százalékkal olcsóbban kapható. Vásárolható itt élelmiszer, alsó- és felsőruházat, műszaki és Tüzép-áruk. A fogyasztói árat csökkentő három százalék mellett gyakoriak a húsz és ötven százalék közötti árengedmények. Népszerűek az egyes névnapi akciók a férfinői és gyermekkabát,- valamint a férfiingvásár. A játékvásár olyan jól sikerült, hogy a játék szinte teljesen kifogyott az Expóból. Az 1300 négyzetméter alap- területű áruházban folyamatos az ellátás. Raktár nincs, csak átvevőhelyiség, így az áru azonnal az eladótérbe kerül. S éppen a kínálat csábítja a vásárlókat: mindent egy helyen. Még arra is van lehetőség, ha nem lehet kapni a keresett árut, a raktár- áruház vezetői megrendelik és pár napon belül értesítik a vevőt. „Csörög a szerencse!” névén új akció indul a hét elején. Ha fizetéskor csörög a pénztárnál elhelyezett óra, az éppen fizető egy üveg pezsgőt kap. Karácsonyig * még több engedményes vásárt tartanak, ami segít ai. ajándékozásban. Megtalálhatók az Expóban a határ menti forgalomban behozott áruk is. Természetesen ezüst- és aranyvasárnap is nyitva tartanak a raktáráruházban. Az Expo sikerét jelzi, hogy jártak már az áruházban szovjet, cseh és NDK-beli szövetkezeti szakemberek, akiket megnyert az új árusítási forma, s ők is gondolkoznak hasonló létrehozásán. A több mint két hónap során pedig megszerették a hazai fogyasztók is az Expót. (s. b.) Az állatkórház kórtermében termetes holstein-friz tehén pihen. Bús szemeiben az otthoni megszokott környezet utáni vágyódás. — Császármetszése sáéperi gyógyul, pár nap múlva hazamehet — mondja dr. Baksa Gyula az ■ állatkórház vezető főállatorvosa. A holstein-friz szomszédjának ízületi gyulladása van, egy másik tőgyét kutyaharapás betegítette meg. A sarokban egy ló próbálgatja sérült lábát. De szenvednek itt beteg juhok, kutyák, sertések is. — Általában 9—11 nap alatt gyógyítjuk meg az idekerült állatokat — közli a főállatorvos —. A tevékenységünk sokrétű: a szaktanácsadástól a beteg állatok kezelésén át a speciális módszerekkel végzett beavatkozásig, műtétig sok mindenre kiterjed. Évente körülbelül 3 ezer beteg állatot gyógyítunk. A haszonállatokat többnyire a gazMost kell tervezni a növényvédelmet Időt, pénzt és fáradságot nem kímélve sokszor egymást licitálják túl a kiskert- tulajdonosok a gyakori vegyszeres permetezéssel — állapítja meg a MÉM Növény- védelmi és Agrokémiai Központja. Ezzel mérgezik a növényt, a környezetet és a fogyasztót egyaránt. Kevesen tudják, hogy a permetezés még az olcsóbb és kevésbé hatékony növényvédő szerrel is eredményes, ha a károsító szervezeteket a legérzékenyebb időpontban támadják meg. Magyarán szólva: csak ott, akkor és annyiszor kell permetezni a szigorúan előirt töménységben, amikor azt a fertőzés foka indokolja. A szakemberek javasolják, hogy a kiskerttulajdonosok a téli időszakot használják fel a növényvédelemmel kapcsolatos szakkönyvek tanulmányozására, s a szerzett ismeretek alapján már most állítsák össze — figyelembe véve kertjük növényi kultúráját — a jövő évi növény- védelmi naptárt: mikor, mivel, milyen növényvédelmi munkát kell majd elvégezniük. Ezzel nemcsak időt és fáradságot takarítanak meg, de kertjüknek, környezetüknek is jelentős hasznot hajtanak. daságok hozzák, de a lakosság is számos, úgynevezett hobbiállatot hoz rendeléseinkre. Ügyeleti szolgálatot is tartunk. Munkánkat négy mentőautó segíti. A vitrinekben fényes ollók, fogók, csipeszek, s rengeteg más eszköz sorakozik. Egy külön helyiség pedig a „csodaszerek” birodalma. — Vannak speciális állatgyógyászati készítmények, de sok gyógyszer azonos az ember gyógyításában alkalmazottakkal. Még röntgengépünk, sőt külön a kis-és külön a nagyállatok műtésére alkalmas, jól felszerelt helyiségeink vannak. Nemrégen voltam egy nemzetközi szintű állatorvos-kongresszuson, ahol nagyon szépen kirajzolódott: ha nem is olyan fejlett, szupermodern műszerezettséggel meg hókuszpókusszal, mint a nyugatiak, de tulajdonképpen mindent meg tu: dunk csinálni, ami a korunkban elvárható. N — Vannak-e olyan kórok, melyek kialakulásában a gazdák is ludasok? — Legszembetűnőbbek a helytelen takarmányozásból eredő emésztőszervi betegségek. Előfordul, hogy nem azt az eledelt etetik az állattal, amelyik a tápcsatornája, enzimrendszere sajátosságainak megfelel. Megtörtént: sertéstápot adtak szarvasmarhának, baromfitápot választási malacnak ..., aminek gyakori következménye a gyomor- és bélgyulladás, ödémás megbetegedések, májelfajulás stb. Ezek kezelése, gyógyítása, költséges és hosszú ideig tart Megemlítem még az őszi „szezonális betegségnek”, vagy inkább balesetnek tekinthető — nyelőcső-eltömő- dést, ami legtöbbször úgy keletkezik, hogy az állat hirtelen felkap egy almát, vagy burgonyát, megijesztik, esetleg egyéb ok miatt, nem tudja lenyelni, a nyelőcsövében reked. De olykor az állatgondozók munkafegyelme is kifogásolható. Sérülést pedig általában a gondatlan, rendezetlen istálló- és más környezeti viszonyok okoznak. Az állatkórház munkájával évente mintegy 13,5 millió forint értéket mentenek meg. A gyógykezelésekből 1981-ben 1,2 millió forint bevételre számítanak. (cselényi) Rajtakapták a lókötőt Éjszaka ment a pejkóért Lovagolási szenvedélye miatt csukták börtönbe Balogn János 32 éves tiszavasvári csavargót. A többszörösen büntetett előéletű Baloghnak még .szerencséje sem volt, meet hiába indult el három éjszaka is szenvedélyének kielégítése miatt, mielőtt elvihette volna a tiszavasvári tsz egyik lovát, az éjjeliőr mindig rajtakapta. Az első alkalom ez" év márciusának valamelyik éjjelén volt, amikor Balogh a tiszavasvári Vasvári Pál Tsz lóistállójának ablakán bemászott, kivezetett egy ötéves pejt, felszerszámozta, s be is fogta egy szekérbe, de a tsz éjjeliőre tettenérte a tolvajt, és Balogh kénytelen volt elmenekülni. Körülbelül két hét telt el az eset után, amikor az éjjeliőe újból mozgást hallott az Istálló felöl. Megkereste társát, s együtt mentek be az IstáUóba, ahol Balogh épp kioldotta egy világos pej kötőfékjét. A tolvaj megijedt, s el is mondta nekik, hogy csak azért akarta elvinni a lovat, mert nagyon szeret lovagolni, de ha már tettenérték, akár agyon Is üthetik. Néhány nap múlva Balogh újból próbálkozott a lólopással: besurrant az istállóba, pechére azonban az egyik éjjeliőr a lovak között dolgozott. Amikor Balogh rájött, hogy a lólopásnak befellegzett, az éjjeliőr rádióját csente el az istáüó ablakából. Július , 14-én délben Balogh élettársával, Tóth Eajosné 27 éves tiszavasvári lakossal ment be a helyi ÁFÉSZ ABC-áruházába, Míg Járkáltak a gondolák között, Tothne egy iiveg gyümölcspálinkát. két konzervet, egy csomag rágógumit és egy Nívea naptejet dugott a ruhája alá, s a 141 forint értékű áruval távoztak. Miután a lopás jól sikerült, Balogh rászedte élettársát, hogy menjen vissza a boltba és lopjon még egy üveg pálinkát. Töthné visz- szament, el is lopta a pálinkát, az áruház egyik dolgozója azonban észrevette, de Balogh segítségével elmenekültek. Alig mentek egy kilométernyire az áruháztól, amikor egy ud- varon egy tíz év körüli gyereket láttak játszani. Bementek hozzá, és kértek tőle egy franciakulcsot, hogy kerékpárjukat megjavíthassák. Amíg a gyerek a kulcs keresésével volt elfoglalva. Ba- loghék bementek a lakásba, és elloptak egy 650 forint értékű műbőr kabátot. Innen kerékpáron folytatták útjukat Rázom- puszta felé. A tlszalöki Szabadság Tsz kertészénél még végrehajtottak egy lopási akciót, de meglátták őket, s hamarosan a rendőr vehette nyilvántartásba a lopott holmikat. A bíróság Bálogh Jánost, mint többszörös visszaesőt 1 év szabadságvesztésre Ítélte, és egy évre eltiltotta a közügyektől. Tóth Eajosnéra a bíróság négy hónap szabadságvesztést szabott ki. A büntetés végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztette, A bíróság kötelezte Baloghékat az okozott kár megtérítésére is. Az* ítélet1 jogerős, (b. J.) 1 Holstein-friz „császárral“ Nincs hókuszpókusz az állatkórházban Részlet a fotókiállításból. (J. L. felvétele)