Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-06 / 286. szám
1981. december 6. Úri muri Első benyomások az eredeti Móricz-bemutatóról A címben azért írhattuk le az „eredeti” szót, mert így, ezt az Űri murit még soha, sehol sem játszották. Móricz Zsigmond ugyanis az 1927- ben folytatásokban közölt regényt többször is átírta színpadra, magát a regényt is átdolgozta, mielőtt kötetben a közönség elé bocsátotta; a felszabadulás után látott filmes vagy színpadi bemutatók ismételten „javított” szövegeket használtak, s így Móricz eredeti szövegébe is belebeleírtak, javítottak. Nagy András László most olyan színművet állított össze, amelynek minden sora ténylegesen Móricztól származik: vagy a regényből, vagy az író életében bemutatott színpadi változatokból. Ez a tisztelet az író iránt az első, jóleső benyomás az előadás nyomán. Szükséges is volt ez a finom és gondos munka, mert a mi színházunk kamaralehetőségei nehézzé teszik a nagysodrású Úri muri mondanivalójának kibontását. A sok helyszínváltozással, a meglehetősen nagy szereplőgárda megosztott, többszöri, visszatérő szóhoz juttatásával így nem annyira a folyamatos cselekményvezetés, hanem az epikus színház mozaikszerű építkezése került előtérbe. A mintegy másfél tucat jelenet, három felvonásban, így sem esik széjjel. Mindhárom résznek — igen mutatós színpadképekben — megvan a központi alaphelyzete. Az indításkor a Sárga rózsa vendéglő kisterme látható, az expozícióban, a kibontakozás során előrehozott, közbeiktatott párbeszédekkel. Mindjárt világossá válik, hogy milyen erők fognak előttünk összeütközni. A második felvonás színpadképe Csörgő Csuli szalmás-zsíros-boros-koszos tanyáját mutatja: mellette, előtte folynak a szűkebb körű és a cselekményt tovább- vívő beszélgetések. A harmadik felvonás a nagy ellentét; Zoltán nagyszerű tanyáján vagyunk, itt minden fénylik, ragyog — csak éppen a boldog élet szépsége hiányzik, mert a „mindennek” hitt Rozika cukrosán hízelgő dorombolása, az igazi család asszonykacagása és gyerekzsivaja nem teheti meleggé és emberméretűvé, tgy szükség- szerűnek mutatkozik a kiáltó ellentét, a sohanemlátott nagy mulatás, a magát és környezetét pusztító úri muri, mert ezt az életet, így, kettősen, értelmetlenül, mindenütt elbukottan, nem lehet folytatni. Kis színpad, kamaraszínházi lehetőségek, kötöttségek: és mégis — főleg a második és harmadik felvonásban fergeteges, jól összehangolt tömegjeleneteket láthatunk. Bizonyítékául annak, hogy néha éppen a szűk lehetőségek serkentik a gondolkozó rendezőt a nagyobb szabású és nemcsak szimbolikusan, hanem valóságosan is ható megoldásokra. Ahogy Csuli nagy bánatát a második rész végén a cigányasszonyok szalmaszórásával „temetik”, döbbenetesen groteszk képet kapunk. A disznók és főleg a kedves nagy kan várható elvesztése miatt fetrengő és síró Csörgő Csuli szalmával való behányása egy készülő disznóölés illúzióját kelti a lassan lehulló függöny kíséretében, a mulató és disznól- kodó népség és a valóságos sertés egyformán halálra ítéltségét. Talán meg is tetszett a rendezőnek ez a kettős értelmezés, mert — más környezetben — szintén nagy statisztériával ez megismétlődik a III. felvonás végén, amikor a kiskondás már a kedvenc kan megdöglésének hírét hozza, s ezzel — éppen a két jelenet közelisége miatt — háttérbe szorul az igazi, emberi halál, Szakhmáry öngyilkossága, s hangsúlytalanabb marad az igazi befejezés. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy nem Szakhmáry Zoltáné az igazán hálás szerep, sem terjedelemben, sem mondanivalóban. Sokkal inkább a bihari-szabolcsi úribetyárok típusa, a Jókai-re- gényekből is ismert Józsa Gyuri-szerű Csörgheö Csuli vagy a nosztalgiákkal telt, szinte megértéssel és majdnem rokonszenvvel kísért lecsúszott földesúr, L ekenczey Muki, immár a Jókai nemzeti kiadás terjesztésének országos bajnoka. Az előadás, természetesen, nem kizárólag az alakok mulatságos oldalát, hanem visszataszító emberi gyengéit is bemutatta, s így, ha nevetünk is -rajtuk, szavukon, anekdotáikon, a közönség utálata is nyilvánvalóvá válhat. A két nagyobb női szerepből inkább Eszternek, a feleségnek hideg, dekoratív szépsége és érvelése vált meggyőzővé, míg Rozikának az a kettős feladata, hogy a varázsosan bájos, elragadó falusi kislányt és a lényében rejlő demi-monde-ot egyszerre játssza el, egyelőre megoldatlan maradt. Alaposabb szereplő-elemzés nem a bemutató előadást követő számban lehetséges, erre itt nem is vállalkozhatunk, ehhez több hely és idő kívántatik. Különben sem illik kizárólag a bemutató ismeretében latra vetni a hosz- szú előkészület és gondos rendezői-színészi munka hatalmas erőfeszítéseit. Nyilván sor kerül erre még e lap hasábjain is. Az elkövetkező előadásokban minden bizonynyal halványulni fognak a népszínműre emlékeztető cigány-, parasztjelenetek most még rikító színei is. Vonatkozik ez főleg a csugari parasztok beszélgetésére és megugratására, még akkor is, ha Móricz szövegében is végig ott az a kettősség, hogy ezek a parasztok viszonylag jómódúak, de a jussukat, megdolgozott bérüket mégis ki akarják „macerálni” Szakhmáryból; hasonló helyzet a cigányok és « Fancsali szomszéd túlságosan „konkrét értelmezésű” pálinkaivá- szata. Benyomásaimat összegezve: színházunk nagy gonddal és bíztató eredménnyel vállalkozott névadójának bemutatójára; az egyik legjobb Móricz-regényt alkalmazta színpadra, s hozott közönségünk elé olyan előadást, ahol nem a kötelező olvasmány ridegsége, hanem az írói mondanivaló meleg életszerűsége tárul fel szép és magával ragadó előadásban, jó szórakozást, elgondolkoztató, mélységet és magasságot is bejáró színházi élményt nyújtva valamennyiünknek. Csak így tovább! Margócsy József A második felvonás egy színpadképe, középen Gerbár Tibor érdemes művész — mint vendég —, Csörgheö Csuli alakítója. (Elek Emil felv.) MESTER ATTILA: Tánc alá való nóta (A nyírbátori Tinódi-szobor avatására) Közénk ült ezen az estén Tinódi Lantos Sebestyén, fölkiáltott a csendben seregink veszedelmén. Gyalog jött, vállán iszák, szemében várak égtek, bástyák lobogtak, szörnyű halottak feketéinek. És felszólalt az égnek, felszólt a csillagoknak, vére csordult a fűből kinövő kardvasaknak. Lovát kantáron hozva nagyságos Báthori Gábor fehéren mint a nyírfa vált ki az éjszakából, ivott valahol egy jót, úgy szebben szól az ének, dobbantóig a táncnak, csordultéig a vérnek. Köti lovát a fához — sörénye leng, fonatlan, oldja kardját a tánchoz — porlik aranyos tokban. Ideje most a táncnak, ideje van mulatni, váraink Sebő testvér szétlopják tyúkólat rakni. Járjuk összefogódzva forogjunk csontzenére, kürt kurjant kakaskiáltást, trombita sárgul az égre, menyasszonyunk már alszik, asszonyanyánkkal lábtól, de azért járjuk, járjuk nagyságos Báthori Gábor, pokolra mentünk dudáért, égeti szánk a sípja, ördög szarva, patája fujtatóján a cifra. Porolj Tinódi Lantos, férgeké úgyis a konc, füstköd emészti a márványt, zöldpenészes a bronz. Mégis, mégis e táncot járni mi űz, mi hajszol? — Lábunk vérzik a fűből kinövő kardvasaktól. A diplomától a nikotinig B. haláláról B. haláláról az újság sem írt. Még egy rövid hírt sem. Csupán a gyászjelentésben találkozhattak a nevével, s azzal a legtöbbször félre nem érthető mondattal: tragikus hirtelenséggel. Ez hármat jelenthet: infarktust, balesetet, öngyilkosságot. A hivatalos orvosi jelentés szerint a halál mérgezés következtében állt be. Az elhunyt nikotint ivott. Vérében ezen kívül nagy mennyiségű alkohol volt kimutatható. A holttestet a Tisza árterületén találták meg, a halál beálltát követő második napon. Kül- sérelmi nyomot nem láttak, a halál oka: öngyilkosság. A temetési engedélyt a vizsgálatot beszüntetve kiadták. ember volt. Az egyetemen is bent akarták tartani. Kezdetben még elviselte, hogy mindig ő a kölyök, a fiatal, a tapasztalatlan. De amikor látta, hogy a legjobb ötletét is eltemetik, mert gondolkodni kellene rajta, kezdett elkeseredni. Sokakkal összeveszett. Egyre többet ivott. Nem tudtam visszatartani. Pedig mindent megtettem. Kértem, könyörögtem, fenyegettem, mondtam, menjünk el innen. Biztos, hogy én vagyok a hibás. Keményebbnek kellett volna lennem.” ha maguknak is készítenék az okot...” Hat évvel ezelőtt került B. a községbe. Agrármérnöki diplomája volt. A növénytermesztési ágazatban kapott beosztást. „Igen jó szakembernek bizonyult, de nyughatatlan volt. Meg akarta váltani a világot. Türelmetlensége miatt többször összeveszett munkatársaival, a vezetőség tagjaival. De ez nem volt több, mint a szokásos munkahelyi vita, ami mindig a célt szolgálja.” így jellemzi közvetlen vezetője. „Jól ismertem, járt hozzám is kezelésre. Az idegeivel volt baj. Mondhatnám úgy, hogy az ambíció és a produkció discrepantiájának tipikus megnyilvánulása volt az ő esete. Én nem vagyok ideg- gyógyász, de próbáltam segíteni rajta. Türelemre intettem, meghallgattam. Néha nyugtatót írtam neki. Akkor ijedtem meg, amikor inni kezdett.” „Van a faluban ivós ember, nem is egy. Mi is nyilvántartunk a tanácsnál 53-at. Nem mondanám, hogy B. alkoholista volt. Itt ugyanis mindenki iszik, s ez még nem alkoholizmus. Lehet, hogy nem bírta úgy az italt, mint más. Különben is, beszélnek itt mindent, hogy az asszony, meg mást is. Ki tudja, mi az igazság? Hogy miért nem küldtük kényszerei vonóra? Nem kérte senki.” „Ugyan, az asszony jobb, ha hallgat. Azt nem mondta, hogy ő volt a fő ok? Kikapós kis nő, azt mondhatom. Mindenki ezt beszéli. Nem tudta B. elviselni, hogy őt megcsalják. Ezért ivott, ezért is verte meg néha az asszonyt. Mindennek mindig a nő az oka. Én vele dolgoztam, tudom, B. nem volt mellőzött ember.” „Bejárt ide a kocsmába is, igaz, nem mindennap. Ha jött, egy decit kért. Aztán még egyet. Csendesen ivott, nem kötekedett. Néha mondtam neki: mérnök úr, tessék hazamenni. Nem jó, ha így látják. Ilyenkor rám nézett, s csak annyit mondott: hagyja Bandi, nem mindegy, miért röhögnek rajtam?” „Volt bent nálam a patikában a halála előtti napon is. Mondtam is a feleségemnek, amikor elment: nem sok jót néztem ki B. szeméből. Éreztem, hogy készül valamire. Hogy miért nem tettem sem- mit? De milyen alapon? Mert éreztem valamit? Ugyan, akkor az ember csak rohangálhatna innen, hiszen annyi minden lehetséges ...” „Nem tudom, hogyan csinálták, de pap temette. Ilyeneket mondott csak: rövid élet, szerencsétlen élet, tragikus élet. Mit lehetett mondani? Azt, hogy döglött kutyának az árokban a helye? Ö tehet róla, hogy ilyen lett. Ember az, aki önkezével vet véget az életének?” „Nagy reményekkel jöttünk ide. A férjem jó tehetségű „Az csak szóbeszéd, hogy az asszony az ok. Ezt azok mondják, akik vele ittak, s isznak még ma is. Jó erre ráfogni mindent. Így tisztább a dolog. A sok bűnrészes, aki fizetett neki, meg aki reggelig itatta vele az almapálinkát, mi mást mondhat? Azt, hogy ugyanolyanok ők is, mint B.? így jól hangzik, olyan, mintB. élete és tragikus halála ma is beszédtéma a faluban, de a járásban is. Vannak védői, vádlói, akadnak pletykások, önfelmentők. Csak olyan nem akad, aki benyújtaná azok névsorát, akikkel B. ivott. Csak olyan nem akad, aki önként jelentkezne, mondván: én is hibás vagyok, hogy inni kezdett. A diploma és a nikotin között ugyanis hat év telt el. Bürget Lajos TjuKKb MM Durkó Gábor rajza KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Jancsó Sarolta (Eszter) és Bárány Frigyes (Szakhmáry Zoltán) jelenete
