Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-05 / 285. szám
8 Kelet-Magyarország 1981. december 5. D ecember a számvetések hónapja. Így van ez a Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál is. Mindjárt hozzátehetjük: a terített asztal, a vásárlók pénztárcája közrejátszik a mérleg készítésénél. Az árúfeHátáS ugyanis nagymértékben függ a vállalat gazdálkodásától. 1981-ben — bár néhány esetben árváltozásra került sor — kedvező árfekvéssel, engedményes vásárokkal, bő áruválasztékkal lepték meg a háziasszonyokat. Most az ünnepek előtt is számos kellemes meglepetéseket tartogatnak. Hogyan sikerült ebben az évben előbbre lépniük, az ellátást javítaniok — erről beszélgettünk Kovács Ferenc igazgatóval és Szendrei István kereskedelmi igazgatóhelyettessel. ABC-k közkedveltek, a vásárlók könnyen megismertovábbi fejlesztésével számolunk. — Feladataink eredményesebb ellátása érdekében jó partneri kapcsolatokat építettünk id a FÜSZÉRT, a tejipar, a sítői par, a húsipar, a szeszipar és a Hunniacoop- vállalatokkal. Bár egyes esetekben még a szállítási határidőkkel problémák vannak, alapvetően az ellátást minden esetben biztosítani tudjuk. Kedvezően alakultak kapcsolataink a nyíregyházi és a debreceni konzervgyárakkal. Mindezeknek is köszönhető, hogy ebben az évben dinamikus fejlődésről adhatunk számot, hogy éves termelésünk eléri az egymil- liárd-kettőszázötvenmillió forintot. Hi jut a vásárló zsebébe? Nyíregyházától Vásárosnaményig — Vállalatunk széles körű tevékenységet fejt ki a lakosság alapvető élelmiszerekkel történő ellátásában. Nemcsak Nyíregyházán, hanem más közigazgatási területen is jelen vagyunk. Záhonyban és Mátészalkán például két-két üzletünk van, Üjfehértón és Nagykállóban egy-egy. A napokban Vásárosnaményban nyitottuk meg édességboltunkat — kezdte beszélgetésünket Kovács Ferenc. A megye’- székhelyen 100 üzletünk igyekszik az elvárásoknak eleget tenni. Keressük azokat a formákat, melyek a legalkalmasabbak az eladáshoz. 137 üzletünkből 50 önkiszolgáló, a többi hagyományos. Az kéubetnek az áruféleségekkel, azok közül tetszés szerint választhatnak. ÉZért a jövőben az önkiszolgálási rendszernek Beszélgetésünk során arról is szó esett, hogy egyes esetekben milyen jól jár a vásárló. A kedvezményes vásárok megtakarított forintokat jelentenek a háztartásban. — A konzervgyárakkal való jó kapcsolat tette lehetővé, hogy ebben az évben hat esetben tudtunk konzervek- ből árengedményes vásárokat tartani — mondja Szendrei István. Mintegy félszáz termék talált kedvező fogadtatásra a háziasszonyok körében. Általában 30 százalékos kedvezményt adtunk és ez a lakosságnak kétmillió-kettőszázezer megtakarítást jelentett. Ennyi került tehát a vásárlók zsebébe. — A konzervek iránt igen nagy a kereslet, ebben az évben például több mint 10 százalékkal nőtt a forgalom. Úgy gondolom, ehhez az a széles áruválaszték is hozzájárul, ami üzleteinkben kapható. De hasonlóan nagy sikere van a háziasszonyok körében a félkész, a mirelit termékeknek. Itt a felfutás 115 százalékos. Az ünnepek előtt nyugodtan kijelenthetem, hogy ezekből az áruféleségekből hiánycikk nem lesz, a választék megfelel majd a követelményeknek. Szó esett a hidegkonyhai termékekről is. Az igények késztették arra a vállalatot, hogy ezek árusításával mind erőteljesebben foglalkozzanak. Erről így beszélt Szendrei István: — A korszerű életforma, étkezési rend kialakulása vállalatunkat is lépésre kényszerítette a gasztronómiai termékek árusítását illetően. Bár az .elején bizonyos fenntartással éltek egyes boltvezetők, az élet azonban megoldotta a problémákat. Ma már arról adhatunk számot, hogy a hidegkonyhai termékek: gombasaláta, hidegtálak, gombócfélék, tejtermékekből készült ételek, hogy csak néhány példát említsek, 40 százalékos tervtúlteljesítést mutatnak. Ezért az egészséges táplálkozásnak ezt a jól bevált formáját, a hidegkonyhai termékek választékát bővíteni és növelni szeretnénk. Természetesen itt feltétlenül fontos, hogy a szállító partnereink pontosak legyenek a jövőben. Primőr, háztáji A vállalatnál jelentős feladatot képez a zöidság-gyü- mölcsforgalmazás. Ebben az évben több mint hárommillióval nőtt a forgalmuk. A 140 százalékos teljesítésről Kovács Ferenc igazgató a következőket mondotta: — Nemcsak a ZÜLDÉRT- tel, hanem az őstermelőkkel, a háztáji kisgazdaságokkal is jó partneri kapcsolatunk van. A megnövekedett forgalmunkat annak is köszönhetjük, hogy az idén alacsonyabb árszínvonal mellett vásárolhatott a lakosság. Az össztermékek mintegy 40 százaléka a háztájiból származott. Friss, jó minőségű áru került az üzletekbe. Kora tavasszal például Sarkadról, Szentesről is hoztunk primőr árut: paprikát, paradicsomot. — A vásárlók kényelmét, jobb vásárlási körülményeit igyekeztünk javítani a mozgóárusításokkal. Elismerőleg szólt a lakosság az üzletek előtti járdán való árusításokról. A zöldség-gyümölcs forgalmazásának új módszereit azonban továbbra is kutatjuk. A minőséget kívánjuk előtérbe helyezni. A friss, az élvezalkalommal rendeztek bemutatóval egybekötött sajtvásárt. — Ezekben a napokban minden erőnkkel az ünnepi ellátásra készülünk — mondja Szendrei István. Alapvető élelmiszerekből biztosított az ellátás. Az édességipari termékek bő választékát kínáljuk a vásárlóknak. Az idén ismét kapható lesz a csokiból készült karácsonyfa-függelék. Üdítő és szeszes itálok széles skálája áll rendelkezésre. Pezsgőből 50 ezer üveg biztosított. Ajándékcsomagjainkat kedvezményes áron hozzuk forgalomba. Ügy érzem, az ünnepi forgalomhoz méltó lesz az ellátásunk. hetőbb zöldáru vásárlásának feltételeit kívánjuk megteremteni. — Ha már enílél az áruféleségnél tartunk, el szeretném mondani, hogy az ünnepekre megfelelő lesz az ellátás, s ha korlátozottak is a lehetőségek, lesz banán és narancs. Dióbél, mák a keresletnek megfelelően áll rendelkezésre. A téli időszakban is számolhatunk primőr zöldáruval. • Gazdag ünnepi ellátás A vállalat tevékenységéhez tartozik az üdítő ital ellátása. Mintegy 20 fajta üdítőt árusítanak, amiből ebben az évben 25 százalékkal nőtt a forgalom. 10 százalékos felfutást mutat a kenyér és péksütemények vásárlása. Különösen az egy kilogrammos kenyérnek és a finom pékárunak van sikere a vásárlók körében. A halértékesítés évi 40 százalékos emelkedést mutat. A hús és húskészítmények, baromfi és más szárnyasokból megfelelő az ellátás. Tojásból áz idén kétmillió forinttal többet forgalmaztak. A tej és a tejtermékek eladását igen fontosnak tartják. Az idén például 30 Korszerű üzletek — Ahhoz, hogy az igen sokrétű feladatainknak meg tudjunk felelni, szükség van a korszerű eladóterek kialakítására, az üzlethálózat fejlesztésére — mondja Kovács Ferenc. Erre a célra közel hatmilliót fordítottunk. Szociális körülmények javítására, munkavédelemre négymilliót. Ez az összeg a duplája az elmúlt évinek. — Szolgáltatásainkat udvarias, figyelmes, szakképzett dolgozókkal tudjuk csak megvalósítani. Ezért különféle képzési formákat vettünk figyelembe. Jelenleg 350-en tanulnak vállalatunk dolgozói közül. A szakképzettségi szint 87 százalékos. Már szó esett róla, de megismétlem: 10—12 ezer cikkféleséget hozunk forgalomba. Ez azt hiszem elegendő magyarázat arra, hogy miért is szükséges a képzés, az állandó tanulás. Az éves mérlegünk most pozitív, de holnap? Erre a kérdésre csak jól felkészült üzletek, eladók tudnak méltó választ adni. S hogy ez így legyen, ezen munkálkodunk a nap minden órájában. (X)