Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. november. 1. 0 A Búbos vitéz bemutatója Jelenet a mesejátékból. (G. B.) Kétszáz éves szakkönyv és Árpád-kori tégla r Építők múzeuma Átgondolt és következetes koncepció látszik megvalósulni új társulatunk első lépéseiben. A Csongor és Tűn- de után alig egy héttel gyermekközönség töltötte meg a színház nézőtérét, bemutatóra várva. Tamási Áron Bú- bős vitéze került színre, jelezve mintegy, hogy a felnőtt közönséggel való első találkozás után, immár a gyere- kékén a sor. Nincs semmi fontosabb ennél, az elején elkezdeni a munkát, melyért a holnap fog fizetni. Az eredetileg bábjátékként ismert Búbos vitéz Balázs Adám rendező kezén elevenedett színházi előadássá, s bizonyára nem kevés gonddal, hiszen amit egy báb „játsz- va tud’’, élő színésznek fejtöfést bkózhat: Annak ellenére, hogy magán viseli e gondok nyomait, jó, s fontos előadás a Búbos vitéz. Megőrizte írója népmeséi tisztaságát, megejtő humorát, s feltétlenül nyert is hozzá Ratkó József verseivel, melyek úgy illeszkednek stílusban, nyelvezetben, ahogyan az csak ritkán sikerülhet. A gondok nyomai? — A kétszer felépített királyi palota, ami miatt ez a viszonylag rövid mű két (szintén viszonylag) hosszú szünetet kíván. A mozdulatlanságra ítélt harangvirág, (Fekete Györgyi játszotta, ahogy lehetett) kicsúszása a szituációból. Lám, egy báb helyhez kötve is tud „élni", s szimpla díszletelemmé válni, hogyha kell. A túlméretezett állatfejek látványosak, s bizonyára tetszenek a gyerekeknek, de az élő testhez viszonyítva aránytalanok. Azonkívül úgy érezzük, nem éri meg a látvány azt a veszteséget, amit a színész elta- kart arca okoz. Hujki kiskirály, aki leányát félti Búbos Antal pásztorlegénytől, zsarnok s egy picit ügyefogyott király. György- falvay Péter játéka a népmesék bölcs középútján marad, nem válik „operett francia királlyá”, bár a szerep többször is megkísérti. L.órika, Vennes Emmy igencsak talp- ráesett kiskirálylány, úgy is mint mesehős, úgy is, mint „nyelvés” menyecskej elölt. A két katona következik most, Hamót és Hemót. Kovács Gyula és Varsa Mátyás, látható élvezettel játsszák szerepüket, a gyerekek eleinte őket biztatják, amíg rá nem jönnek, hogy „rosszemberek". Horváth István játéka Búbos Antal szerepében nyugodt és visszafogott. Figyelte, tapasztalta az érte elképesztő hangerővel „aggódó” gyereksereget. Ennek meg is lett az eredménye, az előadás vége felé egyetlen kézmozdulatára zsongássá szelídült a „földindulás”. Bog sáfár, Stettner Ottó, szintén jő figura. Jeleneteik Hujkival s a katonákkal, lesznek még összedolgo- zottabbak is. Helyükre kerülnek majd a „kivárások pillanatai”: mikor kell fontosat szólni, hogy ne vesszen el a zsivajban. öreg Búbos, Lengyel István. Szerepe legszebb pillanatait a kurtafar- kú kismalac meséjével teremti meg. (Nem is nagyon van neki más.) Élvezettel hallottuk tőle Tamási Áron szépséges mondatait. Egetverő Mánuel, erdei fejedelem: Berki Antal. Szere- tetre méltó kis zöld erdei manó, és harangvirág-tulajdonos. A játék nem vele, in- káb körülötte történik. Arccal, gesztussal pótolja a kényszerű mozgáshiányt. Második visszatérése, amikor a tapsrendhez életre kelti a két „hősi halottat”, kiváló rendezői ötlet. Szeli Ildikó, Bar- sy Géza, Palotai István és It- tes József, mint említettük, hatalmas maszkot viseltek. Nyúl, róka, medve és mókus képében leginkább mozgással s hanggal igyekezték pótolni arcuk hiányát. Igazán karakteresre Szeli Ildikó mozgása sikerült. A másik három, — ha erényt kovácsol a szükségből — biztosan lesz még kifejezőbb is. Az egyébként színes, ötletes jelmezeket Pilinyi Márta, a díszleteket Dóra Gábor tervezte, a gyerekdarabokra oly gyakran jellemző igénytelenséget, szegényességet messze elkerülve. (Mindketten vendégek.) A zenét hangulatos és egyszerű dallamokból To- masovszky Pál szerkesztette és komponálta. A darab az egész évadban műsoron lesz, s elkészül majd kisebb színpadra alkalmas változata is. A bemutató „zajos” fogadtatása megyeszer- te biztos sikert ígér. „Az északi oldalán tor- náczczal ellátott épület 15 lakást foglal magában, oly formán, hogy 2—2-nek közös konyhája van. Egy különálló lakás a gazda czéljaira szolgál. Az épület téglából épült, cseréppel fedve,. borított mennyezettel. A közös konyhán füstölgő ernyővel ellátott főzőpadka, a szobák hordozható tűzhellyel vannak ellátva.” Él még az a nemzedék, akinek nem ismeretlenek a fent leírtak, tanúja és szenvedő alanya volt a porba omlott cselédvirágnak, keserű éveket élt át a füstös, egészségtelen kettes-négyes pitvarokon. Itt, ebben a különleges múzeumban még seregnyi leírás, régi tervrajz őrzi letűnt korszakok emlékeit. Gazdasági munkások szállásai, 15 családnak szánt cselédlakások, két családnak szánt kanász „lak” tervrajzai emlékeztetik a ma emberét a nem is olyan régi múltra. Nyíregyházán a Bethlen utcán kis tábla jelzi egy szerény épületen a KÉM ÉV munkásszállóját. Második emeletének kis szobájában mennyezetig érő polcok őriznek ritka dokumentumokat. A szomszédos KEMÉV-szék- ház emeleteinek folyosóin látható sok tárgyi emlék. Megannyi a keleti országrész egyetlen építőipari múzeumának gyűjteménye. Egy ősi mesterség hagyományait ápolják itt, tárgyi emlékeit, dokumentumait gyűjtik és őrzik meg az utókornak. Lengyel Miklós nyugdíjas főépítésvezető, a különleges múzeum egyik lelkes létrehozója most a gyűjtemény személyes gazdája, mindenese. — Ügy kezdődött, hogy az egykori híres nyírbátori Bóni gyár újjáépítésénél néhány téglát ajándékozott nekem a régi épületből Orosz Miklós, Állok. Állunk. Én mosolygok, de szinte kínomban, ő meg felém-felém pislant. A sietség miatt van az egész. Először levelek jöttek. Fölbontja az ember ezeket a futtában papírra vetett üzeneteket, olyikat kitépett füzetlapra rótták, sorvezetése görbe, szinte félkörívet képez, egy bogár sétálna így végig valami stoppolófán nyugatról keletre... azt mondja, hogy feltétlenül tessék kivizsgálni az áldatlan helyzetet, azért van az újság, hogy járjon a végére . . . később telefonon is felhívtak, hogy ezt már nem lehet bírni tovább, és járjunk a végére ... most meg, reggel bejött a szerkesztőségbe ez a lány, ez a Klári. ő is elmondta ugyanezt, miközben kigombolta a kabátját, vagy inkább letépkedte azokat a zsinórból csavart gomblyukakat, aztán úgy odaviharodott a székre. Friss volt, mint a fagy. S hogy ráncolta a homlokát?! A cigarettát két szippantás után a tenyerébe fordította, „csúcsra fogta”, s amikor elnevettem magam, egyből tudta, s mondta is, hogy „ugye, az elvtárs is dolgozott gépen? Tudja, miért kell befordítani”. Mondtam, hogy persze, úgy nem lesz olyan könnyen olajos. Aztán mondja, hogy „tegyen már valamit az újság, mert szörnyű ostobaság az a kertmúzeum vagy múzeumkert. Az öreg most télen is szedi a belépődíjat, pedig nem látszik ott semmi, és a brigádbeli fiúk csak azért járnak arra, mert úgy közelebb a gyár”. „S maegykori katonacimborám, az új növényolajgyár igazgatója. Az ötlet megszületett. A kezdeményezést felkarolta a vállalatvezetés, a minisztérium, gyűjtőakciót kezdett a KISZ-bizottság. Tudomást szereztek róla testvérvállalatok, építőmunkások, mérnöLengyel Miklós múzeumi műhelyében kök, nyugdíjasok, segítettek a természetbarát kör tagjai, miként a Jósa András Múzeum is. A gyűjtemény gyarapodni kezdett és ma már a szakma igazi múzeuma. — Különösen értékesek a régi műszaki könyveink — mondja Lengyel Miklós. Ezekből 531 darab található a polcokon és a vitrinekben. A legrégibb az 1778-ból származó „Utak és utczák építésének módja” című. Ez az egyik legelső olyan műszaki könyv, amely magyar nyelven jelent meg. A másik egyetemi tankönyv, 1898-ban nyomtatták. A címe: Közgát a fiúk küldték?” „Engem az egész brigád”. „Ja, ha az egész brigád . . .” „Szóval, kijönne és megnézné? Bizonyosodjék meg a saját szemével. Aztán szerkessze ki a lapba, jó?” Hm, hm. Itt a tábla: Belépődíj 1 forint. Ott a kisöreg, én meg itt a tábla mellett. Klári a könyvtár ablakából a függöny mögül integet, mert hogy az nem igazi, ha ketten lennénk. Arról is felvilágosított, amíg erre jöttünk, hogy az öreg a lányokat átengedi, az asszonyokat is, de a férfiakba mindig beleköt. Hát most nekem úgy kell tennem, mintha én is a gyárba igyekeznék. Így fogom megtapasztalni — amint Klári magyarázta — hogy miként viselkedik az öreg. No, lépjünk hát ki. Mintha munkába igyekeznék. Gép- karbantartó vagyok, és éppen most nagyban, ugye ... Fütyörészünk, miegymás. A gépkarbantartók szoktak fü- työrészni? Ez, az az enyém, ez biztos szokott. így ni. Már a kertben jól benn járok, amikor rám szól a megnyitott ajtóból a kisöreg. Normális tempóban ki tudnék sétálni a kertből, no, esetleg egy kicsit megnyújtanám a lépést. De akkor hogyan tudom meg, mit csinál azokkal, akiket megfog? Visszasétálok. „Miértéfizessek? Sietek munkába, nem a kertet akarom nézni. Különben is most a hó alatt semmi sem látszik”. „Fizetni kell, mert ez az előírás. Látja a táblát?” „Hiszen láttam én a strandon is táblát, hogy a víz állandóan húsz fok fölött építéstan. A „Kőműves mes- terség”-et 1927-ben adták ki. És megtalálható itt az 1890 és 1949 közötti időben megjelent valamennyi Vízügyi Közlemény is. Közel kétszáz a régi építőipari szerszám. Őriznek univerzális teodolitot az 1800-as évek elejéről, collbeosztású mérővesszőt rézfoglalattal, tízöles láncot II. József idejéből. Ritka szép példány az erdei szekerce — plankács —, a keretes gatterfűrész Túr- istvándiból, a régi kézi rönkvágó és nagyon szép az el- nyűhetetlen, bronzból készült szögmérő. Látni itt nádverőt és nádkötő tűt, 47 fajta téglát, köztük a kincset érő Árpád korabeli fehér téglát. A Sóstói Ifjúsági Parkban áll a? a tíztonnás gőzhenger, melyet a század elején használtak. összesen 37 különféle régi építőipari gépet gyűjtöttek össze. A nyugdíjas főépítésveze'tő, Lengyel Miklós most mindennap itt tölti idejét a múzeumban, amelynek ápolása, gyarapítása —■ mint mondja: a' legszebb pihenése. Az egykori máramarosi útmester hosszú, munkás életútja önmagában is a szakma története. Negyven esztendő alatt épített utakat, hidakat a Tiszán, a híres „keleti kaput” Záhonynál; emelt erőműveket, tejporgyárat, épített ivóvízrendszereket. Technikusok, mérnökök egész kis hadserege nőtt fel a keze alatt. De amire talán a legbüszkébb, hogy sok száz egykori földtúró kubikost tanított meg betonmunkára. És ma a békés építés ősi mesterségének emlékeit őrzi, gyarapítja, hogy megany- nyi emlék a múlt és a jelen emberi környezetének megalkotóiról beszéljen az utókornak. van. S közben a víz be volt fagyva”. „De ez nem nyári tábla ám”. „S ha nem fizetek?” (Ekkor mászik ki a kutya az asztal alól. Jó nagy dög.) „No, jó, fizetek. De nem gondolja, hogy magától senki nem várja el ezt a téli jegyárusítást?” „Nekem eddig még senki nem mondta, hogyjtélen ne árusítsak”. „De azt sem, hogy árusítson?” „Azt sem”. „Hát akkor?” „Hát akkor miért lennék itt?” „Mondjuk talán azért, hogy kapjon ezért a munkáért fizetést. Szóval, azért, hogy legyen fizetése, érti?” „Úgy gondolja, azért, hogy legyen valami ürügy rá?” „Ügy”- „Szóval, engem becsapnak?” „No hát ez nem becsapás éppen ..„Nana, engem nem kell becsapni. Mondják meg, ha nincs rám szükség”. „Dehogy nincs. De ha nem tartanák itt magát állásban, akkor nem lehetne fizetni”. „S ha pedig itt tartanak, én elvégzem a munkámat. Igaz?” „De nem, mert...” „Nézze — szól rám nagyon komolyan — itt, itt becsület van”. És megkopogtatja p mellkasát. „És különben is, a múltkor idejött a hivatalból egy kartárs, és elbeszélgettünk. Kérem, majdnem egy fél óráig itt volt. Láthatta, hogyan dolgozom. Nem szólt érte, hogy jegyeket adok ki. Amíg itt volt, kiadtam három jegyet. Láthatta, hogy rendesen végzem a munkámat”. „Talán még mek is dicsérte magát, ugye, hogy jól ^dolgozik, nem?” „Nem. Azt nem csinálta. Nem mondhatnám. Csak úgy elment, ugye”. „S maga mit Mester Attila Száz éve született Pablo Picasso, a világ legtermékenyebb alkotó művésze. Neve ösz- szeforrott a modern művészettel. Híres Békegalambjában milliók látják az emberiség szimbólumát. Itt közölt rajza Az ihlet című 1954-es sorozatából való. Farkas Kálmán KONCZEK JÓZSEF: A kisöreg felderítése KM (
